Czike László












Csillagközi mag a földi grálban


magánkinyilatkoztatások











Vác, 2004. május




Párhuzamos világtörténelem



Pápai üzenet a publicistáknak



Május utolsó napjaiban II. János Pál, a római pápa, Krisztus földi helytartója még tõle is szokatlan, evilági megnyilatkozást tett, amikor is felszólította a világ újságíróit, publicistáit, hogy írják meg az igazságot. A pápa ‘semmi közelebbit’ nem fûzött a felszólításához, amitõl a dolog még különösebbé vált... Van ugyanis ebben az általános igazság-írásra buzdításban valami baljós, prófétikus színezet. Jómagam 1996. óta rendszeresen publikálok; - úgynevezett ‘újságíró’ soha nem voltam. Ezt nem ‘büszkeségként’ említem, csak puszta tényként, hogy tudniillik mindjárt az újságírás ‘krémjével’, a publicisztikával kezdtem, és könyvek, illetve tanulmányok írása mellett csak a publicisztikának hódolok, mind a mai napig...


Az újságírás - szakma; ám a publicisztika - inkább a gondolkodva írás mûvészete. A pápának az idézett ‘bejelentése’ azóta sem hagy nyugodni; éppen ezért még megvártam, amíg ‘minden kérdésem összeáll’, s csak most teszem fel azokat.


Mi oka lehet a pápának arra, hogy ilyen szokatlan ‘felszólítást’ tegyen? Miért épp az újságot írókat szólítja fel az igazság megírására, amikor annyi írástudó s toll-forgató ember ‘lopja még a napot’ rajtunk kívül?! Mi az, amitõl a dolog ennyire égetõen aktuálissá vált? Mégis, milyen konkrét igazság(ok) megírására gondolhat a pápa, hiszen az általános igazságot nem lehet megírni! Ha a pápa ‘tudja’, hogy milyen igazság megírására van éppen ‘a legnagyobb kereslet’; - akkor miért nem írja (pl. egy újabb enciklikában) meg, vagy mondja el nekünk alkalmasint Õ?!


Így a bejelentés ‘meglehetõsen talányos’, és éppen ez az, ami oly’ aggasztó...


Rá lehet jönni ugyanis a pápa ‘kódolt üzenetének’ valódi és mélyenszántó, S.O.S. értelmére, a világ sorsát gondviselõ szándékára, - de férfi legyen a talpán az, aki egyrészt megérti Krisztus helytartójának az utasítását, másrészt elég bátorságot is érez magában ahhoz, hogy híven végrehajtsa.



Hogy kicsivel még jobban megvilágítsam az újságírás és a publicisztika közötti mély különbséget; arról van szó, hogy amíg az újságírás a valóságot, a tényeket írja meg, illetve (lenne) hivatott megírni, - addig a publicisztika nem elsõsorban azzal foglalkozik, hogy mi történt, hanem azzal, hogy miért: mi célból, s fõleg kinek, minek az érdekében. Amíg tehát a mindennapi újságírás inkább ‘a száraz tényekre’ szorítkozik, - addig a publicisztika elemez, értékel és legfõképpen ok-okozati összefüggéseket igyekszik feltárni. Vagyis: nem a valóságot, hanem az igazságot keresi, - persze a valóság tényei mögött. Máris megjegyezhetjük: igen kevés az olyan sajtóorgánum, vagy pláne az olyan publicista, aki a fõ feladatának az igazság keresését és nyilvánosságra hozatalát tekinti. Az igazság kockázatos, veszélyes kategória, a megírása pedig ‘veszélyes üzem’, mert érdekeket sért. Az igazság a kialakult gyakorlat szerint olyan korszerûtlen, konzervatív, hogy ne is mondjam: ‘kortévesztõ’ kategória, amelynek kizárólag transzcendentális (értsd: égi) magasságokban van, lehet létjogosultsága. Az igazság rég kiment a divatból, mert a kimondásából csak konfliktusok fakadnak; haszna ebbõl senkinek nincs... S ezen ‘a tényen’ az sem változtat, hogy a legszélesebb tömegekben igen nagy az igazság utáni vágy, olthatatlan az igazság-szomj; de hát a nagy többség úgy van ezzel, mint a boldogsággal; - az egyiket nem kapja meg, a másikat nem érheti el, soha, s ebbe aztán mindenki nagyjából bele is nyugodott. Ez már ‘a békés birkák (juhnyáj) állapota’; amelyben már senki nem vágyik semmilyen változásra, mert a hatalom a fejünkbe verte, hogy minden úgy a legjobb, ahogy van...


Az igazság tehát elavult, érdektelen, veszélyes és haszontalan ‘fogalom’, aminek eleve mindenkit (fõként a regnáló hatalmat) irritáló, renitens tartalma van, - ezért a kiderülését foggal-körömmel meg kell akadályozni. Gondoljunk csak az egyszer volt, talán igaz sem volt monopolisztikus (monolit) kommunista sajtóra, aminek a ‘tömegtájékoztatási illetve kommunikációs alapelve’ nem a tények, a valóság, az igazság széleskörû megismertetését tekintette, írta elõ a sajtó céljául, feladatául, hanem épp az ellenkezõjét: hatalmas fizetést és prémiumokat kaptak a beépített cenzorok, akik maguktól is tudták, mik azok a dolgok, amikrõl hallgatni, s amiket elhallgatni kell. Napnál is világosabb, hogy a valós történések mögött meghúzódó igazságok kiderítését ma sem várhatjuk olyan újságíróktól és publicistáktól, akik félmilliós havi fixért bértollnokoskodnak valamelyik ma is monopolisztikus sajtó-orgánumnál, és röffentenek heti gyakorisággal valamilyen társadalmi eseményrõl alig néhány bekezdésnyi félrevezetõ, hamis magyarázatot a szociál-liberális tõkés klikkek közvetlen vagy közvetett megrendelésére, amin az sem változtat, hogyha az igazi tulajdonos innen több száz vagy ezer kilométernyirõl küldi ‘elvárásait’...!



Van azonban valaki, akinek az elvárásai mindenki másénál erõsebbek. Mindenütt jelen van s mindenható, gondviselõ ereje bármely földi hataloménál hatékonyabb. II. János Pál pápa már igen hosszú ideje, harmadik évtizede tölti be Krisztus földi helytartójának tisztségét és hivatalát. Már többször bejárta az egész Földet; saját szemével látta s rögzítette magában, hogyan élnek az emberek szerte a világban. Fogékony szelleme tehát nem csak vertikálisan, a történelmi idõk mélységében; de horizontálisan, a kontinenseket összefogóan is átlátja a nagy összefüggéseket: mi, miért pont úgy történik, amint történik. Nem véletlen, hogy éppen az egyik legnagyobb keresztény ünnep, Pünkösd elõtt látta szükségesnek az igazságérzet, az igazmondás gondviselõ felkarolását; és éppen most, a világ monolit politikai helyzetében. Jézus Krisztust, mindnyájunk megváltóját úgy kétezer évvel ezelõtt keresztre feszítették; meghalt és eltemették. Harmadnapon feltámadt, majd nem-sokkal Pünkösd elõtt felment a Mennyekbe; - s ma ott ‘ül’ az Atyaistennek jobbja felõl, s onnan lészen eljövendõ, ítélni eleveneket és holtakat. Ez az igazság, - más minden csak földi hívság; hanta habbal, ahogyan mondani szokás! II. János Pál pápa, a keresztény katolikus anyaszentegyház széles látókörû feje, aki betegen - ötven-egynéhány éves korában Ali Agca bolgár-török merénylõ, állítólag a KGB megbízásából öt pisztolygolyót lõtt a testébe, ám a pápa súlyos sebeit is túlélve megbocsátott neki; 80-as éveire pedig súlyos Parkinson-kórban szenved -, hajlott korában is egyre tisztuló elmével, éles látással tekint a világ eseményeire; azért szólított fel bennünket, újságírókat és publicistákat az igazság megírására, mert átlátta, hogy a világ folyamatai már nem fordíthatók meg, a történelem a legvégsõ szakaszához érkezett, tehát kényszerpályán halad. Magyarán: közeledik Krisztus második eljövetele, amelynek a célja, hogy ítéljen eleveneket és holtakat. Ha már a végítélethez vezetõ sodrás nem is állítható/fordítható meg; - legyenek legalább hûséges krónikások, akik megírják, kvázi memoárként rögzítik: miért és hogyan történhetett (történt) mindez, ami idáig vezetett. Mint a Szentírásból emlékszünk rá; Jézus Krisztus az apostoloknak mondott búcsúbeszédében több dolgot említett különös nyomatékkal: (1) Feltámadása után az Atyához megy. (2) Ezután ‘a világ fejedelmének’ (ez a Sátán!) uralma következik, aki már elítéltetett. (3) Borzalmas pusztulás következik, ország ország ellen támad; - ámde ez még nem a vég. (4) Vissza fog jönni, amikor szükséges (ítélni eleveneket és holtakat); s ez lesz a vég-ítélet. (5) Az apostoloknak (maga helyett) elküldi a Szentlelket, hogy megerõsítse õket tanításainak soknyelvû hirdetésében...


A korábban félénk, félszeg, óvatos, idegen nyelveken nem beszélõ apostolokhoz Pünkösdkor eljött a Szentlélek; s õk vele feltöltekezve bátrakká váltak, - legott el is indultak minden égtáj irányában, minden népnek hirdetni Krisztus tanításait, és csodák csodája, kiváló szónokok, csodatévõ mesterek lettek, akik képessé váltak a világ minden nyelvén prédikálni; legalábbis mindenki értette, amit mondtak. A pápa, II. János Pál azért mondotta üzenetét éppen Pünkösd elõtt az írástudóknak, hogy a valós események igaz hátterének rögzítése mellett hirdessék a tiszta igét, Jézus Krisztus tanítását, s prófétáljanak a Megváltó mellett, hogy a világ népei, az egyszerû emberek is pontosan értsék: mi történik, és miért. Töltekezzenek fel a Szentlélek áldásával, erejével; hogy bátorságot merítsenek belõle az igazság megírásához, mert a végsõ idõkben egyrészt el kell kerülni minden pánikot, más-részt fel kell világosítani az embereket, hogy felkészülhessenek Krisztus második eljövetelére, és tiszta szívvel, kitárult lélekkel fogadhassák be Õt. A római pápa nem mondhatja ki a második eljövetelt elõkészítõ földi történések ‘igazságát’, - mert a pápa nem evilági politikus, hanem Krisztus földi helytartója. Éppen ezért a politikai történések valós irányát, a mögöttes igazságokat csak az újságírók és a publicisták írhatják meg, - szent kötelességük tehát az emberek felvilágosítása...



De vajon mik ezek a végsõ politikai igazságok?! Például az, hogy noha Krisztus az összes földi javak, a vagyon hasznainak (a profitnak, a pénznek, stb.) egyenlõ elosztását és élvezetét írta elõ, - a gazdagság egy szûk körû elit elõjoga lett. Ma a Föld lakosságának 20 %-a fogyasztja el a javak 86 %-át, és csak 14 %-a jut a 80 %-ot kitevõ óriási többségnek. Azután például az, hogy a globalizáció egyáltalán nem a gazdasági hatékonyság mindenki javára szolgáló fokozását célzó objektív szükségszerûség, hanem az elit legújabb kísérlete (a fasizmus és a kommunizmus után) a világállam létrehozására, ami felszámolja a nemzeteket, és a legszörnyûbb paranoid hatalom kiszolgáltatottjává teszi a Föld valamennyi polgárát. Aztán meg az, hogy az úgynevezett ‘európai integráció’ nem felemelni fogja a kelet-európai szegény népeket, - hanem konzervált gyarmati sorba, örök kamatrabszolgaságba taszítja õket. Ne legyenek illúzióink; - ugyanolyan ál-szocialista, ál-demokratikus, ál-liberális, kontraszelektált és tehetségtelen szolgalelkû tányérnyalók vezetnek minket az Európai Únióba és a Terrorizmus Ellenes Koalícióba, mint egykoron a KGST-be, vagy a Varsói Szerzõdésbe. Az Európai Únió egyébként sem a földi mennyország; mint ahogy a vezetõi sem ‘angyalok’. Emlékezzünk csak, az 1990-es évek elején az európai kormányt, az Európai Bizottság valamennyi tagját csak úgy leváltották, - olymértékben tetten érhetõ volt minden tevékenységükben az a fajta korrupció, amelyet a mi országvezetõink ‘Na és?!’ felkiáltással lényegében már a reformkommunizmus idején kifejlesztettek, s rendszerváltással legitimálva a mai napig gondtalanul ûznek. Ne legyenek kétségeink: ezek épp ugyanolyanok, mint a leendõ úniós elöljáróink - vagyis: similis simili gaudet! Sõt, a mieink épp csak azért tehetik azt velünk, amit tesznek, mert Brüsszel és Hága - mint egykor Moszkva - az áldását adta rájuk. Vagy például: Bosznia, Szerbia, Afganisztán és Irak megtámadása és elfoglalása. Legyünk elég erõsek, s nézzünk szembe az igazsággal - újságírók, publicisták írjátok ezt is meg! -; nem a tojás volt elõbb, hanem a tyúk. Lám, Amerika háborúi miatt szaporodott meg a terrorizmus, s nem pedig a terror szülte a háborút. Belevisznek minket is, hogy velünk legitimálják a szégyenteli kudarcot: sem Szerbiában nincs rend, sem Usama bin Laden nem lett meg, sem tömegpusztító fegyvereket nem találtak, sem Szaddam Huszeint nem sikerült amerikai bíróság elé vinni. A ‘terror vezérei’ furcsamód’ eltûntek. De azt se higgyük el, hogy ez a rendszerváltás miértünk történt! Akik részt vettek benne - paktum hátán paktum -; pontosan tudják, mirõl is beszélek. A rendszer váltása helyett csak módszert váltottak - más szóval nem volt ez más, csak afféle ‘ügynök-rendszerváltás’! -; kifinomult módszereket vezettek be a becsapásunkra. Az egész nagy ívû ‘barba-trükk’ szemfényvesztés volt; azért, hogy mindenünket, a társadalmi tulajdonunkat, az egzisztenciánkat és a magánéletünket is könnyen lenyúlhassák, privatizálhassák, - s akinek nem tetszik, nyúljon a lágy drogokhoz, vagy válassza rövid úton az eutanáziát. Ezeket az igazságokat kellene megírni, - de csupán azért, hogy mindannyian megértsük; miért is jutottunk a tönk, illetve a végítélet szélére. Lehet, hogy hevesebb vérmérsékletû olvasóim felszisszennek az olvasottak láttán (pláne meg is értve a betûkbõl összeálló rémképet!), - de sietve megnyugtatom õket: semmi értelme, csak feleslegesen felszökik a vérnyomásuk! Természetfölötti értelemben ugyanis az egész földi siralomvölgyi állapotnak csak egyetlen jelentõsége van: fütyüljünk a világ fejedelmének az összes engedelmes kiszolgálójára, ne törõdjünk velük, ne irigyeljük a jómódjukat; meglesz ennek az ára, vagyis a böjtje, - úgyis elviszi õket idejekorán az ördög!


Nekünk, igaz keresztény hívõknek, becsületes írástudóknak meg kell találnunk a hit közös, pünkösdi nyelvét, amelyen a világ összes népei megértik szavunkat; Krisztus igéjét, hogy ne hiába prédikáljunk!


Ez II. János Pál, a római pápa kódolt politikai végrendelete, a publicistáknak.



Idézet az evangéliumból: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek elõtt. Magatok nem mentek be, s az oda igyekvõket sem hagyjátok bejutni. (...) Ezért súlyosabb ítélet vár rátok. (...) Tizedet adtok mentából, ánizsból és köménybõl, de elhanyagoljátok, ami fontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmasságot és a hûséget. (...) Megszûritek a szúnyogot, a tevét meg lenyelitek. (...) Tisztára mossátok a pohár és a tál külsejét, de belül rablott holmival és szennyel vannak tele. (...) Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülrõl ékeseknek látszanak, de belül holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülrõl igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok kép-mutatással és gonoszsággal. (...) Hogy’ is kerülnétek el a kárhoztató ítéletet?” (Mt. 23,13-33.)



Újságírók, publicisták, - írástudók! Ne a földi hívságok között, a hatalom titkos bugyraiban keressétek az igazságot, hanem azt írjátok meg, ami a szívetekben él!


„... Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennybõl és életet ad a világnak. (...) Én vagyok a világ kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. (...) Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem föltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen. Én föltámasztom az utolsó napon. (...) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és mégis meghaltak. Itt a mennybõl alászállott kenyér, hogy aki eszik belõle, meg ne haljon. Én vagyok a mennybõl alászállott élõ kenyér. Aki e kenyérbõl eszik, örökké él. A kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért. (...) Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva pedig ismeritek és látjátok Õt.” (Jn. 6,32-51. és Jn. 14,6-7.)



Igen, most már úgy kétezer éve nem mondhatjuk, hogy nem ismerjük Õt!


Írjuk meg, és hirdessük, hogy Krisztus az abszolút igazság!


De jó, hogy van pápánk, aki megmutatja, mirõl is írjunk az embereknek...






Isten-ópusz két tételben



1. Istenhit alapfokon


Nem hiszem, hogy tudományos értelemben tévednék, esetleg vallási eretnekséget állítanék, mikor azt mondom: magányos individuumként az „ember” még ma is a fán makogó majomként élne...! A már emberszabású elõdünk sorsdöntõ ‘spontán mutációja’ éppen abban állhatott, hogy az agyában kialakult a kommunikáció, a tagolt beszéd szervi eszköze/központja; - a közösségi élet, a céltudatos munka-megosztás nélkülözhetetlen feltétele. De mitõl lettünk ‘lelkes állatok’: emberek?!



A paleontológia és az antropológia nem ismer olyan õskori leletet, mely szerint létez(het)ett volna - akár átmenetileg is! - olyan „ember-õsünk”, amelyik már minden (testi és „egyéb”) adottsággal rendelkezett, kivéve a legfontosabbat: nem volt isteni „lelke”... Márpedig elvileg léteznie kellett egy olyan „O-idõpontnak”, amely elõtt valamely egyed még lélek nélküli „elõ-ember” volt; az utódja pedig már lélekkel is bírt! Amennyiben az emberi lélek több holmi fikciónál, vagyis valóságosan létezõ, és nem valami szimbólum, - akkor legalábbis csodálkoznunk kell ama furcsa véletlenen, mely szerint az ember már azonnal „lelkes lényként” jelenhetett meg a földi élet színpadán, mihelyst „egyébként is” (testileg) emberré vált... Ha az ember emberré válásával éppen egyidejûleg „kapott” lelket is, akkor éppen a léleknek a testbe költözésétõl vált a mai értelemben vett emberré; így következésképp a lélek megjelenése, illetve az ember-elõd emberré válása között szigorú ok-okozati összefüggés áll(t) fenn. Valószínû persze, hogy a lélek - mint normális körülmények között bárki, aki új lakást vesz! - ‘kulcsrakész otthonba’ (értsd: a cro-magnoni õsünk testébe) költözött be; a törzsfejlõdés legmagasabb fokán, mikor az már minden szükséges testi adottsággal rendelkezõ vagyis „össz-komfortos” elõember lehetett... Ilyenformán kezdetleges beszédközpontja is volt, hogy ne csak a lélek „belsõ hangján”, hanem fennhangon is tudjon imádkozni!


A hiányzó láncszem - the missing link - nem létezik; vagy majom, vagy ember!



Egyáltalán nincs szándékomban olvasóimat megviccelni! Hogy ezek a gondolatok az embereket már a megelõzõ korokban is sûrûn foglalkoztatták, arra jó példa az a tanmese, amelyet oly gyakran hallottam gyermekkoromban, apai nagyapámtól. Már nem emlékszem, bibliai volt-e a történet, - mindenesetre „bibliai ihletésû”, annyi biztos...



„Élt egyszer valamikor Indiában egy király (fejedelem vagy maharadzsa), aki megátalkodott istentagadó lévén; - mindenáron ‘tényekkel’ akarta bebizonyítani, hogy Isten és emberi lélek nem létezik, s hogy Õt és a vele való lelki kapcsolat lehetõségét csupán az emberi fantázia agyalta ki - kínzó magánya enyhítésére. Alapfeltételezése szerint az olyan ember, aki a születésétõl soha nem találkozik papokkal, hogy azok hitet plántáljanak a fejébe - soha nem fogja Istent imádni. A királynak fia született. A csecsemõt az apja teljes magányban neveltette fel; otthonát áthatolhatatlan sziklafalakkal vétette körül, hogy a cseperedõ gyermek véletlenül se találkozhassék senki élõ emberfiával. Teltek-múltak az évek, a fiú kamasszá, majd daliás ifjúvá serdült. Tekintve, hogy senki nem tanította meg az emberi szóra; nem tudott beszélni, így ha lehetõsége nyílt volna rá, akkor sem kommunikálhatott volna senkivel. Egy nap reggelén meglátogatta a fiát az apa, és meglepõ látványban lett része...! Az ifjú a falakkal körülvett udvar közepén térdelt, és a földre leborulva, csukott szemmel, összetett kézzel a felkelõ nap felé fordulva imádkozott - hangtalanul... A király megrendült, s meghatódástól sírva ölelte magához a fiát, és attól a naptól istenhívõvé vált maga is.”



A fiúnak (az agyában) volt kommunikációs, vagyis beszédközpontja, melyet nem használhatott semmire, - hiszen társaság hiányában némaságra volt kárhoztatva. Ám a természetfölötti kapcsolata - mivel teljes értékû ember volt: az isteni lelke! - hibátlanul mûködött és lám: buzgó imádságra tanította és késztette teremtõjéhez.



2. Istenhit felsõfokon


Egy kedves, új ismerõsömtõl kaptam az alábbi kis történetet, ami George Thomas new-englandi plébános prédikációjaként jelent meg a ‘Marana Tha’ címû lapban.


„Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, - egy régi, rozsdás-rozoga madárkalitkát vitt magával, letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepõdve nézte és kíváncsian várta, mi fog történni. Elkezdte a prédikációt:


„Amikor tegnap végigmentem a Fõutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek és kezében lóbálta ezt a madárkalitkát. A kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtõl és a félelemtõl. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:


- Na, mit viszel magaddal?


- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.


- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezõsködtem.


- Hazaviszem õket és szórakozom velük - felelte a fiú. Feldühítem õket, kihúzom


a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom õket. Élvezni fogom!


- De elõbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?


- Ó, van otthon két macskánk - mondta -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem
õket velük. - Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:


- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?


- Nem kellenek magának azok a madarak, Atya! Hiszen azok csak vacak szürke
mezei madarak. Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek!


- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.


A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebembõl a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltûnt...


Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, majd kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.”



„Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik, új történetbe kezdett:


„Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. Sátán épp az Édenkertbõl jött, és büszkén dicsekedett:


- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik,
olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!


- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.


- Szórakozni fogok velük. Megtanítom õket, hogyan házasodjanak, és hogyan
váljanak el egymástól; - feldühítem õket, s még arra is megtanítom, hogyan
gyûlöljék és kínozzák egymást, hogyan részegeskedjenek és kábítózzanak; meg
arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon
fogom élvezni! - mondta a Sátán.


- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?


- Megölöm õket! - felelte a Sátán.


- Mennyit kérsz értük? - érdeklõdött tovább Jézus.


- Nem kellenek neked azok az emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed õket,
õk pedig csak gyûlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek!


- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.


A Sátán végignézett Jézuson és megvetõ gúnnyal mondta:


- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!


Jézus így szólt:


- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat...”



Ezzel George Thomas fogta a madárkalitkát és lement a szószékrõl.”

Eredendõ és szerzett bûnök



Az áteredõ bûn



Valamikor, nagyon régen Káin tervszerûen agyonütötte az öccsét, Ábelt, mert Ábel áldozata jobban tetszett az Úrnak, mint az övé. Aztán az õseink kiirtották a neandervölgyieket...


Az Európából Amerikába kivándorolt, szerencsét próbáló (lásd még: arany-mosó, aranyásó, stb.) telepesek módszeresen kiirtották Amerika õslakosságát, az indiánokat; - csak mert útban voltak hirtelen meggazdagodásuk elõtt...


Adolf Hitler orientalista (Thule-társasági?) eszelõs fajelméletének a II. világ-háborúban 6 millió zsidó ember esett áldozatul, mert ‘nem fértek bele’ a III. birodalom nagynémet koncepciójába...


Nagyobbacska, 10-12 éves gyermek lehettem, amikor egy este nagyapámmal sakkoztunk; - apám és keresztapám politizáltak, Amerikáról és a Szovjet-únióról beszélgettek. Hallgattam õket, és egyszer csak megkérdeztem tõlük: „Akkor Kennedy és Hruscsov - a világ urai?!” - meglepett, döbbent csend volt a válaszuk... Ma már csak ‘egy úr van’: George W. Bush.


Róma, Napóleon és Hitler nyíltan törtek a világuralomra. Mindegyikük el is bukott, de utánuk újból felizzott a gyûlölet, az áteredõ bûn történelmi lángja. De a kommunizmus nem bukott meg, hanem egy ‘barbatrükkel’, a rendszer-váltással teremtett hamis legitimitást magának, megszerezve a világuralmat.



-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-



Nem tudhatjuk, hogy a törvény, vagy a bûn volt-e elõbb? A már elkövetett bûnök ellensúlyozására ‘jöttek-e létre’ az isteni törvények vagy fordítva: kezdettõl fogva létezett a Törvény, amit az ember rosszra hajló akaratából eredõen megszegett?! Ha a Törvény volt elõbb, akkor csak Istentõl származhatott. Az Ószövetség errõl tudósít: amikor a bûn már elárasztotta a népek életét, akkor nyilatkoztatta ki Isten a Tízparancsolatot Mózesnek, aki kõtáblákra vésve hirdette ki a zsidó népnek. Kérdés: ha Isten „egyszer már” megbüntette az elsõ emberpárt (Ádámot és Évát), azért, mert a tudás fájáról ettek gyümölcsöt (almát), és büntetésül kiûzte õket a Paradicsomból, miért várt mégis „több ezer évet” azzal, hogy a Tízparancsolatát a további bûnök megelõzése céljából kinyilatkoztassa? Miért volt szükség erre az interregnumra?! Mi történhetett ezalatt, a nem tudni milyen hosszú idõ alatt?



-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-



Tennék egy rövid, visszatérõ vargabetût az õsgenezis „birodalmába”, praktikusan az eredeti bûn kérdéskörének tisztázása céljából. E gondolataim már 25-30 éve érnek bennem, tehát eléggé hosszú ideje kristályosodnak. Az ember származása, eredete sok nép legendavilágában kapott kiemelkedõ, központi szerepet; - ámde a leghitelesebb õsforrás nyilván a Biblia; tekintve, hogy Isten kinyilatkoztatása az emberiség régmúltjáról, azon történelmi idõszakról, amelybõl (mezopotámiai és maya kõtáblák kivételével) írásos emlékeink nem marad(hat)tak fenn. A „polgári” vagy a „tudományos” régmúlt-kutatás a Biblia által leírtakat sem alátámasztani, sem megcáfolni nem képes, de túl sokat kiegészítésként sem tud hozzátenni, hisz’ a tárgyhoz kapcsolódóan csak paleontológiai és antropológiai „leletek” léteznek; a történelmi rekonstrukció így túlnyomórészt a hit, a fantázia és a fikció felség-területe. Ilyen értelemben a népek legendáriuma is fikciónak tekinthetõ, mert ezek az eredet-regék csak afféle meseszerû elemeket is tartalmazó ‘naiv-költemények’, amelyeken sehol sem szerepel - miként a Biblián! - Isten hitelesítõ pecsétje...



A mai tudomány (a régészet) maximum csontok, csontváz-darabok elõtalálásával büszkélkedhet; az emberiség elõtörténetére, az emberré válás folyamatára nézvést semmilyen hiteles bizonyítékokkal, adalékkal (nyomokkal) nem rendelkezik, ami viszont sajnálatosan azt jelenti, hogy az ember - mint isteni lélekkel bíró, tudatos lény - kifejlõdésérõl, teremtésérõl nincsenek direkt ismereteink. A tudomány arra képes csupán, hogy a megtalált csont-darabokból emberszerû lények csontvázait rekonstruálja (mint a puzzle-játékban), amelyek korát a C-14 izotópos módszerrel igyekszik meghatározni; de már azt nem képes megállapítani, hogy az összerakott lények majmok voltak-e még, vagy pedig emberek, és hol húzódik meg a leletek között az az éles határvonal, amelyet hiányzó láncszemnek (angolul: missing link) szoktak nevezni, aki/amely „személyében határeset” lenne, és akit Lucy óta sem találnak a kelet-afrikai olduvai hasadékban. Keresik tehát azt a furcsa lényt, aki - mondjuk - tudattal már rendelkezik, de lélekkel még nem; s valószínûleg teljes bizonyossággal soha nem fogják azonosítani! Világos sajnos, hogy tisztán õslény-régészeti úton sohasem érthetjük meg az ember genezisét; s ámbátor készültek a témáról hatásos, és igen szórakoztató - komoly vagy komikus - nagy filmek is (az egyikben még Ringo Starr is szerepel, mint kistermetû, ám nagyon intelligens „õsbunkós”!): az ezekben „rekonstruált” õstörténet csupán merõ fikció, valamely fantáziadús hollywoodi forgatókönyvíró agyának rémszüleménye...! Nem marad más hátra tehát, mint hogy megpróbáljuk rekonstruálni a közös és ködös múltat a bibliai õsgenezis-történet alapján, összevetve a kinyilatkoztatást a paleontológiai leletekbõl „kikövetkeztethetõ” eredményekkel...!



Ádám és Éva teremtésének õstörténete, s ebbõl a Genezis - nyilván szimbólum.


A Biblia ugyanakkor mégsem mese, hanem isteni kinyilatkoztatás; - amiért is nem tekinthetjük pusztán jó szándékú fikció-gyûjteménynek! Kell, hogy legyen tehát a történetnek olyan originális igazság-magva, amelyet a tudományos eredmények is alátámaszthatnak vagy reméljük, hogy legalábbis a kettõ nem keresztezi egymást! Ebbõl következik, hogy bizonyos értelemben is csak úgy juthatunk azonosságra, ha a bibliai Genezist az õstörténet szimbolikus leírásaként értelmezzük.


Ádámnak és Évának, az elsõ emberpárnak (akik már egyértelmûen rendelkeztek: tudattal, öntudattal, értelemmel, szellemmel, lélekkel, lelkiismerettel, erkölcsi normákkal és bûntudattal, - érzelmekkel és szerelemmel is) nyilvánvalóan nem lehettek semmilyen párválasztási problémái, hiszen Isten közvetlenül egymásnak rendelte, illetve teremtette õket. Fel sem merülhet az a gondolat, hogy netán nem jól választották (volna) ki a partnerüket. ‘Tökéletesen’ összeillettek, kölcsönösen megfeleltek egymás igényeinek, - más választásuk pedig nem is volt...


Eddig a bibliai szimbólum.


De vajon hogyan történ(hetet)t mindez - a valóságban?!



A paleontológiai õselõdeinket ‘ott hagytuk el’, mikor a cro-magnoni (kisebb agy-velejû, de mégis okosabb) õsünk éppen kiirtotta a neandervölgyi (nagyobb agyú, de butább) õsembert; aki - noha már szintén tudatos lény volt - nyilván közelebb állt még a közös majom-elõdhöz, mint távoli õsapánk, a homo sapiens. Az õs-lénytani leletek tanúsága is bizonyítja azonban, hogy nincsen olyan „szervezett kiirtás”, amely teljes sikerrel végzõdhetne, amibõl arra következtettek a tudósok, hogy a neandervölgyi „maradék” valahogyan beleolvadt a gyõztes cro-magnoni ember-elõdök hordájába, mintegy színezve annak génállományát. Úgy becsülték, hogy a vérkeveredés cca. 90:10 arányú lehetett, még mielõtt a két faj genetikusan végleg elkülönült volna... (Ezután következhetett a maradék szervezett kiirtása.)


Mindenképp feltételezzük - ámde nem feltétlenül a bibliai Ószövetség választott népének isteni támogatása mintájára! -, hogy az új homo sapiens (Ádám és Éva) törzseinek elõretörését, hirtelen felemelkedését isteni közbeavatkozás (Deus ex machina) okozhatta, mégpedig abban az értelemben, hogy Isten az evolúció arra alkalmas pillanatában ‘lelket lehelt’ a mai emberek közvetlen elõdjének, a homo sapiensnek, vagy még sokkal inkább a cro-magnoni emberek erre jól kiválasztott képviselõinek ‘a testébe’, miáltal azok értelmi képességei ugrásszerûen meg-növekedtek, a neandervölgyiek effektív hátrányára. Az ember-õsünk tehát azáltal válhatott ‘emberré’, és kerekedhetett felül a nálánál primitívebb ellenfelein, hogy Isten - mint kiválasztott teremtményeit - „lelkes állattá” emelte õket, amitõl ön-tudatuk és az agytevékenységük minõsége is ugrásszerûen feljavult...


Ámde az emberi nem a valószínû biológiai és isteni genezis alapján potenciálisan ‘vegyes vérvonalú fajjá’, kevert emberfajtává vált! És feltehetõen itt, ebben van elrejtve az ember kiûzetésének valódi oka is a Paradicsomból, az áteredõ bûn el-követése következtében! A mások kiirtása, vagy asszimilációja volt-e az õsbûn?


Meg kell értenünk a teljes szimbólum-rendszert! Ádám és Éva, az elsõ emberpár jelképesen azokat a kiválasztott homo sapiens - cro-magnoni - embercsoportokat jelöli, akiket az Isten a saját képére és hasonlatosságára isteni lélekkel látott el; felruházva õket a tudás, a titkok ismeretének jogával is, amellyel egyaránt lehetett élni, de visszaélni is. (Vö.: „Olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói.” Ez minden kísértés gyökere és irányultsága.) Az egykori õsi béke állapota lehetett az a Paradicsom, melyben a lélekkel rendelkezõ, de még bûntelen ember korlátlan hatalommal bírt a természet erõi felett, mert akkor még betartotta Isten parancsolatait. A parancsolatok egyrészt arra vonatkoztak, hogy az ember az új képességei birtokában ne essék máris a kevélység bûnébe s ne próbáljon mindjárt teremtõ Istene fölébe kerekedni; - másrészt pedig arra, hogy átütõ erejû új tudását ne használja a társai (sem a fajtársai, sem az elkülönülõ, mind inkább lemaradó neandervölgyiek) kiirtására vagyishogy ne essék Káin irigységének bûnébe, mert akkor elveszítheti Istentõl kapott elõjogait. (Kiûzik a Paradicsomból és halandóvá válhat, a bûnös lelke pedig elkárhozhat.) De a parancs az új faj génállományának a védelmét is szolgálta; megtiltotta ‘a lelkes embereknek’, hogy egyenek a Tudás Fájának gyümölcseibõl. Mit is jelenthetett ez a rejtjelezett parancs?


Innentõl tetten érhetjük a párválasztás egyedülálló jelentõségét!


Az isteni génállomány (a lélek ugyanis Isten ‘genetikus adománya az embernek’ - így mai értelemben vett ember lélek nélkül nem létezik!) maradéktalan megõrzése céljából ‘a lelkes férfinak’ a parancs szerint tilos volt párt választania azok közül az asszonyok közül, kik nem rendelkeztek Istentõl kapott lélekkel; és az asszony, akinek már lelke volt, nem választhatott „lélek nélküli” õsférfit magának párjául. Itt meg kell értenünk, hogy az ‘értelmes ember’ isteni lélekkel való felruházása (végkimenetelében, de még nem a isteni Genezis elsõ pillanatától!) teljesen új faj létrehozását, megteremtését jelentette; és tudományos ismereteinkbõl tudhatjuk, hogy az új faj „szabálytalan visszakeresztezése” az õsökkel a frissen megszerzett új jó tulajdonságok részbeni elvesztésével, degenerációjával, a faj leépülésével jár együtt. Elõdünk nem értette meg az isteni parancsolatok betartásának végzetes fontosságát, és elkövette mindazokat ‘a halálos bûnöket’, összefoglalva: áteredõ bûnöket, amelyek folytán az emberiség genetikusan degenerálódott, halandóvá és esendõvé vált, elveszítette a Paradicsomot; és ami még ennél is rosszabb: „lelkes és lelketlen” cro-magnoniak nemzettek „lelkes és lelketlen” neandervölgyieket és megfordítva, miáltal az egész emberi faj összekeveredett; genetikusan vegyes fajjá vált, melyben az isteni eredet (és az áteredõ bûn súlya is!) egyedenként nem azonos, hanem eltérõ mértékû... A bûn tehát a legkevésbé sem irracionalitás, nem is ködös, sosem volt hallucinációs kategória, nem az egyház öncélú kitalációja, vagy gonosz víziója az ember megfélemlítésére, hanem maga, a létezõ genetikus valóság. Annak a keserû története, - miként lett a csaknem hiba nélküli, tökéletes genezisbõl némelyek gondatlansága folytán a szerencsétlen emberiség valóságos kálváriája! Történelmünk is bizonyítja, hogy az elkorcsosult génállományú, meg-zavarodott tudatú emberiség görcsösen próbál visszakapaszkodni a magaslatra, ahonnan önhibájából visszazuhant; azonban újra meg újra eltévelyedik, Káinként gyilkolja a saját fajtáját, és pusztítja a természetet, az egész élõvilágot; - annak ellenére is, hogy Krisztus 2000 évvel ezelõtt megváltotta az áteredõ bûneitõl...!


A technikai civilizáció vívmányai és fejlõdése nem képes ellensúlyozni az áteredõ bûn hetedíziglen atavisztikusan visszaütõ hatásait; - az emberiség az idõk végéig cipeli magával az õskori tévedések végzetes következményeit.


Az áteredõ bûn valójában a bûnös, a tiltott párválasztás lehetett. Az ember meg-szegte Isten racionális parancsolatát és ‘léleknélküli’, csak tudat-kezdeményekkel bíró „fél-állatokkal”, neandervölgyiekkel nemzett utódokat, miáltal az emberiség elfajzott, lélekkel „csak félig”, vagy egyáltalán nem rendelkezõ fél-állati lények, ‘lelki kentaurok’ születtek, bestiális tulajdonságokkal felruházva. A degeneráció - nemzedékrõl nemzedékre - folytatódott, és totális erkölcsi lezülléshez vezetett...


Innentõl kezdõdött el a gyilkosok és az öngyilkosok vérgõzös történelme.


Nem felejtettem el; - tudom, hogy eddig még nem beszéltem a Kígyóról, aki Évát megkísértette, majd végül is rávette, hogy egy almával rábírja Ádámot az áteredõ bûn elkövetésére! Legközelebb szót ejtünk róla is, a rejtélyes Kígyókirályokról, - akik a majd’ 6000 éves mezopotámiai kõtáblák fõszereplõi...

A teremtés jelzõfényei



Számok a Jelenések Könyvében



A rejtélyes számokkal, vélt vagy valós jelentésük megfejtésével a számmisztika ‘tudománya’ foglalkozik. Ki ne hallott volna arról, hogy az egyiptomi piramisok méret-arányai az aranymetszés szabályait követik? Vagy arról, hogy az építmény külsõ és belsõ méretarányai misztikus számkombinációk manifesztációi? Esetleg arról, hogy a teremtés (pozitív és negatív, isteni és sátáni) energiáinak törzsszáma a kilences? Isten, a mindenható jóság, a legnagyobb teremtõ erõ kulcsszáma 999; míg a Sátán földi ‘helytartójáé’, az Antikrisztusé 666. Az Antikrisztus kiléte máig nem ismeretes; noha ‘nyilvánvaló’, hogy már köztünk él, mint konkrét személy...


Most egy kis ízelítõ a számmisztikából; vagyis abból, hogy végsõ soron mindkét (pozitív és negatív, isteni és sátáni) erõ a kilences vezérszámra vezethetõ vissza - a számmisztika törvényszerûsége alapján, miszerint a többjegyû számok végsõkig egyszerûsíthetõk, ha a jegyeket rendre (újra meg újra) összeadjuk egymással. Így a három kilences számjegyeinek összege 27; míg a három hatosé 18. S láthatjuk, hogy kettõ meg hét összege éppúgy kilenc, mint egy meg nyolc összege. Mindez eddig úgy tûnhet, hogy csak játék a számokkal; - vannak akik a számmisztikában hisznek, s vannak akik nem. Ám ez sem változtat azon, hogy az Újszövetségben, a Jelenések Könyvében bizony szerepelnek misztikus számok, méghozzá konkrét összefüggésben, - egyrészt a fizikai világ (eddig felfedezett) természeti törvény-szerûségeivel, másrészt az emberiség (Istenhez konvergens) történelmével...



Kezdem egy idézettel, Lukács evangéliumából: „Igazán mondom nektek: az itt állók közül néhányan nem halnak meg addig, amíg meg nem látják az Isten országát.” (Lk 9, 27.) Ha ‘komolyan’ vesszük - már pedig: miért ne tennénk?! -, hogy Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia, Isten és Ember egy személyben; illetve, hogy evangéliumi szavai máig érvényes jó hírek, isteni kinyilatkoztatások; úgy fel kell tételeznünk, hogy minden mondatának konkrét oka és világos, esetleg rejtett értelme van, vagyis semmit nem mondott véletlenül, tehát tudta, hogy mit beszél!


Az idézett kinyilatkoztatás azt jelenti: lesznek, sõt, vannak (!) kiválasztottak - az akkor Krisztus mellett állók között is! -, akik élve jutnak el a Mennyországba; így nem kell meghalniuk és feltámadniuk ahhoz, hogy üdvözüljenek. Ezek a tiszta és kiválasztott emberek egyben megjelölt emberek is, a Jelenések Könyve tanúsága szerint. Ám mielõtt rátérnénk erre, lerántjuk a leplet napjaink történelmérõl. Amit idézek; - annak rögtön a lehetséges mai magyarázatát (megfejtését) is megadom:


„A tengeri vadállat. Akkor láttam, hogy egy vadállat bukkan föl a tengerbõl. Hét feje és tíz szarva volt, szarvain tíz királyi korona, fejein pedig istenkáromló nevek. Ez a vadállat, melyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába olyan, mint a medvéé, szája pedig mint az oroszláné. A sárkány (itt: az Antikrisztus jelképe) neki adta az erejét, trónját, s nagy hatalmat is. Úgy tûnt föl, mintha egyik feje halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. (A tengeri vadállat; úgy is mondhatnánk, hogy a tengeren túli vadállat (!): az Amerikai Egyesült Államok. A megsebzett, de ‘meggyógyult’ feje szimbolikus utalás a World Trade Center ellen intézett 2001. szeptember 11-iki terrorista támadásra, amely - tetszik, nem tetszik! - stratégiailag jól átgondolt, jelképes jelentéssel a szabadkõmûves világ-állam alapvetõ, párhuzamos tartóoszlopai (v.ö.: Jákin és Boáz, a Salamon király templomában) ellen irányult, és bizony ‘halálra sebezte’ a világállam csendõrét. A halálos fejseb azonban ‘begyógyult’; a tengeri vadállat új támadásba lendült.)


„Az egész Föld csodálattal nézte a vadállatot (az USÁ-t, a világ legliberálisabb, leggazdagabb és legerõsebb immár egyeduralkodó tengeri és légi nagyhatalmát), s imádta a sárkányt (a pénzhatalmat megtestesítõ Antikrisztust), mivel hatalmat adott a vadállatnak. Imádták a vadállatot is, és így kiáltottak: „Ki mérhetõ a vadállathoz? Ki tudja fölvenni a küzdelmet vele?” Nagyzoló és káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. (Ugye ráismerünk George W. Bushra, apja ‘tékozló’ fiára, a nagy hazudós szájára, amint Amerika s az egész világ népét hiszterizálja, hogy álszent háborút indíthasson a világiszlám, majd kicsit késõbb mindenki más ellen, hogy az amerikai béke és ‘demokrácia’ uralma alá hajtsa az egész Földet?! Ezek szerint - Istennek hála! - az elnöksége mindössze 42 hónapig fog tartani; ami nekünk persze örökkévalóságnak tûnik...!) Káromlásra nyitotta száját Isten ellen (állítva, hogy a brutális tömeggyilkosság béketeremtés!): káromolta nevét, hajlékát és a Menny lakóit. Még azt is megengedték neki, hogy harcot indítson a szentek ellen és legyõzze õket. Sõt, hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött. Imádni fogják õt a Föld lakói mind, akiknek neve nem áll a világ kezdete óta a megölt Bárány életkönyvében. (A hazugságok, a világ félrevezetése, az aljasság, a háború és a háborús bûnök - égbe kiáltanak, az ártatlanok vére egészen a Mennyig fröccsen; világos, hogy Bush minden cselekedete istenkáromlás. S nem imádják-e õt ezért a Föld lakói mind; - mindazok, akik nem kaptak meghívót Jézus Krisztustól, a megölt Báránytól a feltámadás és az üdvösség nagy ünnepére?! Nem imádják-e Busht az aranyborjú hívei, a pénzfétis ministránsai mind; azért, mert celebrálja nekik az Antikrisztus globalizációs, rémisztõ feketemiséjét?!) Akinek füle van, hallja meg! Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül; aki karddal öl, kard-élen hull el. Ez az alapja a szentek állhatatosságának és hûségének.”


Ám a tengeri (tengerentúli) vadállat nincs egyedül; - ‘hû’ szövetséges áll mellette.


Egy szintén angolszász szövetséges, - a tengeren (az óceánon) innen...


„A szárazföldi vadállat. (Akirõl rögtön gyaníthatjuk, hogy kicsoda. A szárazföldi jelzõ itt jelképesen ‘a tengeri’ jelzõvel állítható szembe; tehát Európához tartozó országról van szó. Ez a régmúltban világhatalmú ország: Nagy-Britannia.) Akkor láttam, hogy egy másik vadállat emelkedik ki a szárazföldbõl. Két szarva volt, mint a kosnak, de úgy ordított, mint a sárkány. Az elsõ vadállat színe elõtt annak minden hatalmát gyakorolta, és rábírta a Föld minden lakóját, hogy imádja az elsõ vadállatot, amelynek meggyógyult halálos sebe. (Hát nem egyértelmû?! Anglia az USA teljhatalmú körzeti megbízottja, kvázi helytartója itt Európában; - mindent az USA rejtett érdekeinek megfelelõen intéz, lehetetlenné teszi, hogy Európa jó célért egyesülve szembeszálljon a tengeri vadállattal.) Nagy csodajeleket mûvelt, az emberek szemeláttára tüzet bocsátott le az égbõl. E csodákkal, melyeket a vadállat színe elõtt mûvelhetett, megtévesztette a Föld lakóit s rábírta õket arra, hogy szobrot állítsanak a vadállatnak, mely kardéltõl sebesült, de fölépült. Hatalmat kapott arra is, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra és megölje azokat, akik nem imádják. Elrendelte, hogy mindenkinek: kicsinek-nagynak, szegénynek-gazdagnak, szabadnak és szolgának jelöljék meg jobb karját és homlokát, s hogy senki se adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének számát. Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, mert az emberi szám: hatszázhatvanhat. (Ez a szövegrész meglehetõsen misztikus; - ami fõleg attól lehet, mert olyan dolgokat jövendöl meg, melyek még eddig nem történtek meg. Hajh, könnyû kibogozni azt, ami már a történelmi múlt! Azért megpróbálhatjuk. Az említett csodajelek arra utalhatnak, hogy a gnosztikus szabadkõmûves tudás hazája, igazi letéteményese mégiscsak Anglia; - Amerika legyen bár akármilyen erõs (és harcias), originális sosem lesz, hiszen kétszáz éves tudását, ismereteit, tapasztalatát Európából hozta magával örökségként, esetleg más népektõl lopta-rabolta fennállása óta; háborús erõszakkal s bróker-cselekkel. A varázsolás hagyományos és eredeti tudománya nyilvánvalóan az angoloké; - és ez az az erõ, amely cca. 50 %-os effektív részarányával (fizikai jelenlétével), de többszörösen nagyobb erejével játszi könnyedséggel vezeti orránál fogva a teljes amerikai Szenátust és a Kongresszust. A vadállat szobra az Aranyborjút jelenti, - tekintve, hogy ez az Antikrisztus kedvenc ‘lelkes állata’. Világos: a pénzhatalom megöli azokat, akik nem hajlandók õt (a titkos világkormányt) imádni. Ha ‘lelke’ lesz a pénznek, és minden embernek, kicsinek és nagynak megjelölik a jobbkarját és a homlokát, ez csak egyet jelenthet: valamilyen mikrochipet építenek belénk, s ezentúl megszûnik a pénzforgalom - ‘az összegek lehívása’ személyes tapintással, elektronikus azonosítás, jelkibocsátás útján fog történni. Mindenki átgondolhatja: a bankkártyák eddigi használata egyrészt zsákutca, másrészt csak elektronikus ‘felkészülés’ volt - a jövõ útja a közvetlenül a testbe épített mikrochip. Akibe már beépítették (beépítik) ezt a pénzügyinek álcázott chipet; az elveszíti a független személyiségét, ördög rabszolgájává válik, hiszen testében hordja annak billogát... Ha valaki megpróbál kimaradni ‘a megbélyegzésbõl’ - nyilvánvalóan a halál fia. A legfontosabb: megtudtuk, hogy a vadállat, az Antikrisztus ‘emberi száma’ 666. De ne féljetek, kicsinyhitûek, mert készülõdik az Armageddonra, az Apokalipszis elõtti végsõ csatára az Úr, Jézus Krisztus ‘hadserege’ is!



„A Bárány kísérete. Akkor láttam, hogy a Bárány Sion hegyén állott. Vele volt a száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte az õ nevét és Atyjának nevét. És aztán szózatot hallottam az égbõl, mint nagy vizek zúgását s mint erõs menny-dörgés robaját. A szózat, melyet hallottam, úgy hangzott, mint mikor hárfások hárfáikat pengetik. Új éneket énekeltek a trón, a négy élõlény és a vének elõtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a Földrõl megváltott száznegyven-négyezer. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, hanem szûzek maradtak. A Bárány nyomában járnak, bárhová is megy. Õk a meg-váltottak az emberek közül, zsengéi Istennek és a Báránynak. Ajkukon nincs hazugság, szeplõtelenül állnak Isten trónja elõtt.” (Jel. 13-14, 5.)



Jézus Krisztus, a megfeszített áldozati Bárány - „Agnus Dei, qui tollis peccata mundi” - kísérete tehát a 144000 ‘szeplõtelen’ szent, akiknek nem szükséges meghalniuk (és feltámadniuk) ahhoz, hogy üdvözüljenek. Õk a kiválasztottak; - kiket Krisztus elõre, még életükben megváltott; feltehetõleg azért, hogy az utolsó ítélet ‘végrehajtásában’ (mint asszisztencia) a segítségére legyenek. A szenteket az isteni jegy különbözteti meg a többi (Isten által nem megjelölt) embertõl; hogy a homlokuk látható fényt sugároz, ami vélhetõleg a fej körül megjelenõ fénykör, más szóval a szentképekrõl is jól ismert glória. Milyen csodálatos, és praktikus! Krisztus a homlokból kisugárzott isteni fénnyel, a glóriával jelöli meg 144000 ‘katonáját’, választott kíséretének tagjait; miközben - mint láttuk - ellensége, az Antikrisztus szolgáinak homlokán rútul a 666-os szám éktelenkedik. Valóságos ‘számháború’ ez - profán hasonlattal -; mint amikor az ellenfelek egymás számát a másik homlokáról olvassák le; és akit ‘leolvastak’, az kiesik a küzdelembõl...



Idézet következik Maurice Cotterell: „Tutanhamon próféciái” címû könyvébõl (160. oldal): „Bruce Cathie kapitány több mint 25 évig dolgozott az Új-Zélandi Légi Közlekedési Vállalat pilótájaként. 1952-ben egy repülõúton az aucklandi Mangere fölött különös repülõ tárgyat pillantott meg. Amint leszálltak a cél-állomáson, Cathie jelentette, mit látott. Az esetet kivizsgálták, de a különös ‘repülõgépet’ nem sikerült azonosítani. (...) UFO-élményei hatására Cathie összegyûjtötte az Új-Zéland térségében tapasztalt ‘ufójelenségekre’ vonatkozó információkat, jelentéseket. Az adatok rendszerezése és feldolgozása során az azonosítatlan repülõ objektumok feltûnésének helyét kijelölte a térképen. A pontok szabályos vonalat alkottak. (...) Az ‘ûrhajók’ minden esetben gyorsan közelítettek és ugyanolyan hirtelen tûntek el, mint ahogy megjelentek. Az elemzés számos kérdést vetett fel. Miért egy bizonyos vonal mentén tûnnek fel? Hogyan tudnak álló helyzetbõl a másodperc tört része alatt fénysebességre gyorsítani? Vajon a Föld mágneses és gravitációs mezejében fellépõ erõket alkalmazzák mozgásukhoz? Léteznek tehát olyan vonalak, melyeket a Földre érkezõ idegen ûrhajók ‘légi folyosókként’ használhatnak? Cathie tovább kutatott. A világ minden tájáról összegyûjtött adatok bizonyították, hogy az UFO-k egy mértanilag szabályos hálózat vonalai mentén jelennek meg. Hogy a hálózatot alkotó vonalak helyét földrajzilag is meghatározhassa, bonyolult számításokat kellett végeznie. Ezekben Albert Einstein relativitáselméletének azon meghatározását vette alapul, hogy a fénysebesség (300000 km/s) minden inercia-rendszerben ugyanaz az állandó érték, illetve a Newton-féle gravitációs törvényt. (...) Az elméleti földhálózatra vonatkozó számítások elvégzése után nyilvánvalóvá vált, hogy Einstein fénysebességre vonatkozó számadata (km/s) csak egyenes vonalak esetén helyes. Ezért Cathie-nek a fénysebesség értékét km/s-ból szögfok/s-ra kellett átalakítania. (...) Cathie felismerte, hogy mivel a fény elektromágneses természetû, a hálózat vonalain áthatoló hullámokat be-folyásolják a hálózat mágneses és gravitációs mezõjének változásai. (...) Tehát nyilvánvaló, hogy a Földön a fény sebessége nem állandó érték, mint Einstein feltételezte, mert a fényhullámokat - a jéghegyhez közelítõ radarhullámokhoz hasonlóan - eltérítik a hálózati vonalak mágneses és gravitációs változásai. (Mindez magyarázatot szolgáltat arra is, hogy az UFO-k miért nem jelennek meg a radar képernyõjén. - Cz. L.) Cathie bizonyította, hogy a fénysebesség 144000 szögperc/s (1 fok = 60 szögperc), és hogy a hálózati vonalakon áthatoló fény sebessége megváltozik. (...) Cathie eredményeinek fontosságát bizonyítja, hogy munkája révén a biztonsági szolgálatok érdeklõdésének középpontjába került. Lakását feldúlták, ‘bepoloskázták’. Telefonbeszélgetéseit lehallgatták, család-tagjait megfigyelés alatt tartották és levelezését rendszeresen átvizsgálták. (...) Cathie felfedezései igen nagy jelentõséggel bírnak. Láthattuk, hogy a 144000 milyen fontos számszimbólum. Cathie fénysebességre vonatkozó számértékét alapul véve feltételezhetjük, hogy a maják, az egyiptomiak s a Biblia vonatkozó próféciái nem olyan emberekre utalnak, akik a 144000-es számot viselik a homlokukon, hanem olyanokra, akik fényt (144000 szögperc/s) sugároznak a homlokukból (és mellesleg, a Jelenések Könyve szerint 144000-en vannak! - Cz. L.). Gondoljunk csak arra, hogy a történelem folyamán minden vallásban glóriával - sugárkoszorúval - ábrázolták a megtisztultakat. (...) Bruce Cathie fénysebességre vonatkozó számadata (144000 szögperc/s) több szempontból is fontos. Einstein relativitás-elméletébõl következik (E = mc²), hogy az energia (E) és a tömeg (m) ellentétes elõjelû ekvivalens tényezõk. Ez azt jelenti, hogy amennyiben Isten eldob magától pl. + 5 V pozitív energiát, ez - 5 V negatív anyaggá alakul. (Ez a teremtés ‘aktusa’, vagyis az õsrobbanás modellje. Cz. L.) Mivelhogy az ellentétes pólusok vonzzák egymást, Isten mindig visszavonzza magához az anyagot (a tömeget). (A táguló világegyetem elméletébõl is éppen ez következik: amikor a galaxisok egymáshoz viszonyított szökési sebessége már eléri a fénysebességet; egyrészt láthatatlanná válnak rádióteleszkópjaink számára, másrészt a fénysebesség elérésekor az anyag megsemmisül, újból fénnyé válik, vagyis visszatér az õt vonzó Isten paradicsomába, mondhatnánk: megtisztul, tehát ‘üdvözül’. Cz. L.) Ebbõl következik, hogy ha Isten jó (pozitív), az anyagnak szükségszerûen rossznak (negatívnak) kell lennie. Az anyagi világ tehát rossz, következésképpen a dimenzió, melyben élünk, nem más, mint a pokol. Cathie számadata ezt is jól alátámasztja: a 144000 szögperc/s sebességgel haladó fény 6,66-szor kerüli meg a Földet egy másodperc alatt. Mindez megerõsíti, hogy világunk, az anyagi világ, és minden, ami itt található, gonosz. A 666 maga a ‘vadállat’ (fenevad), amelyre a Jelenések könyvében találtunk utalást. Ez azt jelenti, hogy a test (az élvezetek, a bálványok, a jelképek, az aranyborjú, a pénz-fétis, a gazdagság és a hatalom imádata - Cz. L.) maga az ördög, a ‘vadállat’, a 666, - ugyanakkor Isten a Lélek, a Fény, lásd: 144000.”



És végezetül íme az utolsó ítélet leírása a Jelenések Könyvébõl: „Az ítélet három angyala. Az elsõ harsány hangon kiáltotta: ‘Féljétek Istent s dicsõítsétek, mert eljött ítéletének órája. Imádjátok õt: az ég, a Föld, a tenger és a vízforrások alkotóját!’ Egy másik angyal követte, aki így kiáltott: ‘Összedõlt, összedõlt a nagy Babilon (amely nyilvánvalóan az USA soknyelvû hamis demokráciájára, s az ál-liberális világhatalom képtelenül üres, feslett multikultúrájára utal), mely paráznaságának tüzes borával ittassá tett minden nemzetet.’ Egy harmadik angyal követte õket. Harsány hangon kiáltotta az is: ‘Aki imádja a vadállatot és szobrát, aki viseli a jelét homlokán vagy kezén, az is inni fog Isten tüzes borából, melyet színtisztán töltött haragjának kelyhébe. Tûz és kénkõ fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány színe elõtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké. Nem lesz nyugalma sem éjjel, sem nappal, mert imádta a vadállatot és szobrát, és viselte jelének nevét (a 666-ot). Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik kitartanak Isten parancsai és Jézus hite mellett. (...) (Aki tehát a homlokán hordja az ördög számjelét, és a bõre alatt a testében a pénz mikrochipjét, az mindörökre elkárhozik.) Szózatot hallottam az égbõl: ‘Jegyezd föl: Mostantól boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Így van, mondja a Lélek: pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik õket.” (Jel. 14, 6-13.)



Majd jött a hét angyal, hogy kiborítsa Isten haragjának a hét csészéjét.

Az Apokalipszis lovasai



Manapság sok embernek gyakran vannak rémálmai. Aztán a spontán rémálmaik fokozatosan a nappalaikra is átterjednek; így az életük folytonos és egybefüggõ, állandó rémlátomássá szomorodik. Mások túl sokat gondolkoznak Nostradamus és a Jelenések Könyve világvége-jóslatain, s megpróbálják beazonosítani: vajon kik is, mik is lehetnek az Apokalipszis lovasai, akik a végromlást ránk hozzák?!


Rengeteg a beazonosíthatatlan jel, a riasztó vészjelzés. Ki ne emlékeznék arra az ijesztõ ördögpofára (az RTL-en többször is leadták), amely 2001. szeptember 11-ikén a WTC-tornyok egyikének a robbanástól füstbe borult falán, ha egyetlen tizedmásodpercnyi idõtartamra is, de mégis félremagyarázhatatlanul megjelent?


Azt is sokan találgatják, ki lehet az a rejtélyes, Mabus nevû személy, akinek oly’ félelmetes szerepet szán világvége-jövendöléseiben Nostradamus?! Mint tudjuk, a jelen apokalipszis-hangulat alapja egyrészt a már elhagyott ezredforduló, - újabb ‘adalékként’ pedig az iszlám terrorizmus ellen meghirdetett angolszász keresztes-háború. A világ-terrorizmus kétségbevonhatatlan kulcsfigurája - helyesen írva a nevét -: Usama bin Laden, a multimilliárdos szaúdarábiai sejk-dinasztia renitens sarja; aki már stratégiai okokból évekkel ezelõtt közhírré tett veseelégtelensége, továbbá az õt az afganisztáni sziklabarlangjából kifüstölni akaró szõnyeg és/vagy neutronbombázások ellenére köszöni, jól van, és egyre fenyegetõbb üzeneteket küldözget, javuló kép-és hangminõséggel a katari Al Dzsazira televízió által... Ne csodálkozzunk: akinek a családja a világ-vezetõ távközlési és informatikai cégek részvényeinek (pl. Motorola) jelentõs résztulajdonosa, annak ez nem probléma!


Nostradamus szerint a Mabus név egy anagramma, amelynek a megfejtése talán a következõ, az Usama elõnévbõl kifejtve. Az utolsó tag elõrekerül, tehát: Ma... Az elsõ tag hátulra, vagyis: us... Az anagramma-képzés és fejtés szabályai szerint a középsõ felesleges ‘a’ az ábécé következõ betûjére, ‘b’-re cserélhetõ, - ennek alapján összeolvasva: Ma-b-us, tehát a Mabus név adódik, olvasható ki. Sokan vannak persze, akik Mabus-ban csak egyszerûen George W. Bush-t, az amerikai elnököt látják, aki egy másik olvasatban a ‘Skull and Bones’ Rend tagja...


Igazán nagyon furcsa idõket élünk.



Téved aki azt gondolja, hogy a legrosszabb, ami az emberrel megtörténhet, az a test fizikai halála. Azok a keresztények, akik hisznek a halhatatlan lélek létében, az örök életben, a feltámadásban, az üdvözülésben és a mennyországban, - azok jól tudják, hogy az emberre leselkedõ legnagyobb veszély nem a halál, amelyen egyszer amúgy is mindenkinek túl kell esnie, hiszen tréfásan szólva még senkisem élte túl a saját halálát... A legnagyobb veszély nem a halál, hanem a kárhozat.


Jézus Krisztus nem félt a haláltól - tudta, hogy eljön érte; de azt is, hogy üdvözült testtel harmadnapra fel fog támadni -; s amikor a kivégzõi keresztre feszítették, így szólt: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” (Lk. 23, 33-34.) A mondat három alapvetõ dologra hívja fel a figyelmünket: (1) Krisztus az ellenségei iránt is szeretetet érez (vagyis aszerint is cselekszik, ahogy nekünk prédikálta), mert utolsó gondolatai egyikével is gondoskodik róluk. (2) Mivel Õ Isten-ember, vagyis ‘félig’ hozzánk hasonló esendõ, gyarló ember; az Atyaistent, atyját kéri a megbocsátásra, - tekintve, hogy a megbocsátás joga egyedül Istené. (3) Meg is indokolja a bocsánat kérését: „mert nem tudják, mit tesznek”. Mint sok naív Biblia-magyarázó azt szentül hiszi: az indoklással Krisztus nem a saját isteni mivoltára céloz (márminthogy a gyilkosok nem tudták, hogy Isten Fiát ölték meg), hanem a halhatatlan lelkére, mely (hasonlóan a miénkhez) nem ölhetõ meg. Vagyis hát a gyilkosoknak Isten csak azért bocsáthat meg, mert kvázi ha tudtak volna a lélek halhatatlanságáról, nem próbálkoznak meg a test megölésével sem. A legszörnyûbb bûn, ha valaki tudva és akarva Isten ellen támad; és az emberi lelkek eltérítésére, örök kárhozatra juttatására, vagyis ‘megölésére’ szövetkezik...


Vagyis (biankó) vérszerzõdést köt az ördöggel!



Az alábbi újszövetségi idézetek (Krisztus szavai) mind azt támasztják alá, hogy nem annyira a gyilkosoktól, a test megölõitõl kell igazán félnünk, hanem sokkal inkább a megtévesztõ, a tömegeket manipuláló hamis prófétáktól, akik cifra jelmezekbe öltözve, sima szájjal különbözõ (szektás) Krisztus-paródiákat, imitációkat adnak elõ, Lucifer és Belzebub vérszerzõdésével a zsebükben!


Akik legfõbb titkos célja, hogy a lelkünket megvezetve elválasszanak Istentõl.


Mert az ember igazi és végleges halála: Istentõl kapott lelkének kárhozata...



„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is pokolba taszíthatja!” (Mt.10, 28-29.) Óvakodjatok a képmutatástól! Máskor pedig Jézus így tanította õket: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik õket, szívesen foglalják el az elsõ székeket a zsinagógákban és a fõhelyeken a lakomákon. Fölélik az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk.” (Mk.12, 38-40.) Jövendölés a világvégérõl. Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják: Én Vagyok. Sok embert megtévesztenek. Amikor pedig háborúról és háborús hírekrõl hallotok, ne rémüldözzetek. Ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Földrengés lesz itt is, ott is, meg éhínség, de ez csak a gyötrelmek kezdete.” (Mk.13, 5-8.) Elõképe: Jeruzsálem pusztulása. „Akkor, ha valaki azt mondja: Nézd, itt a Krisztus, vagy amott! - ne higgyétek. Föllépnek ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, jeleket és csodákat mûvelnek, hogy még a kiválasztottakat is tévedésbe ejtsék, ha lehetséges. Vigyázzatok, elõre megmondtam mindent.” (Mk.13, 21-23.) Hamis próféták. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Bárány-bõrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcsükrõl ismeritek föl õket. Szednek-e tövisekrõl szõlõt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tûzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem. Tehát gyümölcsükrõl ismeritek fel õket.” (Mt.7, 15-20.) A hamis tanítók sorsa. „Akadtak azonban a nép között hamis próféták is, aminthogy közöttetek is lesznek tévtanítók, akik, kárhozatos eretnekségeket terjesztenek, megváltó Urukat megtagadják s gyors pusztulást zúdítanak majd önmagukra. Számosan szegõdnek társukul a ki-csapongásban, miattuk becsmérlik majd az igaz utat. Kapzsiságukban hízelgõ szavakkal ki is fosztanak majd titeket. De régóta készen áll már számukra az ítélet: kárhoztatásuk nem alszik el.” (2 Pét. 2,1-3.)



A Hazugság Atyja - a Sátán - földi ‘helytartója’ az Antikrisztus lesz, aki: Mabus!


Az Antikrisztus - miután ‘több változatban is’ felütötte fejét a történelemben - a legkülönbözõbb fondorlatokkal igyekszik meggátolni Jézus Krisztus tervének, a megváltásnak (amely az egész emberiség egyesítésének, visszatalálásának nagy esélye Istenben és Istenhez) a megvalósulását. Minden eszközzel arra törekszik, hogy a lelkünket eltántorítsa, örökre elvegye Krisztustól; amelynek a ‘legkézen-fekvõbb’ módja, ha színészként ‘új Krisztust alakítva’, kilöki belõlünk az igazit. Krisztus ellehetetlenítésére elõszeretettel alkalmazza a következõ megoldásokat:


· Jézus Krisztus személye ‘kitaláció’; valójában soha nem létezett.


· Jézus Krisztus a zsidók földi királya volt; nem pedig Isten Fia, a Megváltó.


· Jézus Krisztus ‘megváltó’ volt ugyan, de a szentírásbeli szavai hamisítások.


· Jézus Krisztus megváltó volt (a Szentírás szövege hiteles), - de magyar.



A továbbiakban részletesen kifejtem ezeket, a ‘fejlõdésükben’ egyre rafináltabb nézet-rendszereket, amelyek mindegyike természetesen jól köthetõ korunk híres-hírhedt Krisztus-tagadó szellemi áramlataihoz, vallási és más, legális vagy titkos szervezeteihez, illetve szektáihoz. Tekintve, hogy jómagam sem szervezetekkel, sem személyekkel nem kívánok semmilyen konfliktusba keveredni - vitázni csak az általuk képviselt eszmével és/vagy annak politikai tartalmával kívánok! -; meg-nevezni egyiküket sem fogom, figyelmes olvasóm úgyis rájön, kikrõl van szó...



Krisztus nem létezett. Az istentagadásnak ez a legegyszerûbb; egyszersmind a legblõdebb és a legpimaszabb ‘eszmei’ megnyilvánulási formája. Nem véletlen persze, hogy intézményesen elõszeretettel a kommunista állam ‘vezette be’, illetve alkalmazta; általánosan például a minden szintû közoktatásban. A szovjet ideológia számára Jézus Krisztus életmûve nem jelentett ‘filozófiai problémát’, - a tankönyvek még arra sem tartották érdemesnek, hogy megemlítsék: ‘szerintük’ nem is létezett, nem volt valóságos történelmi személy... Az 1960-as években pl. a szovjetúnióbeli I. A. Kriveljov komplett könyvet írt Krisztus ‘nemlétezésének’ kvázi-történetírói (!) bizonyítására, ami már csupán azért sem lebecsülendõ írói teljesítmény, hiszen Jézus Krisztus életútjáról nemcsak az Újszövetség emlékezik meg, hanem korabeli római történetírók is, mint Tacitus, továbbá a ‘rómaiasított’ nevû, zsidó származású történetíró: Josephus Flavius.



Jézus, a zsidók királya. Vagyis szimplán ‘földi király’, tehát nem Isten Fia, nem is Megváltó. Ne higgyük, hogy ez ‘a földhözragadt’ krisztus-szemlélet ritka, vagy hogy közvetlenül, direkt állítás formájában van jelen a mindennapos közéletben, a közgondolkodásban, vagy éppenséggel ‘a tudomány’, vagy a mûvészet világában. Ráadásul; aki ezt így kerek-perec kijelentené, - számolnia kellene a katolikus egyház, a római pápa általi azonnali kiközösítéssel. Ezért Krisztus ‘leszállítása a földre’ jóval összetettebben, áttételesen, szimbolikusan és rafináltabban történik. Maga, ‘a világi szemlélet’ lényegesen gyakoribb, általánosabb, mint gondolnánk; sõt olyannyira, hogy mai modern korunkban gyakorlatilag egy titkos reformációs folyamat megy végbe, búvópatakként, amelynek célja és küldetése: Krisztust megfosztani égi trónjától, vagyis ‘két legyet’ ütni egy csapásra, - lerombolni a valódi istenhitet, a kereszténység alapjait, az anyaszentegyházat, és egy füst alatt szimbolikusan a világi hatalom, a világállam hatalmi céljaira zászlóként tûzni ki, s felhasználni Krisztus nagy tömegvonzású személyiségét, életútját és áldozatát, illetve a mindezekhez fûzõdõ összes tudati és rituális energiát. Ez a roppantul alamuszi, szívós és hatékony törekvés belülrõl bomlasztja a keresztény vallást ezernyi vékonyka szálra, melyek lassanként a hitünk minden mozzanatáról merõben mást, sõt ellentéteset hirdetnek, hogy aztán soha többé ne találkozzanak. Különösen veszélyesek azok az áramlatok, amelyek a felületes szemlélõ számára még kereszténynek tûnnek ugyan, de már ‘koránt sem annyira’. Vigyázzunk, mert a furcsa, szokatlanul ‘újszerû’ szóhasználatok, megfogalmazások - mint például: kereszt helyett kínzócölöp, keresztény helyett keresztyén; Krisztus, mint ‘fõpap’ ül az Atyaisten jobbja felõl, stb., stb. - többnyire vaskos eretnekséget takarnak. Ebbe a tárgykörbe tartoznak mindazok a rendkívüli tudatossággal szerkesztett és terjesztett évezredes legendák is, amelyek modern formában újra és újra felszínre kerülnek, mint például: a gnózis misztériuma, Arimateai József szerepe, a Szent Grál legendája, Leonardo da Vinci ‘beavatottsága’ és az ‘Utolsó vacsora’ címû festményének ‘titkai’, hogy állítólag két Jézus (egyik égi, másik földi király) élt volna, a kumráni tekercsek kapcsolódó ‘rejtélyei’, legenda a Dávid-vérû Jézus és Mária-Magdaléna ‘közös’ gyermekérõl, a Meroving-dinasztiáról, a férfirõl, aki London mellett nevelkedik, s majd a Világállam trónjára ül, stb., stb. Ezek a törekvések egyrészt az Ószövetség s az Újszövetség ószövetségi célzatú egybe-mosására, másrészt az égnek a földdel való evilági összekapcsolására irányulnak. Egyfelõl azt sugallják, hogy az egyszer Messiásként már a Földön járt Krisztus nem Megváltóként jön el másodszor, ítélni eleveneket és holtakat, hanem földi királyként, a választott nép élén és égisze alatt megszervezni a Világállamot, - másfelõl pedig azt, hogy a Paradicsom, az Édenkert itt a Földön, emberi erõbõl, Isten nélkül is megvalósítható, tehát együnk csak nyugodtan a Tudás Fájáról...


Krisztus újszövetsége hamisítvány. Közismert, hogy a Bibliát évszázadokon át ‘írták, szerkesztették’, idõnként (200-300 évenként a zsinatokon) kanonizálták (beillesztették a ‘jogrendjükbe’); ilyenkor rendesen össze is vesztek az akkori fõ-méltóságok, hogy belemehet-e a ‘javasolt’ szövegrész a Bibliába avagy sem... Ki tudja, hogy 1500-1700 évvel ezelõtt élt fõpapjaink milyen megfontolások alapján, és miért döntöttek arról, hogy éppen mi kerüljön be, és mi nem az Újszövetségbe. Ez azonban távolról sem elégséges indok arra, hogy Jézus Krisztus bármelyik példabeszédét, evangéliumi szavait - akár csak részlegesen is! - önkényesen kvázi hamisítványnak minõsítsük. Ezért jó az Újszövetségben, hogy négy evangélista (és ez informatikailag nagyon fontos!) van, akik ugyan másképp és másképp írták le a Szenvedéstörténetet, de összevetve az írásokat esetenként szó szerint is meg-gyõzõ információt adnak Krisztus utolsó napjairól, az elhangzott párbeszédekrõl. Azért meggyõzõ informatikai szempontból, mert négyen, egymástól függetlenül írták le elvileg ugyanazokat a történéseket, és a szövegek ‘mégis’ - bizonyos, valószínûleg legendaszerû, kvázi-stilisztikai részletektõl eltekintve - lényegében tökéletesen egyeznek. Ám Jézus Krisztus szavainak hitelességére más, közvetett bizonyítékaink is vannak! Ha olvasóm figyelmesen olvassa a jelen írásomban, de a korábbi Biblia-magyarázó írásaimban is kiemelt evangéliumi idézeteket; igen hamar beláthatja, hogy Krisztus szavaiban semmilyen korbeli hatalmi ‘cenzúra’ kezenyoma nem érzõdik! Lehetséges, hogy a végül is kanonizált szövegeken túl ‘elõfordultak’ keményebbek is, amelyeket - ilyen, vagy olyan okból - kihagytak. Ámde ami ‘bentmaradt’, arról sem állítható, hogy bármilyen intézményes vagy titkos földi hatalom apológiája lenne! Ellenkezõleg: Krisztus példabeszédeinek, evangéliumi szövegeinek túlnyomó része szegénypárti, hatalom-és gazdagság-ellenes; de ugyanakkor mértéktartó is: soha nem uszít erõszakra, forradalomra vagy felkelésre a fennálló hatalom ellen. Magyarán: sem a regnáló hatalomnak, sem a hatalom ellenzékének, vagy pláne valamilyen háttér-hatalomnak soha nem ‘parírozott’; sõt, mondanivalójának a lényege rendre irritáló bármilyen földi erõ szemszögébõl nézve. Emellett: (1) Krisztus szavainak adott történésbeli és örök bölcsessége felülmúlhatatlan. (2) Okfejtése igen gyakran rejtett (kettõs) értelmû, prófétikus, s mély bölcsessége sokszor csak hosszabb távon, vagyis elõre nem látható események lezajlása után válik világossá. (3) Lényegre törekvése, szelíd igazságossága, judíciuma, kifejezésmódja annyira egyedi, hogyha nem (ilyen) lenne, akkor ki kellene találni. (4) Idõt állóbb, aktuálisabb erkölcsi útmutatás az emberiség történelmében nem ismeretes. (5) Egyszerû földi ember ilyet írni, vagy pláne a mindennapok történéseiben ‘rögtönözni’ nem lehet képes. (6) Gondolatai tisztasága csak ‘szent’ jelzõvel jellemezhetõ; ami nyilván még a cenzori hajlamú kanonizálókat is visszarettentette bármilyen célzatos szöveg-módosítástól...


De Krisztus szavai abszolút hitelességét legfõképpen az mutatja meg, amikor is bárki földi halandó hevesen protestál ellenük. Azonnal megtapintható az e világi, földhözragadt kényelmi szempont, az anyagias életvitel érdeke, az a mentalitás, amelynek révén valaki a két ellentétes (földi és égi) karriert egyaránt sikerrel kívánja, próbálja, erõszakolja befutni. Pedig hát nem lehet egyszerre szolgálni Krisztusnak és a Mammonnak; könnyebb a tevének átmennie a tû fokán, mint a gazdagnak bejutnia a Mennyországba... A probléma nem Krisztus szavaiban van.



Krisztus Megváltó volt, de magyar. Magam 53 éves leszek; természetszerûleg csak könyvekbõl ismerhetem mindazt, ami Magyarországon a születésem (1950.) elõtt történt. Már saját tapasztalataim alapján határozottan állíthatom, hogy igen sok rosszat el lehet mondani a létezõ szocializmus (a Kádár-korszak) ‘szellemi áramlatairól’, kultúrájáról és politikai gyakorlatáról - megjegyzem: a negatív örökségek döntõ hányada ma is tovább mûködik! -, de egyet bizonyosan nem: az ún. szocializmus idõszakában Magyarországon valamilyen rejtélyes oknál fogva teljesen ismeretlen volt az antiszemitizmus minden formája. Ugyanakkor ez már messze nem mondható el a rendszerváltás után, 1990. óta eltelt 13 évrõl. Ennek a korszaknak egyfajta sajátosan negatív terméke a magyarságtudatnak egy olyan, abszolút téves irányban történõ kibontakoztatása bizonyos körök által, amelynek a lényege az a ‘szellemi betegségként’ (hungarológia - hungarizmus?) terjedõ, és a burkolt antiszemitizmus ideológiai alapjául is szolgáló nézet-rendszer, miszerint Jézus Krisztus születésének és a magyarság ‘küldetés-tudatának’ közös titka, ha tetszik misztériuma, hogy Jézus nem Dávid vérébõl való zsidó, hanem parthus (sõt, szkíta - vagyis magyar!) herceg volt. (Csupán érdekes analógiaként említem, hogy Petõfi Sándor, a valaha élt legnagyobb magyar költõ sírjának a szibériai Barguzinban való ‘megtalálása’ - ugyanerrõl a rejtélyes tõrõl fakad...) Szilárd meggyõzõdésem, hogy ez nem ‘alapbetegségként’ kezelendõ ragályos pszichózis, hanem a magyarság szándékos félrevezetése, ‘rossz útra’, egyfajta önelpusztító tudati csapdába terelése; de errõl majd máskor. Itt és most Jézus Krisztus élete, életmûve, áldozata, és az egész emberi történelem irányát meghatározó megváltó terve, s annak megvalósulása a tét, illetve a témánk. Miért is állíthatom abszolút meggyõzõdéssel, hogy Jézus - természetesen - zsidónak született?! Azért, mert a történelemnek visszamenõleg és elõre tekintve is csak így van, lehet értelme. Ha határozottan valljuk, hogy: (1) A világot Isten teremtette. (2) A ‘választott nép’ fogalma nem a zsidóság ‘kiválasztottságát’, hanem Isten által szabott történelmi küldetését jelöli. (3) Jézus Krisztus Isten Fiaként született a Földre, hogy bûneitõl megváltsa, megszabadítsa az emberiséget. (4) Isten a származásától függetlenül minden embert egyformán szeret, ezért a saját Fiát ‘áldozta fel’, hogy minden, az eredeti bûntõl már megszabadított ember egyenlõ eséllyel ‘pályázhasson’ az örök életre, lelke üdvözülésére. (5) A krisztusi terv: az emberiség egyesítése Istenben.


Ha mindezeket elfogadjuk, és határozottan hisszük, akkor nyilvánvalóvá válik a számunkra, hogy az Ószövetség és az Újszövetség a két korszakra osztható, ám mégis egységes emberi történelem isteni kerete, amelyben minden népnek - zsidónak is, magyarnak is, stb. - megvan a speciális küldetése; de úgy, hogy a megváltás krisztusi tervében minden nép és minden ember egyenlõ. Éppen abban rejlik a Terv zseniális dialektikája, a terv megvalósulását elõsegítõ, megerõsítõ áldozatok konvergenciája és célszerûsége, hogy Jézus Krisztus a választott nép fiaként váltotta meg bûneitõl az egész emberiséget, és az Õ személyes áldozata az egész zsidó nép áldozataként terebélyesedett ki. A népek között Isten elõtt nincsen semmilyen rangsor. Zsidó és magyar nemhogy nem ellenségek, riválisok, hanem testvérek, - térben és idõben egyaránt. Amennyiben áldozatok, úgy a bûn, az emberi kevélység, az istentelenség és a bálványimádás közös áldozatai, - bár eltérõ történelmi mélységben. Éppen hogy Jézus zsidó származása, ami Istenben egyesítheti az egész emberiséget, - minden más ‘megoldás’ a gyûlöletet erõsíti...


Az emberiség közös nevezõje az isteni megváltás és a megbocsátó szeretet.







A hasonmások avagy a lélek abortusza



Rendkívül furcsa világban élünk. Lassanként mindent felfal a digitális igen-nem kérlelhetetlensége. Elég egy ‘pontot’ elhibáznod; s a címzett sohasem kapja meg az elektronikus leveledet. A ‘vissza a feladónak’ effektus - valószínûségi kérdés.


Vagy lejön - vagy sem. Vagy elolvassák (e-mailedet) - vagy sem. Vagy megélsz - vagy meghalsz. Vagy célszerû, hasznos egy élet - vagy hiába minden küszködés. Az emberek elbeszélnek egymás mellett - mindenki csak mondja ‘az érdektelen’ magáét (mint Krisztus, Szakonyi Károly „Adáshiba” címû darabjában). S derült égbõl ‘villámcsapásként’ az egyesült angolamerikai légierõ egyik fele George W. Bushra vigyáz a londoni Buckingham palota felett - nehogy kinyírja az Al-Kaida - míg másik fele újra Bagdadot bombázza, mint a régmúlt háborús idõkben, mikor még nem tört ki a béke, amelynek sikeres fenntartásában mi is közremûködünk...


Mondom, különös egy világ ez! Az elmúlt évek során egyre több ‘kiszivárogtató könyv’ jelenik meg - tucatjával. Azelõtt - nemhogy elõre megtudhattuk volna, mi ez a tragikomikus rendszerváltás; a nemlétezõ, de mégis megvalósult rózsadombi paktum! - egyetlen, még csak hasonló tartalmú könyv sem jelent meg magyarul, 2-3 éve pedig ‘Dunát lehet velük rekeszteni’. A nagy leleplezések kora is ez!


Olvasom Drábik János „Uzsoracivilizáció II.” címû könyvében - Drábik könyvei valóságos kincsesbányák; minden, ‘másodlagos’ tekintetben is! -, hogy a Püski Kiadó gondozásában 2000-ben jelent meg Kocsis István „Magyarország Szent Koronája” címû mûve. Nosza, felhívom a könyvterjesztõt, ahonnan ‘az ilyen, és ehhez hasonló’ könyveket szoktam megrendelni. S mit mondanak? Van egy ilyen könyv; - de azt nem a Püski, hanem a Kairosz adta ki, és nem Kocsis István írta, hanem: Zétényi Zsolt! Nem elõször járok így! Ezúton is kérek mindenkit - aki tud, segítsen megfejteni a rejtélyt, és hozzájutnom a könyvhöz, amelybõl idézni fogok, Drábik János „Uzsoracivilizáció II.” címû fantasztikus munkája segítségével:



„Felmerül a kérdés, hogy lehet-e ésszerû magyarázata annak, hogy a világ leg-hatalmasabb emberei megkötik a legrosszabb üzletet? A legrosszabbat, hiszen a pillanatért cserébe odaadják az Örökkévalóságot. (Az igazi célt, illetve tárgyat, amiért ezen sorokat Kocsis István leírta - szándékosan megfejtetlenül hagyom. Az a megfontolás vezet, hogy egyfelõl megmutassam: speciális mondanivalója világ-méretekben, általánosan is igaz; másfelõl, hogy olvasóim is keressék e csodálatos könyvet, s ezek után - reményeim szerint - velem együtt olvassák is el.) Másképp is fogalmazhatunk, õk már régen odaadták az örökkévalóságot a percért, akkor, amikor ‘hasonmásokká’ váltak. „Hasonmás” az, aki az életet választotta az ÉLET helyett... Akiknek a lelke tetszhalott állapotba jutott. Õ az, aki bement a tágas kapun, rálépett a széles útra, amely a „romlásba” visz. Ezen az úton a bukott ember jár. A bukott ember, aki képes volt elvágni az összeköttetést az Idõtlen Énjével... Kialudt benne az összeköttetést fenntartó titokzatos fény, a lélek... Azt mondtuk: „Nem könnyû kioltani a lelket, de az ember megteheti... De mindig csak Istenre emelt fegyverrel teheti meg... Azaz a felfoghatatlanul nagy bûnökkel.” Aki például szándékosan és aljas indokból öl, vagy megölet valakit, az is tulajdonképpen Istenre emelt fegyverrel oltja ki a saját lelkét. Aki pedig államférfiként árulja el hazáját, idegen hatalom szolgálatába áll, szintén Istenre emel fegyvert, mert ezzel elszegényíti népét, önmagát pedig megfosztja attól, ami benne, a személyiségében a legértékesebb. Ezért kell például annak levetni a papi ruhát, aki ateista lett vagy távozni a bírói pulpitusról, aki politikai parancsra hajlandó volt ártatlan embert elítélni. Minthogy Isten egyedül csak az embert teremtette a saját képmására, és oltotta belé az alkotó értelem szikráját, ezért minden emberben van valami isteni lényeg. Aki Istenre fegyvert emel, az emberként már nem is él tovább, hanem csak valami másként, másvalakiként. Ha tehát az ember így vagy úgy, de eldobja magától isteni lényegét, az valami mássá válhat, valami minõségileg alacsonyabbrendûvé, mint ami korábban volt. Kocsis István ezt a minõségileg alacsonyabbrendûvé, mássá vált embert nevezte el „hasonmásnak”, - a valódi ember, az isteni lényegét hordozó ember „kiürült hasonmásának”. Kocsis értelmezésében a „hasonmás” az, akinek a lelke tetsz-halott állapotban van. Mondhatnák úgy is, akiben kialudt az isteni szikra. A mai uzsoracivilizációban élõknek a kamatkapitalizmus törvényei szerint mindent le kell fordítaniuk a pénz egydimenziós nyelvére. Kocsis István kifejti, a mi korunk embere nem érti, sõt valami álproblémának tekinti ezt. Ez jól tetten érhetõ ott is, hogy a filozófiával és a teológiával (!) hivatásként foglalkozók is mellõzik ennek tárgyalását, mert a „hasonmások” létezésének a beismerése nem egyeztethetõ össze azzal a hamis premisszával, hogy minden ember egyenlõ. (Épp most folyik a magyar Parlamentben az ún. „gyûlöletbeszéd-törvény” részletes vitája. Hallom a ‘háttér-televízióból’, amint Bárándy Péter igazságügy-miniszter kinyilatkoztatja: ‘Nem gyûlöletbeszéd - nem büntethetõ - az, amely valamely jól körülhatárolható embercsoport alsóbb-vagy felsõbbrendûségét állítja’. Egyébként is; - a hason-másoknak nincs a hátukra írva, hogy hasonmások, tehát ‘nem határolhatók jól körül’. Istennek legyen hála, egyelõre még szabadlábon maradhatunk! Továbbá: igencsak csodálkoztam volna, ha az elit ‘megbüntettetné’ saját magát és filozófus talpnyalóit.) Az egyenlõ jogokkal épp az a probléma, hogy egyenlõtlen képességû emberekre és gyökeresen eltérõ feltételekre alkalmazva a legigazságtalanabb eredményhez is vezethet. Ezért a ‘jogegyenlõség’ legfeljebb az elvben elismert esélyegyenlõséget és a jog elõtti formális egyenlõséget jelentheti. Természetesen nem lehet minden egyes egyénre szabva megalkotni egy teljesen igazságos jog-rendszert. Ez azonban nem változtat azon, hogy azt állítani: mindenki egyenlõ, nem egyéb egy jó szándékú óhaj kimondásánál. Ezzel az óhajjal nehéz szembe-fordulni, hiszen többek között erre épül az általános választójog és az „alibi-demokrácia” vele ûzött szemfényvesztõ játéka. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy az emberek jelentõs része az uzsoracivilizáció kényszere következtében „hasonmás” emberré vált, aki már elveszítette az emberi lényegét tartalmazó minõségét, akkor még az a kérdés is felmerül, hogy az emberi lényegüket még megtartott, és az emberi lényegüket már elveszített emberek vajon egyenlõknek minõsíthetõk-e? Kocsis István azt állítja, hogy valójában nem tett rendkívülit „a hasonmás” fogalmának a bevezetésével, mert a fogalom szerinte minden ember tudatában jelen van. Állítását például azzal támasztja alá, hányszor elhangzik: „csak ne csalódnék benne!” - házastársban, üzlettársban, barátban. Másképp fogalmazva: csak az legyen, akinek látszik, és ne valaki vagy valami más. Azaz „hasonmás”. Kocsis úgy érvel, hogy a „hasonmásoktól” retteg minden jövõjét féltõ ember, mivel a hasonmások hazudnak politikusként, szerelmi partnerként, könnyen kaphatók az árulásra és üzletemberként szintén gátlástalanok, de más szakmákban sem azzal a felelõsséggel és kötelességtudattal látják el feladatukat, mint az emberi lényegüket megõrzõ emberek. Közéjük tartoznak, akik például jó üzletnek tekintik a háborút, ha lehet rajta sok pénzt keresni, tekintet nélkül arra, hogy hány embertársuknak okoznak végtelen sok szenvedést. A jelenlegi uzsoracivilizáció kamatkapitalista rendjében pénzgazdaság mûködik, amelynek egyetlen célja, hogy a pénzbõl még több pénzt állíthassanak elõ a pénzvagyon tulajdonosai, ezért minden egyéb emberi érték devalválódott, és az erkölcsnek nincs többé ázsiója. Egyre több a profithajszában hasonmássá váló ember. A legdöbbenetesebb - Kocsis István szerint - az, amikor a hasonmás fel is fogja, hogy hasonmás lett. Ez abban a pillanatban következik be szerinte, amikor már képes elhitetni önmagával, hogy Istennel szembefordulva is lehet élni. Természetesen lehet így élni, de nem az emberi lényegét megtartó teljes (értékû) embernek, hanem az emberi lényegétõl megfosztott hasonmásnak. Ezért van az, hogy ebben a mindent pénzzel mérõ egydimenziós világban rengeteg az olyan ember, aki úgy követ el bûnt, hogy nincs igazán bûntudata, és képtelen valódi bûnbánatra. (Persze vannak ennek enyhe esetei is, ha valaki csak képmutatásból jár templomba és nem valódi lelki szükségletbõl.) Kocsis István leleménye, a „hasonmás” terminusa igen jól eligazít korunk sok ellentmondásában. Ugyanis ha valaki fölfogta, hogy „hasonmás” lett, és ezt a létét el tudja viselni, akkor a számára semmi sem azonos már azzal, ami valójában. A bûn többé nem bûn, minden üzlet rossz, melyen így vagy úgy nem nyerészkedik, akár a másik kárára s a legrosszabb üzlet, ami Kocsis szerint „az Örökkévalóságról való lemondás a percért”, vagyis amikor a percnyi földi létért lemond az Idõtlen Énrõl, amikor az életet választja az ÉLET helyett. Az ilyen hasonmás embernek a földi léte percnyi hosszába kell belesûrítenie minden hatalmat, minden élvezetet; - ezért siet, ezért mohó, ezért gátlástalan, ezért gázol át mindenen és mindenkin. Kocsis a Biblia alapos ismerõjeként azt is hangsúlyozza, hogy a „hasonmás”-kérdést a maga bonyolultságában az Evangélium mutatja be (!), de korunk embere a jelek szerint már nem képes felfogni az Újszövetségnek e fontos részeit. Mindabból, amit az Evangélium sugalmaz, a legdöbbenetesebb az, hogy a „hasonmás”-lét, vagyis az anyaggal való teljes azonosulás, a lélek és Isten megtagadása - az emberi lényegétõl már megfosztott, redukálódott ember számára természetessé és elfogadhatóvá is válhat, és így az uzsoracivilizáció pénzhajszájában egész népeket, sõt az emberiséget is veszélyezteti az ebben a „hasonmásságban” való elmerülés.” Az elmondottakhoz már csak Krisztus szavait lehet hozzátenni:



Óvakodjatok az antikrisztustól! „Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint azt hallottátok, eljön az antikrisztus. Már eddig is sok antikrisztus támadt. Ebbõl tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, köztünk is maradtak volna. Rajtuk kellett nyilván-valóvá lennie, hogy nem mindnyájan tartoznak közénk. Ti azonban a Szent kenetét kaptátok, s mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot. Ti ismeritek, s azt is tudjátok, hogy semmi hazugság sem származik az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás? Ez az antikrisztus: tagadja az Atyát és a Fiút. Mindaz ugyanis, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem. Aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Maradjon meg bennetek, amit kezdettõl fogva hallottatok. Ha meg-marad bennetek, amit kezdettõl fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet ehhez fûzött, az örök élet. Ezeket akartam írni nektek azok miatt, akik félrevezetnek. Ami titeket illet, maradjon meg bennetek a tõle kapott kenet. Más tanítóra nincs szükségetek: bármire is tanítson az õ kenete, az igaz s nem hazugság. Maradjatok tehát õbenne, amint tanította. Igen, gyermekeim, maradjatok õbenne, hogy amikor megjelenik, bizalommal töltsön el, és eljövetelekor meg ne szégyenüljünk. (1 Jn.2, 18-28.)



