A kém magánélete

A Sorge-rejtély

Dr. Sorge, a Szovjetunió kémje

Ki ne ismerné a mesterkém, Richard Sorge nevét, aki a II. Világháborúban Japánból küldte titkos rádióüzeneteit Sztálinnak? Sorge a tokiói német nagykövetségre bejáratos újságíróként felbecsülhetetlen értékû hadititkokhoz fért hozzá. Mûködésének csúcsaként elõre értesítette Sztálint a Szovjetunió német lerohanásának idõpontjáról és helyérõl. Az öntelt diktátor azonban saját "tévedhetetlen" megérzéseire hallgatva hatalmas veszteséget okozott saját haderejének.

Számtalan könyv és filmalkotás taglalja, hogyan alakult volna a háború és az azt követõ évek története, ha Sztálin hisz a szovjet hírszerzés német származású ügynökének.

A Sorge-rejtély még ma is találgatásokra ad okot. Hétpecsétes titkait zárt dossziék õrzik, bár az utóbbi években érdekes okmányok "szállingóztak ki" a KGB titkos archívumaiból. Ezek ismeretében pedig már könnyebb összerakni a mozaikot.

A Szovjetunió szétesésekor Japánban rábukkantam Sorge volt kedvesére. Az akkor 80 éves japán hölgy kezdetben meglehetõsen bizalmatlanul fogadott, még Sorgéhoz fûzõdõ kapcsolatára sem akart emlékezni. Azután is ezer kifogással élt: "Jaj, aranyoskám, most javítják a fogsoromat, így nem fogadhatok vendégeket!" Ám a találkozóban megállapodva felbátorodott, és maga is kérdezgetni kezdett: "Mondja, mi ez a nagy felhajtás a Szovjetunió körül? A követség minden hónapban ideküldött egy embert, hogy 'meglátogasson', de most már hónapok óta felém se néznek. Megszûnt a Szovjetunió? Jaj, Istenkém, mi lesz a követség hatalmas épületével, és mi lesz velem?"

Tokió Nisi-Azabu negyedében egy sikátorszerû, szûk, csendes utcában keresem Isí Hanako házát. Õ a Sorge-ügy kevés túlélõinek egyike. Az épület elsõ ránézésre egyszerû, puritán. A kertben virágok pompáznak, de a homlokzat sötét, komor, mint lakójának múltja. A szobában Sorge-fotók, a kémet ábrázoló szobrok, reliefek, róla írt könyvek - valóságos emlékmúzeum.

Hanako szan fiatalabbnak tûnik a koránál. Az arca még ma is õrzi leánykori szépségének nyomait. Ahogy Sorgére terelõdik a szó, olyan hévvel beszél, mintha az idõ és a történelem megállt volna.

Isí Hanako, a történelem tanúja

Kérjük, mesélje el, hogyan ismerte meg Richard Sorgét?

Az ismeretségünk 1935-ben kezdõdött, Tokió Ginza negyedében. Hostessként egy étteremben dolgoztam ott, amely éjjel mulatóként mûködött. A tulajdonosa német volt, a vendégek pedig többségükben külföldiek. Nagy volt a forgalmunk. Sorge október 6-án járt ott elõször, éppen a születésnapján. A tulajdonos bemutatott bennünket egymásnak, majd pezsgõt bontott: "Az úr ma negyven éves. Erre igyunk!" - mondta, és koccintottunk.

Milyen volt doktor Sorge elsõ látásra?

Nagyon tartózkodónak tûnt. A mulatóba sok szoknyavadász járt, de éreztem, hogy õ nem afféle. Komoly ember volt, nem szószaporító fajta. Ráadásul már negyven éves, így nekem, aki akkor huszonnégy voltam, szinte az apám lehetett volna.

Mirõl beszéltek elõször?

Pillanatnyi zavarunkban nem is tudtuk, mit szóljunk. Akkoriban õ még nem tudott jól japánul. Végül azzal törte meg a csendet, hogy megkérdezte, hány éves vagyok. Én azt válaszoltam, hogy huszonhárom. Igen, - pirul - egy kicsit fiatalítottam magamat. Aztán megkérdezte, hogy mi a kedvenc idõtöltésem, én azt mondtam, hogy a komoly zenét szeretem. "Menjünk el holnap a Ginzára és megveszem a kedvenc lemezét" - indítványozta erre.

