A betiltott esszé utóélete
- Részletek
- Czike László
- Találatok: 978
Czike László
A betiltott esszé utóélete
(Rendszerváltó ügynökök és szabadkõmûvesek)
szubjektív, idealista hangvételben
1.
Ma dél körül egy igen kedves, szakrális vendégem – származása alapján akár õ is a Királyunk lehetne - volt, tehát épp nem volt lelki érkezésem árulások vegyelemzésére. Azóta elgondolkoztam, mi is történt. Felhívtál és közölted velem, hogy: az augusztusban leadott, és Te, illetve a Szerkesztõség által maradéktalanul jóváhagyott „Rendszerváltó szabadkõmûvesek”, kb.150 ezer karakter – 62 A/4-es oldal – terjedelmû önvallomás mûfajú, korszakos leleplezõ írásom II. része politikai okokból nem jelenik meg a decemberi számban, mi több, soha. Már akkor gyanakodnunk kellett volna – mi tagadás: gyanakodtunk is -, mikor a Szerkesztõ Bizottság több tagjának ellenjavallata ellenére is ragaszkodtál hozzá, hogy két részre oszd a komplex, szétválaszthatatlan egészet képezõ, sodró lendületû, vaslogikájú írást. Az írás ilyetén kettéválasztása egyértelmûen az olvasói megértés és a nagyobb nyilvánosság ellen hatott. Kettétörte a gondolatmenetet, és nagyjából a negyedére redukálhatta az olvasottságot, pusztán azzal, hogy írásom „II. része”, a megrázó igaz történet, és annak végkifejlete, egy negyedév késéssel jut el mindazokhoz, akik nem olvasták az elsõ részt; azokhoz meg soha, akik az elsõt olvasták, ám a végkifejletet nem. Már megbocsáss: ennél jobban megrendelésre sem lehetett volna szétrombolni és tönkretenni, amit írtam… Ez nem kifejezetten egy – ars poeticája szerint – „leleplezésre szakosodott” fõszerkesztõ és könyvújság mentalitása, inkább emlékeztet az átkosban megszokott beépített cenzori viselkedésre, persze rafináltabb kiadásban, tekintve, hogy a mai áldemokráciában fedésbe kényszerült mindaz, ami azelõtt a diktatúra lényege volt. Terjedelmi okokra hivatkoztál, de hát ez nyilván hamis indoklás, hisz’ minden lapszámban tizenkettõ egy tucat az olyan írásokból, amelyek jelentõsége a magyar történelem és a jövõ szempontjából jóval kisebb, viszont túl hosszúak, hosszabbak, mint az enyéim…
No de menjünk csak sorjában, mert ennek a történetnek mélyebb gyökerei vannak. A „II. rész”-ben van több olyan hivatkozás, ami ezek után soha nem lát napvilágot, és talán épp ez volt a szigorú páholydöntés. Hát akkor most kifejtem ezeket a gyökereket ebben az „utóéletrõl szóló” írásban. Úgy 6-8 évvel ezelõtt létezett még a „történelmi igazságtételi bizottság” – remélem, jól citálom a nevét - melyet a következõk jegyeztek: Dr. Síklaky István, Éliás Ádám, Dr. Drábik János, Tõke Péter, Dr. Tímár György, stb. Érdekes, hogy pl. Dr. Szeszák Gyula és Dr. Tímár György emlékeznek e grémium létezésére – utóbbi szó szerint így mondta nekem: „felhasználták a nevemet” -, Te viszont most már határozottan tagadod a puszta létezését is. Akkoriban már beszéltem neked az írásombeli szabadkõmûves történetekrõl, amelyeket Te hittél is, meg nem is, viszont egyszer váratlanul (a Pusztaszeri úton ácsorogva, mert a lakásodba sohasem hívtál fel) arra kértél, hogy tegyek „vallomást” a velem történtekrõl – okkult „megvezetésemrõl” – a fent említett tiszteletreméltó bizottság elõtt… Nyomatékosan felhívtam a figyelmedet, hogy „az önvallomást” még nem tartom – tartottam akkor – idõszerûnek. Aztán a dolog évekre elaludt…