„Óvakodjatok hamis prófétáktól! „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentõl valók-e, mert sok hamis próféta lépett föl a világban. Az Istentõl való lélek errõl ismerhetõ föl: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentõl van. Minden olyan lélek viszont, amely nem vallja Jézust, nem Istentõl való. Ez az antikrisztus szelleme, akirõl hallottátok, hogy eljön, sõt már a világban is van. Ti Istentõl vagytok, gyermekeim, és gyõzedelmeskedtetek azon. Hiszen, ha bennetek van, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok e világból valók, azért is beszélnek e világról, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentõl vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki viszont nem az Istentõl való, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét a hamisság szellemétõl.” (1 Jn.4, 1-6.)







Örök üdvösség, vagy az aranyborjú?!



A történelmi idõk kezdetén az ember naturális gazdálkodást folytatott, aminek a társadalmi önellátás (autarchia) volt a lényege. A kereskedelem nem volt a meg-élhetés nélkülözhetetlen feltétele; - globális és mindenre kiterjedõ, szükségszerû létezési mód, mint ma. Sok évezreden át a kereskedelem is naturális árucsere formájában zajlott: ami élelmiszert a földmûvesek termeltek, vagy ami más cikket a kézmûvesek elõállítottak, azt a társadalom vagy a szûkebb közösség felélte, fel-használta; s csak a többnyire kevés felesleget „vitték a piacra” és cserélték el más termékekre. Ezen idõszakban a kincsképzés még csupán a legmagasabb világi és vallási méltóságok privilégiuma; - csak mint „kuriózum”, s nem mint széleskörû „foglalatosság” létezett...


A nemesfémek (arany, ezüst) és a drágakövek - mint kincsek - már korán is „a kincsképzés tárgyát” képezték; a felhalmozott kincset és tulajdonosukat (császár, király, kán, fáraó, fõpap, sámán, varázsló, stb.) a társadalom babonás tisztelete övezte. A földi urak „kincsvagyona” eleinte csak más törzsek, népek, országok leigázásából és kifosztásából származott; - de késõbb, amikor a termelékenység rohamos fejlõdése egyre uralkodóbbá tette a kereskedelmi árucsere-viszonyokat (jelentõsen nõtt a termelés elcserélhetõ, eladható feleslege!), az emberi munka termékeinek csereértékét elkezdték nemesfémben kifejezni, vagyis a „kincs” vált általános egyenértékessé. Ettõl kezdve az emberi munka közvetlen érték-termelõvé vált, s az új értékek többlete (kereskedelmi bevétele) szintén kincsként csapódott le, nagyrészt azoknak az uraknak a kincstárában, akik a foglalkoztatott munkások (rabszolgák, földmûvesek, stb.) élete, tevékenysége, munkája felett is rendelkeztek. Ekkortól „automatikusan” megkezdõdött a királyok és a fõpapok (Istentõl eredeztetett - legitim) hatalmának „elértéktelenedése”; hiszen a politikai és isteni hatalomtól független, új (polgári) erõ jelent meg a közélet porondján - a szakralitástól már mentes kereskedelmi tõke hatalma. Ez az új hatalom szinte észrevétlenül egyre nagyobb kincset „gyûjtött össze”, és amikor hiteleket kezdett nyújtani az „isteni” uralkodók és a fõpapjaik „átmeneti” megélhetési, mûködési gondjainak az áthidalására; - nos, ettõl kezdve már a világi és a nem világi, vallási hatalom egyaránt újabb függõ helyzetbe került. A király és a fõpapság már eddig is kölcsönösen függtek egymástól, de most mindkettõ az új, kiszámíthatatlan erõ, a kereskedõ, a pénzember „uszályába szegõdött”, vagyis alárendelõdött neki...


A pénzhatalom megjelenésétõl kezdve már nem az „Ég” irányítja a „Földet”, az emberi történelmet, hanem megfordítva! Tekintettel arra, hogy a zene mûfaját és minõségét az határozza meg, aki a zenészeket fizeti, - a kereskedelmi tõke vált az ideológiák, a vallások és az eszmék fõ megrendelõjévé.


Mindezek a nagy változások „viszonylag simán” zajlottak le, bár nyilvánvaló, hogy a középkor minden súlyosabb háborús konfliktusa a királyság, a vallások és a pénz egymás közötti torzsalkodásából, hatalmi villongásából fakadt; - egészen addig, amíg a pénzhatalom „formát bontott”, és függetlenítette magát mindkét másik hatalmi formától, de az értéktermelõ emberi munkától, a valóságtól, majd végül önmagától is...



Amikor a kereskedelmi tõke (mely eredetileg a termelés finanszírozását szolgálta) önmagából létrehozta az önálló banktõkét (mely már csak pénzt termelõ pénz!); - megjelent a hitel, a kamat, a részvény és az árfolyam-nyereség, az osztalék, a váltó, a kötvény, a tõzsde, a spekuláció; a derivatívák urainak a birodalma. A világ kettéhasadt! Egy valóságosra, melyben eztán is a munka az értéktermelõ; és egy képzetesre, melyben az elképzelt jövõbeli (profit)várakozások kereskedelme folyik. A játszma tétjei ezerszeres mértékûre duzzadtak; oly összegekre, melyek mellett a valós termelés értéke eltörpül. Már nem a folyó termelés finanszírozása, hitelezése vagy a profitja a fõ cél, - hanem a politikai hatalom. Ezen a „fikciós piacon” már nem termékek, nem termények, nem erõforrások, nem anyagi létezõk cserélnek gazdát, hanem: országok, vallások, a jövõ felélése, és a kultúra, a gondolkodás feletti korlátlan uralom.


A legelvontabb fétis, a minden más értéket és mértéket magába olvasztó egyen-értékes általános értékcentrummá nõtte ki magát, oly hatalmi tényezõvé, amely már az ember(iség) létét fenyegeti.



A keresztény világ a Krisztus születése utáni elsõ évezredben fokozatosan alakult ki; - a kereszténység kb. 1000 körül világ-vallássá, s a fejlõdõ európai civilizáció eszmei motorjává vált.


A középkorban a Római Katolikus Egyház amolyan „evilági” irányító szerepet is betöltött; - Európában semmilyen fontosabb politikai esemény nem történhetett a pápa jóváhagyása, beleegyezése nélkül. Talán a legjobb példa a magyarok állam-alapítása; - elsõ királyunk, Szent István megkoronázása, a pápától kapott szent koronával. (Kereszténnyé lettünk, hogy fennmaradjunk...) Úgy 1000-tõl 1500-ig tehát az emberi életminõség vonzás-centruma az Isten, és az õ „földi teste”, az anyaszentegyház (a pápaság - ma: Vatikán állam) volt. Az emberek szemlélete minden ok és minden cél (következmény) tekintetében is ezer szállal kötõdött a keresztény valláshoz, amely akkoriban élet és halál ura volt; - meghatározta mindennapi tevékenységüket.



Azután 1500 körül megkezdõdött az a többszáz-éves folyamat, mely részint még ma is tart (a lelkekért folytatott háború még nem dõlt véglegesen el!), - az ember „felszabadításáért”!


A „humanizmus” lényege, hogy a független ember személyiségi jogaiért harcol, skizofrén módon Istenével szemben. Azt mondhatjuk, hogy ez az eszme a mai liberalizmus szellemi elõfutára volt.


A korszak a reformációval (Luther, Kálvin, stb.) indult; - eredeti célja a vallás és az egyház megreformálása volt, s nem pedig az Isten effektív megtagadása, vagy „kiiktatása” a földi életbõl. De a lavinát már nem lehetett megállítani! A fellázadt ember úgy döntött, hogy megtöri az egyház földi hatalmát, majd a hitet, a vallást (Istent) elválasztja „a gazdasági élettõl” vagyis kirekeszti Istent a mindennapi élet tevékenységébõl, küzdelmeibõl. Mivel a keresztény vallás (Isten) eleve tiltotta az önzést, a harácsolást, tehát a földi élvezetek (evés, ivás, gazdagság, stb.) öncélú hajszolását; - ki kellett ûzni Istent a földi Paradicsomból, hogy az ember meg-teremthesse önálló, szabad társadalmát, a liberális polgári demokráciát, vagyis a kapitalizmust. Ezt a gyorsuló folyamatot politikai és vallási tekintetben is méltón fémjelzik: az anglikán egyház leszakadása, majd az angol polgári forradalom (Oliver Cromwell), a felvilágosodás (Voltaire, Rousseau, stb.) és a Francia Forradalom, a Függetlenségi Nyilatkozat, illetve az USA megalakulása. A kor eszmei centruma az ember; - de Istenbõl már csak az a kevés, ami megmaradt. A liberalizmus árnyékában ott munkál a pénzfétis, mely nem végez félmunkát; nem éri be, csak teljes gyõzelemmel. A templomkert bokraiban is a sátán bóklászik...



Az 1800-as évektõl már nem kérdéses többé, ki az úr e Földön; - megtörténik az égi és a földi hatalom, az állam és az egyház végleges különválasztása. A pénz egyre inkább világ-hatalommá; sõt, egyeduralkodóvá erõsödik, s az életminõség középpontjában az ember és az Isten is egyre alárendeltebb szerepet játszik; a pénz (ön)imádata általános, kötelezõ életformává, vonzáscentrummá alakul... Festett, vásárolt s megrendelt eszmék lépnek a klasszikus szellemi irányzatok, az õsi konzervatív értékek helyébe. A fétis felnövõ uralma szinte azonnal létrehozza látszólagos „ideológiai ellenfelét”, a kommunizmust, ami éppoly torz, mint maga a kapitalizmus. Az Októberi „Forradalom” tudathasadásba kergeti a világot...



Kb. 1950-tõl, túl a II. világháború megrázkódtatásain - az „Isten igája alól” csak nemrég felszabadított ember észrevétlenül rendkívül picire zsugorodik a mindent maga alá teperõ pénz-áradat keltette testi-lelki megpróbáltatások terhei alatt. A pénz liberális uralma nemcsak ‘a rég legyõzött egyházat’, hanem már a még úgy-ahogy mûködõ államot is veszélyezteti, amikor annak feltétel nélküli kivonulását követeli a „szabad piacgazdaságból”...



A pénz szökõárja már nem tûri tovább, és lebontaná a nemzet-államok határait is, a multinacionális tõke szabad terjeszkedése révén. A világ „keleti felét” bitorló nemzetközi kommunizmus térdre-kényszerítése után - 1990-tõl felerõsödnek az „újrafelosztás” folyamatai, egymással részben ellentétes tendenciákat szülve. Az integráció korábbi (Észak-Atlanti Paktum, Közös Piac) formái helyébe a NATO, az Európai Únió és a Terrorizmusellenes Koalíció, mint államokat tömörítõ új formációk lépnek, miközben látványosan folyik az államhatárok külsõ és belsõ le-bontása az országokon átívelõ, liberális gazdálkodású multi-és szupranacionális társaságok globalizációjaként, mintha csak tudattalan, természeti kataklizmát élne át a világ...


De a legszörnyûbb veszély, ha a szakrális álruhába bújt földi hatalom összefog a pénzhatalommal! Közös paktum-elitje leblokkolja a természetes kiválasztódás véletlenszerûségét, az egészséges spontán szelekciót tudatos kontraszelekcióval helyettesíti; és leblokkol egyáltalán a modern társadalom fejlõdéséhez szükséges minden nélkülözhetetlen információt! A pénzügyi megszorításokat (a restrikciót) a pénzügyi elit; - a szellemi értékek kivonását pedig a titkos társaságok végzik. Márpedig a modern társadalom hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ! Ezzel az elit behúzza a társadalmi haladás ‘vészfékjét’... A társadalom mobilitása megdermed, a kialakult kasztok csak a saját kasztjukkal kommunikálnak, mindent titkosítanak, és a szupranacionális elit a hamis prófétái (mint Francis Fukuyama) révén kihirdeti, hogy: „Az emberiség történelme véget ért, itt van már a Kánaán; mert világszerte gyõzedelmeskedett a végsõ és legfejlettebb társadalmi rendszer, a liberális polgári demokrácia.” A pénzét szintén megérõ Samuel P. Huntington pedig meghirdeti a civilizációk összecsapását, ami a III., permanens világháború hivatalos ideológiája. És hogy mire képes a fundamentalista vallási fanatizmus, ha nem hajlandó elfogadni, tudomásul venni „a végsõ leosztás” világhatalmi status quo-ját; - láthattuk 2001. szeptember 11-ikén, amikor New York City Manhattan negyedében, „a hijackerek” által menetrendszerûen eltérített Boing-ek, a felhõ-karcolókba belefúródva ledöntötték a World Trade Center ikertornyait...! Ekkor a torony falán felgomolygó füstoszlopból hirtelen kirajzolódott egy ördögfigura kérészéletû sziluettje; vagyis Lucifer egy pillanatfelvétel erejéig manifesztálódott. Ám az igazi kérdés, hogy ki volt, aki az ördögnek ezt a szörnyû megbízást adta?!



Egykor a hitünk az embert szolgálta; hogy általa üdvözülhessünk. Valamikor az információ, a felvilágosult - gnosztikus, szakrális? - tudás abszolutizálása (vö.: Voltaire) az emberi életminõség javítását célozta, mert a függetlenségre törekvõ ember szembeszállt az Istennel, hogy megteremtse a saját önálló, „Isten nélküli” világát. Amint Bródy János szövegíró adta a rockoperában István királyunknak a szájába a szakrális-pogány végszót: „Veled Uram, de Nélküled!” Sok-sok év-századon át a pénz általános egyenértékesként (értékmérõként) funkcionált, hogy elõsegítse, lebonyolítsa a növekvõ árufelesleg kereskedelmi forgalmát... És ma?! A pénz, vagy az ember?!


Mert mivé silányult mára a hitünk? Lokális népirtó hadgyakorlatok fedõneve lett, hogy a hatalom letérdelve imádhassa önmagát. Mert mit szolgál ma a tudathasadt információ? Egyrészt az irattárak titkosított dokumentációit gyarapítja, másrészt tömegcikk, kommersz bóvli, „szappanopera” és hazug statisztikák hamis szám-adatai, hogy bizonyítsák a népnek: milyen jól is él... Miközben titokban minden értéket felemészt a preventív világháború... Mert vajh’ mivé lett az aranyfedezetû pénzünk? Fémszálas papírrá, amibõl annyit nyomtathat a magántulajdonná (FED) alakult-aljasult dollár-jegybank, amennyi éppen elég a világ maradék nemzet-államainak folyamatos és végsõ hitelezõi zsarolásához. Elektronikus jelhalmazzá akármelyik bank számítógépében, amit össze-vissza írogatnak, egyik számláról a másikra, míg elfogy, de már nem fûzõdik hozzá semmilyen értékteremtõ munka, teljesítmény vagy valós információ. A pénz jelkép lett, derivatíva; - a hatalom és a gazdagság önszaporító szimbóluma: az önimádó Aranyborjú, a Mammon látra szóló hatalmi képmása.



Utolsó, végsõ megoldásként vagy sürgõsen lebontjuk ezt az emberiségen ‘végleg’ eluralkodott rákos daganatot - a hamis tudat és a hamis pénz civilizációját -; vagy (újból) Krisztusra bízzuk a Világ (Isten temploma) kitakarítását, és megvárjuk az utolsó ítéletet, mikor egyszer s’ mindenkorra számûzi a Földrõl a kufárokat. Akik ellene szegülnek az ördög pénzének (s füstfényképének a szimbólum falán), azok Krisztus kegyelmét; - akik viszont nem, azok Krisztus igazságát ismerhetik meg...


Vegyük elõ a józan eszünket!






Csillagközi mag a földi grálban


(esszé Jim Marrs könyvérõl)



1. Bevezetés ‘A titkos uralom’-hoz



Most Jim Marrs könyvérõl, ‘A titkos uralom’ címûrõl fogok írni.


Barátommal - aki éppúgy elolvasta, mint én - megpróbáltam egészen röviden át-tekinteni a KAPU Kiadónál az elmúlt hetekben megjelent mû tartalmát; és hogy ‘medrében tarthassam’ a beszélgetés folyamát - szakaszokra bontottam a könyv lényegi mondanivalóját. Úgy mint: (1) A titkos társaságok ‘Új Világrendje’ avagy van-e szerves kapcsolat a pénzoligarchia, az illuminátusok ‘világállama’, illetve a klasszikus értelemben vett szabadkõmûvesség között? (2) Templomosok, Rózsa-keresztesek és szabadkõmûvesek (Sioni Perjelség) legendáriuma avagy mi lehet a Szent Grál, illetve mire akarják felhasználni modern korunkban Jézus feltételezett és a Meroving-dinasztia ‘valódi’ vérvonalát? (3) ‘Annunaki’ õstörténelem avagy honnan származik a földi emberiség? Amikor a telefonban idáig jutottam a könyv tartalmának felsorolásában; - a barátom türelmetlenül közbevágott: ne folytassam, mert azt még ‘probléma-mentesen’ el tudná (tudja) képzelni, hogy a titkos uralom középkorból eredeztethetõ okkult társaságok révén, illetve azok szakrális együtt-mûködésével valósul meg, de nagyon szépen kér, hogy földönkívüliekrõl mégse’ beszéljek neki, mert azt már nem hiszi el! Hát igen! Barátom számára a 3. pontba sûrített ‘témakör’ tartalma jelentette ‘a megálljt’, - azt a kritikus pontot, amelynél már elfogyott a türelme, és nem törõdve ‘a következményekkel’ így kiáltott fel: „Hazudsz bitang! - mármint Jim Marrs, a könyv írója - a mindenségit!”


Pedig Jim Marrs, a modern kor ‘Münchhausen bárója’ cseppet sem viccelt.



A könyv szerkezete szerintem pontosan az elmondott ‘telefon-szindróma’ ügyes kivédését szolgálja. Látszólag semmi logika nincs ugyanis abban, hogy az író az újkori (mai) politikai történések leírásával, korporációs magyarázatával kezdi; a középkori legendáriummal folytatja, - majd az emberiség földönkívüli eredetével fejezi be újszerû ‘történelem-oktatását’. Pedig okos megoldás! A pragmatikusok elolvassák a modern részt; kielégülnek, és a maguk részérõl befejezték a könyvet. Akik pragmatikusságuk mellett egy kevés (nagy!) misztikumra, okkultizmusra is vágynak, azok folytathatják a középkorból származó legendáriummal. Képzeljük el: ha a szerzõ ‘idõrendi sorban’ meséli el ‘az újtípusú történelmét’ - mindenki le-tenné a könyvet, szinte azonnal. Így viszont legalább harmádáig-feléig eljutnak...


Márpedig az író a történelem idõrendjének ‘összekeverésével’ megengedhetetlen engedményt tesz; totálisan felborul az ok-okozati összefüggések logikai lánca, és az olvasó soha nem érti meg sem a könyvet, sem a történelmet - hacsak a könyv teljes körû elolvasása után nem lát hozzá a saját fejében és a saját fantáziájával ‘újravágni’, majd újra egybeszerkeszteni az egész kapott tényanyagot; mert a mû legnagyobb erénye, hogy tulajdonképpen minden szükséges kelléket hiánytalanul tartalmaz, ami a megértéshez szükséges. Csak hát - ‘összekavart’ sorrendben! Az író a kezdeteket, a Genezist teszi a könyv végére, mintegy szemérmesen takarva, hogy akit ‘ez idegesít’, ne olvassa el. Pedig az emberiség hajnalával kellett volna elkezdeni a történetet, majd az ókorral és a középkorral folytatni; - s befejezni a mai kor magyarázatával. Így magától összeállt volna, ami összetartozik. A könyv írója, Jim Marrs (szándékosan?) ugyanazt a hibát követi el a kiszivárogtatásban, az idõ mélységében, vertikálisan, - mint amit a magyar Drábik János követ el, a földrajzi-geopolitikai térben tagoltan, horizontálisan. Drábik János könyörtelen pontossággal, a legapróbb részletek kínosan finommûvû taglalásával tárja elénk a nagyvilág (Magyarország szempontjából: a komplett külvilág) társadalmi ellent-mondásait, a globalizált szupranacionális hatalom korporatív felépítését, hálóját; sõt ‘hálózatát’: a HÁLÓZAT-ot - ám megáll Magyarország határainál, s csupán igen halvány célzásokkal (pl.: Magyar Atlanti Tanács tagjai, stb.) mer utalni arra, hogy bizony a mi országunk is a háttérhatalom egyik kedvenc játszótere. Marrs e ‘hibát’ az idõrendiség megszakításával és összekeverésével követi el, miáltal az egész egybefüggõ történet egymástól látszólag elszakítható legószerû ‘mesékre’ osztódik, amelyek tetszés szerint rakosgathatók össze, vagy szedhetõk széjjel. Az igazság azonban kegyetlen! Az emberiség történelme, újkori története térben és idõben egy és oszthatatlan cselekmény, selyemfonat a selyemövezetben, minden történés szervesen összefügg, a Genezistõl a Végítéletig, a Föld és az Univerzum minden szegletében, az egész globalizált világban - Hencidától Boncidáig! A jövõ és fõleg a jelen a régmúltból nõtt ki; s a meg nem szakadó lánc könyörtelensége éppúgy igaz Magyarországra, mint a Világegyetem legeldugottabb zugára. Ám a kiszivárogtatás ‘törvénye’ (titkos szabályzata) elõírja, hogy a mérget apránként kell adagolni; s azt is úgy, hogy eleinte csak a vájtfülûek, a beavatottak értsék...


Ha meglévõ tudományos, történelmi és egyéb ismereteinket átrendezzük, ‘egybe-dolgozzuk’ a Jim Marrs könyvében felvázolt ‘új történelem-szemlélettel és világ-képpel’, akkor a következõ história bontakozik ki a szemünk elõtt:



1. Az õsgenezis, az ‘Annunaki’ korszaka: a homo sapiens faj megjelenéséig.


2. Az elsõ magasan fejlett, az ‘atlantiszi civilizáció’ kialakulása a Földön.


3. Az ószövetségi özönvíz, az atlantiszi civilizáció elpusztulása.


4. Az Ószövetség kora a Földön. (Maya, Egyiptom, Sumér, Hellász, Róma)


5. Jézus Krisztus születése; - az Újszövetség (a Halak) korszaka.


6. A középkor: a kereszténység és a gnosztikus világnézet harca.


7. Az újkor: felvilágosodás, szabadkõmûvesség, polgári forradalmak.


8. New Age, Új Világrend, illuminátusok; - az Antikrisztus évadja.


9. Jézus Krisztus második eljövetele; - a Végítélet kora (a Vízöntõ nyitánya).



Elolvasva a könyvet megerõsödött bennem a meggyõzõdés, miszerint ahány erõ - hatalom, háttérhatalom, politika, vallás, gnózis, kultúra, tudomány, egyház, állam, szupranacionális korporációk, titkos társaságok, stb. - mûködik ezen a világon; annyi különbözõ világkép és történelem-felfogás (részleges vagy teljes filozófia) létezik, melyek mind-mind legfeljebb egy-egy részigazságot birtokolnak, egy-egy parciális összefüggésre világítanak rá. Egyre égetõbb szükségszerûség, hogy egy olyan egységes világképet alakítsunk ki, amely nemcsak hogy ‘összeötvözi’, de sokkal inkább ‘közös nevezõre is hozza’ mindazokat a legkülönfélébb nézeteket, amelyeknek az egységes felfogás megteremtése szempontjából autentikus rész-igazság-tartalmuk, ‘használható’ és az összképbe beleillõ mondanivalójuk van. Kétségbeejtõ tény, hogy a legkülönbözõbb tudományos elméletek mennyire nem illenek egybe, mennyire ellentmondanak egymásnak is, de legfõképpen a Biblia genezis-történetének az intelligens emberiség kialakulását illetõen a Földön. Ám legalább ennyire kétségbeejtõ az is, hogy az emberiség a saját múltját és jövõjét, megszületését és kollektív célját tekintve legalább háromféle nézetrendszerrel - vallásossal, gnosztikussal és tudományossal - rendelkezik, illetve él együtt, mely nézetrendszereknek jószerivel még közös (tám)pontjaik is alig vannak! Mintha az emberiség többféle, ballasztszerû szellemi örökséget, mint értelmetlen koloncot cipelne magával egész eddigi történelme során, amelyek keresztbe-kasul zavarják és dezinformálják egymást s az igazságot hasztalanul keresõ embereket. Mintha-csak többféle gigászi kozmikus erõ vívna élethalál-harcot egymással az emberek halhatatlan lelkeinek megszerzéséért, örök rabszolgaságba döntéséért, - ahelyett, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott földi élet után találná meg mindenki a neki megfelelõ (testhezálló) ‘érvényesülést’ a túlvilági örökkévalóságban is. Akinek a Pokol tetszik jobban - kerüljön a Pokolra; aki pedig az örök világosságra vágyik - hadd jusson a Mennyországba. Csak ne itt a Földön folytassanak öldöklõ-vad háborúságot a földi mennyország eleve reménytelen projektjének realizálására, amivel furcsamód’ (?) épp a poklot építik ‘fel’ mindannyiunknak már itt a Földön! Nem hagyhatjuk figyelmen kívül (és okvetlenül szóba is kell hoznunk!) a Káosz Hercegének dezinformáló és dezorganizáló szerepét, ami talán ama kettõsségnek a negatív oldala (és okozója!), ami az emberi történelem valós mélységeinek fel-tárását ma a leginkább akadályozza. A pokol felé vezetõ út csupa jóindulattal ki-kövezése ugyanis ‘mindkét oldalra’ egyaránt igaz. A gnosztikusok õsi gyökerekre és tudásra, az ember ‘istenségére’ hivatkoznak és apellálnak; s miközben ‘tiszta’ szándékuk az ember felemelése - valójában Istent igyekeznek letaszítani. Az egy-ház tiltja ‘az okkult gyökerek’ megismerését; s ahelyett, hogy felkészítené hívõit a Sátán s az Antikrisztus elleni hatékony védekezésre vagy harcra - századok óta struccpolitikát folytat, úgy tesz, mintha komolyan azt hinné, hogy az ördögûzés egyetlen célszerû és jogos ‘technikája’ a ráolvasás, a fohász és az imádság.



Jim Marrs író a tárgyi könyvében tehát egymástól idõrendiségében és ok-okozati összefüggésében is elszakítja a következõ három tézist (tételt), amelyek nagyonis összetartoznak, egymás következményei; - s mint ilyenek, egymás nélkül éppen azt a zavaros és áttekinthetetlen (se füle, se farka) történelem-szemléletet jelentik, ami korunkra oly jellemzõ. Nincsen jövõje annak, aki a múltját eltagadja, vagy kellõképpen nem ismeri; sõt, talán éppen azért nincs az emberiségnek követhetõ, racionális jövõképe, mert a meghamisított múltat sajnos nem adhatja vissza, és nem is pótolhatja a legrózsaszínûbb álszent teleológikus célrendszer sem. Mintha épp az lenne a negatív erõk célja, hogy a származását nem ismerõ ember céltalan vesszen el az apokaliptikus káoszban; és úgy tûnjön el az Univerzum galaktikus enciklopédiájából, nyomtalanul, mintha soha nem is létezett volna. A 3 tézis:



n A ma élõ emberiség fejlettebb csillagközi lények (Annunaki) kísérleti terméke


n Az ismert történelem a degenerálódás és a magunkra találás furcsa szintézise


n Fennmaradásunk ára a földi háttérhatalom józan mértéken felüli koncentrációja



Kérem kedves olvasómat; - vagy fogadja el, hogy ezt a cikket egy nagy képzelõ-erõvel megáldott (vagy megvert!), ám talpig becsületes, igazság-és Isten-keresõ ember írja, aki az elmúlt 30 éve során minden elérhetõ és szükséges ismeretet fel-dolgozott agya komputerében, s noha bizonyítani mindent tételesen természetesen nem tud, de mostanra elég messzire jutott az összes ismeretek legkisebb közös többszörösének a megtalálásában. Vagy pedig - ha nem bízik bennem, s nem akar több vagy ‘jobb’ fikcióval megismerkedni; hát itt és most fejezze be az olvasást..!



2. Az Annunaki és a Kígyókirályok



2.1. A világegyetem: az anyag, az élet és az ember genezise



Az úgynevezett tudomány önmagában a mai napig nem képes megmagyarázni a Világegyetem keletkezését az isteni teremtés - vallási - elmélete nélkül. A táguló Univerzum elméletébõl könyörtelen vaslogikával következik, hogy a nulladik idõpillanatban még minden ‘késõbbi anyag’ egyetlen elméleti mértani pontban sûrûsödött össze, vagyis ekkor még a teljes univerzum nem volt több fikciónál, a teremtõ Isten evolúciós terveiben. (Ebbõl is láthatjuk, hogy a fikció mindennél elõbbre való.) Azután jött a cselekvõ-alkotó ‘végrehajtás’: a vakító fényrobbanás, amelybõl a fokozatosan felépülõ anyag, a tér és az idõ keletkezett. A tudomány ismét csak ‘bajban van’, amikor az élet megszületését próbálja megmagyarázni a Földön, vagy bárhol másutt. Vagy feltételezi, hogy az élet az Univerzumot alkotó ‘anyag’ legbensõbb funkcionális törekvése, - vagy a szervetlen evolúció alkalmas pillanatában segítségül hívja Istent, hogy ‘támassza fel’ a halott anyagot. Ugyan-így vagyunk a szerves evolúció csúcsán megjelenõ állati ösztönnel s öntudattal, mely utóbbi már a legfejlettebb (fõ)emlõsök és legfõképpen az ember sajátja. Az öntudat az életnek az a csodálatos és furcsa megnyilvánulása, amivel a teremtés ‘visszatükrözésére’ törekszik, mintegy megköszönve Istennek: íme, ilyen lettem! Isten nélkül teljességgel értelmetlen, érthetetlen és megmagyarázhatatlan ‘tükör’-funkció; - nem csoda, ha a sebészek az agyban sehol nem lelik az öntudatot. Ám a legdöbbenetesebb az a kettõsség, ami az embert jellemzi! Az ember nemcsupán öntudattal rendelkezõ (a teremtést visszatükrözni képes) biológiai lény, hanem független személyiség, akinek magasabb rendû önálló akarata van, amellyel teremteni és pusztítani egyaránt képes. Alkotni és szeretni tud, abszolút szépségre és végsõ igazságra törekszik; - ugyanakkor mérhetetlenül kapzsi s hatalomvágyó, féktelen kevélységében teremtõje ellen tör, gyûlöl s rombol, ha az ‘agya’ elborul. Az ember ostoba, álnok állat és zseniális isteni géniusz egy személyben: isteni lélek lakik a tökéletlen porhüvelyben! A tudat = többé-kevésbé adekvát vissza-tükrözõdés; a lélek önálló isteni funkció. A pszichológia nevû áltudomány össze-keveri a szezont a fazonnal, a tudatot a lélekkel; - és olyan megnyilvánulásokat méricskél, illetve elemez, amelyek döntõ hányada nem anyagi természetû. Ennél is nagyobb a gond - éppen ma olvasom a Leleplezõ címû könyvújság 2003. V/4. számában, Drábik János: ‘Az agy feletti uralom megdöbbentõ új világrendje’ cikkében, hogy kvázi-sátánista szellemiségû, indíttatású titkos laboratóriumokban és klinikákon már nagyjából 60 éve (!) kísérleteznek aktív tudatbefolyásolással, s már a magzati korban, az édesanya méhében beleavatkoznak az embrió tudatának fejlõdésébe; elektrosokkal és egyéb fájdalom-okozással rekeszeket hoznak létre az agyban, amivel részekre osztják ‘a személyiséget’, kódolt utasításokat rejtenek el (titkos kódra ébredõ alvó ügynököket képeznek ki), hollywood-i produkciókat (Óz, a csodák csodája, Alice csodaországban, Pocahontas, Harry Potter, stb.) fel-használnak rejtjeles tananyag rögzítésére, mesterségesen elõidézett (hamis) tudat-állapotokat pszichedelikus szerekkel fixálnak, stb. -, mikor ezek az áltudományos ‘szakemberek’ sarlatán módjára belepiszkálnak a tudatba (mely csak tükörkép; - ti. a külvilágot érzékelõ, kívülrõl jövõ, és legbelülrõl, a személyiség mélyérõl is érkezõ tükrözõdések összetett, összefüggõ rendszere), akkor istentelenségükben, Istentõl való elrugaszkodottságukban azt képzelik, hogy gonosz eszközeikkel és módszereikkel már a lelki folyamatokat (pszichológia) manipulálják. Mivel a lélekben nem hisznek; azt gondolják, hogy a tudat - a lélek. Pedig a lélek Istentõl, közvetlenül a világ teremtõjétõl való, s így ‘földi módszerekkel’ - elérhetetlen...


De honnan való az ember testét, illetve az annak (földi anyagból való) felépítését meghatározó genetikai kód? A földhözragadt, szûk látókörû ‘tudós’ erre habozás nélkül rávágná: „Hogy honnan? Hát nyilván a földi evolúcióból ered.” Azonban vannak, akik merõben más nézeteket vallanak magukénak; - mégpedig épphogy a ‘tudomány’ legmodernebb kutatási eredményei alapján. A szcientológia hívei úgy gondolják, hogy az ember a csillagok közül jött a földre; és ezt egyáltalában nem szimbolikus értelemben értve hirdetik. Jim Marrs könyvének utolsó része olyan kutatási irányok eredményeivel foglalkozik, melyek mûvelõi fejükbe vették, hogy összeegyeztetik egymással az ember õsgenezisét leíró Ószövetséget, az õskori és ókori UFO-rajzokat illetve észleléseket és leírásokat, a paleontológiai-antropo-lógiai és régészeti leleteket, stb., stb. - tehát mindent mindennel, ami ismeret a rendelkezésünkre áll. A bibliai Ószövetség szerint például valamikor az õskorban ‘óriások’ is éltek a Földön. Ádám és Éva, mint a bibliai õsgenezis emberpárja, az Isten által teremtett elsõ emberek - 900-1000 évig éltek; sõt, a gyermekeik és az unokáik között is többen elérték a 700-800 éves életkort, ám az élettartam ezután rohamosan csökkeni kezdett, bár néhány nemzedéken belül még akadtak páran, akik 200-300 évig éltek. Vagy: amikor az ember a Húsvét-szigeti kõszobrokat, az arcok méreteit látja - szintén óriásokra gondol. Igen sok rejtély megoldása utalhat arra, hogy az ember megjelenése a Földön, törzsfejlõdése és szellemi evolúciója, technikai civilizációja, társadalmi kibontakozása egyáltalán nem egy felfelé ívelõ, egyenes vonalú és töretlen sikertörténet. Jim Marrs könyve szerint az elsõ lépés az lehetett, amikor valamilyen galaktikus telepítõ brigád leszállva a Földre kvázi ‘beleoltotta’ az életet a szervetlen/szerves fejlõdés révén kialakult ‘õstelevénybe’, miáltal megkezdõdhetett az élõvilág differenciált törzsfejlõdése. Azután vártak, csak vártak - milliárd és millió évekig. Egészen addig, amíg megjelentek azok a fõemlõsök, amelyek közös õsei a mai emberszabású majmoknak és az embernek. Ennek az õsfajnak a testi adottságai (a központi idegrendszere, az agya, stb.) már lehetõvé tették elõbb az öntudatra ébredést, majd az isteni lélek befogadását. A két extrémális esemény semmiképpen nem következhetett be egyidejûleg, vagyis egy lépcsõben - sõt, a történelmi, vallástörténeti mérföldkövek is alátámasztják: a két történés idõben ‘élesen’ elvált egymástól. (...) Az ‘Annunaki’ az ûrlényeknek egy olyan csoportját jelöli, akik náluknál is magasabb rendû-rangú ûrlényektõl, de semmiképpen nem Istentõl, kapták az utasítást s a feladatot, hogy a Földön létre-jött emberszerû-emberszabású lényekbõl ‘génmanipulációs kísérleti úton’ embert, tehát öntudattal, önálló akarattal, önálló cselekvésre képes gondolkodó lényeket fejlesszenek ki. Az Annunakik mintegy rutinfeladatot oldottak meg, amelyet akár emberszabású androidok, pszichorobotok vagy biorobotok is végrehajthattak - a magasabbrendû emberszerû galaktikus intelligenciák személyes részvétele nélkül. Az õskori Földet mint egy ‘embergenetikai laboratóriumot’ használták, vélhetõleg évezredeken keresztül - fõként Kis-Ázsiában, Kelet-Afrikában, Mezopotámiában. A genetikai (génsebészeti és génmanipulációs) eljárás lényege abban állt, hogy az emberszabású földi lények génjeit a magukkal hozott (magukból vett?) mintákkal ‘forrasztották össze’, mely mûveletek eredményeként mindenfajta kevert lények, ‘õs-homunkuluszok’ alakultak ki és népesítették be a Földet, rendkívüli fajtabeli sokféleséget produkálva. Voltak óriások és törpék, vörösek, zöldek és szürkék; egyszemûek, kétszemûek és háromszemûek, madár-emberek, kentaurok, tigris-és oroszlán-emberek, farkas-emberek, minotauruszok, stb. Egyesek kommunikáltak, mások viszont nem. (Gondoljunk csak az emberiség tudat-alattijában még ma is élõ legkülönbözõbb ‘képzeletbeli lényekre’, a mondavilág óriásaira és manóira, az õskori barlangrajzok szkafanderes ufonautáira, egyes népek legendáriumában megjelenõ ember-állat hibridekre, az Ószövetség furcsa alakjaira, stb.) Aztán az ‘Annunaki’ képviselõi elrepültek - magára hagyták az igencsak megkavart földi állatvilágot. A ‘természetes szelekció’ újabb hosszú évezredei, netán százezredei következtek. Az ûrlények idõnként vissza-visszatértek, mintákat is vettek, meg-figyeltek, vizsgálatokat végeztek; - majd újra elrepültek. A szelekció során azok a lények, amelyek nem voltak képesek alkalmazkodni, fennmaradni - kipusztultak. Ami az ún. ‘értelmes elõembereket’ illeti - valamennyien az ‘Annunaki’ törzsbõl ‘kitenyésztett’ populáció génjeit vallhatták magukénak; igen ám, de a különbözõ kísérletekbõl többfajta eltérõ génállomány jött létre, melyek abban is különböztek egymástól, hogy eltérõ arányban képviselték a földi és a földön kívüli evolúció génjeit. Két ígéretes fajta alakult ki 100-150 ezer évvel ezelõtt: a neandervölgyi és a cro-magnoni õsök, amelyek a mai Izrael területén egymás mellett éltek - ám nem tudtak egymással szaporodni, mert két külön fajt (!) jelenítettek meg. Mert a primitívebb, csak önmagán belül szaporodóképes neandervölgyi populáció mellett ‘kifejlõdött’ az intelligensebb cro-magnoni, melyet az ‘Annunaki’ intergalaktikus törzzsel való folytonos ‘visszakeresztezéssel’ nemesítettek ki; majd mikor már elérkezettnek látták az idõt, újabb génmanipulációval lehetõvé tették, hogy a cro-magnon-i ne csak fajtársaival, de a neandervölgyiekkel is képes legyen tovább-szaporodásra alkalmas utódokat nemzeni. Így a neandervölgyiek fokozatosan be-olvadtak az emberi evolúció fõsodrába, a cro-magnoni ágba, amely innentõl már egyedül képviselte a homo sapiens fajt. Igen ám, de a leírtak alapján erõteljesen különbözõ testi felépítésû, tudati alkatú, illetve eltérõ intelligenciájú, szellemiségû emberfajták alakultak ki; - alapvetõen attól függõen, hogy melyik törzsben milyen arányt képviselt az eredeti (csillagközi) Annunaki-vér, más szóval gén-állomány! Annunaki részrõl legalább 5 génmanipulációs beavatkozás történt: (1) Elõember-õsállat hibridek létrehozása. (2) Õsember-Annunaki keresztezés. (3) Fajtájukon belül önállóan szaporodni képes neandervölgyiek és cro-magnoniak kifejlesztése. (4) A neandervölgyiekkel keresztezõdni képes cro-magnoniak elõállítása. (5) A homo sapiens visszakeresztezése Annunaki-akkal, vagyis elit fajta kinemesítése... Az Annunaki többszörös beavatkozásai is mutatják, hogy egyrészt nem volt valós és kialakult koncepciójuk; másrészt, hogy a projekt részsikerei alapján döntöttek a kísérlet magasabb szinten való tovább folytatása mellett. Az is lehet, hogy néha beszámoltak eredményeikrõl egy magasabb fórumon, s onnan kaptak utasításokat a folytatásra. A könyvben leírt történet szerint az Annunaki alapvetõen rabszolga-célra tenyésztette ki a földi embert, azért, hogy neki dolgozzon. Arról nem szól a Fáma, hogy mit. Lehetett ez bányászat, gyûjtögetés, vagy bármi más; ámde a leg-valószínûbb mégis az - tekintettel a sokoldalú genetikai kísérletekre -, hogy maga az újonnan kikísérletezett emberi génállomány, annak elképesztõ változatossága volt a Föld nevû Annunaki-laboratórium legfontosabb terméke, amelyet aztán az egész Tejútrendszerbe, netán a teljes Univerzumba tõlünk exportáltak a lakható bolygókra. Az mindenesetre biztos, hogy a földi emberiség öntudatra ébredése és önerejû civilizációs fejlõdése, intelligencia-hányadosának gyors növekedése, saját technikájának (hadieszközeinek) rohamos kifejlesztése - nem szerepelt Annunaki legfontosabb céljai között. Az ember civilizációja öntörvényûvé vált; úgy is lehet mondani, hogy az ember szelleme - terven felül - kiszabadult a palackból...!



2.2. Az Annunaki génmanipulációs embergyára



Maga a könyv így ír ‘a folytatásról’: „Az összes titkos társaság titokban õrzi ma is a tudást errõl az egyetlen Istenrõl, aki az embert teremtõ Annunaki fajt is megteremtette, valamint õrzi azt a bizonyosságot, hogy az életnek nem csak anyagi oldala van. (...) A teremtésnek és az emberi faj eredetének ez a sumér magyarázata lenyûgözõ. Nemcsak önmagában alkot egységes egészet, de a világ minden tájáról származó bizonyítékok is kellõen megerõsítik. Ezen kívül hihetõ magyarázattal is szolgál a Földön mindenütt tapasztalható meglepõ szabálytalanságokra, titkokra. Egyszerûen több értelme van, mint a tudomány sok eddigi próbálkozásának arra, hogy ezeket megmagyarázza. Elérkeztünk a Titkok Titkához, a misztikus iskolák és a titkos társaságok által évezredeken keresztül továbbadott rejtett tudáshoz: nemcsak, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben, de megteremtésünkben minden bizonnyal szerepet játszottak a nem emberi értelmes lények. (...) Erich von Däniken 1998-ban így írt errõl: ‘Ahogy a földönkívüliek óriás ûr-anyahajója belépett a naprendszerünkbe, a fedélzetén tartózkodók a legkülönbözõbb életformák gazdag változatosságára bukkantak, köztük a mi primitív õseinkre. A földönkívüliek fogtak ezek közül egyet és módosították génjeit - ami ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen.’


Egyes szerzõk, például Charles Fort, William Bramley, David Icke és R. A. Boulay szerint az emberiség alig több, mint idegen urak által irányított állat-csorda. ‘Úgy tûnik, az emberiség csak egy szolgafaj, amely egy kis galaxis el-dugott bolygóján tengõdik - jelentette ki Bramley 1989-ben. - Az emberi fajt egy földönkívüli civilizáció egykor munkaerõként használta fel, és még ma is a tulajdonának tekinti, teljes joggal. Hogy meg is tartsa tulajdonában, s hogy a Földet mintegy börtönként tartsa fenn, ez a másik civilizáció (a ‘Börtönõrök’) végeérhetetlen ellentéteket szított az emberi lények között, elõsegítette szellemi hanyatlásukat és biztosította, hogy az embernek szüntelen és kegyetlen fizikai nehézségekkel kelljen megküzdenie a Földön. Már évezredek óta ez a helyzet, és ma sincs másképp.’ - ‘Összefoglalásként elmondhatjuk - írta Icke 1999-ben -, hogy egy kevert vérvonalú (egy gyíkféle és ember keresztezõdésével létrejött ‘királyi’) faj lakott az õskorban a Közel-Keleten, és az azóta eltelt évezredek alatt az egész bolygóra kiterjesztette uralmát, olyan intézményeket (vallásokat) hozva létre, amelyek értelmileg és érzelmileg gúzsba kötik a tömegeket, illetve háborúkba sodorják õket.’ Boulay véleménye szerint ‘évezredek óta csak arra kondicionálják az emberiséget, hogy tagadja le valódi származását, mi pedig csillapítószerként az amnézia egy kényelmes formáját fejlesztettük ki. Vagyis elfogadtuk a saját befolyását újra meg újra gondosan átörökítõ papság és egy tudományos közösség történelemmagyarázatát.’ Charles Fort újságíró 1941-ben eme következtetésre jutott: ‘Szerintem mi valaminek a tulajdona vagyunk. Azt hiszem, valamihez tartozunk; valamikor régen a Föld senkiföldje volt; ám aztán más világokból valakik megérkeztek és gyarmatosították, harcoltak egy-mással a birtoklásért, és most valaminek a tulajdonában van.’ Alan F. Alford eltöprengett, hogy vajon a régi istenek hogyan próbálhatják meg ma is fenn-tartani uralmukat. ‘Bárki felbukkanhat, és azt állíthatja magáról, hogy Jézus vagy Jahve - írta. - Épp ezért nem lenne sok haszna, ha az istenek közvetlenül a népnek jelentenék ki magukat. A visszatérésük hírét csak azokkal tudatnák, akiknek ez valóban hasznos információ, és csak néhány magas rangú vezetõ találkozhatna velük. Úgy tûnne, hogy az élet a szokott mederben folyik tovább, ám változás történne a politikában. Jelenlétüket tehát megmagyarázhatatlan eseményekben, a kormányzati politika megváltozásában, továbbá értelmetlen háborúkban lehet felfedezni, valamint talán a megnövekedett kormányzati titoktartásban.’ Más szerzõk, így például a szabadkõmûves Hall és Mackey, s a keresztény Webster is Mezopotámiát jelölték meg a titkos tudás forrásaként, de az emberi s nem emberi lények közti választóvonalat a fény és a sötétség meta-fizikus küzdelmeként értelmezték. Webster a ‘20-as években feltette a kérdést: ‘Hogyan is lehetne a világban mûködõ Okkult Hatalom létezését figyelmen kívül hagyni? A rombolás gyakorlati munkáját (pl. Irak lebombázását!) világ-uralomra törõ emberek, szekták vagy emberfajták végezték el, de a mögöttük álló hajtóerõ a sötétség valóságos hatalma, amely örök küzdelemben áll a fénnyel.’ Mackey megállapította, hogy az õsi tudás ‘két nagy vallási igazságot’ foglalt magában: Isten egylényegûségét és a lélek halhatatlanságát. Rámutat, hogy régi szabadkõmûves ‘Alkotmányok’ ezt a rejtett tudást vagy ‘tudományt, ahogy mindig nevezik, Lámechtõl (Noé vízözön elõtti apjától) Nimródig (a legendás sumér vezérig) vezették le, aki Bábel tornyának építésekor meglelte, vagyis feltalálta a Kõmûvességet, tõle pedig Euklidész görög matematikusig, aki azt Egyiptomban megalapította, ahonnan az izraeliták Júdeába vitték, ahol viszont a Templom építésénél Dávid és Salamon alapította meg (...); eljutott Franciaországba (...), Franciaországból pedig Angliába vitték.’ Hall szerint e tudással ‘át lehet lépni az igazat a hamistól, a szellemit az anyagitól, és az örökkévalót a múlandótól elválasztó vonalon.’ Szerinte az õsi tudást az ember ‘elõdeitõl, a Kígyókirályoktól kapta, akik a Földet uralták. Eme Kígyókirályok alapították meg a misztikus iskolákat (...) és az õsi okkultizmus más formáit.’ A tudást birtokló, vérvonala és gondolkodásmódja révén a régmúltba vissza-nyúló elit hihetetlen mértékû õsi hatalma az, mely az emberi képességek teljes kibontakoztatására tett összes jelentõs kísérletet megpróbálta elbitorolni vagy ellenõrzése alá vonni, már jóval a kereszténység megjelenése elõtti idõtõl fogva egészen a New Age-ig. Mivel egyértelmûen bebizonyosodott, hogy ez a tudás (vagy világnézet) még mindig szigorúan el van zárva a titkos társaságok belsõ szentélyébe, úgy tûnik, csak három lehetõség áll fenn. Az elsõ az, hogy a kis létszámú belsõ elit megpróbálja még jobban megnövelni vagyonát és hatalmát, hogy kapcsolatba lépjen õsi teremtõinkkel (a nem emberi értelmes lényekkel). A második az, hogy már kapcsolatba is léptek velük, és jelenleg e nem emberi lények segítik vagy irányítják õket. A harmadik pedig az, hogy õk maguk az õsi teremtõk, az Annunaki, a Kígyókirályok. Ha az emberi történelemnek a sumér változata az igaz, akkor lehetséges, hogy az Annunaki lények még mindig itt vannak, fejlett technikájuk segítségével különféleképpen álcázva magukat (õk lehetnek akár az UFO-k, a rejtélyes repülõ csészealjaikkal). Végeredményben: míg Szodoma és Gomorra elpusztítása a mi idõszámításunk szerint már több mint négyezer éve történt, Annunaki mércével mérve alig több, mint egy év telt el azóta. (...) A múltban a háborúkat és a vallást igen sikeresen használták fel irányító mechanizmusként. Mostanában viszont, amikor a nukleáris fegyverek kizárják a nagyarányú háborúkat, a vallási intézmények napja pedig már le-áldozóban van; - a gazdaság, vagyis a pénz hatalma lett a titkos társaságok belsõ elitjének eszköze a tömegek kézben tartására. (...) Ahogy belépünk a III. évezredbe, úgy látjuk, hogy az új gondolatok, új nézetek és az új tudásanyag egyre növekvõ sebességgel löknek minket elõre. Azon vesszük észre magunkat, hogy e kétségtelenül rendkívüli korban világképünk és gondolkodásmódunk folyton a megértés újabb és újabb útjaira tér. Egyedül 1999. elsõ hónapjaiban számos olyan programot láthatott az amerikai televíziók közönsége, amelyek kormányzati összeesküvésekrõl, ufókról, és velünk kapcsolatba lépõ földön-kívüliekrõl, a nagy piramisban felfedezett új termekrõl és alagutakról, vagy épp a fejlett õskori civilizáció egyre bizonyosabb lehetõségérõl szóltak, és még további titkok feltárását ígérték. (...) A valamikor tiltott témák ma - közhelyek. (...) A tudás valóban hatalom. Ideje, hogy akik igazi szabadságra vágynak, erõt vegyenek magukon, és felvegyék a harcot azon hatalmak ellen, kik félelmet és széthúzást keltve akarnak uralkodni. (...) Az igazságot mindenkinek meg kell tudnia, nem csak a titkos társaságok manipuláló elitjének. (...) Akik hatalomra és mások fölötti befolyásra törnek, általában el is érik azt, és meg is akarják tartani. Ám a nyers erõszak már nem alkalmazható. Ma már csak félrevezetés és titkolózás segítségével tudnak a 6 milliárd fõnyi emberiségen uralkodni. A titkolózás ideje lejárt. Ahogy János evangéliuma (8,32) írja: ‘Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket’.”



2.3. Degenerálódás és a magunkra találás a történelemben



„Alan F. Alford brit szerzõ írta ‘Az új évezred istenei: hús-vér istenek létének tudományos bizonyítékai’ címû könyvében: ‘Örökségül kaptunk egy kövek, térképek és mítoszok formájában létezõ homályos õstörténetet, aminek a meg-értését csak most kezdi lehetõvé tenni huszadik századi technikánk.’ Kik voltak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Lehet-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett õsi civilizációra vezethetõk vissza? (...) Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idõ múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen elõttünk; természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoztak, minthogy az emberiség történetét a vademberbõl civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelmûnek látszik, hogy az emberiség csak most kezdi visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelõtt elvesztett.”


Az õskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind tudását és technikáját, sõt gondolkodó, társadalom-építõ képességét is egy intergalaktikus telepítõ fajnak - az Annunakinak köszönhette. Nem állítjuk, hogy a földönkívüliek ezt eredetileg is így tervezték el. Sokkal valószínûbb, hogy az elsõ génmanipulációs kísérleti cél egy rabszolga-faj létrehozása volt, ‘munkáskézként’, valaminek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepõ sikerrel jártak - immár a génmanipulációs ‘mûhely-munka’ vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé -; ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innentõl a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd vissza-keresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenõrzése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezébõl. Az emberiség fejlettsége bizonyos szintjén öntörvényûvé vált. Az Annunaki eleinte megpróbálta megnövelni inváziós erõit, hogy úrrá legyen a ‘láncreakción’, majd ‘oszd meg és uralkodj’ fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt. Ám amikor a helyzet végképp ‘túl forróvá’, taktikailag tarthatatlanná vált; távoli bölcsei jobbnak látták, ha a földi különítmény ‘illegalitásba’ vonul. Egy szakrális ‘háttérhatalmat’ hoztak létre - ennek tagjai a történelem kezdetétõl a sámánok, a varázslók, ‘a fõpapság’, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabad-kõmûvesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság; a pénzoligarchia alkotta illuminátusok kivételével, akikrõl majd késõbb lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytartósága, más szóval ‘leányvállalata’. Mióta a földi világ-politikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív jelenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenõrzéssel õrzik hatalmi pozícióikat. Ezek után az Annunaki-k el is repültek...


A földi civilizáció pedig ‘önállóan’ felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrás-szerûen megszaporodott; magasan fejlett városállamok, ipar, mezõgazdálkodás és kereskedelem alakult ki. Sõt, ez az elsõ (?) felvirágzás erõs központosított állam szervezõdéséhez vezetett; olyanhoz, mely megvalósíthatta volna akár még az elsõ világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven: Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam ‘túl korai’ meg-alakítása. Ezért i.e. 11500-12500 évvel globális vízözönnel árasztották el a földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az általuk létrehozott emberiséget, - a rend-kívül veszélyes fajtát, amely tanulékonyságával, elképesztõen gyors fejlõdésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; - ez már csak variábilis génjeiben valósította meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfõbb jellegzetessége volt. A gének azonban továbbra is õrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét; - és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és birtokukba vegyék a Föld nevû bolygót. Hogy, hogy nem - az õsi tudás, a gnózis is fennmaradt; annak ellenére, hogy a lassan magára találó ember civilizációja, társadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz elõtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi ‘beletörõdött’, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlõdött (retardált), tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt; és egyelõre stratégiailag elvetették a földi ember végleges meg-semmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerûleg csak fokozta az a ‘bel-tenyésztés’, amit a kislétszámban fennmaradottak egymásközti újra-szaporodása idézett elõ. Végül is a bibliai Noé leszármazottai volnánk - valamennyien...


Amirõl most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ó-szövetség korában történt. Jim Marrs így ír errõl: „Úgy tûnik, hogy az õskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái õrizték meg különbözõ ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket õriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a mono-teizmus, az egyetlen egyetemes, teremtõ istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükrõl. (Mi is következhet ebbõl?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette; - vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.) Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki õket, de õ volt az is, aki a törvények és társadalmi elõírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekbõl világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az õsi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedõ tudását, és ezt tovább is adta az õt követõ zsidó vezetõknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ó-szövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdõjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a ‘Mózes és a mono-teizmus’-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem elõkelõ egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton (Akhenaten) fáraó uralmához kötõdött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetû. A Tíz-parancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!


Nem Freud volt az elsõ, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története címû mûvében a Manetho nevû pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elõ. (...) Meggyõzõen érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagy hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresztesek is ezen a véleményen voltak. (...) Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermekkora között számos párhuzamot találunk. (...) III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és késõbb feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített kosárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethetõ vissza. (...) Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körülvevõ titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen. (...)


Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor ‘testvérével’, Áronnal, a levitával - a ‘levita’ szóról jut eszembe, nyilván belõle ered a ‘levitál’ ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy ‘Ábrahám Istenének’ a parancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. (...) Gardner arra is rá-mutatott, hogy Eknaton követõi még mindig õt tartották a jog szerinti trón-örökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami ‘örökös’-t vagy ‘valakitõl született’-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. (...) A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is - õ volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban s az azt követõ eseményekben. Gardner megállapította: ‘Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fõ királynõ Meri-Amon (‘Ámon kedveltje’) néven. Kettõs királyi örökséget õrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Késõbb õ volt az, aki számûzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg (...) s az õ királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.’ Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal; ez sokkal szorosabb kapcsolatra utal az õsi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak feljegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az õsi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban. Az új-szövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) megállapítja: ‘Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.’ A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és parancsolatokat kapott Istentõl. Míg Jehovával találkozott, követõi biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): ‘Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tûzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.’ A leírás összecseng Illés próféta késõbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok elsõ könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. ‘A földrengés után tûz következett, de az Úr nem volt a tûzben - így Illés. - A tûz után szelíd suttogás hallatszott.’ Ezután a próféta beszélt Istennel. (Mint a bibliai jövendölésekbõl tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem ‘tüzes szekéren’ - ûrhajón? - elvitték a Földrõl. Soha nem tért vissza; illetõleg a végítélet közeledtét jelzi, mikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyrõl, kõtáblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése elõtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint ‘ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.’ (...) A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; - ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal jelölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. ‘A születõ héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. - A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel.’ ‘A zsidó vallásban s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti õsi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértõje. - Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal össz-hangban mozgó (értsd ezen: a Nílus életadó kiáradásait, amelyek a földmûvelés és a mezõgazdálkodás alapfeltételét jelentették) élet nyújtotta gazdagságról, ki-teljesedésrõl és vigaszról.’ Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgõsen megszegtek pár törvényt - ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát; - Jehova arra utasította õket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s vegyék el a földjüket és minden tulajdonukat. Ez a kegyetlen parancs nem tûnik méltónak egy szeretõ és kegyelmes istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Manetho találta meg a magyarázatot rá, ugyan-is szerinte ‘a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási szertartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, mikor körükben megalapította az Egyiptomi Testvériség (õsi szabad-kõmûves, rituális páholy?) egyik ágát.’ Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtõl, hanem egy hús-vér személytõl érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetõje még az elõbbinél is meglepõbb magyarázattal állt elõ. ‘Az Isten-hipotézis’ könyvében kifejti, hogy Jehova valójában hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltõ repülõ jármûvel (ûrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme jármûvel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvében (19,4): ‘Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket s ide hoztalak magamhoz.’ Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát. Lehetséges - kérdi -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna; félelmet és undort keltett volna bennük? ‘Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat’ - írta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegyetemben hittek, mely két egyenlõ részre, a fény és a sötétség világára van osztva. ‘Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllõ-szerû lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Óriásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtõje volt.’ R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltûnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élõ - vagy akár az embereket megteremtõ - sárkányokról, hüllõkrõl szólnak. E hüllõknek különös erõvel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegõben, területekért harcoltak egymással, és az emberek ‘isten’-ként tisztelték õket. ‘Az, hogy világszerte leírták a repülõ hüllõket, egyértelmû bizonyítéka, hogy teremtõink és õseink nem az emlõsöktõl származtak, hanem földönkívüli gyíkfélék (szerintem: értelmes, földi származású dinozaurusz-félék is lehettek! - Cz. L.) voltak.’ - vonta le a következtetést Boulay ‘Repülõ kígyók és sárkányok - az emberiség hüllõ-eredetének története’ címû könyvében.


Lewels, Boulay és más kortárs szerzõk úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely õsi sumér ‘isten’ volt, aki különösképp érdeklõdni kezdett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. ‘A héber néppel való kapcsolatában Jehova kezdettõl fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenõrzése alatt tartsa (választott!) népét.’ - mondja Lewels. A Mózes elsõ könyvének 17. fejezetében leírt, Ábrahám és Jehova közti szerzõdés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztõ gazda a fülön ejtett be-vágással jelöli meg saját (tulajdonát képezõ) állatait (azonosíthatóság céljából). (...) A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gondolják, hogy az õsi nagy kultúrák ‘égi istenei’, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget lefordították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pedig már régebben meg-állapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élõ korai minósziaktól eredt. (...) Az igazi kérdés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogy szerezték meg az Õsi Misztériumokra vonatkozó tudásukat. Úgy tûnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátriárkák adták tovább nekik. (...) A Biblia felsorolja Ábrahám összes õsét; - apján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet õket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábrahám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvõ sumér városból származott. Mózes elsõ könyvének elején még csak mint egy 318 fõs képzett hadsereggel rendelkezõ héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Késõbb, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerû nomád volt, hanem Sumér jómódú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr.e. 2000-ben egy háború során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a várost Ábrahám testvérérõl nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történetébõl ismert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost találtak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól neveztek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg. ‘Egyértelmû, hogy a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származtak, sõt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.’ - jegyezte meg Gardner. Ez a dinasztia adta tovább az õsi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig. A világ legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az elsõ ismert nagy civilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrátesz folyók között terült el. A bibliai idõkben Káldeának vagy Sineárnak hívták ezt a területet - ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmibõl bukkant volna elõ, több mint hatezer éve, és mielõtt titokzatos módon eltûnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyóig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a késõbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr.e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltõl egészen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, akinek a híres törvénygyûjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a katasztrófákat követõ népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a görög Szantorini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohendzsodáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford szerint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elvándorlásával, Andok-beli civilizációk megszületésével s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy idõben történtek. (...) A sumérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelõttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek elkezdték felásni az Irak déli részén sûrûn található különös mesterséges dombokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dõlt palotákat, mûtárgyakat és agyag-táblák ezreit tárták fel, amik a sumérok életének minden részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az elsõ nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes módon lehet, hogy többet tudhatunk meg errõl a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a késõbb élt egyiptomiakról, görögökrõl vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiruszai idõvel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el õket, addig a sumér ékírás jeleit íróvesszõvel nedves agyag-táblákra vésték, amiket aztán megszárítottak, kiégettek, és hatalmas könyv-tárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékû információval szolgálnak a sumérokról. (...) A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr.e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsarakat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntözõrendszert alakítottak ki; hatalmas, pompás városokat építettek. Az elsõ tizenkét nagy városállam, oly’ egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Akkád és Kiss, mind egy-egy zikkurat (‘szent hegy’), vagyis egy lépcsõzetes, toronyszerû templom köré épült. Mindegyik várost a saját ‘istene’ uralta. A zikkurat körül gyûrûkben helyezkedtek el elõször a köz-épületek, majd a piacok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi ‘isten’ uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlõdtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi ‘istennek’ tartozott számadással. (...) ‘Tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!’ - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ez-elõtt, kis csoportokban vadászó-gyûjtögetõ életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is el-ismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. (...) A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az isteneiktõl származott. (...) ‘Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hiszen a tudósok kezdettõl fogva mítosznak bélyegezték õket.’ - írta Sitchin.


Fontos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották ‘istenek’-nek a lényeket, akiktõl tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a késõbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját ‘isteneiket’ a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!)


A sumérok ezeket a lényeket egyszerûen úgy hívták: Annunaki, vagyis ‘Akik a Földre a mennybõl jöttek’.”


Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvetõ kettõsséget mutat. Az Annunaki ‘távozása’ (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagy-részt folyamatosan degenerálódik; - ugyanakkor jelentõs (elsõsorban technikai) természetû felismeréseknek és fellendüléseknek, sõt, ‘megvilágosodásoknak’ is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kelti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszokat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az emberiség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, - másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétségtelenné) teszik, hogy az ember jobbik erõi felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önzõ, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvezõ rejtõzködõ elit gyõzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztõl nem riad vissza, hogy földi hatalmát mindörökre megõrizze. Kérdés: kik ezek? Egy idegen, bitorló fajta, - vagy maguk, a Kígyókirályok?!


Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsõdlegesen azért kellett sürgõsen lebombázni, el-foglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhessenek az õsi titkok, ismeretek, amelyek ‘haszna’ pedig az egész emberiséget megilletné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná elõttünk lehetséges jövõnket, de azt is elveszik tõlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-hadjáratok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni.


Kísért a múlt; - az Annunaki vagy a Kígyókirályok múltja. Lehet, köztünk élnek...



3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek



Furcsa az a történelemszemlélet, amely nagyjából a nagy birodalmak bukásához, illetve az új világrendek születéséhez köti az egymás utáni történelmi korszakok idõszámítását. Kétségtelen tény, hogy a kereszténység, mint új világvallás színre lépése felgyorsította a Római Birodalom felbomlását; - ám a történelmi középkor mégsem 476-ban, a Birodalom bukásával, hanem Jézus Krisztus megszületésével kezdõdött. Szilárd véleményem, hogy a Megváltó, Isten Fia születése az emberek történetében a máig legfontosabb korszakváltás; - amelyhez képest a megnyitó és ‘lezáró’ idõpont (1492.: Kolumbusz Kristóf felfedezi Amerikát, vagy 1642.: angol polgári forradalom?) jelentõsége elenyészõen csekély. Meggyõzõdésem, hogy a Krisztussal kezdõdõ korszak az emberiség igazi újkora - hozzá képest mind a fel-világosodás, mind a polgári forradalmak, mind a New Age jelentéktelen epizódok csupán! -; és ez az új kor egészen addig tart, ameddig újra el nem jön...


Jim Marrs ‘Titkos uralom’ címû könyvének tartalmával összefüggésben vadonat-új értelmezést szeretnék adni; olyat, amely választ ad ‘az Isten választott népe’, ‘a szeplõtelen fogantatás’ és ‘az eredeti bûntõl való megváltásunk’ problémájára, amelyekre mindmáig részben mint ‘isteni kinyilatkoztatásokra’, részben mint a legkevésbé sem érthetõ vagy megmagyarázható egyházi dogmákra tekintettünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az avatatlan józan eszemmel megkísérlem a könyv igen széleskörû és tendenciózus ismeret-anyagát összeegyeztetni mai tudományos és gnosztikus, valamint vallási világnézetünkkel, tehát a tudás legkisebb közös többszörösét keresem. Korántsem állítom, hogy mindenben igazam van, csak azt, hogy amit leírok, az lehetséges és logikus magyarázat. Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön meglehetõsen ‘kontár munkát’ végzett; - génmanipulációs kísérleteikkel az eredeti cél szerint ‘egy rabszolgafajt’ akartak teremteni, viszont ehelyett végsõ kimenetelében egy olyan hibrid-fajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösztönökkel, isteni becsvággyal ötvözõdött s mindennek tetejébe ‘kitenyésztõdött’ egy, a széles néptömegek nyakára ülõ elit garnitúra is, melynek génjei túlsúlyban a rejtélyes ‘Kígyókirályoktól’ származtak. Magyarán: arra gondolok, hogy az ún. eredeti bûnt egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annunaki, mikor olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, minek folytán egy genetikusan inhomogén faj jött létre, melynek önfejlõdése tendenciájában elõrevetítette, hogy a földi társadalom kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik; - és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészbõl mit sem értõ tömegek között. Az Annunaki leírás alapján ‘kiderül’, hogy Jahve egy repülõ szerkezeten, tüzes szekéren közlekedett, dobhártya-szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élõlény. Ebbõl következik az is, hogy aki ‘mannagyártó gépével elõállított’ mannát hajigált az égbõl, Mózes varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös-tenger hullámait, illetve még korábban testvérgyilkos háborúkra uszította ‘választott népét’ - az nem lehetett Isten. Leg-alábbis annyi biztos, hogy nem volt valamennyi teremtett ember azonos Istene... Az eredeti bûnt az Annunaki követte el; - azáltal, hogy a teremtés isteni tervével szöges ellentétben nem egyenszilárdságú, hanem kasztosodásra hajlamos fajt ‘teremtett’: vagyis a génmanipulációs technológiáját kiszámíthatatlan viselkedésû, ‘skizofrén személyiségû’ intelligens lények létrehozására, abszolút szabálytalanul használta fel. Tovább folytatva a dogmák feloldását; - valószínûsíthetõ, hogy az eredeti bûn lényege, miszerint az Annunaki önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a teremtett földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor ‘a szabálytalan genezisû faj’ a fejére nõtt; - tetézve a bûnt, olyan hibridet állított elõ (a bizonyos Kígyókirályokat), amelyet csak saját uralma alá rendelve a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Ezt az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással megismertették, - így nem csoda, ha a beavatottak még ma is féltékenyen õrzik az õsi titkokat. Ami ‘a szeplõtelen fogantatást’ illeti; tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szûz Máriára, a megváltó édesanyjára, és Jézus Krisztusra is egy-formán vonatkozik. Nemcsak, hogy nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar, - mindössze annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendõen mentesek voltak az eredeti bûntõl, amit ‘a fogantatás’ visz át emberrõl emberre. Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örökség! Teljesen felesleges még valami különös, irracionális és szürreális lelki ‘öröklõdést’ is feltételezni, - amikor kézenfekvõ, hogy az emberiség az Annunakitól ‘szabálytalanul kapott’ és szabálytalanul is mûködõ génállományával ‘volt megverve’, saját bûnök nélkül is. Magyarán: az eredeti bûn az Annunaki génmanipulációjának ‘következménye’, és ez a bûn csak úgy hozható helyre, ha maga Isten Fia száll le a Földre, s a helyére tolja az idõ kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie: (1) A földi törzsfejlõdésbõl kellett származnia, ezért a teste maradéktalanul földi anyagból vétetett. (2) Kétszeresen mentesnek kellett lennie az Annunaki ‘tiltott génmanipulációitól’; sem õ, sem édesanyja nem hordta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis ‘az eredeti bûnt’. A génjeiken nem volt rajt’ a genetikus szeplõ; ezért volt a fogantatásuk ‘szeplõtelen’... A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó ‘kétségbeesett’ akciója annak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendõ), vagy önmagát halálra ítélõ (öngyilkos) emberiséget minden génhibás eredeti bûn ellenére meg-mentse, önmaga és az isteni teremtés sikeres megvalósítása érdekében. Krisztus tehát azért jött a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött fiát érettünk), hogy az Annunaki által elkövetett eredeti bûnt, összes következményével együtt eltörölje, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába; - vagy, ha úgy tetszik: a Galaxis és az Univerzum ‘normális csillagközi népeinek’ sorába. Magától értetõdik, hogy a megváltás megszünteti ‘a hamis kiválasztottságot’, el-veszi a csalárd módon szerezett kiváltságokat; - és egyformán Isten gyermekévé avat mindenkit, aki elfogadja és magáénak vallja az igaz Isten Tízparancsolatát és Jézus Krisztus szeretet-törvényét. Krisztus nem tesz kivételt senkivel!



Jézus tanításai - miután és mivelhogy életében is, és kereszthalála után is szinte mindenki gyökeresen félreértette azokat - azonban még jobban megosztották ezt a degenerált (gondolkodású) emberiséget, mint valaha. A szereteten alapuló hitre hamarosan ráépült az egyház és a pápaság nagyon is evilági hatalma; - amellyel szemben pedig az egész középkort végigkísérõ, mindig újabb formában támadó gnosztikus világnézet ‘épült ki’, javarészt (õsi) titkos társaságok keretei között. A gnózis alaptétele szerint az ember isten lehet kvázi Isten nélkül is; a megváltást pedig semmiképpen nem kell komolyan venni, - Krisztus nem az Isten Fia volt, hanem egyszerû tanító (messiás), aki nemhogy elvette volna a világ bûneit, de éppen ellenkezõleg: ‘a saját bûnei miatt’ feszítették keresztre. Róma gyûlölte, mert forradalmár volt, - saját atyafiai pedig megutálták, mert a fõpapi s királyi méltóságokat (mindkettõt) egyszerre ragadta magához. Magánvélelmemként fejtem csak ki, hogy Krisztus áldozatának, küldetésének, a megváltásnak a meg-semmisítésére irányuló kísérlet mindenképpen ‘a Kígyókirályok’ malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha nem ez ‘az eredeti’ célja. Egyszerû ostobaság, hazugság és félrevezetés, miszerint az ember Isten nélkül is isteni lény lenne! Az emberek csak Isten által; vele és érte képesek üdvözülni. Más kérdés, hogy valóban lehet (és volt) létjogosultsága valamiféle ezoterikus tudásnak - ami legalábbis emlékek formájában a gnózis ontológiai alapja -, amire ‘a Kígyókirályok kapzsi utódai’, a világot a háttérbõl irányító elit, mint kizárólagos tulajdonára, ‘ráült’ és a titkokkal rémisztgeti, provokálja, kihasználja, kisemmizi, és a nyomorba, rabszolgaságba taszítja a Föld sokmilliárdos lakosságát; a csillagok küldötte képében tetszelegve. Nézzük, hogyan látja mindezt a könyvében Jim Marrs, az író!



„A Bibliát, mely kétségkívül a legnagyobb hatással bíró könyv valamennyi közt - olyan emberek írták, akiknek rengeteg eltitkolnivalójuk volt mind a római és zsidó hatóságok, mind a velük versengõ szekták elõl. (...) Immár világos, hogy a Biblia, akármennyire is Istentõl ihletett, a különbözõ kultúrák mítoszainak, legendáinak és példabeszédeinek némi történelemmel és filozófiával össze-foltozott keveréke. (Kivétel: Jézus szavai, tanításai és példabeszédei; - melyeket a négy evangélista jegyzett le az Újszövetségben. Krisztus szeretet-tanítása annyira eredeti és újszerû, hogy semmilyen határozott elõzménye nincs a vallás-és kultúr-történetben. - Cz. L.) Sok helyen eredetileg titkos jeligék szerepeltek, amelyek jelentése idõvel elhomályosult, és ez téves magyarázatokhoz vezetett. Másutt egyszerûen megváltoztatták a szöveget, valamilyen akkor elterjedt egyházi tan-tétel vagy politikai gondolat elõtérbe helyezése érdekében. (...) Amit a biblia-tudósok finoman ‘szerkesztés’-nek neveznek, valójában átdolgozás. A Biblia szövegének ilyen átdolgozása félreértésekhez és téves fordításokhoz vezetett, - így a Szentírás számos üzenete titok maradt be nem avatottak elõtt. E titkokat gyakran maga a római katolikus egyház tartotta vissza, mert ellentmondtak a hivatalos dogmának. Az Újszövetségben megdöbbentõ utalások vannak arra, hogy még magának Jézusnak is voltak titkai. A Máté 13,10-ben ezt olvassuk: Ekkor odamentek Jézushoz tanítványai s megkérdezték: ‘Miért beszélsz nekik (a tömegnek) példabeszédekben?’. ‘Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Akinek van (tudása), még adnak, hogy bõségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.’. Márk 4,33 hozzáteszi: ‘Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az isteni tanítást, hogy megértsék. Példa-beszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.’. Mindent megmagyarázott? Mit is magyarázott meg Jézus? Mivel az Újszövetségben csak a példázatok vannak leírva, egyértelmû, hogy nem minden titkát osztotta meg mindenkivel. (Márk honnan tudta ezt?! - Cz. L.) A bibliai idõkben számos titkos társaság és szekta létezett, melyek azt állították magukról, hogy õsi tudás birtokában vannak. Akár a mai vallások, e csoportok is küzdöttek egymással az õsi titkok megszerzéséért, megtartásáért. A késõbbi Láthatatlan Kollégiumhoz hasonló társaságokat összefoglalóan ‘misztikus iskolák’ néven emlegették, s olyan ezoterikus tudás tárházai voltak, ami a köznép számára jórészt érthetetlen, felfoghatatlan és így félelmetes volt. Írásaikat gondosan úgy szerkesztették, hogy fel is fedje, de titokban is tartsa tudásukat. ‘Az ókorban majdnem mindegyik titkos társaság filozófiai s vallási jellegû volt. A középkorban fõleg vallási és politikai, - bár néhány filozófiai iskola továbbra is fennállt. Mostanában a nyugati társadalmakban fellelhetõ titkos társaságok nagy része politikai vagy karitatív, bár néhányukban (pl. a szabadkõmûveseknél is) tovább élnek az õsi vallási és filozófiai elvek.’ - írta Hall. Eddy szerint: ‘Hogy az olvasó teljesen megértse, miért is változtatgatták Jézus kijelentéseit, meg kell értenie a kereszténység elsõszázadi fõszereplõinek gondolkodásmódját. A változtatások nem véletlenszerûen történtek, nem afféle intellektuális falfirkák voltak. Rendszer volt bennük, és ez a lényeg.’. (...)


A második évezredre teljesen kiépült, megszilárdult római katolikus egyháztól a Jézus idejéig ‘visszavezetõ út’ göröngyös: telis-tele volt ellentétekkel, egyház-szakadásokkal és vitákkal. Még Jézus keresztre feszítése elõtt komoly ellentét támadt Jézus hívei és Keresztelõ Szent János követõi között. Ennek eredménye lett a johannita eretnekség, amely szerint az igazi megváltó nem Jézus, hanem János volt. Bár a korai egyház nagyrészt megsemmisítette ezt a szektát, az el-képzelés egészen a modern idõkig tovább élt, él a szabadkõmûvesség bizonyos csoportjaiban s az iraki mandeizmusban. A keresztre feszítés után fölerõsödött a szembenállás a zsidó közösség és a korai keresztények között - sõt, magának Jézusnak a követõi között is. (...) Jakab és Mária-Magdolna, a jeruzsálemi egyház vezetõi magával (Szent) Pállal sem értettek egyet, aki az északon élõ pogányoknak is hirdette az igét. A lényegtelenebb kérdések is óriási civakodást váltottak ki. ‘Az elsõ zsidó keresztények úgy gondolták, hogy a megváltáshoz szükséges az összes szigorú zsidó vallási törvényt (is) betartani, - beleértve a körülmetélkedést és a nem kóser ételek fogyasztásának tilalmát - írta Eddy. - Pál ezzel szemben azt hirdette, hogy a megváltás alapja a hit, és nem szabad hagyni, hogy a zsidó törvények bárkit is visszatartsanak attól, hogy keresztény legyen. Végül is Pál nézete gyõzött, ahogy egyre több pogány tért meg. A III. századra már jóval többen voltak, mint a zsidó keresztények; a kereszténységet Pál teológiája alapján határozták meg s üldözni kezdték a zsidó keresztényeket, mint eretnekeket.’. (Némi iróniával megjegyezhetném, hogy ezzel Saul-Pál meg-vetette egyrészt ‘a zsidó antiszemitizmus’, másrészt a hasonlóképp irracionális ‘zsidó-keresztény kultúrkör’ alapjait. Ha ugyanis elfogadjuk Jim Marrs könyve alap-téziseit, akkor nyilvánvaló, hogy a zsidó egyistenhit - Jahve - az Annunaki-hoz kötõdik, Krisztus viszont a minden ember számára egyformán mindenható, egy-igaz Isten Földre szállt Fia! A megváltás éppen arról szól, hogy Isten, a világ teremtõje ‘helyrehozza’, amit a magát Istennek képzelõ Annunaki elrontott. Az Annunaki, Jahve és Krisztus ‘egy, közös hitbe és kultúrkörbe való összemosása’ éppolyan elvetélt, és kissé ‘perverz’ intellektuális kísérlet, mint az a manapság egyre terjedõ, terjesztett szabadkõmûves idea, miszerint a központi Világállam létrehozása elkerülhetetlen, mindannyiunk érdekét egyformán szolgáló szükség-szerûség, mert nélküle a Föld és népességének létfenntartása kerülne veszélybe. Vagyis - ez ezt jelenti! - mindannyiunk, 6,5 milliárd ember ‘jól felfogott’ érdeke, hogy hagyja magát a kamatrabszolgaság ‘szupranacionális jogintézménye’ által maximálisan kizsákmányolni és tönkretenni, mert ez ‘a legkisebb rossz’. Csak nem azért, hogy teljesüljön ‘a Kígyókirályok’ és az Annunaki õsi egyezsége? A zsák megtalálta a foltját: ideológia a világállamát - és vice versa. - Cz. L.) (...) Dr. Elaine Pagels, a Columbia Egyetem Barnard College vallástudományi tan-székének volt vezetõje írta: ‘Kezdetben a kereszténységnek számtalan formája létezett és virágzott. Egymással versengõ tanítók százai állították, hogy ‘Jézus Krisztus igaz tanítását’ hirdetik, és egymást kölcsönösen csalónak nevezték. A Kisázsia, Görögország, Jeruzsálem és Róma egyházaiban szétszórtan élõ korai keresztények a vezetõség kérdésén marakodó csoportokra szakadtak. Mind azt állították, hogy õk képviselik ‘az igaz tanítást’.”



4. A kereszténység és a gnózis harca a középkorban



„Az egymással civakodó helyi egyházak fölött jó magasan ült a római egyház: aggodalom nélkül, zavartalanul, és valószínûleg mit sem értve az egészbõl’ - írta Eddy. (...) Amikor a barbárok (a germán törzsek) megtámadták Rómát, a római egyházat megkímélték.’ Ámbár a barbárok nem pusztították el; - az egy-háznak meg kellett birkóznia számos szektával, melyeknek megvolt a saját(os) elképzelése a kereszténységrõl. A gnosztikusok voltak az egyik ilyen csoport. Azt állították, hogy intuitív módon megértik Isten és a Föld misztériumait. Ez a megértés nem csupán értelmi tanulás, hanem szigorú kiképzés, beavatás és intuitív élmények eredménye volt. A római egyház a gnosztikusokat különösen veszélyesnek találta, mivelhogy Isten szavának értelmezéséhez szükségtelennek tartották az egyházi tisztviselõk hierarchiáját. (...) A gnoszticizmust, amely a görög ‘gnószisz’, vagyis ‘tudás’ szóból származik, állítólag az elsõ században alapította Simon mágus, Jézus kortársa, akit késõbb mint ‘minden eretnek atyját’ emlegettek. Görög filozófusok, - Szókratész gondolatait népszerûsítette, aki szerint az emberi lélek a testen kívül lakozik, így hozzájuthat az egyetemes tudáshoz, valamint a bölcsességet (Gnószisz) a mennybõl hozták le a Földre. A gnoszticizmus másik fontos képviselõje Bazilidesz volt, - egy korai egyiptomi (kopt) keresztény, aki alexandriai kultuszában a kereszténységet Mezopotámia õsi misztériumaival akarta ötvözni. Az alexandriaiak abban hittek, hogy az ‘eon’-nak nevezett különös földönkívüli lények a hírvivõk a mennyország és a Föld között. A perzsa Zoroaszter Jézus elõtt körülbelül 500 évvel alapította a saját gnosztikus vallását; a zoroasztrizmusként ismert mozgalom széles körben elterjedt, amíg a hódító mohamedánok a VII. században el nem söpörték. (...) Andre Nataf okkult szerzõ szerint a gnoszticizmus Mezopotámiából ered: elõ-ször Irán területén jelent meg, azután elterjedt Kisázsiában, Szíriában, illetve Babilóniában is, ahol az izraelita foglyok is megismerkedtek vele, s magukkal vitték Palesztinába és Egyiptomba. ‘Bizonyos adatok azt bizonyítják, hogy a (kumráni és Nag Hammadi-beli) gnosztikus szent könyvek olyan régiek, hogy esetleg magát a kereszténységet is tekinthetjük csupán ‘a gnoszticizmus egyik ágának’ - írta Nataf. - De a gnoszticizmust ugyanilyen joggal hasonlíthatjuk bármelyik másik valláshoz. Végül is minden vallásos ismeretnek valamilyen õsi, az idõk ködébe veszõ primitív eredete van.’. (Nem csoda, ha a gnózis õsibb, mint a kereszténység. Mezopotámiai eredete is arra vall, hogy a sumér civilizáció az Annunaki-génekkel együtt ‘megörökölte’ az isteni származás intuitív vallását, ami a gnosztikus világnézet, mint ‘ezoterikus tévhit’ õsi gyökereinek tekinthetõ. - Cz. L.) A zsidó Kabbala szerint a gnosztikusok Isten titkait kutatják, valamely általuk elfogadott vallás szent könyveiben keresve a válaszokat. A létezést úgy próbálják megérteni, hogy a vallásos irodalom jelképrendszerében felfedezni vélt mélyebb értelmet próbálják megfejteni. ‘A gnoszticizmus egyfajta vallási egzisztencializmus.’ - jegyzi meg Nataf. A gnoszticizmus addig virágzott, amíg 325-ben a római egyház püspöki zsinata eretnekségnek nem nyilvánította. A gnoszticizmus az Õsi Misztériumok szerves része volt, hiszen mindkettõ szerint csak a személyes belsõ megvilágosodás vezethet el a tudásig. Manly P. Hall szabadkõmûves filozófus szerint az ókori titkos avagy ezoterikus tan összessége nem más volt, mint az a tudás, hogy az ember sokrétû lelki alkatát hogy’ lehet lehetõ leggyorsabban és legteljesebben megújítva a szellemi megvilágosodásig eljuttatni. Hall szerint ezt a megvilágosodást és tudatosságot féltékenyen kellett õrizni az ‘avatatlan’ emberek elõl, akik visszaélhettek volna tudásukkal, vagy rosszul használták volna fel. Így hosszú beavatási idõszakokat vezettek be, és az õsi tudás legkényesebb részét szimbólumokba és allegóriákba rejtették. ‘A kereszténység maga is példa erre - írta. - Az egész Újszövetség valójában az emberi megújulás titkos folyamatainak zseniálisan álcázott leírása.’ (Semmi különös nincsen abban, hogy a gnózis és a kereszténység szimbólum-rendszerei nagyfokú hasonlóságot mutatnak egymással. ‘Mindösszesen annyi’ a különbség a kettõ között, hogy míg a gnózis a Kígyókirályok önhitt-önhitû, Annunaki eredetû hamis istenség-képzetén alapul, addig a kereszténység valódi istenhit, mivel nem önimádaton (Kígyókirályok szolgálatán), hanem az egy-igaz Istenbe vetett hiten alapszik. - Cz. L.) Gardner szerint e megújuláshoz, egész’ pontosan az emberi szellem vagy energia megújulásához emelkedett tudatra van szükség, amely fokozatosan jelenik meg a gerincoszlop harminchárom csigolyáján keresztül. ‘Ennek a megújulásnak tudománya a szabadkõmûvesség elveszett kulcsainak egyike - magyarázta -, és ezért alapult az õsi szabadkõmûvesség 33 fokozatra.’ A tudás elsajátítása közben a gnosztikust bizonyos felsõbbrendûség-érzet s ön-elégültség töltötte el. (...) A gnoszticizmus erõsen befolyásolta még az európai gondolkodást is egész’ a középkorig, sõt, utána is. Alapvetõ gondolkodásmódja valószínûleg hatással volt és van más titkos társaságokra is, melyeknek tagjai igencsak meglepõdnének, ha errõl tudnának. A gnoszticizmus fontos szerepet játszott egy korai aszkétikus zsidó szekta, az esszénusok történetében is. (...) A közösség tagjai nappal dolgoztak, - éjjel imádkoztak. A lélek halhatatlanságát tanították, és a dualista világkép felé hajlottak: a jóság avagy fény, és a gonosz avagy a sötétség szellemében hittek. Lehetséges, hogy az esszénusok a titkos hermészi görög tanok továbbvivõi voltak. (...) Érdekes módon talán a pontos jóslatairól híres Pithagorasz volt az, aki elsõként megjövendölte egy ‘Új Világ-rend’ eljövetelét. Ezt néhány kutató a Messiás eljöveteleként értelmezte. Az ‘esszénus’ szót a görög ‘esszaiosz’ (titkos vagy misztikus) és ‘esszénoi’ (orvos) szóból származtatják. Gardner szerint az esszénusok a ‘Gyógyító Nagy Fehér Testvérisége’ egyiptomi misztikus iskola késõbbi ágaként ezoterikus gyógyító hagyományok folytatói voltak. ‘Esszénus szerzetesek és gyógyítók eme Fehér Testvériségébe - vagyis az eredeti Rózsakeresztesek közösségébe - avatták be késõbb Jézust, aki egyre magasabb fokozatokra jutott el, és elõkelõ helyének köszönhette a gyakran használt ‘Mester’ megszólítást.’ - tette hozzá Gardner. Más szerzõk is megerõsítik, hogy Jézus esszénus volt. Hall megjegyzi, hogy szülei, Mária és József is azok voltak, csakúgy, mint ‘testvére’, Jakab. Legtöbb mai fundamentalista elutasítja ezt a feltevést, mert Jézusnak az esszénusokkal és a gnoszticizmussal való kapcsolata nem fér bele a merev dogmatikába. (Ez a módszer tipikus szabadkõmûves selyemgombolyítás, érthetõbben: intellektuális pókháló-szövés. Aki nagyon sokat tud, aki nagyon jó s feddhetetlen - mint Jézus - az ‘gnosztikus’, vagyis szabadkõmûvesnek kell lennie. Másként nem lehetséges; pontosabban nem maradhat életben. Vagy belép, aminek a kikényszerítésére attól sem riadnak vissza, hogy rákenjék: ‘már tag’; ha mégsem lép be, ellenséggé válik és el kell tûnnie a képbõl. - Cz. L.) Még inkább megzavarná õket, ha hallanák Gardner állítását, miszerint a bibliafordítók értelmezésével ellentétben Jézus nem Názáretbõl származott. Szerinte a ‘názáreti’ (illetve ‘nazarénus’) szó és változatai a héber ‘nozrim’ szóból származnak, amely ‘a szövetség megtartói’ jelentésû ‘nazrie ha-brit’ kifejezésbõl eredõ többes számú fõnév, ami viszont a Holt-tenger melletti Kumránban élõ esszénus közösség egyik neve volt. ‘Igen elterjedt feltevés, hogy az esszénusok ezoterikus tudás õrzõi voltak, valamint Jézus beavatói és tanítói - írta Hall. - Ha valóban így van, akkor Jézust kétség-telenül Melkizedek templomában avatták be, ugyanott, ahol 600 évvel azelõtt Pithagorasz is tanult.’ Úgy tûnik, ezt a Biblia is megerõsíti, amikor ezt mondja (Zsidók 6,20): ‘(...) ahova elsõként lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való fõpap.’ Gardner szerint Melkizedek neve - aki a Biblia egyik leg-titokzatosabb szereplõje - Mihály arkangyal és Cádók zsidó fõpap nevébõl való esszénus összetétel, tehát: Mihály-Cádók. A téma szerzõi közül legalább egy úgy gondolja, hogy Melkizedek valójában maga a sumér istenség, Enki. ‘Az esszénusokat a mûveltebb zsidók között tartották számon. - mondta Hall. - Az a tény, hogy olyan sok kézmûves volt köztük, megmagyarázhatja, miért tartják õket a modern szabadkõmûvesség elõdeinek.’ A szabadkõmûvesekhez és a Pithagorasz követõihez hasonlóan az esszénusoknál is fontos jelkép volt a vakolókanál. Ugyancsak a szabadkõmûvesekhez hasonlóan az esszénusok irodalma is bonyolult kódokat és allegóriákat tartalmazott, hogy megvédjék a tudásukat a be nem avatottaktól és a római hatóságoktól. (...) Számos újkori kutató az esszénusok és a kabbalisták nyomait követve úgy gondolja, hogy a Biblia maga egy kódolt üzenet. Michael Drosnin, a Washington Post és a Wall Street Journal volt munkatársa nem kis feltûnést okozott 1997-ben ‘A Biblia kódja’ címen kiadott könyvével. Drosnin szerint egy izraeli matematikus, dr. Eliyahu Rips egy keresztrejtvényhez hasonló rejtett kódot talált a Bibliában, ami pontosan megjósolt számos fontos jövõbeli eseményt. (...) C. L. Turnage írja: ‘Akár a legegyszerûbb szó szerinti értelmezést, akár a gemátriát, a jelkép-rendszert vagy a rejtett számítógépes kódot nézzük, a Biblia nagyban eltér bár-melyik másik könyvtõl. Az évszázadok során mindig attól függõen értelmezték az emberek, hogy a mûszaki fejlettség épp milyen szintjén álltak, és mennyire értették meg a zsidó vallás mezopotámiai eredetét.’ Turnage szerint a bibliai kód több istenségre utal jelképesen. ‘E kódolt üzenetekbõl végül azt lehetett leszûrni, hogy a Bibliában szereplõ Istenek, vagy Elohim, olyan lények voltak, akiket a sumérok kezdtek el tisztelni, és egy másik világból származtak.’ - írta. (Ez kifejtve azt jelenti, hogy a zsidó vallás is közvetve az Annunaki-istent, vagyis a rejtélyes Kígyókirályokat ‘isteníti’. Mily messze van ez a keresztény egyisten-hittõl! Íme az Ószövetség és az Újszövetség áthidalhatatlan ellentéte. - Cz. L.)