Szóval elsõ látásra randevút kért. Kedvezõ választ kapott?

Természetesen, hiszen megígérte, hogy hanglemezt vesz nekem, amit akkor annyira szerettem.

Hanako fiatalon a lemezjátszóval

Milyen volt az elsõ randevú?

Elõször a Yamane zenemûboltba mentünk, ami annak idején a legnagyobb volt, és õ megvette nekem Benjamino Gigli lemezét. Magának is vásárolt, Mozart zongoraszonátáit. Késõbb együtt vacsoráztunk és akkor beszélt nekem a munkájáról is. Természetesen a hírszerzésrõl mélyen hallgatott, azt mondta, egy német újság japáni tudósítója.

Megismerkedésünk után egy évvel költöztem hozzá, de mert anyám gyakran jött Tokióba, lényegében az idõmet megosztottam a két lakás között. Csak a hét egyik felét töltöttem Sorgéval.

Milyen volt a közös életük?

Szerelmesek voltunk. Örömünket leltük abban, hogy kettesben zenét hallgattunk, olyasmikrõl beszélgetünk, amikrõl más szerelmesek is szoktak és néha elmentünk moziba, megnéztünk egy-egy külföldi filmet. Gyûjtötte a konyakokat, és kiváló koktélokat kevert. Gyakran iszogattunk együtt.

Sorge bírta az italt?

Gyakran úgy jött haza, hogy már az ajtóban láttam rajta, az összeomlás határán van. Ilyenkor vizespohárszámra itta az égetett szeszt. A róla írt könyvek némelyike idült alkoholistának állítja be, de az nem igaz! Megesett, hogy sokat ivott, de soha nem ártott meg neki. Ha felhajtott egy pohárral, újjászületett. Olyankor õ volt a világ mókamestere, minden társaság rajongott érte.

Mi volt a kedvenc idõtöltése?

Imádta Japán mûvészetét. Szerette a Kabuki-színházat, a lakása falát Utamaro fanyomat-másolatokkal és Buddha képekkel tapétázta. El volt tõlük ragadtatva.

Egyszóval: szerette Japánt?

Magát az országot és a kultúráját igen, de a politikai rendszert nagyon ellenezte.

Beszélt önnek arról, hogy kommunista?

Nyíltan nem mondta ki, csak következtetni engedett arra, hogy a gondolkodása közel áll a nálunk szocialistának nevezett elvekhez. Szívbõl gyûlölte Hitlert és a háborút. Az elsõ világháború borzalmairól olyan hévvel beszélt, hogy nem is kommunistának, inkább pacifistának véltem.

A Sorge-iratokat rejtõ KGB-épület

Beavatta Önt a küldetésébe?

Hova gondol? Soha! Bár elõttem kitárulkozott, mégis körbevette valami furcsa titokzatosság. Célozgatott arra, hogy az élete veszélyben van, és hogy bármelyik pillanatban kész a halálra. Néha egyenesen félelmetes volt. Szerelmesek voltunk, én gyereket akartam tõle, de õ azzal ijesztgetett, hogy milyen élete lenne a gyerekünknek - félárván. Nem értettem pontosan, hogy mire gondol, de olyankor mindig nagyon sírtam. Nekem akkoriban fogalmam se volt a kémkedésrõl, talán csak Mata Hariról hallottam. Elképzelni se tudtam egy olyan szervezetet, amilyenben - mint késõbb megtudtam - Sorge mûködött.

1940-ben a japán kémelhárítás felfigyelt a Ramsay néven küldött rádióüzenetekre. Sorgét is figyelni kezdeték. Felismerte-e a veszélyt?

Azt hiszem, nem volt tudatában. Szerintem elég óvatlan volt. Gyanút kellett volna fognia amikor megszakadt a kapcsolata az összekötõjével, Ozakival. Akkor még bõven maradt ideje külföldre menekülni, de nem akarta elhinni, hogy a játszma folytatása az életébe kerülhet.