A nyáron ti voltatok azok, akik az egész „ügyet” - módszeresen, és elég szerencsétlenül – felelevenítettétek. Kivételesen nem tudtam megjelenni a júniusi szerkesztõségi értekezleten, melyen elég furcsa dolgok történtek. Dr. Drábik János, fõszerkesztõ-helyettes, aki évek óta nyilvánvalóan folyamatosan igen jó viszonyt ápol a templomosokkal, a hetyke nagymester üzenetét – napiparancsát – hozta, mely szerint nem kell hitelt adni Czike történeteinek, hiszen „õ” akart szabadkõmûves lenni, csak hát nem bizonyult méltónak a tagfelvételre, így aztán csak „sértettségbõl” beszél mindenfélét. Közölte a Szerkesztõbizottság tagjaival az önjelölt szóvivõ azt is, hogy a Nagymesternek titkos papírja van arról, hogy szükség esetén parancsot adhat akár a regnáló miniszterelnöknek is… Nos, aki nem sült hülye, az tisztán láthatja, hogy miután a Grál Lovagoknak sikerült kivásárolniuk alólam a KAPU folyóiratot – szponzori támogatás fejében kötelezték a fõszerkesztõt, hogy rúgjon ki, ami ugyanaz -; megnõtt az étvágyuk, és úgy döntöttek: egy füst alatt a Leleplezõbõl is kifüstölnek, kezdve azzal, hogy lejáratnak a Szerkesztõség tagjai elõtt, egy alkalmas pillanatban, amikor nem vagyok jelen. Isten áldja meg az okkult postást; - úgy is, mint „atyai tanító mesteremet”…
Uram, bocsáss meg néki, mert nem tudja, mit cselekszik!
Amikor értesültem a történtekrõl, megértettem, hogy – noha kényszer formájában, de – eljött az alkalmas idõpont. Eljött a várt alkalom, hogy megírjam a tõlem 6-8 éve kért önvallomást, mert a vakolók már a spájzban (értsd: a Szerkesztõségben) vannak. Meg is írtam, 7 nap, 7 éjjel, egyhuzamban, mintha egyetlen nagy körmondat – vö. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról – lenne az egész. Megírtam a kendõzetlen, vágatlan, kozmetikázatlan igazságot, ahogyan az velem tételesen megtörtént, persze diplomatikus formában, mert hát ma még mindig nem lehet ám csak úgy fellebbenteni a fátylat az ügynökök, a hazaáruló politikusok és a szabadkõmûvesek köztörvényes bûneirõl sem, hiszen élet és halál urai õk, 60 éve, háborítatlanul, mind a mai napig… Ezért csak humorizálgatva, szõrmentén szabad írogatni, maximális önuralommal. Pedig a valós tetteik, rafinált machinációik, a történtek jelen idejében számomra felértek egy szörnyû lidércnyomásos lázálommal. Mindazonáltal lelki értelemben a sunyi gazemberségeik, fondorlataik által folyamatosan okozott lelki gyötrelmeimnek „köszönhetem", hogy szerencsére végérvényesen megtaláltam Jézus Krisztust, mert a szenvedés megtisztított majd’ minden földi hívságtól; testi vonatkozásban viszont egy életre megbetegedtem – pszichoszomatikus alapon szerzett köszvényem lett, ami a hosszú éveken át tartó kényszerû-lázas, feszített ütemû ismeretszerzés és titokfejtés, a többrétegû létbizonytalanság és az állandó magányos rettegés (az autodidakta módon megismert titkokat nem oszthattam meg senkivel) következménye -, és amely betegségem megpróbáltatásait türelemmel viselem, azóta is.
Nos, megírtam az önvallomást, melyhez gratuláltál, elfogadtad, és eldöntötted, hogy 2 részben fog megjelenni, szeptemberben és decemberben. A Szerkesztõbizottság minden tagja osztatlan elismerését fejezte ki, de egyidejûleg sajnálkoztak, hogy miért késik egy negyedévet a II. rész, a végkifejlet megjelenése. Az önvallomás elsõ fele meg is jelent, csak egyes valós neveket hagytál ki belõle, így mondtad: a személyiségi perek elkerülése érdekében… Ma viszont közölted velem, hogy a II. rész végleg elmarad, mégpedig – politikai okokból. Mégpedig úgymond azért, mert most mindenkinek össze kell fognia a Fidesz kétharmadának eléréséért. Nem értem, mi köze lenne, lehetne az én írásomnak a Fidesz kétharmadához? A letiltásnak sokkal inkább ahhoz van köze, hogy – mint az orromra is kötötted – meglátogattad a Nagymestert, és bemutattad neki az esszémet, naná, hogy megtiltotta a megjelenését, hiszen amúgy is kiterjedt praxisú fedett cenzor a „jobb” oldalon. Azt is „közölted”, hogy az írásom kvázi közepén szereplõ – te mondtad – „gyönyörû versem” viszont benne lesz a decemberi számban, ami az indoklásod tükrében fõleg amiatt érthetetlen, mert a költeményem egy mélyenszántó-mélyrehatoló gúnyvers, Orbán Viktorról, aki történetesen az inkriminált kétharmadért ácsingózó Fidesz elnöke.