Az esszénusok voltak az egyik leghatékonyabb õsi titkos társaság. Szomszédaik kétségtelenül tudtak létezésükrõl, mégsem esik szó róluk az Újszövetségben, - vagy késõbb kivágták a vonatkozó részeket. Néhány kutató az esszénusokra mint a ‘misztikus kereszténység’ õrzõire utal, ami a kereszténység legkorábbi, az Õsi Misztériumokon alapuló formája. Az esszénusokról alig lehetett valamit tudni addig, amíg 1947-ben fel nem fedezték a holt-tengeri tekercseket. Mind-össze két évvel azután történt ez, hogy a felsõ-egyiptomi Nag Hammadi-hoz közeli hegyi barlangokban gnosztikus ‘könyvtárat’ fedeztek fel. 1947 és 1960 között tizenegy barlangban összesen körülbelül 800 kéziratot találtak, amelyek közül 170 ószövetségi könyvek részlete. Az esszénusok a Kr.u. 70-ben kitört zsidó lázadáskor menekülhettek el Kumránból a római csapatok elõl, de elõbb agyagkorsókba zárt szent szövegeiket elásták a közeli barlangokban. Ezt az irodalmi értékû kincset két beduin pásztor találta meg, s néhány tekercset el-adtak egy régiségkereskedõnek. (...) ‘... a többi tekerccsel azonban nem így történt. - írja Eddy. - A palesztinai Rockefeller Régészeti Múzeum nemsokára közbelépett és megszerezte õket a jordán kormánytól (...), akik kikötötték, hogy zsidó kutatók nem férhetnek hozzá az õsi zsidó szövegekhez. Ma a tekercsek Izrael tulajdonában vannak.’ (...) A holt-tengeri tekercsek esszénus szerzõi óriási hatást gyakoroltak az elsõ jeruzsálemi keresztényekre, akik teológiai kérdésekben nemsokára eltértek (Szent) Páltól és Palesztinán kívüli követõitõl. Ezt bizonyítja, hogy a tekercsekben található Ószövetség-értelmezések igen hasonlítanak Jakab és a jeruzsálemi keresztények értelmezéséhez. (...)


Constantinus római császárnak a kereszténység elfogadtatására tett kísérlete Kr.u. 325-ben, a niceai zsinaton sikerült tökéletesen. (...) Ekkor tiltották be az ariánus szektát és fogalmazták meg a niceai hitvallást, mely Istent mint három egyenrangú és együttlétezõ részbõl - az Atyából, Fiúból és Szentlélekbõl vagy Szent Szellembõl - álló istenséget határozta meg. (...) ‘Ekkor történhettek a leglényegesebb változtatások az Újszövetség szövegében, és Jézus ekkor kapta azt a kiemelt szerepet, amit azóta is élvez.’ - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Az új felfedezések olyan õsi szövegeket tártak fel, mint ‘Az igazság evangéliuma’, ‘Tamás evangéliuma’, ‘Az igazság bizonyságtétele’, ‘Mária evangéliuma’ és ‘A tudás magyarázata’. Ezeknek köszönhetõen a kutatók ma már sokkal pontosabb képet tudnak alkotni a bibliai idõkrõl, mint azelõtt bár-mikor - annak ellenére, hogy e tudás nagy része még így sem érte el a nagy-közönséget. Nesta Webster, a szenvedélyes keresztény író már 1924-ben, jóval az említett felfedezések elõtt feltárta Jézus és az esszénusok közötti kapcsolatot, csakúgy, mint tudásuk forrását. ‘Az esszénusok tehát nem keresztények voltak, hanem egy titkos társaság (...), akiket szörnyû eskük kötöttek, hogy el ne árulják a rájuk bízott titkokat - írta. - És vajon mik lehettek ezek a titkok, ha nem annak a titkos zsidó hagyománynak a misztériumai, amit mi ma Kabbalá-nak nevezünk? (...) Nyilván az az igazság, hogy az esszénusok kabbalisták voltak, bár kétségkívül magasabbrendû kabbalisták. Az esszénusok fontossága abban rejlik, hogy õk az elsõ titkos társaság, amelynek hagyománya egészen a mai napig leszármaztatható.’ (...) Gardner rámutatott: ‘Hitük, aminek semmi köze nem volt a római birodalom összetákolt kereszténységéhez, közelebb állt Jézus eredeti tanításához, mint bármi más.’ (...)


A fõleg héber eredetû Kabbala ‘hagyomány’-t jelent, és e könyvrõl is állították, akárcsak mostanában a Bibliáról, hogy rejtett jelentéssel bír. Ilyen ügyesen kódolt tudást véltek találni a Tórában és más régi héber iratokban is, például a ‘Sefer Yezirah’-ban (A Teremtés Könyve) és a ‘Sefer HaZohar’-ban (A Fény Könyve). E könyvek korábban keletkeztek a Talmudnál, a régi zsidó törtvények és hagyományok elõször a Kr.u. V. században leírt gyûjteményénél, és év-századokkal megelõzik Jézus korát. A ‘Fény Könyve’ szerint Isten Ádámnak ‘a bölcsesség misztériumait’ adta át még a legendás Édenkertben. Ezeket az õs-titkokat azután Ádám utódai továbbadták, egészen Noéig, majd Ábrahámig, jóval ezelõtt, hogy a zsidó nép mint különálló népcsoport létrejött volna. Nataf úgy véli: ‘A titokzatos Kabbala a gnoszticizmus egy formája, amely szerint az ember saját magában próbálja megtalálni az istenséget.’ A ‘Fény Könyvé’-nek szerzõje szerint ‘az emberi dimenzióban benne van minden dolog, és minden, ami azzal összhangban létezik. Az emberben minden megvan, ami fent a mennyben és lent a földön létezik’. Ezzel a Kabbala egyértelmûen kötõdik az egyiptomi Thot istenként ismert Hermész Triszmegisztosz híres kijelentéséhez: ‘Amiképpen odafent, azonképpen idelent is’. (Mint az imádságunkban: ‘Miképp a Mennyben, azonképpen itt a Földön is.’) (...) Eliphas Levi erõsen támogatta azt a nézetet, hogy a legkorábbi idõkbõl származó titkok eljutottak Mózesig is. ‘Létezik egy hatalmas titok, ami egyszer már fenekestül felforgatta a világot. Ezt mutatják az egyiptomi vallási hagyományok, amelyeket Mózes jelképesen összefoglal a Genezis elsõ fejezeteiben’. - írta Levi, aki szerint a Kabbala olyan õsi tudást tartalmaz, amit még Ábrahám hozott magával a sumérok földjérõl. ‘Ábrahám volt Énóh titkainak örököse és a beavatási szertartás bevezetõje Izraelben’. Ábrahámnak, a bibliai pátriárkának, aki sumér származású volt és eredetileg Ábrámnak hívták, egyes hagyományok szerint a tulajdonában volt egy Noé idejébõl származó, jelképekkel teli tábla, ami az emberiség teljes tudását tartalmazta. Ez az a tábla, amit a sumérok a Sors Táblájaként, a korai zsidók pedig Raziel könyveként ismertek, és amelybõl állítólag Salamon király a hatalmas bölcsességét merítette. (...) Jóval késõbb a XVII. századi Stuart- korabeli Brit Királyi Társaság (Royal Society) foglalkozott komolyan e szent tudás elemzésével és alkalmazásával, - a templomos lovagokkal és a rózsa- keresztesekkel kapcsolatban.’ - magyarázta Gardner. (...) A Kabbala misztikus tanítása Mezopotámiából Palesztinán keresztül eljutott a középkori Európába, ahol elõször a XIII. század végén foglalta írásba egy spanyol zsidó, Moses de Leon. (...) Icke meglátása szerint ‘olyan történelmi fordulóponttal állunk szemben, ami mind a mai napig meghatározza és irányítja a világot. Azt a tudást hívjuk Kabbalának, amit a héber léviták Egyiptomból csempésztek ki és babilóniai tartózkodásuknak köszönhetõen továbbfejlesztettek (...). A Kabbala az Ószövetségben és más szövegekben elrejtett titkos tudás, a júdaizmus pedig a szó szerinti értelmezése’. A kabbalista tudást a templomos lovagok hozták a Szentföldrõl Európába a keresztes háborúk idején, majd a rend és a kõmûves-céhek szövetségén keresztül adták tovább. Szabadkõmûves írók elismerték, hogy a ‘zsidó-keresztény misztériumok’ elõször éppen ekkor jutottak be a szabadkõmûvességbe. Arról is szólnak a dokumentumok, hogy a Kabbalába rejtett titkos tudást hogyan használta fel a századok során majdnem mindegyik titkos társaság, - a szabadkõmûvesektõl kezdve a rózsakereszteseken és az illuminátusokon át egészen a mai csoportokig. (...)


Az ipari forradalom, illetve Charles Darwin evolúciós elmélete következtében az emberiség nagy része hinni kezdett ‘az ember fejlõdésében’, abban, hogy a fáról lemászó fõemlõsökbõl fejlõdött ki (vö.: Friedrich Engels) a mai, modern technikával rendelkezõ emberiség. Ma ezzel szemben az újabb felfedezések, valamint az õsi iratok és mûtárgyak új értelmezése alapján sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az emberiség éppenséggel nem felemelkedett, hanem ‘lesüllyedt’ az aranykorból a barbárságba, és csak most kezdi vissza-nyerni elvesztett tudását. Még a Föld népességére vonatkozó adatok is arra utalnak, hogy nem növekedés, hanem korai hanyatlás következett be az emberi faj lélekszámában. ‘A Föld népességének Kr.e. 6000 és a modern kor kezdete közötti számadatai igen jelentõségteljesek. - írta Tomas. - 2000 éve kb. 250 millió ember élt a Földön, Kr.e. 4800-ban pedig 20 millió. Kr.e. 5000-ben az összes kontinens lakossága összesen 10 millió volt. Ezer évvel azelõtt, Kr.e. 6000-ben csak 5 millióan lakták bolygónkat. Ezek alapján Kr.e. 10000 körül a Föld lakossága jóval kevesebb, mint 1 millió volt. Ez hihetetlenül alacsony szám! Ha az ember fõemlõsként, majd értelmes lényként már legalább 2 millió éve élt a Földön, hogyan lehet, hogy ilyen kevés volt belõle?’ (Hát úgy, hogy az Annunaki-k ‘génmanipulációs embergyártó kapacitásából’ ennyire futotta. - Cz. L.) Az õsi sumér és egyiptomi feljegyzések szerint már több mint 500000 éve él civilizált emberiség a Földön; ugyanakkor a régészeti leletek arra utalnak, hogy az emberiség tudása és képességei minden valószínûség szerint egyre hanyatlottak, amíg úgy 13000 évvel ezelõtt (mely idõszak egybeesik a Vízözön feltételezett idõpontját - i.e. 12000 körül - követõ évezreddel. - Cz. L.) lassú fejlõdés nem indult meg. Egyértelmû, hogy új történelem-modell szükséges. Hall szabadkõmûves filozófus szerint ‘amikor megszületett a Naprendszer, bölcs lények szellemei érkeztek hozzánk más naprendszerekbõl és bölcsességre tanítottak minket, hogy meglegyen veleszületett jogunk a tudáshoz, amit Isten minden teremtményének megad. Azt mondják, ezek a lények alapították az Õsi Bölcsesség Misztikus Iskoláit. Fokozatos meghasonlás támadt a Misztériumok iskolái között. A papok buzgósága, amivel tanaikat hirdették, úgy tûnik, sok esetben meghaladta intelligenciájukat. Ezek a pallérozatlan elmék lassanként hatalmi pozícióba kerültek, és végül képtelenné váltak arra, hogy fenntartsák a bölcsesség intézményét. (...) Így eltûntek a misztikus iskolák, ám a hatalmas világi szervezetek, amik már minden kapcsolatot elvesztettek isteni forrásukkal s körbe-körbe jártak, egyre inkább belebonyolódtak a rituálékba és jelképekbe, amiket többé már nem tudtak értelmezni.’ (...)



A sötét középkorban; 1208 és 1244 között több tízezer ember életét oltotta ki a Vatikán által délnyugat-franciaországi Languedoc tartományba küldött pápai hadsereg. A tartomány régóta a templomosok és néhány, az egyház számára teljesen elfogadhatatlan tan otthona volt. Az említett pápai támadás célpontjai a katarok voltak, az illuminátusokra késõbb oly nagy hatást gyakorló olasz és skót karbonári mozgalom elõdei. A korai gnosztikusokat követték, akik inkább a szellem dolgai, mint az anyagi jólét mellett kötelezték el magukat. A katarok neve ‘tiszták’-at jelent, mivel úgy vélték, hogy az õ vallási nézeteik ‘tisztábbak’, mint a katolikus egyházé. Languedoc tartománya, korábbi nevén Okcitánia - magában foglalta a Marseille-tõl nyugatra esõ földközi-tengeri partvidéket, a Noire- és a Corbieres-hegységet és a Pireneusokat, melyek Spanyolországtól választják el a vidéket. A régió független államot alkotott, és jobban kötõdött a spanyol határvidékhez s a régi Septimania királyság maradványaihoz, mint az éppen alakulóban lévõ francia nemzethez. Languedoc volt a gócpont az olyan utazók számára, akik a Közel-Keletre vagy onnan visszafelé igyekeztek, érintve az Ibériai-félsziget muzulmán területeit és a tengert. (...) Languedoc számos õsrégi városnak adott otthont, közülük sok a görög, illetve a kora római korig vezette vissza eredetét. (...) Talán éppen a különféle eszmék és hagyományok találkozásának köszönhetõen Languedoc kifinomultabb és fejlettebb volt, mint szomszédai. (...) A katarok jó viszonyban voltak a ciszterci szerzetesekkel, akik a katolikus egyházat a legnagyobb számban képviselték azon a vidéken. Mi-után Picknett és Prince ellátogattak a languedoc-i Rennes-le-Chateau-ba, azt írták: ‘bizonyítékot találtunk rá, hogy a terület sûrû hálót alkotó szálakkal kötõdik a gnosztikus hagyományokhoz. A hely mindig hírhedt volt ‘eretnekjei’ - a katarok, templomosok vagy az úgynevezett ‘boszorkányok’ - miatt’. Costen szerint a katarizmus volt ‘az eretnek mozgalmak közül a legkomolyabb és leg-elterjedtebb, amely a XII. században kihívást jelentett a katolikus egyház számára’. A közelmúltig mégis keveset lehetett tudni róluk azon kívül, hogy eretneknek mondták õket. Ennek oka, hogy a velük kapcsolatos adatok csakis esküdt ellenségüktõl, az Egyháztól származtak, amely viszont gondoskodott róla, hogy a katarok igazát alátámasztó anyagok megsemmisüljenek. (...) ‘Jelentõs hasonlóság fedezhetõ fel a katarok és a buddhisták között - írta dr. Arthur Guirdham pszichiáter, aki mélyrehatóan tanulmányozta a csoportot. Mindkét vallás tagjai hisznek a reinkarnációban, a húsételektõl való tartóz-kodásban, a passzív rezisztenciában és abban, hogy bûn elvenni bármilyen élõ teremtmény, még egy állat életét is’. - ‘Az életmódjukkal megpróbáltak Jézus tanítása szerint élni - magyarázza Picknett és Prince. - Minden megkeresztelt egyháztag lélekben egyenlõnek és egyben papnak számított. Talán még meg-lepõbb, a kort tekintve, hogy hangsúlyozták a nemek közötti egyenlõséget. (...) Ezenkívül vándorprédikátorként is mûködtek, párokban járták a világot, a leg-nagyobb szegénységben és egyszerûségben éltek, - és mindenhol megálltak segíteni és gyógyítani, ahol kellett. A ‘jó emberek’, úgy tûnt, senkinek nem jelenthetnek fenyegetést - csak az Egyház számára’. Costen szerint helytelen lenne minden további nélkül elfogadni a hivatalos nézetet, miszerint a katarok veszélyes eretnekek voltak. ‘Inkább úgy kell felfogni, mint tudatos választást olyanok részérõl, akiknek megadatott a szokatlan lehetõség, hogy új teológiai tanokról hallhattak (Jézus és Mária-Magdolna életérõl akkoriban beszámolók keringtek Dél-Franciaországban); az egyházi és világi hatalom szétválásának köszönhetõen megvolt a döntési szabadságuk’ - írta Costen, majd hozzátette: ‘a középkori Egyház persze nem hagyhatta figyelmen kívül a kihívást, amivel saját területén szembesült’. (...) A katarok ezen felül Jézust Isten szellemi értelemben vett Fiának tekintették. ‘Számukra Krisztus nem emberi, hanem szellemi testben létezett. Az inkvizíció ezt (hibásan) úgy értelmezte, hogy a katarok szemében Krisztus valami fantom volt. A katarok nézetei ugyanakkor összhangban álltak a mai spiritiszták, és Rudolf Steiner híveinek nézeteivel, akinek munkássága erõsen hatott a náci kultuszra’ - írta dr. Guirdham. A katarok dualista teológiája szerint a jó és a rossz ugyanannak a kozmikus erõnek vagy energiának a két ellentétes pólusa; a mennyországot egy jó isten teremtette és uralja, - míg az embert és az anyagi világot egy gonosz isten teremtette. ‘E hitbõl egyértelmûen következett, hogy az Ótestamentumban szereplõ Isten a Sátánnal egyenlõ’ - állította Costen, aki szerint a katarok úgy gondolták, hogy amikor az ember meghal, ‘(...) vagy igazi otthonába térhet (vagyis a mennyországba), - vagy ott marad, ahol volt, (...) és ahol hét, más források szerint kilenc reinkarnáción keresztül (...) szenvednie kell. Azután a lélek menthetetlenül elvész’. ‘Észrevettem egy rendszeresen visszatérõ elemet, mely a történelmen végigfut - tette hozzá dr. Guirdham -: a manicheusokat, a Mithrász-kultusz híveit, (a katarokat) mind lemészárolták, méghozzá igencsak alaposan és többek közt éppen a reinkarnáció-téma miatt’. Más kutatók szerint a katarok egyetlen bûne az volt, hogy hiányzott belõlük az Egyház által elvárt engedelmesség. Picknett és Prince szerint ‘a katarok és az Egyház közti össze-ütközés legfõbb oka, hogy nem ismerték el a pápa hatalmát’. Arthur Gardner a fenti megállapítással egyetértve így írt: ‘a katarok nem voltak eretnekek; - egyszerûen nonkomformisták voltak, akik engedély nélkül prédikáltak, és nem volt szükségük mások által kinevezett papokra, sem katolikus szomszédaik gazdagon díszített templomaira’. Gardner azonban az Egyházra veszélyes kapcsolatot is felfedezett a katarok és a templomosok között. ‘A katarokat a Kabbala okkult szimbolizmusának beavatottaiként is számontartották; tudásuk hasznára válhatott a templomosoknak, akik állítólag erre a területre hozták a frigyládát és a Jeruzsálembõl származó kincseiket’. Az ortodox elvektõl eltérõ nézeteket valló, de békés katarok valami miatt mindenképpen nyugtalanították a Vatikánt. Érdekes, hogy 1145-ben III. Jenõ pápa nem mást, a templomosok pártfogóját, Szent Bernátot küldte Languedoc-ba, hogy a katarizmus ellen prédikáljon. Gardner szerint Szent Bernát ehelyett arról számolt be, hogy ‘nincs az övéknél keresztényebb szertartás, és tiszta erkölcsûek’. Vajon ez azt jelenti, hogy Szent Bernát mit sem sejtett teológiai tanaikról? Vagy védelmezõ szavai épp azt a gyanút támasztják alá, hogy õ is és a templomosok is titokban a katar tanokban hittek? A válasz lényegtelen, mivel az egyházi vezetés - akár jogosan, akár nem - már elkezdte kidolgozni a katarok kiirtásának terveit. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a katarok néhány hitelve minden tekintetben ellenkezett az Egyház nézeteivel.”



5. A Meroving-vérvonal: a középkorból az újkorba



A jelen és vele együtt természetesen a jövõ is - a múltban, a régmúltban, a távoli õskorban gyökerezik. Az õskorból az Annunaki, illetve a repülõ sárkánygyíkok, a Kígyókirályok ‘hite’, legendáriuma maradt fenn; - ötvözve a gnózissal, a titkos tanokkal és tudással, amely egyrészt a kereszténységgel szembeni kételkedés és szembenállás (értsd: valamikor ‘maga az ember volt isteni!’), másrészt a modern titkos társaságok és a szabadkõmûvesség eszmei alapja. Az ószövetségbeli Isten ‘egy-isten’ ugyan, de korántsem mindenkié, hanem csak a választott népé. Ezt a ‘fatális félreértést’ eloszlatandó, s minden embert eredeti bûneitõl megváltva, az egy igaz Isten hitében egyesítve - kötötte meg Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia az emberiséggel az Újszövetséget, amely semmiképpen nem az Ószövetség ‘jog-folytonos’ továbbélése, hanem éppen ellenkezõleg: egy új korszak kezdete. Ám a történelmi középkor - mint láttuk - a világi hatalmat s a gondolkodást is kisajátító katolikus egyház háborúja a gnosztikusokkal, a katarokkal, illetve a mindenfajta ‘eretnekséggel’ szemben. A harc szempontjából meghatározó jelentõségû korszak az 1100 és 1400 közötti kb. 200-250 év, melyben alapvetõ események történtek, ‘sûrûsödtek össze’, hogy meghatározzák, trendet mutassanak a baljós jövõ felé:



n 1090-1153. Clairvaux-i Szent Bernát élete


n 1095. Az elsõ keresztes hadjárat kezdete. Jeruzsálemet 1099-ben meghódítják, 1187-ben elveszítik, 1229-ben visszaszerzik, majd 1244-ben ismét elvesztik.


n 1119. A Templomos Lovagrend megalapítása


n 1140. Szent Malakiás jóslatai a pápákról és a végítéletrõl


n 1140-1150. Szent Hildegárd megírja a ‘Scivias’-t, jóslatát az Antikrisztusról.


n 1143. A katarok feltûnése


n 1155-1190. Arthur király történetének középkori mondává alakítása a lovagság és a lovagi szerelem francia mintára történõ hangsúlyozásával, valamint a Grál bevezetésével


n 1175. A ‘Széfer ha-Bahir’ címû kabbalista mû megszületése Provence-ban


n 1184. III. Luciusz pápa megalapítja az inkvizíciót


n 1200-1250. A languedoc vagy provanszál kultúra megsemmisítése


n 1209. Albigens keresztes hadjárat a katarok ellen


n 1272. Az utolsó keresztes hadjárat vége


n 1285. A ‘Széfer ha-Zohár’ címû kabbalista mû kiadása Spanyolországban


n 1307-1314. A Templomos Lovagrend feloszlatása


n 1314. A templomos nagymester, Jacques de Molay máglyahalála



Szent Bernát, a ciszterci szerzetesrend megalapítójának élete rányomja a bélyegét az egész korszakra. Javaslatot tett a Templomos Lovagrend megalapítására; - de szerepe volt a keresztes hadjáratoknak a pápaság általi megszervezésében is. Az ír származású Szent Malakiás próféta jóelõre megjósolta az összes római pápát, közvetett módon utalva származásukra, személyiségükre és jellemvonásaikra. A jóslatok utolsó pontja így szól: „A Római (katolikus) Anyaszentegyház utolsó megmérettetésekor a római Péter ül a pápai székben, aki számos hatalmas lelki bánat közepette terelgeti a nyájat és midõn õk is eltávoznak, a Hét Domb Városa is elpusztul, a szörnyû Ítész pedig megítélteti az embereket.” A jóslatok szerint II. János Pál után még két pápa következik, az utolsó pápa ismét Péter lesz, mint az elsõ. A katolikus egyház végzete beteljesül, s eljön az Apokalipszis. Az idõk végezete feltartóztathatatlanul közeledik; - s Szent Hildegárd jóslatai szerint már ma is az Antikrisztus ‘utolsó inkarnációjának’ korát éljük. Az emberi történelem kettõs természete a végsõkig koncentrálódik: a Sátán ‘a saját fiát’ ülteti a világ-állam trónjára - az Antikrisztus a valódi Krisztus képében tetszeleg, megtévesztõ színészi alakításával maga mellé állítja a legszélesebb tömegeket, hogy Krisztus keresztáldozatát, megváltó tervét végképp megsemmisítse. A végsõ harc folyik az emberi lelkekért, amint azt igen szemléletesen írja le Drábik János a Leleplezõ 2003. V/4. számának 48. oldalán, ‘Project Monarch’ címszó alatt: „A Monarch szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevû pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez (vö.: kábító vagy pszichedelikus szerek, levitáció, stb.), mint egy repülõ pillangó. De ezen túl-menõen a Monarch szó jelképesen utal arra a minõségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Elõször hernyó alakban létezik, majd be-gubózva alvó, inaktív állapotba kerül (pl. a selyemgubó), míg végül visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes, a pillangóhoz hasonlítjuk. A reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élõlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét. A gnoszticizmus õsi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus mûvészetben ‘a halál angyalát’ az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudatbefolyásoló programokban fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze.”



Nézzük, miként építette fel sátáni tervét a Gonosz, már a középkorban, hogy az idõk végkifejletére uralma alá hajtsa az egész (több, mint 6 milliárd élõt számláló) emberiséget, lerombolja Krisztus testét, a keresztény katolikus anyaszentegyházat és keresztülhúzza a teremtés isteni tervét! Ismét Jim Marrs könyvét idézem:


„Nehéz meghatározni a katarok eretnek tanainak a kezdetét. A languedoc-i klérus néhány tagjának családfája egészen a kereszténység legkorábbi idejéig nyúlt vissza - talán ennek köszönhetõ, hogy úgy gondolták, az egyház eredete tisztább értelmezését nyújtják, mint a Vatikán. Mások szerint a templomosok adták át nekik a jeruzsálemi ásatásoknál szerzett tudásukat. Az is tény, hogy Franciaországnak e területén mind a mai napig megtalálhatók egy figyelemre-méltó hiedelem nyomai - eszerint Mária-Magdolna, akit Jézus feleségének vagy kedvesének tekintenek, a keresztre feszítés után Languedoc-ba vándorolt. Ráadásul a kataroknak állítólag tudomásuk volt egy olyan hagyományról, ami Jézust férj és apa szerepében tünteti fel. A Mária-Magdolnát és Jézust házas-párként megjelenítõ fölfogást alátámasztják az egyiptomi Nag Hammadinál 1945-ben talált gnosztikus írások is. A Fülöp evangéliumában, amely Fülöp apostolról kapta a nevét és valószínûleg a III. század második felében íródott, a következõ található: ‘És a Megváltó társa pedig Mária-Magdolna. Krisztus jobban szerette õt, mint mind a tanítványokat s gyakran csókolta meg a száján. A többi tanítvány ezen megbántódott, és nemtetszésüket is kifejezték. Mondták neki: ‘Miért szereted õt jobban, mint bennünket?’ Jézus hosszasan értekezve fejtette ki, hogy ‘Mily hatalmas is a házasság misztériuma!’, és hogy ‘oly nagy hatalom az’, amelyre szükség van a világ létezéséhez. Fontos összefüggés van a csak 1945-ben megtalált evangéliumok, illetve az 1330-as években Katalin nõvér név alatt kiadott értekezés között, melyet állítólag a német misztikus, Eckhart mester jelentetett meg. Picknett és Prince szerint ‘ez a szokatlan és szókimondó traktátus (...) olyan állításokat tartalmaz Mária-Magdolnával kapcsolatban, melyek egyébként kizárólag a Nag Hammadi evangéliumokban találhatók meg. (...) Máriát úgy tünteti fel, mint ki Péter fölött áll, mert jobban érti és ismeri Jézust; és ugyanaz a feszültség húzódik Mária és Péter között, mint amirõl a Nag Hammadi írások is beszámolnak. Sõt, a Nag Hammadi szövegekben leírt egyes eseményeket is megemlíti Katalin nõvér traktátusa’. Picknett és Prince a traktátust bizonyítéknak tekintik arra, hogy a katarok ismerték a nemrég felfedezettekkel megegyezõ dokumentumokat, valószínûleg a templomos lovagok által tett felfedezéseken keresztül. A másik lehetõség az, hogy a katarok körében már élt a szájról szájra terjedõ hagyomány, miszerint Jézust érzelmi szálak fûzték Máriához, azonban e hittételt nem tudták mivel alátámasztani, amíg a templomosok vissza nem tértek Jeruzsálembõl a dél-franciaországi Languedoc-ba az újonnan talált tekercseikkel. Tehát lehet, hogy a templomos felfedezések csupán egy már létezõ hiedelmet támasztottak alá és erõsítettek meg. Újabb tényezõt jelenthet Baigent, Leigh és Lincoln munkája, a ‘Szent vér, Szent Grál’, mely feltárja az összefüggést a jézusi vér-vonal és a dél-franciaországi Meroving királyok között. ‘Ha feltevésünk helyes - írják -, Jézus felesége és gyermekei - márpedig több gyermeket is nemzhetett 16-17 éves korától halálának feltételezett idejéig - a Szentföldrõl elmenekülve Dél-Franciaországban találtak menedéket, és egy ottani zsidó közösségben fenntartották a jézusi vérvonalat. Úgy tûnik, az V. században eközött és a frank királyi vérvonal között házasság útján kapcsolat jött létre, megteremtve a Meroving dinasztiát. Kr.u. 496-ban az egyház megállapodott e dinasztiával, arra kötelezve magát, hogy fenntartja a Meroving vérvonal folytonosságát - feltehetõleg a vérvonal igazi eredetének teljes tudatában. (...) Amikor aztán az egyház közremûködött (...) a Meroving vérvonal késõbbi elárulásában, olyan bûnt követett el, melyet nem lehetett se megmagyarázni, se meg nem történtté tenni. Csak egyvalamit lehetett tenni: elhallgattatni azokat, akik tudtak róla (...)’. Laurence Gardnernek, az uralkodói s lovagi származástan nemzetközileg elismert szakértõjének módjában állt tanulmányozni harminchárom európai királyi család magánarchívumait. Õ is megerõsítette, hogy a Merovingok rokoni kapcsolatban álltak Jézussal, csakhogy nem közvetlenül, hanem bátyja, Jakab révén, aki Gardner szerint Arimatiai Józsefnek felel meg. Gardner ‘Szent Grál vérvonala’ címû 1996-os könyvében amellett is meggyõzõ érveket sorakoztat fel, hogy Mária-Magdolna Jézus házastársa volt. ‘Soha nem volt titok (az európai királyi családok) többsége elõtt, hogy Jézus házasember volt és hogy utódai voltak, mivel ez nagyon sok családi archívumban megtalálható. (...). (Stuart) Mária, a skótok királynõje kiadott írásaiban hosszasan taglalja. Az angliai II. Jakab, aki 1688-ig ült a trónon, írásaiban szintén hosszasan foglalkozik a kérdéssel. (...) Valójában alkalmam nyílt betekinteni (...) nagyon-nagyon régi iratokba, melyeket nemcsak hogy ezerhétszáz-valahányban vettek elõ utoljára, de még annál is jóval elõbb, több száz évvel korábban vetették papírra õket’ - magyarázta Gardner, majd hozzátette: ‘Templomos iratokhoz is hozzáférhettem, mégpedig azokhoz a dokumentumokhoz, melyeket a lovagok 1128-ban Európában bemutattak; szembesítették velük az egyházi vezetõket, és halálra rémisztették õket, mert ezek a dokumentumok vérvonalakról, család-fákról szóltak. (...) A korai keresztény egyház vezetõi olyan szent iratokat és tanításokat fogadtak el, amelyek elhomályosították az igazságot Jézus vér-vonalát illetõen’. A korai egyház nemcsak Jézus leszármazottaitól tartott, de általában a nõktõl is. A nõket eltiltották a tanítástól, és papnak sem mehettek - s ez a tiltás csak napjainkban látszik fellazulni. A lelkészeknek szüzességet és nõtlenséget kellett fogadniuk, annak ellenére, hogy Pál az 1 Timóteus 3:2-ben világosan azt tanácsolja: a püspököknek, egyházi vezetõknek legyen feleségük. Gardner és más mai szerzõk szerint a korai egyház szándékosan becsmérelte a nõket, hogy megõrizze a bíborosok és püspökök alkotta bennfentes ‘öregfiúk’-hálózat hatalmát és tekintélyét. (...) Hogy Mária-Magdolna jelentõségét minél jobban lekicsinyítsék, az egyházatyák Gardner szerint azon újtestamentumi részeket állították a figyelem középpontjába, amelyek Máriát ‘bûnös’-nek titulálják. (...) Egyes dél-franciaországi hagyományok, illetve William Caxton 1483-mas Legenda Aurea (‘Arany legenda’) címû munkája (egyben az angliai Westminster egyik elsõ kiadványa) szerint Mária-Magdolna fivérével, Lázárral és nõvérével, Mártával, Marcella nevû szolgálólányával és Jézus gyermekeivel együtt a franciaországi Marseille-be hajózott a keresztre feszítés után. Késõbb a kis csapat nyugatabbra utazott s ‘az ott élõket megtérítette’. Szintén Gardner írta, hogy Mária ‘kilenc évvel fiatalabb volt Jézusnál. (...) Harmincéves volt (szimbolikus) Második Házasságkötésekor, s még ugyanabban az évben, Kr.u. 33-ban megszülte lányát, Tamart. Négy évvel késõbb hozta világra az ifjabb Jézust, majd Kr.u. 44-ben, negyvenegy éves korában megszületett második fia, József. Mária ekkorra már Marseille-ben (latin nevén: Massilia) tartózkodott, ahol a hivatalos nyelv a görög volt’. Ugyanezen beszámolók szerint Mária a mai dél-franciaországi Saint Baume-ban hunyt el Kr.u. 63-ban, 60 évesen. (...) ‘Halála után még évszázadokig a Mária öröksége maradt a leghatalmasabb fenyegetés a rettegõ Egyház számára, amely a messiási leszármazottak helyett az apostoli utódlást részesítette elõnyben’ - írta Gardner. ‘Magdolna kultusza végül a Languedoc régióban fekvõ Rennes-le-Chateau-ban lett a legaktívabb’. Létezik egy arra vonatkozó megdöbbentõ utalás, hogy a Magdolnáról szóló történeteknél kézzelfoghatóbb bizonyítékokat is lehetett találni egykor azon a területen. Baigent, Leigh és Lincoln szerint ugyanez a Joinville leírta, hogy barátja, IX. Lajos elmesélte neki: a katar vezetõk régebben megkörnyékezték a pápai hadsereg parancsnokát és titokzatosan megkérték, ‘jöjjön és vessen egy pillantást a Mi Urunk testére, amely papjaik kezében hússá és vérré változott’. A Mária-Magdolnáról és a reinkarnációról szóló hagyományok mellett még a lyoni Valdez Péter vándorprédikátor tanai is nagy hatással voltak a katarokra. (...) Sokan gondolták úgy, hogy a katarok története igazából Bogomil bolgár pópával kezdõdött, akinek bogumil szektája a Bizánci Birodalom idején széles körben elterjedt. A bogumilok az Egyház hagyományos igeszemléletébõl sok mindent elvetettek, például a misét, az oltáriszentséget, az ószövetségi csoda-tételeket és próféciákat, a keresztséget, a házasságot és a papságot. ‘Hitték, hogy a fizikai világ az Ördög mûve, ezért belülrõl fakadóan rossz - írta Costen. - Fölépítettek maguknak egy gazdag és bonyolult mítoszrendszert a teremtés és a bûnbeesés köré s ez helyettesítette a Biblia legnagyobb részét, amit elvetettek. Dualisták voltak: elfogadták, hogy az anyagot a Jó Istene teremtette, de hitük szerint a világot és az emberek fizikai testét a Sátán formázta meg belõle, vagy úgy, hogy egy angyal lelkét anyagi testbe csalva megalkotta Ádámot, vagy úgy, hogy a Jó Istenével életet leheltetett az agyagba’. Ugyanakkor Picknett és Prince vitatta, hogy a katarok hitének teljes egésze a bogumiloktól származna. Jurij Sztojanov kutatásait idézték, aki a következõket írta: ‘Az a tanítás, mely szerint Mária-Magdolna Krisztus ‘felesége’ vagy ‘ágyasa’ volt, eredeti katar hagyománynak tûnik, melynek egyáltalán nincs megfelelõje a bogumil tanok között’. Bármi legyen az igazság eredetükkel kapcsolatban, e katar hiedelmek hosszú idõ alatt fejlõdtek ki - akárcsak az ellenük való fellépést megfogalmazó döntés. Akármilyen megállapodások születtek is korábban, a pápai hatóságok végül nyilván úgy döntöttek, hogy valamit tenni kell a bizonyára Languedoc-ban rejtegetett földi maradványok, kincsek vagy iratok ügyében.”



6. A titkos hatalom családfája



Ha még emlékszünk középiskolai és egyetemi történelmi tanulmányainkra; abból memóriánkban a következõ, nagyjából összefüggéstelen, diszkrét korszakok képe maradhatott fenn: (1) Õskor; - amelyben szõrös bundájú, majom kinézetû hordák csatangolnak a reménytelenül kopár jégkorszaki tájon, s idõnként barlangrajzokat készítenek bölényekrõl, dárdákkal ejtenek el óriási gyapjas mamutokat, illetve kõbaltával hadakoznak egymás ellen, hogy megehessék a másik agyvelejét. (2) Ókor; - amelyben antik (maja, sumér, egyiptomi, kínai, föníciai, görög és római) civilizációk és kultúrák nõnek ki a semmibõl, s hagynak ránk monumentális vagy kultikus építményeket, szobrokat (piramisok, Stonehenge, Sziriát oszlopai, stb.), melyek nagy részét, jelentésüket nem értjük a mai napig. E korok csillagászata, technikája és mûvészete oly’ magas szintû, hogy egyrészt mindmáig irigyelhetõ, vagy egyenesen utánozhatatlan, - másrészt eredetében semmi összefüggést nem mutat az õskor kannibál, félállati lényeinek vegetatív életével. (3) Középkor; - amelyben a világ legcivilizáltabb részében (Európában) a kereszténységre épülõ pápaság uralkodik; megtiltva és kiirtva mindenfajta ‘világi nézetrendszert’, amely vagy a technikai tudást (a tudományt), vagy az ezoterikus, gnosztikus ismereteket (a gnózist) helyezte elõtérbe a vallási tanokkal, az egyházi dogmákkal szemben. Ez a korszak ‘ismereteinkben’ mint sötét középkor szerepel, amelyben a pápai állam elnyomása folytán az emberi elme - sem a tudás, sem a szellem - nem volt képes felemelkedni s kibontakozni, bár igen jelentõs mûvészi alkotások születtek.



Mintha csak az egész emberiség (mint mi, kamasz gimnazisták a történelemórán) szinte visszafojtott lélegzettel csak arra várt volna, hogy végre jöjjön (a francia és olasz) ‘felvilágosodás’, melynek eredményeként az ember kitörhet az Isten által felépített egyházi szellemi bunker beton-karámjából, s végre felvirágoztathatja az Istentõl és az egyháztól megszabadított ember technikai civilizációját, a hatalom és a gazdagság földi paradicsomát, amit késõbb demokráciának neveztek el. Az emberiség korábbi történelmi korszakainak ismeretlensége, összefüggéstelensége megalapozza a gyanúnkat, hogy az áltudományos ingoványra oly’ lelkesedéssel nagyhirtelen ráépített ‘szellemi felvilágosodás’ fundamentum nélküli tákolmány lesz csupán, mely az emberiség felszabadulása helyett újabb eltéphetetlen gúzs és béklyók korszakát vetíti elõre; olyanét, amelyben az Istennek tulajdonított rabság intézményét az ember ember általi kizsákmányolásának, rabszolga életmódba taszításának szisztémája s rendszere veszi át, s amelyben olyan bûnök, tömeges erkölcsi és fizikai halál vár ránk, melybõl csak a fejvesztett elõre menekülés az egyetlen, ámde látszat-kilábalás. Újra csak a semmibõl; - kinõ egy láthatatlan, új hatalom, egy rejtõzködõ elit, amely egyrészt ‘maga alá gyûjti’ a Föld valamennyi eredeti és megtermelt gazdagságát, másrészt magának követel minden õsi, illetve minden újonnan felhalmozott tudást és jogot, hogy újra csak egy közös karámba terelje a sokmilliárd emberbõl álló ‘juhnyájat’. De most már nem közvetlenül az Isten ‘uralma alatt’, s neki szolgálva, - hanem az egy igaz Istent megtagadva bár, de ‘tradicionális hatalmát’, szakralitását önmaga legitimációja céljából használva fel. Mint Zelnik József egy könyvében olvashatjuk: „A Polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy hatalma megõrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Amirõl beszélünk, a rejtõzködõ háttérhatalom minden határon túli koncentrációja, amelynek végeredményeként a világ minden vagyona, jóléte és kompetenciája néhány tucatnyi dinasztia (néhány száz ember) kezében összpontosul, akik õsi származásukra, ‘jogfolytonosságukra’ hivatkozással világállamot, világuralmat hoznak létre. Döntésüket, s világhatalmuk fokozatos kiépítését azzal indokolják, hogy a Föld ökoszisztémája, népessége, civilizációja és lakóinak életminõsége már csak a központi világhatalom révén õrizhetõ meg, - minden más esetben az anarchia, a káosz, a világháború, természeti katasztrófák és ökológiai összeomlás következik. Valójában a rejtõzködõ elit a saját életszínvonalát igyekszik óvni; - mindenki mástól, akik (például: a Távol-Kelet, Afrika) már nem érhetik el ugyan-azt az életszínvonalat, mert ahhoz a Föld lehetõségei már valóban korlátozottak. Ezért az uralkodó elit a Világállam nevû betonbunkerba, a tartós védekezésbe ‘vonul vissza’, rendezkedik be, hogy hatalma végsõ s végleges központosításával védje ki az egyébként menetrendszerûen bekövetkezõ világforradalmat.


A hatalom koncentrációjához azonban õsi, szakrális legitimitásra van szükségük; melynek gyökerei a középkorból erednek, szökkennek szárba, majd a történelmi újkor kezdetén (1642-tõl) terebélyesednek ‘családfává’, a háttérhatalom család-fájává, - Jim Marrs leírása szerint a polgári forradalmaktól egészen napjainkig:



Jim Marrs ‘Titkos uralom’ könyvének ‘A vezér színre lép’ kezdetû fejezetébõl:


„Eckart, a Thule Társaság tagja, a Német Munkáspárt vezetõjét egy katonai hírszerzõügynök személyében találta meg, akinek eredetileg az volt a feladata, hogy beszivárogjon a pártba - a személy osztrák születésû bukott festõ volt, akit Adolf Hitlernek hívtak, és akit egy alkalommal ‘az illuminizmus gyermekének’ neveztek. Tény, hogy Hitler mennyire osztotta Eckart érdeklõdését a transz-cendens és okkult dolgok iránt. Ausztriában töltött gyermekkorában a Német Lovagrendrõl szóló meséken nõtt fel. Az I. világháború elõtt szûkölködõ bécsi festõként élõ Hitler gyakran látogatta a könyvtárakat és az antikváriumokat, elméjét ezoterikus tanokkal és zsidóellenes propagandával tömte meg. Hegel és filozófiája nagy tisztelõjeként tanulmányozta az ókori történelmet, a keleti vallásokat, a jógát, az okkultizmust, a hipnózist, a teozófiát és az asztrológiát. ‘Noch dazu’; - hallucinogén drogok fogyasztásával kereste megvilágosulását. Ravenscroft szerint: „Bécs óvárosában, a könyvesbolt kicsiny hátsó irodájában fedte fel Hitler elõtt Pretzsche, a bolt tulajdonosa a Grál keresését körülvevõ asztrológiai s alkímiai szimbolizmust. A sötétlelkû púpos ember ugyanott adta át szörnyû tanítványának azt a drogot, amely megidézte az aztékok látnoki képességeit: a mágikus peyote-ot, melyet istenként tiszteltek.” Az egykori brit kommandóstiszt arról is ír, hogy Hitler Bécsben lett az úgynevezett ‘Végzet Lándzsájának’ a fanatikusa. A lándzsa állítólag egy római katonáé, Gaius Cassiusé volt, aki Longinus néven vált ismertté. A legenda szerint Longinus ezt a lándzsát döfte a keresztre feszített Jézus oldalába, - irgalomból, hogy megrövidítse a haláltusáját. Az ugyanennek a fegyvernek tartott lándzsa a mai napig a bécsi Hofburg Múzeumban van kiállítva. Az ifjú Hitler itt hallott elõször arról a legendáról is, hogy aki megszerzi a Szent Lándzsát, az irányítja a világ sorsát. Ravenscroft „A Végzet Lándzsája” címû könyvében a germán történelem és folklór számos elemének segítségével Hitlert és a lándzsát olyan háttérbe helyezi, amelyet átszõ a mágia, az okkultizmus és a titkos társaságok jelenléte. (...) Hitler transzba esett a lándzsa közelében, miközben egy nem emberi lénnyel próbált gondolatátvitel útján kapcsolatba lépni. „Hitler lelkiélete abban a pillanatban, amikor ez az idegen lény beléköltözött, még nem volt elég fejlett ahhoz, hogy mindvégig a tudatában legyen önmagának és környezetének.” Ezt a transzszerû tudatátvitelt Adolf Hitler egyik beszédének hallgatója is lejegyezte: „Másfél óráig csak beszélt és beszélt, mintha csak megakadt volna a tû a lemezen, egészen addig, míg végül teljesen ki nem fáradt (...), majd amikor befejezte, és már alig kapott levegõt, újra csak egy egyszerû s kedves emberként ült le. Olyan volt, mintha egy másik sebességbe kapcsolt volna. És nem volt köztes állapot.” Hitler maga is utalt az õt uraló metafizikai hatalomra. Sok társának említette, hogy ‘belsõ hang’ irányítja és egyszer megjegyezte: „Egy alvajáró precizitásával és biztonságával követem a nekem kijelölt utat.” Ugyancsak a Bécs városában töltött idõ alatt találkozott Hitler Jörg Lanz von Liebenfelsszel, az Ostara okkultista és erotikus magazin kiadójával. Ez a ciszterci szerzetes, aki a titkos, antiszemita Új Templomosok Lovagrendjét alapította, tanítójával, Guido von Listtel együtt a középkori Teuton Lovagrend testvériségét akarta feltámasztani, amely a horogkeresztet használta jelképként. Akármit tanult Hitler Bécsben, nagyon megváltoztatta õt. Korábban jámbor katolikus kóristafiú volt, aki pap akart lenni, most nyíltan vallásellenessé vált; egyesek még sátánizmussal is megvádolták. Epperson a következõket fedte fel: „A horogkereszt a Thule Társaság és a Náci Párt szimbóluma volt; valami köze volt a Napisten egyik jelképéhez is; - a Napisten viszont Lucifer szimbóluma.” A sátánimádás vádját és Hitlernek a természet-felettibe vetett fanatikus hitét látszik igazolni az a vers is, amelyet még 1915-ben, a német hadsereg katonájaként a nyugati fronton írt. A költemény John Toland Adolf Hitler címû könyvében is megjelent:


„Gyakran megyek keserû éjszakán


Wotan tölgyéhez a csendes tisztásra,


Sötét erõkkel egységre lépni -


A Hold rúnát* rajzol varázsigéjével,


És mindenkit, ki napközben oly magabiztos,


Kicsivé tesz mágikus formulájával!”



Kiegészítõ okulásul rövid betét-idézet következik Jim Marrs: ‘Titkos uralom’ címû hivatkozott könyvébõl, „A Halálfejes Rend” alcímmel: „A Halálfejes Rend (Order of Skull and Bones - szó szerint fordítva: a Koponya és Csontok Rendje) egy szupertitkos testvériségi rend, amely kizárólag a Yale Egyetemen található meg. Elképesztõ mennyiségû kormánytisztviselõt adott Amerikának, akik egytõl-egyig a testvéreik globalista céljait szolgálták más titkos szervezõdésekben. (...) Sutton és mások is azt állítják, hogy ez a titkos társaság egy korábbi német titkos szervezet amerikai részlege. A csoportot különféle neveken is említik: ‘322-es Részleg’, ‘A Halál Testvérisége’, ‘A Rend’; azonban a legismertebb neve: ‘Halálfej’. A Rend amerikai részlegét William Huntington Russell tábornok és Alpfonso Taft alapította meg a Yale Egyetemen 1832-ben. Taft 1876-ban had-ügyminiszter, majd igazság-ügyminiszter, késõbb oroszországi nagykövet lett. Az õ fia volt az a William Howard Taft, aki az Egyesült Államok elnökeként és a Legfelsõbb Bíróság elnökeként is szolgált. Russell a connecticuti törvényhozás tagja lett. Az õ családja állt a Russell and Company cég középpontjában, mely Boston legnemesebb ‘kékvérû’ családjainak kezében volt, akik a rabszolga-kereskedelembõl, majd az ópium-csempészetbõl gazdagodtak meg a XIX. század elején. Több kutató a fenti dicstelen múlttal is magyarázza, hogy ‘A Rend’ a kalózok jelképét tette meg a jelvényének: a halálfejet - a koponyát, az alatta keresztben elhelyezett lábszárcsontokkal. Ezt a jelképet eredetileg még a régi templomos lovagok használták zászlóikon. Sutton szerint ‘A Rendet’ még Russell hozta át Németországból a Yale-re. (...) Egy röpirat, mely ‘A Halálfejes Rend’ egyetemi fõhadiszállásán (a ‘Sírkamrá’-ban) egy rivális titkos társaság által 1876-ban lefolytatott vizsgálat részleteit írta le, a következõket állította: ‘Alapítója (Russell) egyetemi évei alatt Németországban járt, és szoros barátságot kötött egy német társaság vezetõ tagjával. Ezután az egyetemre már azzal a fel-hatalmazással tért vissza, hogy itt is létrehozzon egy részleget. Így jött létre a ‘Halálfej’. A hivatkozott titkos német társaság valószínûleg nem más volt, mint a hírhedt és rejtélyes ‘Illuminátusok’. (...) A Rend hivatalos halálfej-jelvénye volt ugyanis az Illuminátusok hivatalos jelképe is. Ecke egyenesen azt állította: ‘A Rend’ tehát nem más, mint az ‘Illuminátusok’ álruhában. A beavatási szertartás jelképrendszere legalábbis a szabadkõmûvesekkel való közeli kapcsolatra látszik utalni. (...) Sutton feljegyezte, hogy a Halálfejes Rend aktív tagságát egy körül-belül 20-30 családból álló mag adja. (...) (Whitney, Lord, Phelps, Wadsworth, Allen, Bundy, Adams; - Rocke-feller, Harriman, Payne, Davison, stb.) Ezek a családok az Óvilágból hozott örökségüket, vérvonalukat akarják megõrizni. Elõre elrendezett házasságokat köttetnek gyermekeikkel, hogy ‘megóvják, nemesítsék’ a kvázi-kékvérûek vonalait, akik öröklött vagyonukat és hatalmukat a kábítószer-csempészetnek, rabszolga-kereskedésnek, illetve a jól eltervezett házasságoknak köszönhetik. Ezek az összekeveredett családok segítik és támogatják egymást a pénzügyi, politikai s genetikai hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemben. (...) Számos nagy nevet köthetünk a Halálfejes Rendhez, például Low, Forbes, Coolidge, Delano, Taft, Stimson, stb. A közelmúlt befolyásos tagjai közt van George Bush volt elnök is. (...) Tarpley és Chaitkin úgy látta, hogy ez az egész nem holmi diákklub: ‘A XX. század borzalmainak hosszú listájából igen sokat köszönhetünk a tehetõs angolbarát amerikai családoknak, melyek átvették a Halálfejes Társaság felett az irányítást, és annak politikai toborzóirodájaként használják. Fõleg a Harriman, Whitney, Vanderbilt, Rockefeller családokról van szó, - meg ügyvédjeikrõl: a Lordokról, a Taftokról és Bundykról.’ Más kutatók szerint a Halálfejes Rend az Új Világrend hatalmi központja. A szervezetet egyesek a Külkapcsolatok Tanácsába (CFR), a Bilderbergbe és a Trilaterális Bizottságba vezetõ útnak nevezték. (...) Az 1980-as elnökválasztások idején a felszínre kerültek ‘A Rendet’ övezõ ellentmondások. Lyndon H. LaRouche, az amerikai Munkáspárt (Labour Party) korábbi elnöke támadta George Bush republikánus elnökjelöltet A Rendhez fûzõdõ kapcsolata miatt: ‘A Halálfejes Rend nem csupán egy diáktársaság, nem is csak valami különleges öregdiákok klubja a hozzá tartozó halandzsával. Ez egy nagyon komoly, nagyon elszánt kultuszszerû összeesküvés az USA alkotmánya ellen. Akárcsak a Cambridge-i Apostolok esetében, úgy a Halálfejes Rend beavatottja is egész életére a brit titkos hírszerzés elkötelezett ügynöke lesz.’ (...) Az intézményi részvényesekrõl elvégzett egyik legalaposabb vizsgálat jelentése kimutatta: ‘A gazdaságban a pénzügyi intézetek dominálnak; - s ezek mind a Morgan-Rockefeller komplexum részét képezik, kiterjedt kapcsolati rendszeren keresztül fonódtak össze vele.’ (...) Gibson szerint: ‘A Morgan-cég különbözõ igazgatótanácsi tagjai az USA 100 legnagyobb vállalata közül 31-nek az igazgatótanácsában benne voltak.’ (...) Az átfedés a 100 legnagyobb vállalat között igen sûrû szövésû kapcsolatrendszert jelent, amit csak megerõsítenek a zártkörû klubokon, közös iskolai háttéren, házasságokon, valamint a Külkapcsolatok Tanácsában, a Halálfejes Rendben, a Trilaterális Bizottságban és az Üzleti Tanácsban betöltött tagságon keresztül fennálló gyakori kötõdések.’ (...) Csakúgy, mint más titkos társaságok esetében is, sok az árulkodó kapcsolódási pont a Halálfejes Rend és a CIA között. (...) A Yale minden más egyetemnél jobban rányomta bélyegét a Központi Hírszerzõ Szolgálatra. A CIA-nek olyan hangulata van, mint egy osztálytalálkozónak.”


Ennyit arról: mit is jelent manapság ‘a fejkultusz’, illetve a vérségi kapcsolat, s az egyéb összefonódás a világ pénz-oligarchiájában, az arisztokráciában, a titkos társaságokban és titkosszolgálatokban; és persze azok között, vagyis a hatalom-gyakorlás minden szférájában...


David V. Barrett írja a ‘Titkos Társaságok’ címû könyvében: „Egy újabb keletû elmélet a templomosokat és a szabadkõmûveseket egy rejtõzködõbb szervezeten keresztül köti össze. Baigent, Leigh és Lincoln sokat vitatott bestsellere, ‘A szent vér és a Szent Grál’ az alábbiakat írja: „Volt a templomos lovagok mögött egy titkos rend, amely a templomosokat katonai és adminisztratív szervükké tette. Ez a rend, amely változatos neveken mûködött, leginkább Prieuré de Sionként (‘Sioni Priorátus’) ismert. A nagymesterek sorozata irányította, akiknek nevét megtaláljuk a nyugati történelem és a kultúra legkiválóbbjai között. Bár a templomosokat szétzúzták és feloszlatták 1307 és 1314 között, a Prieuré de Sionnak nem esett bántódása.” Michael Howard ‘Az okkult összeesküvés - a misztikusok, templomosok, szabadkõmûvesek és az okkult társaságok titkos története’ címû munkája értelmesebb, mint a tárgykörben írottak többsége. Azon kevés alkalmakkor, amikor megemlíti a Prieuré de Siont, körültekintõen az alábbiakhoz hasonlóan fogalmaz: „A Priorátus alapítása állítólag a gnosztikus adeptusig, Ormusig vezethetõ vissza, aki Kr. u. az elsõ században élt”; vagy „azt kell hinnünk, hogy a Sioni Priorátus elõsegítette annak az eretnekségnek az elterjedését, hogy Jézus túlélte a keresztre feszítést.” Lionel Fanthorpe a kevés sci-fi írók közé tartozik, akik tagjai valamelyik szent rendnek. Õ még óvatosabb a Prieuré de Sionnal kapcsolatban: „Lehet, hogy a világ legrégebbi, leghatalmasabb, legjelentékenyebb titkos társaságainak egyike; de lehet, hogy a templomos lovagok egy belsõ csoportjának legutolsó, töredékes nyoma; - vagy lehet egy tökéletesen ártatlan, tiszteletre méltó és prózai baráti társaság; és lehet, hogy egyáltalán nem is léteznek.” Talán érdemes megjegyezni, hogy a templomosokról szóló komolyabb történelmi munkák közül egy sem említi meg a Prieuré de Siont, még futólag sem. Vezetõ szabadkõmûves szakértõként John Hamill az alábbiakat fûzi ezekhez: „Tudomásom szerint a Prieuré de Sionra sehol nem utaltak ‘A Szent vér és a Szent Grál’ (idézett mû) megjelenése elõtt. Bizonyosan mondhatom, hogy a szabadkõmûves szakirodalomban nincs rájuk utalás.” Pusztán az, hogy tudjuk, vagy legalábbis erõsen gyanítjuk, hogy az ‘õsi’ templomos rendek, rítusok többségét egy végbõl szabták a XVIII. században, még természetesen nem jelent egyet azzal, hogy nem lehetett egy nagyon titkos társaság, amely a templomosok óta (vagy éppen Krisztus óta!) teljesen szem elõl rejtve létezik. (...) De talán még gyanakvóbbaknak kell lennünk, ha a Rend nagymestereinek listái olyan nagyságokat tartalmaznak, mint: Leonardo da Vinci, Isaac Newton, Victor Hugo és Claude Debussy.”



„Az ispotályosok 1070-ben, az elsõ keresztes hadjárat elõtt kezdték meg mûködésüket. Néhány olasz kereskedõ kórházat alapított Jeruzsálemben, Szent Jánosnak szentelve. Miután 1099-ben a keresztes lovagok elfoglalták a várost, - az ispotályosok renddé alakultak, nagymestert választottak. Eredetileg nem voltak katonai rend, ámde a Szent János Lovagjainak Rendje egyre inkább katonai jelleget öltött, amint a templomosok befolyása növekedett. A Szentföld elvesztével az ispotályosok (és a templomosok) Ciprus szigetére szorultak vissza. A templomosok szétverése (1307-1314.) után vagyonuk nagyrészt az ispotályosokhoz került, ami csak tovább erõsítette az amúgy is befolyásos rendet. Az ispotályosok ezután Rodosz szigetére kényszerültek költözni. Amikor a törökök 1522-ben, három ostrom után átvették az uralmat a sziget fölött; a rend Málta szigetére költözött, ahol pedig felvették a Máltai Szuverén és Katonai Rend, egyszerûbben a Máltai Lovagrend nevet. Ma a máltai lovagrend központja Rómában található, és a pápa közvetlen fenn-hatósága alá tartozik. A rendet több mint negyven ország független nemzetnek ismeri el. A ‘Jeruzsálemi Szent János Lovagjai’ nevû, különálló brit szervezet egy Londonban székelõ protestáns rend, amelynek feje a mindenkori angol uralkodó. David Icke szerint: ‘A katolikus és a protestáns tagozat a legfelsõbb szinten ugyanaz a szervezet. Mind a három rend ugyanolyan tevékenységet folytatott, beleértve a banktevékenységet, - és ugyanazokat a könyörtelen és gátlástalan módszereket alkalmazta, hogy elérje céljait.’ A XX. századi jeles amerikai személyiségek közül olyanok álltak vagy állnak kapcsolatban a Máltai Lovagrenddel, mint a CIA két néhai igazgatója, a Chrysler elnök-vezérigazgatója, az USA vatikáni nagykövete, egykori külügyminisztere (Haig). Az Actio Catholica vezetõjét, dr. Luigi Geddát a Máltai Lovagrend kitüntette munkájának elismeréséül, melyet a Vatikán, a CIA, az Európai Mozgalom (Joseph Retinger, ‘a Bilderberg-csoport atyja’ szervezete) közötti együttmûködésben végzett. ‘Ma a Máltai Lovagrendet a Vatikán és a CIA közti legfontosabb hírvivõ csatornának tekintik.’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln: ‘Manapság nem kevesebb, mint öt szervezet létezik, mely valamilyen formában a templomosok közvetlen örökösének vallja magát. Az ispotályosok, a Máltai Lovagrend, a Szent János Lovagjai, a szabadkõmûvesek, a rózsakeresztesek, és talán még néhány szervezet - ezoterikus tudásukat a Salamon temploma alól megszerzõ templomosokhoz vezetik vissza mind. Ahogy ezek a csoportok egyre inkább összefonódtak, a tagságuk is egybemosódott. A templomosok vagyonának skóciai elhelyezése ‘valami egészen szokatlan dologgal párosult, amit a történészek szinte teljesen figyelmen kívül hagytak. (...) Skóciában a XIV. és a XVI. század közti idõszakban, több mint kétszáz évig a templomosok minden jel szerint egyetlen szervezetet alkottak az ispotályosok rendjével. Ennek következtében ekkoriban számos utalás található egy egyesült rendre, amely a ‘Szent János Lovagjai és a Templom Rendje’ nevet viseli. A máltai lovagok épp a Vatikánnal kötött szövetségnek köszönhetõen átvészelték a középkori üldöztetéseket, sõt néhol részt is vettek az Egyház ellenségeinek üldözésében. Hasonlóképpen Európa számos királyi családja, akik maguk is a Merovingok és más dinasztiák trónját bitorolták, együtt a Vatikánnal, közösen munkálkodtak a status quo fenntartásán. E királyi családokat néha a ‘Fekete Nemesség’ névvel illetik.”




7. A templomos lovagrend illegalitásba vonul



„Bár Jacques de Molay halála (1314.) a templomosok nyílt hatalmának végét jelentette, biztosnak tûnik, hogy a rend fennmaradt és más titkos társaságokba olvadt. ‘A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendrõl, hogy a XV. században véglegesen megszûnt. Csakhogy nincs igazuk - írta Gardner -, mert a ‘Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rendje’ (a templomosok legújabb megnevezése!), amely megkülönböztetendõ a késõbb megalakult szabadkõmûves templomosoktól, mind a mai napig is virágzik az európai kontinensen és Skóciában.” Majd Jim Marrs így folytatja: „Picknett és Prince egyetértett ezzel: ‘A templomos lovagok hatósági elnyomatásának sötét korszakát követõen a lovagrend egy földalatti mozgalommá alakult, és számos szervezetre azután is jelentõs hatást gyakorolt. Idõvel nyilvánvalóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkõmûvesek neve alatt a templomosok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennmaradtak.’ A templomosok mögött pedig a világ egyik legrejtélyesebb titkos társasága húzódik meg, amely nem csak a politika iránt mutatott élénk érdeklõdést, hanem az általánosan elfogadott vallási tanoktól eltérõ nézeteket is vallott. Ez a csak kevéssé ismert társaság: a Sioni Rendház.


A Prieuré de Sion a világtörténelem egyik legõsibb, legbefolyásosabb titkos társasága. 1956-tól itt-ott újság és folyóiratcikkek számoltak be a Languedoc- ban található Rennes-le-Chateau nevû kisvárost körüllengõ ‘rejtélyrõl’, ami el-rejtett kincsekrõl szólt. A rejtélyben fõszerepet játszott egy Francois Bérenger Sauniére nevû katolikus pap, akit 1885-ben bíztak meg a városka plébániájának a vezetésével. Elhatározta: helyreállíttatja a templomot, amelyet még 1059-ben Mária-Magdolnának szenteltek. 1891-ben a templomban dolgozva elmozdította az oltár kövét és felfedezte, hogy egy üreges támasztéka négy pergameniratot rejt. Megmutatta a dokumentumokat elöljárójának, Carcassonne püspökének, aki elküldte õt Párizsba, hogy keresse fel a Saint Sulpice papnevelde igazgatóját. Azóta kiderült, hogy a papnevelde korábban a hivatalos vallási tanokat tagadó ‘Compagnie du Saint-Sacrement’ nevû társaság központja volt, mely feltehetõen a Sioni Rendház fedõ-szervezeteként mûködött. Ha ez valóban így történt, akkor már érthetõ, a Rendház tagjai hogyan ismerhették meg Sauniére felfedezéseit. Az iratok bármit is tartalmaztak, az életét gyökeresen megváltoztatták. Párizsból való visszatérését követõen munka közben újabb felfedezést tett: egy kis kriptára bukkant a templom alatt, amely csontvázakat rejtett. A sírkõ-felirat lefordított változata szerint: „Ez a kincs II. Dagobert király és Sion tulajdona; õ holtan van ott.” A restaurált templomban Sauniére különös szobrot állíttatott Asmódeás démonnak, - aki „a titkok és a rejtett kincsek õrzõje, és egy õsi zsidó legenda szerint Salamon templomának építõje.” A helyreállított templomot telezsúfolta különös festett táblákkal, melyek közül az egyik a Jézus testét a sírboltba vivõ menetet ábrázolja. A képen látható telihold kapcsán azonban Baigent, Leigh és Lincoln szerint gyanítható: a festmény sokkal inkább azt a jelenetet mutathatja, amikor is Jézus testét az éjszaka leple alatt kicsempészték a sírboltból. 1917. január 17-én Sauniére hirtelen szívrohamot kapott. Ez a nap volt a Saint Sulpice papnevelde hivatalos ünnepnapja (itt mutatta meg elõször szakembereknek a megtalált iratokat Sauniére); de ez a nap szerepelt a sírkövön is, és mindössze öt nap telt el azóta, hogy a házvezetõnõje megmagyarázhatatlan okból rendelt egy koporsót. Egy környékbeli papot hívtak, hogy feladja az utolsó kenetet, ám az ‘megrendülve’ megtagadta ezt, miután meghallgatta Sauniére gyónását, amit soha nem hoztak nyilvánosságra. Marie Denarnaud (házvezetõnõ) visszavonult a Villa Bethaniába, és mélyen hallgatott Sauniére viselt dolgairól. Élete vége felé járva eladta a házat egy embernek és megígérte neki, hogy megoszt vele egy titkot, mely gazdaggá, befolyásossá teszi majd. Sajnálatos módon vele is végzett egy szívroham, mielõtt átadhatta volna titkát. Ezzel indult útjára a Rennes-le-Chateau-i rejtély. „A legprózaibb feltevés szerint Sauniére egy hatalmas halom kincset talált, míg mások viszont úgy vélik, valami sokkal döbbenetesebb leletre bukkant, pl.: a frigyládára, a Jeruzsálemi Templom kincsére, a Szent Grálra - vagy még inkább Jézus Krisztus sírjára. A Sioni Rendház szerint Sauniére a Meroving-dinasztia fennmaradását bizonyító genealógiai leírásokat tartalmazó pergamentekercseket is talált.” - írta Picknett és Prince. Két dolog bizonyos: Sauniére nyilvánvalóan a birtokába jutott valaminek, amiért valaki vagy valakik hatalmas összegeket fizettek neki; - illetve láthatólag még ezt követõen is kutatott valami után, a haláláig. Az is egyértelmûnek látszik, hogy egyházi feljebbvalói áldásukat adták tevékenységére, bármi is volt az valójában. A Sioni Rendház egy tisztviselõje szerint Sauniére-t magas rangú egyházfiak busásan megfizették erõ-feszítéseiért és hallgatásáért. Egy másik beszámoló szerint Antoine Gelis, idõs pap is közel állt Sauniére-hez, és szintén jelentõs pénzösszegre tett szert. Bármit tudott is Gelis, az nem derülhetett ki, mert 1897. novemberében holtra verve találták meg az otthonában. A megölésének körülményeirõl szóló feljegyzések nyomtalanul eltûntek az egyházi nyilvántartásból, csak a rendõrségi és bírósági jelentésekbõl volt lehetséges rekonstruálni az esetet. Henry Lincoln, a brit BBC társaság televíziós dokumentumfilm-producere franciaországi szabadsága alatt olvasott a rejtélyrõl. Összeállt Richard Leigh regényíróval és Michael Baigent fényképész-újságíróval, hogy együtt megoldják a rejtélyt, minek eredménye: a történetrõl számos tévés dokumentumfilm készült, meg egy 1982-ben kiadott sikerkönyv ‘Szent vér, Szent Grál’ címmel. A könyv megjelenésével a Sioni Rendház története a nemzetközi közönség látóterébe került. Kutatásaik Rennes-le-Chateau városából, a Blanche-fort családtól a templomos lovagokon és a katarokon keresztül a Sioni Rendház nevû rendhez vezettek. Egy bizonyos Bertrand de Blanchefort volt a templomos lovagok negyedik nagymestere, és egy Rennes-le-Chateau közelében lévõ templomos birtokról irányította a szervezetet. Megállapították, hogy a Blanchefortok a katarok oldalán harcoltak, Bertrand pedig a templomos alapító, Andre de Montbard pártfogoltja volt. Baigent, Leigh, és Lincoln kiderítette: Blanchefort vezetése alatt sok templomos érkezett Rennes-le-Chateau-ba, ahol kiterjedt ásatásokba kezdtek. Elméletük szerint ezzel az volt a céljuk, hogy a jeruzsálemi szállásuk alatt feltárt kincset biztonságos helyen el-ássák. Gyanújukat megerõsíteni látszott, hogy megtudták: mikor IV. Fülöp király 1307-ben megindította a rend elleni országos letartóztatásokat, csak a Rennes-le-Chateau környékén tevékenykedõ templomosok kerülték el a zaklatást. A II. világháború alatt a németek is kiterjedt ásatásokat folytattak Rennes-le-Chateau környékén, feltehetõen szent relikviák után kutatva, amint ez a Steven Spielberg rendezte ‘Indiana Jones’ kalandfilmekben szerepel. A 3 brit kutató rengeteg anyagot gyûjtött a Sioni Rendházról, többek közt a francia szerzõ, Gerard de Sede által írt számos könyvet, aki, mint kiderült, kapcsolatban állt egy bizonyos Pierre Plantard de Saint-Clairrel, a mai Sioni Rendház tisztségviselõjével. A francia Nemzeti Könyvtárban tanulmányozták a ‘Titkos akták’ dokumentumok mikrofilm-másolatait, amelyek tanúsága alapján a Sioni Rendház a keresztes háborúk koráig vezethetõk vissza, és szoros kapcsolatban állt a templomos lovagok rendjével. Az akták a Rendház részletes történetét és nagymestereinek nevét tartalmazták, és arról is beszámoltak, hogy Sauniére a Rend szolgálatában állt Rennes-le-Chateau-ban töltött évei alatt. (A dokumentumokat 1950-es évekre keltezték, de csak az 1960-as évek közepén kerültek be az állományba, ezért a hitelességükrõl azóta is heves vita folyik.) A Rendház-sztori bírálói úgy vélik: a társaság nem is létezett azelõtt, s az egész dolog ‘végtelen nagyzási hóbortban szenvedõ királypártiak’ mesterkedése. Baigent, Leigh és Lincoln szerint a VII. Lajos által az ‘Ordre de Sion’-nak adományozott alapítólevél Orléans-ban még mindig fellelhetõ, valamint egy 1178-ból való, a Rendet vagyonában megerõsítõ pápai bulla bizonyíthatóan létezik. Szerintük a Rendet érintõ dokumentumok jó része megsemmisült az 1940-es orléans-i német bombázások idején. Kutatásaik során a templomos lovagrenddel és a szabadkõmûvesekkel kapcsolatban álló számos híres név került elõ: Marie de Saint-Clair, a Rosslyn-kápolnához kötõdõ Henry Saint-Clair leszármazottja, aki állítólag házasságot kötött Jean de Gisors-ral, a Rendház elsõ független nagymesterével; aztán Rene d’Anjou, aki másokkal együtt a ‘Jeruzsálem királya’ címet viselte (mely a templomos Anjou gróftól származást jelölte), és 1418 és 1480 között a Sion nagymestere volt, a nagy Leonardo da Vinci (a Rendház nagymestere 1510 és 1519 között); Robert Fludd, Sir Francis Bacon és több angol király barátja (nagymester 1595-tõl 1637-ig); Johann Valentin Andrea, a hesseni szabadkõmûvességgel kapcsolatban álló lelkész, akit még a ‘Rózsakeresztes kiáltvány’ szerzõjeként tartanak számon, és 1637-1654 között sioni nagymesterként szerepel a listán; Robert Boyle, Bacon ‘Láthatatlan Kollégiumának’ tagja, aki állítólag Sir Isaac Newtonnak tanított alkímiát, 1654-1691 között töltötte be e tisztséget; míg a köztudottan szabadkõmûves Newton a beszámolók szerint õt követve, 1691 és 1727 között volt a Sion nagymestere. A ‘Titkos akták’-ban szereplõ további nagymesterek jól mutatják a Rendház befolyásának a súlyát. Köztük van Charles Radclyffe, Károly Eduárd trónkövetelõ herceg unokatestvére; Károly Sándor lotharingiai herceg, aki a templomos lovagrend ihlette német lovagrend nagymestereként is szolgált; sõt, Lotharingiai Miksa József bajor választó-fejedelem, Károly herceg unokafivére, Haydn, Mozart és Beethoven mentora; Victor Hugo, a lotharingiai arisztokrata író; Claude Debussy, aki olyan írókkal és költõkkel barátkozott, mint Oscar Wilde, W.B.Yeats és Marcel Proust; Emma Calve, ünnepelt operaénekes és Bérenger Sauniére, a Rennes-le-Chateaui pap. Kutatásaira alapozva Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli, ‘megcáfolhatatlan történelmi ténynek’ tekinthetõ, hogy a Sioni Rendház az idõk folyamán más-más néven ugyan, de a templomos lovagok ‘háttér titkos társaságaként’ mûködött, és túlélte a templomosok XIV. századi megsemmisítését. Legalábbis a ‘Titkos akták’ szerint egyes rendházi tagok - a Gisors, Anjou és Saint-Clair dinasztiák tagjai, például Hugh de Payens és Gottfried Bouillon - a templomos lovagrend alapítói közt voltak. A három szerzõ azt is feltételezi, hogy a Rendház ma is létezik, és ‘a színfalak mögül, az árnyékból mûködve szervezte meg a nyugati történelem bizonyos meghatározó eseményeit’. Azt azonban csak sejtetik, hogy a Rendház tagjai a szabadkõmûvesek, a Kerek-asztalok és az illuminátusok szûkebb vezetésében is szerepet kaptak. ‘A Sioni Rendház nyílt és elismert cél-kitûzése a Meroving-uralkodóház és vérvonal visszahelyezése nemcsak Francia- ország, de még más európai államok trónjára is’ - írja a szerzõhármas. Úgy tudják, hogy a Rendház tagjai a XIX. században a szabadkõmûvesség berkein belül tevékenykedve próbálták meg életre kelteni a Német-Római Birodalmat, amelyet a Habsburg-család és a megreformált Római Katolikus Egyház közösen irányított volna. A tervet, úgy tûnik, csak az I. világháború kitörése és az európai uralkodóházak bukása hiúsította meg. Évek során a Rendházat - mely gyaníthatóan örökölte a jeruzsálemi felfedezések eredményeit, ha ugyan nem maga kezdeményezte az ásatásokat - nemcsak királyi vérvonalak foglalkoztatták, hanem a katarok, és a korábbi szekták eretnek tudása is. ‘Európa vargabetûs történetében drámai és összefüggõ cselekményt fedeztünk fel - írta Vankin és Whalen. - A katarok egyházi üldöztetése, Róma közrejátszása a Meroving-dinasztiabeli Dagobert király meggyilkolásában, V. Kelemen pápa és a francia IV. Fülöp sikeres cselszövése a befolyásos templomosok elnyomására - mindez Jézus vérvonalának az eltörlésére tett kísérlet volt. Mégpedig azért, mert nem volt más, mint egy rivális egyház, amely a Vatikánnál összehasonlíthatatlanul szorosabban kötõdött Jézus Krisztus örökségéhez.’ Korábbi munkájában Vankin amellett érvelt, hogy az Egyház eltitkolta a Jézus Krisztus életével kapcsolatos dokumentumokat, mint ahogyan erre a templomosok és a Rendház beszámolói is utalnak. ‘Két magyarázat lehetséges, hogy nem léteznek máig fennmaradt szent feljegyzések Jézus korából - írta. - Az elsõ szerint Jézus egyáltalán nem létezett, csak kitalált személy. A második, valószínûbb változat szerint a Jézusról szóló korabeli írásokat az egyház cenzúrázta azért, hogy az ismert feljegyzések közül egy se’ állhasson ellentmondásban Jézus ‘hivatalos’ életrajzával, amely az egyház hatalmának alapot adott. Bármelyik változat igaz, Jézus élete veszélyes titkokat rejt.’ Baigent, Leigh és Lincoln idõvel arra a meggyõzõdésre jutott, hogy a hírhedt Cion Bölcseinek jegyzõkönyve valóban a Sioni Rendházhoz tartozik. Hosszas kutatásukból azt a következtetést vonták le, hogy a jegyzõ-könyv egy létezõ dokumentumon alapszik, amelyet nem egy nemzetközi zsidó összeesküvés részeként alkottak meg, hanem ‘egy szabadkõmûves szervezet, vagy a szabadkõmûvességhez közel álló titkos társaság’ adta ki, ‘amelynek a nevében benne volt a Sion szó, és könnyen elképzelhetõ, hogy olyan célokat fogalmazott meg, mint a hatalom átvétele, a szabadkõmûves szervezetekbe való beszivárgás és a társadalmi, politikai, illetve gazdasági intézmények irányítása. Akár 1090-ben, akár 1099-ben alapították a Rendházat, - Jeruzsálem bevételét követõen a lovagok egy részét egy apátságban szállásolták el, melyet Bouillon egy bizánci templom romjai fölé emelt a várostól délre fekvõ Sion hegyén. Ez lett késõbb ‘Notre Dame du Mont Sion’ apátság, amely után a Rend felvette a ‘Sioni Miasszonyunk Rendjének Lovagjai’ nevet. A ‘Sion’ szót a ‘Zion’ át-írásának tartják, mely maga is Jeruzsálem héber nevének átirata. Picknett és Prince szerint a Rendház és a templomosok rendje ‘gyakorlatilag egy és ugyan-az a szervezet volt, ugyanazzal a nagymesterrel az élén, amíg csak 1188-ban bekövetkezett szakadásukat követõen útjuk szét nem vált’. A Sion Rendjét 1188-ban, egy évvel azután, hogy a muzulmánok újra visszafoglalták Jeruzsálemet s a tagok visszatértek Franciaországba - átszervezték. Ekkor valamifajta szakadás következett be a Rend és a templomosok között egy Gisors nevû városban. Ettõl kezdve a Rend inkább a francia Merovingok vérvonalával foglalkozott, - míg a templomosok visszaszorultak Ciprus és Rodosz szigetére, és inkább Angliával, Skóciával meg az ottani királyi vérvonallal törõdtek. (Ha mindez igaz, akkor történelmileg ebbõl a szakadásból származtatható akár a francia Grand Orient és az Angol Nagypáholy máig is fennálló történelmi rivalizálása és harca is - a világ ‘újrafelosztásáért’.) A rendházi dokumentumok tanúsága szerint Jean de Gisors volt a Rend elsõ nagymestere a templomosoktól való különválásuk után, amelyet ‘a szilfa kivágásának’ neveztek. A Sioni Rendház Johann Andrea révén ekkor már kapcsolatban állt a Rózsakeresztesekkel. Egy pap 1629-es feljegyzései szerint a ‘Rose-Croix Rendet’ maga Gisors alapította 1188-ban. Baigent, Leigh és Lincoln utal rá, hogy ez a kapcsolat fellelhetõ a ‘Titkos akták’-ban is. Egy-értelmûnek tûnik, hogy röviddel az elsõ keresztes hadjárat után az eszmék, a teológiai elvek és az õsi titkok olyan keveredése zajlott le, amelybõl a Rózsa-keresztesek, a Templomosok és a Sioni Rendház születtek. A templomosokkal történt szakítás után, a XII. század közepén a Sion Rendje számára nagy rend-házat alapítottak Orléans-ban, VII. Lajos alapítólevelével. Történetének azóta eltelt idõszakát titokzatos homály fedi. Újkori létének elsõ nyilvános bizonyítéka 1956. júliusában látott napvilágot, amikor egy bizonyos ‘Prieuré de Sion nevû szervezetet jegyeztek be a francia hatóságok, amely úgymond’ ‘a tanulás és a tagoknak történõ kölcsönös segítségnyújtás’ szándékával jött létre. A bejegyzett cím azonban már ekkor is lenyomozhatatlan volt, s a csoportról keveset lehetett megtudni. Nagyjából ebben az idõben a Rendház közel tízezres tagsággal bírt, különbözõ ‘fokozatokra’ osztva, a nagymesterrel az élén. Újabb dokumentumok kerültek nyilvánosságra, de csak kisebb példányszámú magánkiadványokban. ‘Bármilyen céllal adták ki õket, biztosan nem a pénzügyi nyereség reményében’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln, akik egyre inkább meg voltak gyõzõdve, hogy a Rendházzal kapcsolatos információk tudatosan adagolt kiszivárogtatása ‘egy kiszámított taktika része, valamiféle döbbenetes, meghökkentõ leleplezés elõ-futára’. A három szerzõ írta: egy 1981-es, francia lapokbeli közlemény szerint nem mást választottak meg a Rendház nagymesterének, mint Pierre Plantardt és ‘ez döntõ lépés a Rend felfogásának, a világhoz való viszonyának fejlõdésében, hiszen a Prieuré de Sion 121 tisztviselõje a pénzügyi körök vagy a nemzetközi politikai, filozófiai társaságok szürke eminenciása; Pierre Plantard pedig II. Dagobert révén közvetlen leszármazottja a Meroving-dinasztiának.’ A néhai Plantard egész élete során közeli kapcsolatban állt a Rendházzal. Nemcsak, hogy egyes kiválasztott kutatók számára õ volt a Rendházat érintõ információk forrása, hanem ráadásul Rennes-le-Chateau környékén volt egy birtoka, apja pedig állítólag jól ismerte Sauniére-t. Úgy tudják, a II. világháború idején részt vett a francia ellenállásban, és a háború vége felé a Gestapo több mint egy évig fogva tartotta. Érdekes módon a háború vége körül Hitler ellen szõtt össze-esküvés egyik tagjának fedõneve ‘Szürke eminenciás’ volt. Már 1958-ban André Malraux francia miniszterrel együtt segítette megszervezni a mozgalmat, amely visszahelyezte Charles de Gaulle-t a hatalomba. Plantard tehát nyilvánvalóan nem holmi átlagember volt. Állította, hogy a Rendház valóban birtokában van a Salamon-templom elveszett ‘kincsének’, és azt tervezi, hogy visszajuttatja ‘a megfelelõ idõben’ Izraelbe. Azt is kijelentette, hogy a közeljövõben visszaállítják a királyságot Franciaországban és más országokban is. Robert Richardson a Gnosis Magazin 1999-es tavaszi számában azt állította, hogy az egész Rendház-történet egy ‘szélhámosság’. Plantard-t szegrõl-végrõl kapcsolatba hozta a háború elõtti ezoterikus szervezetekkel és arra következtetett, hogy ‘a Sioni Rendház csalárd történetét, hamis vérvonalát a könyvtárakban bárki által hozzáférhetõ temérdek ezoterikus írás felhasználásával alkották, saját irataikat ezek közé csempészve’. Bár Richardson is megerõsíti, hogy egy ‘Sioni Rendház’ nevet viselõ katolikus monostori rend valóban mûködött a keresztes hadjáratok korában Jeruzsálemben; ez szerinte beleolvadt a jezsuitákba és 1617-re teljesen eltûnt. A véleménye szerint Plantard és az ‘Alfa Galatáknak’ nevezett csoport más jobboldali tagjai ötlötték ki a Rendház történetét ‘azáltal, hogy hamisított történelmi beszámolókat helyeztek el könyvtárakban, illetve hazugul kapcsolatba hozták magukat õsi ezoterikus csoportokkal; elbitorolták a háború elõtt mûködõ ezoterikus körök örökségét’. ‘A Rendház legtöbbet a Templom és a Grál Rózsa-keresztjének Rendjétõl lopott, amelyet Josephin Peladan alapított 1891-ben. Ez a csoport bensõséges kapcsolatban állt Rennes-le-Chateau igaz történetével.’ - így Richardson. Peladan titkárát, a skótrítusú szabadkõmûves Montit (Izrael grófját) elítélte a francia Szabadkõmûves Nagypáholy, mert jogtalanul viselte a nemesi rangot. Plantard-t ugyanezzel a kegyetlen váddal illette: ‘nagyon is el-képzelhetõ, hogy az Alfa Galaták (és így Plantard is) Monti csoportjának fedõ-szerve volt, s a csoport fennmaradt, végeredményben egy olyan tervet léptetve életbe, amelyet aztán a Sioni Rendház álcája alatt valósítottak meg’. Picknett és Prince, bár szintén nem adtak hitelt a Meroving-vérvonal fenntartásáról szóló történetnek, arra a következtetésre jutottak, hogy ‘az egyértelmû hazugságok, a köntörfalazás és a ködösítés füstfüggönye mögött végig ott húzódik egy nagyon komoly, határozott szándék’.”


