Czike László

Vádirat az ún. „tudásalapú”
világnézet és társadalomépítés ellen

Dan Brown vitathatatlanul az új mûfaj, a history-fiction legjobb, legnépszerûbb írója. Könyveit milliók és milliók olvassák szerte a világon; a vén Európában éppúgy, mint az Újvilágban, amely az Új Világrend „szülõhazája”. Igen, az Új Világrendé, melyet senki nem ismer, mégis mindenki épít. Az Illuminátusok „new world order”-ét, amely a hit helyett az ún. „tudásalapra” épül. Arra a tudásalapra, amelyet a magyar közéletben is egyre többet, egyre többen emlegetnek a parlamentben éppúgy, mint a televízióban. Az országgyûlési képviselõk halandzsájának legsemmitmondóbb, de egyszer s mind leggyakrabban használt frázisává, sõt, mi több, napi kötelezõ „párt-imádságává”, szlogenjévé vált, különösképp, amióta a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is a zászlajára tûzte.

A history-fiction – mint irodalmi mûfaj – a legeslegújabb szellemi termék; a modern kor és politika adekvát, korszerû leképezése. Aki olvassa Dan Brown regényeit, valósággal falja a cselekményt, amely elképesztõ „történelmi” fordulataival elkápráztat, hiszen a régmúlt klasszikussá merevedett alakjait, eseményeit akár egy mai akciófilmben, úgy mutatja be, és ezáltal kettõs, manipulatív hatást ér el. A történelem klasszikus alakjai új ruhába öltöznek és új típusú problémák megoldásáért, újszerû feladatokat is kapnak. Egyrészt lebilincselõen elszórakoztatja a gyanútlan olvasót, más-részt ravasz árukapcsolással, a tudományosság látszatát keltve olyan „ismereteket” csöpögtet a mindenre nyitott hamis tudatába, amelyekkel alapvetõen átírja, mintegy észrevétlenül felülírja az egész valós történelmet. Ez a technika az illuminátus „vetített, festett világ” koncepció szerves része. Igen: amit az emberek el akarnak hinni, azt el is hiszik. Miután a televízió már sikeresen átprogramozta az emberek zömének agyát – mert elhitette velük, hogy az a valódi világ, a valódi élet, amit a televízióban mutatnak nekik, amit az össztársadalmi valóságshow szereplõi alakítanak -; jöhet az új tartalom: egy olyan, visszamenõleg újraírt történelem elfogadtatása, amely a ma szerves, hiteles elõzményének tûnik.

A „jó” history-fiction regény – mint modern mese - boszorkányos ügyességgel keveri a kártyákat. Mesterien keveri össze a hiteles elemeket a légbõl kapottakkal, egy elõre megírt új forgatókönyv útmutatásai szerint, melynek a titkos célja, hogy átprogramozza – most már nemcsak az emberek agyát, hanem – az egész emberi történelmet, egy visszamenõleg átírt múltból az illuminált jövõ felé. Dan Brown regényei – ravasz apológiák. Egy manipulált jövõ apológiái, amelyek egy meghamisított múltból eredeztetik a mai rettenetes, újravakolt jelent, hogy elfogadtassák, legitimálják a bekövetkezõ orwelli jövõt. A paranoiás skizofrének világa ez.

Azok szörnyû világa, akik kétségbeesett-görcsösen ragaszkodnak az egyszer orvul megszerzett hatalomhoz, hogy korlátlan személyi szabadsággal rendelkezzenek mások életével és munkájával. Azok vetített-festett alvilága, akik e rövidke kérészéletükben próbálnak leszakítani minden virágot és gyümölcsöt, mert odaát nem lesz rá már idejük. Mert csak itt akarnak élni, odaát nem. Mert gyûlölik Istent, aki a világmindenség teremtõje és ura. Álcázásul tudás-alapúnak nevezték el rémséges világukat, melybõl kizárták Istent, és a gondviselést a „tudománnyal” és a „szociálpolitikával” ígérik helyettesíteni, sikertelenül. A szeretetet és a hitet semmilyen földi hatalom vagy kormány nem pótolhatja. Gyurcsány, Petõ, Kuncze s Hiller ostoba elképzeléseit maximum Rockefeller igazolja vissza.