Nézd, te leleplezõk kõsziklája, én azt gondolom, hogy ez az egész „tánci-tánci” nem egyéb ócska szemfényvesztésnél. Te, meg a hajlott korú, de mélyen frusztrált, sikerittas éceszgéber haverod mindig ott fontoskodtok minden jobb-és baloldali politikai szervezõdésnél – szerintetek nagy vonalakban minden politikai párt programja a ti kizárólagos szellemi alkotásotok -, hátha leesik valami pénz, hatalom, vagy más elismerés. Marha nagyokat tévedtek, de azonnal talpra szökkentek, és máris ott csápoltok a túloldalon. Mintha csak tegnap történt volna, hogy közölted: teljes mellszélességgel a Jobbik és a Nemzeti Szövetség mögött állunk, nehogy a Fidesz kétharmadot érjen el, vagy, hogy egyáltalán gyõzzön. Aztán kiderült – vö. a Fidesz holdudvarához tartozó politológusok, elemzõk hivatalos véleményével -, hogy ezek a mozgalmak komolytalan, az MSZP által szervezett és pénzelt alkalmi pártszervezõdések, mondtam, nem kéne ezeknél ledekkolni. Majd, mint a jeges zuhany, jött a hír: „zu FÚSZ” kitüntettétek Széles Gábort, aki Antall kísérteteként fényezi a Viktort, hátha miniszter lesz. Most még majd kiderül, hogy a háttérben laza fedésben végig ott állt atyai tanítómesterem szolíd Orbán-imádata, és most, mint fõ-éceszgéber, nosza, õ is jó kétharmados gyõzelemre tör. Mondd, a hirtelen köpönyegfordulatoktól idõnként nincs egy kevéske hányingeretek? Csak egy kevés? Most újra átfested a vörös cégért és a bejáratott „független” lapból nagyhirtelen egy Fidesz-párt(oló)lapot szerkesztesz? Igaz, annak idején a Fidesz is nagyjából így lett liberálisból keresztény nemzetivé… Nagyhirtelen. No de, hogy a fenébe lehet egy komplett Szerkesztõ Bizottság, minden meglett férfitagjának kialakult világnézetét, tudós ismereteit spontán alárendelni mindenfajta politikai bélgázok szélkakast forgató, múló áramlatainak? Hát nincs ezen a világon más „hit”, meggyõzõdés és erkölcs, csak a politikai pragmatizmus, a pénz és a hatalom gátlástalan imádata? Ennél sokkal súlyosabb, „okkult” kötõdésekrõl most diplomatikusan nem is szólva. Egy régi/új izgató benyalásért mindig érdemes feláldozni mások verítékkel szerzett, igaz becsületét? Jézus Krisztus mondása illik erre a helyzetre, de nagyon – hiszen kérdezni szoktátok, honnan az a fene nagy judícium…
„Gyümölcsérõl ismeritek meg a fát.
A jó fa nem hoz rossz gyümölcsöt.”
És vice versa.
2.