Idézet Jim Marrs könyvének ‘A Merovingok’ címû fejezetébõl:


„A frank Meroving-uralkodóházat a tradíció a mai Franciaország elsõ királyi nemzetségeként tartja számon. Franciaország a nevét a frankokról kapta, és elsõ királyukat, Franciót Noé leszármazottjának tartották. Francio nemzetsége a legendás Trója városából vándorolt el, Északnyugat-Törökországból, magával hozva Galliába a királyi vérvonalat. A letelepedésük helyét - szülõvárosuk után - Troyes-nak nevezték el. A ‘Meroving’ szó Meroveusra (másképp Merowig vagy Merovech) utal, I. Childeric száli frank uralkodó atyjára. A kutató Gardner szerint Meroveus az apján, Chlodión és Arimateai Józsefen keresztül Jézusig vezette vissza családfáját. ‘A részletes korabeli feljegyzések ellenére Meroveus király származása furcsán összekavarva jelenik meg a szerzetesek krónikáiban. - írja Gardner. Meroveus Chlodio törvényes fia volt, - ámde Priszkosz Rhetor történetíró szerint mégis egy ‘Bistea Neptunis’ (tengeri szörny) nevû rejtélyes teremtmény nemzette. Meroveus királyban és papi örököseiben nyilvánvalóan volt valami különleges, hiszen megkülönböztetett tisztelet övezte õket, és híresek voltak ezoterikus és okkult tudásukról.’ Egyes szerzõk azt feltételezik, hogy a ‘tengeri szörny’ története annak a felfogásnak a hibás értelmezésébõl fakad, hogy Meroveus félig hal volt, a hal pedig a Krisztust jelképezõ egyik legrégebbi szimbólum. Gerard de Sede, francia szerzõ kijelentette sokakat megdöbbentve, hogy a Merovingok valójában földönkívüli teremtmények leszármazottai voltak, akik az õsi izraeliták egy kiválasztott csoportjával keveredtek. Ez a feltevés összecseng David Wood elképzelésével, miszerint a királyi vérvonal, és maga az egész emberiség egy földönkívüli ‘felsõbbrendû faj’ leszármazottaiból áll. A Sioni Rendház ‘Titkos aktái’ szerint a Merovingok õsei zsidók voltak. Picknett és Prince úgy tudja: a Merovingok valójában ‘Benjámin elveszett törzse, akik elõször Görögországba, majd Németföldre vándoroltak, ahol sicamberekként váltak ismertté’. Mások kiemelik, hogy a térségben oly’ nagy volt a keveredés, hogy a ‘gót’ és a ‘zsidó’ kifejezés egyet jelentett. A ‘Titkos akták’ szerint Jézus és Mária-Magdolna utódai Dél-Franciaországban letelepedve házasságokat kötöttek a sicambriai frankokkal és így megalapították a Merovingok királyi nemzetségét. A Rendház tagjai szerint a Sauinére által Rennes-le-Chateau-ban megtalált papírtekercsek olyan genealógiai tényeket tartalmaztak, amelyekben a Meroving-nemzetség egészen az Európában ma élõ leszármazottjaikig nyomon követhetõ (beleértve a titokzatos Pierre Plantard-t is). Septimania elsõ királya egy zsidó születésû frank nemes, Theodorik volt (a Grálról szóló legendák ‘Aimeri’-ként említik), akit még ‘Kis Pippin és a bagdadi kalifa is Dávid királyi házának magjaként ismert el’. Sokak szerint maga Theodorik is Meroving volt. „Jézus Júdea törzsébõl és Dávid királyi házából származott. Úgy mondják, Magdolna Franciaországba magával vitte a Grált: ti. a ‘Sangraal’-t, vagyis a ‘királyi vér’-t (mai francia nyelven a ‘Sang Royal’-t)” - írta Baigent, Leigh és Lincoln, majd így folytatták: „És a VIII. században Dél-Franciaországban volt egy Júdea törzsébõl és Dávid királyi házából származó uralkodó (Gellone, Theodorik fia), akit a zsidók királyának neveztek. Ez az uralkodó nemcsak hithû zsidó, hanem Meroving is volt.” I. Khlodvig 496-ban áttért a keresztény hitre, miután katolikus felesége, Klotilde ösztönzésére egy sorsdöntõ és végül gyõzelmet hozó csatában Jézus segítségét kérte. Ez akkor történt, amikor az ariánusokkal folyamatosan harcoló római egyház befolyása éppen hanyatlóban volt. Az arianizmus Arius alexandriai pap után kapta nevét, és azt tanította, hogy Isten teremtett mindent, beleértve Jézust is, aki ezért nem Isten, hanem mennyei tanító - Messiás. Ez a nézet, amelyet a dél-franciaországi Magdolna-tradíció is megerõsíthetett, jelentõs népszerûségre tett szert abban az idõben. Az arianizmus megfékezésére Nagy Constantinus római császár Kr. u. 325-ben összehívta a niceai zsinatot. Amikor Arius kiállt, hogy megvédje tanait, valaki ököllel arcába csapott. A római egyház szigorú ellenõrzése alatt álló zsinat kinyilatkoztatta, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromsága; Ariust és követõit számûzték. ‘Most már csak két tárgya lehetett az imádatnak - írta Gardner -: az isteni Szentháromság, illetve maga a császár, aki az új megváltóként lépett elõ. Ha valaki ezt a legkisebb mértékben is vitatta, rögvest eretneknek nyilvánították. Azokat a keresztényeket, akik Jézust továbbra is ‘a Messiás Krisztusként’ tisztelték - a birodalmi egyház pogányoknak bélyegezte.” A római rendeletek ellenére az arianizmus eztán is nagy hatású maradt Nyugat-Európában. „Ha a Khlodvig elõtti korai Merovingok egyáltalán nyitottak voltak a kereszténységre, feltehetõen a szomszédos vizigótok és a burgundok ariánus kereszténysége állhatott a legközelebb hozzájuk” - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Majd amikor Khlodvig megkeresztelkedve a katolikus hitre tért át, katonáinak közel a fele követte példáját. „Ezután egy nagy megtéréshullám vette kezdetét, ami megmentette a római egyházat az elkerülhetetlen összeomlástól - írta Gardner. Ha Khlodvig király nem keresztelkedik meg, könnyen elképzelhetõ, hogy ma a Nyugat-Európában uralkodó vallás az ariánus kereszténység lenne, és nem a katolicizmus.” A római egyház Khlodvigot az ‘új Contastinusnak’ kiáltotta ki, hûséget fogadott neki s utódainak - igaz, ezt hamarosan megtagadta. Khlodvig 511-ben bekövetkezett halálakor a birodalmán négy fia osztozott: Theodorik, Chlodomer, Childebert és Chlotar. A Meroving-királyok jelvénye a hal (itt is Jézus jelképe), Júdea oroszlánja (ami szintén a héber örökségre utal) és a liliom (a francia uralkodóház késõbbi szimbóluma) volt. A testvérek közti viszályok ellenére a Meroving-birodalom egyre csak terjedt: magában foglalta a földközi-tengeri partvidéken a Provence valamint Spanyolország között fekvõ Septimaniát, és északra Szászországig, keletre pedig Bajorországig nyúlt. 561-re a birodalmat Khlodvig unokái: I. Charibert, Guntram, Sigibert és I. Chilperich osztották fel maguk között. A testvérek elõdeikhez hasonlóan intrikáltak egymás ellen, ami meggyengítette a birodalmat, és ezt a szomszédos államok hamar ki is használták. I. Chilperich fiának, II. Chlotarnak sikerült a birodalom egységét valamelyest visszaállítania 613-ra. Az õ fiát, Dagobertet viszont öt éves korában elrabolták, és egy, az írországi Dublin közeli monostorba vitték. Itt taníttatták; késõbb pedig nõül vette Matilde kelta hercegnõt. Miután váratlanul visszatért Franciaországba, elõdeinél is hatásosabb lépéseket tett a Meroving uralom megszilárdítására; - ámde 679-ben egy vadászat alkalmával Heristali Pippin kíséretének egy tagja meggyilkolta. Pippin Dagobert saját tisztviselõje volt, aki szoros kapcsolatokat ápolt Rómával. A pápai hatóságok - Gardner szerint - szándékosan összezavarták a Merovingok történetét, hogy a saját hatalmukat és tekintélyüket megõrizzék. „Ez pedig elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy a Dagobert életérõl szóló leírásokat úgy eltüntették, - szinte még a krónikákból is teljesen hiányzik. Életének a valóságos adatai még ezer évig rejtve maradtak a nyilvánosság elõtt. Ekkor derült ki, Dagobertnek volt egy Sigebert nevû fia, aki 679-ben megmenekült Pippin háznagy karmai közül. Apja megöletése után Sigebertet anyja languedoc-i házába, Rennes-le-Chateau-ba vitték. Idõvel a Sigeberttõl származó trónfosztott Meroving-vévonalból megszületett a híres keresztes lovag, Gottfried Bouillon, a Szent Sír Védelmezõje.” - írta Gardner. Itt egy újabb kapcsolat érhetõ tetten a Sioni Rendház, a templomos lovagok és a jézusi vérvonalról szóló korábbi hagyományok között. Ahogy Baigent, Leigh és Lincoln rámutattak: „Noha a Meroving királyi vért szentnek, csodás és isteni természetûnek tartották, egy helyen sem utaltak rá nyíltan, hogy az valójában Jézus vére volt.” Kétségtelen azonban, hogy a kapcsolat kimutatható; bizonyíték erre, hogy a zsidó frankok, illetve a Meroving-származású Dagobert és Guillem de Gellone között is létezik egy kapocs, mégpedig az, amely szerint Eusztách (Boulogne elsõ grófja és Gottfried Bouillon nagyapja) egy bizonyos Hugh de Plantard-tól származott. „Gottfried-del pedig egy olyan uralkodóház és ‘királyi tradíció’ kezdõdött, mely azáltal, hogy ‘a Sion sziklájára’ építtetett, egyenlõnek számított a Franciaország, Anglia és a német birodalom felett uralkodó királyi családokkal.” - tette hozzá Baigent, Leigh és Lincoln. „Az uralkodóházak között létrejött szövetségek és házasságok révén ehhez az ághoz tartozott Gottfried Bouillon is és számos más, múltbéli és jelenlegi nemesi vagy királyi család: a Blanchefort, a Gisors, Saint-Clair (Angliában Sinclair), a Plantard és a lotharingiai Habsburg-ág.” Dagobert halála után új rivalizálás vette kezdetét. A fennmaradó Merovingoknak át kellett adniuk hatalmukat a háznagyi rangban lévõ udvari tisztviselõknek, kik köztudottan a katolikus egyház befolyása alatt álltak. Kr. u. 750-ben az utolsó Meroving királyt, III. Childeric-et az egyik háznagy, Kis Pippin eltávolította trónjáról, és megalapította a Karoling-házat, amely apjáról, Martell Károlyról kapta nevét. „A Meroving-monarchia szigorú dinasztikus elv szerint mûködött - írta Gardner -, de ezt a hagyományt elõre-látható módon, Róma azon nyomban eltörölte, amint lehetõsége nyílt rá, hogy a pápai hatalomnál fogva királyokat válasszon. Az egyház régi terve vált így valóra és ettõl kezdve a királyok kizárólag a magát kiváltságokkal felruházó Róma jóváhagyásával, koronájával uralkodhattak. A Meroving-uralkodók nem gyakorolták hatalmukat országuk felett, nem vettek részt aktívan a politikában. Inkább azt tanulmányozták lelkesen, hogy az õsi tradíciók szerint mi a helyes uralkodás gyakorlata, és Dávid fiát, Salamon királyt tekintették példaképüknek. Elgondolásaikat túlnyomórészt az Ótestamentumra alapozták; a római egyház ennek ellenére hitetlennek nyilvánította õket.” Az eretnekség vádját figyelmen kívül hagyva is nyilvánvaló, miért félt a korai egyház a Merovingoktól. Ha örökségük valóban ‘Dávid királyi házához’ és fõképp Jézushoz kötötte õket, egy-értelmû fenyegetést jelentettek az egyház és késõbb az európai uralkodóházak által megfogalmazott teológiára nézve. „A Thule Társaság (!) célja kezdetben az volt, hogy Jézus valamelyik leszármazottját - ‘vagyis’ egy Merovingot - Európa trónjára ültesse. Hitler azonban uralomra kerülése után leállította ezt a tervet.” - írta Henry. Számos mai író elõtt a friss kutatások és kiadványok fényében a következõ kép tárul ki egyre világosabban: Jézus keresztre feszítését követõen Mária-Magdolna, a felesége Dél-Franciaországban telepedett le Jézus gyermekeivel. Itt a nagy helyi zsidó közösségben élve megõrizték az eredeti vérvonalat, majd az V. században házasság útján bekerültek a frank királyi családba és megalapították a Meroving-uralkodóházat. A római egyház kezdetben hûséget fogadott a dinasztiának, minthogy teljesen tisztában volt messiási eredetével. Ámde az egyház vezetõi félelemmel és féltékenységgel tekintettek a közös papi és politikai vérvonalból származó uralkodóházra, ami Dagobert megöletéséhez és III. Childerich trónfosztásához vezetett, a célból, hogy Róma kiterjeszthesse uralmát a késõbbi Franciaország egészére. E csel-szövés során végig felbukkannak a Plantard-ok, a Bouillon-ok, a templomos lovagok és a Sioni Rendház is. A XII. századra ezek az õsi családok, a saját múltjuk teljes tudatában, expedícióra indultak Jeruzsálembe (ha ugyan nem éppen õk szervezték meg az egész elsõ keresztes hadjáratot), - azzal a céllal, hogy Salamon temploma alól megszerezzék a családjuk származását rejtõ iratokat. Közben megalapították a titkos Sioni Rendházat, és fedõszerveként a templomos lovagok rendjét. Ekkor még valóban a Meroving-királyság vissza-állítása lehetett a fõ céljuk. A templomosok minden jel szerint megszerezték a templom kincsét - lett légyen az csak néhány történelmi feljegyzés, vagy valami nagyobb jelentõségû lelet, mint például az ószövetségi frigyláda vagy akár Jézus mumifikálódott teste. Bármi is volt, hazaszállították Rennes-le-Chateau környékére, s a kincsek olyannyira megerõsítették a katarokat hitükben, hogy az életüket is készek voltak feláldozni meggyõzõdésükért. Mivel a templomosok kevésbé voltak áldozatkészek, vallási tanaikkal együtt inkább beleolvadtak más titkos társaságokba. Az évek során több kísérletet is tettek arra, hogy Francia-ország trónját valamely Meroving-utódnak szerezzék meg, de csak egyszer, a XVIII. században jártak közel a sikerhez. Baigent, Leigh és Lincoln így írtak errõl: „A Habsburg királyi családba való beházasodásával a lotharingiai uralkodóház (mely a Merovingoktól származott) megszerezte Ausztria, illetve a Nyugat-Római Birodalom trónját, mely államképzõdmény csak 1806-ban szûnt meg végleg. Amikor Lotharingiai I. Ferenc német-római császár leánya, Marie-Antoinette, Franciaország királynéja lett; a francia trón is már csak egy-két nemzedéknyi távolságra volt. Ha nem tör ki a francia forradalom, a lotharingiai Habsburg-ház az 1800-as évek elejére már közel kerülhetett volna ahhoz, hogy átvegye az uralmat egész Európa felett. A Habsburg-dinasztiát a Sioni Rendház szerves részeként tartották számon s még a Rothschildokkal is kapcsolatba hozták II. Albrecht (más néven Archibald) révén, aki Barbarossa Frigyes német-római császár második fia volt. A család eredete egy ‘Habicht-burg’ avagy Habsburg (‘Sólyomvár’) nevû svájci birtokhoz nyúlik vissza, amit Strassbourg püspöke építtetett 1020-ban. A Habsburgok ügyesen kiszámított házasságokkal Európa leghatalmasabb uralkodóházává váltak. Miksa osztrák fõherceg, Mexikó császára szintén Habsburg volt, hasonlóan V. Károly német-római császárhoz. Feltehetõ, hogy történt még egy kísérlet a Német-Római Birodalom feltámasztására a XIX. század vége felé. A francia szerzõ, Jean-Luc Chaumeil szerint a Rennes-le-Chateau-i rejtély számos szereplõje - beleértve Sauniere-t is - a skót rítusú szabadkõmûvesség egyik szupertitkos csoportjának tagja volt, mely (az illuminátusokhoz hasonlóan) teozófián és gnoszticizmuson alapuló Európai Únió megteremtésén fáradozott. A társaság neve ‘Hieron du Val d’Or’ volt, a célja pedig a Külkapcsolatok Tanácsáéhoz és a Trilaterális Bizottságéhoz hasonló: létrehozni egy olyan világméretû, isteni renden alapuló rendszert, ‘melyben az országok csupán tartományok lennének, vezetõik pedig csupán egy globális okkult elitkormány helytartói.” A kutatók nagy részében ez egy korai ‘Új Világrend’ képét idézi fel. Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli: „A XIX. század során a Sioni Rendház a szabadkõmûvességen és a ‘Hieron du Val d’Or’-on keresztül megpróbálta modernizált formában újjáéleszteni az egykori Német-Római Birodalmat, vagyis létrehozni egy ‘teokratikus’ Európai Egyesült Államokat, amelyet a Habsburg-ház és a radikálisan megreformált katolikus egyház együttesen irányítana.” A kísérlet, úgy látszik, a XX. századi események hatására megfeneklett. (Addig is Habsburg Ottó, ‘örökös’ osztrák-magyar trónörökös, Páneurópai Mozgalom elnöke, Jeruzsálem Királya, egykori magyar legitimisták álom-hercege ‘Európa lézengõ rittere’ marad, akinek a szél elfútta a kalapját (koronáját) s nem tud olyan kecsesen futni utána, hogy ne váljék nevetségessé.) Nyilvánvaló, hogy az összeesküvések e homályos és szövevényes hálója a valóság egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentették: „Kétségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett és egységes keretintézmény létezésérõl, mely összehangoltan dolgozik a háttérben, fedõszervezeteket használ álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem nevezték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy valójában ez a Sioni Rendház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak ‘az európai ügyek sötét alvilágával’ összefüggõ rejtett tevékenységén, „ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerzõ ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök összefognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénzhatalom és a szervezett bûnözés között húzódó határvonalak lassan össze-mosódnak s közös zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa keresztény-demokrata pártjai, az európai egységet célzó különféle mozgalmak, a király-párti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkõmûves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend s a Vatikán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen vala-milyen együttes cél érdekében.” Eddig még azonban senkinek - legkevésbé a három fáradhatatlan kutatónak, Baigent-nek, Leigh-nek és Lincolnnak - nem sikerült pontos fogalmat alkotni a Rendház és az azt körülvevõ titkos csoportok mibenlétérõl a rengeteg hamis dokumentum, ellentmondásos állítás és a teljes homályba veszõ múlt miatt. „A Sioni Rendház kezdett egyfajta hologramhoz hasonlítani, melynek képe prizma-szerûen aszerint változott, hogy milyen irányból esett rá a fény és a tekintet - írták 1986-ban. - Egyik szemszögbõl befolyásos, hatalmas és vagyonos nemzetközi titkos társaságnak látszott, melynek tagjai a kultúrális, a politikai és a pénzügyi élet kiemelkedõ alakjai. Más oldalról nézve viszont csak zseniálisan kitervelt szemfényvesztésnek tûnt az egész, amelyet egy kis csoport talált ki valami homályos célból. Bizonyos szempontból talán mindkettõ egyformán igaz.” Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Sioni Rendház képviseli ma a háttérhatalmi piramis csúcsát és fogékony szabad-kõmûveseket hív a tagjai közé a rózsakeresztességen keresztül. Az új Európai Únió pedig - akár ez volt az eredeti elképzelés, akár nem - annak az egységes Európáról szóló elképzelésnek a hû mása, amelyet az Új Világrend vezetõi és a Sioni Rendház megálmodott.”



8. A szép új világrend (epilógus)



Korunkat a New Age (a sátánizmus vagy az Antikrisztus) korának nevezhetjük; - amelyet mégis az ókor és a középkor okkult legmélyérõl felfakadó gnosztikus szellemi áramlatok, források táplálnak. Nincs új a Nap alatt! Ki-ki eldöntheti, mit hisz el inkább: a sumér genezis máig ható legendáját, a gnosztikus (egyiptomi, esszénus, katar vagy szabadkõmûves) világnézetet, a kereszténység (Krisztus) tanítását, életfilozófiáját vagy az ún. ‘tudományos-technikai-fogyasztói’ világ-képet, amely utóbbi kizárólag az evilági, anyagi élvezetek habzsolását célozza! Ami a dologban a legkülönösebb, az a következõ. Az Új Világrend - nyugodtan állíthatjuk - a legképtelenebbnek tûnõ, váratlan és meglepõ kiszivárogtatásokkal kezdõdik. Gondoljuk végig a következõket! Az egységes Világállam gyorsított ütemû felépítését már nem tagadja senki; - a ‘világállam’ csendben, észrevétlenül a ‘globalizáció’ kifejezés szinonimája lett. A Világállamot, és az általa elõírt Új Világrendet a pánikszerû, kollektív ‘terrorizmusellenes rettegés’ tartja egyben és építi fel; mintha a hatalom végsõ koncentrációja lenne az egyetlen megoldás egy harmadik világháború, a világforradalom vagy az ökológiai katasztrófa tervszerû megelõzésére és kivédésére. Miközben a ‘világkormány’ úgyszólván a lehetséges valamennyi politikai, gazdasági, pénzügyi, hadászati, tudományos és kultúrális eseményt elõre kiszámítottan, aprólékosan megtervezi; és a véletlen kiiktatásával teljes részletességgel elrendezi; aközben a világ szemmel láthatóan egy expressz-vonat sebességével rohan saját ‘kiszámíthatatlan’ balvégzete felé, amelyet immár szinte minden értelmes ember tisztán lát, kivéve a döntési helyzetben lévõ vezetõ politikusokat. A tudomány és a technika mára már minden lényeges folyamatot matematizált, algoritmizált és digitalizált; - mégis, mintha az emberi civilizáció és a világ két, külön (kényszer)pályát járna be, amely pályák párhuzamosokként a végtelenbe tartanak, a találkozás vagy átfedés esélye nélkül. A legfontosabbnak ítélhetõ kérdésekrõl - pl. mit keresnek a Földön a repülõ csészealjak, és kik ezek az ufonauták? - a tudomány és a világkormány egyformán hallgat; legfõbb érvük, hogy az új ismeretek kétélûek, veszélyesek, ‘kockázatos’ lenne kihirdetni azokat. Az ember egyszerû józan ésszel is felteszi magának a kérdést: mármost ellenünk, vagy velünk vannak-e ezek?! Amikor a ‘honpolgár’ megérti, hogy a nemzeti elitje busás jutalékért adta el a hazát ‘a globalizátoroknak’ - joggal merül fel benne az újabb gyanú: hátha a világkormány az egész Földet adta el a betolakodóknak?! A fokozódó kiszivárogtatással ‘egyenes arányban’, hatványozottan növekszik az elhallgatott legújabb titkok mennyisége. Lassanként ‘fizikailag is’ reménytelenné válik, hogy egyszer a Föld értelmes lakosságának többsége egyidejûleg tisztában lehessen a teljes igazsággal: milyen világban, milyen célokért és miért is él?! A gombamódra szaporodó titkos társaságoknak már a nevét sem lehet megjegyezni - annyi van! -; nem lehet sehonnan kideríteni, hogy melyik legitim és autentikus, illetve melyik nem. Senki nem tudja, hogy melyiknek valójában mi az elérendõ célja; azontúl, hogy a nemzeti és/vagy globális hatalom megszerzésére tör. Az elit társaságok, klubok tagságában óriási az átfedés (a többség 3-4 társaságnak tagja egyszerre), - miközben mindenki látja, hogy aki ‘egyikükhöz sem’ tartozik, annak az ország vagy a világ dolgaiba semmi beleszólása nincsen, s örülhet, ha megél. Ki tudja, melyiküknél található a Bölcsek Köve? A templomosoknál, s a szabad-kõmûveseknél? Vagy a Rózsakereszteseknél? A teozófusoknál, a szcientológiai egyház tagjainál? Ki õrzi a Szent Grál titkait, a Prieuré de Sion? A Cion Bölcsei, a Szövetség Fiai vagy a Hiúz Szemei? Melyik okkult társaság a világhatalom leg-belsõ centruma: a Hieron du Val d’Or, a Lucis Trust, a Golden Dawn, a Thule Társaság, a P2 vagy a Halálfejes Rend? Kik a legesélyesebbek a világhatalomra: az Angol Nagypáholy, a Grand Orient, a Fábiánus Szocialisták vagy a rejtélyes Illuminátusok? A világállam legbensõ magva nemzetekbõl vagy páholyokból áll? Mind gyakrabban tûnik úgy, hogy végleg beszakadt a part múlt és jövõ között...


A háttérhatalom burjánzó családfájának felsõ ágai már a csillagos eget verdesik.


A színjáték azonban hamarosan véget ér.

Hasad az idõ kárpitja, a dimenziók leomlanak



Kényszerpályán a Világ


(visszatekintõ elemzés)



A matematika függvénytanából ismerjük, hogy nagyon sok olyan görbe is létezik, melyek viszonylag hosszabb kezdeti szakasza olyannyira megegyezik, egybevág, hogy még szinte meg sem különböztethetõk egymástól. A görbék hosszabb távon eltérõ meredeksége csupán a megoldó képlet alapján elvégzett függvény-analízis, a differenciál-számítás segítségével állapítható meg.


A meredekség mértéke és iránya azután már feltárja a görbe konvergenciáját.


Tegyük fel, hogy az emberiség önfejlõdése a homo sapiens megjelenésétõl a mai világunkig egy kvázi egyenes vonalú trenddel írható le, ami a tudósok és hétköz-napi emberek számára egyaránt azt a hamis látszatot kelti, mintha csak a fejlõdés örökké töretlenül ívelne a végtelenbe; a plafon egyedül a csillagos ég.


Még tovább fejlesztve a szimbólumok rendszerét, könnyen beláthatjuk, hogy az idõ bizony gyorsul - lassanként semmire nincs már idõnk! -, ami viszont már azt a látszatot kelti, mintha tehetetlen kapálózásunk ellenére is gyorsuló szabadeséssel zuhannánk valami ismeretlen mélység (vagy magasság) távoli fókusza irányában; vagyis hát igencsak megnõtt a trend meredeksége...


Tegyük fel, hogy az emberi technikai civilizáció ‘életvonala’ (hasonlat a tenyér-jóslásból) nem egyenes, hanem aszimptotikusan konvergens bizonyos ismeretlen erõközponthoz; s csak az a kérdés, hogy éppen a leszálló, vagy a felszálló ágban vagyunk, haladunk-e?! Mert a ‘fejlõdésünk’ mindenképpen exponenciális!


A szimbolikát most már a vallási, filozófiai síkra átemelve; képzeljük el, hogy az eddig végtelen egyenesnek hitt trendvonal valójában egy görbe, amirõl még nem tudjuk, parabola-e, vagy hiperbola; mert nem ismerjük a képletét... Tegyük fel, hogy a parabola-változat az Istenhez, az örök élethez - a hiperbola görbéje pedig a Sátánhoz, az örök halálhoz vezet! Minden csak a képlet felismerésén múlik...


A görbénk irányultságát, ‘végkifejletét’ elõre nem ismerhetjük, ám a meredeksége visszavonhatatlanul, érzékelhetõen fokozódik. Valami nagyon gyorsan közeledik! De a megoldó képletbõl eredõ ‘megoldás’ negatív értelmezési tartománya (ti. a Sátán!) merõ képtelenségnek tûnik...


Sohasem fogjuk megtudni, vajon a tyúk volt-e elõbb, vagy a tojás. Vagyis hogy a görbe meredekségébe van-e belekódolva a kollektív sorsunk, vagy a mi szabad akaratunk, tehát magunk csinálta történelmünk idézi-e elõ az ‘életgörbénk’ felfelé ívelését, avagy tragikus lekonyulását?! Könnyû megoldás lenne a praedestinációra ‘fogni’ mindent, amivel a Teremtés és a Gondviselés összes erkölcsi felelõsségét Isten nyakába varrhatnánk. Eleve meghatározott képlet ugyanis nincs. Más kérdés azonban, hogy attól a pillanattól kezdve, amikortól már nem csak a gyorsulás, de annak a mértéke, sõt, még az iránya is felismerhetõvé válik; - attól kezdve bizony ‘nagy baj van’, mert a képlet ‘kõbe vésve’ tûnik elõ... Innen kezdve ugyan lehet még elemezni, siránkozni, mosakodni, magyarázni, mellé beszélni, fogadkozni, ködösíteni, jópofáskodni - de változtatni már nem.


Kényszerpályára lépett a Világ!



Az I. Világháború akár csupán fatális véletlen is lehetett; bár már feketén-fehéren megmutatta, hogy akár egyetlen pisztolylövés történelmet csinál, és úgy megrázta az egész földgolyót, hogy a Világ ténylegesen kitért a hitébõl.


A II. Világháború viszont már valóságos elõregyártott rituális rejtély. A holocaust tragikus egyedisége éppúgy nem tagadható, mint ahogy a bibliai gyökerek is hát-borzongató pontossággal felismerhetõk, azonosíthatók. Az emberi fejlõdés ekkor paranoid-skizofrén irányt vett, amúgy általánossá is vált a le-és elhallgatás...


Azután pedig már egymást érték a vadabbnál vadabb történések.


J. F. Kennedyt, az Amerikai Egyesült Államok elnökét dallasi látogatásakor több lövéssel meggyilkolta L. H. Oswald, aki igen gyanús orosz kapcsolatokkal (CIA-KGB?) is rendelkezett; majd J. Ruby a börtönben hasba lõtte, és õ is meghalt.


Nemsokkal késõbb az elnök öccsét, az igazságügyminiszter Robertet is magányos merénylõ (Sirhan-Sirhan) lõtte agyon; - mindmáig nem tisztázott egyik gyilkosság háttere sem...


II. János Pál (lengyel) pápa testébe a török Ali Agca eresztett öt pisztoly-golyót; ám a katolikus egyház fáradhatatlan feje nemcsak, hogy ‘tökéletesen’ felgyógyult, de még nyilvánosan meg is bocsátott potenciális gyilkosának. A bolgár kapcsolat elemzése révén kiderült, hogy a KGB volt/lehetett a megbízó.


Az egykori western-színész, Ronald Reagan elnök szintén majdnem ‘hõsi’ halált halt, a tüdejét fúrta át egy magányos merénylõ golyója, ámde felgyógyult, majd a ‘80-as évek második felében a csillagháborús fegyverkezési verseny tervszerû felgyorsításával gazdaságilag térdre kényszerítette a Szovjetúniót és ezáltal egy-pólusúvá változtatta a világhatalmat; szintén magas, aggastyáni életkort érve meg.


John Lennont, a legendás Beatles-vezért, a beat-korszak tán legnagyobb zenész-forradalmárát, aki népszerûbbnek hirdette magát Jézus Krisztusnál is; - újból egy magányos merénylõ, egy pszichopata gyilkos öt (ez meseszám?) pisztolylövéssel lõtte agyon, közvetlenül newyork-i lakása kapujában... Hihetetlen történetek!


Vagy mégsem? Mi folyik itt? - kérdezhetné egy másként gondolkodó, de már rég-óta senki nem kérdez semmit, ami mellesleg igencsak fura, árulkodó körülmény. Különösen akkor, ha hozzávesszük, hogy a közvélemény és a hivatalos történet-írás - oly ritkán, de most - egybehangzó véleménye szerint a merényleteket a XX. század szinte ‘legpozitívabb’ társadalmi személyiségei ellen hajtották végre, és a valódi indítékok máig-mindvégig megismerhetetlenek maradtak!


Negatív, gonosz figurák ellen soha, semmilyen gyilkossági kísérlet nem történt... Ez mellesleg nagyjából választ ad a „kinek áll(hat) érdekében?” kérdésére is. Ha ugyanis a merényletek kizárólag csak ‘jó emberek’ ellen irányulnak, akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a ‘megfelelõ gyanúsított’ mindegyik esetben a Gonosz Lélek... Ennyi véletlen nincs; - a jók pedig bizonyosan nem irtják módszeresen a jókat!


Gyanúsan sok a fanatikus, magányos merénylõ. Akirõl azután mindig kiderül - hogy egyrészt ‘õrült’, másrészt semmilyen ‘szervezett kapcsolat’ nem küldte. Ha a média és az általa megvezetett közvélemény már kellõképpen kiszörnyülködte magát rajtuk; - megölik õket is, vagy eltûnnek a süllyesztõben, az ismeretlenség homályában, ahonnan jöttek. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az erõ-szakos, terrorisztikus cselekmények ‘arra valók’, hogy kizökkentsék megszokott medrébõl a Világ folyását. Kizökkentsék, és egy másik, gonosz kényszerpályára állítsák. Az ezredforduló utáni események bebizonyították e kényszerpálya létét...



Azután 2001. szeptember 11-ikén egy ‘zseniálisan’ kitervelt és végrehajtott aljas terrortámadás következményeként szinte percek alatt ledõltek a manhattani világ-kereskedelmi központ (WTC) felhõkarcoló ikertornyai; - majd 2001. október 7-ikén Afganisztán amerikai megtámadásával, látszólag minden elõzmény nélkül kitört a III. Világháború az ún. zsidó-keresztény nyugati civilizáció és az arab-iszlám világ között (lásd még pl. Samuel P. Huntington: „A civilizációk össze-csapása és a világrend átalakulása” könyvében). Úgy is, mint az USA, illetve a szintén ‘magányos merénylõ’ Usama bin Laden képtelen konfliktusa. S a postán, levélben küldött töméntelen lépfene-baktérium (fehér por) formájában ismételten kivirult a birodalom paranoid-skizofréniája is. A Világ lakossága ettõl kezdve - az államhatároktól igen, de a vallási hovatartozástól cseppet sem függetlenül - vég-érvényesen két tömbre szakadt: USA-pártra és Usama bin Laden ‘rajongóira’; bár a legtöbb állam hivatalosan a NATO mellé állt...


Most mindenki - gyarlók, esendõk, földhöz ragadtak és végleg megvezetettek - gondolatai kényszerpályán mozognak; dönteni kell végre a jó és a rossz között. Az USA vagy bin Laden: nincs harmadik, vagy arany középút. A vigyorgó kurafi, a Köpönyegforgató úgy intézte, hogy most az egyszer, csak és kizárólag rosszul dönthessünk, mert mindkét út õhozzá vezet el. Sátáni pofájának a pillanatképe füstölve lángolt a falon, amint az egyik Boing becsapódott...



A kicsinyhitûek rettegése nõttön nõ; - a rettegés a ragály, nem is a lépfene. Mivel csak az retteg, aki nem hisz; a Sátán végsõ vad rohammal törhet a világuralomra, mert a hitetlenség szökõárja hullámsírba dönt minden hívõt. „Gyõzni fogunk!” - ismétli naponta többször is Duplavé Bill, a Bozót-Gyuri, az Amerikai Egyesült Államok ügyeletes elnöke, hogy lelket öntsön a honfitársaiba s belénk. Valamikor rég még egyszerû volt a világ. Az évtizedekig ideiglenes szovjet megszállás idõ-szakában össznépi meggyõzõdéssel vallottuk, hogy a szocialista tábor a jó oldal, míg a gaz amerikaiak a gonosz imperialisták. Õk viszont már akkor is biztosak voltak benne, hogy Amerika a világ legeslegszabadabb országa, míg a Szovjet-únió a Gonosz birodalma. Mindenki szabadon választhatott - akárhol is élt -, hogy a jó, vagy a rossz oldalára áll. Mára a helyzet végletesen bonyolulttá vált; miközben mi, NATO-tagok az egyedül létezõ jó oldal kizárólagos képviselõinek tartjuk magunkat, fel kellene ismernünk, hogy velünk szemben nem áll senki; - nincs ellenség, csak az ördög lidérces pillanatképe a ledõlõ torony füstölgõ falán.


Pontosabban: a terrorista Sátán közöttünk él, bennünk, az elménkben lakozik!



Nem sokkal az ikertornyok ledöntése után egy barátom azon véleményének adott hangot, hogy ezt a merényletet nem csinálhatták (csak) az arabok.


2001-ben a Parlament plenáris ülésén dr. Lentner Csaba, a MIÉP országgyûlési képviselõje (immáron másodszor!) tette szóvá, hogy miközben az Országgyûlés terrorizmus-ellenes pénzügyi törvényeket, az USA utasítására szigorú, korlátozó intézkedéseket igyekszik bevezetni; - például: a pénzmosás megakadályozására felszámolják az ‘anonim-bankbetéteket’ -, addig az állami készenléti távközlési (információs) rendszer (TETRA) technikai megvalósítására kiírt pályázatot az a MOTOROLA multinacionális társaság nyerte meg, melynek jelentõs hányadban tulajdonosa a szaúd-arábiai bin Laden család! Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. „Micsoda világban élünk!” - tette hozzá. Utána megemlítette még, hogy a jelentõsebb összegû pénzmosások hazánkban az 1990-es évek elsõ felében már mind lezajlottak - úgy mint: privatizációk és bankkonszolidációk formájában...



Mintha a világ véglegesen szétesett volna; s a kétségbeesett maradék vagy hézag-pótló ‘nemzeti kormányok’ megalázó pótcselekvésként a lehullott morzsákat, a szerteszét szállongó pernyét kergetnék csak ócska-kis cirokseprûikkel, miközben a lényeg sziklabarlangi oxigén-elvonó neutron-bombaként lobbant szanaszéjjel...


A krónikus veseelégtelenséggel küszködõ (nyilván rövidülõ ciklusokban mûvese-kezelésre is szoruló) Usama (az Ezeregyéjszaka palackból kibújt dzsinnje) fürgén ide-oda mászkál összkomfortos katakombáiban, és idõnként ügyesen el-elugrik a sûrûn becsapódó fürtös-bombák elõl, majd sietve újabb interjút ad az Al Jazeera televíziónak, melyben dzsihádra, vagyis szent háborúra szólítja fel a világ összes muzulmánjait - a modern keresztes-háborút folytató keresztény-zsidó civilizáció ellen, mondván: „Addig, amíg egyetlen amerikai is él a Földön.”...


Nem bizonyos, viszont valószínû, hogy a tornyokat Usama döntötte le.


Nem biztos, hogy õ tervelte ki, de vélhetõleg õ irányította a végrehajtást.


Nyilván a MOTOROLA mobil-telefonjain, mûholdjain, internet-világhálóján; - a VILÁG-TETRA Al-Kaida alrendszerét is sikeresen felhasználva az akcióhoz...



Az ikertornyok felrobbantása felért a világ rettegésének õsrobbanásával! Hogy az analógia teljes legyen; - még az a bizonyos háttérsugárzás is jelen van: tûzoltó-asztma és apránként terebélyesedõ biológiai-pszichológiai hadviselés képében... Az egyetlen pillanatra sem megszûnõ világ-rettegést a világ-média generálja; - valami titokzatos parancsnak téve eleget, amely a legmélyebb tudatból tör elõre. Még 2001. november 11-ikén olvastam a közszolgálati televízió (M2) teletextjén, a nagyvilág kis híreiben (135. oldal), piros címmel ezt a hírt: Szabadkõmûves Világkormány. A hír szerint új párt alakult Lengyelországban, ‘önvédelembõl’, azért, hogy a Szabadkõmûves Világkormány (amelyet Soros György és a szõrûek irányítanak) ne lophassa el (értsd: privatizáció) a lengyel nép kollektív tulajdonát. Lassan mindenki becsavarodik - bróker, vakoló vagy terrorista lesz...



„Az Antikrisztus háborúja huszonhét éven át fog tartani. A hitetlenek halottak lesznek, raboskodnak vagy elûzöttekké válnak; emberi testek, vér és vörös esõ lepi be a Földet.” (Nostradamus)


S valakik már jelezték, hogy a lépfene után mindjárt jön a fekete-himlõ...


„A számmisztika törvényei szerint New York város (a fényképen még iker-tornyokkal) száma 3, ami a büszkeséget, ambíciókat és a földi örömök szeretetét jelképezi; de azt is, hogy az ebbe a csoportba tartozók képtelenek gondolatokat és embereket hosszú idõn át komolyan venni. Egyes gondolkodók szerint ez a jellemzés tökéletesen ráillik az USA divat-és pénzügyi fõvárosára.” A világpénz fõvárosa tehát - komolytalan. Egykor az élvhajhász, fajtalan Róma is így tûnt el...


Az ember egyik legnagyobb tévedése, hogy döntõ jelentõséget tulajdonít minden eseménynek, a cselekménynek; s ezek összességének, az írott történelemnek. Az isteni gondviselés meghatározó jelenségei: a személyiségek, a próbatételek vagy az analógiák, - illetve a dramaturgia és a szimbólumok. Ilyen megközelítésben bizony merõben más értelmet kaphat a WTC-tornyok elleni merénylet. Az iker-tornyok a liberalizált világkereskedelem merészen az égbe törõ jelképei voltak. Ledöntésükkel az akciót végrehajtó terrorista-hadúr magát a világkereskedelmet kívánta megdönteni; - azt a profit-éhes világrendszert, amely a mindennapokból kirekesztette az egy Istent. A Sátán tudja, hogy az anyagelvû, élvhajhász ember nem Isten ítéletétõl, a kárhozattól retteg, hanem a haláltól, mert valójában nem is hisz a világ Teremtõjében, az üdvözülésben, a feltámadásban és az örök életben. A tornyok felrobbantásával, sõt, az állandósult baktérium-fenyegetéssel az ördög Amerika életének szerves részévé igyekszik tenni (tette) a növekvõ rettegést, ami a kétségbeesett metodistákat végül tömeghisztériába, pánikba kergeti.


A WTC-tornyok ledöntése a beköszöntõ bibliai Armageddon kezdõ rúgása volt...



Amióta ténylegesen kitört a paranoid-skizofrén III. Világháború - amirõl a világ-média csupán egyszerû, vidám terrorista-üldözésként tudósít -, gyakran nézem a CNN és a Fox News tévécsatornákat, hogy a saját szememmel is lássam, amint bilincsbe verve, pórázon (Szabadi Bélánkhoz hasonlóan) elvezetik a világ elsõ-számú közellenségét, hogy a Szlobodán Milosevics melletti zárkába zárják, amíg a szupranacionális ítélõszék vésztörvényt nem ül fölötte. Nézem, elnézegetem a legkülönbözõbb világnemzetiségû, tökéletes angolsággal üzemelõ hölgyeket 30 és 70 év között, kiknek valós életkorára maximum temperamentum-különbségeikbõl lehet következtetni - hiszen ráncaik egyáltalán nincsenek, ámde a fiatalabbak még tudnak mosolyogni. Hatvanéves, klónozott bemondógépek, - az örömtelen világ mosolytalan hírhozói. Mert a médiát is uralja a kortalan, szenvtelen, boldogság-hiányos, kegyetlen matriarchátus, amely az ifjakat Vietnam, Bosznia, Koszovo és Afganisztán után most bizonytalanul hosszú évekre Irakba küldi. Mert a liberális világdemokrácia legfõbb ellensége a halál, az elmúlás, mely elõl az ál-keresztény angolszász világ most fejvesztve menekül. S a hijackerek, a repülõgép-eltérítõk, a merénylõk és az öngyilkos robbantgatók azért legyõzhetetlenek, mert nem félnek a haláltól! Mert bizony a túlvilági élet, az üdvözülés - földi élet és halál kérdése.


Az elsõszámú közellenség - Usama bin Laden - helyett azonban a bosszúszomjas világ egy idõre most még kénytelen beérni a frissen elfogott Szaddám Huszeinnel, akit elõretolt balekként morzsolnak miszlikbe, hogy csökkentsék frusztrációjukat.


A verseny, a vesszõfutás folytatódik, nehogy végetérjen a monstre amerikai álom.

Levajazott szent világszabadság



Aldous Huxley szép új világa már megvalósult, pedig be sem mondta bármelyik televízió. A véget nem érõ mûhold-talkshowkban pedig ilyesmirõl nem esik szó. Az utópiák igaz jóslatoknak bizonyultak, központosult a földöntúli gonoszság.


A nemzetállamnak csúfolt rezervátumok elkábított lakóira, a megvalósult szép új rendre területenkívüli manipulációs központok, interaktív televíziók vigyáznak.


Itt keverednek/cserélõdnek a belföld és a külföld információi, itt mixelik a népek egyenfogyasztására szánt aktuális/kultúrális túrórudit - "maxi a hari!" -, amely minden szellemi nyomelemet tartalmaz a klónozott szellemû népesség számára.


A televíziók márpedig amolyan információs vámszabadterületek, ahol a hatalmat békés egymásmellett-élésben, sõt, kalákában kotyvasztják a nacionális és a multi-nacionális hírszerzõk. Jól ismerik egymást, ám a hatalom-katyvasz receptjét nem.


A hírszerzõk számára már semmisem tilos, nem léteznek áthághatatlan törvények vagy állam(határok) - az olajozott személyi együttmûködés azonban kötelezõ.


Nem ért(het)ik egymás tevékenységét - nem is szólnak bele -, de közös munkájuk lényegét, céljait és következményeit nem lát(hat)ják át. A bábeli nyelvzavarból az agyleszívók szûrik és kristályosítják (csomagolják és postázzák, vagy kézbesítik) a világhatalmi mézesmaszlag kvintesszenciáját. Az agyleszívók speciális, kreatív ügynökök, etikus emberek; az alkotó intelligenciák felismerésére, behálózására és diszkrét agyleszívására - felfedezéseik, ötleteik, találmányaik eltulajdonítására - célszerûen kiképezve. Gyûjtik a szellemi értékeket, mint a méhek a virágmézet. Az agyleszívók agyának szelektív memóriáját biztonsági okokból bizonyos idõ-közönként kitörlik, kiürítik; - akárcsak a közterületi parkolóautomatákból a fém-pénzérméket az önkormányzat. A törlés gyakorisága az adott agyleszívó személy agykapacitásának nagyságától, a benne tárolt fontos információk mennyiségétõl függ. Így vannak/lehetnek többévente, évente, havonta, - sõt, hetente "felejtõk" is. Néha fejfájásra, memóriazavarokra panaszkodnak, esténként nem ismerik meg hozzátartozójukat, vagy nem emlékeznek, mit hazudtak legjobb barátjuknak az elmúlt héten. Az agyleszívók által nyersen begyûjtött információ-koncentrátumot már a nemzeti rezervátum fõparancsnokságán hasznosítják; a legfeldolgozottabb, a legsûrûbb és legértékesebb szûrlet azonban közvetlenül a Központi Világállam birtokába jut. Itt történik meg a végleges "hasznosítás", illetõleg a nemzetállamok népeinek generálfogyasztására szánt információs konzerv receptszerû össze-állítása, ami ugyanezen a hálózaton keresztül áramlik vissza a rezervátumok vér-keringésébe, mint aktuális napiparancs. Az információs konzerv célszemélyei az adott célország vezetõ politikusai, akik mint médiumok szolgai módon közvetítik az aktuális igazságokat, az elõírt viselkedési normákat a mit sem sejtõ lakosság felé. Felmerül a szörnyû gyanú, hogy a médium-elnevezés a legtöbb esetben a szó legszorosabb értelmében értendõ, hiszen a célszemélyeket hipnotikus álomban mûködtetik. Elhomályosodott tudatuk olymértékben manipulált, hogy önmagukat mélyen/komolyan hazafiaknak, a nép igazi jótevõinek képzelik.


A nemzeti rezervátumok tevékenységét, mûködését a Világállam hangolja össze, formális és informális irányítással. Minden alárendelt ország kettõs vezérléssel rendelkezik: láthatóval és láthatatlannal. Az illuminátorok feladata, hogy a mese-szekér kerekét észrevétlen lökdöséssel mindig a kijelölt kerékvályúban tartsák, ha az abból netán ki próbálna térni. A sokévtizedes illumináció nem várt eredménye, kvázi mellékterméke az alkoholizmus és a kábítószer-élvezet általánossá válása, miáltal a magatehetetlen, önellátásra már képtelen egyedek önként vagy kényszer hatására végülis az illuminált állapotot választják józanság és ébrenlét helyett.


A mindenkori miniszterelnök jó felfogó képességû, ámde nemritkán labilis ideg-rendszerû (vagy effektíve beteg), tehát befolyásolható/hatalomvágyó személyiség, egy tökéletes médium, aki a zártláncon érkezõ parancsok, utasítások mechanikus végrehajtója. Színes egyénísége, érzékelhetõen rokonszenves jellemvonásai csak ‘felöltöztetik’ a külhatalom marionett-figuráját. A színmûvész szép ruhákba, nép-viseletbe öltözik - ünnepi alkalmakkor szellemes szóvirágokkal bombázza népét.


A valódi ‘államférfi’ (ilyen is van!) szintén az elsõ vonalban ténykedik ugyan, de igazi mûködése láthatatlan, a külsõ szemével szinte felismerhetetlen. A Nap elsõ éltetõ sugarai ugyebár mindig Keletrõl érkeznek... A doyen a Világhatalom helyi kulcsfigurája. Személyes hatalma gyakorlatilag korlátlan, mozdulatai rendkívül finomak, aprólékosan szervezettek. A Médium sem tudhatja, hogy valaki/ki(?) az õ felettes énje, ettõl hiteles a globális olcsójáték.


Úgy nagyjából ötvenmilliós népességhatárig a hatalomnak ez a szemfényvesztõ selyemszövete zökkenõmentesen mûködik; - onnantól már többpólusúvá, több- dimenzióssá kell átalakítani (pl. USA), különben a rendszer szabadságfoka túlnõ önnön korlátain, s az egész tákolmány könnyedén összeomolhat.


A körzeti megbízott (vagy a helytartó) a Világállam egyetlen titkos képviselõje, megbízottja; - egyszemélyben bõségesen elegendõ az adott nemzeti rezervátum elõírásszerû, uniformizált kézivezérléséhez. Minden felesleges túlszervezés csak bonyolítaná az ügyet, ezért a helytartónak nincsen helyettese.



A Világállam azonban csupán a földi világ (a Naptól számított harmadik bolygó) civilizációjának területenkívüli központja. Nagyobb léptékben mérve a Föld is csak egy picinyke rezervátum, amelynek gyarmati rendjére, mûködésére már a galaktikus erõk (az Annunaki) felügyelnek. Az elmúlt 350 év finommûvû külsõ beavatkozásainak felismerése nélkül az emberi nem történelme áttekinthetetlen, összefüggéstelen, keszekusza/zavaros évszám-és eseménygyûjtemény csupán; se füle, se farka! A tendenciózus machinációk kezdettõl fogva nyilvánvalóan a Földi Világállam ‘önerõbõl’, helyi anyagból való kifejlesztésére, felépítésére irányultak. Lehetséges, hogy ez a fáraók korában kezdõdött, kiket a fõpapjaik vezettek meg.


Cromwell Olivér évszázadokkal megelõzte korát, és meg-megújuló erõszakot téve a lordokon vezette orránál fogva a parlamentet Anglia jobb jövõje felé.


Robespierre és Danton, a jakobinusok a szent emberi ‘személyiség’ szellemi megvilágosodásának jegyében és nevében szabadították rá Párizsra a tébolyult öldöklést, amit késõbb Nagy Francia Forradalomnak neveztek el.


Bonaparte Napóleon szintén hadseregével akarta létrehozni az Egyesült Európát. Mindössze abban tévedett, hogy mindjárt elsõ lépcsõben ‘részévé akarta tenni’ Oroszországot is. A királycsinálók végülis Wellingtonnal intéztették el a császárt.


Lenin és Sztálin világhatalom-kísérlete tulajdonképpen sikerrel járt. Olyannyira, hogy az újkori Világállam szellemi/gyakorlati alapjait rakták le. A kommunizmus máig az egyetlen olyan létezõ rezsim, amelyet soha/sehol nem volt képes meg-dönteni semmilyen forradalom. Az ún. rendszerváltás - nem forradalom. Mivel le nem gyõzhették - továbbfejlesztették, világhatalommá tették a kommunizmust. A látszat megõrzése érdekében is összekotyvasztották Cromwell Olivér parlamenti demokráciájának ‘használható elemeivel’, - így legalábbis politikailag mûködõ-képessé tették. Pénzügyileg azonban utóbb finanszírozhatatlannak bizonyult.


Adolf Hitler ténykedése az emberiség történetében nyilvánvaló kakukktojás, ami töréspontot jelent az eddig szépen felépített monolitikus történelemszemléletben. Nagyon kevesen vették ezt észre. Olyasmit tett, ami példa nélkül álló, s mint ilyen nagyjából helyrehozhatatlan. Tettei következtében történelmünkben, a nemzeti-és világpolitikában egyszerre csak eluralkodott az addig csak elszórt esetekbõl (pl. Caligula vagy Néró) hírhedett, globális kiterjedésben viszont teljesen ismeretlen paranoid skizofrén hatalom, amelynek a szükségszerû folyománya lett azután a kommunizmus világméretû gyõzelme. A káinoké az ábelek felett.


A kommunista ‘demokrácia’, az egész világon megvalósuló és mûködõ Globális Világállam afféle rendszerpótlék, paranoid skizofrén képzõdmény. Pótcselekvés, a világforradalom elkerülésére. Amúgy liberális demokráciának nevezték el.


Színtiszta utópia - maga a láthatatlanul hódító, illuminált irracionalitás.


Az emberiség földi civilizációjának egyfajta titkos hatalomkoncentráció mentén történõ Globális Világállammá fejlõdése, mint elvi lehetõség, a kezdetektõl fogva létezik. A lehetõség Hitler óta objektív szükségszerûséggé vált, a folyamat immár egyesélyes és visszafordíthatatlan. A Világállam kapui bezárultak, aki pedig kinn-rekedt, annak annyi. A bentlévõknek sem jó, ám ez egy másik kérdés. Csak két lehetséges megoldás adódik, hogy a globális hatalmi végkifejlet miért is torkollik totális irracionalitásba, a látszólagos rendet miért is váltja fel az általános káosz?! (1) Az emberi nem az áteredõ bûn, vagy más õsok következtében menthetetlenül degenerált, kollektív ‘üdvözülése’ lehetetlen, így a Földön soha nem jöhet létre egy távlatokban is stabil társadalmi képzõdmény, amelyben vezetõk és vezetettek békében/tisztességben élnek, megférnek egymással. Ezt a variációt valószínûsíti Krisztus keresztáldozata, az egyén megváltása bûneitõl. (2) Az emberi nem mindenestül degenerált ugyan, de a baljós divergencia nem belsõ önfejlõdésének szükségszerû végkimenetele, hanem történelmünket kívülrõl elhajlító erõhatás (pl. a Sátán) mûködésének következménye. Ezt a variációt támasztja alá néhány sötét történelmi figura öntörvényû fõszereplése, sõt, néhány meghatározó jelentõségû forradalom gyanús eredménye, s egyáltalán az a tény, hogy a széles néptömegek mindig csak felhasznált, kivéreztetett szenvedõ alanyai voltak/maradtak minden kataklizmaszerû társadalmi változásnak; - míg az államhatalom egyre önzõbb, gonoszabb, illetve tehetetlenebb ‘erõk’ kezében összpontosult. Lenin tudat-hasadását pl. híven illusztrálja, hogy miközben megteremtette a kommunista világhatalom elvi/gyakorlati alapjait, addig ritka világosabb pillanataiban az állam végsõ elhalásáról elmélkedett. Ehelyett az Antikrisztus kerekedett felül...



De vajon ki is lehet valójában az Antikrisztus? Nyilvánvalóan annak a Sátánnak a földi helytartója, aki mindenfajta értelemben külsõ, extraterresztriális erõ, - the dark side of the force, az erõ sötét oldala. Az Antikrisztus legfõbb célja az, hogy Krisztus megváltásának összes eredményét rombadöntse, és így az egyént, illetve a komplett emberiséget letérítse az Istenhez közelítõ konvergencia, az üdvözülés útjáról. Célja megvalósításához persze földi médiumokat alkalmaz.


Tehát Cromwell, Robespierre és Danton, Napóleon, Lenin, Sztálin és Hitler tudatosan vagy ösztönösen extraterresztriális utasításokat hajtottak végre.


Az értelmes gyarmatosítás végcélja mindig ugyanaz: olyanná kell tenni a frissen meghódított új területeket, a környezetet és a társadalmi berendezkedést, hogy a gyarmatosítók zavartalanul otthon érezhessék magukat. A hódítók mind éppen ezt tették. Fokozatosan olyan törvényi és gazdasági viszonyokat alakítottak ki, olyan életformába kényszerítették a helyi lakosságot, amely megszólalásig hasonlít saját planétájuk, országuk civilizációs életkörülményeihez. Minimális kárpótlás mellett erõszakkal bevezették az egyetemes társasági tulajdont, ezek részvényeit pedig örökre titkosított, szanszkrit nyelvû iratok alapján pánikszerûen széjjelhordták a ferdeszemû brókerek. A tanúkat lelõtték, a polgári elitet levajazták, a nyomokat betakarták, a dokumentumokat mind elégették (MSZMP, Co-Nexus, ÁVÜ, stb.). Letéphetetlenül magasra kiszögezték a Coca-Cola és a McDonald's cégtábláit, alájuk pedig kiírták színes neonreklámokkal, hogy: leszbi-és transzvesztita show. Mostmár minden készen áll, a környezet abszolút eredeti, - jöjjön hát a sötétség hercege! Az Antikrisztus pedig jön, felfedi magát, és ráül a Világállam trónjára.



A Világállam társadalmi tagozódása egyfajta kasztrendszer, amelynek fedõneve liberális/polgári, parlamenti demokrácia. A kulcsszavak valós jelentése rendre a következõ: liberális = anarchisztikus, polgári = semmilyen, parlamenti = ingyen-cirkusz, demokrácia = a világkommunista/kozmopolita elit kollektív diktatúrája.


Az egyes kasztok, rétegek a hatalmi hierarchia mentén fentrõl lefelé haladva: (1) betolakodók (2) beavatottak (3) tanácsadók (4) kollaboráns elit (5) levajazottak (6) kamatpolgárok (7) rabszolgák (8) csepûrágók (9) kitaszítottak. Eme kaszt-rendszer misztériumának ismertetését, kontraszelektív/irracionális, hatékonytalan mûködésének bemutatását egyik következõ írásomra tartogatom. Március 15-ike 1848-as, korai nemzeti forradalmunk kortévesztõ ünnepe. Elõestéjén megtörtént NATO-csatlakozásunk, amelyet vérbeli moszkovita vezetõink készítettek elõ; a világpolgári kormány csak leszüretelte a posztkommunizmus beérett gyümölcsét. Sortûzvezénylõk és áldozatok rokonsága gyûlik össze vidám kocsmai sörözésre, történelmi búfelejtésre. Új élet vár ránk! Ne szomorkodjanak hát az örök meg-vezetettek, ma büszkeség hülyének lenni. A sarki kokott a késõi menyegzõjén makacsul ragaszkodik a mirtusz-koszorúhoz...



1996. óta eddig minden évben írtam tizenkét pontot, - éppúgy nem valósult meg belõlük semmi, akárcsak a Petõfiék '48-asából. Gondoljuk csak meg, például: (1) Sajtószabadság? = multinacionális hírlapok + "Napi" kormánylap + kommunista kóborlovagok közszolgálati televíziója, amely tartósan döglõdik. (2) Független Pénzügyminisztérium = a Világbanktól? (3) Független MNB = a Nemzettõl?!


Nem sorolom tovább. Egyértelmû a probléma, ha nem is egészen ugyanúgy, mint akkoriban. A világ végtelenül leegyszerûsödött - egyetlen pontban már minden összefoglalható. Bizony mondom, - a dolgok már nem ugyanazok! Szegény Petõfi is csak átvedlett "Barguzinban", egy sovány csecsen nõ forradalmi izmok nélküli csontvázává. A felségsértõ tizenkét pontjukat kozmopolita NATO-margarinnal kenték/vajazták át, hogy március 15-ét utólag a mai rendszer elõfutárává avassák.


Együtt ünnepelt minden álszent álnemzeti kommunista, - mintha csak az Anti-krisztus eucharisztikus feketemiséjét celebrálták volna. Forgott is Petõfi a távoli sírjában és március idusán így nyöszörgött fel: "Te is - hazám, Magyarország?!

A világállam gyarmati kasztrendszere



Pogány ima a rózsához, a hallgatás gráljához. Minden titkok tudójához.


Vadrózsa. Rózsabokor. Rózsakereszt. A rózsa közössége. A rózsa igazi neve.


Fordítsd lefelé a rózsa hármas levelét, s képzeletben ültesd rá középen, a levél-szár folytatásaként kinövõ rózsavirág nyíló kelyhét, kipattanó bimbóját.


Rózsa a kereszten. Rózsakereszt.



A Világállam rendkívül kötött, merev, pragmatikusan kiépített vasbeton struktúra.


Álmoknak, illúzióknak, véletleneknek, szabad választásoknak vagy pláne spontán történéseknek nincsen helyük benne. Sok a látszólagos - területi (regionális és funkcionális) - központ, ám valódi csak egy van. Az informális központi hatalom innen irányítja a világot. A hatalom paranoid-skizofrén megosztottságot mutat - egyfajta formális, hamis szervezettség fedi el az igazi lényeget, a titkos uralmat. Az egyszerû világpolgár számára - éljen bárhol is ezen a Földön! - létezik egy mesterségesen generált virtuális valóság, amely a jól megszokott, hagyományos elemekbõl építkezik, és alkotja az operett minden színes díszletét. Vannak eltérõ népek, önrendelkezõ nemzetek, ‘éles’ országhatárok, független államok, alkalmi szövetségek, katonai tömbök és érdekközösségek. Azonosulások, összefogások, torzsalkodások és konfliktusok. Mozgások, viszonyulások minden célirányultság nélkül - ami az önálló élet szelekciója. Ám mindez csupán egyszerû kirakat - a hatalom elfedésének technikája. A hatalom paranoid-skizofrén, mert az általa történelmileg módszeresen kiépített kettõsség a forradalmaktól való mániákus félelem következménye. A hatalom úgy gondolja, hogy valós struktúrájának, fel-építésének megismerése õrületbe, tömeghisztériába - forradalomba, sõt: világ-forradalomba! - kergetné a népeket, a szolid világpolgárok milliárdjait, ami ön-magában végveszélyt jelentene a végletekig központosított világhatalom számára. Senki nem ismerheti meg a teljes igazságot, csupán a megegyezéses szertartások rendje szerint beavatottak szûk köre, akik esetében már semmilyen véletlentõl, spontán/ellenõrizetlen cselekménytõl nem kell tartani. Fokok egy rejtélyes létrán. A hatalmat birtoklók üldözési mániája egészen odáig fajul(t), hogy a tökéletes biztonság érdekében mesterséges tudathasadást idéznek elõ a nemzetekben, a népek között, a társadalomban, a kultúrában, és magában a hatalomban, a napi politikában is, csak azért, hogy a fonál mindkét végét egy kézben tarthassák. A mesterségesen gerjesztett ellentétek mindkét oldalán a skizofrén hatalom áll, így minden ütközés és azok megoldódása is eleve álszent és hamis. Lényegében soha semmilyen probléma nem oldódik meg, de az uralkodó elit már annyira pökhendi és szemtelen, hogy a valós problémák nem is érdeklik. A hatalom mûködése merõ öncél, amihez az egész társadalom csak statisztál. A virtuális hatalmi struktúra le-téteményesei, megjelenítõi a politikai pártok. Nem is véletlen, hogy a Központi Világállam minden alárendelt országában az ún. kétpólusú (váltó-)pártrendszer kialakulását forszírozza, preferálja és finanszírozza, mert ez a szisztéma tartható a legkönnyebben informális ellenõrzés alatt, vagyis az adott célok pragmatikus elérésének ez a leghatékonyabb és egyben a legolcsóbb módja. A világhatalom legkiforrottabb országaiban már csak az ún. szociáldemokrata, liberális és/vagy kereszténydemokrata pártok léteznek; ezek, vagy ezek koalíciói váltják egymást a mindenkori hatalomban. Ezek a pártok ma már nyomokban sem nemzetiek, nem is szocialisták; - de nem keresztények, és nem is demokraták. Még csak nem is liberálisak! Az egyszeri választópolgár azt hiszi, hogy merõben különbözõ eszmei vonulatok, ellentétes érdekek, gyökeresen eltérõ értékrendek képviselõire szavaz, pedig csak nagy szemfényvesztés az egész. A világhatalom ül minden pártban, - a komisszárok kacagányán minden szent eszme csak szakrális díszítés. Alapvetõ kérdésekben mindig egyetértenek, így közöttük lényegi különbségek nincsenek. A legfõbb közös feladatuk: a spontán elemek kizárása, a veszélyes, öntörvényû személyek kirekesztése a hatalomból. Ezért van, hogy a legkülönbözõbb politikai pártok mind, egyformán gyûjtõhelyei a tehetségtelen, törtetõ, hazug, jellemtelen, agresszív, gátlástalan embereknek, akik egyaránt a spanyolviasz és a melegvíz feltalálóinak képzelik önmagukat és pártjaikat. Ne felejtsük el: a legfõbb öncél a spontán társadalmi mozgások, végsõ soron a forradalmak elkerülése, mert a revolúciótól a hatalom úgy fél, akárcsak az ördög a tömjénfüsttõl. A megelõzõ századokban is létezett már a világhatalom, csak persze kezdetleges formában. Akkoriban a forradalmakat úgy igyekeztek elkerülni, hogy maguk gerjesztették azokat, vagy álltak gyorsan az élükre. Ma már - hála a háttérhatalom szorgos dezinformáló és dezorganizáló erõfeszítéseinek - spontán forradalmak még csíra formájában sem szervezõdhetnek; - az emberek a legfejlettebb országokban már valósággal tobzódnak a coca-cola, a fanta, a bunji-jumping, a videó-pornó, a windsurf, a gruppen-sex, a rap-és a rave-zene örömeiben; - nem küzdenek, nem szenvednek és nem szaporodnak, nincsenek generális problémáik, melyeket csak a forradalom oldhatna meg. A fejletlen, elmaradott országokat pedig kíméletlenül gyarmatosítják, hogy azokban is bevezethessék a liberális demokráciát, minden rendszerek legjobbikát. A gyarmatokon a hazugságok azonban - mint csata után a hullahegyek - még temetetlenül hevernek, minden ellentmondás kiélezett, nehéz hinni a méregdrága örömökben, amíg a villanyszámlák mind kifizethetetlenek. A gyarmatokon a világhatalom helyzete még labilis, helyzete életveszélyessé válhat.


A Világállam társadalmi tagozódása egyfajta kasztrendszer, amelynek a fedõneve liberális, polgári, parlamenti demokrácia. A kulcsszavak valódi jelentése pedig a következõ: liberális = anarchisztikus, polgári = semmilyen, parlamenti = ingyen-cirkusz, demokrácia = a világ-kommunista kozmopolita elit kollektív diktatúrája. Az egyes kasztok, rétegek a hatalmi hierarchia mentén fentrõl lefelé haladva: (1) betolakodók (2) beavatottak (3) tanácsadók (4) kollaboráns elit (5) levajazottak (6) kamatpolgárok (7) rabszolgák (8) csepûrágók (9) kitaszítottak. (Amint ezt az elõzõ fejezetben meghatároztuk.) Elõfordulhatnak természetesen hibrid-egyedek is. Alább részletesen bemutatom az egyes rétegek jellemzõ tulajdonságait:


· Betolakodók. Õk a tulajdonképpeni gyarmatosítók, a világállam képviselõi, a világhatalom komisszárjai, akiknek a feladata, hogy afféle elõõrsként érkezve, igyekezzenek mielõbb anyaországi infrastruktúrát, sõt miliõt teremteni a frissen meghódított területen, fogadó késszé téve azt a derékhad számára.


· Beavatottak. Õk a betolakodók legelsõ gyarmati kapcsolatai, szálláscsinálói; a gyarmatosított nemzet oly vezetõi, diplomásai, közismert személyiségei, akiket elõzetesen módszeresen, kifejezetten kiszolgálói szerepre képeztek ki, angol vagy amerikai egyetemeken. Feladatuk az érkezõ hódítók fogadása.


· Tanácsadók. Õk nem médiumok csupán; sõt, szellemileg felette is állnak mind a betolakodóknak, mind a beavatottaknak. Nem egyszerûen csak gyakorolják a kötelességüket, hanem aktívan szervezik és generálják a viszonyok tovább- fejlesztését, mintegy önálló összekötõ/közvetítõ interface-szerepet töltenek be a világhatalmi hódítók és a honi politikai/kulturális elit kommunikációjában. Tanácsaikkal megakadályozzák jelentõs nézeteltérések keletkezését.


· Kollaboráns elit. A világhódító betolakodók kilóra megveszik, megvesztegetik a gyarmatosított nemzet megvásárolható értelmiségijeit, vezetõit, menedzsereit, állami és hatósági alkalmazottait, tisztségviselõit; akik ezek után gátlástalanul kiszolgálják új uraikat. A világállam komisszárjai tehát tudatosan a bennszülött értelmiséggel végeztetik el a piszkosabb munkát: a legmegbízhatóbb zsoldos a honi hazaáruló. Míg a beavatott tanácsadók mûködése önkéntes és szakrális mélységû, a megvezetett beavatottak pedig egyszerû médiumok csupán; addig a kollaboráns elit tagjai jólétük biztosításáért önként a becsületüket adják el.


· Levajazottak. Egyszerû és középszerû gyarmati polgárok, akik fõként alacsony képzettségük, képességeik miatt nem jut(hat)nak el a betolakodókkal való aktív kollaborációig, noha szívesen részt vennének a konspirációban. Tekintve, hogy önállóan képtelenek megállni a lábukon - egyéni vállalkozásra alkalmatlanok -, a legmegalázóbb küldetéseket sem utasít(hat)ják vissza. Dollárért a családjukat is képesek (f)eladni. Minden új gyarmaton gond a levajazottak milliós tömege.


· Kamatpolgárok. Oly szerencsés, kivételes személyek, akik valamely korábban lopott vagyon, készpénztõke, örökség vagy nyeremény áldásai következtében nem kényszerülnek semmilyen effektív munkavégzésre, de hazaárulásra, illetve egyéb gyarló aljasságra sem saját megélhetésük érdekében. Ezek bankbetéteik kamataiból élnek; amíg a kamatokat fel nem emészti az infláció búvópatakja.


· Rabszolgák. A világállami gyarmatosítás elsõdleges célja a meghódított ország használhatatlan infrastruktúrájának; - termelési, illetve elosztási, hagyományos társadalmi, politikai és kultúrális viszonyainak mielõbbi, gyökeres szétverése, - egy globális struktúra megalapozása céljából. Miként a nemzeti polgárosodás anno megkövetelte a parasztok tömeges elûzését a földjeikrõl, úgy a globális polgárosodás (a kozmopolitizmus) alapfeltétele a bennszülöttek valamennyi munkahelyének és társadalmi önvédelmi szervezeteinek totális felszámolása. A módszeres pusztítás eredményeként az állami alkalmazottakat megtizedelve elbocsátják; a mezõgazdasági kisárutermelõk, a kisiparosok és kisvállalkozók tömegesen mennek tönkre, ezáltal - munkahely és vagyon nélkül - mindenki munkanélkülivé/kényszervállalkozóvá: tehát potenciális rabszolgává válik. A rabszolga nincstelenek, az eltartottak aránya a népességben folyamatosan nõ, ami eleve ellehetetleníti a populáció szaporodását, bõvített újratermelését.


· Csepûrágók. A gyarmatosítás alapvetõ trendje, hogy a leigázott bennszülött társadalom ténylegesen kettéhasad: elfogadott és el nem fogadott - legitim és illegitim - lakosság-részre. A levajazottak és a kamatpolgárok egyre szélesebb tömegei szintén rabszolgává válnak - elõbb-utóbb minden bennszülöttre rab-szolgasors vár! De a rabszolgák is lejjebb csúsznak, hiszen pl. egy tízmilliós országban nincs szükség több-millió rabszolgára! Milliós tömegek képtelenek megtermelni már a saját létfenntartásuk minimális költségeit is; - nemhogy a betolakodók profitját, akiknek már a rabszolgák puszta éhbér-foglalkoztatása is terhes. Az öreg, hajléktalan, betegségektõl kínzott, nincstelenül nyomorgó, éhezõk eltartását már sem az állam, sem a hódítók nem vállalják. Természetes halállal kihal, elfogy a népesség - s átadja helyét a világhódítóknak.


· Kitaszítottak. Erejük teljében tengõdõ, sokszor igen magasan képzett, kreatív személyiségek, akik szembefordultak a világhódítók hatalmával, nem váltak sem beavatottá, sem tanácsadóvá, sem kollaboránssá, sem levajazottá, - de nem vállalták a rabszolga/csepûrágó sorsot sem. Renitens értelmiségiek, akik mielõbbi ‘kimúlasztása’ eminens világállami érdek. De van a kitaszítottságnak különös, etnikai válfaja is! Egyes etnikumokkal a világállam egyszerûen nem tud mit kezdeni.



A Szép Új Rend paranoid-skizofrén, önvédelmi mûködési elve: az általános, mindenre kiterjedõ non-kreatívitás és az ezzel járó kontraszelekció. Történhet mindez azért, mert a világunk gazdagabbik felén önfenntartó/önvezérlõ/önfejlõdõ, kvázi-automatikus termelési és elosztási rendszerek alakultak ki, amelyek rend-kívül kevés kiválasztott személy minimális és tovább csökkenõ konstruktivitása mellett is - látszólag hosszútávon is - mûködõképesek. Ám ez, a lényegét tekintve spekulatív, harácsoló, semmibõl pénzt teremtõ, valós teljesítményeket már csak alig-alig produkáló/felmutató, parazita társadalmi berendezkedés - a gyarmatokra exportálva tökéletesen csõdöt mond! Kizárólag arra lehet alkalmas, hogy mint egy társadalompolitikai támadó fegyver, illetve egy ideológiai neutronbomba ‘vérontás nélkül’ ürítse ki a frissen gyarmatosított földterületeket a betolakodó angolszász hódítók számára.



Valamikor régen a Nagy Római Birodalom - ugyanilyen okokból omlott össze. Legbensõ mûködési elve a provinciákban használhatatlannak bizonyult.


Rómát a túlhajtott expanzió, a mértéktelen gyarmatosítás tette tönkre.


Hozzá a tömegesen éhenhaló bennszülöttek holttesteinek szalonképes/humánus eltüntetésére a liberális demokrácia nem rendelkezik elfogadható módszerrel.


Testvéreim! Ne higgyetek a rózsakereszt pogány varázslatainak!


A kereszt egyedül Isten bárányának áldozati jelképe, aki feltámadott.


Aki eljön; - ítélni, eleveneket és holtakat.

Szövetségi próféták



Ne ítélj, hogy (meg) ne ítéltess!


Akit megaláznak, az felmagasztaltatik.


Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.


Isten útjai (amúgy) kifürkészhetetlenek...



Sándor Györgynek, aki egy nemrég elhunyt


ószövetségi próféta reinkarnációja -


rendõrségi jegyzõkönyv-részleteihez (Magyar Nemzet 2001. IX. 1.)



Semmi kétség, Sándor György, a részszépíró prófétává lett!


Méghozzá már az Újszövetség mirhájával megkenve szállott alá az Ószövetség új poklába: mint Ábelünk tanítaná a szeretet áldozatára a Káinjait. Tanítaná Mózes helyett móresre..., de leginkább éberségre a hébereket.


S lám csak: a részszépírás apránként döbbenetes felfedezésekre vezette!



A televíziós képernyõ, mint a területi tudat-felügyelõség börtönõre


Igen, - az egész világ fogoly. Már többedszer írod ezt döbbenten, Sándor Gyuri, mintha az ismétléstõl majd csak eloszlana a rettentõ varázslat. ‘A’ szabad világ sohasem létezett. A kommunizmus kísérletével a bûvös kör végleg összezárult, s a szabad kõmûvesek tervszerûen magukra vakolták a begörbült világot.



A párduc a gödölyével heverészik


Atavisztikus gyermekkori álmom, hogy újból ‘létrehozzam’ - legalább in vitro - a paradicsomi állapotot, amikor is a farkas a báránnyal lakik együtt; és legfeljebb ‘kinn a farkas, benn a bárány’-t játszanak, azonban vér sohasem folyik. A Biblia szerint a Paradicsomban a párduc még együtt heverészett a gödölyével; sõt, az oroszlán a zebrával fogócskázott, majd Ádám egyetlen szemhunyására a lábához telepedett.



A skót juhászkutya a farkas esküdt ellensége, megõrzi tõle a bárányokat.


A szibériai husky, a szelídségre szelektált tisztavérû farkas viszont nem fér össze vele. Megölik egymást, mert õsi szagokra, ösztönökre ébred a bosszúszomj...



A rendszerváltás hajnalán volt egy ügyvéd barátom, akinek az íróasztalán faragott Krisztus-fej díszlett, a háta mögött monarchia-kori biedermeier páncélszekrény állt... „Nagyon szeretjük!” - ismételgette átszellemült mosollyal. (Mind a kettõt.) Mondtam egyszer Robinak: egymillió forintot szánnék egy közös alapítványra, a keresztény és zsidó magyar értelmiség barátságának elmélyítésére.


„Köszönöm, én ebben nem veszek részt!” - válaszolta.


Páncélszekrény és Krisztus-fej - párduc és gödölye.


A csecsemõ a vipera fészkénél játszik


Az egész Föld egy hatalmas nagy viperafészek; a jászoly csak ritka illúzió, amely körül éjjel-nappal hangtalanul ott koslatnak Heródes gyilkosai... Ne feledd, mióta Jézus megszületett - a vallásháború a szeretet ellen folyik. Nem országokról, nem területrendezésrõl, nem népekrõl vagy etnikumokról, legkevésbé kisebbségekrõl szól a történet, hanem a végsõ harcról a krisztusi szeretet ellen. Ezért mondta a Bombera Krisztinától feltüzelt 75 éves magamutogató aggastyán három éve a posztkommunista tv2-ben ezt a liberális kulcs-mondatot: „Krisztus, leszállhatnál már arról a nyavalyás keresztrõl, hogy igyál velünk egy jó kupa (antinori?!) vörösbort!” - Mert a szeretet keresztáldozata az egyetlen, ami még legyõzheti az Antikrisztust. A vámpírt (Nosferatut) is csak a feléje nyújtott kereszt ûzheti el.



Az emberi lelkiismeret végleges kiküszöbölése


Igen, - az ószövetségi próféta újszövetségi reinkarnációja idejében felismerte az élõ Antikrisztus legrettentõbb szándékát: meg akarja semmisíteni a lelkiismerettel bíró embert. Isten a nemzéssel a Teremtés részesévé tett bennünket, mert a lélek a két ivarsejt egyesülésekor lép, mint Isten magzata az embrióba; ezért ember-gyilkosság a bármilyen korán elvégzett abortusz is. A lelkiismeret, mint az ember kommunikációs kapcsolata Istennel ezért úgy számolható fel a leghatékonyabban, ha még csírájában elfojtják - vagyis ha a lélek meg sem születik... A klónozással az Antikrisztus szolgái kiiktatják a szaporodásból a Teremtést, és felépítenek egy hasonmásokból álló emberi populációt. De a legfélelmetesebb az egészben, hogy a klónozás révén lehetõvé válhat minden becsületes, krisztus-hû emberi lény alteregójának az elõállítása; egy olyan alteregóé, aki a megszólalásig hû mása az eredetijének, csak éppen belül üres, vagyis hiányzik az isteni önkontrollja. Az igaz lelkek alteregójuk láttán ‘meghasonlanak’, majd a hasonmások megölik õket, s helyükbe is a (saját) hasonmásuk lép. Fokozatosan, észrevétlenül kialakul Orwell 1984-e, az Antikrisztus birodalma, a hasonmások klónozott társadalma... Nem csoda, ha anya nem ismer többé a gyermekére; s ha megszületett, azonnal egy kukába dobja. De a cseperedõ gyermek sem ismer a szüleire, mert õk közben hasonmásokká válnak. Ezalatt ember-állat hibridek lepik el a Földet; - kisebbségi és személyiségi jogokat követelve. A testi-lelki gnómokból államférfiak lesznek.


A borjú és az oroszlánkölyök együtt híznak, - kisgyermek terelgeti õket...



Még kérded: hányad-íziglen?! HETEDÍZIGLEN!!!


Az áteredõ bûn az istentagadás kevélysége; más szóval: evés a Tudás Fájáról.


Életünk értelme azon mérhetõ le - mennyire váltunk eggyé Krisztus áldozatának misztériumával. Még életünkben részévé kell lennünk a természetfölötti (isteni) szervezet életének, amelyhez a kezdetektõl tartozunk. Az Angyalok Rendjének...


Vigyáznunk kell; - 2000 évvel a megváltás után nem árulhatjuk el Krisztust még egyszer, mielõtt a kakas kukorékol! A hasonmásunk jusson a végsõ kárhozatra.


Hiába hát minden (h)éberség, ebbõl már nem lesz rendõrségi jegyzõkönyv, mert annyi már a bûntény, hogy nyilvántartani is képtelenség. Miért csodálkozol?!


A rendõrök, az ügyészek, a bírók, sõt, az ügyvédek is: mind hasonmások.







Salamon király temploma

A világ csakis a titok által létezik (Széfer ha-Zóhár).
Érdekes mondat ez! Maga is rejtélyes, titokzatos, szimbolikus, szakrálisan kettõs értelmû, akárcsak a tárgya, amelyre vonatkozik.


Mi mindent jelenthet ez a rövid, kijelentõ mondat?


Elsõsorban azt, hogy a világ puszta léte merõ rejtelem, mély titok.


Azután azt, hogy a világ mûködése temérdek titokkal terhes.


De jelenti azt is, hogy a világ létének oka és célja is maga a titok.


Titkok nélkül - A TITOK NÉLKÜL! - a világ nem létezne, nem létezhet.


Marxista terminológiával: a titok a világ létezési módja.



Kezdetben vala az egyetlen õs-okú õs-titok, ISTEN, - Jahve, ‘aki van’.


A radiális energia (Pierre Teilhard de Chardin nyomán) ím’ mozgásba lendül, s az õsrobbanással megkezdõdik az isteni színjáték, a titokzatos teremtés.


Ezzel valósággal elszabadul a pokol, színre léphet a Sátán is; a mindenség ellent-mondásossá válik, s minden ellentét ezer újabb titkot rejt magában.


Sõt, az idõ múlásával, a tér tágulásával, az anyag és az energia felszaporodásával exponenciális arányban növekszik meg a világ titkainak mennyisége.


Az anyag entrópiáját a szellem titkainak felhalmozódása ellensúlyozza.


A mozgási energia fokozatosan felveszi a fénysebességet, ahol az anyag „vissza-lényegül”, és újra szellemivé válik. Vagyis fénybõl jött, és a fénybe tér vissza...



A nooszféra - a helyén korábban csak légüres éter volt, maximum az õsrobbanás háttérsugárzásának maradványával - fokozatosan benépesül, a lüktetõ ûr elektro-mágneses hullámtengerré sûrûsödik; az exkluzív titkok, a kódolt információk mint moduláció áramlanak, örvénylenek tova szolgáltatótól megrendelõig, s ezt: inter-aktív telekommunikációnak, (mûholdas és földi) televíziónak, informatikának, hírközlésnek, mûsorsugárzásnak, médiának, vagy éppen telepátiának hívjuk...


A televízió plusz a telepátia majd az interaktív televízióban forrnak össze igazán eggyé, ám ez a titok egy másik, késõbb megírandó történet tárgya lesz... Az nagy kérdés persze, hogy azt fogjuk-e látni benne, amit szeretnénk - vagy megfordítva: az fog velünk velünk történni (azt fogjuk tenni!), ami a képernyõrõl, mint kódolt utasítás a számunkra ‘lejön’.



A titkos teremtés legmélyebb titka az emberi agy és az emberi lélek.


Az emberben, az emberrel - az ember által - a titkok egész virágerdeje, sõt, titkos hierarchiája nyílik ki és épül fel, mert az információ a hatalom monopóliuma.


Ki, kivel, mikor, hol, miért és hányszor, - mondhatjuk vulgárisan a lényeget...


De a legmélyebb titok mégis ISTEN, az emberiség, a világtörténelem, a világ-egyetem és személyes önmagunk kapcsolata, s a viszonyunk e titkokhoz. Miként határozzuk meg törpe személyiségünket intergalaktikus mércével?!


Titka mindenkinek van, aki él és mozog, szervezõdik, vagy szervezkedik. A titok valamely fontos információ exkluzív, vagy kizárólagos birtoklása. Akik az adott titkot nem ismerik, hátrányban vannak másokkal szemben, akik beavatottak. Más vonatkozásban viszont egyeseket titkok ismerete terhel, s az nyomasztja lelküket. Titkokat tudni tehát egyrészt kedvezmény, esetleg privilégium lehet, - másrészt azonban súlyos felelõsség is, amit tartósan csak kiforrott elme viselhet el.



Személyes titkom lehet például, hogy milyen betegségekben szenvedek, a bank-számlám száma, vagy az, hogy pl. kinek csapom a szelet, családos férfi létemre. Olyan információk is, amelyek ismeretével visszaélve, arra illetéktelen személyek súlyos károkat okozhat(ná)nak nekem.


Szolgálati titok lehet például, ha tegyük fel: rendõrnyomozó vagyok, és valamely nyomozás körülményeinek, munkaközi eredményeinek ismerete a szolgálat olyan exkluzív információja, melyet nem hozhatok nyilvánosságra, mert ha esetleg arra illetékteleneknek is a tudomására hozom, netán megszökhet a gyilkos, aki szintén nézheti a televíziót.


Államtitkot fõként a lényeges katonai, stratégiai információk és adatok képeznek, melyek elárulása hazaárulás, hiszen veszélybe kerülhet a haza. Ilyen államtitok volt például 1991-ig az ideiglenesen hazánkban állomásozó, megszálló szovjet csapatok területi elhelyezkedése, távközlési és hadtápvonalainak topológiai rend-szere, logisztikája, stb. Ma ugyanaz, csak NATO-vonatkozásban... Hogyha majd a globalizáció révén az egész világ egybeforr: megszûnnek a nemzetállamok, és velük - elhal az állam! - a néhai állam egykori titkai is elenyésznek. Az egyetlen, legfõbb központi állam a világ minden pontjától és polgárától olyan távol lesz, - hogy talán a puszta léte, mûködése válik a legfõbb szakrális titokká...


Üzleti titokról beszélünk valamilyen gazdálkodó szervezet (pl. részvénytársaság) mûködésének, piaci és pénzügyi mûveleteinek olyan adatait illetõen, amelyeknek a megismerése a konkurenciát nemkívánt elõnyökhöz juttathatja. Ilyen például a kétoldalú szerzõdések, pályázatok és a könyvviteli mérlegek tartalma, vagy éppen egy új technológia, know-how, találmány leírása is.


Titkos társaságok titkai bármilyen természetûek lehetnek; lehetnek szakrálisak, de éppúgy triviálisak is: így az egész titok-hierarchiát felölelhetik. Attól függõen, hogy a civil-(privát-), a politikai-, a kriminális-, a vallási-, vagy a szekta-jelleg az adott szervezet meghatározó, domináns jellegzetessége.


Titkos szolgálatok õrzik az állam, a hadsereg, a rendõrség, a kül-és belbiztonság exkluzív adatait, információit; - szervezeteik, mûködésük, alkalmazott technikai és egyéb módszereik, aktáik tartalma, személyi állományuk megannyi hétpecsétes titok. Titkosszolgálatokkal minden (jog)állam rendelkezik, - még a Vatikán is.


Hit-titkok is léteznek; ilyenek például azok a vallási dogmák, melyeknek nincsen természetes magyarázatuk. Mint pl. Szûz Mária szeplõtelen fogantatása.



Minden titok - puszta léte is - eleve irracionális. Bármely lényeges információ ki-zárólagos birtoklása egyeseket elõnyhöz juttat, míg másokat hátrányba hoz. A titkok misztériuma körül monopol-helyzetek szervezõdnek, megszûnik a szabad verseny, a természetes kiválasztódás, és így fellép a kontraszelekció. Ennek az a lényege, hogy egyesek kvázi beleszületnek a titkok ismeretébe (beavatottak); s e helyzeti elõnyük birtokában kerekedhetnek mások fölébe, akik esetleg sokkal rá-termettebbek lennének, mint spontán kiválasztottak. Az ilyen, irányított evolúció hamarosan degenerációhoz vezet, tehát vissza a gyökerekhez, amíg nem késõ!


De hiszen éppen errõl szól az emberi történelem!! Az áteredõ bûnnel terhelt, és a Paradicsomból kiûzött ember kínlódva megsokasodik, technikai civilizációt épít fel, hogy a saját hajánál fogva húzza ki magát a bûn mocsarából, - ám újra a kevélység bûnébe esik, s a legfõbb titkok ‘tudását’ egy arra érdemtelen, kontra-szelektált elit exkluzív birtokába adja, s ezzel megtagadja a Megváltót, az Isteni Gondviselés ‘véletlenre épülõ’ egészséges szelekcióját.


Csupán a hit-titkok nem irracionálisak. Nem irracionálisak, mert éppen az Isteni Terv maximális racionalitását bizonyítják. Ha minden könnyen érthetõ, és azonnal átérezhetõ (megvalósítható) lenne, - nem kellene hinnünk! Mert a hit szükséglete, ereje a legigazibb próbatétel.


A szabad akarat megengedi az embernek, hogy tetszése szerint döntsön: higgyen, vagy ne higgyen - üdvözüljön, vagy elkárhozzék.


És hinni kell a csodákban is, mert azok mérföldkövek a Mennyország felé.



Ezékiel próféta hû tudósítóként leírta, amit látott, - s ami nem az volt.


Én most leírom, amit nem látok, - de ami mégis az.


Josephus Flavius, a rómaiasított nevû zsidó történetíró leírásából tudjuk, hogy miként teljesedett be Krisztus jövendölése: ‘Kõ kövön nem marad!’ Krisztus után 70-ben a római hadsereg, Titusz hadvezér katonái, 2 éves ostrom után elfoglalták és porig lerombolták a zsidó provincia fõvárosát, Jeruzsálemet. A város romjai alatt maradt Salamon király temploma is.


A templom, és a romja SZAKRÁLIS TITOK; a test és lélek ember, a földi és égi királyság egymásnak ellentmondó imádatára kárhoztatott emberiség legmélyebb szimbolikus titka, amely mentén kettéhasadt a történelem. A sötét középkorban a katolikus egyház, s a római pápa nyílt támogatásával több keresztes hadjáratot szerveztek az európai uralkodók, mindenek elõtt a legerõsebb hódító királyság: Anglia felségjele alatt. Gondoljunk csak például Oroszlánszívû Richárdra! Meg a templomos lovagokra. A keresztes hadjáratok nem titkolt fõ célja a Szentföld visszahódítása volt, a barbár (arab) szaracénoktól. A terv realizálása nem sikerült.


A Szentföld nem lett sem a római pápaságé, sem az angolszász hódítóké.



Manapság a helyzet (világ)politikai és etnikai/vallási tekintetben egyformán rend-kívül bonyolult. Az immáron több mint fél évszázada újból létezõ zsidó állam, Izrael, területnövelõ hódításával kiterjesztette a fõváros, Tel Aviv területét a vele szomszédos Jeruzsálem területére is, hogy visszaszerezze magának az õsi zsidó állam eredeti fõvárosát. Izrael fõvárosa gyakorlatilag így ma - ismét Jeruzsálem... Ám a Szentföld kitüntetett fontosságú fõvárosát, Jeruzsálemet ma többségében arabok (palesztinok) lakják; sem Róma, sem Anglia (keresztény, angolszász vagy templomos) befolyása nem érvényesül. Mintha azonban mostanában új szentföldi hadjáratra szövõdne szövetség; amennyiben az USA legújabb katonai-stratégiai, béketeremtõ elképzelései szerint NATO-‘békefenntartó’ alakulatokat akarnak a térségbe telepíteni, zsidók és palesztinok fokozatos, perspektivikus szétválasztása céljából. Meglehetõsen problematikus koncepció, hiszen képzeljük csak el, amint például német katonák lõnének zsidókra; kizárólag békés, békefenntartó céllal...!



Már 2000-ben hallottam egy rövid hírt a Magyar Televízióban, melyet sem aznap, sem másnap nem ismételtek meg többé. A híradás arról szólt, hogy II. János Pál, a római pápa felhívást intézett a világ nagyhatalmaihoz, amelyben javasolta a Szentföld (benne Jeruzsálem) kitüntetett újszövetségi szent helyeinek nemzetközi ellenõrzés/fennhatóság alá helyezését. Nincs hír arról, hogy a pápa a javaslatát mire alapozta; arról sincs, hogy a nagyhatalmak miként fogadták (esetleg el) azt...


Ugyanebben az idõszakban zajlott Clinton amerikai elnök újabb kísérlete Camp David-ben zsidók és arabok megegyezésének elõmozdítására, különös tekintettel a független palesztin állam kikiáltásának fenyegetõ közelségére. A tárgyalások során Clinton még azzal is ‘megfenyegette’ Izraelt, hogy az USA konzulátusát Jeruzsálembe helyezi át. Különös a római, illetve angolszász törekvések idõbeli megegyezése! Valamiért fontos Jeruzsálem a világi és a vallási hatalomnak is...


Olyannyira, hogy megint elszabadult a pokol - újból öldöklõ háború folyik. 2002. januárban az intifáda forrósága újabb lángözönnel öntötte el a Közel-Keletet. Az erõszak-hullám ereje nem csitult, pedig már 2004-ben járunk! Afganisztánt, majd Irakot - Mezopotámiát, ahol mintegy 6000 éve kezdõdött el valami, vö.: a könyv egyik esszéjében olvasható ‘Annunaki uralomról’ leírtakkal! - hiába foglalta el az angolszász világcsendõr; a III. világháború gyújtópontja, fókusza s tûzfészke továbbra is Izrael maradt.



Joseph Blumrich (gazdagon virágzó), a NASA fõmérnöke az 1970-es években elhatározta, hogy komolyan veszi Erich von Däniken ‘erõlködését’, amellyel az Ószövetséget is segítségül hívta képtelen állításai bizonyítására.


Däniken rögeszméje szerint Ezékiel próféta földön kívüli civilizáció ûrhajójának (ûrkompjának) földre szállásáról adott helyszíni tudósítást, természetesen a kora-beli, mûvelt ‘újságíró’ kifejezõ eszközeivel örökítve meg a történelmi pillanatot... Ezékiel nem értette, amit látott, - viszont igyekezett hûen leírni a találkozást.


Négy ‘lelkes állat’; - az ûrkomp hajtómûvének fúvókájából lángcsóva csap ki, az irányítókabinból szkafanderes alak néz le, az ûrkomp maga pedig a megérkezése után gömbcsuklós gólyalábakon gördül tova a leszállópályán...! Blumrich rájött, hogy Däniken tényleg nem fantáziál - Ezékiel pedig sem részeg, sem bolond, sem ‘beavatott’ nem volt. Csupán csak leírta, amit látott. Szóképeit persze át kellett fordítani a mai technikai színvonal szaknyelvére, ami meglepõ fordulatot hozott: a többezer éves ‘mûszaki leírás’ kvázi életre kelt! A szakszöveg felhasználásával eddig ismeretlen találmányok, új szerkezetek mûködési elvei bontakoztak ki a bámuló fizikusok, mérnökök szemei elõtt. Blumrich és kutatócsoportja valósággal vérszemet kapott; a leírás alapján komplett ûrrepülõgépet, ûrkompot - tehát nem csillagközi ûrhajót - terveztek, amelynek prototípusai késõbb a Challanger és a Columbia nevet kapták. Ámde hol szállhattak le, hol landolhattak azok az ókori ûrkompok, a ‘tüzes szekerek’ (vö.: ‘égi taliga’!), amelyek egyikét maga Ezékiel is megszemlélhette üzemszerû mûködés közben; sõt, amelyik végül is magával vitte Illés prófétát, hogy aztán máig ne térjen vissza a Földre...


Ha volt ûrkomp, akkor valahol ûrrepülõtérnek is kellett lennie!



Ugyancsak valamikor az 1970-es évek közepén (1976-ban) kapott lábra a hír, mi-szerint a régészek az ásatások során megtalálták Salamon király templomának a romjait, és megkezdték a restaurációt az ókori alapokon. Azután már ez a hír is feledésbe merült, és a feledés homálya borítja mind a mai napig. Ám Blumrich és Däniken ismét nem tétlenkedtek, az Írások (netán a hiányzó kumráni tekercsek?!) útmutatásai alapján megtervezték a régi-új templomot, amelyet mára talán már fel is építettek - nem feltétlenül az eredeti templom helyén. Csakhogy ez a templom valójában már egy ûrkomp-leszállópálya! Ki lehetett az ókori építõmester?! Csak nem Hiram Abif, a szabadkõmûvesek elsõ nagy (mártírhalált halt) építõmestere?



Egyes apokrif iratok szerint az Utolsó Ítélet közeledésének nyilvánvaló jele, ha már újból létezik a független zsidó állam, Izrael, valamint, amikor megtalálják, s újból felépítik Salamon király templomát. Vélhetõleg mindkettõ megtörtént...



De vajon ez az a templom, amelyet a templomos lovagok régóta ‘keresnek’?


Ez az a templom, amelynek a felépítésén minden szabadkõmûves dolgozik?


Földi királyé lesz az új templom, aki tüzes szekéren, ûrkompon érkezik az égbõl meg? A mennyek királya nem repült égi szerkezeteken, nem használt templomot leszállópályául; - hanem feltámadott, és csak úgy felszállt, fellevitált a mennybe!


Mennydörgõ robajjal csupán az Annunaki, a sumérok - és Jahve, a zsidók Istene közlekedett. Lehet, hogy a kettõ ugyanaz, s mindketten az Atyával is azonosak?!



Kinek a templomát építjük: Salamon királyét, vagy a Mennyek Uráét?


Lehet-e templom az, amelynek a lakója ûrkomppal érkezik?


Salamon király templomát, vagy a palotáját akarjuk-e felépíteni?


Mert a földi királyok palotában laknak, - s csak Isten, aki a templomban.







Magyarország keresztre feszítése



Hatalom és pénzmosás



Titkon mindig is nagyon érdekelt, izgatott a (háttér)hatalom láthatatlan mûködése, a valódi természete. Vajon milyen titkos kapcsolatok szervezõdnek a fû alatt? Mi a zsarnokság? Mi a diktatúra? Mi a diplomácia célja? Hogyan szövõdnek a titkos paktumok? Mit jelent a demokrácia: valóban létezik is, vagy csupán egyezményes szimbólum; - afféle mûetalon, amihez a valóságot mérjük?! Sándor András írja „A történelem elmezavara” címû agyonhallgatott könyvében, hogy: „A globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ.” Drábik János könyörtelen logikájú tanulmányaiban a globális pénzügyi világhatalom mûködési struktúráját és mechanizmusát vázolja fel és elemzi minden részletre kiterjedõen. Bencsik András elõadásaiban informacionizmusról, információs társadalomról beszél és ír. Úgy tûnik, mintha a mai modern világot kettõs hatalom irányítaná: a pénz és az információ. De hiszen mindkettõ csak egyfajta technikai eszköz!


Létezik-e valóban a hatalom (eszközeinek-) kettõssége, vagy csupán ugyanannak a valaminek a két arcáról, kettõs természetérõl van-e szó?! És vajon nem így volt-e mindig, a történelmi idõk legelejétõl, mióta ember embernek farkasa, pénze és információja, a hatalmának megnyilvánulásai? Valami kimond(hat)atlan õsrégi titok lappang, amit végre meg kellene fejtenünk, hogy a hatalom igazi természetét megismerjük és leleplezhessük.


Az egyiptomi fáraók idejében a fáraó, a király személye volt a legfõbb evilági hatalmasság - miközben a háttérbõl õt is a fõpapok irányították. Nagyon érdekes, tanulságos a római hatalom belsõ természetének, mûködésének tanulmányozása. Gyakori konfiguráció a triumvirátus, melyben három jeles férfiú köt szövetséget, paktumot egymással. Egyiküké a jog (a legitimitás), a másikuké a hadsereg (a nyers erõszak), a harmadikuké pedig a pénz (és többnyire vele), az információ. Aztán amikor már minden információt felhasználtak, a pénzt pedig mind felélték; a jog és a hadsereg megvív egymással, hogy valamelyikük gyõzelme ismét csak létrehozza a stabil egyszemélyi hatalmat. Még érdekesebb a hatalom mûködése a római provinciákban, például az ókori Palesztinában, ahol - Krisztus mondta! - meg kellett adni Istennek, ami az Istené, de a császárnak is, ami a császáré. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy noha Júdeában és Palesztinában a legfõbb világi hatalmat Róma és császára (a megszálló hadsereg, illetve a helytartó) képviselték, ugyanakkor a zsidó társadalmat belülrõl mégiscsak a saját fõpapsága szervezte és irányította, Róma egyetértésével, illetve ellenõrzése alatt. Máig nem tisztázott, hogy például Krisztus keresztre feszítésében kié is volt a halálos ítéletet kimondó végsõ döntés: a zsidó fõpapoké, vagy Pilátus, római helytartóé? Ki uralkodott: a pénz, az információ, vagy a diktátor hadserege?!