Ebben a kegyetlen világban semmi nem az igazi. Kádár ezerszer különb volt náluk – sõt: „Come back, Medgyessy! -, mert az õ kis-szerû és kicsinyhitû világában legalább a krumplileves krumpli-leves volt, a Trabant meg Trabant. Gyurcsányék bilderbergi és monteriói világában egy dolog igazán „életszerû” és kézzelfogható: az intézményes hazudozás és konspiráció. Mindez az erõlködés arra, csakis arra irányul, hogyha kell, még falrengetõ hazugságok árán is, foggal-körömmel is, de megõrizzék a hatalmat, mert ezen a világon semmi máshoz nem értenek, csak a kizsákmányoláshoz. Ábel szántott-vetett, a földje dúsan termett. Tetszett is az Úrnak a munkája gyümölcse. Mert Ábel erõsen hitt, és a munkája minden eredményét mindenható Istenének ajánlotta. Ámde akkor jött a tudásalapú Káin, aki nem szeretett, és nem is tudott dolgozni – sem vetni, sem aratni nem akart -, ehelyett csak azon járt az esze egyfolytában, miként is vehetné el Ábeltõl, Istentõl kapott-termett javait. Agyonadóztatta Ábelt, kiforgatta mindenébõl, most még az utolsó rongyait – a társadalombiztosítását – is elveszi, száz apró tyúklépéssel, mert minek is legyen egészséges az, akinek úgysincs semmije. Az összetarhált adóbevételt aztán kivitték a K & H bank titkos trezorjából, a kihallgatási jegyzõkönyveket meg elégették…

Most tehát az irodalmi idézet következik Dan Brown „Angyalok és démonok” címû bestsellerébõl, - mintegy bemutatandó a szupra-nacionális demagógia gyökereit, azt a hamis ideológiát, amelybõl ez az egész rendszerváltó ügynök-hancúr kezdetektõl táplálkozik:

„Az Illuminátusokhoz – mondta most mélyebb hangra váltva -, és azokhoz a tudósokhoz szólok, akiket illet. – Szünetet tartott.

Megnyertétek a háborút.

A kerekek már régóta mozgásba lendültek.

A gyõzelmetek elkerülhetetlen. Soha nem volt még ennyire világos ez, mint épp ebben a pillanatban. A tudomány az új Isten. Orvos-tudomány, elektronikus kommunikáció, ûrutazás, génsebészet… ezek azok a csodák, amelyekrõl ma a gyerekeinknek mesélünk.

Ezek azok a csodák, amelyeket annak a bizonyságául hirdetünk, hogy a tudomány adja meg nekünk a válaszokat. A szeplõtelen fogantatásról, az égõ csipkebokorról és a kettéváló tengerrõl szóló régi mesék már nem érvényesek. Az Isten kiment a divatból.

A tudomány megnyerte a csatát. Megadjuk magunkat.

De a tudomány gyõzelméért – tette hozzá a camarlingo erõsebb hangon – mindannyiunknak fizetnünk kell. Súlyos lesz a fizetség. A tudomány enyhítheti ugyan a betegség s a lélekölõ robot kínjait, elláthat bennünket a szórakozásunkat s a kényelmünket szolgáló megannyi kütyüvel, ámde egy olyan világba vet minket, amelyben már nincsenek csodák…

A naplemente hullámhosszakra és frekvenciákra zsugorodott.

A világegyetem bonyolult titkai pusztán a matematikai képletekre egyszerûsödtek. Saját emberi lényként birtokolt önértékelésünk is megsemmisült. A tudomány azt állítja, hogy a Földbolygó, minden lakójával csak jelentéktelen porszem a nagyszabású tervben.