Magaménak vallom Jézus Krisztus tanítását is, miszerint minden egyes emberi lélek megmenthetõ. Megkérdezték a Sátánt, tagadja-e az Istent. Azt mondta: õ ugyan nem. Aztán megjelent a Túlvilági Hírlap a Sátán „rész-igazságával”. Egy állítás – egy tagadás. Egy-egy? A kificamodott bolseviki logika szerint 51:49 – ami majdnem fifty-fifty - alapon a csillagokat is le lehet tagadni az égrõl, akár a magyar Országgyûlésben. Ha – elõzetes megállapodásunk szerint - megjelenik az írásom teljes terjedelmében, úgy a Nagymesternek módja lett volna válaszolni rá. Ez a demokrácia. Állítás - tagadás. A kettõ egyenrangú nyilvánossága. De nem ez történt! Volt komcsi cenzor módjára kicenzúráztad a cikkemet, mert bemajréztál attól, hogy aki saját állítása szerint a miniszterelnöknek is parancsolhat, az esetleg neked is fog. Egy írásról csak úgy lehet eldönteni, igaz-e, ha megjelenik. És azután lehet válaszolni rá, szabadon. Hogyha engem éveken át, mindenféle alattomos háttér-eszközökkel, folyamatosan vegzál, megvezet, buzerál, és megpróbál beszervezni egy kettõs rendeltetésû (fedett), ál-karitatív titkos civil társaság, amelyik, mint látható, törvénytelen, illegitim, antidemokratikus módszerekkel jelentõsen befolyásolja hazám politikai eseményeit, manipulálja a társadalmat, akkor nekem (is) törvény és Isten adta szuverén jogom, hogy ezt a nem mindennapi történetet megírjam.
A KAPU-ból az alapmûben leírt módon kiakolbólítottak, miközben semmi mást nem csináltam, minthogy a kiadó együttmûködésével nyilvánosságra hoztam az igazságot. Erre méltó válaszként nekem nem csupán személyes jogom világgá kürtölni ezt az elképesztõen aljas történetet, hanem ez erkölcsi kötelességem is. Mert az ilyen történeteket meg is kell írnia annak, akivel megtörtént. Nekem mindketten „leügynököztétek” egymást, egymás háta mögött. De azt egybehangzóan mondtátok nekem mind a ketten - vigyázzak, mert „egyszer majd elfogy körülöttem a levegõ”. Ez nyilván akkor következik be, amikor már egyetlen hasonszõrû ügynök sem lesz hajlandó kiadni bármilyen írásomat. Sebaj, akkor majd vásárolok egy hangosbeszélõt. S ha majd a valamikori jövõben ugyanezt csinálod velem, úgy magától értetõdik, azt is megírom, könyörtelen hitelességgel. Majd legfeljebb kiadja néhányszáz internetes portál.
"Nincs titok, amit fel ne fednének." (Jézus Krisztus).
3.
Hogy ismerem-e a „tisztelet” szót? Hát nem sok minden rémlik… Halvány fogalmaim azért vannak. Legjobb talán, ha megpróbálok nevekre, szervezetekre asszociálni. Eszembe jut rögtön persze a Máltai Lovagrend, amely nemrég kitüntette a Gyurcsány Ferit. Aztán a Tisztelet Társasága, Schmuck Andorral, aki jó elvtárs, és Dávid Ibolyával, aki szintén. Aztán annyira tisztelem még a most kitüntetett Széles Gábort is (az ECHO tévé teljes szerkesztõi stábjával együtt, kivéve talán Pörzse Sándort), akivel Antall nem bánt el érdemei szerint. De jutnak eszembe valamennyien, a rendszerváltó ifjak, a hõsök, akik hazaszeretetbõl képesek, kénytelenek voltak, mint csapot-papot, úgy otthagyni a jól lezsírozott ügynöki praxisukat, hogy azt egy-egy, akkor még alig ismert, rovott múltú és kétes jövõjû szabadkõmûves páholyra (pl. „a Hiúz Szemei”) cseréljék fel. De a tiszteletrõl eszembe jut még természetesen a hõs Orbán Viktor is, aki több, mint 20 éve õrködik már az álmaink biztonságán, halált megvetve, élete kockáztatásával. És hát persze te is, mint a magyar politikai pornóirodalom legnagyobb alakja…
Mondtad, hogy gyõzelem-centrikusak vagytok.
Hát az nagyon jó, végre egy jó kis örömhír, mert én általában – a fene tudja, miért - a vesztes oldalon kötök ki. Jó nektek... Nekem sokkal fontosabb a gyõzelemnél... De persze nem biztos, hogy sok örömetek lesz a "gyõzelemben", majd a Viksi elveszi a jókedveteket egykettõre. Nekem nem a gyõzelem fontos.
Õszinte részvétem!
Kellemes lapzártát!
Vác, 2009. november 24.
Czike László