A sötét középkorban a hatalom valódi mûködési mechanizmusait végképpen sûrû homály fedte; a hátsó mozgató ‘rúgókról’ nem szólnak a történelemkönyvek. Az ismeretlen erõk rejtélyes paktumairól, kiegyezéseirõl semmi használhatót nem tudunk. A teljességgel átláthatatlan felszíni történések (csaták, hódítások, békék, dinasztiák, cselszövések, tündöklések és bukások) szövevénye mögött felsejlik valamilyen sötét erõ: ismét csak a pénz és az információ. De vajon kié, kiké? Hogyan, mikor (mitõl) válhat végre külön-külön és összefüggéseiben is érthetõvé a középkori Spanyolország, Portugália, Franciaország, Poroszország és Anglia, valamint a Pápaság történelme; Európa és az Újvilág kialakulása, ami máig csak egyszerû cselekmény, de nem áll össze egységes történelemmé?! Ki vállal(hat)ja a selyemfátyol fellebbentését?


A sötét középkor háttere jezsuiták és szabadkõmûvesek harcának története...



Magyarországon 1990-ben megtörtént a rendszerváltás, amikortól is a diktatúrát állítólag felváltotta a liberális polgári demokrácia. A kultúra bizonyos területein azonban (például: a történelem-szemléletben, a történelem oktatásában) nemigen történt semmi; sõt, a helyzet - t.i. a tisztánlátás esélye - jelentõsen tovább romlott. Történet van, történelem nincs.


Ha valaki, pl. egy egyszerû naív, profán állampolgár meg szeretne tudni valami lényegeset az ugyebár sohasem politizáló szabadkõmûves-mozgalomról, akkor mindössze csak két forrásra támaszkodhat: a szabadkõmûvesek önvallomásaira, illetve könyvekre és tévémûsorokra, melyek igazi célja a páholymunka, a vakolás népszerûsítése, semmitmondó információk célzatos kiszivárogtatása egy jámbor társaságról, amely nem vallás, de nem tudni, hogy mi.


A titok deklaráltan mindössze annyi, hogy ki a szabadkõmûves. A II. Világháború végétõl (1945.) kevés a név, magyar név pedig egy sincsen. A másik ismeret-szerzési forrást azok a könyvek képezik, amelyeket furcsa módon még az átkos kommunista rendszerben (az 1970-es években) adtak ki, és amelyek a könyv-tárakban szûk választékban ma is hozzáférhetõk. Hogy miért furcsa módon?! Hát azért, mert meglehetõsen megalapozott a kommunisták és a szabadkõmûvesek titkos történelmi együttmûködésének (Francia Forradalom, Párizsi Kommün, Októberi Szocialista Forradalom, - Marx, Lenin, stb.) gyanúja, noha ezt mindkét tábor következetesen, hevesen tagadja. A hivatkozott könyvek mindegyike elítélõ hangvételû. A pénzügyi világhatalomról semmilyen „szakirodalom” nem létezik.



Mibõl származhat vajon a hatalomnak a történelem során mindvégig tapasztalható kettõs természete? Nyilvánvalóan onnan, hogy látszólag más erõk kezében van a pénz, mint az információ, - miközben a politikai hatalom mintha mindkettõtõl függetlenül mûködne, ettõl (?) demokrácia. Csak hát, sajnos - mindez illúzió...


Az 1970-es években több olyan kvázi szakkönyv és történelmi tanulmánykötet is napvilágot látott, amely szakmai feladatának tekintette a titkos társaságok meg-határozását, keletkezésük, mûködésük vázlatos bemutatását. Ennek a szocialista rendszer titkos, illegális (!) társaságoktól érzett ösztönös undora és hivatalosan kötelezõ elhatárolódása lehetett a magyarázata. Azonban az is lehetséges, hogy a cenzor nem volt beavatott, így nem rendelkezhetett átfogó és perspektívikusan is ‘dialektikus’ történelemszemlélettel. Ez késõbb jóvátehetetlen hibává nõtt. Ezek a szakkönyvek - bár az írói jószándékuk nem vitatható - egytõl-egyig összemossák a szabadkõmûves titkos társaságokat a különbözõ maffiákkal; egyformán bûn-szövetkezetként aposztrofálják mind a kettõt. Ez is mutatja a kommunizmus köz-fogyasztásra szánt hivatalos nézetrendszerének primitív bornírtságát - bár az nem vitatható, hogy a tárggyal kapcsolatban akkor még léteztek különbözõ nézetek...


Azóta eltelt közel 30 év, a valóság egyre színesebb - a többi néma csend.


Az idézett ‘szakirodalom’ naív/álnaív álláspontja szerint így valamennyi exkluzív szervezet, társaság, szövetkezés (paktum) eleve bûnös, amennyiben titkos, hiszen az exkluzív titokzatosság, az elitizmus, az illegalitás a létezõ szocializmusban már szükségtelen, így szöges ellentétben is áll a népi demokráciával. Kivételt képez persze mindez alól a PÁRT apparátusa, annak minden nemhivatalos ténykedése! Aki titkolózik, másokat (tömegeket) eleve kizár bizonyos információkból, annak sanda/hátsó, tehát bûnös, társadalom-ellenes szándékai vannak - gondolták, írták akkor; de mindez csak a ‘reakciós’ szervezkedésekre vonatkozott, a pártállamra nem. A dolog ennél természetesen sokkal bonyolultabb. És ma egyre bonyolódik! Mi lehet egy titkos társaság alapvetõ célja? A hatalom, a pénz, az információ koncentrálása - zárt körben. Más fajta, más célú titkos társaság létrehozásának nincsen értelme. Titkos társaság = az azonos célt szolgáló emberek szigorúan zárt közössége. A hivatkozott primitív felfogás szerint a titkos társaságok elrettentõ, tipikus formája a maffia; - korábban szinte kizárólagosan az olasz, s az amerikai „Cosa Nostra”, ma hozzájött még az ukrán és az orosz. A vulgáris - s eléggé el nem ítélhetõ! - rasszista népfelfogás megemlékezik még ún. „cigány-maffiáról” is, sõt, Csurka István 1992-es hírhedt tanulmánya egy „zsidó-világösszeesküvést” feltételez, ami szintén gyûlöletkeltõ ökörség.


A titkos társaságok többségükben egyáltalán nem etnikai alapokon szervezõdnek.


A lényegük éppen az, hogy a szervezõdésük célja, mechanizmusa a legfõbb titok; no meg - a tagjegyzék, a névsor. Ma már a legkülönbözõbb titkos társaságokat sorolhatjuk fel, hiszen a liberális demokrácia globalizációja éppenhogy a titkok felszaporodását, differenciálódását, valamint a harcukat hozta és szította fel.


Ezek szerint ma a következõ titkos társaság-típusok léteznek:


Maffiák: más és más céllal (olaj, drog, leánykereskedelem, szervkereskedelem, pornográfia, bérgyilkosság, terrorizmus, stb.) mûködõ bûnszövetkezetek.


Szekták: valódi vagy hamis vallási fanatikusok zárt gyülekezetei.


Multik és szuprák: multi-és szupranacionális üzleti és egyéb társaságok, vállalat-birodalmak, bankok menedzserei, elnökei és vezetõ politikusok exkluzív klubjai.


Titkosszolgálatok: nemzetállamok belbiztonsági és külügyi (katonai) hírszerzõ és kémelhárító szervezetei, amelyek világszerte „önálló, összefonódó életet” élnek.


Szabadkõmûves páholyok: személyiség-fejlesztõ célú, ön-és világegyetem-építõ, vallásos köntösbe bújtatott vagy egyenesen valláspótlékot nyújtó, államhatárokon átívelõ szervezkedések, szellemi-politikai mûhelyek, amelyek többnyire a kultúra (pl.: a média), a karitatív hálózatok (pl.: segélyezés), vagy a környezetvédelem legkülönbözõbb alakzatait öltik valódi céljaik elleplezése érdekében. Információ-összegyûjtõ és ‘elosztó’, illegális csatorna-rendszert alkotnak, amelynek kiinduló és végpontja mindig a formálisan regnáló és/vagy a háttér-hatalom. Polgári (civil) társaságok képét öltik, nonprofit gazdálkodási formában. Legfõbb feladatuknak a társadalmi konfliktusok oldását (paktumok kötését) tekintik, ‘a béke’ érdekében.



A különféle vallási szekták (pl.: a Hit Gyülekezete) létezését valamiféle külön, az általánostól eltérõ „isteni kinyilatkoztatás”, illetve egyfajta más fanatikus hitvallás „legitimálja”. A multik és a szuprák nemzetközi klubjainak ‘létjogosultsága’ a kataklizmaszerûen globalizálódó világot rohamosan elborító káoszból, a pénzügyi anarchiából ered. A pengeélen táncoló egyensúly(talanság) folyamatos fenntartása - mind a lélek (a vallás), mind a gazdaság (az üzlet) területén egyaránt - napi egyeztetéseket, olykor hajmeresztõ bûvészmutatványok bevetését igényli a világ-uralom specialistáitól. Az állami titkosszolgálatok létezése, mûködése az önálló nemzeti érdekkel bíró országok, a nemzetállamok lényegébõl fakad. Csak hát a nemzetállamok nemzeti érdeke, s ebbõl következõen az állami titkosszolgálatok tevékenysége évtizedek óta fokozódó mértékben „szemben úszik” az árral, hiszen a globalizáció, mint egy nemzetek feletti pénzügyi, politikai és kultúrális szökõár, lassanként mindent elborít. Szerte a világban az izmosodó szupranacionális világ-hatalom és a gyengülõ nemzetállamok ügynökei, illetve a történelmi vallások (az Egyház) és a szektás kisegyházak ‘fõpapjai’ vívják egymással végsõ, élet-halál harcukat a világ újrafelosztásáért, s a lelkek birtoklásáért. Szabadkõmûvesek és hírszerzõk - fõpapok és mágusok. A hatalom és a tudás kizárólagos birtokosai.


A maffiák effektív bûnszövetkezetek, amelyek törvényen kívül „mûködnek”.


A szabadkõmûves páholyok olyan titkos társaságok, amelyek - mint majd látni fogjuk! - a törvények felett állnak, amennyiben tevékenységük jelentõs, ha nem a legjelentõsebb nemzetközi társadalomformáló értelmiségi/szellemi erõ. Bármily’ furcsa: a titkos páholyokat (önmaga sírásóit) maga a nemzetállam (!) legitimálja.


Semmi nincsen ingyen - nincsen hatás ellenhatás nélkül! Az emberiség 1945 után a globalizáció kényszerpályájára lépett, s hallgatólagosan elfogadta a különbözõ titkos társaságok kvázi-intézményes szervezõ tevékenységét, mintegy informális hatalomként a hivatalos állami hatalommal szemben. Az ún. kapitalista nemzet-államok kényszerûségbõl tettek csak így, mert a fokozódó pénzügyi globalizáció apránként minden pénzeszközt multinacionális/szupranacionális hatáskörbe utalt, minimálisra szûkítve ezzel az önálló államok belsõ pénzügyi mozgásterét. Az ún. szocialista tömböt épp azért kellett sürgõsen lebontani, mert koncentrált hatalmi berendezkedésével szembehelyezkedett a liberalizációval, s így a felségterületein szinte lehetetlenné tette a globalizációs erõk behatolását. A globalizáció azonban fellazította a nemzetállamok belsõ rendjét, kontra-szelektív pénzügyi, politikai és kultúrális folyamatokat indított el. Ennek következtében a nemzetállamok meg-gyengültek, önerõbõl képtelenné váltak demokratikus rendet szimbolizáló látszat-intézmények stabil fenntartására. A gyenge állam ‘segítségére siettek’ a gomba-módra szaporodó, a hatalom körül valósággal rajzó különféle titkos társaságok, hogy helyrehozzák a formális hatalom fatális tévedéseit, és kijavítsák a rendszer súlyosbodó hibáit. A szocialista rendszer nem igényelte, nem tûrte meg az efféle titkos segítséget. Nem véletlen, hogy nálunk Magyarországon is csak az Aczél-korszak vége felé, az 1980-as évek második felében alakulhattak újra - az állam által újból hallgatólag eltûrt rendszerjavító céllal - a szabadkõmûves páholyok. Aki most a demokrácia iránt érzett mély aggodalmában netán dühödten felkiált, vigasztalódjék - sosem volt ez másképp. Csak annyi történt, hogy az ókor és a középkor zseniális nagymestereinek „a magányos királycsinálói tevékenységét” felváltotta a modern, intézményesült vakolás. Az alapvetõ probléma ugyanis nem a globalizáció, és nem a szabadkõmûvesség! A bajok valódi gyökere a titkok, az ügynökök összekeveredése - a kontraszelekció; amit a ‘világelit’ érdeke mozgat.



Amikor a rendszerváltó magyar állam - miért éppen a III./III. kivételével? - 1990-ben legitimnek ismerte el a letûnt kommunista diktatúra állami titkosszolgálatait (tevékenységével és ügynökeivel együtt), azzal tulajdonképpen burkolt formában elismerte, hogy a két rendszer lényege nem különbözik egymástól. Pontosabban azt, hogy nem a tárgyi különbözõség a rendszerváltozás lényege. A baj az, hogy amennyiben tudományosan megalapozottan, kvázi akadémiai szintre emelve, de legalábbis államilag/intézményesen megengedjük (egyébként megengedhetetlen!) vegyi reakciók beteljesedését, miszerint a kutyából mégis lehet szalonna, azzal megengedtük, hogy bármibõl lehet bármi. Lett is; - minden mindennel végzetesen összekeveredett...


Mit tesz a hatalom, ha nincsen pénze? Az államhatalom azelõtt - csinált. Ámde amióta a Világbank a gyakorlatban kivette a nemzetállamok nemzeti bankjainak a kezébõl a bankjegykibocsátás monopóliumát; - egyetlen megoldásként maradt a világbanki hitel, amelyet többszörösen kell visszafizetni. A globalizált világpénz-rendszert a Világállam központjából irányítják, így a nemzetállamok a szó eredeti jelentése szerint nincstelenek és fizetésképtelenek. A csõd elkerülésének záloga a globális pénzügyi és politikai függés.


Mégis, kinek van pénze ebben a restriktív rendszerben - kitõl kérhetünk?


A Világbanktól nem kérhetünk, mert még jobban eladósod(t)unk.


A multik nem adnak, mert õk viszik a pénzt, s nem pedig hozzák.


Belföldi bankjainktól se kérjünk, mert többszörösen konszolidálhatjuk õket.


Amennyiben sok pénzre van szükségünk, - az alábbi potenciális források álltak/ állhatnak rendelkezésünkre:


· az állami vagyon korrupciós privatizációja


· az állami költségvetés pénzeszközeinek korrupt újraelosztása


· adócsalás fantomcégekkel milliárdos tételekben


· direkt üzleti kapcsolat a maffiával.


Napjaink Magyarországán nem értelmezhetõ tisztán a pénzmosás kategóriája, mert ami sok pénz, az egyik sem tiszta. Mivel a szabad piacgazdaság mélyen lefojtva, hitelek nélkül, horribilis kamat-és adósságszolgálatot teljesítve alig-alig mûködik; a hagyományos piaci szereplõk egyikének sincs felesleges pénze, - így eredeti pénztõke-, vagy kincsfelhalmozás a gyakorlatban nincs. Tekintettel arra, hogy a legjövedelmezõbb üzleti tevékenységeket kivétel nélkül a multinacionális cégek végzik, nincsen olyan volumenû belföldi fizetõképes kereslet sem illegális szolgáltatások iránt, amelybõl a maffia gyorsan és jelentõsen meggazdagodhatna, - ami persze nem zárja ki a külföldi maffiák, bûnszövetkezetek eredményes belsõ mûködését. A maffia és a pénzmosás Magyarországon önmagában nem, inkább csak a fentebb említett állami összefüggésben értelmezhetõ. Nálunk elsõsorban nem az a „gond” tehát, hogy valamelyik bûnszövetkezet az illegális úton szerzett pénzfeleslegét hogyan mossa tisztára, hanem az: miként lehetne vagyont és/vagy pénzt szerezni az államtól, hogy az ügylet egyébként patyolattisztának lássék...



Az állami vagyon korrupciós privatizációja


Az eredetileg állami vagyon lenyúlásának legegyszerûbb módja 1988-1989-ben az ún. spontán privatizáció volt, melynek keretében a volt állampárt, az MSZMP tisztségviselõi (a nómenklatúra) egyszerûen rátették a kezüket egy-egy zsírosabb állami vagyonrészre: üzemre, gyárra, üzletre, bolthálózatra, újságra, ingatlanra. Ennél már egy fokkal bonyolultabb ügylet volt az 1990-es évek elsõ harmadában a korrupciós bankhitel-felvétel, amikor is a politikailag fontos személyek (VIP) meghatározott kereskedelmi bankoktól egyszerûsített eljárással tíz-és százmilliós összegû hiteleket vehettek fel; - rendkívül kedvezõ feltételekkel, fedezetigazolás nélkül. Ez az önfeledt hitel-osztogatás hatalmas csõd-portfoliót halmozott fel pl. a Budapest Banknál, az Országos Kereskedelmi és Hitelbanknál, a Magyar Hitel-banknál és a Postabanknál, ami több lépcsõben összesen cca. 600-800 milliárd forintos állami bankkonszolidációt tett szükségessé, a költségvetés terhére.


A magánosításban különös jelentõségre tett szert az ún. privatizációs bankhitel, amelynek lényege szerint valamely állami vállalat elsõ vezetõje megpályázta saját gyára vagy vállalata privatizációját, majd a megfelelõ banktól úgy vett fel hitelt a „privatizációs vételár” kifizetésére, hogy a fedezetet ‘vállalata’ pénzeszközeibõl különítette el. A vállalat tehát megvette saját magát a vezetõje számára. E trükk különbözõ variációi képezték az önprivatizáció (MRP és MBO) összességét.


A privatizációs pénzmosás speciális válfajaként fogható fel, mikor a kivételezett magyar vezetõ a könnyen szerzett pénzét (pl. a bankhitelét) külföldre kiajánlva, önmagát valamelyik fantomcég külföldi befektetõjének álcázva pályázta és nyerte meg az állami vagyon privatizációs tenderét. Igazán különleges, és teljességgel egyedi megoldás a vagyonkezelési-, és/vagy a direkt felszámolási privatizáció esete, amelynek során a Co-Nexus Rt. 4 milliárd forint üzleti értékû állami port-folió elkezelésével „sikeresen” felélt cca. 8 milliárd forintot, úgy, hogy a vagyont készpénzre (vételárra + hitelekre) konvertálta, majd a pénzt elköltötte.


Nyilvánvaló, hogy a magyarországi privatizáció jelentõs hányadában (cca. 25-30 %-ban) piszkos milliárdok is beáramlottak, mintegy kihasználva a pénz tisztára mosására kínálkozó ragyogó alkalmat. A korabeli szakcikkek a külföldrõl érkezõ gyanús befektetéseket szemérmesen az ún. „karvalytõke vagy a challanger-tõke” sajnálatos térhódításának nevezték, amely ellen ‘nem volt mit tenni’. A karvaly-tõke kifejezés privatizációs szitokszó: a maffia-pénz szinonimája.



Az állami költségvetés pénzeszközeinek korrupt újraelosztása


Nagyon sok pénze Magyarországon ma is csak az államnak van, ráadásul az állam igen jó fejõstehén, mert tisztviselõi - tisztelet a kivételnek! - ostobák és korruptak. Bizonyos százalékért lehetségessé válik, ami másnak lehetetlen...


A pénzteremtés hatékony módja bizonyos tevékenységek, ingatlanok, portfoliók, részvények, üzletrészek többszörös/sokszoros értékbecslõi túlértékelése; és olyan megállapodások, szerzõdések realizálása, melyekben a túlértékelés ‘különbözete’ effektíve elkölthetõ készpénzé válik. A Co-Nexus-sztori éppen azért egyedülálló, ‘szépségdíjas’ produkció, mert az elköltött milliárdokat egy olyan képzetes, fiktív portfolióval (részvénypakettel) állította szembe, melynek értéke egyszerû könyv-szakértõi túlértékelés szüleménye. Tetejébe az ügyletet mintegy megkoronázta a bennfentes részvénykereskedés, - ugyanis ‘az önprivatizátor’ túlértékeltetett saját tulajdonú Déli Autópálya részvényeit adta el saját magának, ámde „a vételárat” az ÁPV Rt. állta...


Valamely tevékenység (munka, tanácsadás) túlértékeltetésének bevált módja, ha a szerzõdésben munkadíj helyett sikerdíjat kötünk ki. Így ‘sikerülhetett’ Tocsik Mártának egyszerû betanított szellemi (zugfirkászi) munkájáért 805 millió forint sikerdíjat inkasszállnia szintén az ÁPV Rt.-tõl, amelyet azután fiktív alvállalkozói (esztéta, taxisofõr, stb.) között terített széjjel. Ezzel megvalósította a pénzmosás tényállását is, hiszen a sikerdíj pl. ‘taxis magánbevétellé’ vált, vagyis ‘tisztult’... Hogy ez a 805 millió forint végül is hol mindenhol kötött volna ki, ha bírósági végzések alapján részben nem csaklizza vissza az állam - nem tudható. Nyilván tiszta pénzzé alakult volna. (A mai napig még le nem zárt K&H-Equities ügyben Kulcsár Attila, nyolc általánost végzett fõbróker már egy továbbfejlesztett, illetve ‘kombinált’ pénzmosási technikát valósított meg. Magas profithozamú, rejtélyes célú és tárgyú befektetések, egyéb tranzakciók megvalósítására a költségvetésbõl, illetve állami vállalatok költségvetési juttatásaiból ‘vett kölcsön’ és forgatott meg mintegy 15 milliárd forintot. A titkos befektetések még titkosabb hozama ezután ‘VIP-listás’ állami és politikai személyiségek, illetve javarészt szintén fedésben maradt strómanok máig felderítetlen bankszámláin landolt. A rendszerváltás óta ez az ügy tekinthetõ az állami korrupció ‘csúcsprodukciójának’, hiszen az állami intézmények szinte teljes ‘vertikuma’ érintettnek tekinthetõ benne vagy általa.)


Még az elõzõknél is „szépségdíjasabb” túlértékelési trükk volt „az Ûrgammák” esete a Magyar Televízióval. A készítõ Félix Film Kft. (producere/ügyvezetõje: Czégé Zsuzsa) közel 1 milliárd forintot kasszírozott be egy olyan filmsorozatért, amely az összeg egynegyedét sem érte, és az ötödébe sem került. Szponzorálta Máté László (az MSZP volt pénztárnoka) WÉS Rt.-je - a bevétel sorsa ismeretlen. Az állami költségvetés pénzeszközeinek ‘könnyed kezelésére’ csak kirívó példák: a Tocsik-ügy, a Co-Nexus-sztori, a körkörös bankkonszolidációk, az MTV Rt., az Ûrgammák (és legújabbkori, legösszetettebb példaként 2003-2004-ben a K&H-brókerügy!); - aki részletesen áttanulmányozza az 1990-es évek magyar állami költségvetéseinek fejezeteit, az számos olyan tételre bukkanhat, amelyek mögött többszörös túlértékelés, magyarán effektív pénzkidobás foroghat fenn (lásd pl. a társadalombiztosítás vagy az iskolai oktatás számítógépesítését, - illetve az ÁPV Rt. tanácsadói kiadásait, tartozások gyanús elengedéseit, stb.).


Az állami költségvetés „liberális kezeléséhez” kapcsolódik az egész, már említett többlépcsõs, körkörös bankkonszolidáció, amely összességében sokszáz-milliárd forintot emésztett fel már eddig is, és ki tudja, mennyi lesz még a folytatás. Máig nincsen lezárva a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankjának (CW Bank) 100-120 milliárdos kárösszegû botrányügye sem, s bizonyos hírek szerint a hanyag pénzkifizetések jelentõs része titkosszolgálatok finanszírozásához kapcsolódott...


De mindezek a lazaságok, furfangos trükkök kismiskák ahhoz a zseniális ötlethez képest, mely szerint Kovács Mihály és Kunos Péter bankárok MNB-engedéllyel „megjáratták” (megforgatták) külföldön a forint nemesfém-fedezetét... Állítólag kivitték mint törtaranyat, behozták mint megmunkált ékszereket, s hová lett vajon az értékkülönbözet?! (Az újsághírekbõl semmi nem derült ki.)



Adócsalás fantomcégekkel milliárdos tételekben


Sok-sok éven át az ÁFA-csalás volt az uralkodó adócsalási módszer, mígnem a Fidesz-kormány jolly-jokere, Simicska Lajos és APEH-je véget nem vetett eme vidám hancúrozásnak. E mûfajban - ti. a fiktív ÁFA visszaigénylésében! - talán Stadler József pásztói nagyvállalkozó (futballstadion-építõ és üzemeltetõ) vihette el a pálmát, amikor Leonardo da Vinci „Az utolsó vacsora” címû festményének ÁFÁ-ját is visszaigényelte az APEH-tõl. (Amennyiben a szent hírek hihetõk...)


Ámde az adócsalás „legtökéletesebb eszközei” mégiscsak a fantomcégek!


A fantomcég lényege, hogy jogilag bejegyzett cégként létre jön ugyan, - viszont valós tevékenységet soha nem végez; szerzõdéseket köt, kötelezettségeket gyûjt, majd nyomtalanul eltûnik. Eladják/megveszik, majd törlik a cégjegyzékbõl... Nem marad utánuk semmi, csak nagyösszegû kifizetetlen, többnyire adó-tartozások...


A vevõ portugál vagy török, - Joszip Tot vagy Kaya Ibrahim a becsületes neve.



Direkt üzleti kapcsolat a maffiával


Nem tudhatjuk, hogy mi a maffia; azt sem tudjuk, ki a maffiózó... Robbantgatnak, orgyilkolnak, szitává lövöldöznek körülöttünk. Miért?! A maffia többnyire afféle pótszó, amellyel az ismeretlen félelmetes erõt bélyegezzük. Például azt, amelyik széttöri egy politikus-vállalkozó térde kalácsát, ha nem törleszt. Mi lehet az, hogy szervezett bûnözés? Hol kezdõdik, és hol végzõdhet? Óriási üzlet világszerte a nyersolaj és származékainak kereskedelme. Festés, mázolás, hamisítás, szõkítés, export és import, benzintankban ki-és becsempészés, növekvõ fogyasztási adó-tartalom, csillagászati árak... Hol az eleje, s hol a vége?! Olaj-gate! Gyönyörû új félangol mûszó! Országgyûlési vizsgálóbizottság munkáját akadályozó tiszteletre-méltó személyek, furcsa lemondás, halálesetek, cáfolatok, elhatárolódások; - köd, homály és 80 évre szóló titkosítás. Egyes képviselõk szerint a szervezett bûnözés már behatolt a törvényhozásba is, ami magyarul azt jelenti, hogy a maffia saját érdekeit képviselteti a Parlamentben; részben a céljainak megfelelõ törvényeket szavaztat meg...



Íme a hatalom diszkrét globalizációja.


Íme a liberális demokrácia világraszóló gyõzelme.


Íme a pénz, az információ, a média, a mélyülõ titkok hatalma.


Íme a szabadkõmûvesek és a titkosszolgálatok plurális világállama.

Az arany rózsakereszt



Zelnik József „A magyar kultúra selyemövezetei” könyvében (Ökotáj Kiadó, 1998.) külön fejezetet szentel a koszorús költõ Nagy Lászlónak, „Az ördögûzõ Nagy László” címmel. Ebben a következõket írja: „A költõ az ördögûzés leg-egyszerûbb és leghatékonyabb mondatát találta meg. Amikor gúnyt bitangol, amikor virágzik a bóvli, amikor kitaszítanak házból és hazából, mindenkinek fel kell tennie az ördögûzõ kérdést: Úristen, én nem vagyok itthon?” Nagy László idézett versének teljes versszaka így szól:



„Rémálom temploma, s én alul


izzok, szavamat nem halkítom,


de sikoltom halhatatlanul:


Úristen, én nem vagyok itthon?”



Zelnik József az alábbi gondolatokat fûzi Nagy László verséhez:


„Lehet-e temploma az ördögnek, magyarul a rémnek, s hogy megismerjük, ki õ, nevezzük most a nevén héberül: Satanas, latinul Diabolus. Lehet-e temploma a Sátánnak? Lehet-e akkor, amikor a számunkra a templom az, amit föl kellene építeni? Kinek építjük kõbõl a templomot, az Istennek vagy a Sátánnak? Hamis próféták hirdetik: csak építsétek a templomot, az mindig Istennek készül. Nem igaz, a templom mint szimbólum üres forma, csak annyit jelent, hogy kapu a transzcendens felé. Nyílhat Istenhez és a Sátánhoz is. Az ördög, a nagy utánzó, mindig számíthat Hlesztakov-énünkre. Ha könnyen szabadságra vágysz, õ a legszabadelvûbb, ha szépségre vágysz, õ a fényhozó (Lucifer) és egyben fényûzõ, ha igazságra vágysz, az általa gyorsan felajánlott egyetlen igazság a szent. Ez tényleg rémálom, ez feloldhatatlan, vagy a költõ mégis feloldja, mikor fölteszi a kérdést:
Úristen, én nem vagyok itthon?”



A könyv egyébként külön fejezetet szentel Gyurkovics Tibor költõnek is.


Gyurkovics Tibor az Új Ember (katolikus hetilap) 2000. július 23-iki számában (8.oldal) Nagy László egy másik versét idézi:



„Nem látsz a tündöklõ végtelenbe,


nem vettél fegyvert, hogy magadért vívhass,


kezedben a rózsa lefejezve,


tövises szára az, amit szorítasz.”






S mit olvashatunk a Leleplezõ 2000. évi 2. számának 117. oldalán?:



„Legyûrve népünk ezrei,


Halom rózsa-kereszt,


Hogy sírva tallóz, aki él:


Király, te tetted ezt!”



A rózsakereszt a legõsibb szabadkõmûves szimbólum, amelyet például Kiszely Gábor: „A leleplezett szabadkõmûvesség” (Korona Kiadó, 2000.) könyvének a 116. oldalán is láthatunk, körzõvel és fõnix-madárral. A rózsa a földi élet, a virágzó szépség jelképe, a kereszt pedig az isteni transzcendencia, a krisztusi kereszt-áldozat megtestesítõje.


A rózsakereszt amolyan összekötõ kapocs, szimbolikus híd ég és föld, élet, halál és a feltámadás; - sárgolyó-siralomvölgyünk és a Mennyország, a halhatatlan lét között. Jelképezi a kétféle karrier közötti választás (döntés) elkerülhetetlenségét is; - többféle variációja (rózsakereszt-konfigurációk) is ismeretes, attól függõen, hogy a jelképet választó személy (páholy, szervezet, stb.) számára a rózsa, vagy a kereszt a domináns meghatározó.


Ismerünk rózsakeresztet, amelyen a rózsafej a kereszt metszéspontjában van, de olyat is, amelyen a kereszt felsõ szára maga az álló rózsavirág-szál. Ez utóbbi lényege, hogy a hármas rózsalevél, „fejjel lefelé” fordítva, már önmagában egy felsõszár nélküli kereszt, melyre mintegy pótlólag ültették rá középen, a metszés-pontban az álló rózsavirág-szálat.


A rózsa az élet (a karrier), - a kereszt pedig a halál: a kockázatos áldozat.


Ámde nincs olyan életmûvész, aki mindkét karriert sikeresen megnyerheti.


A rózsakereszt õsi kísérlet arra, hogy még életünkben üdvözülhessünk.



Zelnik József ugyebár arra emlékeztetett bennünket, hogy a Sátán a legnagyobb utánzó; - mármint abbeli igyekezetében, hogy eltántorítson minket a hitünktõl. A sátánista literatúra szerint a Gonosz a következõket testesíti meg:


„Élvezetet az önmegtartóztatás helyett, vitális egzisztenciát a vágyálmok helyett, határtalan bölcsességet szemforgató önbecsapás helyett; - melegséget azoknak, akik hozzá menekülnek a hálátlan világból, bosszút a másik orcánk felkínálása helyett, felelõsséget a felelõsséget vállalóknak, minden úgynevezett bûnt, amely fizikai, lelki és érzelmi javunkra szolgál. A Sátán mindig is az egyház legesleg-jobb barátja volt (!); - hisz kezdettõl fogva gondoskodott arról, hogy sok dolga legyen.” Kísérteties ez a szöveg!



Kiszely Gábor idézett mûvének 57. oldalán a következõket írja a modern rózsa-keresztesekrõl: „A XVIII. század folyamán fõként a német földön igen hódító Arany-és Rózsakeresztesek Rendje az elõretörõ miszticizmus, a csodába vetett hit, röviden az irracionalizmus egyik legmarkánsabb megnyilvánulási formája. A kezdetben jelentéktelen keresztény szekta a hetvenes években már kilencfokú rendként mûködik Bécsben, ahonnan nem csupán Sziléziára és Poroszországra, hanem Magyarországra is átterjed. 1777-ben már csaknem hatezer tagja van, köztük persze sok arisztokrata, katonatiszt, orvos és teológus, és persze meg-annyi sarlatán, akik jórészt a csúcsokon helyet foglalva ugyancsak ügyelnek arra, hogy a híveiket a társadalom felsõbb rétegeibõl verbuválják. (...) Az üdvösséget ígérõ tanok alaptétele szerint a természet Isten teremtõ erejének ki-áramlása, következésképpen egy darab istenség. (Vö.: ezzel például a nyilván beavatott József Attila „A kutya” címû költeményét, amelyben a kutya isten-darabkákat - mármint kenyér-morzsákat - szedeget...) A megismerése tehát nem más, mint Isten megismerése. Mindez korántsem új és eredeti, csupán a vallási indíttatású alkimista természetkutatás egyik lehetõségét hordja magában. Csak-hogy a tagságnak megígérték a bölcsek kövét s a materia primát, vagyis az aranycsinálás és valamennyi betegség rövid úton történõ felszámolásának a tudományát, továbbá az örök boldogságot. Legyõzheted a természetet, és szert tehetsz végre olyan erõkre, tudásra és hatalomra, amelyek eljuttathatnak a tökéletességre. (Vö.: Isten azon parancsolatával, amelyben egyetlen-egy dolgot tiltott meg a paradicsomi emberpárnak, Ádámnak és Évának, hogy tudniillik „a tudás fájáról” - almát - egyenek!) A saját készítésû legenda szerint a rendet három Skóciában letelepedõ, egyiptomi fény-bölcs alapította 1118-ban a Kelet Építészeinek Testvérisége néven, mely magától értetõdõen nem volt más, mint a szabadkõmûvesség õse. A rózsakeresztesek ezért magukat a maszonéria leg-magasabb fokának deklarálták. Az 1865-ben megalakuló, és mindmáig tevékeny Anglia Rózsakeresztes Társaságának (Societas Rosicruciana in Anglia) az eszmeiségét a szabadkõmûves Kenneth R. H. Mackanzie (1833-1886.), egy neves maszonikus enciklopédia szerzõje dolgozza ki. Kizárólag az Egyesült Nagy-páholy fennhatósága alatt munkálkodó páholyok mesterei lehetnek tagjai a közösségnek, amelynek feladata: az élet nagy problémáinak megoldása és a természet titkainak felfedezése, valamint a kabbala és a német rózsakeresztes testvériség tanainak vizsgálata, - továbbá mindama jelentés és szimbolizmus tanulmányozása, amely ránk maradt a régebbi korok bölcseletébõl, szép-mûvészetébõl és irodalmából.”



Boros Béla (Sydney) a KAPU 2000. 6-7. számának 26. oldalán tanulmányt közöl „A titkos társaságok története” címmel. Ebben a következõket írja: „Ma a - Fabianus római császárról elnevezett - Fabianus-szocialisták szoros testvéri szövetsége az, amely hatalmi törekvései érdekében (a mi normáink szerint negatív értelemben) behálózza a mindennapjainkat, illetve irányítja a világ globalizációs terveit. Ezeknek a szerepe azért negatív értelmû, mert miközben szólamaikban hirdetik a szellem és az ember felszabadítását minden elnyomás alól, ugyanakkor õk azok, akik a világ irányítását kézbevéve a háttérbõl minden-napi életünket befolyásolva ennek pontosan az ellenkezõjét teszik: a fõbb élet-feltételeket biztosító szervezeteket globalizálják, és ezeken keresztül teljes ellen-õrzést tartanak fenn már ma is a világ minden részén népek, népcsoportok és földrészek felett. Elsõsorban a rádiók, a televízió és az újságok - gyûjtõnéven: a média - feletti ellenõrzéssel, és általuk azokat a híreket juttatják el, amelyek a szándékaik szerint fontosak. Bizonyított, hogy az évtizedeken át hallott hamis adatok az egyik embert bûnbaknak kiáltják ki, a másikat meg - miközben az nagyobb gazember, mint a hõsnek beállított! - nemzet-és világmentõ szerepben tüntetik fel. Példának: a legutóbbi évtizedig a világ Sztálint, Churchillt mint egy héroszt ismerte. Ma a titkosítás alól felszabadított adatok birtokában látjuk:
csak a nevezettek intézkedései több embert küldtek a halálba, mint a világháború utáni adatok által sugallt összes veszteségi adat. Így azonban még életükben és holtuk után jó ideig nemzeti hõsök voltak, s az akkor élt kisember hiába tudta ugyanúgy mint ma, hogy mi az igazság, a média sugallata nagyobb erõvel bírt, és majd fél évszázadon át hamis képben misztifikálták személyüket.” (...)


Majd a történelmi magyar viszonyokról így ír:


„A középkori magyarországi viszonyok alakulásában jelentõs szerepet játszottak a titokban társasággá szervezõdött családi-céhi vállalkozások, amelyekbe a bankárokat is belefoglalják. Sok homályos és zavaros ‘üzletet’ kötöttek e korban a pénzemberek és az uralkodók, amelynek a kihatásai néha birodalmakra is kiterjedtek. (...) A Rózsakeresztesek Társasága, fõleg az alkímiával foglalkozott: ércekbõl és ásványokból nemesfémet akartak elõállítani és az ‘élet-elixír’ titkát kutatták. Ügyesen kimaradtak minden nagyobb megtorlásból, mely végül majd mindegyik társaságot érintette a történelem során. Kétségtelen, hogy a vegyi kísérleteik nagyban hozzájárultak a kémiai és fizikai tudományok fejlõdéséhez. Jelenlegi magyarországi székhelyük az Arany Rózsakereszt néven mûködik és nem teljesen világos célú kiadványuk nehezen érthetõ, nem a ma emberének szól. (‘A modern rózsakereszt elemi filozófiája’ címû, szerzõ nélküli könyv.)”


Majd az idézet áttér a mai világhelyzet globális elemzésére:


„A leírtak pontosítani látszanak a mai nap történéseit: azt a törekvést, hogy az emberiséget egyetlen ‘globális’ világnézet és forma felé tereljék. Errõl szól az Új Világrend (New Age) is. Talán már itt válik kétfelé az elnevezés: a mostani szabadkõmûvesek, akik kiállnak a világ elé (?!), állítják, hogy õk jó emberek, és még jobb embereket akarnak faragni a társadalom minden rétegébõl. Hagyják békén õket, nekik nincsenek titkaik (?!), õk az emberiségért dolgoznak. De az ma már mindenki elõtt világos, hogy van egy háttér-szervezet, amely mozgatja a kormányokat (!) és a földrészeket; - nemcsak gazdaságilag, hanem mindenféle tekintetben. Akkor hát az Új Világrend lenne a rossz szárnya a mozgalomnak?! Nehéz, és nem is szabad állást foglalnunk még ma errõl, ugyanúgy, ahogy az Atlanti Chartához csatlakozott személyekrõl (pl.: Orbán Viktor), társaságról sem. Nincs még kellõ adatunk arra, hogy a feltevéseket tényként tudjuk elfogadni és nevükön nevezzünk (!) embereket.”

Pat Robertson „Az Új Világrend” címû könyvében részletesen leírja, milyen is az a Háttérszervezet, amely az irányítást végzi, a pénzen keresztül. Tal Brooke könyve a New Age sátáni hátterét elemzi, - 1991-ben az SCP Journalban írta: „A New Age mozgalom egyik nagy veszélye, hogy a globalizmus a tökéletes hit-vallása. Bármiféle hittel összhangba hozható, a kereszténységet kivéve.” Leírja, hogy mi a cél: család, közösség és nemzetellenes új világrend kialakítása - a globalizáció jelszava alatt. Ennek egyik ma itt is látható formája az a törekvés, amely a gyermekek fokozatos elszakítását célozza a családi köteléktõl. Az ENSZ határozatát, amely a gyermek jogairól született, eddig 135 államfõ írta alá - az ön-állóság és függetlenség teljes jogát biztosítja a gyermeknek a szülõkkel szemben. A cél: szakítsd el a gyermekeket, tömd tele fõleg állami - központilag irányított - információval...
Boros Béla (Sydney) záró gondolatként Abraham Lincolnt idézi:


„A pénz hatalma békeidõben ragadozó fenevadként, háborúban összeesküvést szövõ bûnszövetkezetként viszonyul a nemzethez, ... a pénzemberek hatalmi körei mindent el fognak követni, hogy az emberi elfogultságot kihasználva meghosszabbítsák uralmukat, míg végül a gazdaság már csak néhány kézben összpontosul, a köztársaság pedig összeomlik.”


Sándor András errõl az alábbiakat írja, 1996-ban megjelent "A történelem elme-zavara" címû könyvének 179. oldalán:


"A nemzeti fasizmusok túlélõ maradványai (lásd pl.: Szaddam Huszein Irakja, Moammer Kadhafi Líbiája, Szlobodán Milosevics Szerbiája, stb.) zavarják a globális fasizmusnak ezt a replikálódó (szervesen kiépülõ) organizmusát: keresztezik ‘a vezetésre eleve elrendelt’ globális világelit, illetve a kiszolgáló szerepre eleve elrendelt globális embertömeg földgömb-méretû struktúra-eloszlását. Ennek a globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ. A migráció elõsegítése és szorgalmazása a nemzetek szét-oldódását (ezzel a nemzeti célok eltüntetését) és egységes, mûhold-hipnotizálta kiszolgáló-tömeg létrehozását célozza az összes kontinensen. A ‘skinhead’-mozgalom megragadt a fasizmus egy korábbi és idõszerûtlen állapotában, s ezzel a merõben új globális fasizmus számára álcázási lehetõséget ad: ez utóbbi a demokrácia jegyében léphet föl a tegnapi fasizmus ellen. A valóság tehát az, hogy a tudomány és a technika új szintje - a hozzáférés a nukleáris energiához, az elektronika, a szociotechnika, illetve a tudatbefolyásolás ipari méretûvé válása, az ûrtechnika, a génsebészet - megsemmisítette a nemzeti létmûhelyeket és életvilágokat, valamint a demokráciát, mint össztársadalmi mûködési rendszert. Miután az elõkészítõ fázisok a XX. század elsõ felében a nemzeti társadalmakon belül már lezajlottak; - a század végére a monetáris folyamatoknak, mint az emberi energiákat globális méretekben összegyûjtõ és szétosztó csatornáknak kizárólagossá válásával globálissá tették a fasizmust, mintegy megvalósítva Hilferding ‘generál-kartell’ látomását. Ez a válasz a következõ kérdésekre, melyek újra meg újra megfogalmazódnak milliárdnyi emberben: a puszta vázzá vált demokratikus intézményrendszer keretein belül miért nincsen demokrácia? Miért is válik a demokratikus intézményrendszer erõszak-érvényesítõ mechanizmussá? Miért nem érzi magát otthon az ember a saját hazájában? Miért semmisíti meg a szabadságot éppen a liberalizmus? Miért tûrnek el hosszú évekig (valójában táplálnak) olyan véres háborúkat, mint a közel-keleti, a vietnami és a délszláv? A kor a globális fasizmus kora, bárminek hazudják is világcsászárokká vált tõzsdehiénák. Sajtója és tömeg-tájékoztatása emberi jogokról és demokráciáról beszél, amíg csak hazugságai el nem kopnak. Teljhatalmú tõzsde-arisztokráciája (a ‘magas intelligencia-hányadosú’ világ-elit) ellenõrzés nélkül azt tesz az emberiséggel, amit akar. A nemzeteknek, mint kultúrális lényeknek és az önrendelkezés alanyainak, ki-látása a halál. S az extrém kétségbeesés zsákutcába kergeti õket: az öngyilkos terrorba. A Föld az Antikrisztus kezébe adatott, s ez az ökológiai katasztrófa felé kormányozza. A politikát, mint pelyvát fújja szerteszét a szél. Nincs más lehetõségünk, mint lárvaarcunk alatt megõrizve átmenteni a rejtett, mélyben melengetett szenvedõ Krisztus-arcot (az Ember Fiáét az embertelenség pokol-bugyraiban), és Isten-eresz alá húzódva várni be az idõk teljességét."


Az itt elmondottakat fokozni már nem nagyon lehet - Sándor András (> 1997.) idézett szavai amolyan apokaliptikus végítélet hangulatát keltik -, azonban szent kötelességünk, hogy minden oldalról megvilágítsuk eme globális éjszaka korom-fekete sötétségét. Hogy világossá, közérthetõvé váljék, ami abszolút irracionális.
Sötétség - délben; írta/írná Arthur Koestler, és persze rossz hold van felkelõben...


Az idézet Francois Mitterrand francia miniszterelnöktõl származik, 1994-bõl: „Bár a franciák ennek nincsenek tudatában, de háborúban állnak. Permanens és öldöklõ háborúban. Az ellenfelünk kíméletlen és vérszomjas; - korlátlan világ-uralomra tör.” Logikailag rögtön ide kívánkozik, mintegy válaszként, egy másik idézet, Zbigniew Brzezinski „Nagy sakktábla” (1999.) címû könyvébõl: „Ma az Egyesült Államok - egy nem európai hatalom - élvez nemzetközi elsõbbséget, és foglal el közvetlen hatalmi pozíciót az eurázsiai kontinens három perifériáján, ahonnan erõteljes befolyást gyakorol az eurázsiai ‘szívtájék’ államaira is. Azonban pontosan itt, a földgolyó legfontosabb játékterén, Eurázsiában jöhet létre valamikor egy olyan ország, amelyik képes lesz Amerikával rivalizálni.”


Vass Csaba szociológus már 1997-ben részletesen elemezte a globalizáció valódi természetét, amely mintha a Sátán gúnykacajának visszhangja lenne, az atom-katasztrófától átmenetileg megmenekült emberiség felett. Már nem is rejtõzködik, hanem elénk áll, cifra új ruhájában pipiskedik elõttünk. A „Valóság” folyóiratban közölt tanulmány jól jellemzi a New Age lényegét.


„A globalizáció már leplezetlenül lép fel a világtörténelem színpadára, s meg-kezdi apologetikus önbemutatását is. Ez az önbemutatás azonban egy világ-értelmezési diktatúra, és olyan értelmezési keretet kényszerít a világ minden társadalmára, amelyben csak elszenvedhetjük, de nem érthetjük meg a világ-társadalmasodás újabb fordulóit. (...) A világ népességének a leggazdagabb országokban élõ 20 %-a jut hozzá a világ jövedelmének 83 %-ához, míg a jövedelemnek mindössze 6 %-án kell osztoznia a legszegényebb 60 %-nak. (...) A globalizációs világtársadalom nem a világ társadalmaiból áll. A glóbusz sok, eltérõ elvek alapján szervezett társadalmat foglal magában. A globalizációval azonban megjelent az a speciális társadalom, amelynek az a sajátossága, hogy a világ feletti uralomra szervezték meg. Ennek megfelelõen ez a társadalom, bár tagjainak a számát tekintve meglehetõsen kicsinyke - az egész glóbuszt, a világ minden társadalmát mégis maga alá gyûrte. (...) A szupranacionális társadalom-szervezeteknek nincsenek modern értelemben vett politikai államhatárai, ezért nem is kaptak modern országneveket, hanem például csak Amerópának, Eur-amerikának, Zaibatsu-Ázsiának, Iszlám Világnak nevezik magukat. Mindezen globalizációs szupranacionális szervezõdéseken belül, de ezeknek alárendelten még élnek a modern nemzeti elkülönülések is. A politikai államhatárok hiánya azonban nem jelenti azt, hogy ezek a globalizációs szupranációk védtelenek: politikai határaik helyett szociális határaikat védelmezik a hadseregre alapozott fegyveres erõkkel. (Pl. ‘erre’ kell még a NATO...) A globalizáció azonban még nagyon fiatal; - nemcsak hogy a szupranacionális szervezetei nem alakultak ki véglegesen, hanem a szupranációi közötti erõviszonyok sem. Emiatt a glóbusz elsõ generációs szupranacionális felosztása is meglehetõsen bizonytalan, és ezt a bizonytalanságot valószínûleg újabb harc követi majd; s bármily tragikus is, annak nyomában újabb felosztás. A globalizációs világtársadalom a szó modern értelmében már nem is nevezhetõ társadalomnak. Modern értelemben ugyanis társadalmon az emberi kapcsolatok olyan szervezõdését értjük, amelyet a tagjai maguk hoznak létre. Ezzel szemben a globalizációs szupranacionális régiók emberi szervezõdéseit nem a tagjaik, hanem a tõlük elkülönülõ hatalmak építik fel, - ezek tehát valójában ‘hatalomtársadalmak’. (...) Modern értelemben azokat a szervezeteket szokás gazdasági szervezeteknek nevezni, amelyek valamilyen emberi fogyasztásra alkalmassá alakítják át a természeti javakat, és ezt azzal a céllal teszik, hogy profitot szerezzenek. E vállalkozásoknak a profitszerzés a céljuk, és ezt a javak termelésével érik el. A globalizációs vállalkozások (értsd: multik) célja azonban már nem az, hogy az emberi igényekre gyártsanak, s nem is az, hogy a profitjukat megnöveljék. A globalizációs vállalkozások számára a növekedés ma már nem csupán azért fontos, hogy a gazdaság minél nagyobb szeletét mondhassák magukénak. A globalizációs vállalkozások növekedésükkel kilépnek a gazdaságból: a hatalom birodalmába kerülnek. Már nem egyszerûen tárgyi javakat, de nem is csak gazdasági profitot, hanem politikai hatalmat, a nemzeti kormányok feletti hatalmat termelnek. A pénzre úgy szokás gondolni, mint ‘vegytiszta’ gazdasági intézményre. Mára már kiveszett belõle minden materiális tartalom, és kizárólag a gazdasági érték mérésére és közvetítésére szolgál. Legfeljebb még azt is mondjuk róla, hogy a pénz pénzt csinál. (...) Amint a gazdái rájöttek arra, hogy a pénz nemcsak gazdasági, hanem politikai érték-mérésre és politikai javak cseréjére, békekötésre (korrupció és paktum, stb.) is alkalmas; - hamar általánosították ezt az ‘új’ képességét, és mindenfajta, a meg-valósíthatóság magánbirodalmába tartozó jószág magánértékének a mérésére és cseréjére is felhasználták. Így jött létre a szociális pénz (értsd: családi pótlék, GYED, táppénz, segély, nyugdíj, stb.), - amely a társadalmi kapcsolatok köz-vetítésében vált hatékony eszközzé, valamint a kultúrális pénz (értsd: szerzõi jogdíj, produkciós megbízási díj, tiszteletdíj, honorárium, stb.), amely a többihez hasonlóan a gazdasági értéktõl nagymértékben elütõ, a modern társadalmak mûködtetésében felhasználható kultúrális értéket is mért, közvetített és teremtett. Egyetlen problémája volt csupán ennek a sokfunkcióssá vált modern pénznek, - az, hogy a különféle (gazdasági, politikai, szociális és kultúrális) pénzek még korlátlanul cserélhetõk voltak, és ez bárki számára lehetõvé tette, hogy a pénz szabályozó, azaz hatalmi funkcióját gyakorolja. A globalizáció azonban ezen a nehézségen is úrrá lett; a modern alrendszerek között átjárást teremtõ, s azok folyamatait szabályozó pénzt a horizontális-funkcionális szétdarabolás után hierarchikusan is széthasította. Ennek az eredményeként alakult ki a parapénz, amelynek a gazdasághoz már szinte semmi köze sincs. Ezzel azonban a pénz nem veszítette el önmagát, sõt, ekkor lépett igazán elemébe. Levetette gazdasági álruháját és annak mutatja magát, ami. A pénz már nem a gazdasági folyamatok közvetítését és szabályozását szolgálja; - megvált ezektõl a funkcióitól, és ‘tiszta hatalompénzzé’ lett. Ámde még a pénzcsinálás szenvedélye sem húnyt ki ezzel a változással, sõt, ekkor lángolt csak fel igazán: ettõl kezdve a több pénz több hatalmat jelentett, és a hatalomból már semennyi sem elég. (...) A piac csak a globalizációban szûnik meg. (...) A globalizációs hatalompénz (a világpénz, a Világbank hitele: az USA-dollár!) ugyanis tetszés szerint átváltható a modern gazdasági pénzre (értsd: a nemzeti valutákra), ám ez fordítva már nem mûködik: a nemzeti gazdasági pénz nem váltható át a hierarchikusan magasabb szinten honos globalizációs hatalompénzre. (...) A világpiac így már csak üres szólam a globalizáció korában. (Hiszen a kereskedelmi cserearányokat, az árfolyamokat, a valutaparitást, de talán még a tõzsdei részvény-árfolyamokat is a multik, a szupra-nációk, a globalizációs gyarmatosítók manipulálják és diktálják minden nemzet-államban.) (...) Itt már olyan hatalom létrejöttét kísérhetjük nyomon, amely nem az egynemû javak újraelosztását ragadja magához, hanem még mélyebb szintre hatol, s ott erõszakkal alakítja a maga érdekei szerint a folyamatokat. Az értékek meghatározására szerez hatalmat, és amennyiben ezeket az értékeket össze-hasonlíthatatlanná teszi, azzal eléri célját: a kifosztás maximalizációját. Ennek következtében a globalizációban a piac helyére már az érték-meghatározáson alapuló kifosztó hatalom lép. (...) A globalizáció számûzte a költségkalkulációt (értsd: öncélúan pazarol!) és a profit-maximalizációt (már a haszon sem fontos!), és velük együtt a gazdasági racionalitást, és mindezt a hatalmi racionalitással helyettesítette be. (...) A globalizáció célja így már nem egyszerûen a profit-maximalizáció, hanem - a kifosztással együtt - a hatalom maximalizációja. (...) A globalizációs világtársadalomban már nem létezik gazdálkodás sem. A hatalmi racionalitásnak alávetett kifosztó mechanizmusok ugyanis eltérítik az értéktõl a nemzetközi cserét, s a hatalmi racionalitásnak vetik alá. Ennek következtében az alávetett nemzeti társadalmakban (pl. a mai Magyarországon) sem klasszikus modern gazdálkodás folyik, hanem a hatalom-maximalizáció szempontjai szerint módosított nemzetközi csereértékeknek akarják megfeleltetni a nemzet gazdasági teljesítményeit. A hatalmi racionalitást a világra kényszerítõ hatalmak erejébõl telik arra, hogy a globalizációs termékek és szo-gáltatások árát (pl. a kifosztó privatizációt vezénylõ nemzetközi tanácsadó cégek díjait!) magasan gazdasági értékük fölé emeljék, s a nemzeti, különösen a törzsi társadalmak teljesítményét mélyen a gazdasági értékük alatt tartsák. (Így történhetett, hogy 2000-ben az USA-dollár/forint árfolyam már közel a háromszorosa a tíz évvel ezelõttinek és a nemzeti valutánk továbbra is leértékelõdik, illetve hogy a nemzeti mûködõtõkénk átlagosan alig 20 %-os áron jutott multik birtokába, miközben kommunista állam-adósságunkat kamatostul is legalább háromszor visszafizettük; hogy a GDP-nk hiába nõ, soha senkit nem érünk utól, sõt, az olló tovább nyílik, mert reálbéreink szintje az európaúniós átlag alig 20 %-a.) Így ezekben a nemzeti társadalmakban nem nemzeti jövedelmeiket maximalizálják, hanem a külhatalmi racionalitásnak engedelmeskednek. (Ennyit államunk és kormányunk, a nemzet függetlenségérõl.)
A modern piacgazdaságot tehát legyõzte a globalizációs hatalomgazdaság. (...) A globalizáció megsemmisítette a modern értelemben vett gazdaságot, csupán a hatalmi racionalitás diktátumának engedelmeskedõ intézménnyé, tiszta hatalom-gazdasággá változtatta, s ennek következtében a szupranacionális szervezõdések sem a modern értelemben vett társadalmak már. Ugyanígy a globalizációs és a modern politikai szervezet különbségei a modern értelemben vett politikát és a hatalmi szervezetet semmisítették meg; a globalizációs világtársadalomban már nem létezik a szó modern értelmében vett politika sem. A globalizációs világ-társadalom a modern nemzeti államok feletti túlhatalmát mindenekelõtt olyan intézmények révén gyakorolja, amelyeket a politika tudománya nem szokott a politikai hatalom körébe sorolni. (...) Ezek az intézmények a modern értelemben vett demokratikus intézményektõl minden ízükben különböznek. Ez azonban nem változtat azon, hogy a birtokában vannak egy fontos képességnek: rá tudják kényszeríteni másokra az akaratukat, azaz még a modern értelemben is hatalmi intézmények. (...) A globalizációban vált rendszeressé az, hogy az eredetileg nem hatalmi intézményeket erõszak-intézményekké alakították át. (A nemzetállamban, annak normális/szuverén mûködésével szemben érvényesülõ nem legitim, világ-állami hatalmak, hatalmi tényezõk, eszközök: a hatalompénz (világ-/parapénz), az értelmezési erõszak és az értelemalkotás.) Az értelemalkotás az a hatalmi tevékenység, amely túl van a puszta közvetítésen, túl van az erkölcsi kötelezésen is, mert ez a tevékenység alkotja azt a valóságot, amelyben élünk: ha krisztusi szavaink vannak, akkor keresztény világ, ha pogány szavaink, akkor állam elõtti világ, - ha pedig materialista szavaink, akkor modern vagy globalizált birodalmak lakói vagyunk. (...) A globalokrácia felismerte: hatalmát csak akkor tarthatja meg, ha kiragadja a magánemberek hatalmából azt is, hogy maguk értelmezhessék mindennapjaik eseményeit. (...) Az értelmezési erõszak tisztán csak szimbólikus erõszak. A világtelevíziók, a világfilmek, a megareklámok - az értelmezési erõszak nem legitim hatalmi intézményei - mind-mind csupán arra szolgálnak, hogy megkérdõjelezhetetlenül, sõt, a szabadságunk mindenekfeletti bizonyítékaként azt a diktált valóságot építsék fel és építsék újjá, mely a szupra-nacionális globalokrácia belsõ harcai mindenkori állásának, vagy éppen csak a pillanatnyi szeszélyének felel meg. (Közhely, hogy a televíziók által közvetített valóság valójában fikció, egyfajta manipulált/sztereotip torzkép-együttes, - jobb esetben csak hamis illúzió. Ámde a komplett média a hatalom legfontosabb és legerõsebb puha/finom erõszakintézménye, mert egy mesterséges kultúrát teremt, tömegbefolyásoló céllal, amely nemhogy nem az emberek valódi lelki vágyából fakad, személyiségük pozitív fejlesztése érdekében, hanem éppen ellenkezõleg: olyan negatív értékrendet tesz kötelezõvé s így uralkodóvá, amely elpusztítja az életörömet, a szépérzéket és erkölcstelenségre bíztat. Aczél György tiltott, tûrt és támogatott - manipulatív kontraszelekciója ezzel olyan torz szubkultúrát erõltetett Magyarországra, amelynek ugyan még voltak magyar gyökerei is (pl. Illyés Gyula népiessége), ám jelentõs részük csak kétesértékû vadhajtásokat hozott a pszeudo-szocialista hatalom karójához kötve. A rendszerváltással a posztszocialista szub-kultúrát mindenestül lenyelte a globalokrácia multikultúrája; - és ma már Soros György ‘kultúrája’ úgyszólván mindenütt, minden területen egyeduralkodó.) Az értelmezési erõszak arra is képes, hogy uralkodók és alávetettek önazonosságát is diktálja. (Pl.: „katolikus” irodalom az, amit Soros György finanszíroz. Vagy: keresztény világnézet az, ami Fidesz-kompatibilis. Sõt, - mi több: demokrata az, aki Soros-emlõkön nevelkedett; - demokrácia pedig az, amit az állam hivatalosan is akként deklarál. English people is beautiful...) Az erõszakszervezetek mind az emberi azonosságnak, mind a társadalmi valóságnak olyan mélyszerkezeteibe hatolnak be, amelyeket ez ideig még egyetlen hatalomnak sem sikerült meg-közelítenie. (...) E nem fizikai erõszakszervezetek nem legitimek a modernizáció értelmezésében, mert a bankok, befektetési alapok, világpénz-tõzsdék, világ-tévék, világmozik, világreklámozók, pártépítési szakértõk (pl.: Ron Werber, stb.), a családi és baráti közösségeket felváltó csoportulások szervezõi, vala-mint az azonosság-meghatározás legkülönbözõbb mechanistái közül egyetlen-egynek sem kellett még magát a választópolgárok ítéletére bíznia. Ezeknek a hatalmaknak a birtokosait és mechanistáit senki sem választotta, - és biztosan állíthatjuk: nem is választaná meg arra, hogy a sorsát eldöntõ határozatokat hozzon. Globalizációs értelemben attól váltak nem-legitimmé ezek az erõszak-szervezetek, hogy megfordították a legitimációs viszonyt. Már nem foglalkoznak sem új hihetõ ígéretek megfogalmazásával, - sem az eltérések elfogadtatásával. Ehelyett egyfelõl az ígéretekhez igazítják a valósággal ellentétes nyilvános értelmi létet (pl.: az állam eldöntötte, hogy olyan - meghamisított - statisztikai módszerekkel végzi méréseit, melyekkel kimutathatja, hogy nincs infláció; vagy: növekedést állít, amit senki nem érzékel), másfelõl a választópolgárok szociális karakterét, önazonosságát újra meg újra átépítik úgy, hogy a maguk saját véleményeként vallják a beteljesületlen ígéretek és a deklarált értelmi valóság kényszerazonosságát (a globalista állam tudatosan azokat támogatja - kontra-szelektál! -, akik kritika nélkül elfogadják, és a mindennapos életük részeként el is sajátítják az újtípusú hazugságrendszert; már nem is kérdeznek semmit, hisz’ maguktól fújják az álvalóság elemeinek minden fedõnevét). (...) A globalizációs nem-legitim hatalmaknak állami hatókörû jogosítványokra van szükségük. Ezek nélkül ugyanis, bárha mérhetetlenül erõsek is, de nem rendelkeznének azzal az erõvel, amely felnyitja a nemzeti államok belsõ, szuverenitásvédõ hatalmát - ez a nyitott társadalom globalizációs jelentése. A nem-legitim globalizációs világ-hatalmak zavartalan mûködésének a nemzeti szuverenitás az egyetlen gátja. (Soros György elhíresült kelet-európai ügynöksége, a Soros Alapítvány nem is titkos, nyíltan deklarált célja volt, hogy a posztkommunista országok társadalmait felnyissa - vö.: a ‘nyitott társadalom’ koncepciójával, célkitûzésével -, úgy, hogy a politika és a kultúra területén befektetett pénzeszközeivel kizárólag azokat a fiatalokat támogatta, akik alkalmasnak és lojálisnak mutatkoztak a ‘nyitottság’, a nemzetállam elárulása tekintetében.)


A nem-legitim globalizációs erõszakszervezetek csak akkor képesek kifejteni a hatásukat, ha ‘konszolidált’ belpolitikai állapotokat találnak egy-egy nemzeti államon belül. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a látványos, minden ígéretet megcáfoló kifosztást és azonosságátalakítást a globalizációs világtársadalomnak alávetett nemzeti államok polgárai nagyobb zavargások nélkül viseljék el. (Vö.: pl. Antall József: ‘Tetszettek volna forradalmat csinálni!’ - híres mondásával, vagyis hát: ‘Hál’Istennek - nem tetszettek!’) A nem-legitim hatalmak valamennyi törekvése ennek a kifosztásmaximalizációt szolgáló ‘társadalmi békének’ a fenn-tartására irányul, - a fegyverek fenyegetése nélkül azonban erejük kevés lenne a törekvéseik megvalósítására. Ezért, amint minden régebbi birodalom is tette, - a globalizációs világtársadalom is tart fenn hadsereget. Ez a világtársadalmi had-sereg kettõs szervezetû. Egyrészt abból a magánhadseregbõl (pl.: a volt titkos ügynökökbõl szervezõdött õrzõ-védõ kft.-k) áll, amelyben szakszerûen kiképzett fegyveres alkalmazottak védelmezik a globalizációs vállalkozásokat az esetleges lázadások következményeitõl és a versenytársak támadásaitól. Másrészt az a világhadsereg a törzse, amelyik a szupranacionális egyesített vezérkari vezetés alatt áll, s amelynek feladata a globalizációs nagyrégiók belsõ és egymás közti békéjének a fenntartása (erre is szolgál a NATO...). Manapság a globalizáció elborzasztó sajatosságaként szembe kell néznünk egy, még a test elpusztításánál is borzalmasabb fejleménnyel. A test elpusztítása megsemmisítette, nullpontra taszította az egyes ember létét. A globalizáció viszont - a puha világháborús érintkezési módja és kultúrája révén - még ezen a látszólag felülmúlhatatlanul nagy ‘teljesítményen’ is túltesz, és megváltoztatja azt is, amit eddig kultúrának neveztünk: egész nemzeti társadalmak és bennük számtalan ember létét negatív emberi létbe fordítja. (...) Ravaszul kifejlesztették a pusztító rombolásnál még ‘kifinomultabb’ módszereket is: a testet megõrizték, sõt feltáplálták, ám az egyes személyek emberi azonosságát elpusztították. „De szörnyû sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának. (...) Sirit húztak az áldozat fejére. (...) Levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták (...), a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbõrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gõzölgõ állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. Ez volt a siri. Ki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, s meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belõle ... A mankurt nem tudta, ki õ, milyen törzsbõl-nemzetségbõl való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.” A globalizáció ‘tökéletesítette’ ezt a sirit: a puha erõszak és a puha erõszakszervezetek révén fájdalommentesen, sõt veszteségek nélkül, tömegeken viszi véghez a ‘mankurtosítást’. Mi több, - olyan mankurtok lágy mechanizmusos tömeggyártására rendezkedett be, akiket nemcsak egyszer és egyetlen irányban romboltak le, hanem - fordított görög utópiaként - tetszés szerinti számban, elõre programozottan újra meg újra az emberi azonosság beszélõ szerszámaivá lehet tenni. A globalizációt ekként jellemzõ dekonstrukciós kultúrának éppen ennek, az emberi azonosság nélküli, negatív létû masszának az irányított újraépítése a magva. A globalizáció szupranacionális szervezõdései alá-és fölérendeltséget alakítottak ki a globalizációs szupranáció és a modern polgári nemzet között: a szupranemzet tehát anyanemzete fölé kerekedett.”



Tõke Péter író - aki egykor a „Reform” hetilap elindítója és fõszerkesztõje, majd a rendszerváltás után még évekig az ingyenes „Esti Hírlap” fõszerkesztõje volt - 1999. közepétõl egy negyedévenként megjelenõ könyvújságot szerkeszt, amelyet teljes egészében a magánvagyonából finanszíroz. Eddig már öt évfolyam látott napvilágot. A könyvújság témáinak a többsége - híven a címéhez: „Leleplezõ” - lényegében egyetlen tág gondolati vezérfonálra fûzhetõ fel, magva a globalizáció fedõnevû társadalmi világkatasztrófa, a világpénz mechanizmusait titkos világ-hódító célokra felhasználó szabadkõmûves világállam teljes körû leleplezése.


Drábik János, az USÁ-ból hazatelepült társadalomtudós és kutatócsoportjának munkássága, a szerzõnek a tárggyal kapcsolatos elõadásai, tanulmányai, elemzõ publicisztikái, illetõleg a létezõ, hiteles dokumentumok bemutatása és szöveg-magyarázata, történelmi és politikai hatásaik vizsgálata képezi minden egyes lap-szám központi mondanivalóját. Ám a leleplezéssel szemben ellenerõ is mûködik! Kiszely Gábor - már idézett - mûve, „A leleplezett szabadkõmûvesség”, félre-vezetõ címe ellenére nem leleplezõ, hanem apologetikus kísérlet. Mikor a könyv megjelent, Drábik János az elsõk között olvasta el, fel is kereste a szerzõt, hogy közölje vele: rossz könyvet írt. Irat-másolatok bemutatásával bizonyította, hogy a könyv - valódi lexikális ismeretek feldolgozása és nyújtása mellett - telis-tele van hamis beállításokkal, csúsztatásokkal; a konklúziói rendre tudatosan tévesek, míg komplett fejezetek pusztán csak szubjektív kirohanások...


Kiszely jórészt elismerte a tévedéseit, és állítólag egy újabb könyv írására készül. Eleddig két könyvet írt: „A szabadkõmûvesség” (1999.), - majd „A leleplezett szabadkõmûvesség” (2000.) címût, a Korona Kiadó gondozásában. Mind a két könyv pazar kivitelû, a legdrágább, fényes papíron és kötésben. Elõre bocsátom, hogy magam a legkevésbé sem vagyok antimaszon, mindazonáltal tárgyilagosan meg kell állapítanom, hogy ilyen fényûzõ kiállítású, gazdagon illusztrált, nagyító nélkül, kislámpánál is ragyogóan olvasható, tartós kötésû szakkönyvet még soha, senki nem szentelt sem semmilyen vallás, vagy egyház, sem semmilyen ország, állam, nemzet, nép, eszme vagy világnézet apologetikus védelmének, pedig hát kit nem ért még (igaztalannak érzett) támadás? A magyar állam egy Róbert bácsi!



Idézetek jönnek „Az antimaszonéria lélektana és módszerei” címû fejezetbõl:
„A tényeknek fittyet hányó, vagy csak azok eltúlzásából, kiforgatásából fabrikált képek módfelett nagy hatást gyakorolnak azokra, kiknek a fejébe plántáltatnak, arra késztetvén õket, hogy az õ fényükben lássák a világot, s másokra vetítsék ki a bennük gyökerezõ rettegést, keserûséget, szorongást és mérget. Vagyis: baj esetén nem mi vagyunk a hibásak, hanem a bûnbaknak megtett, azaz démonizált csoportok, közösségek, népek, hatalmak. Eme vagy-vagy logika szerint a dolgok vagy a részét alkotják a világrendnek, és akkor jók, vagy nem - következésképp’ rosszak. Bizonyítás nem szükségeltetik, hisz’ a jók közül való kirekesztés eleve rossznak minõsít mindent és mindenkit. (...) Lényeges mozgatója e lelkiségnek a kissebbségi érzés, amelyet a manipulátor szükségletei szerint fokozhat, a bûn-baknak, ellenségnek kikiáltottak további démonizálására, még tovább gerjesztve az egyén, az egyének alkotta csoport és a világ közötti konfliktust, természetesen ügyelve arra, hogy leegyszerûsített világképet kínáljon megoldásként, amely a felkorbácsolt kollektív érzelmek lehiggadtával is könnyen emészthetõnek tûnik a manipuláltak számára. A manipuláció arroganciája jórészt az értelem, az érték fogalmának válságára alapozva azzal csapja arcul a racionalitást, hogy gátlás-talanul semmibe veszi annak egységes és mértékadó kategóriáit. (...) E paranoid világkép prédikálásához végtére még csak bizonyítékok sem szükségesek, hiszen a sötét konspirátorok természetesen ügyesen rejtõzködnek, ám így is a nyomukra bukkan olykor az igazság néhány bajnoka; - és egy élete, egy halála, hõsiesen vállalja, hogy felvilágosítsa az emberiséget a rá leselkedõ ádáz veszedelemrõl. A manipuláltakban a világ végtére annak a fogalmává válik, amire kondícionálják õket, s aminek gyalázatáért holmi titkos társaságokra hárul minden felelõsség. A maszonofóbiában - akár a zsidóktól, idegenektõl, jezsuitáktól, katolikusoktól, a másoknak kikiáltottaktól való magányos rettegésben - kiteljesedõ paranoia egy-aránt szégyeníti meg a szellemet és a szabad akaratot. Eme kategóriák azonban nem léteznek prédikátoraik tudatában, akik többnyire csak holmi küldetéstudat alapján alakítják ki ‘magasabb erkölcsiségüket’. Kérdés, miért?! A szorongásai feldolgozására képtelen személyiség nem csupán manipulálhatóvá válik, hanem idõvel a valódi betegségre is hajlamossá. A defektusa felszámolására elõször az úgynevezett neurózis-mechanizmus tesz kísérletet - a tudatalatti szférákba fojtva el a félelem okozóját. Az ekként létrejövõ belsõ konfliktus a tetemes energiát fel-emésztõ neurózis, melynek súlyos erõveszteségeit az egyén fokozódó érzékenység közepette, szenvedésként éli meg. Ily’ esetben azonban még van betegségtudata. Nem úgy a pszichotikus mechanizmus mûködésbe lépésekor, midõn a szorongás és rettegés a tudat részévé formáltatik. Itt voltaképp öröklött, abnormális jellem-fejlõdésnek vagyunk tanúi, amely során a betegség kulcsélmények, traumatizáló környezet vagy más konfliktushelyzet hatására tovább mélyül. Az egyén nem érzi a baját nyavalyának, és nem fogja fel, vajon miért tekint rá holmi idegenként a környezete, melyet értetlenséggel, igazságtalansággal vádol, és éppúgy szenved tõle, amint az õ nyomorúságától a társadalom. A beilleszkedni nem képesek egy része gyakran megroppanva húzódik félre, közöttük igen sok az akaratgyenge, befolyásolható, hiányzik a tartása és a kitartása; rosszra, ám olykor még jóra is csábítható. Mások felismerik, alkalmatlanok az átlagos létre, ám belátván, hogy öntörvényûen sem élhetnek, kompromisszumot kötnek, és mintegy elveik fenn-tartása mellett koegzisztálnak a környezettel, tudatában ama határnak, amelyet nem szabad átlépniük. Önmagukra, és a társadalomra is egyaránt veszedelmes viszont a krónikusan bele nem nyugvók tábora, akik önkényesen - olykor még erõszakkal is - a maguk képére akarják formálni a világot, s uralkodni akarnak felette. Rengeteg közöttük a parttalan öntudat, expanzivitás áthatotta fanatikus, aki úgy tudja, nem követ el hibát, sohasem téved, következésképp nincs is mibõl tanulnia. Csupán túlértékelt (tév)eszméit ismeri el; - és kész õket rákényszeríteni mindenkire. Erkölcsi defektusban szenved, érzelmileg hideg, morális tekintetben a végsõkig gyenge, érzéketlen a jog és a jogtalanság, az emberi, legkivált pedig a felebaráti értékek iránt, hiányzik belõle a szánalom, a lelkiismeret és a meg-bánás készsége. Ugyanakkor a külvilágnak gyakorta játssza el a mély érzelmû személyiséget, aki nagy hangon hirdet etikai szólamokat. A paranoid vonások mindenekelõtt a téveszmék terén mutatkoznak meg. A beteg gyakran áldozat, akivel valakik - olykor megnevezett csoportok is - valamit mûvelnek, például sugározzák, mágikus erõkkel gúzsba kötik, hipnotizálják, stb. Közel áll ehhez az üldözési mánia, amelyben szenvedve az egyénnek folyvást társaságok, szabad-kõmûvesek, jezsuiták, sátánisták, a maffia és globalizációs világ-összeesküvõk vannak a nyomában. Mindezzel gyakorta fonódik össze a nagyzási hóbort: az egyén uralkodóvá, a világ irányítójává, olykor isteni lénnyé, ám leggyakrabban prófétává, küldetéses kiválasztottá magasztosul, kinek az a dolga, hogy felfedje az emberiség elõtt a galád konspirációt vagy saját, torz változatában hirdessen evangéliumi tanítást. Gyakorta figyelhetõ meg ilyen esetekben, miként épít ki az egyén irreális, szubjektív igazságmag köré egy önállósuló téveszme-rendszert, melyhez végsõkig ragaszkodik, olykor lélegzetelállító ügyességgel kerülvén el az érvelést. Némelyikük mûveltségére támaszkodva elképesztõ logikai készséggel kreál ‘tényeket’, a mit sem sejtõk elõtt azt a benyomást keltve, hogy lenyûgözõ tudás birtokosa. Minél olvasottabb az illetõ, annál látványosabban, akár pontos gondolatmenetekkel, meglátásokkal képes bizonygatni igazát. Bármily területen is munkálkodjanak, a végtelenségig menõ önkritikátlanság s az ellentmondásra való ingerült reagálás egyik legfõbb jellemzõjük. Intelligenciájuk, ha ilyesmirõl szó lehet egyáltalán, voltaképp mániákus ízzás, - a betegségmag kisugárzásából táplálkozik, és ennélfogva híján van mindennemû erkölcsi érzéknek. A rossztól, a gonosztól való atavisztikus rettegés minden kultúrkörben teologizálódik, transz-cendentálódik, s nevet kap. A tény, hogy emberromboló világban élünk, immár oly’ trivialitás, amelyet ki sem szabadna mondani, ámde a világképet a jó-rossz sémájára egyszerûsítõ antimaszonéria persze nem viszolyog a sablonoktól. A ki-jelentés ismételgetésével, miszerint köröttünk százszorta inkább a galád emberek és hatalmak befolyása érvényesül, mint a jóké, - a manipulálandókban tetszés szerint fokozható a félelem a gonosznak való kiszolgáltatottságtól, s fogékonnyá is válnak az efféle állítások be-és elfogadására: ‘Mivel a Sátán létezik, és azon munkálkodik, hogy az egyes ember, valamint az állam és az egyház életére mind nagyobb befolyást gyakoroljon, bízvást felhasznál minden, a maga céljai megvalósításához alkalmas intézményt. A leleplezést elkerülendõ, ezek az institúciók mindvégig megõrzik eredeti arculatukat, és oly’ homlokzatok mögé rejtõznek, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak a katedrálisokra, mecsetekre vagy zsinagógákra.’ A magabiztos kinyilatkoztató persze semmi szükségét sem érzi állítása bizonyításának, - sem itt, sem pedig a továbbiakban, mondván: ‘A legtöbb szabadkõvûves holmi emberbaráti építmény egy alkotóelemének érzi magát, a valóságban azonban a sátánizmus szolgálatában áll valamennyi, és öntudatlanul is ismeri a sátánizmus ábécéjét. A magasfokúak persze tudnak bánni vele, mivel az õ feladatuk az, hogy gyarló testvéreik felhasználása közepette titkos tervezés és szervezkedés útján elkövessék a nagy bûnt a világ ellen.’ A stílusbéli gyatraság - amely igen gyakori a manipulátorok esetében! - mellett tüstént szembeötlik az úgynevezett elválasztási trükk alkalmazása. Ennek jegyében két részre osztatik a maszonéria: egyik felét alkotják a jámbor, jórészt ügyefogyott lelkekbõl álló mezei hadak, melyek a szimbólumok bûvöletében oda-adóan jótékonykodva munkálkodnak az öntökéletesítésen az elsõ három fokon, a páholyok mélyén, nem sejtve, hogy mindeközben a megátalkodott magas fokúak a tudatlanságukkal galádul visszaélve, miként is használják fel õket világuralmi céljaik elérésére. E tekintetben mit sem számít, hány ezer és ezer nemes szellem tartozott eddig a kõmûvesség ‘mezei hadaihoz’, hiszen ez az érv is fölényesen el-söpörhetõ azzal a summás kijelentéssel, miszerint a cselszövõk oly’ fondorlatos ravaszsággal álcázzák mesterkedéseiket, hogy a legtöbb fényes elme élete végéig nem fogja fel, mibe is keveredett.”



Vass Csaba - a már részletesen idézett - „A globalizációs világrendszerváltás és létmódváltás” címû tanulmányában az alábbiakat írja, mintha csak az elõzõekben idézett könyvfejezet-részre válaszolna: „A globalizációs erõszakintézmények megfosztják a személyeket és csoportjaikat az azonosságalkotás szabadságától. (...) Így válnak retrográddá azok, akik a jövõ érdekében lépnek fel, így lesznek felforgatóvá azok, akik komolyan veszik a demokráciát, lázadóvá azok, akik az emberi jogokért szólnak, így lesznek terroristák a szuveneritásukért küzdõ el-nyomottak (vö.: az orosz-csecsen háború média-interpretációjával), s tûrhetetlen ellenségek azok, akik diktált helyett maguk alkotta világban, diktált kényszer-azonosságok helyett maguk alkotta azonossággal akarnak élni. A globalizációs világhatalom urai felismerték: hatalmuk megtartása azon múlik, hogy az életünk szövetét alkotó valóságon és szociális azonosságtudatunkon felül még képesek-e a magánazonosságunkat is meghatározni. Ehhez azonban le kellene rombolniuk minden természetes közösséget - a családot, a baráti társaságokat, a szomszédsági kötelékeket -, melyek az azonosságalkotásunk szabadságának biztosítékai, és ezeket az általuk diktált csoportokkal kell helyettesíteniük.”



Dr. Drábik János, a „Leleplezõ” júniusi számában megjelent, „Milyen lesz az új világrend?” írásában olvashatjuk: „Ma már lehetséges olyan világkormányzat létrehozása, amelyben valamennyi nemzet meg lesz fosztva fegyveres erejétõl, és egy világhadsereg (a NATO?) tartja fenn a rendet. Ezt a helyzetet nevezik majd békének. (...) A független nemzetek megszûnnek, és a kormányoknak, többé már nem lesz lehetõségük háború viselésére. Sor kerülhet a világhadsereg katonai akcióira az engedetlen politikai alrendszerek (vö.: Szerbia, Irak, Csecsnia, stb.) ellen, ámde ezeket békefenntartó mûveleteknek fogják hívni, a katonákat pedig békefenntartóknak. Mindegy, hogy mennyi érték lesz elpusztítva és mennyi vér kerül kiontásra, - a lõszernek használt golyók ‘békés’ golyók lesznek, a bombák pedig - szükség esetén még az atombombák is - ‘békés’ bombák. Ma már konkrét tényekkel bizonyítható, hogy bolygónk megmentésére indított kampányuk mögött álságos szándék is meghúzódik. Az igazi céljuk az egész emberiség elõkészítése a globális elit világuralmának az elfogadására.”


Drábik János a továbbiakban újból idéz Brzezinski már hivatkozott könyvébõl, amely megfogalmazza a világközvélemény megtévesztése céljából Amerikaként ágáló pénzmonopolista elit birodalmi geostratégiájának három, kulcsfontosságú tényezõjét: „Elejét venni a vazallusok közti bárminemû paktálásnak, fenntartani a függõ helyzetüket, megvédelmezni a szövetségeseket és elérni, hogy továbbra is szófogadóak legyenek. Végül pedig meg kell akadályozni, hogy a barbárok (!) szövetségre lépjenek egymással.”


Drábik hozzáfûzött megjegyzései: „Ez nem a demokratikus amerikai társadalom - az alapító atyák Amerikája -, a hallgató vagy elhallgattatott többség hangja, hanem a rajta belülrõl gyõzedelmeskedett pénz-diktatúráé, az Amerika bõrébe bújt nemzetközi bankároké. Ki mer ezzel a világhatalommal szembeszállni? Ki meri megmondani, hogy ‘a király meztelen’? Ezt egy már pozícióban lévõ, vagy pozícióra törekvõ politikus - karrierjének a kockáztatása nélkül - ma már egyik nyugati országban sem teheti meg. A pénzügyi-korporációs elit - a rendszer fõ haszonélvezõjeként - természetesen nem érdekelt a változtatásban. (...) Ma már nemcsak az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, vagy az Európai Únió más országaiban, hanem Magyarországon is az egypártrendszer és a többpárt-rendszer sajátos kombinációja mûködik. A politika nem látható szférájában a pénzügyi-korporációs elit egypártrendszere (értsd: az ún. OT-s, PM-s, MNB-s, co-nexusos, exkluzív, reformkommunista bankár-klikk) van hatalmon, - míg a politika nyilvános terében a pénzügyi-korporációs elit által kiválasztott politikai csoportok a többpártrendszer szabályai szerint rivalizálhatnak egymással. A hatalomgyakorlás egypárti alrendszerébe tartozik minden olyan kérdésnek az el-döntése, mely lényeges a pénzuralom rendszerének fenntartásához és zavartalan mûködtetéséhez. A négyévenként megtartott választásokon a pénzügyi elitnek a különbözõ pártokból összeállított ‘A’ és ‘B’ csapata küzd a kormányzati pozíció elnyeréséért. Ezek a pártok csak másodrendû kérdésekben képviselhetnek eltérõ nézeteket. A pénzelit számára lényeges kérdésekben egységes állásponton kell lenniük. (...) Az egypárti politika kialakítása és érvényesítése céljából jött létre a Magyar Atlanti Tanács is.”


A Magyar Atlanti Tanács tagjainak személyi névsora a „Leleplezõ” 2000. II/3. számának 34. oldalán olvasható. Igen tanulságos...



Tettünk egy jó nagy kört - amolyan szellemi kirándulást vagy agytorna-félét - a jelenkori globális világ és a mai Magyarország kapcsolatrendszere körül. Hiszi, nem hiszi - világunk jelene és jövõje ennyire bonyolult. Vagy mégsem?! Kiknek higgyünk:


A pragmatikus gazembereknek, vagy a szerencsétlen-szent lázadóknak?


A percemberkéknek, vagy azoknak, akik a Mennyországba készülnek?


A kettõs karriert befutni igyekvõknek, vagy a meghurcolt jövõbelátóknak?


Ember, ki itt belépsz, - hagyj fel minden reménnyel!


S ha nem lépsz be, - akkor csak igazán!


Nagy László, nyugodjék békében, s az örök világosság fényeskedjék neki - már elpihent, már nem sikolt, mert már régen hazaért, otthon van, Istennél.


De mi, alig tízmillióan, magyarok, még nagyon sokáig nem leszünk otthon.


Mert otthonunkat Magyarországon már régen rossz helyen keressük.


Kísértetkastély ez, ahol hullámzik a padló, és vadul inognak a falak.


Reggelre a szõnyeget is kihúzzák alólunk.


De talán legalább felébredünk...

A nem legitim hatalom



Legitim: aki/ami törvényes, jogszerû, jogfolytonos; például - a trónörökös.


Tágabb értelemben: jogosnak elismert, elfogadott, méltányos, igazságos. Személy esetén olyasvalaki, akinek befolyását, beosztását, rangját, kiválasztottságát vagy elhivatottságát; rátermettségét, küldetését, uralkodását és hatalmát senki nem vitatja, mindenki elismeri.



Valamikor a régmúltban minden hatalom közvetlenül Istentõl származott.


A földi uralkodó minden esetben kizárólag csak a fõpapok kiválasztottja lehetett. A maják királya és az egyiptomi fáraó felkent személyét, szent sérthetetlenségét egyaránt a fõpapi sereglet „isteni kara” õrizte/vigyázta, garantálta. A jog és a törvények mindig isteni kinyilatkoztatáson alapultak, melyek erkölcsi tisztaságát, megfellebbezhetetlen igazságát nem kérdõjelezhette meg senki, így betartásukat a földi hatalom mellett Isten tisztelete is kötelezõvé tette.


A Mózes kõtábláira vésett tízparancsolat elõírásai mindmáig örökérvényûek.



A Római Birodalom volt az elsõ imperialista világhatalom. Római és birodalmi hatalma egyaránt alapvetõen világi természetû volt, ugyanis a császárok „isteni küldetése” csupán a grandiózus cirkusz maximusz hangzatos blöffje, amelyben szinte kizárólag csak az õrült császárok hihettek.


A totális diktatúra gátlástalanságát az egy igaz Isten nem szentesíthette.



Cseppet se’ véletlen, hogy a mai amerikai monstre-monumentális történelmifilm-gyártás valójában nem nagyon tud mit kezdeni Róma már-már képtelennek látszó túlhatalmával, így a legjelentõsebb filmalkotásaiban - Ben Hur, Quo Vadis, Spartacus, Julius Caesar, Cleopatra - a császárok valós hatalma egyszerre tûnik végtelenül ünnepélyesnek, rettenetesnek és nevetségesnek.



Jézus Krisztus - illetve az Atya! - hajszál pontosan idõzítette a megváltó földre jövetelét, 33 évnyi tanító küldetését, áldozatát: kereszthalálát és feltámadását; azért is jött, hogy Rómát leleplezze, ellehetetlenítse és felbomlassza; büntetésül, mert féktelen tobzódásában, orgiájában visszafordíthatatlanul megtagadta Istent.


A megváltás a legjobbkor jött: a kereszténység létrejötte, a római egyház helyre-állította a status quo-t, a deus ex machina jogfolytonos, legitim mûködését.


Isten ezután évszázadokon át viszonylag zavartalanul vigyázhatott a földi fejlõdés folyamatainak jogfolytonosságára, egészen a XX. század elejéig, amikor elõretört a Sátán. A kommunizmus, a fasizmus, a liberalizmus - s a világpénz állama.


A teljes XX. század története a Sátán, az Antikrisztus fényes gyõzelme.


A diktátorok (Lenin, Sztálin, Hitler, és ?) istentelen rémuralma mellett, alatt és után észrevétlenül kifejlõdött a világpénz nem kevésbé istentelen libertinus réme, mely a személytelenség kontraszelekciójával igazából a selejt kollektív hatalmát valósította meg a kreativitás, a hit és az erkölcs felett. Hamis szabadelvûségével az egyén csak pürrhoszi gyõzelmet arat Teremtõjével szemben, aki továbbra is „makacsul elõírja” számára elkövetett bûneinek õszinte megbánását - azért, hogy nagylelkûen megbocsáthasson. A liberális demokrácia jelszavával megvalósul(t) az õsi, élvhajhász csordaszellem, a káinok (magyarul: kajánok) csoportos uralma, amelynek lényege szerint a nép ‘önként és dalolva’ választja urául a pénzt, saját lelkiismerete ellenében.



A demokrácia eredetileg ókori görög vívmányként született meg. A római világ-birodalom gyorsan el is törölte a népuralmat, s a glóbusz totális gyarmatosítását egyfelõl „az isteni császár”, másfelõl „a római polgár” égisze alatt; - nevében és érdekében vitte véghez. Nem véletlen, hogy most, amikor a globális fasizmus skizofrén diktatúrája bújik a demokrácia leple alá, - a nép helyett ismét a polgár, a világpolgár lép a történelem forgószínpadára. A világpolgár, aki tetõtõl talpig csak szemforgató, szemtelen és szenvtelen látszat. A népképviselõ illúziója!



A nép uralma - amely máig soha és sehol nem valósul(hatot)t meg a maga tiszta és tökéletes teljességében - azért bizonyulhatott olyan nagyon törékenynek, mert egyfajta átmeneti, „köztes formációt” valósított csak meg az emberi társadalom Istentõl való végleges elrugaszkodásában, amennyiben a hatalom égi eredetét a „népfelség elvével” helyettesítette, illetve cserélte fel.


Gondoljuk csak meg! Államalapító nagy királyunk, Szent István kardja, jobbja és koronája még ‘isteni’ (legalábbis „pápai”) eredetûek, amely ereklyéket legendák öveznek; sõt, a Szentkorona Tana szerint a hatalom és a föld, a haza tulajdonjoga magáé a Szent Koronáé...! Az eszköz így szentesíti a lényeget. Magyarország - Regnum Marianum - Szûz Mária országa...



Aztán néhány száz évvel késõbb felvirrad az újkor hajnala, és a nép, az istenadta nép! - közfelkiáltással a Duna jegén választja királyává azt a Hunyadi Mátyást, aki nem árpádházi, és már semmije sem isteni eredetû! A magyar történelemben nagyjából innen eredeztethetjük a népfelség elvét, miszerint az abszolút hatalom azé, akinek azt a nép önként, közfelkiáltással, egy emberként a kezébe adja.



A legnagyobb földi hatalom így tehát elõször Istentõl származott, azután átment örökösödésbe (nálunk: ez az Árpád-ház); késõbb - a demokrácia elõfutáraként? - „gyakorlati okból” s a népfelség elvébõl következõen: a választott személyé lett.
A gyakorlati ok: a hatalom s a közélet fokozódó/kötelezõ „istentelenítése” - volt. Ám ez sem tartott sokáig - az Igazságos Mátyás „demokráciája” kérészéletûnek bizonyult; a halála után visszatért a megszokott önkényuralom, amelyet immár isteni kötelékek sem korlátoztak. A Habsburg-dinasztia - többször is megismételt - trónfosztása pontosan amiatt volt szükségszerû, mert az osztrák uralkodó család hatalma Magyarországon sem isteni, sem népfelségelvû legitimitással nem bírt. (Furcsa paradoxon, hogy a XX. század húszas éveiben fellépõ politikai irányzat - amely a Habsburg-ház uralkodó jogait kívánta volna visszaállítani - önmagát legitimistának (!) nevezte el. Ottó ma is Európa lézengõ rittere, akinek a szél bíz’ elfútta a kalapját, és nem tud olyan méltóságteljesen futni utána, hogy ne váljék nevetségessé. A mondás ‘eredetije’ a haza bölcsétõl, Deák Ferenctõl származik.)