Látta õt gyengének?

Csak egyszer, kevéssel a letartóztatása elõtt. Akkor kezdõdött a háború Németország és a Szovjetunió között. Nagyon megrázta, hogy a szülõhazája, és a szíve szerinti hazája harcban áll egymással. "Egyedül maradtam - mondta -, magamra hagyatva, barátok nélkül." A térdemre hajtotta a fejét, úgy zokogott. Ez volt az egyetlen eset, hogy sírni láttam.

Milyen volt az utolsó találkozásuk?

1941. október 6-án, egy ginzai mulatóban ünnepeltük 46. születésnapját. A sors keze: az elsõ találkozásunk is Ginzán volt, hat évvel azelõtt, az is a születésnapján. De ez már egy másik Sorge volt. Gondok gyötörték. Akkor már tudta, hogy a japánok háborúba keverednek az amerikaiakkal, és veszíteni fognak. Körülötte is egyre szorosabb lett a hurok. Arra kért, térjek vissza az édesanyám lakására. Akkoriban egyre szigorúbban ellenõrizték azokat, akiknek külföldi kapcsolataik voltak, és én ezzel magyaráztam az aggodalmát. A következõ hónapban pedig már le is tartóztatták.

Hogyan értesült az elfogásáról?

Egy detektívtõl tudtam meg, aki azért jött a lakásomra, hogy kikérdezzen. Valami tiltott valutaeladásról beszélt megtévesztésül, bár meglehet, hogy õt, magát se informálták a valódi okokról. Amikor ezt követõen észre vettem, hogy a rendõrség megfigyeltet, valami eddig ismeretlen félelem kerített a hatalmába. Az is kétségbe ejtett, hogy Sorgérõl semmi hír nem jutott ki hozzám, s mikor hónapok múlva megtudtam, hogy kém, majdnem elájultam a megdöbbenéstõl.

Megrendültek az iránta táplált érzelmei?

Az együtt töltött hat esztendõ boldog emlékei és a becsapottság érzése kavarogtak bennem. Így volt ez egészen 1943-ig, amikor engem is bevitt a rendõrség és most már alaposan kivallatott mindenrõl, a kapcsolatunk minden egyes részletérõl is. Gyanítottam, hogy valamire készülnek, de semmi konkrétumot nem tudtam.

Sorgét 1944-ben a Szovjetunió ünnepén, november 7-én végezték ki. Mikor értesült errõl?

Majdnem egy év múlva, a háború befejeztével, amikor az újságok a lakosság tudomására hozták. Szólni se tudtam, úgy éreztem, jeges marok szorítja össze a torkomat.

A kém egyetlen magánfotója

Sorge a kommunizmus "szent ügyéért" halt meg. Mit gondol, hogyan vélekedne most, ha élne?

Hruscsov idején a Szovjetunió magára vállalta Sorge emlékének ápolását és posztumusz a Szovjetunió Hõse címet adományozta neki. Ezután háromszor is jártam ott, de nem tudtam megszeretni azt az országot. Ha Sorge élne, csalódott lenne. Szentül hitte, hogy a kommunizmus megoldja az emberiség gondjait, jólétet és boldogságot ad a világnak. Ezért kész volt az életét áldozni. Ezt még a bírái is tisztelték benne. Ha élne, kétségbe esne attól, amit lát. Talán el se ismerné, hogy tévedett, inkább azt hinné, hogy a Szovjetunió vezetõi rossz vágányra vitték a hibátlan eszmét.

Sorge halott. Foglalkozott Ön a férjhezmenetel gondolatával?

Erre Japánban gondolni sem lehet! Megbélyegzett ember vagyok. Egy külföldi kém szeretõje voltam!

Katyusa, Sorge Szibériába számûzött orosz felesége

Tehát az Ön élete 24 éves kora óta ma is Sorgétõl függ. Isí Hanako szan, visszatekintve a múltra, megbánta, hogy a sors összehozta doktor Sorgéval?