Kozmikus véletlen.

A technológia, amelyrõl azt ígérték, hogy össze fog kötni, - inkább csak elválaszt bennünket. Immár valamennyien elektronikusan rá vagyunk csatlakozva a világra, mégis végtelenül egyedül vagyunk. Erõszak, megosztottság, megtévesztés és árulás zúdul ránk.

A szkepticizmus erény lett.

A cinizmus és a bizonyítékok követelése a felvilágosultság jele.

Csoda-e, hogy az emberek ma depressziósnak és vesztesnek érzik magukat, sokkal inkább, mint a történelem során bármikor? Van valami, ami szent a tudomány számára? A tudomány válaszokat keresve, a meg nem született magzatainkkal kísérletezik. Sõt, arra készül, hogy átrendezze bennünk a DNS-sorozatot. Egyre kisebb és kisebb darabokra hasítja az Isten világát, miközben az értelmét keresi…, de csak további kérdéseket talál.

A tudomány és a vallás között régóta folyó háború most véget ért. – mondta a camarlingo. Ti gyõztetek. De cseppet sem becsületes eszközökkel. Nem azzal, hogy megadtátok a válaszokat. Ti azzal gyõztetek, hogy radikálisan átállítottátok a társadalmat, mely már használhatatlanoknak tekinti a korábban sarokköveknek számító igazságokat.

A vallás nem bírja az iramot.

A tudomány exponenciálisan növekszik.

Úgy táplálja önmagát, mint egy vírus.

Minden új felfedezés kaput nyit egy következõ felfedezésnek.

Az emberiségnek több ezer évébe került, hogy eljusson a keréktõl az autóig. De az autótól eljutni a világûrbe, már csupán néhány évtizedbe telt. Manapság immár hetekben mérjük a tudományos haladást. Túl vagyunk pörögve. Egyre mélyül köztünk a szakadék s ahogy a vallás mind jobban lemarad, az emberek spirituálisan légüres térben érzik magukat. Az értelemért kiáltunk. Higgyék el nekem, valóban kiáltozunk. Ufókat látunk, egy más világgal, vagy szellemekkel keresünk kapcsolatot, testen kívüli élményekkel és agykontrollal kísérletezünk… mindezeken a hóbortos ötleteken ott van a tudományos máz, pedig gyalázatosan esztelenek.

A magányos, elkínzott modern lélek kétségbeesett kiáltásai ezek, a lelkünké, amelyet megnyomorít a saját felvilágosultsága és arra való képtelensége, hogy a technikán kívül bármi másban értelmet találjon.

A camarlingo most még erõteljesebben beszélt. –

Azt mondják, hogy a tudomány fog minket megmenteni.

Én azt mondom, a tudomány elpusztít bennünket.

Galilei kora óta az egyház megpróbálja lassítani a tudomány könyörtelen iramát, bár néha helytelen eszközökkel, de mindig a legjobb szándékoktól vezettetve. A kísértés azonban túlságosan nagy ahhoz, hogy az ember ellen tudjon állni…

Figyelmeztetlek benneteket, nézzetek szét magatok körül.

A tudomány nem tartotta be az ígéreteit. A hatékonyság és az egy-szerûség ígérete nem hozott mást, mint környezetszennyezést és káoszt. Megosztott és bolond faj vagyunk… - a pusztulás útján járunk.

Ki ez az Isten-tudomány?