A XX. században világszerte, Magyarországon is elszabadult a pokol. A hatalom „istentelenítése” folytán gomba módra szaporodtak el a Sötétség Zsarnokai, kik a tízparancsolatot, a népfelséget egyformán sárba tiporták. Szörnyû dolgok jöttek!


A bolsevizmus széjjel szórta magvait: exportálta a téboly vörös „forradalmát”.



Károlyi Mihály „szocialista grófot” Kun Béla és Szamuely Tibor rémei követték. Horthy Miklós ellentengernagy/kormányzó fehér (-terror) lovon jött utánuk...


Szálasi „nemzetmentõ” lett a csúcsdísz a magyar katasztró-fa legtetején...


Rákosi Mátyást - kicsit késõbb - Kádár János és Aczél György démonja követte. Ám mielõtt gondolatban folytatnánk a sort - beszéljünk kicsit a forradalomról.



A forradalom a népfelség elve érvényesítésének messze legfontosabb mozzanata. A hatalom illegitimitását ugyanis kizárólag a szent nép képes/jogosult felismerni, amennyiben: (1) Az uralkodó puccsal, vagyis nem legitim választás útján kerül hatalomra. (2) Az uralkodó legitim ugyan, de késõbb méltatlannak bizonyul, mert felrúgja a népfelség elvét. (3) Hódító külsõ hatalom „nevez ki” uralkodót, a nép megkérdezése nélkül. Amikor a nép felismeri az uralkodó hatalom illegitim, nép-nyúzó vagy gyarmatosító jellegét, ex-lex állapotba kerül a társadalom: és a nép jogosulttá válik arra, hogy érvényt szerezzen a népfelség elvének, helyreállítsa az eredeti status quo-t. Ezt a helyreállítást nevezzük forradalomnak.



A XX. század minden borzalma abban gyökerezik, hogy a koncentrálódó földi hatalom nemcsak, hogy végleg szakított Istennel, de felrúgva a népfelség elvét is: megölte a szabadságot, vérbefojtott minden népfelkelést. Magyarországon a hatalom úgy 155 évvel ezelõtt veszítette el a jogfolytonosság maradék esélyének a lehetõségét is, az 1848-as forradalom és szabadságharc bukásával.



A világtörténelem mai három legnagyobb nemzete: az angol, a francia és az amerikai. Mindhárom éppen annak köszönhette a nemzeti öntudatának össze-kovácsolódását, hogy megvívta nagy nemzeti forradalmát, amelyben végsõsoron és végleg gyõzött a nép. A porosz és az orosz önámító nemzetek. Aztán vannak gyermeteg kisnépek, amelyek sohasem támadtak/nõttek fel, s lassan elolvadnak a globalizáció olvasztótégelyében.


Magyarország népe 1956-ban ismét elveszítette nemzeti forradalmát. Nincs még egy ilyen: kétszer is vívott, s egyszer sem gyõzött a nemzet. A XX. században az egész világon talán a miénk volt az egyetlen igazi, tiszta forradalom. Az 1956-os magyar forradalom után nem is volt több forradalom - talán egy sem. A népek lassanként valahogyan mind megfeledkeztek a népfelség elvérõl, és annak utolsó érvényesítési lehetõségérõl, a nemzeti forradalomról is.



Magyarországon 1989-ben sem gyõzött - nem is volt - forradalom. Az illegitim hatalom a választás látszatát keltve öltött divatos, új ruhát. Akár folytathatjuk is gondolatban a korábban abbahagyott névsort! A rendszerváltást, s a globalizációt nálunk nem választotta senki. Fogalmunk sem volt róla, hogy mik ezek!


A nemzetek elveszejtésének terve persze nem származhat Istentõl. A globalizáció semmibe veszi a népfelség elvét, tehát illegitim hatalom. A Római Birodalom a kereszténység elterjedése miatt omlott egykor össze, mert ez volt Isten akarata. A megváltás ereje úrrá lett a pogányság hatalmán.


Nem tudhatjuk, mit hoz, mert ugyebár: senkinek nincs megígérve a holnap. Isten útjai ma is kifürkészhetetlenek. Így hát: imádkozzunk és reménykedjünk! Holnap talán elérjük az alagút végét, s hirtelen a szemünkbe villan a feltámadás fénye.







Magyarország globalizációja



A világtörténelem lényegében az ember színre lépése óta meghatározott; az õs-közösségtõl a globális világállamig. Ez azt jelenti, hogy amióta a nemzetállamok a történelmi újkor kezdetétõl (1642: az angol polgári forradalom) egymás után ki-alakultak; már a születésüktõl magukban hordták „eljövendõ végzetüket”: a túl-népesedõ Föld, az emberi civilizáció vagy a totális világkatasztrófa, vagy a totális egységesülés (globális világállam) felé tart. A kérdés még nem dõlt el végleg, de az igen, hogy a globalizáció visszafordíthatatlan folyamat, amely lépésrõl lépésre korlátozza az önálló, szuverén nemzetállamok szabadságát és mozgásterét.


Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország belsõ, önálló nemzeti létét is egyre közvetlenebbül megszabják a multinacionális és a szupranacionális tényezõk, erõk, - ami miatt (pl. a jogharmonizációval) fokozatosan alkalmazkodnunk kell az egységes világállamhoz, amelyben pár évtized elteltével mindnyájan élni fogunk. Ez - szükségszerû! Vannak azonban olyan negatív „velejáró következmények” is, amelyeket célszerû lenne, és elvileg lehetséges is elkerülnünk...



A világtörténelmet nagyjából 1950-ig, látszólag közvetlenül a katonák (had-vezérek, militáns elnökök, népvezetõk, stb) alakították, ami az egyre pusztítóbb (világ)háborúkhoz, és az egyre képtelenebb és igazságtalanabb békekötésekhez vezetett. A II. világháború befejeztével aztán a nagyhatalmak „eldöntötték”, hogy ilyesmi többé nem fordulhat elõ. Az USA és a Szovjetúnió ekkortól már atom-fegyverekkel, hidrogénbombával, rakétaelhárító rakéta-rendszerekkel és csillag-háborús fegyverkezéssel fenyegették egymást; - a hidegháború a kölcsönös meg-semmisítés rémlátomását vetítette elõre, ami „erõegyensúlyt” teremtett. Mivel az elektronikus háború víziója csupáncsak egyszerû gombnyomogatássá silányította a hagyományos katonai stratégiát és taktikát, innen kezdve már lehetségessé vált a szimpla katonai gondolkodás végleges számûzése a világpolitikából. A gomb-nyomogatás joga így „értelmiségiek” kezébe került. Amikor az 1980-as években a Szovjetúnió elveszítette a fegyverkezési versenyt; a Varsói Szerzõdés, a KGST és a Szovjetúnió összeomlásával a világ végérvényesen egypólusúvá vált, s ezzel az utolsó akadály is elhárult a világállam „bevezetése”, színre lépése elöl. Talán csak nem éppen ezért történt az egész...?!


A középkort és az újkort egyformán az angol és a francia nemzet világméretû rivalizálása jellemezte. Anglia a brit korona égisze alatt elõbb uralma alá hajtotta a brit szigeteket, majd létrehozta Nagy-Britanniát (az írekkel máig hadiállapotban van!); - ezután pedig a legkülönbözõbb tõkés gyarmatosító társaságai, hivatalai (pl. Brit Kereskedelmi és Tengerhajózási Hivatal, Brit Kelet-Indiai Társaság, stb.) révén erõs, hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki. Kanadát azonban az angolok „a franciákkal együtt” gyarmatosították, ami újabb konfliktusok sorozatát hozta a két történelmi nemzet között...


Franciaország is jelentõs hódításokat mondhatott magáénak, de a sikerei meg sem közelítették „az angol mértéket”, nem bizonyultak tartósnak: a „birodalom” korán szétesett. Anglia viszont a katonai megszállást mindig pénzügyi „kolonizálással” kombinálta, miáltal a gazdasági és politikai befolyása a katonák távozása után is fennmaradt - mind a mai napig...


A két nagy nemzet közötti világbirodalmi konkurencia szellemi szinten a nemzeti civil társaságok szabadkõmûves háttérmûhelyeiben, az Angol Nagypáholyban és a francia Grand Orient-ben folyt, - merõben ellentétes mentalitás és szisztéma szerint. Anglia globális hatalma már a középkorban is létezõ valóság volt; a brit koronához való feltétlen hûség elve alapján. Franciaország nem ismerte el Anglia fölényét, éppen ezért a Grand Orient „kifejlesztette a forradalmi technológiáját”, amelyet elsõ ízben 1774-tõl az amerikai függetlenségi háborúban, majd 1789-ben az otthoni Nagy Francia Forradalomban próbáltak ki. A siker meglehetõsen kétes eredményt hozott. Ugyanis mindhiába hirdették meg a „Szabadság, egyenlõség, testvériség!” maszonista jelszavait; a revolúció általános vérfürdõbe, majd totális káoszba torkollott, illetve nem sokkal késõbb Napóleon császárságához vezetett. Ezt a történelmi tételt a történetírás mind a mai napig nem volt képes megfejteni, sõt afféle spontán visszalépésként értékeli. A valóságban - ami a társadalmi káosz ‘elõállítását’ illeti - igen jól vizsgázott a Grand Orient forradalmi technológiája, megérett a további exportra. Napóleon tábornok, majd császár hódító hadjárata a francia eszmék globális kiterjesztését szolgálta: elõbb Európára, azután lehetõség szerint már az egész világra. Az angolok nem nézhették tétlenül a francia reváns kísérletét, amelynek végül Wellington herceg vetett véget, Waterloo-nál... De a Grand Orient még nem adta fel a harcot; fõszerepet vállalt az 1848-as forradalmi hullám - amely az Osztrák-Magyar Monarchia térdre kényszerítését készítette elõ - megszervezésében (Garibaldi, Martinovich, stb.). Marx pedig megfogalmazta a Kommunista Kiáltványt, ami már alapvetõen Anglia és a brit világbirodalom, az angol kapitalizmus felbomlasztását célozta meg, belülrõl.


De sikeres volt a Francia Forradalmat közvetlenül megelõzõen az észak-amerikai függetlenségi háború elõszervezése is, amelyben szintén a francia Grand Orient páholy vitte a prímet. Hosszú évekig Észak-Amerikában és Kanadában is angol és francia (vö.: pl. LaFayette tábornok) reguláris alakulatok harcoltak egymással váltakozó sikerrel; végül G. Washington (szintén páholytag) seregei legyõzték az angolokat, s így megalakulhatott az Egyesült Államok. (Néhány évtized múltán a levert magyar szabadságharc nagy vezére, Kossuth Lajos is az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és lett szintén a páholy tagja.)


Mindezek után következett a Grand Orient mindaddig legbaloldalibb forradalmi szervezése, a Párizsi Kommün 1871-ben, ami a kommunizmus elõjátéka volt...



Az eddigiekbõl is jól látható a két nagy európai nemzet háttérbõl irányító „agy-trösztjeinek” eltérõ történelmi szerepe, egymással engesztelhetetlenül szemben-álló harcmodora: ameddig a globális jobboldal „elõdje”, az Angol Nagypáholy a brit korona szakrális világuralmát, a brit világbirodalmat szervezte, - addig a Grand Orient, a felvilágosodott francia eszmék (a liberalizmus, majd késõbb a szociáldemokrácia) letéteményese, legott „igyekezett felszedni” az angol világ-birodalom alapjait; tekintve, hogy a francia érdekeket (mindenki más is, de) leginkább az angol terjeszkedés veszélyeztette. A Grand Orient, mint a globális baloldal „elõdje” - miután átlátta, semmi esélye arra, hogy az Új Világrendet formálisan is francia alapokra helyezzék - a tagadás gyakorlatára rendezkedett be: amit az angolok organizáltak, - megpróbálta azonnal dezorganizálni. Így alakult ki az alapvetõ történelmi kettõsség: az Angol Nagypáholy a birodalom-építésben, a francia Grand Orient a forradalomszervezésben vált igazi nagy-mesterré.


Két, „hagyományosan diktatórikus hajlamú”, erõsen katonai európai nagyhatalom - Németország és Oroszország - soha nem fért bele abba a dualisztikus világ-politikai képbe, amelyet a klasszikus angol-francia párbaj erõltetett rá a világra. Mind a kettõ „rejtõzködõ, nevetõ harmadik várományosként”, próbálkozott csak beleszólni a világuralmi leosztásba; s a sors fintora, hogy ezt mindig külön-külön tették (a II. világháborút megelõzõ titkos Molotov-Riebentrop paktumig!), hiszen egyesült erõvel felboríthatták volna a kialakult status quo-t. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az a két jelentõs ország, amelyet az I. világháborúig sem az Angol Nagy-páholy, sem a francia Grand Orient nem volt képes a saját befolyási övezetébe vonni (bár az orosz arisztokráciát közel másfél évszázada sikeresen „fertõzték” a francia eszmék!); - a puszta létével is fenyegetõ kockázatot jelentett mindkét fél számára... A háttérhatalom szempontjából az Amerikai Egyesült Államok mindig is „grandorient-felségterületnek” számított; - Nyugat-Európában Franciaország ellensúlyozta az angolok világbirodalomra támaszkodó gazdasági és katonai erõ-fölényét. A két szembenálló fél „jól kiegészítette” - mint a rossz pénzt, ismerték már - egymást, de ezt az idilli alaphelyzetet megkeserítette a potenciális orosz és porosz veszély; mindamellett a Monarchia is zavaró „szeplõ” volt csak Európa térképén... Meg is született a „zseniális” terv: 1914-ben (Gavrilo Princip meg-gyilkolta a trónörökös Ferenc Ferdinándot) kiprovokálták a véres I. világháborút, melyet azután a világtörténelem legaljasabb (trianoni) békeszerzõdésével zártak le; - feloszlatva az Osztrák-Magyar Monarchiát, szétdarabolva és megcsonkítva Magyarországot, s vesztesnek nyilvánítva Németországot. A baljós emlékû XX. századot egyrészt az angolszász világbirodalmi törekvések kiteljesedése, más-részt a magát kizárólag a kapitalizmussal szemben ellentételezni képes „világ-forradalmi eszme”, a munkás-és népfelkelések, a nemzeti (vagy annak álcázott) szabadságharcok uralták egészen 1950-ig, az alábbiak szerint:


n Az I. világháború és következményeinek kiprovokálása.


n A Nagy Októberi Forradalom megszervezése - külföldi finanszírozással.


n Adolf Hitler hatalomra juttatása Németországban.


n A német fasizmus és az orosz bolsevizmus tervszerû konfliktusa.


Az I. világháború igazságtalan lezárása, a trianoni békeszerzõdés után a háború azonnal folytatódott tovább, csak más eszközökkel. Létrejött az újabb „zseniális” átrendezési terv, ami monumentális kísérleti mûhellyé változtatta a már addig is sokat szenvedett Oroszországot, Kelet-Európát, - majd késõbb lángba borította egész Európát és vele az egész világot. A háttérhatalom által (fõként Amerikából) pénzelt V. I. Lenin „bolsevik” terroristái 1917-ben megdöntötték a cár hatalmát, kommunista diktatúrát szerveztek: megalakult a Szovjetúnió. Hamarosan kiderült: a kommunizmus eszmerendszere egyáltalán nem az osztálynélküli társadalmat, de nem is a munkásosztály globális uralmát alapozza meg, hanem egy negatív, istentagadó, materialista, koncentrált kisebbségi elit-hatalom (vö.: a Párt elve - „demokratikus centralizmus”) egyeduralkodó világbirodalommá fejlesztését... Nem alaptalanul fogalmazta meg a XX. század ‘80-as éveiben Reagan amerikai elnök, hogy a Szovjetúnió „a Gonosz Birodalma”...


Amennyire igaz, hogy a Szovjetúnió az izmosodó nemzetközi háttér-hatalom által létrehozott mesterséges, kísérleti rezsim volt; annál nyilvánvalóbbá vált, hogy a kísérlet balul ütött ki: az orosz gólem függetlenítette magát, és új globális kockázattá vált, amelyet fel kellett számolni...


Németország mindig is „beékelõdött”, kényelmetlen, veszélyes hatalmi tényezõt jelentett Anglia és Franciaország között. Növelte a probléma nagyságát, hogy a német gazdasági fejlõdés a XX. században felgyorsult és Németország - nem volt gyarmatbirodalma - egyre „türelmetlenebbül” követelte a világ újrafelosztását, és abból „az õt megilletõ” részt. Ráadásul a vesztes I. világháború még revansista vágyakat, militarista hajlamokat is ébresztett a németekben, amit ügyes taktikával a kívánatos irányba lehetett terelni. Ez már az Angol Nagypáholy és a Grand Orient bimbózó együttmûködésének elsõ kísérlete; a németországi nácizmust a nemzetközi háttér-erõk már eleve azzal a titkos céllal segítették hatalomra (ma úgy mondanánk: szponzorálták!), hogy ellensúlyozza, s majdha úgy adódik - katonailag verje szét a Szovjetúniót. A Molotov-Riebentrop paktum (mint meg-nemtámadási szerzõdés) azt a hamis biztonságérzetet keltette az oroszokban, ami kellett a meglepetésszerû német támadáshoz. De Hitler sem pont úgy viselkedett, ahogy elõre eltervezték; jóval a Szovjetúnió megtámadása (1941.) elõtt Francia-országot is lerohanta. Az ismétcsak ‘zseniálisnak’ nevezhetõ terv szerint: Német-ország megtámadja és megsemmisíti a szovjet hatalmat, praktikusan a Szovjet-úniót; - a megtámadott Szovjetúniót viszont állig fel kellett fegyverezni, hogy „a róka fogta csuka, csuka fogta róka” csapda bezáruljon, vagyis fasizmus és bolsevizmus egymást semmisítsék meg. Mint a történelmi tényekbõl jól tudjuk: „túllõttek” a célon. A felfegyverzés (amerikai segítséggel) olyan jól sikerült, hogy a szovjetek meg sem álltak Berlinig; a német fasizmust leverték, de a Szovjetúnió megerõsödve, egyszersmind’ kelet-európai birodalom „tulajdonosaként” került ki a II. világháborúból. Évtizedekre kialakult a kétpólusú világrend, megkezdõdött a fegyverkezési hajsza, a hidegháború korszaka a két atomhatalom, a két világ-rend között. Kényszerpályára lépett a világ! Az egyiknek végül pusztulnia kellett. A történelem két meghatározó és egyben szemben is álló háttérhatalma: az Angol Nagypáholy és a francia Grand Orient (volt); - az elõbbi az évszázadok során megszervezte (és stabilizálta) a brit világbirodalmat, amire az utóbbi forradalmak szításával válaszolt. A központi világhatalom már évszázadok óta szervezõdik, és ebben semmi „összeesküvés-elmélet” nincs; egyszerûen ez a hatalom immanens természete. Kizárólag csak azért nem lépett eddig a nagy nyilvánosság elé, mert komolyan tart attól, hogy pánik (emlékezzünk csak az USA-ban az Orson Welles rádiójáték miatti tömegpszichózisra!), hisztéria és/vagy világforradalom törne ki, amennyiben a 6 milliárd ember egyszerre döbbenne rá a valóságra. Tudnunk kell, hogy: (1) A Föld abszolút és relatív értelemben is egyformán túlnépesedett. (2) A pénzügyi és az ökológiai rendszerek gyakorlatilag a közvetlen összeomlás szélén állnak. (3) A világ szegénysége felszámolhatatlan problémát jelent, mert a világ-elit nem enged az elért életminõségébõl. (4) Politikai és katonai szemmel a Föld tehát egy idõzített bomba.


Ha mindezt belátjuk, megértjük, miért is törekszik a háttér-hatalom (a szellemi agytröszt) a teljes koncentrációra: vagy a totális hatalom, vagy a totális káosz; ez itt a kérdés!


Az egységes világállam a liberális önfejlõdés útján, önmagától soha nem jönne létre, vagy ha igen, nincs (nem volt) elég idõ „kivárni”; ezért létre kell hozni, - a világtársadalom (minden ország társadalmának) a befolyásolása és manipulációja útján. Minden országban egységes pénzügyi, gazdasági, jogi, politikai és egyéb szabályokat kellett bevezetni, és olyan kormányzatot kell a „hatalomba segíteni”, melyet beavatottak vezetnek, akik értik az új idõk (New Age) hívó szavát, egyet-értenek a világállam koncepciójával és képesek is a kívánatos irányba vezetni a saját társadalmukat, a saját népüket.


Ne higgyük, hogy a világállam elképzelése a kezdetektõl fogva egységes volt; - az egység ugyan folyamatosan alakul, de még nem teremtõdött meg a mai napig! Az eddig ismert(etett) két legfontosabb (legalábbis 1950-ig szembenálló) háttér-hatalom mellé ugyanis - szintén nagyjából 1950. óta - felzárkózott egy harmadik, amely jóval erõsebbnek tûnik még az elõzõ kettõnél is. Már nem kell „mintegy szemérmesen” takargatnia farizeusi hitetlenségét, már nem is invitálják gúnyosan a Megváltót, hogy: „Gyere le, Krisztus, a keresztrõl, ha tudsz, és igyál velünk egy jó kupa vörösbort!”. Az Illuminátusok Rendje, a féktelen libertariánizmus már nem keres pótcselekvéseket; - abszolút pragmatikusan minden hit helyébe a pénzfétis (az aranyborjú) bálványimádatát illeszti, és olyan egységes világvallás, illetve politikai világrend felállítására törekszik, amelyben „a hit” csak közös elmélkedés, választani csak egyazon hatalom „két pártja” között lehet, az élet pedig munka és fogyasztás, semmi több. Az új rend olyan erõs, hogy 1950-tõl több lépcsõben „megszelídítette” az Angol Nagypáholyt és a Grand Orientet is... A társadalmi rendszer egységesítése, a világ népeinek beterelése közös karámba - nem megy elõzetes kísérletek nélkül. A XX. századi történelem tulajdonképp az útkeresés, a módszerek tökéletesítése jegyében telt. A kísérletezgetés borzalmas áldozatokat követelt! A Nagy Francia Forradalom sátáni orgiaszerû vérfürdõje, Bonaparte Napóleon véres hadjáratai, a Hétéves Háború (az angolok és franciák között - Amerikában), a ‘48-as levert szabadságharcok, a Monarchia szétverése elõjáték volt a XX. század világháborúihoz, kommunista és fasiszta diktatúráihoz, mert utóbbiak már a fõpróbát jelentették...


Akik máig sem tudtak szabadulni ilyen vagy olyan jobb-vagy baloldali szubjektív gyûlöleteiktõl; - fel fognak szisszenni a következõ mondatokban foglalt, összetett analógia olvastán! De nem lehet nem leírnom, mert az igazság mindig dialektikus. Krisztus keresztáldozata, mellyel a bûneitõl akarta megszabadítani az embereket - individuális értelemben megadta az egyes embernek a bûnbánat és bûnbocsánat (a megtisztulás) lehetõségét; kollektív értelemben viszont már nem volt ennyire „hatékony”, az egész emberiséget nem tudta közösségileg megváltani. A zsidóság áldozata, a holocaust adta meg a végsõ lökést, a kiváltó okot, hogy létrejöjjön a Világállam. A világ jól ezután sem mûködik, ámde fennmarad még egy ideig...



Magyarország a XX. század elejétõl kiváló kísérleti mûhelynek bizonyult egy, az egész nemzetet manipuláló kísérlet céljára, az alábbi kedvezõ adottságai folytán:


· Földrajzi helyzete: kapu a Kelet és a Nyugat között.


· Centrális helyzetet foglal el Középkelet-Európában.


· Történelme világszinten egyedülállóan küzdelmes, hõsies.


· Keleti gyökerû, nagy múltú nép, erõs vérkeveredéssel.


· Asszimilációs és fennmaradási képessége kivételes.


· Hagyományõrzõ, befogadó, illúziókra hajlamos, hiszékeny keresztény nemzet, rendkívüli igazságérzettel (judíciummal), - de csekély szelekciós készséggel.


A „történelmi kísérletek” tárgya nem a személy - hanem a társadalom, a tömeg, a nép, a nemzet, a milliók, akiknek a közös motivációi, az új jogszabályok, normák hatásaként kiváltott viselkedése, mint szociológiai és szociál-pszichológiai tény képezi az elemzések, a vizsgálatok tárgyát.


· Milyen hosszú idõtartamú, hány nemzedéknyi elnyomás (diktatúra) elégséges a nemzeti öntudat elhomályosítására, kiiktatására?


· Mennyi és milyen szenvedést (lelki kompressziót) visel el egy nemzet, mielõtt forradalmi szervezkedésbe, szabadságharcba kezdene?


· Milyen mértékû, hány nemzedéknyi tiltás eredményeként irtható ki a lelkekbõl az istenhit maradványa is?


· Milyen szabályok bevezetésével zülleszthetõ szét a család?


· Mennyi kínzást bír el a nép általános bosszúvágy kialakulása nélkül?


· Mennyi nélkülözést bír el a nép a demokrácia égisze alatt?


· Mennyi mesterségesen támasztott szükséglet (káros túlfogyasztás) elégséges a nép igazságvágyának, judíciumának, erkölcsi érzékének elaltatásához?


· Miként tehetõ általánossá a kettõs mérce, intézményessé az állami korrupció?


A fenti és hasonló más kérdésekre azért kell(ett) akármilyen áldozatok árán is megtalálni, kikísérletezni a megfelelõ válaszokat, megoldásokat, hogy az eltérõ társadalmi folyamatok világállami szisztéma szerinti uniformizálása még a nemzetállami keretek között, békés módszerekkel megvalósítható legyen, tehát elkerüljék a népfelkeléseket, a zavargásokat, a forradalmakat és a szabadság-harcokat. A világállam csak a világbéke jegyében, a népek és a nemzetek közös, „önkéntes” akaratából alakulhat meg, - erõszakkal soha.


A liberalizmus az egységesülés szellemi „elõszele” és fellazító ideológiája. Az egységes világ, az egységes világállam centralizált irányítása nem tûr meg olyan alapvetõ különbözõségeket, melyek ma még az egyes nemzetállamok polgárainak gondolkodásmódját, viselkedését jellemzik, ezért hát az emberek mentalitását is egységesíteni kell. A világpolgárnak intellektuálisan és érzelmileg elsõsorban a központi világállamhoz kell kötõdnie, ezért minden korábbi kötõdése csupán szükségtelen veszélyforrás, amelyet elõbb-utóbb célszerû felszámolni. A világ-állam teljes jogú polgára csak olyan lehet, aki levetkõzi „infantilis” és káros beidegzõdéseit. Az istenhit, a zárt családi modell és a „nacionalista” nemzeti öntudat csupa olyan idejétmúlta, felesleges paternalista hagyomány, amelyet nem vihetünk magunkkal létünk új, magasabb szférájába. A globalizált világ-államnak olyan talpraesett, kozmopolita világpolgárokra van szüksége, akik a világnyelvet beszélik, világszinten gondolkodnak, a világ bármelyik angolszász metropoliszában (New York, London, Budapest) otthon érzik magukat, - s az üzleti kapcsolataikon, a bankkártyáikon kívül nem kötõdnek már senkihez és semmihez. Globalizáció, integráció, liberalizmus, kozmopolitizmus, multi-és szupranacionalizmus, multikultúra, jogharmonizáció - rokonértelmû szavak; mind azt jelentik: nincs Isten, csak sok pénz, - otthonod az egész Glóbusz, családod az egész emberiség. Ne elégedetlenkedj, hanem fogyassz!


Túllépve a trianoni és a párizsi békeszerzõdéseken, melyekben a Nyugat, mint nemzetek feletti rögtönítélõ bíróság hirdetett, olvasott a fejünkre halálos ítéletet; - Magyarországon nyilvánvalóan sorozatosan manipulatív beavatkozások történtek még békeidõben is, pláne háborúban, legalábbis az alábbi esetekben:


n 1919-ben, amikor 133 napig uralkodott a „dicsõséges” Tanácsköztársaság, - a Kun Béla és Szamuely Tibor vezette vörös terror; Károlyi gróf jóvoltából.


n 1947-ben, amikor Rákosi Mátyás és moszkovita klikkje került uralomra, a „kékcédulás” választások révén.


n 1956-ban, amikor a Kommunista Párt népi szárnya népfelkelést szervezett a liberális szárny ellen; melybõl keserédes szabadságharc lett, amit végül is a szuezi csatorna helyett ‘tévedésbõl’ a Dunához vezényelt mongolok vertek le, a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével.


n 1990-ben, amikor is állítólag „rendszert váltottunk”, amelynek révén (értsd: privatizáció) eltûnt a társadalmi tulajdonunk; de megmaradt, sõt, gyorsan a többszörösére nõtt a külsõ és belsõ államadósságunk. Amikor is ‘bátor és botcsinálta rendszerváltoztatók’ titkos/áruló rózsadombi paktumot kötöttek, hogy kiárusítsák az országot.


A Grand Orient szellemisége legalább öt speciális mozzanatban érhetõ „tetten”: (1) A magyar kultúra (Selyemgombolyító) „elkötelezett” képviselõje. (2) Legfõbb célja a nemzeti függetlenségünk kivívása (forradalmak, népfelkelések szervezése) és megõrzése. (3) A „békésebb”, konszolidáltabb idõszakban a társadalmi ellent-mondások, a konfliktusok fel-és megoldása. (4) Jó kapcsolat a kommunistákkal, szinte már kriptokommunizmus. (5) Meg nem alkuvó harc a liberalizmus ellen.


Nagyjából 1950. után hirtelen megszûnt az Angol Nagypáholy és a Grand Orient hagyományos, történelmi ellentéte, egymás elleni harca; - de utóbbinak volt még egy „utolsó dobása”. Ez volt a mi 1956-unk!


· A népfelkelést a Párt pártütõ népi szárnya szervezte.


· A népi szárny (írók) volt a magyar nemzeti kultúra letéteményese.


· A népi szárny nem a szovjet elnyomás lerázását; csak a kommunizmus meg-reformálását tûzte ki célul. Csak hosszabb vívódások, majd békítési kísérletek után „sodródtak bele” a forradalomba és az öngyilkos szabadságharcba.


· A népfelkelés (a forradalom) nem irányult a szocialista rendszer megdöntésére, a kapitalizmus visszaállítására. A gyõzelem a munkás-tanácsok gyõzelme volt.


· A harc Párton belül mindvégig csak a liberális szárny ellen folyt, akik elárulták Nagy Imrét, s a forradalom leverésére behívták (Kádár) a szovjet csapatokat.


Az 1956-os forradalom és népfelkelés tipikusan Grand Orient szervezés; - sokban hasonlít a Francia Forradalom elsõ, progresszív szakaszának sajátosságaihoz. Ami tipikusan magyar az az, hogy a forradalmunk - minden liberális ármány és uszítás ellenére - minimális véráldozattal gyõzött. A magyarság nem állt bosszút az elnyomóin, - helyette naiv, hiszékeny és ártatlan maradt. Nem lehet kizárni azt az eshetõséget, hogy a szovjet megszállás elleni öngyilkos szabadságharcba végül is a liberális szárny kergette bele a népieket - s velük együtt az egész népet...


Az uralmukat veszni látva dönthettek úgy: vesszen inkább minden.


A rendszerváltás (1990.) már egészen más mûfaj volt.


Mint tudjuk - 1956. után többé már nincsenek forradalmak, nincsenek szabadság-harcok. Nincs szükség rájuk, mert az emberiség, a demokrácia fejlõdése eljutott a legmagasabb fokra, - amint azt Francis Fukuyama leszögezte: a történelem véget ért. A rendszerváltást rendszerváltóink az Angol Nagypáholy és a francia Grand Orient globális kiegyezésének irányelvei szerint hajtották végre, - az Illuminátus Rend felügyelete alatt:


n A rendszerváltás nem forradalom volt, csak békés átalakulási folyamat, melyet a megszüntetve megõrzés (értsd: a kommunizmust!) elve vezérelt.


n Megegyezés szerint (vö.: ‘Rózsadombi Paktum’), mint komprádor burzsoáziát, mûködõtõke-tulajdonhoz juttatták a volt kommunista nómenklatúrát.


n A kommunisták által felvett dollárhitelek jelzálog-fedezeteként privatizálták a társadalmi tulajdont; - átadták piacaikkal együtt a multinacionális cégeknek.


n Kiképeztek (pl. Oxfordban) egy „erõteljes”, fiatal, jobboldali-liberális politikai elitet, amely majd bevezeti Magyarországot a Világállamba.


n A négyévenkénti parlamenti választások alkalmával felváltva gyõzhet az Angol Nagypáholy vagy a Grand Orient csapata. Döntõbíró: az Illuminátusok Rendje.


Antall (hiúz szemei) után a bilderbergi Horn jött, majd Orbán után - Medgyessy.


Az angol rózsakeresztes után - a francia lovagkeresztes. A sioni rendházból?!


A vesztes ifjú Orbán Viktor most népmozgalmat, polgári köröket szervez, hogy mihamarébb visszaszerezze elveszített hatalmát. Vagy futja a köröket, öncélúan?!


Sem Charles Windsor, sem Tony Blair nem segített rajta.


Mi, a nép, pedig most is csak statisztálunk a saját kivégzésünkhöz.


Az életben tán a legdöbbenetesebb élmény, amikor spontán baráti összejövetelen szembetalálkozol addigi ellenségeddel, aki látszólag „béke-jobbját” nyújtja. Ami összetartozik, s eddig úgy látszott, hogy össze is nõ, az most különválik és újból a saját útját járja az oroszlánháton parlamentbe jutott kisegér...


A történelem eljárt a történelmi páholyok felett. Az új sikk - a liberalizmus. Hiába egyezett ki az angol és francia agytröszt; - mindenütt az Illuminátus Rend az úr.


A Római Klub (nem Rotary Klub!) - melynek tagjai közé például Göncz Árpádot Kapolyi László ajánlotta be - már jóval korábban „eldöntötte”: Magyarországon elég 8 millió magyar is...


Huszonkettõ helyett csak húsz képviselõi helyet fogunk kapni belépésünk után az Európai Parlamentben. Vajon ez már a kívánatos létszámarány szerint értendõ?!






Az elbeszélõ történelem



Most, amikor túlzás nélkül állíthatom: bibliai idõket élünk; amikor az Ószövetség és az Újszövetség szellemisége és megtestesült erõi talán a legutolsó - „ez a harc lesz a végsõ!” -, az armageddoni csatájukra készülnek; amikor a Columbia ûr-repülõgép látszólag értelmetlenül, de mégis furcsa égi jelzésként épp’ Palestine, amerikai városka felett robbant ezer darabra fel, - egyre többet gondolok Káin és Ábel ügyére. Amikor egyre valószínûbbnek látszik, hogy a Közel-Kelet mesés olajkincse végül senkié sem lesz, mert - mint Kipling híres mûvében, „A dzsungel könyvé”-ben, vagy még az „Ali Baba és a negyven rabló” címû Ezeregyéjszaka-történetben - mindenki meghalhat, aki a kincshez akár csak hozzányúlni merészel; és ezeregy kútban lángolhat majd fel a nyersolaj, elolthatatlanul, hogy végül senki gyilkos hasznára ne lehessen... Most kell, hogy még egyszer újra átgondoljuk, mit is jelent: „Szemet szemért, fogat fogért!” vagy: „Ki fegyvert fog, fegyver által vész el!”


Most, az emberiség utolsó óráján kell megértenünk végre-valahára: mit is jelent a bosszúval szemben a megbocsátás, a gyûlölettel szemben a megváltó szeretet, a féltékenységgel szemben a szelid áldozatvállalás, tehát Jahveval szemben helyett Jahve és Krisztus - az Ószövetség és az Újszövetség egysége.


Most kell megértenünk végre, hogy Káin és Ábel ugyanannak az isteni fának az elágazásai, hajtásai; - nomeg azt is, hogy magyar és zsidó: édestestvérek.


Mostanában bizony egyre többet gondolkozom a Biblia két részének, az Ó és az Új Testamentumnak a vélt, vagy valós ellentmondásain, megpróbálva magamban feloldani azokat, - hogy eggyé váljék ez a kettéosztott baljós alvilág, miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is; de nem a világcsendõr szuperhatalom minden reményt felégetõ aljas háborúja végeztével, egy sokkal aljasabb látszat-béke révén, hanem valódi Aranykor beköszöntésével, az egy és igaz Isten szent akaratából.



Határozottan hiszem, hogy az Ószövetség és az Újszövetség nemcsak hiteles kor-történeti dokumentumok, hanem valóban Isten Igéjét õrzõ, a múltból a jövõbe mutató próféciák (isteni kinyilatkoztatások) is; útmutatásuk tehát ma is érvényes. Bár az emberi történelem (amely a meggyõzõdésem szerint korántsem véletlen-szerû; sokkal inkább szigorúan egymásra épülõ eseménylánc, és mint ilyen ok-szerûen meghatározott, tendenciózus és konvergens) valósággal hemzseg (fõként az ókorban!) a legkülönbözõbb népirtásoktól; - mégse lehet cáfolni a sokak által felállított tételt: a zsidóság holocaustja egyedi és megismételhetetlen. Észre kell vennünk, hogy pl. a mexikói õslakos aztékoknak a hódító spanyolok (Hernando Cortez hadserege) általi kiirtása, vagy az észak-amerikai indiánoknak az új hazát ‘honfoglaló’ európai telepesek általi kipusztítása, stb., stb. - mind helyhez kötött népirtások voltak; vagyis hát kellett a szûz terület a beözönlõ hódítóknak, s mivel a bennszülöttek éppen útban voltak, - nagyobb részben megölték, kisebb részben rezervátumokba zárták, majd asszimilálták õket. A II. világháborúban a hitleri nácizmus zsidó-népirtása, genocídiuma egészen más okból: ideológiai alapon történt. Az „übermensch” nagynémet ideológia nem területfoglaló céllal, hanem globális „endlösung” meghirdetésével akarta, és meg is próbálta kiirtani a világ zsidóságát. Éppen ebben rejlik a zsidó holocaust történelmi egyedisége; - elõször és remélhetõleg utoljára történt meg, hogy nem „territoriális okból”, hanem meg-fontolt és kegyetlen vakgyûlölettel (!) törtek genetikailag meghatározott ember-fajta maradéktalan elpusztítására. Az állat azért öl, hogy egyen, - vagy elkergeti a riválisát, hogy új életteret szerezzen magának. Mindkét tevékenységében állati ösztönei hajtják. Az emberi történelem (már példaként is említett) népirtásait hasonló, állatias ösztönök vezérelték, - ide sorolható az õsidõk kannibalizmusa és a történelmi korok valamennyi területszerzõ hódítása is. Ámde csak azért mód-szeresen kiirtani igyekezni egy komplett népet, függetlenül annak a ‘területi el-helyezkedésétõl’, mert zsidó, - ez valami döbbenetesen új! Ez még csak nem is az emberevõ tigris kvázi ‘öncélból ölõ’ bestiális kegyetlensége, - hanem ‘módszeres aljasság’: tudatosan átgondolt és szisztematikusan megvalósított, hidegvérû vak-gyûlöletbõl elkövetett tömeggyilkosság. Az ember (a náci) merõben új, szörnyû tulajdonsága került napvilágra: állami ideológiává és rendszerré képes fejleszteni az ölés gyûlöletét, - vagyis a lelke gonoszabb, mint a vadállat gyilkos ösztöne...


A zsidó holocaust az emberi történelem egyedi és megismételhetetlen szégyene.



Azt gondolom, hogy mindenre kell legyen, és van is okszerû magyarázat, - leg-feljebb nem könnyû azzal szembenézni, együtt élni. A legsúlyosabb, joggal fel-merülõ kérdés, hogy mivel kiderült: mi sem vagyunk jobbak, sõt, rosszabbak vagyunk az állatnál; hogyan nézzünk ezek után egymás szemébe, megbízhatunk-e egymásban, továbbá vajon mindenkire vonatkozik-e az általános bizalmatlanság elve, vagyis potenciálisan mindenki rosszabb-e az állatnál, illetve ha nem, úgy milyen módszerrel választhatjuk külön a búzát a konkolytól?! Idézet következik Braun Róbert: ”Holocaust, elbeszélés, történelem” (Oziris: 1995.) könyvébõl:


„Az USA Holocaust-emlékmúzeumában a történeti elbeszélés egyszerre jelenti az emlékezet kanonizációját és konstruálását: a zsidó holocaust emlékezete a múzeum tárgya és létrehozásának célja (is). Ez jól mutatja az e kettõsségbõl adódó ellentmondásokat. ‘A múzeum nem vizsgálja, hogy a holocaust miért következett be. Erre a kérdésre a történészeknek kell választ adniuk, azonban kétséges, hogy az okok keresése vajon túlmehet-e bizonyíthatatlan hipotézisen, vagy a spekuláción.’ (...) Ugyanakkor az elbeszélés implicit módon választ ad a ‘miért?’ fel nem tett kérdésére (is). A történeti elõzmények az elbeszélésben sematikusan szerepelnek. Az elbeszélés abból indul ki, hogy a bekövetkezett események szükségszerûen vezettek a ‘végsõ megoldáshoz’, tehát a holocaust története egy lezárt történet, amely a narratív logika keretei között önmaga válaszolja meg a fel nem tett kérdést. A holocausthoz vezetõ út bemutatásának része egy olyan ötperces film, amely a kora középkortól tartó (!) töretlen és folyamatos antiszemitizmus történetét hivatott bemutatni, az egykori Római Birodalomtól a Harmadik Birodalomig. (Ez lenne a holocaust története, amint azt az Egyesült Államok Holocaust-emlékmúzeuma bemutatja.) (...) Annak ellenére, hogy a narráció látszólag nem keres választ a ‘miért?’-re, a totalitás sérthetetlensége okán kérdés az elbeszélésen kívül sem maradhat. Így implicit módon minden kérdésre választ kell adnia. A ‘miért?’-et a legegyszerûbben válaszolja meg: mert a németek az örök antiszemitizmus szolgálatába álltak, mely csakis a holocausthoz vezethetett.”


Mint látjuk, valamennyi lényeges kérdés megválaszolatlan; sõt, újabb kérdések és kételyek is keletkeznek! Ilyenek pl. (1) Miért nincs valós oknyomozás a ‘miért?’ megválaszolására? (2) A ‘szükségszerûség’ valamilyen ‘kikerülhetetlen’ fátumra utal? (3) Miért töretlen és folyamatos, miért van egyáltalán antiszemitizmus; és fõleg: mit jelent az, hogy ‘örök’? (4) Mit gondoljunk a németekrõl: vajon miért is álltak az ‘örök’ antiszemitizmus szolgálatába?!



Megoldás helyett igyekszem felvillantani néhány még ki nem mondott gondolatot, amelyek egy valószínû közös nevezõhöz vezethetnek el.


Ugyan miért lehet, hogy a holocaust minden eddigi ‘magyarázata’ megmarad a sematikus sejttetéseknél vagy csak a történet felszínét érinti? Mivel magyarázzuk, hogy az USA emlékmúzeuma is a fentiek szerinti infantilis ‘történetet’ kerekítette ki? Nyilván azért, mert egyfelõl tilos a valódi történet kikutatása, - másrészt azért, mert annak, akinek az igazság kiderítése kényelmetlen; épp megfelel az idézett indokolás.


Az ugyan lehet, hogy ‘a bekövetkezett események szükségszerû módon vezettek a végsõ megoldáshoz’; - de ugyan ki a felelõs azokért az eseményekért (pl. Adolf Hitler hatalomra jutásáért), amelyek az egyedi és megismételhetetlen holocaustot elõidézték? Ez az igazi kérdés!!



A zsidóság sorsát a történelemben kétségtelenül számos misztikum, s benne egy-fajta sorsszerûség övezi. Az Ószövetségbõl (mely jó részben egyezik az ortodox zsidó Tórával) egyértelmûen kiderül, hogy a zsidó, Isten (Jahve) választott népe; és ez a tény az Újszövetségben még tovább erõsödik. Már az Ószövetségben is visszatérõ motívum, hogy a zsidó nép mennyire vonzódik a talmi csillogáshoz; -Mózes tízparancsolata és minden igyekezete ellenére újra meg újra visszaszédül az aranyborjú imádatába, vagyis hogy az arany bûvöletében megtagadja Istenét. Nagyon lényegesnek tartom már itt megjegyezni, hogy majd késõbb, már az Újszövetségben Jézus Krisztus egyértelmûen kifejti, hogy számára az elbitangolt juhok, a tékozló fiúk, a bûnbeesett asszonyok az igazán fontosak; nem a jókért, hanem az esendõkért küzd, sõt, aggódik mindenek fölött. (Ez megmagyarázza a választott nép melletti isteni döntését is, - azt, hogy a földi küldetésének az alap-vetõ célja: Izrael összegyûjtése.) Az Úr (Jahve) különleges kegyeivel halmozta el a zsidókat (kivezeti a népet Egyiptomból, vizet fakaszt a sziklából, kettéválasztja a Vörös-tengert, mannát dob az égbõl az éhezõknek, hazát talál nekik Izraelben, stb.); - ám õket ószövetségi gyûlölet, irigység és féltékenység vezérli minden más néppel szemben, ezért Isten ezernyi vezeklõ, tisztító büntetést ró ki reájuk... Az ortodox zsidók a Messiást várják, Dávid vérébõl; aki majd földi királyuk is lesz, és minden más nép uralkodójává teszi a zsidókat... Megszületik Jézus Krisztus, a Messiás; - de nem a zsidóság, a zsidó nép földi királyaként, hanem minden nép közös Megváltójaként. A zsidó fõpapokon úrrá lesz ‘a szokásos’ féltékenység - a Messiásukat nem akarják megosztani minden más néppel! -; s így nem ismerik el, megtagadják Jézus Krisztust... Az arcukat elfordítják tõle; és hiába prédikál akármilyen szívhez szólóan - nem hallgatnak reá. Gyönyörû példabeszédei süket fülekre találnak. Az általa megvalósított isteni csodatételeket az ördög bûvész-mutatványainak bélyegzik. Evilági vezért vártak, olyan forradalmár szabadság-harcost, aki végre megszabadítja a zsidó népet a rómaiak uralma alól; ehelyett ‘világmegváltót’ kaptak, aki szétfoszlatta ‘a választott nép’ illúzióját... Ráadásul - mint Mózes - Jézus is megtiltotta a bálványimádást; ezért kiûzte a templomból a modern aranyborjú, a pénzfétis imádóit, vagyis a kufárokat. Tekintve, hogy Jézus nemcsakhogy nem felelt meg a zsidó fõpapok Messiással szemben támasztott ‘el-várásainak’, hanem effektíve veszélyeztette azok hatalmát (a római provinciában is fennálló zsidó vallási és politikai rendet); eldöntötték - kereszthalálra ítélik Õt. A kétlépcsõs hatalmi rendszert ravaszul kihasználva, ‘a piszkos munkát’ Poncius Pilátussal, a római helytartóval végeztették el, aki azután úgyszintén mosta kezeit. Mindez nem változtatott azon, hogy Jézust kivégezték...


Fátum bizony, hogy a zsidó fõpapok vagy nem ismerték fel Jézusban a Tóra által megjövendölt Messiást; vagy amennyiben igen, akkor tudatosan tévesztették meg (manipulálták), hergelték fel ellene a tömeget, csak azért, hogy így megõrizhessék kizárólagos hatalmukat ‘a birkanyáj nép’ felett! A zsidó fõpapság így tehát Jézus megöletésével gyakorlatilag újból csak elkövette az eredeti bûnt; sõt, még a Káin bûnét is, amikor az féltékeny irigységében agyonütötte testvéröccsét. A hatalom elvesztése volt ugyanis a tét, ami pedig ‘abból következett’, hogy vajon kinek az ‘áldozata’ kedvesebb az Úr színe elõtt. Jézus Krisztus, aki Betlehemben született - zsidó volt. Az apostolok, majd az elsõ keresztények ezrei is - úgyszintén zsidók voltak. Mindazonáltal - ezt nem lehet letagadni! - már a középkori és az újkori kereszténységben (amikor a keresztény hívõk túlnyomó többsége már ‘gój’ volt!) kialakult egyfajta ellenérzés a zsidó etnikummal, a zsidó vallásúakkal szemben; a származásuk miatt ‘bélyegezték’ õket meg - amiatt, mert ‘a zsidó nép’ egykoron Jézus megfeszítésére ‘szavazott’..., ami azonban nem lehet magyarázat az idézett töretlen, folyamatos és örök antiszemitizmusra! De fátum az is, hogy az ortodox zsidók még ma is a Messiást várják; azt a Messiást, akit nem kell megosztaniuk ‘a gój’, tehát a nemzsidó népekkel, és aki egy legenda szerint majd az egész világ(állam) földi királya lesz. Végzetes tévedés volt hát a valódi Messiás fel nem ismerése! A tévedés oka megint csak az eredeti bûnben, Káin bûnében, kevély és irigy féltékenységében rejlik, hiszen ‘a választott nép’ csökönyös hangadói nem akartak megosztozni Isten, a Menny és a Föld birtoklásában. Baj van a kvázi-egységesként deklarált, az ún. „zsidó-keresztény” kultúrkör fikciójával is. A kereszténység ugyan évszázadok óta visszavonulóban van, de nem elsõsorban az ortodox zsidó vallással, hanem a - kisebbségben lévõ, de hangadó és vagyonos zsidók által is gerjesztett - liberalizmussal, istentelenséggel, illetve a mindenfajta (szektás és egyéb) álkereszténységgel szemben. Helyben vagyunk tehát újból, a kereszténység legnagyobb ellenfele: az újkori bálványimádás, a pénz imádata!


A probléma az, hogy az említett, egységesnek hazudott kultúrkör az ókortól fogva zsidó ugyan a keresztényeknek, de nem keresztény a zsidóknak! A modern idõk bálványimádói (aranyborjú hívei) mintha még ma is az Ószövetségben élnének; -szinte ‘kényszerítik’ a keresztényeket, hogy kizárólag a földi örömökért éljenek, Jézus Krisztust pedig felejtsék el...



A vizsgált kérdéskörben nem beszéltünk még az ún. kollektív bûnösség elvérõl. Visszautalva a korábbi ‘amerikai’ idézetre; - a narráció súlyos hibája vagy vétkes könnyelmûsége, hogy leragad kézenfekvõnek látszó, esetleg valamilyen (háttér)-hatalom által sugalmazott magyarázat elfogadásánál. Az ‘örök antiszemitizmus’, valamint ‘a német nép kollektív bûnössége’ nem elfogadható generális okok, ha-nem csak felszíni, és nem is túl tetszetõs fantazmagóriák. Nem állíthatom, hogy magam jól ismerném a valódi, mély összefüggéseket; annyi azonban biztos, hogy a holocaust okainak valós ‘megoldása’ összetett, igen nagy mélységben rejlik. Amennyiben a német nép valóban, csak úgy, kollektíven bemasírozott ‘az örök antiszemitizmus szolgálatába’, úgy valahol igen nagy gondok lehetnek! Vagy a németekkel, vagy másokkal, vagy a komplett emberiséggel. Nem spontán elõugró fenevadról (örökletes emberi gonoszságról) van hát szó, amely hol fasizmus, hol nácizmus, hol bolsevizmus képében riogatja a világ egyébként szelíd nemzeteit és népeit: ezek nem önmaguktól való (ding an sich) dolgok! Sokkal inkább arról (s talán ez lenne az egyszer már említett közös nevezõ), hogy a hatalom misztériuma körül valami sûrû sötét titok, egy õsbûn lappang, aminek a kollektív takargatása ‘szent kötelességünk’, és sokkal fontosabb, mint az igazság feltárása: egy konkrét nép (pl. a német) vagy az egész emberiség jövõbeli sorsa... A narráció szerint a vád így hangzik: a II. világháború során a németek és a csatlós államok (köztük Magyarország) nácizmusa idézte elõ közel 6 millió ártatlan zsidó halálát, a zsidó holocaustot, ami a zsidó nép totális kiirtásának a bestiális kísérlete volt. Oka: egy irracionális és perverz ‘emberi’ érzület - a vakgyûlölet vagyis az antiszemitizmus. Ez a történet ‘a történelem’ egyedi eseménye, - mert sem azelõtt, sem azóta nem fordult elõ, hogy egy népet öncélból semmisítsenek meg. A konkrét vád az, hogy a világ nemzetei - különbözõ mértékben érintve bár, ámde mégis valamennyien - vagy tevékenyen részt is vettek a holocaust végrehajtásában, vagy ‘csak’ tétlenül szemlélték azt, ami meg passzív részvétel... Ez utóbbi vád vonatkozik a katolikus egyházra, a keresztény vallás hívõire is, amely-akik úgymond’ nem emelték fel a szavukat, hatalmukkal nem vették elejét a készülõ szörnyûségnek, noha idejében látták, mi fog történni... Csak ismételni tudom: a valódi okok sokkal mélyebben vannak!


A legjobb, ha konkrét mai példát veszünk, melybõl kiderül, miként is történhetett ez a holocaust idején! Az Amerikai Egyesült Államok, az egyetlen szuperhatalom - a világ ura akar lenni. Amelyik ország, vagy nép elérendõ céljai útjában áll, azt eltörli a Föld felszínérõl. De vajon állíthatnánk-e ennek alapján például, hogy: az amerikai nép, illetve az amerikai protestantizmus lesz a felelõs a perzsa nép holocaustjáért? Nyilvánvalóan nem! A felelõs az a világpolitikai (háttér)hatalom, amelyik azt hiszi, hogy jogában áll ítélni eleven és holt népeket, amilyen a perzsa. Hiába élünk immár 2000 év óta az Újszövetség korában; ez ismét csak vérbeli ószövetségi háború: az USÁ-nak a Közel-Kelet mesés olajkincsére, a világ feletti katonai egyeduralomra; a kicsiny Izrael államnak pedig bõvebb, biztonságosabb territóriumra van szüksége. Együtt, szövetségben ezt meg is valósíthatják. Mielõtt azonban sor kerülne en bloc az összes renitens (másként gondolkodó) arab népre, - Irak, majd Irán, vagyis az olajban leggazdagabb „perzsa” országok lerohanása a cél. A perzsák holocaustja talán nem lesz olyannyira egyedi; mint a zsidó népé, mindenesetre a korlátozott atomcsapás kellõképp hatékonynak ígérkezik. A világ jobbik fele - akiket nem részegít meg a hatalom és a gazdagság talmi csillogása, kezdve a római pápától az egyszerû civil szervezetekig - most is, éppúgy, mint a nácizmus készülõdésekor - fel is emelte tiltakozó hangját, elõre látva a közeledõ legújabb kori népirtást, de süket fülekbe kiabál...


Mégis, mit kellene tennünk; - netán sok-milliónyi betmenként, levitálva szálljunk szembe az amerikai bombázókkal és lopakodókkal? Repüljünk eléjük?! Hisz épp’ oly’ feltartóztathatatlanok, mint egykor a német királytigrisek voltak, - a háború-ellenes tüntetéseknek meg semmi foganatja. Mind gyorsabb sebességi fokozatba kapcsol a propaganda-és háborús gépezet, már mindenkit árulónak nyilvánít és kiközösít a (háttér)hatalom, aki hangot ad az igazságnak és megpróbál még esélyt adni a békének...


Nincs mese: az amerikai nép kollektív bûnös lesz; mi pedig, másként gondolkodó keresztény és nem keresztény, józan és jó érzésû emberek passzív résztvevõk, -mert nem akadályoztuk meg a perzsa holocaustot. Hogy mi lehet a mélyben rejlõ igazi ok, az említett közös nevezõ?!


Errõl így ír Palotás Pál (Seattle) a KAPU 2003. januári számában:


„Az igazi eredeti bûn: a titokzatosság. A tét felmérhetetlen nagyságrendû: az egész emberiség sorsát érintõ PÉNZ VILÁGURALMA. Én Krisztus Urunkat követem, ellentétben a Mammonnak engedelmes nemzetközi pénzvilág (értsd: a bankárok) ‘papjaival’. Szemben találom magam az egész zsidó-keresztény világgal is, mert az egyházak õsidõk óta már nem követik Jézus tisztán kijelölt útját az emberiség földi élete és túlvilági boldogulása felé. A mai keresztény egyházak a nemzetközi nagytõke kitartottjai. Krisztus korbáccsal ûzte ki a tõke akkori bankárait (a kufárokat) a templomból. Ki is nyilatkoztatta: senki nem szolgálhatja egyszerre az örökkévaló Istent és Mammont, továbbá azt is, hogy semmit sem lehet titokban tartani, amit ne lehetne hirdetni, és semmit nem lehet elrejteni, ami történik. Közismert még az a mondása is, hogy könnyebb a tevének átmennie a tû fokán, mint a gazdagnak a Mennybe kerülnie. Krisztus élete, tanításai és kínhalála a gazdagság, a (már akkoriban is létezõ!) pénz-hatalom ellen irányult. (...) A világuralomra törekvõ nagytõke a világhatalmat (értsd: az USÁ-t, mint világcsendõrt) használja fel ugródeszkának, - azt látja el a mindenható pénzzel, ásványi kincsekkel, évezredes titkokba burkolt bevált trükkökkel az eredeti bûnig visszamenõen. A pénz persze nem ajándék, hanem kölcsön. Így az USA eladósodása nõ, csakúgy mint az elszigeteltsége, az egy idõben több fronton való hadviselés veszélye és - természetesen - a terrorista támadásoknak való kiszolgáltatottság. Ami kijár a láncos kutyának.” Mi is az az eredeti bûn, az a titokzatosság, amirõl beszélünk? Röviden megfogalmazva: a (háttér)hatalom misztériuma, mélységes titokzatossága, ami végigkíséri az egész emberi történelmet, leginkább a legújabb korét. A hatalom: a más emberek feletti rendelkezés joga; manapság még sokkal inkább annak monopóliuma. Ami pedig Istené! Az eredeti bûn tehát az, ha a földi hatalom végtelen kevélységében isteni jogosítványokra, privilégiumokra tör, és azokat érvényesíteni is kezdi. Jahve az Ószövetségben vad villámokat szórt, és mennydörgõ hangon olvasta rá az el-tévelyedett zsidók fejére elkövetett bûneiket. George W. Bush, az amerikai elnök ügyeletes Atyaúristennek képzeli önmagát; - radarral is láthatatlan lopakodóival szórja humanitárius, ‘tiszta’ bombáit mindazokra a kis népekre, melyek fizikailag vagy átvitt értelemben az útjában állnak. Ez pedig a római császárok ma is kísértõ paranoid skizofréniája. Az USA a saját pénzügyi és erkölcsi válságát vetíti ki az egész világra...


Visszatérve Jézus Krisztus személyéhez, megállapíthatjuk: az összes korábbi és mai problémánk abból eredhet, hogy a megváltás döbbenetes ténye ellenére az emberiség nem tudott (és nem akart) igazán élni kapott lehetõségével; ma is csak percemberke-diktátorok kénye-kedvének kiszolgáltatva él, és nem képes érvényt szerezni a szeretet törvényének...


A mai világ, amelyik (ha) nem érti Krisztus keresztáldozatát, annak mai üzenetét; és mert nem érti, nem is képes azonosulni vele; - nem érti a földi történelmet sem: (1) A többség kaotikus, véletlenszerû esemény-sorozatnak hiszi. (2) A liberálisok ezerféle narráció, mind egyenrangú igazságát hiszik; és az objektív történelmet le-tagadják. (3) A ‘hangadók’ a (háttér)hatalmat alkotják és mozgatják; a történelem jelenidejû íróinak tekintik önmagukat. (4) A naiv hívõk az isteni predestinációban gondolkodnak: azt képzelik, hogy az Isten jóelõre megírta, vagy még ma is kézzel vezérli a történelmet. (5) Friedrich Engels írja valahol, hogy a szükségszerûség a véletlenek sorozatán át valósul meg. Talán az övé a jó megközelítés!



Krisztus országa nem errõl a világról való. Nem földi királynak szállt le a földre, és a mennyei királysága nem hasonlít(ható) egy gyarló földihez. Végtelenül szeret bennünket; - így emberré lett az Atyaisten akaratából, hogy kereszthalált haljon érettünk, emberekért, hogy a Paradicsomból történt kiûzetésünk után még egy, újabb lehetõséget adjon az egész emberiségnek, hogy egyenként hazatalálhasson Istenéhez, s Õhozzá. Ezért aztán az emberi történelem se nem kaotikus, se nem determinált, se nem véletlenszerû, se nem kézivezérléses, hanem okszerûen meg-határozott és célorientált ‘fejlõdés, illetve haladás’ - egyszerre. Vagyis kauzális és teleológikus - egyidejûleg. Mondhatnám úgy is, hogy épp azáltal valósul meg a krisztusi terv (az emberiség személyenkénti és kollektív közeledése Isten felé), hogy ‘a gonoszok’ mindenáron a történelem, az emberi nem divergenciájára, szétszórására törekszenek, vagyis az a látszat, hogy a világ ‘összedõl’...!


De mégsem dõl össze! Az eredeti bûnben élõ hangadók mesterkedései ellenére a krisztusi terv ha iszonyatos áldozatok árán is, lassan megvalósul.







A gyûlöletbeszéd kibeszélése



Mint ismeretes; ha a vitatkozó (esetleg ‘szembenálló’) partnerek magukban õrzik, rágják, véka alá rejtik, szõnyeg alá söprik egyet nem értésüket, nézeteltérésüket valamely kölcsönösen fontos kérdésben - úgy fennáll a veszélye, hogy a viszony elmérgesedik, s újabb problémák, konfliktusok keletkeznek pusztán abból, hogy a félreértéseket kellõ idõben nem tisztázták. Az effajta értelmetlen kommunikációs zavarok, akadályok elhárítását szolgálja a ‘kibeszélés’ technikája, amikor a felek kötetlen formában - bárki ‘bármit’ mondhat! - kitárgyalják az ügyet, elmondanak mindent, ami a tárgyban a másikkal kapcsolatban a szívüket nyomja. Ebbõl ered a pszichoanalitikusok által alkalmazott pszichoanalízis, a regressziós hipnózis és csoportos esetben az ún. ‘pszichodráma’, - amelyek révén együtt és kölcsönösen megszabadulhatunk félelmeinktõl, rémlátomásainktól, téves elgondolásainktól, fantazmagóriáinktól; mindazon hamis tudati elemektõl, melyek feleslegesen terhelik ‘memóriánkat’, illetve mérgezik társadalmi viszonyainkat is. A kibeszélés vidámabb, kommersz formája lehet például a televíziós ‘kibeszélõ show’...



Az immáron Nobel-díjas Kertész Imre „Sorstalanság” címû regényének sajtó-értékelései, illetve az író különbözõ interjúi, nyilatkozatai - õ maga is felvetette ennek aktuális szükségességét! - óta ismét folyamatosan közéleti témává vált az a társadalmi lelki szükséglet, sõt, szükségszerûség, miszerint Magyarországnak, a magyar népnek végre egységesen fel kellene dolgoznia tudatában és lelkében is a II. világháború zsidó holocaustját, ami egyben az újkori magyar történelem legsúlyosabb szégyenfoltja. Kertész Imre is említette, hogy a civilizáltabb, nálunk elõbbre tartó népeknél (mint pl. Németország, de egész Nyugat-Európa) ez már korábban megtörtént, ma már lezárt ügy; ezek a népek a gyógyító önfejlõdésben konszenzusra, kvázi azonos nézõpontra jutottak a holocaust megítélésében, - így náluk már nem fordulhat elõ, hogy váratlan nézetek, vélemények, gyûlöletbeszéd és gyûlölködõ tettek ‘bukkanjanak föl’ spontán, a feledés vagy éppen a memória mûködési zavarai következtében. A magyar nép emlékezete még mindig fortyog, nem emésztette meg a történteket; épp ezért indokolt lenne a dolgok kibeszélése. Ha sikerülne ütköztetni az ellentétes álláspontokat, megfogalmazásokat, az eltérõ minõsítéseket és értékeléseket, - egyrészt kiderülhetne (ami eddig nem), hogy mik is e tárgykörben a legkritikusabb pontok; másrészt lehetõség nyílna a történelmi tények nyílt, közösségi újraértékelésére is annak érdekében, hogy a (potenciális) bûnösök, az áldozatok és a bûntelenek közös nevezõre juthassanak, s mindenki egyetértésben, illetve ‘megnyugvással’ vegye tudomásul, hogy hol van a helye.


Egy ilyetén össztársadalmi kibeszélésben természetesen ‘különbözõ szerepkört’ kell, hogy betöltsenek a tárgyban közvetlenül (személyükben vagy családjukban) érintettek, az obligón kívül állók (outsiderek, ha van ilyen) és a moderátorok.


Meggyõzõdésem: igazuk van azoknak, akik szerint a magyar társadalomnak még nem sikerült feldolgoznia magában a közel hatvan éve történt zsidó holocaustot. Felnõtt egy merõben új nemzedék, melynek személy szerint fizikailag már semmi szerepe nem lehetett az akkori tragikus eseményekben, ámde bizonyos hányaduk - pl. az elveszített rokonokon keresztül - érzelmileg, lelkileg jelentõsen kötõdik a múlthoz, melyet olvasmányain túlmenõen elsõsorban szülei elbeszélésébõl ismer. A személyükben érintettek szubjektíven persze sokkal többet tudnak, mint a nem érintettek. Mégis; az egykori gyilkosok, az egykori áldozatok, s az egykori nem érintettek leszármazottai úgy élnek együtt a magyar társadalomban, hogy semmit nem tudnak arról még ma sem, hogy tulajdonképpen miért is történt a holocaust. Ennek a végzetesen szörnyû nemzeti tragédiánknak csak misztikus-szakrális, sõt szemérmesen infantilis, szinte szándékosan ködösített ‘magyarázatai’ léteznek, - mintha a nép még nem lenne elég érett, hogy szembenézzen a saját valós tetteivel.


Meggyõzõdésem, hogy minden nép köteles naprakészen feldolgozni a múltját. Ha egy népnek nincsen tudatosan rögzült, vállalt és elfogadott közös múltja, kollektív emlékezete; úgy az a nép lassanként megszûnik nemzet lenni. Lehetséges persze, hogy a magyarral most éppen ez történik; mindazonáltal a kötelességünk a közös tudatunk homályosulását, erózióját megállítani - mielõtt még az igazság végképp elvész egyfajta össznépi amnéziában -, másként nem nyerhetjük vissza a nemzeti létet. Fel kell vennünk, újítanunk a gyógyító kommunikációt, a mindent tisztázó párbeszéd fonalát, mert ellenkezõ esetben megrendülnek, s végleg tovatûnnek az egykor stabilnak hitt történelmi erkölcsi alapjaink. Itt a lét a tét; - mondhatnánk!



Jómagam személyemben nem vagyok ugyan érintett; de a szûkebb-tágabb családi körben számosan érintettek vagy azok lehetnének. Ugyanakkor hajlamos vagyok, hogy a nemzet, sõt, az emberiség gondjait is a vállaimra vegyem; ergo nagyon is érintettnek érzem magam. Az élettõl sok pofont is kaptam emiatt. Mondhatnám úgy is, hogy 1996. óta folyamatos publicisztikámnak szerves részét képezi ehhez a témához való személyes viszonyulásom. Mivel vigyáznom kell, s a legkevésbé sem akarok még jó szándékú elefántként sem kvázi berontani ebbe a rendkívül törékeny porcelánokat õrzõ ‘boltba’, - megpróbálok némileg bemutatkozni. A következõkben mintegy féltucatnyi idézettel igyekszem alátámasztani, hogy sem avatatlan, sem illetéktelen, sem mellébeszélõ, vagy pláne rosszakaró nem vagyok. Hangsúlyozni szeretném, hogy az idézetekkel csak a magam hitelességét muszáj igazolnom; nem kívánom ‘a self-made partizánok’ széles táborát szaporítani...



Apai nagyapám, (nagyrévi nemes) Czike Gábor 1929. és 1937. között Szegeden a Faipari Szakiskola igazgatója volt, majd 1939-ben beindította az általa alapított Gróf Széchenyi István Ipari Középiskolát Székesfehérvárott. Épp ennek volt az igazgatója, amikor 1944. október 27-ikén a nyilasok nemzetiszocializmus-ellenes magatartásáért (mert nyíltan szembeszegült az iskola zsidó származású tanulóinak deportálását célzó intézkedésekkel) letartóztatták, és a Komáromi Csillagerõdbe hurcolták. Rendkívüli körülmények között szabadult ki, 1944. december 7-ikén.


A kommunista rezsim B-listára tette, eltávolította a székesfehérvári iskolájából, a tanári kar nagyrészének támogató nyilatkozata ellenére. Azóta többször felmerült, hogy Székesfehérvárott utcát nevezzenek el róla, de csak emléktáblára futotta...



Korábbi írásaimban már évekkel ezelõtt publikáltam, hogy tökéletesen egyetértek az alábbi két kijelentéssel, melyek közül az elsõ keresztanyámtól, míg a második sógoromtól, Bozóki András politológustól származik. Az elsõ: „Ha egyszer csak megint zsidó-üldözés lenne; - zsidónak vallanám magam.” A második: „Ha a zsidó-üldözések idején minden magyar zsidónak, és minden zsidó magyarnak vallotta volna magát; - nem lett volna holocaust.” Szerintem igen mélyenszántó gondolatok ezek; a nagyapám pontosan ezek szerint cselekedett, amiért majdnem feltették a Dachau felé induló vonatra...



A havi Magyar Fórum 1998/1. számában Szõcs Zoltán így ír: "A megboldogult Új Magyarország cikkírója - Czike László - felismerte ezt az összefüggést, és be is állt az új hit prófétájának: '... aki nem hiszi Krisztust, éppúgy 'nem európai', mint az, aki nem fogadja el a zsidó nép - ma is érvényes - kiválasztottságát, történelmi küldetését.' - Ez legalább egyenes beszéd. Tulajdonképpen tetszik is a nyíltsága, megmutatja: ez a jövõ kontinensünkön, kispajtás. Vagy megszoksz, vagy megszöksz." Anti-MIÉP-esnek, filoszemitának címkéz engem egy MIÉP-es! Király B. Izabella "Kötött Kévé"-jének 1998. február 11-iki számában így ír Balla Gábor, a "Vakolók" cikkírója: "Vödrös ..., miközben lapjában 'kiváló' és 'tudós' emberek is írnak, - legjobban mégis a zsidókat és a szabadkõmûveseket kedveli. Sándor András nemcsak a 'Százak Tanácsának' volt egyik szülõatyja, hanem még próféta is. Ezt szintén ebbõl a számból (Új Idõk: 1998. I. 15.) tudjuk meg, Czike László tollából. Ha eddig nem tudtuk volna! A letagadhatatlanul zsidó kötõdésû Sándor András, aki Rákosi-Róth Manó hûséges nacsalnyikja volt, késõbb Nagy Imré-s lett, a 80-as évek derekán hirtelen prófétává változott, hogy a magyarok számára megjósolja a szomorú jövõt - elmélkedik Czike. (Az igazi életrajza elolvasható a Nemzetõr 2002. november 13-iki számában. - Czike L.) Sándor elvtárs sztálinistából demokratikus prófétává nõtte ki magát; nem kisebb szerepre vállalkozik, mint hogy Mózes üzenetét továbbítsa nekünk magyaroknak. Idõben gondoskodott arról, hogy a stafétabotot átadja az arra illetékeseknek. Valójában erre szolgál ez a Csoóri-féle szervezkedés (Új Idõk) is." Balla úr szerint tehát kriptokommunista zsidóbarát szabadkõmûves (vakoló) vagyok.



A fentiekbõl talán kitûnik: sosem voltam szélsõjobboldali, és nem is leszek.


Mindazonáltal a legnagyobb aljasságnak, olcsó s szemfényvesztõ trükknek tartom ‘az antiszemitizmus rémének’ állandó ellenségképként való élõn tartását, és az ezzel, mint bármikor, bárki ellen bevethetõ ‘csodafegyverrel’ történõ folyamatos, gátlástalan riogatást. Mintha a népekben ‘örök antiszemitizmus’, kiirthatatlanul ágaskodó zsidóellenesség élne, amit állandó ‘karbantartással’ lehet csak gúzsba-kötni, visszanyomni, hogy nehogy ‘virulenssé válva’, újabb holocaustot idézzen elõ. Ezzel szemben az igazság az, hogy nagyon kevés emberben, százalékosan ki sem fejezhetõ kisebbségben él csupán az ‘ösztönös’ antiszemita gyûlölet; s azt is csak mesterségesen gerjesztik fel. Örök antiszemitizmus - nincs. Lappangó antiszemitizmus van, de annak oka ismeretlen. Egy dolog biztos: a kisemberek - nem zsidók és zsidók - békében és szeretetben élnek egymással, szerte a világon; Magyarországon éppen úgy, mint az USÁ-ban, vagy bárhol másutt a Földön...


Mindig is így volt, amíg leplezett hátsó szándékkal össze nem ugrasztották õket.


Nagy azok felelõssége, akik paranoid piromániásak, s az örök tûzzel játszanak.






Valóság és fantasztikum határán



A megkísértés lélektana



Mint közismert, Jézus Krisztus volt az elsõ, s mindmáig az egyetlen szavahihetõ szociáldemokrata; tekintve, hogy ‘komolyan gondolta’ a szegények támogatását...


Naponta idézzük például azt a mondását, miszerint könnyebb a tevének átmennie a tû fokán, mint a gazdag embernek bejutnia a Mennyországba.


Noha teljes értékû ember is volt (nem ‘csak’ Isten fia!); nem tartotta sokra a földi gazdagságot, visszatérõen figyelmeztette a gazdagokat: jobban teszik, ha minden vagyonukat szétosztják a szegények között.


A Sátán mégis megpróbálta megkísérteni, noha tudta, hogy semmi esélye nincs.


Idézet Lukács evangéliumából: „Jézus megkísértése. Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért a Jordántól. A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög. Azokban a napokban semmit sem evett, de mihelyt (értsd: a böjt napjai) elmúltak, megéhezett. Az ördög így szólt hozzá: ‘Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kõnek, hogy váljék kenyérré!’ Jézus azt felelte: ‘Nem csak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével.’ Ezután felvitte õt az ördög egy magasabb hegyre. Szempillantás alatt megmutatta neki a világ minden országát. ‘Minden hatalmat és dicsõséget neked adok - mondta -, mert én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz.’ De Jézus elutasította: ‘Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!’ Végül az ördög Jeruzsálembe vitte õt és a templomépület párkányára állította: ‘Ha Isten Fia vagy - mondta -, vesd le magadat! Írva van: Angyalainak parancsolt felõled, hogy oltalmazzanak. Tenyerükön fognak hordozni téged, hogy kõbe ne üssed a lábadat.’ Ám Jézus így válaszolt: ‘Az is írva van: ne kísértsd Uradat, Istenedet.’ Mikor ezek a kísértések végetértek, egy idõre elhagyta õt az ördög.” (Lk 4,1-13)



Nézzük meg tételesen; mik is voltak az ördög kísértései?!


n Az éhezõ változtassa a követ kenyérré, vagyis teremtsen élelmet a semmibõl.


n A ‘világ fejedelme’ azzal is megkísértette, hogy felajánlotta a világuralmat.


n Isten helyett az Ördög imádatát kérte; cserébe a világ javainak birtoklásáért.


n Repülésre csábította, hogy levitációs képessége önhitté, sebezhetõvé tegye.



Bármilyen hihetetlen; ezek a kísértések mai modern korunkban - nevezzük bár a New Age, a sátánizmus korának avagy ‘tudásalapú társadalomnak’, vagy akár az Antikrisztus, a Fenevad korszakának - ugyanebben az összeállításban, ugyanígy léteznek; vagyis semmi új nincs a nap alatt! Az ember a liberális demokrácia és a technikai civilizáció csúcsán fokozottan hajlamos arra, hogy mindenható isteni lénynek képzelje magát; olyannak, aki bármit képes megtenni, tökéletesen uralja az anyagi és a szellemi világot, olyannyira, hogy Istenre többé nincs is szüksége!


A legújabb ezoterikus vallások különös módon jelenítik meg a fenti kísértéseket, s persze egészen másfajta válaszokat adnak ezekre a kísértésekre, mint azt Jézus tette, amikor Isten igéjére, parancsolatára intette az ördögöt, miszerint imádni és szolgálni csak Istent szabad; ‘más urat’, vagy bálványt tilos. Ezek a kis szekták szinte ‘sportot ûznek’ az ember kísértésébõl, hogy átvezessék az ördög táborába!



Az Isten-ember azért jött a Földre, hogy isteni áldozatként végigszenvedje ugyan-azt a földi életet, amit mi élünk. Vagyishogy ‘orcájának verítékével keresse meg a mindennapi betevõ falatját’, - s a legkevésbé sem azért, hogy valós csodatévõ képességeit nékünk fitogtassa; elkerülve ezzel például az éhezés keserveit. Az a fajta ‘bohóckodás’, amelyik mindig az élet napos oldalát választja a nehézségek, a problémák legyõzése helyett - inkább a sátán-fiakra, az ördögre jellemzõ. Erre akarta az ördög rávenni Jézust; hogy viselkedjék úgy, mint egy komolytalan lélek, aki virtuózként zsonglõrködik a természet erõivel - kijátszva Isten parancsolatait. Jézus persze egy pillanat alatt kenyérré változtathatta volna a követ; ám akkor méltatlanná vált volna isteni küldetésére; arra, hogy valódi emberként éhezzen és szenvedjen, nélkülözve éljen, s kísértések és kétségek között vergõdve - „Atyám, mért hagytál el engemet!” - haljon meg a keresztfán. Jézus emberként igyekezett megélni emberi élete minden percét, és mint Isten Fia egy cseppet sem próbálta könnyíteni véres és verejtékes misszióját: cseppenként itta ki a teli méregpoharat. Tudnunk kell, hogy ‘csodák’ - igenis vannak. Tekintettel arra, hogy Istennek nem kell naponta bizonygatnia nekünk a létezését - nem szorul erre rá! -, felmerülhet bennünk az alapos gyanú, hogy a ‘hétköznapi csodákat’ nem mindig, és nem is bizonyosan Isten, hanem esetleg ‘másvalaki’ cselekszi. Köznapi nyelven szólva a természet törvényei ‘kijátszhatók’, viszonylag tág tere van a sarlatánságnak, - sõt, mivel a természet legmagasabb rendû törvénye a természetfölötti; a valós világ valójában éppen a csodákra épül. Ha megértjük, hogy az anyagi világ mûködése önmagában valóságos csoda - a mikrovilágban a részecskék megfoghatatlanul elillannak, a legtávolabbi galaxisokat még rádiótávcsöveinkkel sem érhetjük el -, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha idõnként ‘avatatlanok’ is felismernek egyet-egyet, isteni jóváhagyás nélkül, vagy kifejezetten a világ fejedelme sugallatára...


Ha valaki a nyomára bukkan, hogy egy parányi üzembõl - amelyik sem gabonát, sem halat termelõ gazdaságokkal nem áll üzleti kapcsolatban - valósággal dõl ki a frissen sült kenyér, s a ropogós sült-hal; éljen a gyanúval: ‘manna-gyárra’ lelt, mely a legritkább esetben az Úr evilági leányvállalata. Ugyanennek mintájára: ha valaki oly’ bankot talál, amelyik az eredeti pénztõke-tulajdonának a sokszorosát kölcsönzi ki az arra rászorulóknak, uzsorakamatra, s még maga a nemzeti állam is csak tõle kérhet kölcsön!; - gondoljon rá: talán az ördög profit-konszernjében jár. S nem utolsó sorban: ha valaki azt állítja nektek, hogy belõle egyenest az õs-életerõ, a prána árad, melynek ‘befogadása’ helyreállítja elgyötört, beteg és öreg testünk egészségét - gondoljátok meg: Isten nem változtatta meg eredeti terveit és nincs szüksége ‘természetgyógyász’ lelki közvetítõkre, ha meg akar nyilvánulni...


A semmi és a mindenség csatornái egybefolynak ugyan, de csak a másvilágon.


Másvalaki mesterkedik itt; akinek a legfõbb célja, hogy kiküszöbölje a Teremtõt.


Ha valaki nem hisz Istenben, a feltámadásban és a lélek üdvösségében; az ideális társa, szerzõdõ partnere az ördögnek. Igen sok jelentõs intelligenciájú, tehetséges férfiú vált már áldozatává a földi világuralom kísértésének. A Jézust megkísértõ ördög azzal kérkedik, hogy minden hatalmat és dicsõséget õ kapott meg, s annak adja, akinek akarja. Egyetlen feltétele csupán, hogy õt, az ördögöt kell imádni az Isten helyett. Egyértelmû hát, hogy a világuralom önmagában bûnös kategória, amelyet senkinek sincs jogában megszerezni. Aki mégis erre tör, az Isten ellen van, s magával a sátánnal szövetkezik. Vagyis az ördög nem kevesebbre csábítja Jézust, mint hogy vállaljon cinkosságot vele, s legyen a cimborája; ahelyett, hogy beteljesítené isteni küldetését. Ezek után magától értetõdik, hogy egészen az idõk végezetéig mindig újabb és újabb Antikrisztusok jönnek, akik megpróbálják kézi vezérléssel irányítani az egyetlen falanszterré silányított világot, hogy az egyedül csak nekik szolgáljon. Nyilvánvaló, hogy a soknemzetiségû emberiség mindenféle egységesítése, közös akolba való ‘összeterelése’ istentelen gondolat, mert végleg kiiktatná a spontán véletlen - utolsó pár, elõre fuss! - lehetõségét, ami az isteni terv megvalósításának legfontosabb pillére. Nem véletlen, hogy az aktuális világ-diktátorok (Nagy Sándor, Caesar, Napóleon, ..., Bush) mind a globalizáció hívei, s mint ilyenek vagy nem értik Isten tervét, vagy direkt szembeszállnak vele. Mint látjuk - valójában az ördög a legnagyobb ‘globalizátor’; aki maga gyáván elbújik a háttérben, s mindig azt a figurát tolja elõtérbe, akivel vérszerzõdést kötött. Igen nagy szüksége van mindig újabb jelentkezõkre, megkísérthetõ jelentõs férfiakra, - akik szerint a világuralom szükségszerû, s tûzzel-vassal meg is kell valósítani. Az igazság az, hogy amennyiben ez a világuralom bárki irányítása alatt ténylegesen megvalósul, akkor az egyben a világ (a jelen történelmi korszak) végét is jelenti. A világ megváltásának kétezer éves krisztusi projektje akkor véget ér; bizonyossá válik, hogy értelmetlen a megváltást tovább folytatni (erõltetni) egy olyan iszonyú világban, amelynek a vezérelve a tébolyult hatalom paranoid kontraszelekciója és melyben rohamosan pusztulnak a felépített értékek, s napról-napra fogy a remény. Óvakodjunk hát zsoldjába állni minden olyan törekvésnek, szellemi vagy politikai irányzatnak, ‘vallásnak’ vagy szektának, amelynek deklarált célja a világuralom! Különösen veszélyes az ügy, ha hangsúlyozzák, hogy ‘a jó világuralma’ a cél... A világegyetemben ‘a jó’ egyedüli letéteményese ugyanis a mindenható Isten, aki a dolog természetébõl következõen nem alapít leányvállalatokat, nincsen szüksége közvetítõkre, helyette eljárókra, akik szenteltvizet lopva az Úr templomából csak a saját dicsõségükre pályázva osztogatnak áldást: Isten helyett az ördög nevében. A jó világuralma, Isten ‘territóriuma’ - per omnia saecula saeculorum - ‘odaát’ van; itt a Földön felesleges és káros utópia a szép új világrend építésén erõlködni. Ha az ördögnek sikerül elérnie az egységes földi világállam létrehozását; azáltal létrejön a potenciális lehetõség, hogy szép szóval, vagy erõszakkal; hízelgéssel, vagy a törvény útján - mindenkit kötelezzenek arra, hogy Isten helyett a Sátánt imádja. Már ma is eszeveszett küzdelem, láthatatlan háború folyik a lelkekért; és a gonosz lélek egyáltalán nem áll rosszul. Veszélyben vannak már a legjobbak is!


Aki aláír az ördögnek; egész életével tartozik neki, s egész lelkével bûnhõdik is.


Az ördögöt imádni?! Ez a szolgálat a lélek halálával egyenlõ.



Az utolsó kísértésben már benne van a frusztrált ördög sikertelen kísérletei felett érzett dühe is; tesz még egy kétségbeesett próbát - hátha az angyalok oltalmának ravasz említése ‘repülésre bírja’ az addig állhatatosan ellenálló Jézust. Az ember elvileg levitálhatna; ám mivel valójában nem ismeri a világmindenség mûködési törvényeit, mégsem képes rá. Jézus kereszthalála után feltámadott, s ‘üdvözült’ teste könnyedén legyõzte a gravitációt, és Pünkösd után a Mennybe emelkedett... Ám a megkísértésekor még - kérkedésbõl; ezt várta el az ördög! - alkalmi csodát kellett volna tennie ehhez. Jézus nem repült; - lebeszélte az ördögöt a kísértésrõl.


Node mások nem tudták legyõzni a vágyukat, s állítólag elsajátították a levitációt.


Ron Hubbard, miután elérte az általa alapított ‘egyház’ legmagasabb fokozatát; ‘levitált’, s többé már nem tért vissza. Élve azóta nem látta senki...


Ha egyszer - nem minden elõzmény nélkül - egy napon rövid telefont kapsz, mely így szól: „Gazdag leszel, újra fiatal és egészséges; mester, mondj hát igent!” - mondd, igaz lelkedre, mit fogsz erre válaszolni?!


Én nemet mondtam.







A sokszereplõs sakkjátszma



Úgy két évvel ezelõtt egy nagyobb terjedelmû, a KAPU-ban megjelent írásomban - „Az arany rózsakereszt” címûben, vagy máshol?! - azt találtam írni, hogy soha nem a tényleges cselekmény a valóban fontos, csak annak szimbolikus jelentése. Ha jól emlékszem; ezt a különös mondatot Gyurkovics Tibornak a „Kis Újság”-ban napvilágot látott talányos története váltotta ki belõlem, - egy olyan képtelen, történelmi ‘sci-fi’-számba menõ történet, amelynek a fõszereplõje Bornemissza Gergely volt, de teljesen váratlan, meglepetésszerû kor, szokatlan eseményeiben.


Akkor megértettem: Gyurkovics kedvére játszik a korokkal, az eseményekkel, a szereplõkkel; az emberekkel, - a szavakkal és az olvasókkal egyaránt...!


Gyurkovics a szavak, a fiktív történések mágusa; az írás módfelett szórakoztatja, de csak annyiban, amennyiben a szimbólumok hatást gyakorolnak a való világra.


Legutóbbi ilyen írása, a „Magyar Nemzet” március 8-iki szombati mellékletében - kis ‘távolságra’ Sándor György csodálatos füstölgõ sziporkáitól - volt olvasható, „Háromszögletû sakktábla” címmel. Ajánlom, aki csak megteheti, mélyedjen el benne, mert ehhez hasonló szakrális politikai rejtvényt eddig aligha olvasott!



Tekintve, hogy jelen írásomnak nagyjából önmagában is meg kell állnia; némileg vázolnom kell, mirõl is szól a veretes mû! Jezovicsot, aki a furcsa történet fõhõse; valakik bevezetik egy sötét kastélyba, mely három terembõl áll. Kísérõje, finom fiatalember, megígérteti vele, hogy utólag nem kürtöli ország-világgá, hol járt... „Nemigen akad földi lény, ki eme palota titkait megismerheti.” - mondja az ifjú, amint sorban végigjárják a világot uraló nagyhatalmak ‘civilizációit’ jelképezõ termeket. Kinyilatkoztatja ugyanis, hogy ez a kastély valójában a világpalota.


A nagyteremben a játékosok egy háromszögletû sakktábla elõtt ülnek, amelyen három csapat van felállítva, - s a csapatok ádáz küzdelmet folytatnak egymás ellen, pontosabban ketten együtt, a harmadik ellen...


Fõhõsünk, Jezovics, hirtelen támadt szent buzgalmában - megsejdítve az alkalmi feladat lényegét! - kezdené megfejteni az egyes termekben látottakat, de a kísérõ türelmetlenül leinti: „Semmi kérdés, uram, semmi kérdés. Mit is kérdezne? Nem azért hívattuk önt ide, hogy olyan kérdésekre feleljen, amelyekre mi is tudjuk a választ. Azt szeretnénk tudni, amit mi nem tudunk. Magát mágusnak mondják - léleklátónak. Kíváncsiak vagyunk a véleményére. Mi a titok? Ennyi az egész. (...) Tudjuk, tudjuk, csudába a csodálkozással! Nem ez a lényeg. Amit nem tudunk, az a lényeg! (...) Igen, igen, ez a világpalota. Figyelje meg a játékosokat! Itt dõl el az emberiség sorsa. Visszafogottan játszanak, de játszanak. Tessék figyelni! (...)


· Az egyiken végtelen mennyiségû paraszt állott visszahúzódva. (...) Nem álltak rosszul, a király körül volt bástyázva. (...) Hu Csin-tao kreolsárgán sakkozott.


· A másik oldalon kese fejû, vékony ember ült, ... ideges volt, fölényes, elszánt.


· A vezér örülten rohangált le s föl, a tábláról átható whisky-szag áradt. Kiütött mindenkit, aki az útjába került.


Jezovicsunk idegenvezetõje - mielõtt közölte volna vendégével a feladvány valós mibenlétét - felvázolta ‘a háromoldalú (trilaterális) sakkjátszma’ pillanatnyi harci állását: „Õrült küzdelem folyik. Egymás ellen, együtt. Jelenleg remeg a levegõ. De a táblán még rend van. A whiskys vezet. Tarol. Hengerel. A kese védekezik, de nem buta. A sárga arcú láthatóan nyugodt. Mert a játszma ki van egyen-súlyozva. Mikor feküdni térnek, nyugton vagyunk. Megáll a világ.” S most jött a feladat: „Nagyobb a probléma, s ezt kellene kiderítenie. Míg ezek alszanak, valaki átrendezi a bábokat. Egészen másképpen folytatódik a játszma reggel. Mintha egy negyedik játékos is lenne. Ezt kell megfejtenie. Pénz nem számít. Mit gondol, ki lehet az?”



Elõre bocsátom, hogy mind a történet, mind a feladvány több dimenziós, és több rétegû, mint amilyennek elsõ ránézésre látszik. De tovább megyek; annál is több dimenziós, amilyennek akárhány ránézésre látszik. Két dolgot megígérek: azokat az összefüggéseket, melyek már eddig is minden olvasó számára triviálisak; épp úgy nem kívánom (s nem fogom) megmagyarázni, mint ‘a messzebbre vezetõket’. Egyrészt semmit nem akarok a történetbe ‘belemagyarázni’, másrészt szeretném meghagyni olvasóimnak (olvasóinknak) az önálló gondolkodás minden örömét...


Gondolom, annyi világos, hogy a világot három sakkozó nagyhatalom uralja: a whiskys Bush (USA), a kese fejû Putyin (Oroszország), - és Kína, Hu Csin-tao, amint ‘kreolsárgán’ sakkozik. Vannak - szándékosan - árulkodó félmondatok és jelzõs szerkezetek. A ‘ketten együtt’ kitétel nyilvánvalóan egyrészt azt jelentheti, hogy az USA és Oroszország (látszólag) - most még - vállvetve harcolnak a világ ‘nem keresztény’ erõi, vagyis mindenekelõtt Kína és a muzulmánok ellen. Mégis, mi utalhat arra, hogy nem csak Kínáról van szó?! A kreol-sárga jelzõ! Az arabok (és még inkább a perzsák!) ugyanis ‘kreolok’, és nem sárgák. A másik összekötõ kapocs konkréten aktuál-politikai: ti. Irak lerohanását Észak-Koreáé követheti...


De másrészt a ‘ketten együtt’ éppúgy lehet finom jelzés is arra nézve, hogy ez a mai egyensúly bizony - értsd: „de a táblán még rend van” - roppant borulékony; könnyen elõfordulhat az, hogy az elsõ szõnyeg-bombázások után „mások ketten” állnak párba, például Oroszország ‘a kreol-sárgákhoz’ pártol át, az USA ellen!



Mielõtt megpróbálnánk megoldani Gyurkovics rejtvényét; vegyük figyelembe azt, hogy az író rendszere ugyan abszolút logikus, zárt és gömbölyû rendszer; ámde mint minden fikció, önkényes megfontolásokat (is) takar. Éppen ezért felteszünk néhány olyan kérdést, amelyeket az író - önkényesen - nem is tesz (nem kérdez), és nem is válaszol meg. E kérdéseim pótlólagosak, de nem Jezovicshoz szólnak...


· Ki az (milyen erõ), aki a játszmát ‘nappal’ kiegyensúlyozza?


· Kik azok, akik ‘nyugton vannak’ (nyugodtak) amikor a világ erõi alszanak?


· Ha nappal képesek a rendre vigyázni, miért nem képesek erre éjjel is?


· Ki az (a hatalom), akinek a nevében ifjú kísérõje megbízást ad Jezovicsnak?


· Ki az a Jezovics, akit ‘mágusnak, léleklátónak’ mondanak?


· Kit takar valójában ‘a Jezovics’ név?


· Gyurkovics Tibor valóságos feladványt, vagy költõi kérdéseket publikált?


· Létezik-e egyáltalán ‘a báb-átrendezõ’ negyedik játékos, vagy csak fikció?