Nem, nem bántam meg. Fiatal voltam és hat évig - minden megpróbáltatás ellenére - nagyon boldog. Ma is az vagyok, ha rá gondolok, csak hát... engemet fiatal lány koromban összehozott a sors egy olyan hatalmas, karizmatikus, nem mindennapi egyéniséggel, mint Richard Sorge. Ez egy magamfajta egyszerû lánynak nagyon nagy súly. Szóval nehéz.... volt. (Isí Hanako elsírja magát.)

Doma-Mikó István

Tokyo

Iratok, amelyek megváltoztathatták volna a háború folyását

A Sorge siffírozott rádióüzenetében értesítette szovjet vezérkart a német támadás helyérõl és percre pontos idejérõl. Sztálin viszont kötötte magát ahhoz, hogy a két ország közötti háború az általa feltételezett helyen és idõben fog kirobbanni. A GRU vezetõi Sorge értesítését csapdának vélve dezinformációs választ adtak rá.

A KGB irattárából elõkerült Sorge aláhúzásokkal és felüljegyzésekkel kiértékelt távirata:

A Vörös Hadsereg Vezérkari Fõnöksége (GRU)

Hírszerzési Fõparancsnok részére

Tokió, 1941. június 1.

Az a feltételezés, hogy a német-szovjet háború kezdete körülbelül június 15-e lenne, kizárólag azon az információn alapul, amelyet Scholl ezredes hozott magával Berlinbõl Bangkokon keresztül május 6-án. Scholl ezredes a katonai attasé szerepét tölti be ott.

"OTT" azt mondta, hogy nem tudott közvetlenül információt szerezni Berlinbõl errõl a témáról, csak amit Scholltól kapott.

Schollal folytatott beszélgetésünk során számomra világossá vált, hogy Scholl szerint a Szovjetunió elkövetett egy nagy taktikai hibát, és ezt a németek észrevették.

A német nézõpont szerint az, hogy a Szovjetunió a védelmi vonalait közvetlenül a német vonalak elé helyezte jelentõsebb oldalszárnyak nélkül, hatalmas hiba volt. Ez a hiba elõsegíti a Vörös Hadsereg legyõzését az elsõ jelentõsebb ütközetben. Scholl azt mondta, hogy erõsebb német támadás várható a balszárnyon.

Ramsay

Oldaljegyzet: SÜRGÕS!!!!

Kérem, küldjék el Ramsaynak a következõt:

Szeretném tudni:

1. Pontosabb információt arról a bizonyos "nagy taktikai hibáról, amirõl beszélt,

és

2. az Ön véleményét Scholl állításának valódiságáról azt a bizonyos "balszárnyon történõ támadást" illetõen.

Megjegyzés: Tegyék a "Megbízhatatlan üzenetek" közé.

Keresztben írott megjegyzés: Elintézve.

Sorgét porig lesújtotta, hogy a Szovjetunió a németekkel való háborút hatalmas veszteségekkel kezdte, mert nem bíztak meg az értesítésében.

Epilógus:

Isí Hanako beszélgetésünkkor "elfelejtette" megemlíteni, hogy a sármos kém már együttélésük elõtt házas volt. (Orosz feleségét - biztos, ami biztos - egészen haláláig egy szibériai fogolytáborban tartotta a KGB.) Bár a japán hatóságoknak minderrõl sejtelme sem volt, a keleti szépség és a "külföldi újságíró" házasságkötését mégsem engedélyezték.

Négy évvel a háború után Hanako szan mégis egy valódi hitvestárs makacsságával kutatta fel a szeretett férfi hamvait. Kihantoltatta a zosigajai temetõ közös sírjából, és a tokiói Tama-reien temetõben helyezte végsõ nyugalomra orosz és japán feliratú sírkõ alatt. A kettejük kapcsolátáról írt könyve, a Sorge, az ember 1956-tól négy kiadást élt meg.

A sokat szenvedett szeretõ fél évszázaddal késõbb követte Sorgét a halálba. Isí Hanako 2000 július elsején, 89 éves korában, egy mitakai kórházban hunyt el tüdõrákban. Hamvait végakarata szerint az életét meghatározó férfié mellé temették. Közös sírkövük rövid, de sokatmondó vésete: "Richard Sorge, és felesége, Isí Hanako".

Doma-Mikó István (2010, Tokyo)