Ki az az (új) Isten, aki hatalmat ad a népének, de nem ad hozzá erkölcsi kereteket, amelyek megszabhatnák, hogyan éljen ezzel a hatalommal? Miféle Isten az, aki megengedi egy gyermeknek, hogy játsszon a tûzzel, de nem figyelmezteti a veszélyekre? A tudomány nyelve nem nyújt támpontot a jóról és a rosszról. A tudományos könyvek elmondják nekünk, hogyan lehet beindítani a nukleáris reakciót, de egyetlen fejezetük sem tárgyalja azt a kérdést, hogy ez jó, vagy rossz elgondolás. Azt mondom a tudománynak: az egyház elfáradt. Kimerített minket az, hogy megpróbáltunk támpontokat adni. Felemésztettük forrásainkat a hadjáratban, amelynek során az egyensúlyt akartuk képviselni, míg ti vakon törtétek magatokat a még kisebb chipekért és még nagyobb profitért. Nem kérdezzük, miért nem szabályozzátok magatokat, hisz’ hogyan is tehetnétek? A világotok olyan gyorsan halad, hogy ha megállnátok akár csak egyetlen pillanatra is, hogy felmérjétek tetteitek következményeit, valaki, aki még hatékonyabb, azonnal elszáguldana mellettetek…

Tehát haladtok tovább.

Ti terjesztitek a tömegpusztító fegyvereket, de a pápa az, aki beutazza a világot, és könyörög a vezetõknek, hogy tanúsítsanak önmérsékletet.

Ti élõlényeket klónoztok, de az egyház az, amely emlékezetünkbe idézi cselekedeteink erkölcsi vonatkozásait.

Ti arra ösztönzitek az embereket: telefonon, képernyõn s számító-gépen kapcsolódjanak egymáshoz, de az egyház az, amely kitárja kapuit, és arra int, hogy személyes kapcsolatot keressünk, mivel arra teremtettek minket.

Ti - az életmentõ kutatások nevében - képesek vagytok megölni a még meg nem született magzatot is. És megint csak az egy-ház az, amely rámutat ennek az érvelésnek a hamisságára. Ám ti tudatlannak nevezitek az egyházat. Ki hát a tudatlanabb?

Az az ember, aki nem ismeri a villámlás magyarázatát, vagy az, aki nem tiszteli a félelmetes erejét? Ez az egyház a kezét nyújtja felétek. Mindenki felé. És mégis, ti ellökitek ezt a felétek nyújtott kezet. Mutassatok bizonyítékot Isten létezésére, mondjátok.

Én meg azt mondom, használjátok távcsöveiteket, nézzetek rá az égboltra, és feleljetek: hát lehetséges az, hogy nincsen Isten?

Azt kérditek, hogy milyen az Isten.

Én azt kérdem, honnan való ez a kérdés?

A válasz egy és ugyanaz. Nem látjátok Istent a tudományotokban? Hogyan lehet Õt nem észrevenni?

Azt állítjátok, már a legkisebb változás a gravitáció nagyságában vagy egy atom súlyában elég lett volna, hogy a világegyetemünk holt-élettelen köddé váljon a mennyei égitestek csodálatos tengere helyett, és mégsem vagytok képesek meglátni ebben Isten kezét? Tényleg annyival könnyebb abban hinni, hogy egyszerûen csak jó lapot húztunk a milliárdos pakliból?

Olyan mély spirituális csõdbe jutottatok, hogy komolyan inkább hisztek a matematikai lehetetlenben, mint egy nálunknál nagyobb hatalomban?

De akár hisztek Istenben, akár nem – mondta a camarlingo az elszántságtól csengõ hangon -, ezt már el kell hinnetek. Amikor az emberi faj elveti magától a mi igazságunkat egy nálunk nagyobb hatalomról, akkor elveszítjük a számon kérhetõség tudatát. A hit… valamennyi hit… figyelmeztetés arra, hogy van valami, amit mi nem érthetünk, valami, ami elõtt számot kell adnunk… A hittel számon kérhetõk vagyunk mások s önmagunk elõtt, egy magasabb igazság elõtt. A vallás nem hibátlan, de csak azért nem, mert maga az ember sem hibátlan. Ha a külvilág úgy tudná látni ezt az egyházat, ahogyan én… ha túllátna ezen falak rituáléján… egy modern csodát látna… tökéletlen, egyszerû lelkek testvériségét, mely nem akar többet, mint a részvét hangján szólni egy túlpörgött világban.