Tekintve, hogy ‘a három tenor’ - USA, Oroszország, Kína - mindegyike egyedüli világuralomra tör (õk a háromszögletû sakktábla sakkjátékosai Gyurkovics Tibor félig fiktív világhatalmi drámájában); kizárhatjuk, hogy a látszólagos és átmeneti erõegyensúly ‘nappali’ fenntartásáról õk gondoskodnának. Minden erõfeszítésük az egyensúly felborítására irányul, - ezért amennyiben és ameddig mégis egyen-súly van, azt a világhatalmakkal szemben hozza létre valamilyen háttér-erõ. Már-pedig teljességgel valószínûtlen, hogy a stratégiai egyensúlyt ‘nappal’ létrehozó s fenntartó kvázi-õrangyalkák, mint háttérerõ ‘mögött’ létezzék még egy alamuszi, éjszakai kisördög is, mint másodlagos háttérerõ, aki éjjel átrendezi a bábokat.


A Jezovicsnak a tárgyi megbízást adó hatalom nem lehet a fiktív éjjeli háttérerõk képviselõje, hiszen semmi értelme nem lenne, hogy a saját maga által elõállított rejtély megfejtésére adjon megbízást, egy a rendszeren kívüli idegen személynek. Marad az a feltételezés, hogy a világrendet egyébként nappal kifogástalanul õrzõ háttérerõ éjjelre ‘kiakad’, elveszíti hatékonyságát, - s jön a mumus, aki átrendez. Nem alaptalan variáció az sem, hogy a nappali angyalkák és éjjeli ördögöcskék ugyanannak a háttér-klánnak az ügynökei; csak épp nem tud(hat)nak egymásról, mert a titok lényege éppen abban áll, hogy a földi hatalmi rendet és a káoszt ugyanaz az erõ generálja, - vagyis hogy a Rubicon mindkét partján õk állnak...


A hatalom tehát kétarcú (skizofrén) - a rend õre, és a rend ellensége is egyben.


Meglehet, hogy Jezovics igazi megbízója nem földi, hanem transzcendens erõ, - Isten, vagy a Sátán. Isten mindent tud, a saját terve (teremtése) nem lehet titok õ-elõtte, ezért nincsen szüksége rejtvényfejtõre. A Sátán pedig azért valószínûtlen, mint megbízó, mert ha õ generálná ‘az éjszakai bábú-átrendezést’, a káoszt; úgy tudnia kellene róla, tehát ismét csak felesleges Jezovics rejtvényfejtõ munkája.


Mindazonáltal nem kell nagy ész ahhoz, hogy kitaláljuk: kicsoda is Jezovics!


A ‘-vics’ képzõ mindent megmagyaráz. Gyurkovics = Jezovics = Jézus...


Jezovicsról ugyanis tudjuk, hogy Gyurkovics önmagáról mintázott szereplõje.


Jézus + ‘-vics’ = Jezovics. A léleklátó mágus tehát Jézus, a próféta; az éjszakai káosz mûvelõi valódi kilétének a kiderítésére õ kapja a megbízást, - ám valójában a költõ, Gyurkovics Tibor, aki legalábbis írásában magára veszi ezt a keresztet...


Vélhetõleg a megbízás valódi célja az Antikrisztus kilétének a kiderítése.


Az író kérdései igazi kérdések és költõi kérdések is egyben.


Kíváncsian várjuk, hogy a folytatásban megtalálja a rejtvény kulcsát.







Különleges megbízatás



Jezowski Barna, az immár hosszú évek óta munkanélküli, középkorú, családos, szabadúszó értelmiségi életúntan lapozgatta az ‘Excalibur’ címû ezoterikus folyó-iratot, s már éppen letette volna, mint érdektelent, amikor váratlanul egészoldalas hirdetésre bukkant. Már ha egyáltalán hirdetésnek lehet nevezni az ilyent!


„Olyan megbízható, leinformálható férfiakat keresek, 40 éves életkor felett, a késõbbiekben ismertetendõ különleges feladat elvégzésére, akik az alábbi fel-tételeknek maradéktalanul megfelelnek:


Közvetlen, személyes használati tárgyain kívül ne legyen a birtokában semmi-féle ingatlan vagy ingó vagyon, földbirtok, részvény, nagy összegû készpénz és/ vagy hitel, illetve bankbetét. Ne legyen vérszerinti, egyenes-ági, férfinemû élõ leszármazottja. Legyen köztiszteletben álló, erkölcsileg abszolút feddhetetlen, keresztyén családból származó, formálisan keresztyén vallású férfiú. Legális párkapcsolattal rendelkezzék (családosok elõnyben), ne legyen titkos szeretõje. Ne féljen a fizikai haláltól; higgyen Istenben, Krisztusban, a túlvilágban, sõt a feltámadásban és az üdvösségben is. Ne legyen tagja se’ politikai pártnak, se’ állami vagy magán titkosszolgálatnak, se’ szabadkõmûves páholynak, illetve egyéb más, legitimnek álcázott polgári (civil) társaságnak; felekezetnek vagy szektának. Ne legyenek sem jövedelmi, vagyonosodási, kincsképzési vágyai, - sem mások feletti uralomra törõ, vagy bármilyen hatalmi ambíciói. Semmilyen szervezethez vagy magánszemélyhez ne kötõdjék elválaszthatatlanul; ne legyen sem anyagi, pénzügyi, sem egzisztenciális (együttmûködési), sem érzelmi, sem orvosi (kezelési), vagy pszichológiai függésben senkitõl. A személyiség legyen harmonikus egyensúlyban a világgal, a környezetével, a viszonyaival s fõként önmagával; ne legyenek még elfojtott (kompenzált) személyes becsvágyai sem. Ne feszítse alantas ösztön, kiéletlen vágy, kudarcélmény (frusztráció) vagy más leplezett vagy leplezetlen érvényesülési, önérvényesítési hajlam. Ne szenvedjen semmilyen, hosszabb távú kimenetelében halálos (pl. AIDS, rák, agyvérzés, ér-szûkület, stb.) testi kórban vagy idegen akarat általi befolyásolhatóságban (pl. hipnózis, telepátia, médium, stb.), egyéb lelki betegségben. Ne legyen semmi veszíteni valója, semmilyen tekintetben. Erõs akarattal rendelkezzék; ne legyen semmilyen szenvedély-betegség, vagy múló, pillanatnyi szeszélyek rabja. Vesse meg a pénzt és a hatalmat, a bankárokat és a hatalmasokat. Legyen már túl a világ alapvetõ felismerésén, s ne higgyen az emberi tudás mindenhatóságában. Ne önmagában, vagy más emberek erejében bízzék, hanem Jézus Krisztusban. Sem múló földi örömökért, sem ezoterikus ismeretekért, sem földi eszmékért, példaképekért ne lelkesedjék természetfölötti lénye, lényege kárára. Bár már megkeresték politikai hatalmak, szabadkõmûvesek és ezoterikus vallások (más szóval: szekták); lépjen be tagjaik sorába - nemet mondott az invitálásra. Ha a habitusának megfelelõ küldetést kap; - legyen képes és hajlandó arra, hogy a hátralévõ életét az ügy szolgálatának szentelje. Örök hûsége garanciájaként legyen képes esküt tenni az örök életére. Jelentkezés: a kiadóban megadott út-vonalon és módon. Aláírás: Jézus Krisztus, a zsidók királya.”


Jezowski Barna egyrészt megdöbbent, másrészt mélyen el is gondolkodott! Ilyen ‘állás-hirdetést’ még életében nem olvasott! Sok mindent érteni vélt a megszabott feltételekben, másokat viszont egyáltalán nem. Legfõképpen azt nem értette, hogy miért Jézus Krisztus, a zsidók királya az aláíró?! Miért hirdet az Isten Fia állást egy ilyen kétes értékû lapban? S miért nevezi magát a zsidók királyának, amikor ezt a gúnynevet csak üldözõi, elfogói és megkínzói, a római katonák ragasztották rá? Amikor maga soha nem törekedett semmilyen földi királyságra; sõt, kínosan-egyértelmûen nyilvánvalóvá tette (hirdette), hogy országa nem e világról való?! Amikor is hiába akarták õt ‘forradalmárrá’, népe vezérévé tenni a rómaiak elleni szabadságharcban; - nem vállalta el ezt a földi szerepet, nem akart király lenni...! Dehát Jezowski hányatott élete, sûrû nélkülözései során régen megszokta már - nem kell neki mindent feltétlenül értenie. Elég, ha elfogadja a kínált állást; a többi majd idejében, utóbb kiderül. Amikor magában elkezdett kacérkodni a megbízás elvállalásával; döbbenten fedezte fel, hogy személyében minden feltételnek képes megfelelni. Mi lenne, ha...? - gondolta, s eldöntötte, megpróbálkozik. Elment a kiadóba, ahol közölték vele, miként tud kapcsolatba lépni a hirdetõvel. Elmondás szerint fel kellett ülnie a ‘Cinderella’ kisvasútra, amely a Hármashatárhegy egyik nemrégen feltárt barlang-járatából indul - barlangtúrára... A leírás alapján hamar meg is találta a nevezett barlangot és kisvasutat, melyet a tájékoztató tábla szerint a Nemzetközi Barlangász Szövetség üzemeltetett. Felszállt a menetrend alapján érkezõ szerelvényre, s egyáltalán nem lepõdött meg, hogy õ volt az egyetlen utas. Biztos csak igen kevesen képesek teljesíteni a szigorú feltételeket! - gondolta...



Az ajtók bezáródtak; a kisvonat meglepõen rövid gyorsulást követõen elképesztõ sebességgel kezdett száguldani, - s hosszú idõn keresztül nem is csökkentette ezt a sebességet. Teltek-múltak az órák, de az utazás csak nem akart véget érni. Úgy 8-10 óra elteltével a szerelvény váratlanul lassítani kezdett, majd rövid, hangtalan fékezés után megállt. Jezowski afféle félálomból riadt fel, majd kiszállt. Egészen más környezet fogadta, mint ahonnan a Hármashatárhegybõl elindult! Az állomás fényárban úszott, - a falba épített világítótestek fényét a mennyezetrõl lógó óriási csillárok fokozták, szinte a megvakulásig. Különbözõ lézerfények villóztak; - azt hihette volna, hogy egy hatalmas kaleidoszkópban lépdel. Elõször arra gondolt, - ez egy keleti metró, annak is a legalsó szintje, ahonnan majd mozgólépcsõ vezet fel a földfelszínre. De tévedett! Nemcsak hogy a végállomáson, hanem egyszers-mind’ az érkezési szinten, útja végcéljánál járt. Amint haladt elõre - észrevétlen’ egy fotocellás kettõs üvegajtó nyílt szét elõtte, amelyen át egy keleti gazdagságú, fényûzõ pompájú palotába jutott. Alig lépett be a lampionokkal kivilágított pazar terembe; - egy szálfatermetû, igen jóképû, napbarnított arcú, meghatározhatatlan népcsoporthoz tartozó középkorú férfi sietett elébe, nyájasan mosolyogva:


„Nagyon örülök, hogy eljött! Kérem, ne higgye, hogy ez a palota Izraelben vagy Palesztinában van, mert még csak nem is bárhol a Közel-Keleten. Európában vagyunk, mégpedig LONDON környékén, pontosabban tõle 62 kilométerre. Ez az ún. Exterritoriális Bizottság, más szóval a Háromszázak Tanácsa székhelye.” Aztán se szó, se beszéd vállán átkarolta vendégét, Jezowskit, s beljebb vezette, a palota nagytermén át egy kisebb, exkluzívabb helyiségbe, afféle dolgozószobába, ahol a szemben álló íróasztal mögül felállt egy igen ismerõs arcú férfi, és szintén az érkezõ vendég üdvözlésére sietett. Jezowski szóhoz sem jutott, nemhogy még kérdéseket tehetett volna fel - úgy meglepõdött. Megpróbált ugyan félszegen be-mutatkozni, de vendéglátói megelõzték: „Ön nyilván nem ismer engem - honnan is ismerhetne! -, hiszen még sohasem mutatkoztam a széles nyilvánosság elõtt. A teljes nevemen Jeshu de Meroving vagyok, mellettem a fõtanácsadóm - nyilván, õt már jobban felismeri! -: David Rockefeller, a Bizottság feje, a Világállamunk miniszterelnöke. Isten hozta - pontosabban én hozattam ide! - minálunk! Kérem, foglaljon helyett a kényelmes karosszékben, - mivel kínálhatom meg; whiskyvel, szivarral?! Ön kiválasztott ember! A különleges feladat, amelyre szerzõdtetjük: a Világállam megszervezése, végsõ kiépítése. Ugye, elvállalja?! Együtt megoldunk minden problémát. Mások is érkeznek, a Föld szinte minden országából; hamar bõvítjük a kört... A kedves családja ide hozataláról már gondoskodtunk - útban vannak már idefelé. Elnézését kérem a hirdetés ‘becsapós’ megfogalmazásáért; de hiszen tudja - a keresztény emberek hûségesek, megbízhatóak, nagyon várják már Jézus Krisztus második eljövetelét. Íme ön is beugrott a reklámnak! Magam természetesen sem Jézus Krisztus, sem a zsidók királya - még csak zsidó sem - vagyok; viszont király leszek, a Föld egységes világállamának az elsõ királya...! Még egyszer kérem, ne haragudjék, hogy a jóhiszemûségével visszaélve kvázi: tõrbe csaltuk! Nem a módszer fontos ugyebár, hanem a közös küldetésünk!”


Jezowski Barna most már levegõt sem kapott, nemhogy szóhoz jutott volna...


Természetesen tudta, hogy ‘a módszerek’ már régóta nem számítanak, hiszen a cél szentesíti az eszközt. Egy szót sem tudott kinyögni, viszont a fantáziája élénk mozgásba lendült. Elõzõ este a Duna tévén megnézte George Orwell 1984-ét...



Ezen a reggelen valahogy sokkal nehezebben ébredt, mint máskor. Furcsa álmait azon frissiben elmesélte feleségének, aki igencsak sajnálta, hogy a megbízás csak álom volt! Egyszer kapnál már valóban valami munkát! - mondta Jezowskinak.


Majd szokás szerint bekapcsolták a közszolgálati televízió reggeli riportmûsorát, amelyben a kérdezõ az ‘Excalibur’ ezoterikus folyóirat fõszerkesztõjével éppen egy új szolgáltatás bevezetésérõl beszélgetett. Bekonferálták, hogy aznap beindul a Hármashatárhegyen egy új barlangtúra, mégpedig a ‘Cinderella’ kisvasúton...

A spontán találkozó



Mottó helyett elõre bocsátom, hogy a múltkori történet folytatása továbbra is a képzelet szülötte, tehát sem a cselekmény, sem a szereplõk nem valóságosak; - ez az egész egy oltári nagy hanta, Háry János szösszeneteinek überelésére irányuló halovány igyekezet, röviden: science-fiction mese! Még csak valós ihletése sincs. Mindazonáltal: ‘Aki másnak vermet ás, maga esik bele!’. Azt ugyan nem tudom, mi célból illik, nem illik ide ez a közmondás; mindenesetre ‘Midász királynak juszt is szamárfüle van!’, s ezt ezennel a kiásott gödörbe szépen belekiabálom...



.-.-.-.-.-.-.-.-.-.



A furcsa, váratlan események azzal folytatódtak, hogy Jezowski egy nap levelet kapott. Ez már csupán azért is meglepõ, mert barátai, ismerõsei, családtagjai nem szoktak levelet írni; igaz, telefonálni sem nagyon. Nagyjából valósághûen tükrözi hõsünk postai, illetõleg a külvilággal fenntartott írásbeli kapcsolatait, hogy azok szinte kizárólagosan a nevére érkezõ legkülönbözõbb, kifizethetetlen összegû számlákra korlátozódtak. Most azonban fordulat történt: egy meghívó érkezett!


Érdekes szokás; - Jezowski bármilyen levélen elsõként mindig a feladót szokta elolvasni, mint afféle sokat próbált ember, aki jelentõs élettapasztalatot halmozott fel a rossz és még rosszabb hírek fogadásában. Mindig jobbat várunk annál, ami éppen jön... A meghívó a Nemzetközi Barlangász Szövetségtõl érkezett!


Jezowskinak újra eszébe jutott legutóbbi furcsa álma, illetve az ‘Excalibur’ folyó-irat, s vele a ‘Cinderella’ kisvasút. Mi a frász ez az egész?! - kérdezte magában. A meghívó egy exkluzív barlangász ünnepségre invitálta, - amelyet nagyjából egy hónap múlva tartanak, valahol a Bükk-hegység õserdejének sûrû rejtekében. Az elnök, aki a meghívót aláírta - a névjegyét is mellékelte a borítékban. Igen furcsa, idegen hangzású neve volt: Mesznyik Koszmer! Szláv, angol - ki lehet ez? Soha életében nem hallott még hasonló nevet! A névjegy hátoldalán kézzel írt szöveget talált; az elnök üzente, hogy szívesen látja néhány nap múlva az irodájában, egy rövid, bemutatkozó látogatáson. Maga a meghívó a következõképpen hangzott: „A Nemzetközi Barlangász Szövetség szeretettel meghívja személyesen, csak és kizárólag Önt a legújabban feltárt bükki barlangjárat templomának felavató ünnepségére. Elõre is kérjük, ne csodálkozzék, ha a ceremónián olyasvalakik is részt vesznek, akikrõl ezt elõre a legkevésbé sem feltételezné! Mint ahogy azt sem garantálhatjuk, hogy a meghívott vendégek között esetleg nem lesznek az Ön számára ‘ellenszenves’ személyiségek; - netán tényleges ellenfelek, vagy akár ‘ellenségek’ is. Találkozás: ekkor, itt és itt. Aláírás: Mesznyik Koszmer elnök.” Jezowskinak már a füle is ketté állt a meglepetéstõl! Soha életében nem volt semmilyen kapcsolata a barlangászokkal; - azt meg végképp nem értette, mi a fenének kell templomot avatni egy újonnan feltárt bükki barlangjáratban?! De hogy esetleg ‘ellenségei is’ kaptak meghívót; ez végképp meghaladta fantáziáját, s a felfogó képességét. Mire lehet ez jó?! - gondolta; és pláne: miért közlik vele ezt, jó elõre? Megmutatta a feleségének, mit is kapott; - ám az asszony csóválta a fejét, s csak ennyit szólt a férjének: „Ne menj el, nagyon gyanús meghívó ez!”...



Jezowskit azonban sehogyan sem hagyta nyugodni a meghívás; folyton ez járt az agyában tudat alatt - ha akarta, ha nem. Mi történhet? - gyõzködte magát; semmi baj nem lehet abból, ha megismerkedem ezzel az Elnökkel, aztán a többit késõbb meglátjuk... Eljött a bemutatkozás napja, s Jezowski meglátogatta az Elnököt, aki nem volt egyedül. Két középkorú férfi ült vele szemben egy kerek asztalnál; az egyiket sohasem látta, ám a másikat ‘régrõl’, még az átkosból jól ismerte! Fedõ-nevû vállalatnál dolgoztak kollégákként; - egy olyannál, amelynek valójában a mellékfunkciója volt a fõ tevékenysége. Pali! - kiáltott fel a viszontlátás örömével Jezowski, hiszen már vagy 20 éve nem látta egykori ‘munkatársát’. (Az említett cégnél mindketten vezetõk voltak, más és más beosztásban. ‘Pali’ nagy kajakos; de egyébként is közismert sportember volt; túrákat tett gyalog vagy kerékpáron.) Láthatólag vagy látszólag (?!) nagyon megörültek egymásnak. Pali bemutatta az Elnöknek és a másik férfinak. Úgy fogadták, mint régi ismerõst. Pali elmondta, hogy õ most a barlangászok híradósa, - társa pedig barlangász történet-kutatással foglalkozik. Jezowskinak egyszer csak eszébe jutott, hogy Huba írásait olvasta is évekkel korábban az ‘És lõn világosság!’ címû ezoterikus folyóiratban. Az volt a kutatási területe, ideája, illetve ‘kissé már a rögeszméje’, hogy minden áron meg kell õrizni a nemzeti barlangász szövetségek függetlenségét, - szemben azokkal a liberális kozmopolita törekvésekkel, amelyek egyetlen központosított szervezetbe igyekeztek integrálni a világ összes barlangászát, sõt fizikailag is átjárhatóvá, egy közös topológiai rendszerré akarták összekötni valamennyi feltárt barlangot. Az alábbi idézet is Jezowski agyába villant, a feledés homályából: „De szörnyû sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának ... sirit húztak az áldozat fejére ... levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták ... a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbõrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gõzölgõ állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. Ez volt a siri. Ki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, s meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belõle ... A mankurt nem tudta, ki õ, milyen törzsbõl-nemzetségbõl való, nem tudta a nevét, nem emlékezett gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.” Huba szerint ilyetén sors várt volna ‘az integrált barlanglakókra’, amennyiben megvalósul a nemzeti barlangász szövetségek nem kívánatos, szupranacionális globalizációja... Jezowski nem nagyon értette, miként lehetséges akkor mégis, hogy a meghívón a Nemzetközi Barlangász Szövetség emblémája és pecsétje szerepel, - amikor az Elnök, Huba és Pali is a Nemzeti Barlangász Szövetség vezetõ tisztségviselõi?! Amint az is furcsa volt a számára, hogy Pali, akit 20 évvel korábbról minden munkatársa csak ‘ÁVÓ-s’ palántának tartott; - miért hord most a nyakában óriási krisztus-keresztet, s miért szõ minden második mondatába tudatosan keresztény fordulatokat? Disszonáns mozzanatok voltak ezek, de Jezowski nem hirtelenkedett - a jövõre bízta a megoldást...


Ez az elsõ látogatás csak néhány bemutatkozó udvariassági gesztusból állt. A kis, szúrós szemû kese Elnök maximális jóindulatáról biztosította az új jövevényt, és szóban is megismételte meghívását a barlangtemplom-avató ünnepségre. Akár ha így lehetett elõre is idõzítve; - Pali izgatottan kiráncigálta Jezowskit a folyosóra, s a következõket súgta-kiabálta a fülébe: „Tudod Te, ki ez a Huba?! Ellenlábasa volt az elõzõ elnökünknek, s csak azért nem õ lett az Elnök, mert ez a mostani ügyesebben keveri ‘a nemzetközi kártyákat’, a multinacionális kapcsolatokat! Megfelelõ szponzorok nélkül ugyanis mi sem mennénk semmire. Viszont most magyarázattal tartozom neked. Tudod, ez a mi kis titkos társaságunk hosszú évek óta létezik; - nézd, úgy csinálunk, mintha nemzetköziek lennénk, igazából azonban mi vagyunk a magyar nemzeti barlangászok utolsó menedéke. Már a mi erõnk sem a régi, de azért arra még telik, hogy néhány újabb templomot is felépítsünk a barlangi járatok ‘nagytermeiben’, a föld alatt. Akik tudják ezt rólunk; kripta-kommunistáknak tartanak minket, de ne törõdj vele! Lépj be hozzánk! Ne sokat várakoztass, mondj gyorsan igent!” Jezowskival egyre csak forgott a világ! Mitévõ legyen?! Azt sem tudta hirtelen, hogy hol áll a feje. Erre, ami történt - a legkevésbé sem számított. Zavartan motyogott néhány halogató és köszönõ mondatot; megígérte, elmegy az avatásra, majd távozott...


Jezowski (már korábban is) tisztában volt azzal, hogy a kommunizmusban kettõs rendeltetéssel épült meg minden nagyobb infrastrukturális beruházás. Tudott a Vár és a Várhegy alatti titkos kazamatákról; és tudott arról is, hogy a budapesti metró annak idején mintegy háromszoros költséggel épült meg, mert húszezres befogadó képességû atombiztos földalatti óvóhelyeket kellett kialakítani a metró hivatalos költségvetésének a leple alatt, a pártállami elit biztonságát biztosítandó. Még arról is hallott egy keveset, hogy a mintegy 46 éven át ideiglenesen nálunk állomásozó szovjet Vörös Hadsereg szintén atombiztos luxus bunkereket épített a parancsnokság és a tisztek számára; mindenekelõtt a Bakony és a Bükk õserdõi mélyén, mélyen az egyébként szinte lakatlan hegységek gyomrában. Olyanokat, amilyeneket még ‘az afganisztáni Usama bin Laden’ is megirigyelhetne, hogyha láthatná a különbséget! Ám Jezowskira minden tekintetben meglepetések vártak...



Eldöntötte, hogy nem szegi meg adott szavát, s - mint kívülálló látogató - elmegy a bükki ‘templom-avató’ ünnepségre. Nem tehetett róla, hogy végül nem így lett. Amikor megérkezett a helyszínre, - a látvány teljességgel lenyûgözte! Szikrázó éjszakai fények, tûzijáték, szinte nappali világosság, valóságos majális hangulat egy nyári estén, valahol a Bükk-hegység évszázados fái között, egy ember nem lakta hegybe fúrt széles alagútból kiöblösödõ hatalmas, boltozatos teremben. A monumentális, hegyi ‘luxus-palota’ madártávlatból olyan gyönyörû, valószínûtlen látványt nyújtott, mintha csak a marslakók gyûltek volna össze éji fekete misére. A nagyteremben uralkodó hangulatot lehetetlen akár megközelítõ hitelességgel is leírni! A bejáratnál Jezowskit külön fogadóbizottság várta, Mesznyik Koszmer elnökkel az élen. Kedélyesen átkarolva beljebb invitálta vendégét, s szembejövõ ismerõseinek ‘mint a szintén rendbéli, tekintélyes Jezowskit’ mutatta be. Hiába szabadkozott, az est hömpölygõ áradata magával ragadta. Gyakorlott karok adták egymásnak kézrõl kézre, s még fel sem ocsúdott, már át is öltöztették egy rituális ruhába. Skarlátvörös palástot viselt, szénfekete mellénnyel, - a hátán és a mellén arany rózsakereszttel...


Nincs fantázia, nincs szókincs, és fõként nincs hely az este hangulatának, színes forgatagának, emelkedettségének és pompájának leíró érzékeltetésére! Jezowski eddigi élete legizgalmasabb pillanatait élte meg; s azt hitte, hogy ébren álmodik...


Egyszerre a halk zene elhallgatott; - teljes csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. „Szólítalak, Jezowski testvér, jöjj ide, elém!” - szólott az öblös hang az emelvényrõl, s a hang gazdájában Jezowski Mesznyik Koszmer elnököt ismerte fel. A hívásnak eleget téve, felsietett vendéglátója oldalára. „És most szólítom a felavatási, illetve inkább beavatási ünnepségünk vezérszónokát, Habsburg Ottót, Jeruzsálem Királyát - tartsa meg rövid beavató beszédét!” - szólt ismét az elnök. Az idõs király ekkor mosolyogva Jezowski felé fordult, és a következõket mondta, kántáló hanghordozással: „Üdvözöllek benneteket! Élve a Nemzetközi Barlangász Szövetséget alapító páneurópai jogommal, magisztereim tanúságtévõ jelenlétében, új testvérünk beavatásáról határoztam. Tanúságtévõ nagymestereink, akik mind jelen vannak a következõk: Mádl Ferenc, Magasztos Nagy Pátriárka; Boross Péter, a Nagy Kelet Doyenje; Orbán Viktor, Oxford Rendszerváltó Dauphine-je; Horn Gyula, Bilderberg Priorja; Kovács László, Hazzard Megye Lordja; Kövér László, Századvégi Kerekasztal Lovagja, Szájer József, Kelet-Nyugat Benjáminja; Demszky Gábor, Budapest Perjel Harborja; Angliából: Anthony Blair, Mezopotámia Hercege! Elõttetek ezennel beavatom Jezowski testvérünket, akinek a Föld Világállam Elsõ Konzulja kitüntetõ címet adományozom. Szólítalak, Jezowski testvér, mondd fel az õsi eskünket, amelyet a Világosság Fényhozó Hercege megbízásából a Skót Rítus Nagytanácsnoka, a magyar elnök, Mesznyik Koszmer testvér fog elõolvasni!”


Jezowski mellén óvatosan széjjel húzták a skarlátvörös palástot, majd borotvaéles hegyes tõrt szegeztek neki, miközben kezeit a Biblián keresztbe helyezték. Halk csörömpölõ zörgés hallatszott; - a ceremónia-mesterek keltették koponyákkal és lábszárcsontokkal, a katarzis fokozása céljából. S eközben zúgva morajlottak fel az eskü utolsó, legkeményebb mondatai: „... ha ezek közül csak egynek is ellene cselekedném, vágják el a gégémet, tépjék ki a nyelvemet, döfjék át szívemet, s hasamat felmetszvén, szaggassák ki beleimet; megcsonkított testemet dobják a tenger fövenyére, ahol 24 óra alatt kétszer söpörjön végig rajta a dagály meg az apály, testem vérzõ tetemeit égessék meg és bocsássák szélnek a hamvaimat, hogy még emlékem se’ maradjon a becsületes emberek között, a Föld színén! Isten engem úgy segéljen!”


Jezowski mámoros állapotban, szinte transzban, mechanikusan mondta végig az esküt, fel sem fogta a szavak értelmét. Altestében reszketett; veseelégtelenséget érzett (fogvacogását visszatartotta), s a záróizmai már kezdtek elernyedni. Végig elõzõ esti olvasmánya járt az eszében; Lakatos Pál második hajmeresztõ könyve, a „Rendszerváltó miniszterelnökök pórázon” címû. Ezután a feleségére gondolt, s szempillantás alatt túláradó nyugalom és magabiztosság szállta meg a testét és a lelkét is. Tudta; ezúttal nem munka nélkül megy haza...









Az építési tervrajz



Jezowskinak igencsak hosszú idõbe telt, amíg meg tudta emészteni a Barlangász Szövetségnél tett spontán látogatását, röviden: bükki kalandját. A legelsõ esethez képest az alapvetõ változást az a nagyonis elgondolkodtató tény jelentette, miszerint akkor felébredt; az utóbbi eset után azonban nem. A Bükkbõl távozóan - évtizedek óta kialakult szokásaitól eltérõen - egy mátramelléki falusi csehóban egymagában felhajtott elõbb egy grogot, majd egy másikban egy méregerõs dupla feketekávét, melyek mellett órákig elücsörgött, a történteken töprengve. De mivel semmire sem jutott - s ezúttal sajnos nem is ébredt fel! -; visszaszállt kocsijába és hazafelé indult, vezetés közben mélyen elgondolkozva: mit is mondjon otthon...


Világosnak tûnt számára, hogy két, rosszabbnál rosszabb választás elõtt áll. Ha mindent õszintén elmond a feleségének, - vagy egy szavát sem fogja elhinni, vagy (ami még rosszabb) összevész vele, amiért olyasmibe keveredett, amire cseppet sem volt felkészülve, s amitõl az asszony elõre óvta. Jezowskinak egyáltalán nem hiányzott, hogy egész hátralévõ életében - „Én megmondtam neked elõre!” címû - korholásait hallgassa. Ezért úgy döntött, hogy az igazat nem mondja el; sõt, egy olyan rablómesét fog otthon elõadni, amiben szó sem esik az õ beavatásáról. Jól tudta pedig, hogy az elsõ hazugságot majd követi a többi, s ettõl kezdve az élete kettõssé válik: egy látszatéletre a feleségével, - illetve egy kalandos valódira. S jó, ha mindezt hosszútávon is elviseli tudathasadás nélkül. A gondolatai szanaszét csapongtak. Az agya valóságos darázsfészekként zsongva, igyekezett minél elõbb feldolgozni a friss élmény-zuhatagot; bár a feladat a rengeteg ellentmondás miatt meglehetõsen megoldhatatlannak látszott. Jezowski számára a legdöbbenetesebb felismerést az jelentette, hogy amit eddig ‘való(s) világnak’ hitt, az nem létezik; s helyette egy álomvilág az igazi, amelyben a ‘hivatalos élet’ szereplõi egészen más karaktert alakítanak, mint akik a szürke, hétköznapi ‘valóságban’. Úgy érezte; - soha nem fogja kiheverni, amit látott; és soha nem tud többé megbízni egy másik emberben, hogy valóban az, akinek mutatja magát. Viszont szembe kellett néznie a nyilvánvaló ténnyel, az immár megváltoztathatatlannal: szabadkõmûves lett...


Még hazaérése elõtt eldöntötte, hogy nem akar beleõrülni ebbe az egészbe; ezért tulajdonképpen nemcsak a felesége elõtt fog hallgatni, hanem mindenki más elõtt is; - sõt, saját magában sem tudatosítja a történteket, hiszen egy emberben kettõ személy nem lakhat együtt békében, pláne az eredeti személy akarata ellenére.



Nagy nehézségek árán, de sikerült betartania, amit megfogadott. Ugyan hetenként egyszer kénytelen volt bevenni lefekvés elõtt egy eunoctint, hogy aludni tudjon; mert enélkül az agya - mint a végtelenített, bûvös körben járó számítógép - csak és kizárólag a megold(hat)atlan problémák, ellentmondások tisztázására fordította a teljes kapacitását, ami Jezowski teljes fizikai és szellemi kimerüléséhez vezetett volna. Nehéz heteket élt át. Sosem lehetett biztos abban, hogy aki másnap felkel, az ugyanaz az ember, aki elõzõ este lefeküdt. S várta-várta, hogy mi fog történni.


Két hónapig nyugodtan ‘emészthetett’, s már kezdett is idegileg regenerálódni; - mikor egy reggel felhívta telefonon Mesznyik Koszmer, a Barlangász Szövetség múltkori epizódból megismert elnöke. „Találkozót kell megbeszélned az unoka-öcsémmel, Langsdorff Koszmerrel, aki a Budai Vár egyik kazamatájában bérli irodáját, s a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnöke! Jelszóként - errõl ismer majd fel - mondd azt neki, hogy Isten éltesse sokáig születésnapján!” Hát mégse álom volt, folytatódik tovább! - rémüldözött Jezowski; majd higgadtan felvette a telefont, és megbeszélte a találkozót az újabb Koszmer-elnökkel...



Szó, mi szó, - ronda egy novemberi nap volt! Már az éjszaka közepétõl zuhogott, s Jezowski otthon felejtette az esernyõjét. (Honnan is sejthette volna, hogy ennek a napnak az esernyõ lesz a vezérmotívuma?!) Alig szállt ki kocsijából a váraljai parkolóban, szinte máris csuromvíz lett mindene. Így tette meg gyalog a kapuig vezetõ többszáz-méteres utat. Gyanús egy építmény volt már kívülrõl is, de mégis bátran lenyomta a nehéz kilincset, s belépett egy hûvös folyosóra, ahol félhomály és valami orrfacsaró szag fogadta. Ekkor eszébe jutott, hogy már régóta erõsen vizelnie kell; - jobb lesz, ha gyorsan elintézi folyó ügyeit, mielõtt az elmondásnak megfelelõen megkeresi a lepkevadászok irodáját. Tíz-egynéhány lépést tett meg, amikor fürkészõ tekintete egy jobboldali ajtón a „WC”-feliratot vélte felfedezni. ‘Egy életem, egy halálom!’ - gondolta a sötétben, s belépett a nyirkos helyiségbe. Már kívülrõl is hiába kereste ugyanis a villanykapcsolót, amelyet nem talált meg belül sem. A derengésben (a helyiségnek láthatólag nem volt ablaka) piszoárok sziluettjét inkább csak gyanította, mint valójában látta, - de hogy még biztosabb legyen az elvégzendõ kis dolgában: vakmerõen kétarasznyira nyitva hagyta a WC ajtaját, hogy a beszüremkedõ halvány ‘fényben’ ne érhesse meglepetés. Elvégezte hát a dolgát - azaz éppenhogy csak befejezte volna! -, amikor hatalmas robajlást és elemi erejû vízáram csobbanó lezúdulását hallotta; majdhogynem ledöntötte a lábáról is. Az történt, hogy miközben Jezowskink még a sliccén matatott, minden elõzetes jelzés nélkül (ön)mûködésbe lépett a piszoárok öblítõ rendszere, valódi árvízzel árasztva el az egész helyiséget. Jezowskit övön alul érte az öblítés...


A dzsekije széttárva; - de az alatt deréktól lefelé teljesen elázott a friss csapvízzel vegyes szennyvíztõl. Kifelé távozóban inkább érezte, mint látta, hogy szinte már bokáig tocsog a még mindig ömlõ áradatban. Még csak ez hiányzott! - gondolta.


Elviekben csak két választása volt: vagy hazamegy, s útközben jéggé fagy a vizes nadrágjában (= vese-és/vagy tüdõgyulladás); vállalva a ‘megfutamodás látszata’ kockázatát is; - vagy pedig lemegy ‘a szuterénbe’ az Elnökhöz, megszárítkozni... A józan ész (?!) az utóbbi megoldás mellett szólt; - így Jezowski mély lélegzetet vett, és nekiindult, hogy beteljesítse sorsát. Bizonytalan kopogás után benyitott az ‘Elnök’ táblájú ajtón, s rémületére egy elõszobában találta magát, két titkárnõvel szemben, akik az íróasztaluktól tekintettek fel a belépõre. A másodperc törtrésze alatt még átfuthatott az agyán, vajon mi szüksége lehet a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnökének két titkárnõre (?); azután - mert mosolyogva intettek, hogy az Elnök úr már várja - a táskáját szorosan csöpögõ öléhez szorítva, beslisszolt a szerencséjére éppen kinyíló elnöki ajtón, amelyet maga Langsdorff Koszmer tárt szélesre, a legjobb pillanatban. Beszédesen tocsogó lábnyomok maradtak utána...



Látszólag nem történt semmi, senki nem vett észre semmit; Jezowski pedig simán bejutott küldetése színhelyére. Csak állt; kívülrõl csöpögve, belülrõl pedig mélyen megszégyenítve, büszkeségében megalázva, egy nemecsekként, kétségbeesetten. Továbbra is pajzsként szorította magához aktatáskáját, majd szemrebbenés nélkül vendéglátójára nézett. A szintén rendbéli Langsdorff testvér külsõre nem sokban különbözött unokabátyjától. Ezek mind egyformák! - gondolta Jezowski, mert a középkorú férfinek ugyanolyan sörte bajuszkája volt, mint azoknak, akiket már eddig megismert. Kezet fogtak; s mindjárt, elsõ látásra össze is ölelkeztek. Isten hozott! - mondta Koszmer, majd visszahõkölt: „De hiszen Te csuromvíz vagy!”... Jezowski kínos precizitással elmagyarázta, mi történt, - s várta a lesújtó ítéletet. „Ajjaj; már egy hete kérem a vizeseket, hogy csinálják meg az öblítõ-rendszert, ám eddig hiába! De nem láttad a ‘ROSSZ!’ feliratú táblát a mosdó ajtaján?! Na, mindegy, ülj le, azaz dehogyis, maradj így, mindjárt kitalálunk valamit!”. Amíg kiment, hogy ‘segítséget’ hozzon; Jezowski körbenézett a 16-20 négyzetméteres szobácskában. A falakon szinte mindenütt, különbözõ fajtájú preparált, kifeszített szárnyú pillangók függtek - nagy, üvegezett dobozokban. Éjjeli és nappali páva-szemek, atalanták, apollók, antiópák, kardosok és fecskefarkúak, halálfejesek, - a formalinhalálban szendergõ, márványmozaik-mustrázatú alkonyati szenderek; sõt, még észak-amerikai danaidák s tenyérnyi dél-amerikai morfók is. Ekkor Koszmer visszajött, nyájasan mosolyogva - kezében egy nyitott esernyõ. „Drága barátom; az elsõ találkozónkat még az sem ronthatná el, ha mondjuk spontán bevizeltél volna, ami teljesen valószínûtlen. Mert hát ugye nem ez történt: mindenben a mi rossz mosdónk a hibás! Rá se ránts, kérlek, vetkõzz neki, vesd le a nadrágodat, ülj le a székre, s a bejárat felõli oldalról tartsd magad elé az esernyõt - nehogy neglizsében lássanak a lányok, mikor a forró teát hozzák!” Jezowski mindenben vendéglátójára bízta, s az utasítás szerint máris kényelembe helyezte magát. Az enyhén illatos, vizes nadrágot a tûzforró radiátorra terítették száradni, amitõl már 5-10 perc múlva vizeldeszagú párával telt meg a szoba levegõje, mire kinyitották az ablakot. Tudták: a rövidebbre tervezett beszélgetés megnyúlt idõtartamát ettõl kezdve már nem a mondanivaló hossza, hanem a nadrág száradási ideje határozza meg... Megitták a teát, s kíváncsian fürkészték egymást. „Kérdezz csak bátran, ha valamit nem értesz!” - szólt Koszmer, mintegy olvasva Jezowski tekintetében. „Mondd, ez a lepkevadászat valódi, vagy csak álca?” - „Itt minden valódi; de mindennek kettõs valódi értelme van: egy külsõdleges, meg egy rejtett. Minket, s az egész rendünket kettõs finanszírozás élteti - egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia az állami költségvetésbõl, másrészt a rendünk tagjai, mint szponzorok a vállalati támogatásukkal.” - „???”. - „Légy nyugodt, minden rendben van, a dolog abszolút szervezetten mûködik. Ha valaki netán ‘vizsgálódni’ akarna - ami eleve kizárt esemény -, csak teljesen szabályos támogatási és tagi szerzõdéseket talál, valamint teljesen hétköznapi számlákat és átutalásokat. Egyébként minden fontosabb hivatal, intézmény megfelelõ vezetõ pozíciójában a rendünk tagja ül; - aki természetesen jól ismeri az aktuális azonosító jelzéseket, szimbólumokat. Ma (s még közel egy évig) a lepke van érvényben; amely iraton a pillangó szerepel, azt zöld (gyorsított) úton kell elintézni, mindenfajta ellenõrzés nélkül. Tavaly pl. a pöttyös nyakkendõ volt ‘divatban’; kész röhej, minden jelentõs összejövetelen valósággal nyüzsögtek a pöttyös nyakkendõsök!”. Jezowski ránézett a névjegyre és látta, hogy annak is jobb felsõ sarkában piros-fehér-zöld, kardos pillangó virít. „De mutatok valamit, hogy formális és átvitt értelemben megértsd a lényeget! - folytatta Koszmer. Nézz rá, jó erõsen a lepkére! S a képét emeld olyan közel a szemed elé, hogy az orrod hegyével megérinthesd. Bandzsíts egy kissé, amíg a kompozíció két hasonló foltja össze nem csúszik. Ekkor lassan távolítsd a képet, körülbelül 30 centiméterre az orrod hegyétõl. Nézd merõen a kompozíciót, és továbbra is bandzsíts! Néhány másodperc múlva a jobb és a bal szem által látott képek átfedik egymást, és elõtûnik a háromdimenziós kép. Most, így, mit látsz?” Jezowski szolgaian végrehajtotta vendéglátója utasításait, s meglepve kiáltott fel: „Egy arany rózsakeresztet látok!” - „Nos, mint látod: a lepke az adekvát forma; s a rózsakereszt a rejtett tartalom. Így vagyunk a világgal is: mert kik profánok, szimplán lepkevadásznak néznek bennünket, miközben mi õrizzük az õsi tudást.” - fejezte be tanítását Koszmer elnök. Ekkor csöngött a telefon. Valami ‘építési tervrajzról’ esett szó, amelyet az Elnök jó elõre megígért valakinek a vonal másik végén. Miután Koszmer letette, Jezowski megkérdezte: „Mi az építési tervrajz?” - „A társadalom politikai szerkezetének gyökeres átalakítására irányuló átfogó koncepció. Jó, hogy megkérdezted! Éppen ezért kértelek magamhoz. A feladatod az lesz, hogy készíts ‘építési tervrajzot’ a keresztény világnézet és a szocialista gondolkodásmód összebékítésére, s tegyél konkrét javaslatot a személyekre is, akik egy feltételezett nagykoalícióban együttmûködve vezethetnék az országot!”.


Megbeszélték még, hogy Jezowski jelentkezik Koszmernél, amint a koncepcióval elkészült, s akkor ‘kap tõle’ polgári foglalkozást is, amibõl legálisan megélhet.


A nadrág idõközben megszáradt, s Jezowski felöltözve eltávozott.


Két hét alatt fõhõsünk megírta a „Keresztény szocializmus” címû tanulmányát, amit vaslogikával, legjobb tudása és ismeretei szerint alkotott meg. Ekkor 2000. decemberében jártunk. Elküldte tehát írását a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnökének, s várta, hogy mi következik. Egy hét múlva jelentkezett is Langsdorff Koszmer, és a megbeszélés színhelyéül megjelölte az egyik dunaparti palotát. Ez a beszélgetés ezúttal igen rövid ideig tartott, és nem egy szobában, hanem a tágas aulában, két oszlop - Jákin és Boáz? - között zajlott le. „Igen értékes a munkád - kezdte Koszmer -, de engedd meg, hogy a végkövetkeztetéseidet ‘módosítsam’! Egyrészt még nem döntöttük el, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt ‘ejtsük-e’, vagy sem. Másrészt viszont, amennyiben mégis ‘leváltanánk’; akkor sem Németh Miklós lenne az egyezményes miniszterelnök (aki keresztény s szocialista is egy-személyben), hanem akkor a Horn-vonal jön vissza, valamilyen formában. Ettõl függetlenül a levezetésed hibátlan; - ám a politika nem tudomány, és nem érzés kérdése, hanem a hatalom mûvészete. Jól jegyezd meg ezt a továbbiakban!”



Jezowski csak állt csalódottan, mint az anyátlan kisgyermek (motherless child), akinek elvették a játékát. Koszmer távozóban még utána szólt: „Apropó; - amint megígértem, beajánlottalak két multi tanácsadónak: a KPMG-nek és a Deloitte & Touche-nek, majd õk jelentkeznek megbízással nálad!”


Jezowski arca felderült: hamarosan mégiscsak lesz munkája.






A JEZOWSKI-TES>AMENTUM



Jezowski édesapja - teljes nevén Jezowski Leó - 93 éves korában szívrohamban váratlanul elhunyt. Már beszélni sem tudtak egymással, - így Jezowski nem tudta, hagyott-e hátra apja végrendeletet, s ha igen, hol. Eleinte megfeledkezett az egész dologról, ám a temetés után, s miután már minden adminisztrációt is elrendezett - eszébe jutott: át kellene már néznie édesapja fiókjait, iratait, hogy a teljes anyagi és szellemi hagyatékát maradéktalanul áttekinthesse; s ha talál írott végrendeletet, mindenben teljesíthesse apja végakaratát.


Néhány órán át céltalanul keresgélt, mindenfajta konkrét prekoncepció nélkül. Ha akkor abbahagyja a kutatást, talán minden marad a régi kerékvágásban, s az élete nem bonyolódik még az eddigieknél is tovább. Megszokta már, hogy afféle ringli-spilben ül, melyet valakik szaporán forgatnak, hogy neki percnyi nyugta se legyen és kifejezetten hiányolta volna, ha aznap nem történik valami újabb ‘atrocitás’. A keresést nem adta föl, így hát csak magára vethetett a nem várt következmények miatt! Az egyik fiók hátsó szegletében talált egy furcsa kis kulcsocskát, amelyre egy baljós jelentésû nevet véstek: Hiram. Jezowski mélyen elgondolkodott. Az édesapjával sohasem beszéltek rejtett dolgokról; ám õ mégis sejtette, hogy apja ‘valaki’ -, de ez a név másra, Hiram Abifra, a szabadkõmûvesekre utalt. Minden út Rómába vezet, gondolta, majd rájött, hogy inkább - Jeruzsálembe. Forgatta a kis kulcsot kezében, de semmi ötlete nem volt, vajon mit nyithat. Aztán eszébe jutott, hogy apja évekkel ezelõtt beszélt neki egy titkos széfrõl, mely a hálószoba falában, az ágy fölött lógó ‘Az utolsó vacsora’ festmény reprodukciójának háta mögött, éppen Arimateai József feje alatt nyílik. Egy hegyes szeggel kitapogatta, hol ‘puha’ a kép, majd beledöfve meglelte a széf zárjának kulcslyukát. Óvatosan betolta a kulcsot, mely éppen a résbe illett. Nagy meglepetésére a nyitott széfben semmi mást nem talált, csak egy díszes könyvet (bõrkötés, arany felirattal), mely édesapja nevét tüntette fel szerzõként, az Okatootáia - Petõfi versérõl elnevezett - Könyvkiadó gondozásában. Felnyitotta a szép könyv fedelét, mely ‘A Jezowski-örökség’ titokzatos címet viselte. A töltõtollal, szálkás betûkkel írott ajánlás jóhírt hozott, a testnek feltámadásáról. Jezowski elértette: ‘Feltámadt volna? -, hiszen még alig halt meg!’. Aztán egyet lapozott. Ekkor a könyvbõl egy félbehajtott és teleírt papírlap hullott ki; neki szóló levél, amely a ‘Végrendelet’ címet viselte...


Röviden, csak a lényeget összegezve apja sorai egy õsi titokról, a származásáról lebbentették fel a fátylat; valami olyasmirõl, amirõl eddig halvány sejtelme sem volt! Kiderült, hogy már évek óta halott édesanyja anyai ágról - hiteles családfa is bizonyította ezt - Anjou-származású leány volt; így a történelmi Meroving-dinasztia vérvonalát örökítette át egyetlen fiára is. Ámbár ami ‘az egyetlenséget’ illeti; e tekintetben még sûrû meglepetések vártak fõhõsünkre... Amikor apja és anyja összeházasodtak, édesapja felvette a legkevésbé sem magyaros hangzású Jezowski nevet; kizárólag azért, hogy születendõ fiúgyermekük már eleve saját nevében hordja Jézus nevét - miként fent, úgy lent -, amint szent vérét az ereiben. A végrendelet beszélt egy rettenetes titokról is, amelyrõl idejében értesülni fog...



Jezowskiban megdermedt az addig hevesen zubogó vér, - s a könyv a szõnyegre hullott. Kiesett belõle egy zárt boríték, anyja írásával, szintén neki címezve. ‘Fel-bontandó apád halála után, s ha már a végrendeletét is elolvastad!’ Felnyitotta, és lélegzet-visszafojtva habzsolni kezdte édesanyja posztumusz üzenetét...


Itt az ideje, hogy megismertessük a Kedves Olvasóval Jezowski fõhõsünk teljes nevét, mely a továbbiakban fatális (?) ómenné terebélyesedik ki. A név: Jezowski Barnabás. Édesanyja üzenete olyan volt, mint egy segélykiáltás a múltból. Csak úgy lehet röviden jellemezni, hogy még Jezowski stabil idegrendszere számára is több volt a soknál! Megtudta, hogy édesanyját (kinek keresztneve Magda volt) 17 évvel ezelõtt munkába menet, a metrón rejtélyes körülmények között elrabolták, s csak annyira emlékezett, hogy valami barlangvasúton utazva, elkábítva messzire vitték, majd mély önkívületébõl felocsúdva egy hajó fedélzetén találta magát egy fehérköpenyes férfitársaság közepén. Közölték vele, hogy klónozott petesejtet ültettek a méhébe; s mindaddig a hajón kell maradnia, ameddig a magzatát meg nem szüli. Egyikük nevét sem sikerült ‘azonosítania’, de mintha gyakran hallotta volna megszólításként az ‘anti....’ professzor szóösszetételt. A hajó legtöbbnyire a part közelében horgonyzott, vagy lassan haladt tova különbözõ irányokba, majd visszafordult, s kezdõdött megint elölrõl a látszólag céltalan le-fel cirkálás. Az édesanyja sokáig nem is sejtette, hogy hol s merre járnak, mígnem a tengerrõl a szárazföld felé bámészkodva egyszer csak felismerte az olasz partokat. A kilenc hónapos együttlét alatt elrablói egyáltalán nem bántak rosszul vele, a kiszolgálás pedig igen jónak volt mondható: gyakorlatilag minden finomsággal ellátták, ami szem-szájnak ingere. Valami ‘anti....’-termelésû vörösbort adtak inni étkezéskor, amit ‘sangrijának’ neveztek, noha ízre nem hasonlított spanyol megfelelõjére. Ha a fedélzeten éppen összetalálkozott az ‘orvos-csoporttal’, kaján-huncutul ujjukkal mutogattak rá, miközben a ‘rossline’ angol (?) szócskát ismételgették, amit lelki-furdalásában ‘rosszlány’-nak értelmezett. Jezowski anyja problémamentesen ki-hordta és megszülte kényszerû magzatát, akit - még hallotta - Jakabnak neveztek el, majd elvették tõle, hogy soha ne láthassa többé. Hat héttel késõbb visszavitték elrablásának színhelyére, a budapesti metróra, ahonnan gond nélkül hazatalált. A vele történtekre hosszú hónapokig egyáltán’ nem emlékezett - talán elektrosokkal törölték az emlékezetét -, így férjének, Jezowski apjának sem magyarázhatta el, hol is volt több mint tíz hónapon át. Majd mikor az emlékképei apránként vissza-tértek, mély depresszióba zuhant, amelybõl csak nagynéha, órákra tért magához. Még megírta édes fiának, Barnabásnak szóló levelét, borítékba tette, lezárta és átadta férjének, hogy majd egykor a saját végrendeletével együtt ‘juttassa’ közös fiuk birtokába. Majd öngyilkos lett. Jezowski ekkoriban több éves tanulmányokat folytatott Amerikában, s fogalma sem volt a valódi eseményekrõl, ha furcsállotta is, hogy szülei leveleiben mindig az apja írt az anyja nevében is. Úgy tudta, hogy édesanyja baleset áldozata lett... Jezowski édesapja tehát meghalt, anélkül, hogy valaha is megtudhatta volna, mi történt valójában a feleségével, Magdával. Mivel nem bontotta fel a borítékot; a titok csupán Jezowski Barnabás kezében oldódott meg... Kezében a levéllel, - hõsünk mélyen elgondolkodott. Ember-klónozás 17 évvel ezelõtt? És milyen céllal, és miért pont az õ édesanyját rabolták el? És kik? Azonnal megérezte, hogy a történetben szereplõ neveknek valamiképpen különös jelentõségük van, de sehogyan sem tudta összerakni a mozaikokat egy egységes képpé. Aztán a fejéhez kapott, amikor rádöbbent, hogy õ Barnabás, a klónozott ‘féltestvére’ pedig: Jakab! Mert eszébe jutott, hogy az esszénus, vagy gnosztikus evangéliumok tanúsága szerint két ikertestvér-Jézus volt; - Jézus-Barrabás, akit a rómaiak keresztre feszítettek, s Jézus-Jakab (Igaz Jakab), aki ikertestvére halála után (saját haláláig) a Jeruzsálemi Egyház vezetõje lett...



Amíg a gondolatai ekként kavarogtak, megszólalt a rádiótelefonja. A vonalban Mesznyik Koszmer volt, a Nemzetközi Barlangász Szövetség elnöke. „Te Barna, itt van nálam egy fiatalember Olaszországból, aki azt állítja, hogy ikertestvéred! Nem tudnál beugrani hozzám, megvárunk!” - mondta. Jezowski ráállt, s elindult Dél-Budáról Óbudára. Nem mondhatjuk, hogy repült volna a boldogságtól...


Közben újra csak gondolkodott: „Azért ez nem semmi! Szép kis hagyaték maradt rám az apámtól! Anyámat elrabolták, klónozott ‘féltestvérem’ van, nem tudjuk kinek a testébõl való, anyám öngyilkos lett, apám meghalt, míg mit sem sejtett az igazságból; én meg most útban vagyok a NeBaSz felé és fogalmam sincs róla, ki az, aki az ikertestvéremnek hazudja magát? Mit akarhat tõlem, és fõleg mért ‘a Barlangászoknál’ akar velem találkozni?! Érzékeny orra azonban a langyos szélben már megérezte saját karmája, a kérlelhetetlen végzet szagát...



Mesznyik Koszmer elnökön, aki kiismerhetetlen tekintete ellenére mindig ura volt önnön és szûkebb-tágabb környezete helyzetének; - ezúttal némi zavarodottságot látott tükrözõdni. Azt sem tudta, melyik lábára álljon. Kiszaladt Jezowski elé a folyosóra, hogy ne érje meglepetés ifjú ‘féltestvérével’ kapcsolatban: „Te, Barni, ez a te fél-öcséd kiköpött olyan, mintha te lennél, 16 éves korodban, - persze, csak, ahogy visszamenõleg elképzellek! Fantasztikus!” - mondta álmélkodva. Aztán együtt beléptek Koszmer hivatali szobájába. Jezowski megtántorodott a fiatalember láttán. Gyakorlatilag ‘egy idõutazóval’, a kamaszkoron már túl lévõ ifjú önmagával nézett farkasszemet! Üdvözölték egymást, majd leültek. „Kedves Bátyám! - kezdte Jezowski öccse - Kérlek, ne csodálkozz, és ne gyanakodj, - én valóban a te kései ikertestvéred vagyok! Mindjárt megtudod, miként lehetséges ez, bár már most, jó elõre megjegyzem, hogy a megbízatásom abszolút titkos - ezért is jöttem, s hívtalak ide a NeBaSz épületébe, hogy profánok semmiképpen ne zavarhassanak. Noha errõl a beavatatlanok semmit nem tud(hat)nak; az ember klónozása már jóval hamarabb sikerrel járt, mint azt bárki is gondolná. Én magam a ‘Rosslyn-projekt’ néhány legelsõ, de semmiképp sem ‘prototípus’-klónjainak egyike vagyok. Tizenhét évvel ezelõtt álmodban a hajad alól, a fej-bõrödbõl vettek ki észrevétlenül (feltûnés nélkül) néhány hibátlan sejtet, melyek egyikébõl lettem. Elrabolt édesanyád hordott ki és szült meg egy, már akkor is a Földközi-tengeren cirkáló hajón. A klónozó projekt vezetõje - talán hallottad a nevét - bizonyos Severino Antinori professzor; az én szellemi-alkotó, más szóval ‘konstrukciós’ apám.” - fejtette ki küldetését. „Hogyan bizonyítod, hogy az én klónozott ikertestvérem vagy?” - tudakolta Jezowski rezignáltan. „Majd este, csak Neked, a szállodában megmutatom!” - válaszolta ‘Jakab’.



Mesznyik Koszmer csak nézett, mint a moziban. Hol az egyikre, hol a másikra pislantott sandán, és alaposan ki volt akadva. Éppen 17 éve volt a Nemzetközi Barlangász Szövetség nagymestere - nagyjából azóta, amikor Jezowski Jakab megszülethetett. De sem a projektrõl, sem a klónozás sikerérõl, sem ikertestvérek küldetésérõl nem értesült soha. Kezdte kényelmetlenül érezni magát, mint akit be-ültettek a hintába holmi profánok. „Gyerekek! Ne ba....tok ki velem! - kiáltott fel a NeBaSz elnöke - Én ebben az egészben csak úgy hihetek, illetve vehetek részt, ha elõbb megszerzem a Royal Society, a Máltai Lovagrend és a Prieuré de Sion jóváhagyását. Addig kénytelen vagyok úgy kezelni mindkettõtöket, mint a saját magán-barlangomba kvázi betolakodó illetéktelen profánokat, akik visszaélnek a vendégszeretetemmel, s szakrális illetve közmondásos toleranciámmal!” - ezzel nagy dérrel-durral kiment a másik szobába, s ott elkezdett telefonálni. A két, egy-mással úgy 17 évnyi fáziskésésben lévõ Jezowski-iker fürkészve nézte egymást. Koszmer meglepõen gyorsan visszatért; az arcán hivatalos, hervadt mûmosoly: „Az említett barlangász hatóságok furcsa módon mindenrõl tudnak, s elismerték a küldetéseteket. Kértek engem, hogy mindenben legyek a segítségetekre. Sikerre fel, viszontlátásra!” - mondta, s maga elõtt kitessékelte a Jezowski-fivéreket.



Jezowski Barnabás elgondolkozva kísérte el ‘öccsét’ a közeli szállodába, amely ‘A Hiúz Szeme’ beszédes névre hallgatott. Felmentek a lifttel Jakab szobájába, s kényelembe helyezték magukat. „Nos, hogyan bizonyítod?” - kérdezte Jezowski. Ikeröccse felállt a fotelbõl, egyik bõröndjéhez lépett, s kivett belõle egy olyasféle szerszámot, ami elsõ ránézésre elektromos hajnyírónak látszott. „???!” - „Ne félj, semmi rossz nem fog történni! - nyugtatta Jakab - Csupán annyi az egész, hogy a koponyatetõdön, a kálvárián egy kicsit belenyírok a hajadba!” - „Jó, de utána pedig én a tiédbe!” - válaszolta Barnabás. Miután megtörtént a hajtincsek ‘eltávolítása’, Jakab erõsfényû kis zseblámpát vett elõ, Barnabás kezébe nyomta, s lehajolt: „Világíts a fejemre, mit látsz a bõrömre bélyegezve?” - „666; - ez az Antikrisztus jele!” - kiáltotta Jezowski. „S most leolvasom a tiédet! - így Jakab - 144000, az elõre kiválasztott Szentek száma!” - a lámpa kialudt, sötét csend lett.


„Mi ez az egész, mi történik velünk?!” - kérdezte reszketve Jezowski Barna.


„Te nem olvasol Újszövetséget? Tessék, nézd, itt áll a Jelenések Könyvében!” - mutatta a bátyjának Jakab a megfelelõ szövegrészt.


Csak nézték egymást szótlanul, a hangulatlámpa halovány világánál.


Aztán a szállodai telefon csörrenése törte meg a szakrális csendet, a portáról.


„Jezowski urak? Vendégeik érkeztek! Lejönnek, vagy felmehetnek?” - hangzott.


„Jöjjenek fel, várjuk õket!” - felelték egybehangzóan.


S az ajtóban kisvártatva megjelent David Rockefeller és Habsburg Ottó.







Armageddon és a mennyei Jeruzsálem



Szállunk alá a poklokra



Ilyenkor Húsvét ünnepén az emberfiának fura gondolatai is támadnak. Mi történik ezzel az õrült világgal, és benne a mi kis hazánkkal, Magyarországgal? Keresztre feszítettek bennünket is gonosz latrok, és épp most szállunk alá a poklokra, mint a Hiszekegy szerint Krisztus lelke egykor, kétezer évvel ezelõtt...


Vajon ‘harmadnapon’ feltámadunk-e halottainkból?!



Barsi Balázs ferences rendi atya egy beszédében - „Összegyûjteni Izraelt” - idézi Jézus szavait az újszövetségi Szentírásból:


„Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (Mt.15, 24-25)


Ebbõl az egyetlen mondatból (valamint egy Izaiás-tekercsbõl vett részlet alapján) a szerzõ igencsak messzemenõ következtetéseket von le. „A messiásnak (Jézus Krisztusnak) a föladata, hogy összegyûjtse Izraelt. És ugyanakkor világossága és üdvössége legyen a pogány nemzeteknek. Hogyan képes erre Jézus? Úgy, hogy elveszi a világ bûnét. Bûnbocsánatot hirdet Izraelben, és Szentlelket ad Izraelnek, hogy aztán fölragyogjon ott az igazi istenismeret és a szeretet, és a pogány népek is jöjjenek, zarándokoljanak a Szent Nép felé. Jézusnak tehát ez a küldetése. (...) Az Úr Jézus nyilvános mûködésének ez a célja: összegyûjteni Izraelt. Tisztázza, hogy nem politikailag, nem királyságot akar, hanem Isten királyságát. Egy lelki országot. Nem a letelepedett dávidi királyságot akarja, nem politikát, hanem az emberiséggel, Izraellel vándorló Istent akarja ki-nyilatkoztatni. (...) Kemény, szinte elviselhetetlen: a küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Ez a ‘csak’ nagyon bántónak tûnik. Jézusnak nincs küldetése a pogányokhoz, csak a zsidókhoz. Mit jelent ez? Apostolainak is ezt mondja Máté 10,6-ban, hogy pogányok városaiba ne menjetek. (...) Igen, mert Jézus az õ küldetését a Szentírásból is kiolvassa. Ott pedig most hallottuk, hogy az lesz a messiásnak a küldetése, hogy összegyûjtse a zsidó népet. Igen. A pogányok üdvösségét Jézus nem zárja ki, csak azt Izrael összegyûjtése által akarja a világnak adni. Az egy nagy vonzás lesz. Nagyon jól próbáljuk ezt megérteni! (...) Jézus nem hagyja el a szent népnek a területét. Csakhogy nem politikailag akarja összegyûjteni Izraelt, nem is egy új vallási szervezetbe, ha-nem megtérést hirdet. Egy belsõ hatalmas megtisztulást, és Isten lelkét adja.”



Gyakran halljuk a média politikai ‘jogi közbeszédjében’, hogy nem célszerû, ne-tán nem is jogszerû egy-egy mondatot mintegy ‘szövegkörnyezetébõl kiragadva’ idézni. Amit Barsi atya ‘cselekedett’, az ennek éppen hogy a tipikus esete!


Jézus ‘inkriminált’ mondata egy szélesebb szöveg-összefüggésben hangzik el, a Máté evangéliumában, „A kánaáni asszony” címszó alatti történetben. Íme:


„Onnan tovább indulva Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott egy kánaáni asszony jött a környékrõl és így kiáltozott utána: ‘Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög.’ De õ szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai s kérték: ‘Küldd haza, mert kiabál utánunk.’ Õ így felelt: ‘A küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.’ De az odajött és e szavakkal borult le elõtte: ‘Uram, segíts rajtam!’ De õ visszautasította: ‘Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.’ (Magyarázat: A korabeli szóhasználatban ‘a kutya’ jelzõ ‘a pogány’ szinonimája. A ‘gyerekek’ kitétel Izrael fiaira, Isten kedves gyermekeire utalhat.) Az viszont erõsítgette: ‘De bizony, Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.’ Erre Jézus így szólt: ‘Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.’ Még abban az órában meggyógyult a leány.” (Mt. 15, 21-28.)


Az idézett szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata így szól: „A kánaáni asszony föníciai pogány nõ volt. Isten rendelése szerint a Messiás tanításában és a jó-téteményeiben elõször a zsidók részesültek és csak azután a pogányok (Rom. 1, 16). A pogány asszony úgy érzi, nincs joga ahhoz, hogy messiási kegyelemben részesüljön, ezért csak morzsáit kéri.”



A Barsi atya által hivatkozott másik idézet az „Izrael elutasítja a Messiást” al-cím alatti szövegrészbõl származik: „Az apostolok szétküldése. Ezt a tizenkettõt küldte el Jézus és megparancsolta nekik: ‘A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának el-veszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa.” (Mt. 10, 5-8.)


A szentírási szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata a következõ: „A tanítványok küldetése egyelõre csak Izraelhez szól, világmissziójuk Jézus mennybemenetele után kezdõdik. - A szamaritánusok Szamaria tartomány lakói, kik a zsidó vallást csak részben fogadták el, s külön templomot építettek maguknak. A zsidók még a pogányoknál is jobban megvetették õket.”



Dr. Barsi atya a továbbiakban így folytatja ‘homíliáját’: „A politikai összegyûjtés mindig kudarcra van ítélve Izrael történelmében is, akárcsak a pogány népek történelmében. Úgy nevezzük az egységmozgalmat, amelyet most is ünneplünk ezen a héten, hogy ökumenizmus. Az oikumené, görög szóból származik. Azt jelenti, hogy a Föld lakott területe, és jellemzõ, hogy ki használja elõször ezt a szót igazában - Nagy Sándor. Õ egy oikumenét akar, politikai alapon; - vagyis egy világbirodalomban összefoglalni minden népet. Megbukik a vállalkozása, de megmarad az eszme, és átveszi Róma. Augusztus császárt megbabonázza, állandóan Nagy Sándor (szelleme, szellemisége - Cz. L.) irányítja. Meg akarja valósítani, ami nem sikerült Nagy Sándornak. És ez a képlet egész a harmadik birodalomig hat - Hitlerig. Sõt, még ma is! Az emberiség egységét egy politikai alapon álló hatalmas országba akarjuk (sic!) megszervezni. A Biblia elítéli ezt. Elítéli, és - Babilont és késõbb Rómát, a római birodalmat - ‘kéjnõnek’ nevezi, aki részegítõ italával elbódítja a nemzeteket, és tulajdonképpen ez a bálvány-imádás. Miért? Mert az adminisztratív és politikai ‘ökumenizmus’, hogy végre az egész emberi család egyetlen birodalomban egyesüljön; ez az ember, a meg nem váltott ember belsõ félelmeinek (vagyis: egyfajta kollektív paranoiának! - Cz. L.) a gyümölcse. A ‘romlatlan szívû’, Istentõl félõ emberek mesterkedése, hogy minden (bármelyik) birodalom a (földi) biztonság kiépítésére törekszik. A civilizáció és az egyetemes birodalom - az a bizonyos fügefalevél Ádámon. Az emberek általában félreértik ezt a jelenetet. A mezítelenség miatt szégyenkezõ Ádám nem azt szégyelli, hogy õ férfi, nem ezért bújik el. Ez teljes félreértése a jelenetnek. Hisz Jóbnál olvassuk, hogy mezítelenül jöttem ki anyám méhébõl, és mezítelenül térek vissza oda - vagyis a földanya méhébe. Tehát, a Bibliában a mezítelenség ezt jelenti: szegénység. Hogy csak ember vagyok. A bûn elõtt is mezítelen volt, de akkor örült az ember, hogy ember. Most Isten szeretetébõl kiszakadva, hirtelen rettegés fogja el, amit a mai filozófiai egzisztencializmus úgy mond, hogy ‘abszurdum, hogy létezek’. Ki vagyok dobva a létbe és engem ‘senki sem szeret’. S akkor megkezdi, hogy leplezze ezt a mezítelenséget, ezt a gyöngeséget. A nagy birodalmak kiépítése, amely fegyverre épül, rettenetesen gyönge alapon - a félelmen! - áll, és össze is borul mindegyik birodalom! Ezen az alapon nem lehet oikumené, ökumenizmus fegyverekkel, - de adminisztratív módon sem lehet az emberiségbõl egy családot, egy egységesen mûködõ nagy családot formálni. A vallás is átveheti ezt a politikai képletet - sajnos. Akár ha zsidó, akár ha keresztény. A zsidók ‘hivatalos irányítása’ Jézus korában így értette a prófétákat. Tehát megszervezni a zsidó államot és ha lehetne, leigázni a pogányokat is, mert persze ‘jót akarunk nekik’. Fájhat nekik, hogy leigázzuk õket, de el kell viselniük, hogy õk is majd Isten félelmében növekedhessenek... Jézus ezt visszautasítja. A középkori egyház is megpróbálja. (Mármint minden ‘hitetlen’ világi leigázását. - Cz. L.) Még ez a képlet bennünk is él, amikor azt hisszük, hogy a világ végére - mire Jézus eljön - mindenki katolikus lesz, vagy legalábbis keresztény. Jézus ezt nem mondja, - hanem azt mondja, hogy az Õ egyháza valóban só (?!) lesz és világosság: a megtértek (ha nem a keresztény katolikus vallásra, úgy mire?! - Cz. L.) gyülekezete. Jézus hogyan valósítja meg az emberiség egységét? Elveszi a bûneinket, és Isten Lelkét (a Szentlelket - Cz. L.) adja nekünk. Egy óriási dolog, hogyha nekem megbocsátanak; ha tényleg tudom, hogy szeret az Isten, akkor ki tudok nyílni mások felé („bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek!” - Cz. L.) Az emberek azért vadóc természetûek, azért gyilkolnak kollektíven is, mert úgy érzik, hogy ‘õket senki sem szereti’. Az a kutya a legveszélyesebb, amelyik fél. Az harap. Az széttép. Ez az állati mozzanat bennünk is megvan nagyon mélyen - hiszen az elõdeink több millió évig voltak állatok, mint emberek. (Hogyha ‘állatként’ kezdtük - mikor, hogyan kaptunk lelket? Diszkréten vagy apránként? - Cz. L.) Nagyon bennünk van. Ha mi tudjuk azt, hogy ‘mi szeretve vagyunk’, s minket nagyon szeret az Isten, és nemcsak eltekint a bûneinktõl, hanem elveszi a bûneinket, föl vagyunk oldozva, akkor másokat is föl tudunk oldozni. Tehát az egységnek csak a bûntõl megtisztuló szív lehet az alapja, és nem pedig a romlott, félelemmel teli emberi természet. Minél inkább úgy érzi az ember, hogy õt nagyon szeretik, annál inkább szociális lény lesz, közösségi. (...) Ezért az egységnek a kovásza csak a szeretet lehet. A másik; - nemcsak, hogy elveszi bûneinket, föloldja félelmeinket Krisztus, hanem Isten Lelkét adja nekünk. Az egységnek csak az lehetne az alapja, hogy te is, én is kedves vagyok Istennek. Sõt, az a harmadik is, aki nem tudja, hogy Isten létezik. És próbálom ennek a szeretõ Istennek a szemével nézni azt a nagyon sok utálatos alakot, kik engem esetleg sértenek. Nem lehet más alapja az egységnek, mint az, hogy elveszi a bûneimet Isten. Neki drága vagyok, izgul értem. Megfoghatatlan, hogy miért, de szeret, és a szabadságnak a Lelkét adja nekem. Testvéreim! A világ jövõje nem fakadhat máshol, csak az emberi szívbõl. Éspedig abból a szívbõl, ahol megszûnt a félelem, s ahol feloldódik a jég. (...) A szeretet, amitõl fegyvereket tesznek le, mert az emberek elfelejtenek félni... (...)



Az alábbi idézeteket az elmúlt 6-8 év során született publicisztikáimból vettem:



A „Sándor András örökkévalóságáért” címû cikkbõl (Új MaO.: 1997. XI. 22.):


„Ahány ember, annyiféle krisztuskép. Szélsõséges krisztusképek élnek köztünk. A kommunista ideológia és "történetírás" nemes egyszerûséggel letagadta - minõ prakticizmus! - Krisztus létezését. A Biblia azonban - Ószövetség és Újszövetség - zsidók és keresztények számára egyaránt Szentírás kell legyen, mert a zsidó-keresztény egyisten-hit az európai kultúra közös alapja. Mondhatnám úgy is: aki nem hiszi Krisztust, éppúgy "nem európai", mint az, aki nem fogadja el a zsidó nép - ma is érvényes - kiválasztottságát, történelmi küldetését. Misztikus és szent dolgok ezek. Judeo-nacionalizmus és antiszemitizmus - azonos tõrõl fakadó, egy-formán halálos bûnök. Mindkettõ alapmotívuma az atavisztikus káini kevélység, a "féltékenység" a másik isteni áldozatára, értékeire; ami vészterhes korszakokban kölcsönös gyûlöletként izzik fel. A "legújabb kori" téveszme, a libertinizmus egy-általán nem tagadja Krisztus létezését, életmûvének történelmi valódiságát. Ámde megtagadja az életszentségét; Isten-Fia mivoltát és megváltó küldetését. A leg-szélsõségesebb soviniszta felfogás - amely az ál-liberalizmus egyik fõ ontológiai alapja - szerint Krisztus nem is Messiás, hanem népének - politikai!!! - árulója volt, hiszen "megpróbálta" egyenrangúvá tenni a gójokat a választott néppel.”



A „Sándor András öröksége” címû írásomból (Új Idõk: 1998. I. 15.):


„A Teremtõ minden népét egyformán szereti, - két nemzete sorsát mégis fokozott figyelemmel kíséri. Az Atya évszázadokon keresztül - lásd: az Ószövetségben! - szinte kézi vezérléssel viselte gondját a választott népnek. Mintegy kétezer évvel ezelõtt a Teremtõ elérkezettnek látta az idõt, hogy minden gyermekét a közös isteni családba fogadja, ezért a Földre küldte az Igét, hogy egyszülött fia, Jézus képében testesüljön meg, aki - mint áldozati bárány - a kereszthalálával váltsa meg bûneitõl az egész emberiséget (lásd: az Újszövetségben!). A Megváltó édes-anyja, Mária ‘kiválasztott’ magának egy másik népet is, amelynek a védõszentje lett. Ez az esendõ, szerencsés nép: a magyar. A Regnum Marianum.


Krisztus népe szétszóratott a nagyvilágban - azért, hogy a történelem folyamán az emberiség sokasodásának és tudása koncentrálódásának végig a vezetõ ereje, a kovásza és motorja lehessen; - mindenütt a földgolyón. Mária népe a nagyobb részében együtt maradhatott (bár milliók élnek hazájukon kívül!); - azért, hogy az emberiség élõ lelkiismerete lehessen: egészen az idõk beteljesüléséig.”



Amint Barsi atya szentbeszédébõl, valamint a ‘magamtól vett’ idézetekbõl látjuk: az Ószövetség és az Újszövetség ‘Istene’ nem állítható szembe egymással, nincs törés az egyistenhit evolúciójában; - nem kétséges, hogy a zsidó nép ‘választott népi’ funkciója töretlenül tovább folytatódik; legalábbis ‘az utolsó ítéletig’, Jézus második eljöveteléig tart. Jézus küldetése elsõdlegesen Izrael összegyûjtése volt, és csak mintegy másodlagosan - az elsõdleges küldetés teljesítése révén - a világ összes népeinek (a pogányoknak is) a megváltása. Ám Jézus nem politikailag akarta a zsidókat összegyûjteni, - tehát nem egyfajta ‘királyság’, s egységes állam létrehozására törekedett. Hangsúlyozta, hogy országa nem errõl a világról való, - soha nem törekedett a világi ‘zsidók királya’ cím megszerzésére. Lelki egységet szeretett volna elérni a zsidók között - egyfajta közös megtérést -, melynek közös kisugárzásától várta (volna) az összes pogányok megtérését is. Bûneink ‘elvétele’ (a folyamatos és fokozatos megváltás - eredményeként a kollektív megtérés) tehát egyfajta ‘öngerjesztõ láncreakcióként’ zajlott volna le, Jézus eredeti terve szerint. Ezt sugallja az a tény is, hogy Jézus tanítói, messiási életútja során valóban nem hagyta el a szent nép ‘felségterületét’; s a pogányok megtérítését tanítványainak a feladatául hagyta, a feltámadását és a mennybemenetelét követõ (Pünkösd utáni) idõszakra. Mindez igen tudatos ‘tervezésre’ vall; Jézus pontról-pontra elõre tudta (megtervezhette), mikor és mi fog történni, vagyis semmit sem bízott a véletlenre. Nyilvánvaló, hogy amennyiben zsidók s pogányok megváltását ‘egylépcsõben’ akarta volna megvalósítani, akkor ennek megfelelõen is cselekedett volna, és jómaga meg apostolai aktivitását a legkevésbé sem korlátozta volna ‘a szent nép’ területére. Erõit ‘nem forgácsolhatta szét’, hisz tudta, hogy földi mértékkel mérve az õ ideje ki van mérve. Nem markolhatott sokat, nehogy keveset fogjon; - ezért megváltó energiáját a kiválasztott népre koncentrálta, hogy küldetése méltó befejezését a választott nép megtérésének, egységének szent kisugárzása végezze el majd, a halála, feltámadása és mennybemenetele után. A terv azonban nem így valósult meg, sõt, bizonyos lényegi elemei a mai napig egyáltalán nem valósultak meg. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy bizonyos értelemben máig az valósult meg, amit Jézus ‘a legkevésbé sem’ akart, sõt, sok tekintetben a megváltás elsõdleges várakozásainak épp az ellenkezõje történt!


Lássuk: miért és hogyan?


Jézus a zsidó nép összegyûjtését, kollektív megtérését, Lelki Izrael létrejöttét tervezte, egész messiási küldetése teljesítése során ezért küzdött. Ehelyett a következõ közel 2000 évben a zsidó nép lelki és fizikai szétforgácsolódása, szét-szóratása (divergenciája) valósult meg; - ‘lelki értelemben’ a szent (választott) nép nemhogy nem állt élére a pogány világ, a pogány népek megtérítésének, hanem éppen úgy megtagadta a megváltás tényét az elmúlt történelmi idõ-szakban is, miként az egykori szenvedéstörténet során. Noha Jézus apostolai és legelsõ követõi többségükben a zsidó népbõl származtak, - 200-300 év elteltével már a keresztény hívõk nagy többsége a volt pogány népek, a római polgárok és a provinciák lakosai közül került ki. Ez a tendencia a következõ évszázadok során tovább erõsödött, uralkodóvá vált. Jézus ‘alapítványa’, a római katolikus egyház pedig a teljes középkor során ‘antiszemitaként’ viselkedett; - többek között azért, mert Jézus Krisztus kivégzéséért, keresztre feszítéséért kollektíven a zsidó népet tették felelõssé. A ‘Lelki Izrael’ máig nem jött létre, még csírájában sem; - sõt, a divergencia, a vak gyûlölet ‘pogányok és zsidók között’ (részben a kereszténység passzív ‘részvételével’) elvezetett egészen a holocaustig, amikor Hitler és a nácik ‘végsõ megoldásként’ megpróbálták kiirtani legalábbis Európa teljes zsidóságát. A II. világháború után megvalósultak Herzl Tivadar ‘cionista álmai’: a háborúban gyõztes nagyhatalmak Palesztina területén létrehozták az önálló zsidó államot. Ez a mozzanat lényegében ‘lezárta’ a Krisztus utáni közel 2000 éves korszakot; - az új Izrael állam létrejöttével a világban szétszóratott zsidó nép visszakapta õsatyái földjét, s a zsidó állam (révén) jogi legitimitást nyert a Föld nemzetállamai között. Vagyis: Krisztus ‘Lelki Izrael’-je helyett egy földi megváltás-pótlék született, egy jogállam, mely lelkiségében és viselkedésében alapvetõen szemben áll a krisztusi szeretet-eszmével, s puszta létrejöttének körülményei által kényszerítve van arra, hogy az Ószövetség ‘pogány-harcait’ folytassa tovább - ezúttal a szaracénok (az arabok) ellen! -, saját fennmaradása érdekében. Jahve segítsége nélkül és Krisztus tervével szemben, de a világcsendõr Amerikai Egyesült Államok támogatásával... A világon szétszóródott ‘világi’ zsidóság a döntõ többségében hitetlen (liberális) felfogású (világnézetû); - igen kis lélekszámú a keresztény vallásra kitért (neofita, konvertita) zsidók aránya. Az anyaország (Izrael) uralkodó államvallása, illetõleg a diaszpórákban élõk jellemzõ vallása az ortodox-zsidó egyistenhit. Ám sem az ortodoxok, sem a neológok nem ismerik el Krisztus istenségét, és máig ‘az igazi’ Messiásra várnak. Krisztus Isten-Fia küldetését, Messiás-mivoltát csak a ma még szinte jelentéktelen lélekszámú, úgynevezett „messiási zsidó” vallási közösségek ismerik el.



Emlékezzünk csak vissza! „Izrael elutasítja a Messiást.” Jézus mégis így utasítja az apostolokat: „A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek!” A kánaáni asszony leányából is csak ‘némi kelletlenkedés után’ ûzi ki az ördögöt. Jézus az összes pogány népek megváltásánál elõbbre helyezi a ki- választott nép, a zsidóság megtérítését, összegyûjtését. Mintha csak egy ‘kettõs felépítésû’ tervet hajtana végre: vagy sikerül az eredeti terv, ami Izrael össze-gyûjtése, a zsidó nép megtérítése és a ‘Lelki Izrael’ életre keltése; - vagy ha nem (mert Izrael elutasítja a Messiást!), úgy õt keresztre feszítik. Ekkor azonban már nemcsak a választott nép sorsa ‘az elsõdleges tét’, hanem az egész világ sorsa - zsidóké és pogányoké egyszerre és egyaránt! Ekkor a krisztusi megváltás tervének a második, a nehezebbik és bonyolultabb ‘variációja’ léphet életbe, - vagyis széledjenek szét az apostolok most már az egész világban, hirdessék Jézus Krisztus tanítását és térítsék meg az összes pogányt is a kereszténység révén. De vajon mi lesz a választott nép funkciója ettõl kezdve, az Újszövetség korában?!



Mivel Izrael népe 2000 évvel ezelõtt nem fogadta el Jézus megváltó áldozatát, - ezt a borzasztó tényt az egész világ máig sínyli. (Paradoxon persze, hogy maga az áldozat teljes szélességében és mélységében épp csak az által terebélyesedhetett ki, hogy Jézust kivégezték.) Miként a ‘Lelki Izrael’ helyett csak egy pótlék-állam jött létre, akként a komplett ‘pogány (értsd: ‘gój’-)emberiség’ is paranoiássá vált; ahelyett, hogy ‘istenfélõvé’ lett volna, - körülbelül szintén 1948. óta ‘sietséggel’ építi a saját világi államát (világállamát), hogy abban Istentõl való rettegésében, vakon, egy akolba terelje össze a Glóbusz minden nemzetét, de Istent kirekessze.


Mert a krisztusi szeretet hiányának hamis érzete vakká tette az emberiséget...



„A politikai összegyûjtés mindig kudarcra van ítélve, Izrael történelmében is, - akárcsak a pogány népek történelmében.” - állítja Barsi atya. Ez az állítás földi mértékkel - kétezer év távlatából mérve - nyilvánvaló tévedés. „Hogy aztán föl-ragyogjon ott (értsd: Izraelben - Cz. L.) az igazi istenismeret és a szeretet, és a pogány népek is jöjjenek, zarándokoljanak a Szent Nép felé. (...) Ez egy nagy vonzás lesz.” Nem lett! Jézust kétezer évvel ezelõtt keresztre feszítették, meghalt és eltemették, majd harmadnapon feltámadott, felment a Mennyekbe, és ott ül az Atyaistennek jobbja felöl, s onnan lészen eljövendõ, ítélni eleveneket és holtakat. „Kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.” Igenám, de a Lelki Izrael nem jött létre; - Krisztus után 70-ben Jeruzsálemet lerombolták a rómaiak, a zsidó nép szétszóratott a széles nagyvilágban, és a zsidó nép maga soha nem lett kereszténnyé. (Sõt, Krisztus teste, testamentuma, alapítványa az Egyház sem vált ‘Lelki Izraellé’ - nagyon is világi hatalom lett; ‘pogányságát’ bebizonyítva pl. a szentföldi keresztes hadjáratokban.) A nagy vonzás elmaradt; - helyette jöttek sorban az antikrisztusok (Napóleon, Sztálin, Hitler): és a zsidó holocaust...



Ma a világ úgy áll, hogy láthatóan kizárólag csak a politikai összegyûjtés (Izrael, USA, NATO, Terrorizmusellenes Koalíció, Európai Únió - Világállam!) sikerült, illetve ‘mûködik’ - a lelki: nem! Az ígért ‘Lelki Izrael’ sem a földrajzi értelemben vett területen, sem a nagyvilágban, sem a kereszténységben nem jött létre, illetve még csak nyomokban sem létezik... A megváltás látványosabb része - hátra van.


Mindezekrõl így beszél, a „A papokhoz, Szûzanyánk szeretett fiaihoz” szóló Kék Könyvben, a Máriás Papi Mozgalom magánkinyilatkoztatásában a Szent Szûz:



„Miként Jeruzsálemben is megölték a prófétákat, miként (...) visszautasították, meggyalázták, és elítélték magának az Istennek Fiát, a századok óta megígért és hirdetett Messiást, úgy akadályozzák meg igen gyakran ma az Egyházban, Isten új Izraelében hallgatással s elutasítással Édesanyátoknak, ez utolsó idõk prófétájának mentésre irányuló törekvéseit. Oly’ sokféleképpen szóltam, de a szavaimat nem hallgatták meg. Kétségbe vonták rendkívüli beavatkozásaimat is. Te új Jeruzsálem, Jézus egyháza, Isten igazi Izraele! Hányszor akartam összegyûjteni fiaidat, miként a tyúk összegyûjti csibéit... Bárcsak megismerted volna békességed napjait! De most nagy szenvedések következnek rád. Megráz a vihar és az orkán szele, nem marad kõ kövön abból a nagy mûbõl, amelyet az emberi kevélység alkotott.” (Jeruzsálem, 1982. március 5.)


„Elérkezett az idõ, amikor az Egyháznak és az egész világnak dicsõítenie kell Szeplõtelen Szívemet. (...) Szeplõtelen Szívem válik biztos gyõzelmem jelévé a nagy harcban, amely a mérhetetlen nagy vörös sárkány (ez a kommunizmus jelképe - Cz. L.) követõi és a napba öltözött Asszony követõi között dúl. Ebben a félelmetes harcban kiemelkedik a tengerbõl a sárkány segítségére sietve egy párduchoz hasonló vadállat. Ha a vörös sárkány a marxista ateizmus, akkor a fekete vadállat maga a szabadkõmûvesség. A sárkány megmutatkozik hatalma teljében, a fekete vadállat viszont homályban ténykedik, - elrejtõzik, minden-hová titokban hatol be. Medvelába és oroszlánszája van, mert mindenhol csak ravaszsággal és a tömegtájékoztatás eszközeivel, vagyis hamis propagandával dolgozik. A hét fej a szabadkõmûvesség különbözõ páholyait jelenti, amelyek mindenütt alattomos és veszélyes módon mûködnek. A fekete vadállatnak tíz szarva van. Szarvain a tíz korona az uralom és a királyság jele. Tíz szarvával uralkodik és kormányoz a szabadkõmûvesség az egész világon. (...) A fekete vadállat, vagyis a szabadkõmûvesség célja az alattomos, de szívós harc, hogy a lelkeket eltérítse arról az útról, melyet az Atya és a Fiú jelölt ki, és a Szentlélek ajándékai világítanak meg. Amíg a vörös sárkány azon munkálkodik, hogy az emberiség ne törõdjék Istenével, hogy tagadja meg Õt, - és ezért terjeszti az ateizmus (istentelenség) tévedését; addig a szabadkõmûvesség célja nem az, hogy tagadják meg az Istent, hanem, hogy káromolják Õt! A vadállat azért nyitja ki száját, hogy káromolja az Istent, káromolja nevét, az eget és minden lakóját. Legnagyobb káromlása az, hogy megtagadja az egyedül Istennek járó tiszteletet, hogy azt a teremtményeknek és magának a Sátánnak adja meg. A jelenkorban ezért terjednek a szabadkõmûvesség romlott tevékenysége nyomán mindenhol a fekete misék, a Sátán kultusza. A szabadkõmûvesség ezen felül minden eszközzel arra törekszik, hogy megakadályozza a lelkek üdvözülését és így meghiúsítsa Jézus Krisztus mûvét, a megváltást. Hogyha az Úr egykor tíz parancsolatban közölte a törvényét, a szabadkõmûvesség most tíz szarvának a hatalmával mindenhol olyan törvényt terjeszt, amely szemben áll az Isten törvényével. (...) A hét erénnyel, az isteni és a sarkalatos erényekkel szemben, amelyek az isteni kegyelembe merült élet gyümölcsei; - a szabadkõmûvesség a hét fõ bûnt terjeszti, melyek a megrögzötten halálos bûnben töltött élet (hamis) gyümölcsei. (...) Aki a hét fõ bûn áldozata lett, azt fokozatosan ráveszi, hogy hagyjon fel a tisztelettel, ami egyedül Istennek jár és azt hamis istenségeknek adja meg. Ezek nem mások, mint fõbûnök megtestesítõi. Ez szörnyû káromlás!


Ezért is áll a vadállat minden fején egy-egy istenkáromló név. Minden egyes páholynak az a feladata, hogy egy másfajta istenséget imádtasson. (...) A szabadkõmûves páholyok feladata, hogy ma nagy csalárdsággal mindenhol rá-szedjék az embereket, vessék meg Isten szent törvényét, helyezkedjenek szembe a tízparancsolattal, hogy elvonják attól a tisztelettõl õket, ami egyedül Istennek jár, hogy helyette hamis bálványokat tiszteljenek - ugyanúgy. Eme bálványokat egyre több ember magasztalja és imádja: az értelmet, a testet, a pénzt, a szét-húzást, a hatalmat, az erõszakot és az élvezetet. Így kerülnek a lelkek sötét rab-szolgaságába a gonoszságnak, a bûnnek, - haláluk után Isten ítéletekor pedig az örök tûz tavába, a pokolba.” (Milánó, 1989. június 3.)


„Mint Édesanyátok, mindenekelõtt figyelmeztetni kívántalak benneteket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részérõl fenyegeti s annak elpusztítására törekszik. Ennek végrehajtására emelkedik ki a száraz-földbõl egy vadállat, amely bárányéhoz hasonló két szarvat visel és a tengerbõl jövõ fekete vadállat segítségére siet. (A bárány a Szentírásban mindig áldozat jelképe. (...) A Kálvárián Jézus önmagát áldozza fel az emberek üdvösségéért. Õ maga lesz húsvétunk, Isten igaz Báránya, aki elveszi a világ bûneit.) A vad-állat két, a bárányéhoz hasonló szarvat visel a fején. Az áldozat jelképéhez szorosan kapcsolódik a papság szimbóluma: a két szarv. (A fõpap két szarvval ékesített süveget hordott az Ószövetség idején. Az Egyház püspökei kétszarvú mitrát viselnek papságuk teljességének jeléül.) A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkõmûvességet jelképezi, - a bárányhoz hasonló kétszarvú vad-állat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkõmûvességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkõmûvességet, amely fõként a fõpapság között terjedt el.