Kimentünk a divatból? – tette fel a kérdést a camarlingo. – Ezek a férfiak (a bíborosok) itt dinozauruszok? Hát én?

Valóban nincs szüksége a világnak olyanokra, akik szót emelnek a szegényekért, a gyengékért, az elnyomottakért, vagy a meg nem született gyermekekért?

Valóban nincs szükségünk ezekre a lelkekre, akik ha tökéletlenek is, de arra szánják egész életüket, hogy rimánkodjanak nekünk: kövessük az erkölcs jelzõkaróit, hogy el ne tévedjünk?

Ma este egy meredély szélén gubbasztunk. Senki nem engedheti meg magának a közönyös beletörõdés luxusát. Akár a Sátánnak, akár egyszerûen romlottságnak vagy erkölcstelenségnek tekintitek ezt a gonoszt… a sötét erõ létezik, és napról napra hatalmasabb. Ne kicsinyeljétek le. Ez az erõ, jóllehet óriási, nem legyõzhetetlen. Az isteni erõ elbír vele. Hallgassatok a szívetekre. Hallgassatok – Istenre. Együtt elhátrálunk a szakadék szélérõl.

A camarlingo letérdelt az oltárnál. – Imádkozzatok velem.

A bíborosok kollégiuma térdre hullt, hogy csatlakozzon hozzá az imában. Odakint a Szent Péter téren és az egész földkerekségen… a megdöbbent világ együtt térdelt velük.”

Miért adott az Úr teljesen szabad akaratot az embernek, hogy egy kivétellel az Édenkert bármely, tetszõleges fájáról szakaszthasson gyümölcsöt? És miért csak egyetlen-egynek, épp a Tudás Fájának a gyümölcsétõl, a tudás almájától tiltotta el? Mert az õsbûn, hogy az ember Isten akar lenni, a Sátán kísértése. A mindentudás joga egyedül a mindenható, teremtõ, gondviselõ Istené, s privilégiumát a Gonosz kétségbe vonja. Az egész történelem során visszatér az a vezérmotívum, hogy az ördög – millió kísértéssel – rá akarja venni az embert: segítsen neki „letaszítani az Istent” a világmindenség trónjáról, s „õ lehetõvé teszi” a számára, hogy mindenható legyen.

A Sátán legnagyobb kísértése a „mindentudás almája: egyeteme”.

Az anyagi világban – itt, a Földön – épp a mindentudás lehetõsége látszatának keltésével uralkodik. Errõl szól a technikai fejlõdés…

No de az ember nemcsak szabad akaratot kapott Istenétõl, hanem intelligenciát is. Mi hívõk, a gonosz kevélységével ellentétben más-képpen határozzuk meg. Mert mi is az emberi intelligencia? Nem a „tudás” maximuma vagy az információ monopóliuma. Egészen más: a saját kicsinységünk, porszem mivoltunk bölcs felismerése.

Képesség, hogy ráébredjünk: Isten nélkül semmik vagyunk.

A „tudás és a meggazdagodás” világával szemben a hitvallás és a hûség, az igazság és a becsület, a munka és az építés való világát kínáld az embereknek, Viktor, és akkor gyõzni fogsz! Ne a „tudás” és az önmagunk istenévé önfejlesztés aljas hazugságának egy másik, szelídebb, kevésbé kommunista és liberális változatát kínáld nekünk, hanem add vissza az intézményes istenhit igaz lehetõségét – országnak, népnek, személynek egyaránt.

Mutasd meg, hogy Te – nem vagy illuminátus!

Áldozd fel az érdekeidet a nemzet, a nép érdekeiért!

Egy egész ország fog követni Téged!

Vác, 2005. május 10.

Czike László