Mikor Fatimában azt jövendöltem nektek, hogy a Sátán behatol az Egyházba, akkor azt adtam tudtotokra, hogy a szabadkõmûvesség beszivárog az Egyház belsejébe. Ha a szabadkõmûvesség szándéka vesztükbe vinni a lelkeket, rá is beszélve õket a hamis istenség kultuszára, akkor az egyházi szabadkõmûvesség célja Krisztus és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat alkotva. Ezért törekszik az egyházi szabadkõmûvesség el-homályosítani Jézus isteni Szavát (Jézus: maga a megtestesült Ige) ‘természetes’ ésszel érthetõ magyarázatokkal; megkísérli, hogy érthetõbbé, elfogadhatóbbá tegye, megfosztja minden természetfeletti tartalmától. Így terjednek tévedések a katolikus Egyház minden területén. Emiatt ma sokan eltávolodnak az igaz hittõl, beteljesítve a jövendölést, melyet Fatimában adtam nektek: eljön az idõ, amikor sokan elveszítik az igaz hitet. Az egyházi szabadkõmûvesség csalárd és ördögi módon azon mesterkedik, hogy mindenkit a hit elhagyására vigyen. (...) Az egyházi szabadkõmûvesség célja igazolni a bûnt, hogy azt ne úgy mutassák be, mint valami rosszat, hanem mint értéket és jót. Ezért azt tanácsolják az embereknek, hogy kövessék el a bûnt, mint természetes igényük kielégítésének egy módját. Gyökerében pusztítják ki azt, amibõl még bûnbánat fakadhatna és azt mondják, nem kell többé meggyónni azt. Ennek az átkozott rákbetegségnek veszedelmes gyümölcse már az egész Egyházban elterjedt, s azt eredményezte, hogy az egyéni gyónás mindenhol csökkent. Ráveszik a lelkeket, hogy éljenek bûnben, visszautasítva az Életet, amelyet Jézus hozott nekünk. (...) Miután a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat tönkretette a történelmi Krisztust, arra törekszik, hogy a misztikus (titokzatos) Krisztust, az Egyházat is lerombolja. Az Egyház igazság, mert egyedül õreá bízta Jézus, hogy õrizze épségben az egész hitletéteményt. Ez tulajdonképpen a hierarchikus (a rangsor szerint felépülõ) Egyház feladata, azaz a pápáé és a vele egységet alkotó püspököké. Az egy-házi szabadkõmûvesség ezt a tényt a hamis egyházi egységgel akarja meg-rendíteni, mely valamennyi keresztény egyház elfogadásához vezet, azt állítva, hogy mindegyik birtokolja az igazság egy részét. Ápolja egy általános egyház alapításának tervét, ami valamennyi keresztény felekezet, köztük a katolikus Egyház egybeolvadásából alakulna.” (Como, 1989. június 13.)


„Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a sárkány ellen, amely az egész emberiséget Isten ellen lázítja! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a fekete vadállat, a szabad-kõmûvesség ellen, amely a lelkeket vesztükbe akarja vinni! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a bárányhoz hasonló vadállat, az egyházi élet belsejébe szivárgott szabadkõmûvesség ellen, amely Krisztust és Egyházát akarja tönkretenni! (...) Új bálványt akar állítani, vagyis hamis Krisztust, hamis Egyházat. Az egyházi szabadkõmûvesség parancsokat és hatalmat kap a különbözõ szabadkõmûves páholyoktól; azon dolgozik, hogy titokban mindenkit rávegyen ezekkel a titkos szektákkal való együttmûködésre. Ezért is kecsegteti a nagyra törõket a gyors karrier kilátásával; elhalmozza javakkal a pénzéheseket; segíti tagjait, hogy elsõként foglalják el a legfontosabb állásokat, miközben alattomosan, de igen határozottan kirekeszti mindazokat, akik nem hajlandók tervét támogatni. A bárányhoz hasonló vadállat az elsõ vadállat színe elõtt annak minden hatalmát gyakorolja, a Földet és lakóit az elsõ vadállat imádására kényszeríti. (...) Tehát Istent fölcseréli egy hatalmas, erõs, uralkodó Bálvánnyal. Olyan bálvánnyal, amely halálba juttatja mindazokat, akik nem imádják a vadállat szobrát. Olyan hatalmas és uralkodó bálvánnyal, mely elrendeli, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, szabadnak és szolgának jelöljék meg a jobb karját vagy homlokát, és senki se adhasson vagy vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét, vagyis nevét vagy számát. (...) De mi a neve? A Jelenések Könyvének 13. fejezetében ez van leírva: „Ez a bölcsesség. Akinek van értelme, számítsa ki a vadállat számát, - mert embernek a neve. A száma: 666. (Hatszázhatvanhat.) A megvilágosított emberi értelemmel a 666-os számból sikerül megfejteni egy ember nevét. Ez az ember, akit a szám jelez, - az Antikrisztus. (Csak ‘remélhetjük’, hogy e személy nem a D. R. vagy a Ch.W. monogramot viseli, s nem esetleg maga, a következõ római pápa... Cz. L.) A 333-as szám, amely Isten szent titkát jelöli. Aki Isten fölé akar kerülni, az a 666-os számot viseli, ezért jelzi ez a szám Lucifernek, vagyis a Sátánnak nevét; annak a nevét, aki Jézus Krisztussal száll szembe - tehát az Antikrisztusét. (...) Hogyha a 333 az a szám, mely az istenséget jelzi, akkor azt, aki Isten fölé akar kerülni, a 666-os szám jelzi.


n A 666-os szám egyszer megadva a 666. évet jelenti. Ebben a történelmi idõ-szakban az Antikrisztus az Iszlám jelenségen keresztül mutatkozik, amely egyenesen tagadja a Szentháromság titkát és Krisztus Urunk istenségét. (...)


n A 666-os szám kétszer megadva az 1332. évet jelenti. Ebben az idõszakban az Antikrisztus gyökeres támadással jelentkezik az Isten igéjébe vetett hit ellen. Filozófusok jelennek meg, akik a tudománynak (vagy ‘a gnózisnak’ - Cz. L.) kizárólagos értéket kezdenek tulajdonítani, és késõbb az értelemnek is, ami lassanként odavezet, hogy az igazság egyetlen ismertetõjele csak az emberi értelem lesz. (...) A protestánsok szabadon olvashatják, értelmezhetik a Szentírást a saját, egyéni elgondolásuk szerint. Így teszik tönkre az Isten igéjébe vetett hitet. Az Antikrisztus munkája ebben a korszakban az Egyház megosztása, számos új keresztény felekezet sorozatos alapítása volt. (...)


n A 666 háromszor véve az 1998-as évet fejezi ki. Ebben a történelmi korban a szabadkõmûvesség az egyházi szabadkõmûvesség segítségével valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére. Hamis Krisztust és hamis Egyházat. (...) Ezért az elsõ vad-állat tiszteletére készült, s a Föld minden lakója által imádandó szobor az Antikrisztus szobra - amely címével és nevével jelöli meg mindazokat, akik venni vagy eladni akarnak. (Ez ‘a szobor’ a hatalom és a gazdagság jelképe - az amerikai dollár a piramissal, benne a Nagy Testvér ‘mindent látó’ szemével, a párhuzamos vonalakkal és egyéb szabadkõmûves szimbólumokkal. A pénz - az Antikrisztus ‘szobra’; amely elõbb-utóbb a bõr alá ültetett mikrochip lehet: a megjelölt emberek homlokán, vagy jobb karján. - Cz. L.)


Így érkeztek majd el a megtisztulás, a nagy megpróbáltatás és a hitehagyás csúcsára. A hitehagyás akkor már általános lesz, mert majdnem mindenki követi a hamis Krisztust s a hamis Egyházat. Akkor tárul ki a kapu, hogy meg-jelenjék az ember, illetve maga az Antikrisztus! Látjátok kedves fiaim, ezért kívántam megvilágosítani a Jelenések Könyvének azokat a lapjait, amelyek a ti idõtökre vonatkoznak! Hogy felkészüljetek velem a nagy harc legfájdalmasabb s legdöntõbb szakaszára, ami égi Édesanyátok és a gonoszság felszabadult erõi közt dúl. Bátorság! Legyetek erõsek, kicsi gyermekeim! A ti dolgotok ezekben a nehéz esztendõkben az, hogy hûségesek maradjatok Krisztushoz és az Egy-házhoz. Viseljétek el az ellenségeskedést, a küzdelmet, az üldöztetést! Legyetek értékes tagjai a kisded nyájnak, amelynek feladata, hogy harcoljon és végül gyõzzön az Antikrisztus hatalmas ereje fölött.” (Milánó, 1989. június 17.)



„Engedjétek meg, hogy anyai pecsétemmel megjelöljelek. Ez az az idõ, amikor a Krisztussal szembenállók követõit karjukon és homlokukon megjelölik. A homlokon és a karon lévõ jel a teljes függést fejezi ki azoktól, akiktõl ez a jel származik. A jel Krisztus ellenségére, vagyis az Antikrisztusra utal. Emberre nyomott jele azt fejezi ki, hogy a megjelölt személy teljesen annak a csapatához tartozik, aki ellensége Krisztusnak, és harcol az Õ isteni, királyi uralma ellen. A jelet a homlokra és a karra nyomják. A homlok az értelemre utal, mert az agy az emberi elme székhelye. A kar az emberi tevékenységet jelenti, mert az ember a kezével munkálkodik és dolgozik. Aki engedi, hogy a homlokán meg-jelöljék, azt ráveszik, hogy fogadja el a napjainkban egyre terjedõ és hirdetett istentagadás tanát, Isten törvényének elvetését, vagyis az istentelenséget. (...) Aki megengedi, hogy a karján megjelöljék, arra kényszerül, hogy önállóan és Istentõl függetlenül tevékenykedjék, igyekezetét csak az anyagi és földi jólétre állítsa be. Ezzel kivonja cselekedeteit az Atya tervébõl, aki meg akarja tartani õt isteni gondviselésével. Kivonja a Fiú szeretetébõl, aki az emberi fáradozást megváltásának értékes eszközévé teszi. Kivonja a Szentlélek hatalmából, aki mindenhol a teremtmények belsõ megújítására törekszik. Akit karján jelöltek meg, az csak önmagáért dolgozik, anyagi javakat gyûjt, a pénzt isteníti és az áldozatává lesz a materializmusnak. Akit a karján jelöltek meg, az csak saját érzékei kielégítésére törekszik, keresi a jólétet és a kedvtelést. Keresi minden szenvedélyének, elsõsorban tisztátalan kívánságainak kielégítését - így válik a gyönyörhajhászás áldozatává. Akit a karján jelöltek meg, az a saját énjét teszi minden tevékenysége középpontjává. A többi embert csak használati tárgynak tekinti, saját hasznára zsákmányolja ki õket. Így lesznek õk a féktelen önzés és a szeretetlenség áldozatává. Ha Ellenfelem minden követõjét pecsétjével jelöli meg, akkor elérkezett az idõ, hogy én, égi Vezéretek is megjelöljem édesanyai pecsétemmel mindazokat, akik Szeplõtelen Szívemnek szentelték magukat, és seregemet képezik. Homlokotokra nyomom pecsétemet Fiam, Jézus keresztje legszentebb jelével. Így nyitom meg az emberi értelmet Jézus isteni igéjének a befogadására, hogy azt megszeresse, és aszerint is éljen. (...) Homlokukon az istenkáromlás pecsétjével megjelöltekkel szembeállítom Krisztus keresztjével megjelölt fiaimat. Azután minden cselekedeteteket a Szentháromság tökéletes megdicsõítésére irányítom. Ezért nyomom homlokotokra pecsétemet, amely az Atya, a Fiú és a Szentlélek jele. (...) Kedves fiaim! Ezen a nagy napon, amikor szeretettel veszitek körül a bölcsõmet, és égi Édesanyátok földi megszületését ünneplitek, engedjétek mindannyian, hogy megjelöljelek benneteket az anyai pecsétemmel homlokotokon és karotokon.” (Como, 1989. szeptember 8.)



„A nagy megpróbáltatás órájában a mennyország egyesülni fog a földdel. Ez addig a pillanatig tart, amíg meg nem nyílik a fényes kapu, hogy a világra bocsássa a dicsõségben visszatérõ Krisztust, aki megalapítja országát, melyben tökéletesen teljesítik az isteni Akaratot, amint a mennyben, úgy a földön is. A nagy megpróbáltatás elérkezett országotok számára. Aggódó s fájdalmas Édes-anyaként hányszor is akartam hívni a gyermekeimet, hogy járjanak az Úrhoz visszavezetõ úton, a megtérés útján. Nem hallgattatok rám. Csak folytattátok az utatokat, visszautasítván az Istent és szeretetének törvényét. Egyre jobban elszaporodtak a tisztátalanság bûnei; - az erkölcstelenség úgy kiáradt, mint a tenger és mindent beborított. Jogosnak tartják a homoszexualitás természet-ellenes, tisztátalan bûnét, általánossá vált az élet keletkezését megakadályozó eszközök alkalmazása, sõt, hazátok minden részében elterjedt a magzatölés, az ártatlan gyermekek meggyilkolása, mely bosszúért kiált az Isten színe elõtt. El-érkezett immár az isteni igazságosság és nagy irgalmasság ideje. Megismeritek a gyengeség és a szegénység óráját, a szenvedés és a vereség óráját, - a nagy büntetés megtisztító óráját. A nagy megpróbáltatás íme elérkezett Egyházatok számára is. Szüntelenül terjednek azok a bûnök, amelyek a hit elvesztéséhez vezettek. Figyelmetlen volt sok pásztor, nem õrködtek, és hány báránybõrbe öltözött ragadozó farkasnak engedték meg, hogy a nyáj közé behatoljon, hogy rendetlenséget és romlást hozzon. Mily’ nagy a ti felelõsségetek, Isten szent Egyházának pásztorai! (...) A nagy megpróbáltatás valóban elérkezett az egész emberiség számára. Nemsokára bekövetkezik az a büntetés, melyet Fatimában jövendöltem meg. Ez képezi a titoknak azt a részét, amelyet még nem hoztak nyilvánosságra. Elérkezett a világra az isteni igazságosság nagy pillanata. (...)



Arra vagytok kiválasztva, hogy bátran küzdjetek annak ereje ellen, aki szembe-helyezkedik Krisztussal. A segítségetekkel nyerhetem el végül a legnagyobb gyõzelmemet. (...) Így vesztek részt anyai tervemben, amely abból áll, hogy elõ-készítsem a szíveket és lelkeket az Úr fogadására, aki eljön. (...) A teljes Szent-háromság választott ki arra, hogy Anyja legyek az Igének, aki szûzi méhemben testesült meg, és így ajándékoztam nektek Fiamat, Jézust. Az elsõ eljövetele közétek szegénységben, alázatban és szenvedésben történt, mert Jézus magára akarta ölteni emberi természetünk határait, természetünk nyomorúságát és gyengeségét. Anyai munkálkodásom akkor csendben, imádságban, rejtekben és alázatban ment végbe. A teljes Szentháromság kiválasztott, hogy a második ádvent Anyja legyek, és így anyai feladatom az, hogy felkészítsem az Egyházat és az egész emberiséget Jézus fogadására, aki dicsõségben tér vissza hozzátok. E második eljövetele istenségének fényében történik, mert Jézus az ég felhõin tér vissza hozzátok, királysága ragyogásában, és hatalma alá veti a Föld népeit és nemzeteit, és ellenségét (a Sátánt - Cz. L.) mindent átfogó uralmának trónja alá kényszeríti. E végsõ idõkben anyai munkálkodásom így nyíltan és egyre erõteljesebben történik, fényem felragyog a Föld minden táján. (...) Szeretetem országa az az út, amelyet a szívekben és a lelkekben megalapozok. Ez készíti elõ Krisztus dicsõséges országát. Szeplõtelen Szívem diadala egybeesik Jézus dicsõséges második eljövetelével, aki majd mindent megújít. Hallgassatok hát most mindannyian a hangomra, és siessetek szûzi szépségem szeplõtelen fénye felé a Jézus isteni ragyogásával történõ találkozásra. Tárjátok ki szíveteket a reménységre. Közel van Krisztus második eljövetele. A jelen idõkben tûnnek fel azok a jelek, amelyeket Õ maga ad nektek, hogy felkészítsen fogadására.


(Dallas, 1990. nov. 1., Malvern, 1990. nov. 15., Sao Paolo, 1990. dec. 8.)



„Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból!” - kérte Jézust a föníciai pogány asszony, hogy ûzné ki a lányából az ördögöt. „Uram, mi nem vagyunk méltók, hogy a hajlékunkba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a mi lelkünk!” - akár így is imádkozhatnánk. Mert hiszen szívesen sütkéreznénk mi a 2000 évvel ezelõtt a pillanat tört része alatt megvalósult meg-váltás, az összegyûjtött zsidóság, a megtérített ‘Lelki Izrael’ üdvözítõ fényében - akár ‘mandinerrõl is’ -, ha sugározna ilyen szent fény, legalábbis nyomokban. De Jeruzsálem, a Szent Város irányából hosszú évtizedek óta kizárólag az iszlám (palesztin) és a zsidó áldozatok sûrûsödõ halálhörgése, robbantásos merényletek, aknák és rakéták becsapódásainak fülsiketítõ zaja; - a terror és a megtorlás, a vad ószövetségi vendetta, a Krisztus testével (a kenyérrel) való szentáldozás helyett a megkövezések zaja, vagyis a szeretet törvénye helyett a ‘szemet szemért, fogat fogért’ vakgyûlölete hallik és érvényesül...


Jézusnak nem voltak kétségei a sorsát illetõen; - pontosan tudta, mi fog történni vele. De nem voltak illúziói az emberiséggel kapcsolatban, mármint a megváltás gyors sikerét illetõen sem. Bizonyítja ezt az idézet Lukács evangéliumából, ebbõl is a „Példabeszéd az igazságtalan bíróról” címû részbõl. „Aztán hozzáfûzte az Úr: „Hallottátok, mit mondott az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottainak, kik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán sokáig fogja tûrni? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De mikor eljön az Emberfia, gondoljátok, talál hitet a Földön?” Ehhez nem kell kommentár...



„A Messiásnak a föladata, hogy összegyûjtse Izraelt. (...) Jézusnak tehát ez a küldetése. (...) Nem a letelepedett dávidi királyságot (az egységes földi államot - Cz. L.) akarja, nem politikát, hanem - egy lelki országot.” - állítja Barsi atya... Ámde - mint tudjuk - Isten útjai kifürkészhetetlenek. Az Úr akarata gyakran úgy valósul meg, hogy elõbb látszólag éppen az ellenkezõje történik. Az önálló Izrael államot 1948. május 14-ikén kikiáltják, ám az a bizonyos ‘Lelki Izrael’ mindmáig várat magára... Ha végiggondoljuk Izrael megalakulásának történetét, nem tudjuk nem észrevenni benne az isteni gondviselést. A modernkori történészek gyakran kiemelik, hogy Izrael a lehetõ legjobb - ha nem az egyetlen lehetséges - idõben jött létre. Az idõzítés annyira tökéletes volt, hogy az nem lehet pusztán a véletlen mûve. Ha Izrael függetlenségi harca csak egy évet késik, akkor pontosan egybe-esett volna a hidegháború kitörésével és Truman - noha cionista volt - nem biztos, hogy szembe mert volna szállni az Izrael létrejötte ellen szövetkezõ hatalmakkal. A Szovjetúnió az Egyesült Államok után másodikként sietett elismerni Izraelt. A szovjetek, akik egy évvel korábban maguk javasolták Palesztina felosztását, leg-inkább csak azért mutatkoztak zsidóbarátnak, hogy kiüssék Angliát a közelkeleti nyeregbõl, és a saját pozíciójukat erõsítsék. Az ‘50-es évek elejére a Szovjetúnió már az arabok körül legyeskedett, és hátat fordított Izraelnek. Függetlenségének kikiáltása 1948. május 14-ikén a lehetõ legjobb idõpontban következett be - sem túl korán, sem túl késõn. Ahogy a történész Paul Johnson megjegyezte: „Izrael a születésével kihasználta az elsõ és egyetlen kínálkozó lehetõséget.”



A továbbiakban (egy darabig) Mike Evans „Jeruzsálem elárulása” könyvébõl idézek, amely a keresztény istenhit mély intuíciójával fejti ki a múltból a jövõt.


„Ha több ember olvasta volna egy Ezekiel nevû próféta írásait, akkor Izrael megszületésének a körülményei, továbbá a zsidók beáramlása szerte a világból Palesztina földjére már közel sem lett volna annyira meglepõ. A modern Izrael megalakítása beteljesített egy kétezer évvel ezelõtt keletkezett próféciát, hiszen Ezekiel már akkor megjövendölte a zsidó számkivetettek szétszóródását majd újbóli összesereglését. A kiszáradt csontokkal teli síkság képe talán az egyik legmegindítóbb részlet az egész Bibliában (Ezekiel 37:1-10). Ezekiel elbeszéli, hogyan vezették körbe egy nyíltszíni temetõben, egy csontokkal teli végtelen mezõn. A Napnak és szélnek kitéve a csontok megszáradtak, kifakultak, össze-töredeztek. Miközben a rémséges tájat fürkészte, az Úr megkérdezte tõle, hogy életre kelhetnek-e még a csontok. Erre így felelt: ‘Uram, Istenem, te tudod.’ ... Akkor az Úr megparancsolta neki, hogy mondjon jövendölést a csontoknak, miszerint azok újra vissza fogják nyerni a testüket, a lelküket, az életüket. Alig engedelmeskedett, - a föld megrázkódott és hangos robaj közepette a csontok összeforrtak, inak és izmok tapadtak rájuk, a felkelõ testekre bõr feszült. Végül egy jókora sereg állt Ezekiel elõtt. A próféta jövendölésébõl tudjuk, hogy az Úr elmondta neki, hogy a csontok valójában Izrael népét (a választott népet! - Cz. L.) jelképezték. A kiszáradt, széttöredezett állapotuk szimbolizálta a szerte a világban szétszóródott zsidókat, akik reménytelenül várták, hogy ismét csak egy nemzet legyenek. Az Úr utasította Ezekielt, hogy a következõket mondja nekik: ‘Kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek benneteket Izrael földjére... letelepítelek benneteket földeteken.’ (Ezekiel 37:12, 14) Ezek után Ezekiel hirdetni kezdte Isten igéjét, és a szavai az egész világon a zsidók millióinak a szívében tartották életben a remény szikráját. A kegyetlen üldözés és szenvedések közepette Isten ígérete volt az, amibe belekapaszkodhattak: ‘Ki-vezérellek benneteket a népek közül, összegyûjtelek minden országból s vissza-viszlek saját földetekre.’ (Ezekiel 36:24) Ezekiel, és rajta keresztül az Úr szavai fénysugárként vágtak bele a zsidó gettók és haláltáborok nyomasztó sötétjébe... Izrael megalakulását 1948-ban, majd pedig a zsidók tömeges bevándorlását a világ több mint száz országából, nem lehet mással magyarázni, mint Ezekiel próféciájának a beteljesülésével. (...)


Jeruzsálem központi szerepet foglal el a Bibliában; a próféciák szerint ez az a hely, ahová a Messiás vissza fog térni. Jézus egy muzulmán városba nem fog visszatérni. Nem azért, mintha elõítéletei lennének velük (a palesztinokkal - Cz. L.) szemben, hanem mert kétezer évvel ezelõtt megígérte, hogy a város mind-addig a pogányok kezén lesz, míg a pogányok ideje le nem jár (Lukács 21:24). Ez a prófécia évezredeken keresztül szilárdan tartotta magát, amihez hozzá-mérhetjük a zsidó történelem gyakorta zavaros eseményeit. Jeruzsálem ma Izrael fõvárosa, a nemzet szíve-lelke. A város zsidók általi visszafoglalása tán a legnagyobb jelentõségû esemény azóta, hogy János apostol Pátmosz szigetén befejezte a Jelenések Könyvének megírását. Jézus Krisztus szavai tették azzá. A pogányok ideje már lejárt, és sok minden megváltozott. Mondhatnak bármit az emberek, egy dolog azonban biztos: Jeruzsálem többé már nincs pogányok kezén. A történelem új irányt vett, még ha ezt sokan nem is veszik észre. (...)


Aligha vitatja bárki is, hogy Jeruzsálem erõsen rányomja a bélyegét az emberi történelemre. Dávid városa mindig is különleges rendeltetéssel, hivatással bírt Isten elõtt. Dániel próféta Isten ‘szent hegyének’ nevezte. Jeruzsálem Isten városa - a zsidó vallás központja, az a város, ahová a Messiás vissza fog térni, hogy elfoglalja földi birodalmát. (...) A Lukács könyvében található feltámadás történetek mindegyike Jeruzsálemben játszódik s Jézus arra utasítja a követõit, hogy ebben a városban várakozzanak Pünkösd napjáig. Akkor, mint mondta, a Szentlélek el fog jönni hozzájuk, - ez pedig egy új korszak beköszöntét fogja jelezni, egy új szövetségét, amiben Isten s ember kapcsolatához nem lesz többé szükség rituálékra és áldozatokra, csak Isten Igéjére, ami a követõk szívében lakozik. A pünkösdi isteni jelenést követõen egyszerre Jeruzsálem lett a vallás szíve és az evangelizáció központja, mely az idõk végezetéig tart. Jeruzsálem gyakran tûnik fel János végítéletrõl szóló látomásaiban, amelyeket a Jelenések Könyvében olvashattunk. Ebben jelenik meg utoljára a földi Jeruzsálem Jézus Krisztus ezeréves uralkodása után. Itt fognak gyülekezni a halandók seregei, s itt veszi kezdetét az Armageddon, a végsõ ütközet. Itt szenved végül vereséget a Sátán, a gonoszság erõi pedig odavesznek a mindent elnyelõ lángokban. János leírja, hogy hogyan fog káprázatos módon az Új Jeruzsálem aláereszkedni a mennybõl. A gyönyörû új város aranyból, ezüstbõl és becses drágakövekbõl lesz kirakva, és otthont talál benne minden igaz ember, aki Isten országát és dicsõségét kereste, aki utolsó csepp véréig harcolt, aki egész szívével, lelkével, testével imádta az Urat. Ilyen értelemben Jeruzsálem a hívõk végsõ, örökké fennálló otthona. Manapság a nemzetek valóságos szócsatákat vívnak Isten városa felett. Washington a béketárgyalások folytatását követeli, a világ vezetõ hatalmai áldásukat adják rá. Mindenfelõl azt halljuk: ‘Béke, Béke!’. Ahogy egy amerikai zsidó találóan megjegyezte: ‘Ha ez a béke, akkor mi a háború?’ Isten azt mondta, hogy eljön az idõ, amikor a nemzetek vezetõi a béke puszta ígéretével akarják majd lecsillapítani az embereket. Csakhogy a béke nem jön el. ‘Népem sebeit hazugsággal gyógyítják, amikor így beszélnek: Békesség, békesség!, noha nincsen békesség’ (Jeremiás 6:14). Ezekiel próféciája pedig a következõképp hangzik: ‘Mert félrevezették népemet, amikor békét hirdettek, noha nincs béke. Amíg az falat épített, ezek bemeszelték. Mondd meg azoknak, akik bemeszelték: Hirtelen zápor támad, jégesõ esik, viharos szél dühöng, s a fal leomlik. Ugye, majd megkérdezik: Hol van a vakolat, amivel befödtétek? Ezért ezt mondja az Úr, az Isten: Heves szélvihart támasztok haragomban és pusztító záport küldök bosszúmban s jégesõt indulatomban, hogy teljesen meg-semmisítse. Ledöntöm a falat, amit bevakoltatok, egyenlõvé teszem a földdel... Nekiszabadítom haragomat a falnak, azoknak, akik bevakolták és azt mondom nektek: a fal nincsen többé, sem azok, akik bevakolták, Izrael prófétái, akik Jeruzsálemrõl jövendölnek, a béke látomását látják, noha nincs béke - mondja az Úr, az Isten.’ (Ezekiel 13:10-16).” Különös öröm tölti el az embert, amikor egyértelmû próféciákat olvas arról, milyen sorsot szán az igazságos Isten a hamis prófétáknak, akik hazugságokat jövendölnek. Azoknak az írástudóknak, akik nem az igazságot írják meg, megtagadva ezzel II. János Pál pápa kihirdetett óhaját is. Bizony mondom nektek, remélhetõleg a megjövendölt azonos sors vár a politikai és a publicista vakolókra egyaránt. Leveri õket az Úr, hamis vakolatukkal együtt.



„Jézus pontos útmutatást adott arról, hogy miként tudjuk felismerni az újbóli eljövetelének idejét. A következõket mondta: ‘Vegyetek példát a fügefáról. Ha a hajtása már zsendül és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így mikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van, az ajtóban.’ (Máté 24:32-33). Aztán egy meglepõ kijelentést tett: ‘Bizony mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, míg ezek be nem következnek.’ (Máté 24:34). (...) Ez a nemzedék azoknak az embereknek a nemzedéke, akik látják kirügyezni és lombokat növeszteni a fügefát. Mi lehet azonban a fügefa jelentõsége? Ebben a kérdésben a szimbólumok jelentik a megoldás kulcsát, ráadásul Krisztus még csak nem is nehéz vagy ködös szimbólumot választott. A fügefa az újjászületett Izraelt jelképezi. Aki volt már Izraelben, az bizonyára észrevette, hogy a fügefalevél motívuma milyen gyakran is jelenik meg a köz-épületeken. Ha Izraelben bárhol reggelit rendelünk magunknak, szinte biztos, hogy valamilyen formában füge is lesz a tányérunkon. A Bibliában a fügefa igen gyakran jelenik meg az izraeli nemzet szimbólumaként. Jézus a fügefa segítségével beszél az idõk végezetérõl, mivel Izraelt magát is a visszatérése legfõbb jelének szánta. Az a nemzedék, amelyik tanúja lesz a fügefa (ismételt) virágzásának (Izrael állam újjászületésének és beilleszkedésének a nemzetek családjába), az ‘minden dolgok beteljesülésének’ is a tanúja lesz (a végítélet jeleinek, amit Máté evangéliumában olvashatunk). Az emberiségnek az a nemzedéke, amelyik megélte a modern Izrael ‘kivirágzását’, 1925 és 1935 közt született. A várható életkoruk a Biblia és a modern statisztikák szerint hetven év. Némelyikük ennél sokkal tovább fog élni, de én szentül hiszem, hogy az Úr még azelõtt el fog jönni, mielõtt az egész generáció eltûnne a Föld színérõl. A Biblia leírja, hogy senki sem fogja pontosan tudni Krisztus visszatérésének a napját vagy az óráját, hanem nekünk kell felismernünk ezt a kort. Izrael újjá-születése eszerint azt jelzi, hogy Jézus eljövetele még a mi életünkben várható. Nincs kizárva, hogy ma történik, vagy éppen holnap éjszaka. Ha egy nemzedék joggal tételezheti fel, hogy az Úr eljövetelét közvetlenül megelõzõ idõszakban él, hát a mi nemzedékünk az. Hol jár vajon az a képzeletbeli visszaszámlálás, aminek a lejártakor beköszönt az utolsó fejezet az emberiség történelmében? Milyen eseményeknek kell még bekövetkezniük, amelyek aztán megkondítják az isteni prófécia óráját? A bibliakutatók szerint nincs semmi, ami késleltetné a Messiás eljövetelét. Bármelyik percben bekövetkezhet, de senki sem tudja, hogy pontosan mikor fog eljönni az idõ. Jézus azt mondta: ‘Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya.’ (Máté 24:36). Ugyanakkor figyelmeztetett is bennünket: ‘Legyetek ti is készen, mert olyan órában, mikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.’ (Lukács 12:40).”



A ‘Lelki Izrael’ tehát nem jött létre, de helyette 1948-ban megalakult - a földi. A zsidó népnek a Teremtõ visszaadta az Ígéret Földjét, õsei független államát. Sõt, mint láttuk, - nemcsak hogy ‘sikerült’ a zsidó nép összegyûjtése a ‘régi-új’ evilági államban, de e történés, ez a ‘csodaszámba menõ’ történelmi tény elõjelévé lett a Messiás, Jézus Krisztus ígért második, közelgõ eljövetelének - „ítélni eleveneket és holtakat”. Ám Jézus újbóli ‘érkezésének’ más, megfejthetõ elõjelei is vannak - például: Salamon király templomának készülõ újjáépítése. Folytatva az idézetet:


„Az elsõ Templomot, Salamon templomát a babilóniaiak i. e. 586-ban teljesen elpusztították, és csak hetven évvel késõbb építették újjá ugyanazon a helyen a visszatérõ zsidó számûzöttek. Ezt az úgynevezett második Templomot Nagy Heródes i. e. 20-ban kibõvítette és pazarul helyreállította. Jézus Krisztus idején ez a második Templom állt. Itt kapta a nevét, itt végezték el a körülmetélését, és itt bocsátkozott tizenkét éves korában vitába a hitoktatóival. Jézus tehát itt prédikált és itt tanított, és itt borította fel a pénzváltók asztalait, akik Isten ima-házát ‘tolvajok fészkévé’ változtatták. Itt született meg az Egyház is, Pünkösd napján, amikor a tanítványai folytatták, amit õ elkezdett. Péter apostol a híres prédikációját feltehetõen a Templom egyik külsõ udvarában mondta el. Mivel a római seregek feldúlták és a földdel tették egyenlõvé (Vespasianus császár fia, Titusz seregei, Kr. u. 70-ben - Cz. L.) a második Templomot, az már soha nem épült újjá. A zsidó nép kétezer évig úgy volt kénytelen létezni, hogy nem volt temploma, ahol imádkozhatott volna vagy bemutathatta volna az áldozatait. Mi több, a Templom-hegy romjait évszázadokig nem is takarították el. A rómaiak egy pogány templomot építettek a helyén, amit azután a bizánci keresztények leromboltak. A IV. századtól keresztény templomok is épültek Jeruzsálemben, de sohasem a Mórija-hegy szent szikláin (vagyis a lerombolt Salamon temploma eredeti helyén - Cz. L.). Ez nem a zsidók iránti tapintatból történt így, hanem inkább a zsidó állam kudarcát aláhúzandó. Amikor azonban a muzulmánok elfoglalták Jeruzsálemet, ismét vallási helyszínné változtatták a Mórija-hegyet. Csakhogy nem Jahve, Ábrahám, Izsák és Jákob istene volt az, akit ezeken a sziklákon imádtak. Allah, a muzulmán Isten - nem a Biblia Istene, akihez a zsidók és a keresztények, a ‘Biblia népe’ imádkozott. (...) A XVII. század végén a muzulmánok szentélyt építettek a Mórija-hegy szentként tisztelt szikláján, az Alapkövön. Az épületet Szikla-mecsetnek keresztelték el, és azóta is ez a város, Jeruzsálem egyik leglátványosabb nevezetessége. Rövid idõszakot leszámítva, amikor a keresztesek uralma alatt a mecsetet körülbelül száz évre keresztény templommá alakították át, - a Szikla-mecset már ezerháromszáz éve hirdeti Allah dicsõségét. A Szikla-mecset falain olvasható arab nyelvû feliratokon is ékesen megmutatkozik a muzulmánok ellenszenve a keresztények és a zsidók iránt. (...) Sok közülük a Koránból vett idézet. Például: „... Nincs Isten, csakis Allah, õ nem fogad senkit maga mellé. A Messiás, Jézus, Mária fia Allah hír-vivõje csupán, a szavai az Õ szavai. Imádjátok Allahot, az egyetlent, és az õ hírvivõjét, de ne ejtsétek ki szátokon a ‘Hármat’ (a Szentháromságot) és akkor üdvözültök. Allah az egyetlen Isten. Távol áll az Õ hatalmasságától az, hogy fia szülessék. Az Allah szívének kedves vallás egyedül az iszlám.” A Mórija-hegy rövid történelmébõl is láthatjuk, hogy a muzulmánok és a zsidók között évszázados ellentét húzódik a Templom-hegy birtoklásáért. Csakhogy a zsidók már ezerötszáz évvel a muzulmánok elõtt itt voltak, tehát ha egyáltalán bárki is jogos igényt formálhat erre a harminckét holdas területre, akkor az minden-képpen a zsidó nép. Isten nekik ígérte a földet és rajta Jeruzsálemet. Bibliából tudjuk, hogy Dávid király megvásárolta ezt a bizonyos földdarabot a Mórija-hegyen, amiért ötven ezüstsékelt fizetett. Vajon miért fizetett Dávid a földért, amit az Úr egyszer már a népének ígért? Gerson Solomon ad magyarázatot: „Izrael földjén három földdarabot Izrael népe megvásárolt, noha a földet Isten nekik ígérte. Így amikor a nemzetek eljönnek, és azt mondják majd: ‘Ez a föld nem a tiétek!’, úgy joggal válaszolhatják: ‘Isten, aki az egész világmindenség ura, nekünk adta ezt a földet, de mi fizettünk is három földdarabért, amelyek a földet jelképezik.’ A három földdarab: a Templom-hegy, a hebroni Mahpelá Pátriárkák barlangja, és József sírja Szekemben.” E három hely mindegyike már iszlám fennhatóság alá került, vagy fog kerülni, amennyiben a mai ‘béke-folyamatok’ zavartalanul folytatódnak. Ne feledjük el, a palesztinok nap mint nap az izraeliek fejéhez vágják: ‘Ez a föld nem a tiétek.’. Noha a keresztény Egyház sohasem vetette meg a lábát a Templom-hegyen, attól még történelmi és vallási szempontból is nagy jelentõségû helynek tartjuk. Sokan gondoljuk, hogy ennek a szent helynek a felügyeleti jogát már a Szentírás is a zsidóknak ítélte. Hogy beteljesüljenek a próféciák, a zsidóknak ugyanazon a helyen, ahol az elõzõ két templom állt, fel kell építeniük a harmadik jeruzsálemi templomot is. Az Ótestamentumban Dániel szól egy fejedelemrõl, aki szövetséget fog kötni a zsidó néppel és vallásszabadságot biztosít nekik az áldozataik bemutatásához. Ezeket csak a Templomban lehet elvégezni. A prófécia azzal folytatódik, hogy: három és fél év után ez a herceg, az Antikrisztus meg fogja szentségteleníteni a Templomot, behatol az oltárhoz, és Istenné nyilvánítja magát. Ez is annak a bizonyítéka, hogy a Templom valamikor biztosan újjá fog épülni. De még az Újtestamentum is (!) beszámol a jövõbeli zsidó templomban folytatott (!) szer-tartásokról. Jézus idézi Dániel próféciáit az Antikrisztusról és a Templomról (lásd: Máté 24:15). Pál apostol hivatkozik Dániel jövendölésére: ‘Semmiképp meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen elõbb (Krisztus visszatérése elõtt) be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sõt, Isten templomában foglal majd helyett, és istennek akar látszani.’ (Tesszalonikiaknak írt II. levél, 2:3-4).


Újra és újra szembesülünk a jeruzsálemi Templom valamikori újjáépülésének bibliai próféciáival. De vajon a mai zsidók tényleg fel akarják-e építeni ezt a harmadik Templomot? Kétségtelenül. (...) Pl. az Interneten ... a Jeruzsálemi Templom elnevezésû kegytárgybolt a következõ felirattal hirdeti a portékáját: ‘ÁRLESZÁLLÍTÁS A HARMADIK TEMPLOM FELÉPÜLÉSE ELÕTT!’ Vásároljon most, mielõtt megépül a Templom, és felmennek az árak! (...) A honlap alján a következõ mondatot olvashatjuk: ‘Miután a zsidó nép visszatért a szülõföldjére, a Szent Templom álma valósággá válik.’. Gerson Solomon, a Templom-hegy Hívei vallási mozgalom megalapítója meg van gyõzõdve arról, hogy a Templom még az õ életében felépül. Ezt írja: „Bizonyos, a Bibliában meghatározott feltételeknek teljesülniük kell, mielõtt Izrael népe elnyerhetné a megváltását, és Mashiach ben David (a Messiás) visszatérne: Izrael népének az egész világból vissza kell térnie az Ígéret Földjére, meg kell alapítani Izrael Államát ama földön, amit örökérvényû szövetségben Isten adott Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak ... és fel kell épülnie a harmadik Templomnak. (...) Az elsõ két feltétel isteni csodatétel folytán a mi idõnkben teljesült. A harmadik feltétel, a Templom újjáépítése még elõttünk áll. Nem késlekedhetünk, hiszen eljött az idõ. Olyannyi ház épült az elmúlt 50 esztendõ alatt Izrael földjén, de egy ház, a legnagyobb, legszentebb ház mind közül, Isten háza még mindig romokban hever.” A vallásos zsidók számára a Templom újjáépítése ‘micva’, vagyis isteni parancsolat. A mózesi törvényekben rögzített 613 parancsolat közül 202 a Templom felépülésétõl teszi függõvé a beteljesülését, ezért aztán Izrael vallási közösségébõl sokan készülnek tudatosan ezeknek a micváknak (parancsolatoknak) a beteljesítésére. Már egyedül csak a Templom van hátra. A levita papság újra megalakult, a jesivák (vallási iskolák) százszámra képzik a papokat, a kézmûvesek újra elkészítik a templomi szolgálathoz és rituálékhoz szükséges ruhákat, zeneszerszámokat és edényeket. (...) „Ezek az edények nem makettek, utánzatok vagy replikák, hanem valódi kóser, mûködõképes darabok aranyból, ezüstbõl, rézbõl és más eredeti anyagokból. Olyan pontosan követjük a leírásokat, hogyha ma felépülne a Templom, úgy holnap ezen edényekkel és vallási eszközökkel megtarthatnánk az elsõ istentiszteletet. (...) A Tóra 93-fajta szent edényt sorol fel, amit a Szent Templomban kell használni. A Templom Intézet ezeknek már körülbelül a felét elkészítette.” - mondja Chaim Richman, a jeruzsálemi Templom Intézet rabbija. (...)


Márcsak magát a templom épületét kell újjáépíteni. Ez azonban felvet egy igen súlyos problémát: hogyan lehetne felépíteni a Templomot anélkül, hogy ne törjön ki a III. világháború? (...) Merthogy a Templom eredeti helyének pont a közepén, a korábbi templomok helyén ma a Szikla-mecset áll, az iszlám vallás harmadik legjelentõsebb szentélye. Nemsokkal azután, hogy 1967-ben a zsidók visszafoglalták az Óvárost, újságíró megkérdezte a híres jeruzsálemi építészt, Izráel Eldádot, hogy nem tervezik-e újjáépíteni a Templomot. Aki ezt mondta: „Aközött, hogy Dávid király meghódította Jeruzsálemet, és Salamon felépítette az elsõ Templomot, csupán egy emberöltõ telt el. Így lesz ez velünk is.” - Mi a helyzet a Szikla-mecsettel, ami most a Templom helyén áll? - kérdezte még az újságíró. „Ez kétségtelenül nyitott kérdés - felelte Eldad. - Ki tudja, talán jön egy földrengés.” Nem elképzelhetetlen, hogy az Úr egy földrengés segítségével rendezi a kérdést, már csak azért sem, mert a Bibliában számos földrengésrõl olvashatunk, amelyek közül nem egy isteni ítélkezés következménye volt. A Biblia azt is megjósolja, hogy a nagy megpróbáltatások korát heves rengések fogják megelõzni. Jeruzsálem éppenséggel nagyon is közel fekszik az afrikai törésvonalhoz, ami az egyik legmélyebb repedés a földkérgen. Ez Afrikáról ki-indulva keresztezi a Vörös-tengert, a Holt-tengert és a Jordán folyó völgyét. Számos szeizmológus azt állítja, hogy Kaliforniához hasonlóan már Izraelben is esedékes egy ‘nagy bumm’. A legendák szerint az õsi Templom pontosan azon a helyen állt, amit ma az iszlám szentély, a Szikla-mecset - Jeruzsálem leglátványosabb és leggyönyörûbb épülete - foglal el. (...) Ebbõl kifolyólag bár-milyen új templom építése csak a Szikla-mecset lerombolásával oldható meg ... ez pedig szinte biztos, hogy háborút robbantana ki Izrael és a szomszédos arab országok között. (Szerzõi betét: ami persze egyet jelentene a III. világháborúval...



Az embernek - nekem - már ‘hosszabb ideje’ az az érzése, hogy a történelemben párhuzamos szálakon fut a cselekmény. Ha értik - mire gondolok. Példa erre az Ó és az Új Szövetség. Az ortodox zsidók 2000 éve is folytatólagosan a Messiásukat várják, holott Jézus Krisztus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás már egyszer itt járt a Földön, mint a megtestesült Ige, és - legalábbis a zsidó nép túlnyomó többsége számára - ‘mintegy észrevétlenül’ megváltotta bûneitõl ezt a velejéig romlott világot. De a zsidó nép a Salamon Temploma újjáépítését tervezi, készül a régi-új rituálékra; - s készül a Messiás fogadására, aki majd létrehozza a ‘Lelki Izraelt’, de aki már egyszer itt járt, csak akkor nem egyszerûen nem vették észre, hanem: keresztre feszíttették... Mondom, a megváltás története párhuzamos szálakon fut... Mintha két különbözõ megváltásról és két különbözõ Megváltóról, sõt, két különbözõ szövetségrõl is lenne szó. Miközben az ember 100 százalékos biztonsággal tudja, hogy a paranoiás emberiség skizofrén történelme ugyanaz az egyetlen, bár távolról sem egységes történet, a bûn és a megváltás, a gyilkolás és a kegyelem története, amelynek valamennyien ‘szenvedõ alanyai’ vagyunk. Azé az isteni kegyelemé, a megváltásé, amelynek minden ember egyaránt részese. De az embert mégsem hagyja nyugodni a szörnyû kétség. Mert az ortodox vallásúak, miközben makacsul a saját, ‘elõször eljövõ’ Messiásukat várják; - azt is elvárják Istentõl (Jahvétól), hogy a Szikla-mecset helyszínét földrengéssel tisztítsa meg az újjáépítendõ III. Salamon Temploma számára. Mondom, a történet, a világméretû cselekmény párhuzamos szálakon fut, - vagy csak futtatják a szabadkõmûvesek, a történelem párhuzamos szálainak nagymesteri selyemgombolyítói. A párhuzamos cselekmény ugyanis - Jákin és Boáz, WTC-ikertornyok, dollár, euró, stb. - a világ szabadkõmûveseinek, vagyis az Antikrisztusnak a legfõbb titka. - Cz. L.) Aztán:



„Amint lenéztem a pusztaságra, mit az Ótestamentumban Joel próféta ‘Jozafát völgyeként’ említ, akaratlanul is eltöprengtem, hogyan is fog kinézni a meghitt idillikus táj, amikor ismét katonákkal és pusztító harci gépezetekkel telik meg. Márpedig ez elkerülhetetlennek látszik. Amikor a zsidók 1948-ban Palesztina területén megalapították az önálló államukat, rögtön összeütközésbe kerültek a föld tulajdonjogát illetõen, és a helyzet azóta sem rendezõdött. A közel-keleti konfliktus olyan, mint egy gyógyulni nem akaró fekély, egy izzó parázzsal teli gödör, ami bármelyik pillanatban pusztító lángtengerré változhat. Eme lángok pedig a világ összes országát el fogják emészteni. A zsidó és keresztény biblia-kutatók évszázadokon keresztül tanulmányozták a Szentírás próféciáit. Sokan egyetértenek abban, hogy ezekbõl levonható egy elkerülhetetlen következtetés: a közel-keleti válság olyannyira felerõsödhet, hogy végül már az egész világ biztonságát veszélybe sodorja. Fokozatosan a Föld összes országa belesodródik egy világméretû konfliktusba, aminek a végkifejlete - az Armageddon - sokak szerint nem lehet más, mint egy termonukleáris holocaust. (...) A történelem a Dániel próféciái közül már soknak bebizonyította a pontosságát, hiszen jó pár világméretû esemény zajlott le pontosan úgy, ahogy azt elõre megjövendölte. Úgy tûnik, most adva van a terep a próféciák maradékának beteljesülésére is. (...) ... Dánielnek újabb látomása támadt, ami az elsõ jövendölés kiegészítése és egyben igazolása volt. Ebben négy vadállat jelent meg elõtte, amit négy nagy-hatalomként értelmezett. Egy oroszlánt látott meg sasszárnyakkal, egy medvét három bordával a szájában, egy leopárdot négy fejjel, négy szárnnyal, végül pedig egy különös, tízszarvú bestiát, amely ‘félelmetes, rettenetes és szörnyû erõs volt’ (Dániel 7:2-7). (...) Az oroszlán jelentette Babilont, a medve az ezt követõ Méd-Perzsa Birodalmat, a bordák a medve szájában a három hódító hadjáratnak feleltek meg. Nagy Sándor hellenisztikus birodalmát a leopárd szimbolizálta, a négy fej a birodalom felosztását jelentette a négy hadvezére között Sándor halálát követõen. A tízszarvú szörnynek az utolsó napokban fel-éledõ Római Birodalmat kell jelentenie. Dániel így folytatja: „Amint a szarvait figyeltem, lám, még egy kis szarv nõtt ki közöttük. De elõbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélõ száj.” Ez a kis szarv egy erõskezû vezetõ szimbóluma, aki a vég napjaiban fog eljönni. Könnyen lehet, hogy a legutóbbi európai események beteljesítik a próféciákban feléledõ Római Birodalom nagy vízióját. A próféciakutatók évtizedeken keresztül tanították, hogy az Európai Közös Piacból (késõbbi nevén: Európai Gazdasági Közösség) fog kialakulni egy olyan politikai egység, ami az újjászületett Római Birodalmat fogja meg-testesíteni. Mindez 1993-ban vált valósággá az Európai Közösség létrejöttével. Ez egyetlen közös piacba tömörítette egész Nyugat-Európát - majdnem 350 millió embert. (Hát még mi lesz a legújabb bõvítések után! Még két-három év, és az Európai Únió lélekszáma megközelíti, majd eléri a félmilliárd fõt. - Cz. L.) (...) A Római Klub (ami állítólag az Illuminátus Rend egyik legmeghatározóbb háttér-hatalmi szervezõdése a Bilderbergi Csoport mellett) 1991-es jelentése ‘Az elsõ globális forradalom’ címmel üdvözli az EK globalizációs törekvéseit. A legtöbb ember ugyanis nem vette észre: az EK több egyszerû gazdasági szövetségnél. Politikai szempontból is egységbe tömörítette Európát egy Európai Úniónak (EU) nevezett testület vezetése alatt. Az egyes tagországok szuverenitását mind határozottabban elnyomja a közösség egyre növekvõ politikai befolyása. Most pedig Nyugat-Európa is közös politikai egységet alkot - még arról is szó van, hogy közös védelmi erõket hoznak létre -, márpedig a próféciák szempontjából ez hatalmas jelentõségû! Az EU most dolgozza ki a tagországok közös kül-és védelmi politikáját. A következõ logikus lépés az egyesített hadsereg felállítása lenne. 1960-ban a francia Charles de Gaulle egy egységes Európáról beszélt, ami „az Atlanti-óceántól az Urál-hegységig ér”. Az EU gazdasági és politikai befolyása elér a Közel-Keletre. Izrael 1995. novemberében szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az EU-val, és csatlakozott az EU fejlesztési és kutatási programjához. (...) Figyeljük meg, hogy az EU az elkövetkezõ években milyen politikai befolyásra fog szert tenni! Figyeljük meg, hogy az EU mily’ hatalmas nyomást gyakorol Izraelre a palesztin kérdéssel kapcsolatban! (...) Figyeljük meg, hogy egy vezetõ fog kiemelkedni az EU-ból - egy ‘kis szarv’, amelyik három másik szarvat (Franciaországot, Németországot és Spanyolországot?! - Cz. L.) fog gyökerestõl kitépni! Ki ez a ‘kis szarv’, ez az erõskezû vezetõ, aki Dániel próféta szerint ki fog emelkedni? A Szentírás Antikrisztusként is említi. Noha az Antikrisztus még nem jött el, az antikrisztusi szellemiség e percben is ott munkálkodik szerte a világban, ahogy az a zsoltárokból is kitûnik. Jézus azt mondta: „Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket, csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is.” (Máté 24:24). (...) Aki ismerik az igazi Messiást, azokat holmi imitációk nem fogják megtéveszteni. Az Antikrisztus szellemisége, valamint a Jézus Krisztus nevét és hatalmát magukra vevõ hamis apostolok a kezdetektõl közöttünk voltak. Ez Pál és János írásaiból is világosan kitûnik. Ám a vég napjaiban eljön valaki, aki minden eddiginél megnyerõbb, álnokabb, kétszínûbb és hatalmasabb, mert birtokolja a Sátán erejét. Ez a ‘bûnös ember’ vagy más néven ‘törvénytelen ember’ maga az Antikrisztus, akinek végtelen a gyûlölete Isten és a Messiás iránt. De ki vajon ez az Antikrisztus? Most is köztünk van? Megjelent-e már a Földön? Noha még nem mutatta ki igazi természetét, én személy szerint biztos vagyok abban, hogy a válasz az, igen, ez az ember él és köztünk jár. E percben is a cselvetését tökéletesíti éppen, közben pedig sokakat megtéveszt és csalja õket a követõi táborába, - amikor azonban eljön az idõ, megmutatkozik majd a feneketlen gonoszsága. Ennek az embernek a valódi természetére jelen könyv is ékes példa: csak egy ‘törvénytelen ember’ hoz létre hamis békefolyamatokat, hogy Jeruzsálemet elárulja. Az Antikrisztus nem csak Isten ellensége, a zsidók elpusztítására is éppúgy törekszik. Békét köt Izraellel, az ‘átfogó béke’ zászlaja alatt bevonva a nemzetet egy álnok szövetségbe. (Tudni illik, hogy Izrael kérte a felvételét az Európai Únióba. - Cz. L.) Csakhogy ez a csapda Isten és választott népe ellen irányul! Az Antikrisztus megalapítja a saját birodalmát (az Európai Úniót? - Cz. L.), azután álnok természete és emberfeletti képességei révén az emberek millióival hiteti el, hogy a legzseniálisabb, legtehetségesebb vezetõ a Földön. Erõi valójában azonban a Hamis Prófétától származnak, aki a szín-falak mögül vezényli nagyszerû és varázslatos tetteit. Nem hiszem, hogy jelen pillanatban elegendõ információval rendelkeznénk az Antikrisztus konkrét megnevezéséhez, bár néhány jelöltet mindenképpen ismerünk. A Szentírás tartalmaz bizonyos utalásokat erre a férfira nézve, és a hamis prófétára is, aki elõtte jár majd. Ha jelenleg még nem is tudunk rámutatni, ezek a jelek segíteni fognak felismerni az Antikrisztust, amikor megjelenik. Tudjuk, hogy az Anti-krisztus csodálatos módon felépül egy fejsebbõl, amibe más belehalna. Akkora bölcsességgel és belátással fog uralkodni, hogy milliók bálványozzák majd. Elõször csak tisztelik, aztán népszerû hõsként bálványozzák, majd Istenként imádják. Végül pedig, írja a Jelenések Könyve, - a jeruzsálemi Templomban fog állni. Istennek kiáltja ki magát, és minden nemzetet az uralma alá hajt. Az Antikrisztus felügyeli a pénzvilágot, és a hozzájárulása nélkül nem történhet kereskedelmi tevékenység. Megparancsolja, hogy mindenkinek egy jelet vagy egy azonosító számot kell viselnie a karján vagy a homlokán, hogy felismerje a követõit. Akin nincs rajta a ‘Vadállat bélyege’, ahogy János nevezi, nem vehet és nem adhat el semmit. Eme nyomorultakat az emberek kiközösítik maguk közül, így nem lesznek képesek táplálni magukat vagy a gyermekeiket. János látomása figyelmeztetésként szolgál: „Aki leborul a Vadállat és képmása elõtt, és homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tûzben fog gyötrõdni a szent angyalok és a Bárány színe elõtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a Vad-állat és képmása elõtt, s viselték nevének bélyegét.” (Jelenések 14:9-11). (...)


Ekkor kezdetét veszi az utolsó hét év, mielõtt Isten létrehozza az ezeréves földi királyságát, és beköszönt a béke kora. Csakhogy a Biblia szerint ez a hét év a Föld történelmének a leggyötrelmesebb kora, amikor az embereknek szörnyû megpróbáltatásokat kell kiállniuk. E periódust hívják ‘Jákob megpróbáltatásai korának’ is. Jeremiás próféta a következõket mondta: „Valóban, annyira nagy (borzalmas) ez a nap, hogy nincs hozzá hasonló. A szorongattatás napja Jákob számára, de megmenekül.” (Jeremiás 30:7). A Messiás ezt mondta: „Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétõl mindmáig és nem is lesz.” (Máté 24:21). Dániel próféta kijelentette: „Abban az idõben ... olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak.” (Dániel 12:1). Ahogy egyre közeleg ez a borzalmas kor, a tízszarvú, „félelmetes, rettenetes és szörnyû erõs” fenevad, amit Dániel már korábban megjövendölt, az újjáéledõ Római Birodalom formájában kilép a színre. Az európai közösség tíz államából kiemelkedik egy erõs politikai vezetõ, akinek a vonzereje és magabiztos fellépése számtalan embert megtéveszt a világon...


Dániel konkrétan is megjelöli, mikor veszi kezdetét az utolsó hétéves periódus: mikor Izrael békeegyezményt köt azzal az emberfeletti hatalommal rendelkezõ vezetõvel, akit a Biblia Antikrisztus néven említ (Dániel 9:27). Megoldást kínál a Föld egész létezését veszélyeztetõ nemzetközi konfliktusokra és problémákra. Elõször úgy tûnik majd, hogy minden rendben megy. Az évszázadokon át tartó fegyveres erõszakot felváltja az Antikrisztus által elhozott béke. Izrael a teljes erejét az ország fejlõdésére és felvirágoztatására tudja fordítani, és soha nem látott jólét köszönt be. Mindezek tetejébe lehetõvé válik a Templom újjáépítése, ahol újjáélednek az õsi áldozati szertartások. Amikor azonban már úgy tûnik, hogy Izrael számára eljött a béke kora, annak nyomban vége is szakad. Három és fél év elteltével az Antikrisztus felbontja az egyezséget Izraellel. Elmegy a jeruzsálemi Templomba, véget vet az áldozatoknak és a felajánlásoknak, majd ‘totális pusztulást’ elõidézve - Istennek kiáltja ki magát...


Az Armageddon peremén. Ezekiel próféta és a Jelenések Könyve is kiterjedten foglalkozik a Dániel látomásában megjelenõ világégéssel. Ezekiel jövendölései hitelesnek tekinthetõk, hiszen õ volt az, aki megjósolta a zsidók visszatérését az otthonukba, és Izrael újjászületését is. Látomásaiban részletekben menõen be-számol a közelgõ eseményekrõl, amelyek az Armageddon peremére sodorják a világot. (...) Ezekiel könyvében a próféta részletesen beszámol arról a hatalmas katonai offenzíváról, amelyet Oroszország, illetve az arab és európai államok szövetsége (Franciaország, Németország és Spanyolország?! - Cz. L.) indít majd Izrael ellen. (...) Ez hát az a tarka sereg, ami fegyvert fogva Izrael ellen indul. Oroszország fogja vezetni a hadakat, olyan idõben, amikor senki sem számít a háborúra. Miután békét kötött az Antikrisztussal, a nemrégiben felemelkedett hatalmas vezetõvel; Izrael három és fél évig békében és jólétben él, ami hamis biztonságérzetbe ringatja az országot. (...) A volt Szovjetúnió hatalmas fegyver-arzenáljának java része még ma is Oroszország tulajdonában van. A gazdasági nehézségek, illetve a politikai instabilitás miatt könnyen elképzelhetõ, hogy az ország stratégiai szövetséget köt az arab államokkal, hiszen így Oroszország hozzáférne a felbecsülhetetlen értékû közel-keleti olajkészletekhez. Sajnos, a fentiekre már bizonyítékok is vannak. A Szovjetúnió széthullása után egyes terroristabarát arab államok nukleáris fegyvereket próbáltak vásárolni szovjet utódállamok rosszul fizetett katonatisztjeitõl. Valójában lehet, hogy már meg is tették. (...) Az Ezekiel könyvében felvázolt stratégiai szövetségek kialakulása sajnos nagyon is valószínûnek tûnik. Nemcsak hogy elképzelhetõ egy ilyen szövetség, de a Szentírásban elénk tárt totális pusztulás elõidézésére alkalmas fegyverek máris rendelkezésre állnak. A nukleáris háború rémségeihez igen hasonló fenyegetést jelentenek a biológiai fegyverek, melyek féktelenül terjedõ halálos betegségeket zúdítanak majd az ellenséges katonákra. Biztos, hogy a terrorista-csoportok egy ideje már kísérleteznek a halálos baktériumokkal, és egynémelyik állítólag komoly készleteket halmozott fel tömegpusztító biológiai fegyverekbõl. Nem férhet hozzá kétség, hogy a kémiai és biológiai fegyverek, illetve az ezeket célba is juttató harceszközök már régen a közel-keleti iszlám rezsimek birtokában vannak. Eme biológiai fegyverek pusztító hatása minden képzeletet felülmúl. Annyi vírus vagy baktérium, mi egy teniszlabda nagyságú helyen elfér, - elegendõ 100 000 ember megölésére, feltéve, hogy zárt térben engedik ki. Színtelen, szagtalan, gyakorlatilag felderíthetetlen. (...) Ezekiel be-számolója az Armageddonnak nevezett hatalmas katonai offenzíváról igen jól egybevág Dániel próféciájával. (...) Nem kell túlzott fantázia ahhoz, hogy el-képzeljük, amint Izrael arab szomszédai támadást indítanak a zsidó nemzet ellen. A közel-keleti propaganda antiszemita kirohanásoktól hangos. Jordánia és Egyiptom kivételével - az arab államok elméletileg 1948 óta egyfolytában hadban állnak Izraellel. Dániel próféta erre ezt mondja: „Észak (Oroszország és szövetségesei) királya, mint valami fergeteg, nekiront harci szekerekkel, - lovasokkal és nagy hajóhaddal. Betör az országokba, és elárasztja õket, amint átvonul rajtuk.” (Dániel 11:40). Oroszország ki fogja várni a káosz és teljes bizonytalanság pillanatát, és akkor rohanja le Afrikát és a Közel-Keletet. Az oroszok keresztül fognak rontani Izraelen, egészen le, Egyiptomig (Dániel 11: 42-43). Az északi királyság hatalmas hajóflottáinak említése elõrevetíti a Föld-közi tengerrõl érkezõ csapatok partraszállását és támadását Izrael és Egyiptom ellen. Oroszország támadása Izrael ellen, noha látszólag megállíthatatlan, egy-úttal a legnagyobb baklövés is lesz. A röpke csata minden bizonnyal az egyik legpusztítóbb lesz az emberiség történelmében. Ezekiel szerint, amikor Orosz-ország hordái lerohanják Izraelt, „a hegyek megrepednek, a sziklák leomlanak és minden fal a földre omlik.” (Ezekiel 38:20). Ez a látomás erõsen emlékeztet egy atomtámadásra. Akárhogy legyen is az, az északi hadak veresége világossá teszi, hogy Isten megvédelmezi a választott népét. Ezekiel szerint az orosz had akkora veszteségeket szenved, hogy Izrael csak hét hónap alatt tudja majd el-temetni a holttesteket, és a máglyára hajított fegyverek hét teljes évig égnek...



A titánok harca. Az arab és orosz csapatok pusztulása után csak két hatalom küzd majd egymással az Armageddon során. A Nyugat társadalmainak közös erõi a római diktátor, az Antikrisztus vezetése alatt a Kelet hatalmas hordáival néznek majd szembe, amelyek valószínûleg a kínai hadigépezet zászlaja alatt fognak gyülekezni. Oroszország váratlan támadása remek alkalmat nyújt az Antikrisztusnak, hogy teljesen megszállja Izraelt, mondván, csak meg akarja védelmezni. Amikor már csak 42 hónap marad a próféciai utolsó „hétbõl”, az Antikrisztus hirtelen elkezdi kiterjeszteni hatalmát és megpróbálja az uralmat megszerezni az egész világ felett. Nem sokkal ezután felrúgja az egyezséget is Izraellel és megtiltja a további áldozati szertartásokat a Templomban. Az Anti-krisztus ‘totális pusztítást’ hajt végre, és megszentségteleníti a szentek szentjét azzal, hogy ott Istennek kiáltja ki magát, és a világ minden népétõl feltétlen imádatot követel. Magához ragadja még a gazdaság irányítását is; - bárkinek, aki eladni vagy venni akar, a homlokán vagy a karján kell viselnie az õ jelét. Akik szembeszállnak vele, mind egy szálig elpusztulnak (Jelenések 13:15-17). Ám az Antikrisztusra új veszély leselkedik: Keletrõl egy hatalmas sereg indul útnak a Közel-Kelet felé. „De a keletrõl (Kína) és az északról (talán a NATO-tagállamok) érkezõ hírek zavarba ejtik. Nagy bõszen ellenük indul, hogy el-pusztítsa és kiirtsa az egész tömérdek sokaságot.” (Dániel 11:44). A Jelenések Könyvében olvashatjuk, hogy „a hatodik (angyal) a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak.” (Jelenések 16:12). Vagyis hogy a kínai hordák akadálytalanul haladhassanak a végsõ csata színteréig, „melyet héberül Harmagedónnak hívnak” (Jelenések 16:16). Az ott összesereglõ katonák száma, és a fegyvereik súlya minden más csatát felülmúl az emberi hadviselés történelmében. A kataklizma nem elég ki-fejezõ szó, ha jellemezni akarjuk a Meggidó falai elõtt lejátszódó összecsapás következményeit. A bibliai beszámolók tanúsága szerint a halottak száma eléri majd a Föld lakosságának egyharmadát. Szent János a következõket írta: „A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. (Szerény véleményem szerint a próféták látomásaikban a lóerõ szót hallották, amit semmi mással nem, mint ‘valódi, élõ lovakkal’ tudtak csak azonosítani. Ezek szerint az Armageddon végsõ tankcsatája harcoló tankjainak összesített ereje meghaladja a kétszáz-millió lóerõt. - Cz. L.) A látomásomban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tûzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította õket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tûz, füst és kénkõ csapott ki. (Így festenek a tankok, amikor egyfolytában lõnek. Lásd: tankcsata az Ardennekben ‘A halál 50 órája’ címû monstre amerikai, II. világháborús filmben. - Cz. L.) Ez a három csapás - a szájukból kicsapó tûz, füst, kénkõ - megölte az emberek harmadát.” (Jelenések 9:16-18). Helyettesítsük be a lovakat önjáró tankokkal vagy mozgó rakétaállásokkal (és például: ‘arab’ Scud-rakétákkal - Cz. L.), - és máris egy modern nukleáris háború pontos leírásával találjuk szemben magunkat...


Elérkezett hát a végsõ nagy összecsapás. A frontvonal Izraelen át húzódik, a küzdelmek középpontja a Megiddói-síkság. János apostol megjósolja, hogy az elhullajtott vér Jeruzsálemtõl kétszáz mérföldre északra és délre „a lovaknak a zablájáig ér” (Jelenések 14:20). Szinte felfognunk sem lehet, de a Jeruzsálem környékén és a Jordán folyó völgyében zajló összecsapásban kiömlött vér bele-folyik abba a kétszáz mérföld hosszú repedésbe, ami északon a Kineret-tótól a Jordán folyó völgyén keresztül a Holt-tengerig vezet, onnan pedig le a Wadi Arabahon (kiszáradt folyómeder) túl a Negev-sivatagig, illetve az Akabai-öböl partján fekvõ Eilatig. A Közel-Keleten lezajlott hihetetlen mészárlás mellett az egész világon gigantikus lökéshullám (földrengés - Cz. L.) söpör végig, ami el-pusztítja minden nemzet városait. A bibliai leírásból az nem tûnik ki, hogy a pusztulást természeti erõ váltja-e ki, mint például egy földrengés, vagy valami-féle szuperfegyver. Ám annyi biztos, hogy a világ összes nagyvárosa - Párizs, London, Tokió, New York - egy szempillantás alatt semmivé válik (Jelenések 16:19). Ahogy a csata eléri a borzalmas végkifejletét, és már-már úgy tûnik, hogy az egész Földön nem marad szemernyi élet sem - abban a pillanatban el-jön a Messiás, és megmenti az emberiséget a kipusztulástól. Jézus jövendölte így: „Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok ... s mellét veri a Föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhõin, - nagy hatalommal és dicsõséggel.” (Máté 24:22,30). Csakis Izrael Messiásának eljövetelével köszönt be a tartós béke a Közel-Keleten és világszerte. Dániel ezt írja: „az ég Istene olyan birodalmat támaszt, amely nem szûnik meg soha.” (Dániel 2:44). Amikor az emberek kormányai elbuknak, Isten létrehozza saját birodalmát és kezdetét veszi a várva-várt millenium. (...) Jeruzsálem végre a béke városa lesz, és a világ fõvárosa. Izajás így jellemezte az eljövendõ, dicsõ idõket: „Õk meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szõlõmetszõ késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” (Izajás 2:4). A Szentírás nem csupán azért fedi fel elõttünk a próféciákat, hogy tudjuk, mi vár ránk a jövõben. De azért is tárja fel õket, hogy felkészíthessük a lelkünket Isten igéjének befogadására, hogy rájöjjünk, Isten milyen szerepet szánt nekünk a próféciában, és hogy buzgón imádkozzunk a beteljesüléséért. A próféciák lehetõvé teszik, hogy részeseivé váljunk Isten tervének. Ez lázba hoz! Én részese akarok lenni annak, amit Isten ezekben az utolsó napokban véghez visz. Isten figyelme Izraelre fog összpontosulni a történelem utolsó óráiban. El kell köteleznünk magunkat a Szentírás mint Isten igéje mellett, hallanunk kell, hogyan beszél hozzánk, hogyan buzdít arra, hogy kiálljunk Jeruzsálem védõi mellett mindazokkal szemben, akik el akarják árulni a szent várost. Nekünk, akik bepillantást nyertünk Isten terveibe Jeruzsálemmel kapcsolatban, azért kell imádkoznunk és küzdenünk, hogy Isten törekvése a maga bölcsességében megvalósuljon.


A szálak összefutnak. A jelen könyv lapjain mindvégig egy modernkori össze-esküvésrõl beszéltem Izrael állama és különösképpen Jeruzsálem ellen. Ismert a közremûködõk névsora: a világhatalmak, az ENSZ, az amerikai elnökök és kormányok, az európai kormányok, az arab terroristák, a szovjet agitátorok és a szenzációhajhász média. Sokan vannak, akik jó szándékúan, önhibájukon kívül sodródtak bele az évezredes cselszövésbe. Mögöttük azonban ott áll a ‘legfõbb összeesküvõ’, aki a sakkbábukat tologatja. A Szentírás õt a ‘sötétség fejedelmeként’ említi. A Sátán, a fondorlatos, rávette a világ kormányait, hogy vigyék véghez pusztító munkáját Isten városa ellen - mindezt a ‘béke’ nevében. A Sátán, a hazugságok atyja, féligazságokat és teljes képtelenségeket suttogott az újságírók és riporterek fülébe, akik balga módon valós tényekként közölték azokat. A Sátán, aki csak lopni, gyilkolni és pusztítani jött, megtalálta követõit a gyilkosok és haramiák körében, akik rettegésben tartják és megtizedelik a zsidó népet. Ezek az oktalan résztvevõk biztosak abban, hogy jól értelmezik a közel-keleti helyzetet. Nem is sejtik, hogy a sötétség fejedelme madzagra fûzi, s rángatja õket, és hogy a sötétség munkáját végzik be éppen, amit a próféciák évszázadokkal korábban megjósoltak. Valójában ez a modern politikai össze-esküvés egy õsi spirituális összeesküvésbõl fakad. A Jeruzsálemért folytatott küzdelem valójában nem is az izraeliek és palesztinok, hanem természetfeletti hatalmak és mennyei birodalmak között zajlik le.


Ez a spirituális összeesküvés már az idõk kezdetétõl tart - attól a naptól kezdve, hogy Lucifer ezt mondotta: „Én az égbe megyek föl, s az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyûlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn - északon. Felszállok felhõk magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!” (Izajás, 14:13-14). Az arroganciáért és büszkeségért, vágyáért, hogy megszerezze Isten hatalmát, a Fény teremtménye nagy árat fizetett: kitaszították a mennyekbõl. Jézus, a Megváltó így szólt: „Láttam a Sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égbõl.” (Lukács 10:18). Miután nem felelt meg az eredeti szerepében, amiért a mennyben teremtették, a Sátán a Földön próbált meg igényt formálni az Isten városára, a Cion-hegyre, Isten szent hegyére. Isten földi trónját és azt a helyet, ahol a zsidó templom állt, a Szentírás Mórija hegyeként is említi. Ábrahám itt készült feláldozni Izsákot, Isten ígéretének fiát. Ha a Mennyország már nem lehetett az övé, úgy a Sátán Ciont akarta magáénak tudni, és odavonzani az embereket a világ minden tájáról. Ha a mennyben már nem tudta legyõzni Krisztust, botor módon úgy képzelte, hogy majd Jeruzsálemnél legyõzi Õt. A Cion-hegy Isten fennhatóságát, uralmát jelképezi, de a Sátán a sajátját akarja hirdetni rajta keresztül. Tudván, hogy Jeruzsálem nemcsak az Isten városa, de az a hely is, ahová Krisztus, a Messiás vissza fog térni, - a Sátán semmit sem szeretne jobban, mint elpusztítani a várost, felborítva ezzel Isten magasztos terveit. Nem csoda, hogy Jeruzsálem oly sok konfliktus középpontjában állt már az idõk során. Ez a város már Dávid király uralkodása óta, háromezer éve áll az erõszak, a gyûlölködés és az árulások kereszttüzében. De biztosak lehetünk abban is, hogy a helyzet egészen addig nem fog megváltozni, amíg Krisztus vissza nem tér. Már izzik a parázs, ami egyszer csak lángra kapva fel-lobbantja a végsõ összecsapást Jeruzsálem falai körül. A világ nemzetei fizikai és szellemi értelemben egyaránt háborúba indulnak Isten városa ellen. Hacsak a világ országai nem állnak el abbéli szándékuktól, hogy Izrael pusztulására törjenek, Isten haragja lesújt majd minden nemzetre. Isten Zakariás prófétán keresztül így figyelmeztetett: „Azon a napon hozzálátok és mind kiirtom azokat a népeket, amelyek Jeruzsálem ellen kivonulnak.” (Zakariás 12:9). Az Isten megígérte, hogy egy nap majd kiegyenlíti a tartozást. Eljön az idõ, amikor a világ nemzetei többé már nem vívhatnak pusztító háborút Jeruzsálem ellen. Akik pedig annak idején a város ellen fordultak, borzalmas árat fizetnek érte. A próféta így szól: „Ez lesz a csapás, mellyel az Úr minden népet sújt, amiért Jeruzsálem ellen harcolt. Szétmállik a testük még amikor lábon járnak, szét-mállik a szemük a gödrében, szétmállik nyelvük a szájukban. Azon a napon nagy rémületet támaszt köztük az Úr...” (Zakariás 14:12). Hasonló büntetés vár mindazokra, akik kezüket Isten városára emelték!”


Az igazak Krisztus szeretetét, a hamisak Krisztus igazságát fogják megismerni.

Harmadnapon feltámadunk



Zárszó Mike Evans „Jeruzsálem elárulása” címû könyvébõl: „Izrael a csodák országa. Egy csoda révén született meg, és azóta is csodák segítségével maradt életben. Isten keze már többször is megoltalmazta a (kiválasztott - Cz. L.) zsidó népet a történelem során. Ez a kihalásra ítéltetett nemzet (!) a körülményekkel dacolva él és virágzik. Az Ezekiel látomásában szereplõ, a világ zsidóságát jel-képezõ kiszáradt csontok a Biblia földjén varázslatos módon életre keltek.


Mi keresztények hiszünk Krisztus visszatérésében. A zsidók a Messiás második szent eljövetelét várják, amiért oly sok évszázadon keresztül imádkoztak. (Ez vélhetõleg csak fordítási hiba, vagy félreértés lehet. Az ortodox zsidó vallás és hit szerint a Messiás még nem járt a Földön. Krisztust nem tekintették Messiásnak, ezért is feszíttették meg. Tehát: õk Messiás(uk) ‘elsõ’ eljövetelét várják! Kérdés ezek után, hogy hány Isten és hány Messiás van, melyik kié, és aki nemsokára el-jön, az ‘ugyanaz-e’? Mivel két Isten, és két Messiás nem lehet, csak egy, azt kell vélelmeznünk, hogy a választott nép uralkodó nemzeti vallása legalább kétezer éve súlyos tévedésben él, - saját ószövetségi prófétáinak (Tóra) a jövendöléseit nem értette meg, az Isten Fiaként megtestesült Igét, Jézus Krisztust pedig részint félreismerte, részint megtagadta, de mindenképpen elutasította és kivégeztette. A helyzet e tekintetben kétezer év óta jottányit sem változott. Az ortodox zsidók és a hitetlenek, sõt, az istentagadók igencsak el fognak csodálkozni, amikor végül is eljön a Messiás, s mindenki számára ‘egyértelmûvé válik’, hogy Õ Krisztus, aki a világ megváltójaként járt itt elõször, most pedig másodszor: „ítélni eleveneket és holtakat”. - Cz. L.) A vita keresztények és zsidók között nem arról folyik, hogy eljön-e a Messiás. A kérdés: mi a Messiás neve? Abban senki sem kételkedik, hogy a Messiás újra el fog jönni. És amikor ez bekövetkezik, a világ összes hadserege vagy tengeri flottája sem lesz képes eltéríteni szándékától az izraeli nemzettel kapcsolatban. Az ún. új világrend nyomban semmivé foszlik, amikor Isten új rendje feltárulkozik. Amikor tehát veszni látszik a remény, amikor a béke esélye elhalványodik - emeljük fel bátran a tekintetünket.


A megváltás órája közeleg. Amíg azonban nem jön el ez a nap, nem szabad belesüllyednünk a kétségbeesésbe, és nem szabad engedményeket tennünk az Isten ellenségeinek. Töretlenül hinnünk kell Isten igéjében. Ha az áldásában reménykedünk, akkor elõbb meg kell áldanunk az õ népét, a Szentírás népét. Nem csak Isten kiválasztott népe mellé kell azonban állnunk, hanem annak fõvárosa, Jeruzsálem mellé is. A szavai is erre buzdítanak: „Ti, akik az Urat emlékeztetitek, sose nyugodhattok. Ne hagyjatok nyugtot neki mindaddig, míg Jeruzsálemet föl nem építi, dicsõségessé nem teszi a Földön.” (Izajás 62: 6-7).



„Új eget és új földet láttam. Az elsõ ég és az elsõ föld ugyanis elmúltak, és a tenger sincs többé. Akkor láttam, hogy a szent város, új Jeruzsálem alászállt az égbõl, az Istentõl. Olyan volt, mint võlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felõl megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: ‘Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és õk az õ népe lesznek és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükrõl minden könnyet. Nem lesz már többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsõk elmúltak.’ (Jelenések Könyve 21:1-4).”



Lássuk, hogyan értelmezi (látja) a Szent Város, az Új Jeruzsálem eljövetelét a Szent Szûz, Szûz Mária, Jézus édesanyja a már idézett ‘Kék Könyv’ csodálatos magánkinyilatkoztatásában!


„Én vagyok az emberiség Édesanyja! Hozzám, az új Évának a tervéhez, anyai feladatomhoz tartozik, hogy az egész emberiséget visszavigyem Isten életében való teljes közösségre és segítsem abban, hogy újjászülessen és növekedjen a kegyelemben és szentségben. Ezért tartozik hozzám legfõképpen az a feladat, hogy eltávolítsam tõletek, az Egyháztól és az emberiségtõl a bûn és a rossz sötét homályát, hogy így elvezesselek benneteket a tisztaság és a szeretet Szent Városába. Ennek a Szent Városnak a fénye magának az Atyának a ragyogása, a Nap, mely melegíti a feláldozott Bárányt, amelynek szívébõl a szeretet tüzes sugarai áradnak, levegõje pedig a Szentlélek lehelete, mely életet ad és minden teremtményt dicsõítõ énekre és égi összhangra indít.


E feladat égi Édesanyátokra van bízva. A Szent Város különösen a szívetekben és lelketekben kell, hogy meghonosodjon, vagyis minden gyermekem életében. Ez akkor következik be, amikor kivon benneteket a rossz és a szenvedélyek hatása alól és helyet adtok az Isten szeretetének, ami arra vezet, hogy állandó közösségben éljetek Vele. Így megszabadultok a bûn szolgaságából és vissza-juttok a kegyelemnek, a tisztaságnak és az örömnek arra a megtapasztalására, ami Ádám életének velejárója volt, mielõtt a kígyóra hallgatott és megélte elsõ elestét. Akkor majd inni fogtok abból a forrásból, ami a Paradicsomból ered, akkor majd legyõzitek a rosszat és a Gonoszt, akkor majd birtokba veszitek azokat a javakat, amelyeket az Úr készített nektek, akkor majd a Magasságbeli gyermekeivé lesztek ti magatok is. Isten így szól trónusáról: ‘Íme, újjáalkotok mindent! Amit mondok, igaz és méltó arra, hogy hitelt érdemeljen. Én vagyok a Kezdet és a Vég, az Elsõ és az Utolsó. Aki szomjazik, annak ingyen adok az élet vizébõl. A gyõztes részesedik mindenben. Én az Istenük leszek és õk az Én fiaim.’ A Szent Városnak az Egyházban ragyognia kell, megtisztulva minden emberi gyöngeségtõl, megszabadulva a hûtlenség és a hitehagyás foltjától, megszentelten fájdalmas szenvedésétõl és véres áldozatától. Akkor az Egyház ismét teljesen szép lesz, szeplõ és ráncok nélkül, hasonlóan a ti Szeplõtelen Édesanyátokhoz. A megtisztult és teljesen megújult Egyházban egyedül Jézus Krisztus fénye ragyog majd teljes erejével, amit majd ez az Egyház terjeszt el az egész Földön, és így az összes nemzetek hozzá jönnek, hogy tökéletes hálát és dicsõséget adjanak a Szentháromságnak.


„A Lélek elragadott egy nagy magas hegyre s megmutatta a mennybõl Istentõl alászállt Szent Várost, Jeruzsálemet, mely Isten dicsõségében ragyogott. Úgy tündökölt, mint a drágakõ, mint a kristálytiszta jáspis. A Szent Városnak nincs szüksége sem napvilágra, sem holdsugárra: Isten dicsõsége világítja meg, - a fénye pedig a Bárány. Világosságában járnak a nemzetek és a Föld királyai hódolnak neki. Kincseikkel és értékeikkel neki adóznak a nemzetek. A kapuit nem zárják be soha, hiszen nincs is ott éjszaka. De nem léphet be oda senki tisztátalan, szentségtörõ és hazug, csak az, aki föl van jegyezve a Bárány élet-könyvébe.”


Végül a Szent Városnak kell befogadnia a megváltott és üdvözült emberiséget, miután a tisztulás, a nagy szorongattatás és a borzasztó büntetés által teljesen megszabadult a Sátán rabszolgaságától, a bûntõl és a gonoszságtól. Ezekben az utolsó idõkben a Sátán és az összes gonosz szellemek elleni harc keményebb és véresebb lesz, mert az õ jármának egyetemes hatalma alatt éltek. Akkor pedig megértitek, mennyire az Én feladatomhoz, a Napba öltözött Asszony fel-adatához, a Sátán legyõzõjéhez tartozik az, hogy megkötözzem a Sárkányt, s hogy letaszítsam a tüzes pokolba, ahonnan nem lesz képes eljönni többé, hogy ártson a világban. Abban Krisztus fog uralkodni. Jézus dicsõségben jön vissza, hogy az egész teremtett nagyvilágot visszavigye teljes ragyogásában az új földi paradicsom állapotába. A bûnös város ekkorra már teljesen eltûnik, és így az egész teremtés örömmel nyílik meg a Szent Város befogadására, az égbõl alá-szállt Új Jeruzsálem befogadására, ami Isten lakóhelye lesz az emberek között. (Teramo, 1992. december 8.)



„Az idõk vége. Többször is bejelentettem nektek, hogy közeledik az idõk vége, és Jézus dicsõségben megvalósuló (második - Cz. L.) eljövetele. Most abban akarlak segíteni benneteket, hogy megértsétek a Szentírásban leírt jeleket, mik az Õ dicsõséges, immár közelgõ visszatértét jelzik. Ezek a jelek elõtûnnek az Evangéliumokban, Szent Péter és Pál leveleiben, amelyek ezekben az években válnak valóra. Az elsõ jel a tévedések terjedése, amelyek a hit elvesztéséhez és a hittõl való elpártoláshoz vezetnek. Ezeket a tévedéseket hamis tanítók, híres teológusok terjesztik, akik nem az Evangélium igazságát tanítják, de fertõzõ eretnekségeket, amelyek téves és emberi észjáráson alapszanak. A tévedések tanításának révén vesztik el az igaz hitet, és terjed el mindenütt a nagy hite-hagyás. A második jel a testvérgyilkos harcok és háborúk kirobbanása, amik az erõszak és a gyûlölet elhatalmasodásához vezetnek, és egyre több szívben hûl ki a szeretet, miközben egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, mint a járványok, éhínség, árvizek és földrengések. A harmadik jel az a véres üldözés, amit azok szenvednek el, akik hûségesek maradnak Jézushoz és az Õ Evangéliumához, és erõsek maradnak a hitben. (...) Különösen szeretett fiaim, gondoljatok azokra a nagy üldözésekre, amelyeknek az Egyház alá lesz vetve, és az utolsó Pápák (magyarázat: a katolikus Egyház által máig nem kanonizált Malakiás-jövendölések szerint II. János Pál után ‘még két pápa van hátra’ Jézus második eljöveteléig; - az utolsó pápa II. Péter, akinek idejében az Egyház betölti küldetését) apostoli buzgalmára, fõképpen az Én Pápámra: II. János Pálra, ahogyan a Föld minden nemzetének hirdeti az Evangéliumot. „Aztán majd el-fognak, üldöznek és megölnek titeket, és miattam gyûlölni fog minden nemzet. Sokan el is tántorodnak hitüktõl, elárulják és gyûlölni fogják egymást. Isten országának ezt az örömhírét pedig hirdetik majd az egész világon bizonyságul minden nemzetnek. Csak akkor jön el a vég.” (Mt 24, 9-10). A negyedik jel a gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. Behatol Isten Szent Templomába, és helyet foglal az Õ trónusán és Istenként imádtatja magát. „... és nyilvánvalónak kell lennie a bûn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki Isten fölé emelkedik, vagyis minden fölé, ami szent. Jöttét a Sátán közremûködésével mindenféle feltûnõ tett, szemfényvesztõ jel, hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás...” (Tessz 2). „Akkor majd meglátjátok a szent helyen a Dániel próféta által meg-jövendölt gyalázatos pusztulást, - aki olvassa, értse meg...” (Mt 24,15). Fiaim, hogy megértsétek, miben áll e rettenetes gyalázat, - olvassátok el, mit jövendölt Dániel próféta. „Eredj Dániel, mert el vannak zárva és le vannak pecsételve e szavak a végsõ idõkig! Sokat kiválasztanak, megtisztítanak és próbára tesznek, ám a gonoszok tovább folytatják gonoszságukat. A gonoszok közül senki sem jut el a belátásra, de az értõ szívûek meg fogják érteni. Attól az idõtõl kezdve, amint megszûnik a mindennapi áldozat és felállítják a vészt hozó undokságot - ezerkétszázkilencven nap lesz (ti.: ‘hátra’ - Cz. L.). Boldog, aki bízni tud és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.” (Dán 12,9-12). A szentmise, a mindennapi Áldozat, a tiszta felajánlás, amit az úrnak ajánlanak fel minden-felé napkelettõl napnyugtáig. A szentmiseáldozat a Kálvárián Jézus által fel-ajánlott áldozatnak a megújítása és megjelenítése. Elfogadják a protestáns tanítást; - azt mondják majd, hogy a szentmise nem is áldozat, csupán a szent vacsora, vagyis annak emléke, amit Jézus az Utolsó Vacsorán végbevitt! S így eltörlik majd a szentmise gyakorlatát. A szentmiseáldozat mindennapi be-mutatásának eltörlése jelenti a gyalázatos szentségtörést, amit az Antikrisztus visz végbe, aminek három és fél év lesz kb. az idõtartama, vagyis ezerkétszáz-kilencven nap. (Senki ne gondolja, hogy a megjövendölt történések célratörõ és közvetlen elõzményei nem zajlanak már - nem is annyira titokban! - hosszú évek óta. Amikor az Antikrisztus kvázi végképp ‘felfedi magát’, beköltözik az újból felépült jeruzsálemi Salamon Templomába, ahol ‘Istenné’ kiáltja ki magát, - az már a végkifejlet. Ám annak a világállamnak az antikrisztusi szervezése, melynek a királyi trónusára végül Krisztus képében, Krisztus álruháját magára öltve akar felülni, - már évtizedek óta folyik. Az Antikrisztus világállamát a szabadkõmûves páholyok szervezik. A világállam felállításának egyik legfontosabb alappillére a világvallás, ami egyfajta hamis ökumenizmus, amely éppen protestáns-fellázadó szellemiségében az ortodox zsidó és a keresztény katolikus vallás egyesítésére, egybeötvözésére, és végsõ fokon valamennyi egyistenhívõ vallás integrációjára törekszik, persze az iszlám kirekesztésével. A kötelezõ világ-egyenvallás eltörli a szentmiseáldozat bemutatását, mert Krisztus Isten Fia voltát, a világot megváltó küldetését ‘csak formálisan’ ismeri el. Az Antikrisztus ‘Jézus vérvonalából’ fogja ‘származtatni’ önmagát, és kényszerûségbõl magára veszi Jézus Krisztus evilági ‘szerepének eljátszását’ is, - de a végsõ célja Jézus áldozatának megsemmisítése, az egész emberiség végzetes félrevezetése, és Isten teremtõ-gondviselõ-üdvözítõ tervének meghiúsítása. - Cz. L.)


„Az ötödik jelet a rendkívüli tünemények alkotják, melyek az égbolton lesznek láthatók. ‘A Nap elsötétedik, a Hold nem ad majd világosságot és a csillagok lehullanak az égrõl, s az ég erõi megrendülnek’. (Mt 24,29). A Fatimában az utolsó megjelenésemkor végbement napcsoda azt akarja megmutatni nektek, hogy immár beléptetek abba a korszakba, amelyben ezek az események meg-valósulnak, s amelyek elõkészítenek benneteket Jézus dicsõségben való vissza-térésére. ‘Akkor majd feltûnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásba tör ki a Föld minden népe, mert meglátják az Emberfiát, amint eljön az ég felhõin nagy hatalommal és dicsõséggel.’ (Mt 24,30). (...) A vége felé közelgõ év és az új esztendõ részét alkotják a nagy szorongattatásnak, melynek során elterjed a hitelhagyás, megszaporodnak a háborúk, sokhelyütt természeti katasztrófák történnek, megerõsödnek az üldözések, az Evangélium eljutott immár minden néphez, rendkívüli jelek észlelhetõk az égben és egyre közeledik az Antikrisztus fellépésének ideje. (...) ‘Vegyetek példát a fügefáról: amikor ága már gyönge és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Amikor mindezt látjátok, hát tudjátok meg ti is, hogy közel van már, az ajtóban.’ (Mt 24,32-33).”


(Vicenza, 1992. december 31.)



„Jézus dicsõséges Országa mindenekelõtt a lelkekben alakul meg. Ez Jézus isteni uralkodásának legértékesebb része. Voltaképp ezért lett az Ige emberré, és jött közénk lakozni. A Fiú ezért lett engedelmes az Atyának egész a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Jézus végbevitte a Megváltást a Kálvárián, miáltal megmenekültetek a Sátán hatalmától, megszabadultatok a bûntõl és a Sátán rabságának a jármától, Isten fiaivá váltatok, mert közli veletek a szeretetét és a saját életét. A szeretettõl megújult szívek, a kegyelemtõl megszentelt lelkek képezik tehát Jézus isteni uralkodásának a legértékesebb részét.


Krisztus dicsõséges Országa egybeesik az életszentség és a tisztaság, a szeretet és az igazságosság, az öröm és a béke általános felvirágzásával. Mert az ember szívét átalakítja a Szentlélek hatalmas ereje, aki kiárad reája, új Pünkösdjének tervével. A lelkeket megvilágítja a Szentháromság jelenléte, kifejleszti bennük minden erény rendkívüli fejlõdését.


Krisztus dicsõséges Országa sugározni fog mindenki új életformájában. Mert rávezet benneteket, hogy csak az Úr dicsõségéért éljetek. Az Úr akkor dicsõül meg, amikor mindannyian tökéletesen véghezviszitek az isteni Akaratát. Az Õ dicsõséges Országa egybeesik Isten Akaratának a tökéletes beteljesedésével, minden teremtménye részérõl oly módon, hogy amint a mennyben van, úgy legyen ezen a Földön is. Ez azonban nem lehetséges, ha elõbb nem gyõzik le a Sátánt, a kísértõt, a gonoszság lelkét, aki mindig közbelépett a történelemben, hogy fellázítsa az embereket az úr ellen, a törvénye iránti engedetlenség által.


Krisztus dicsõséges Országa megalakul a Sátán és minden gonosz lélek teljes veresége és ördögi hatalmuk lerombolása után. Ezért megkötözik, a pokolba ûzik, és a mélység kapuját bezárják, hogy többé ne tudjanak kijönni és ártani a világban. A világban Krisztus fog uralkodni.


Krisztus dicsõséges Országa végül egybeesik Jézus eucharisztikus uralmának diadalával. Mert egy megtisztult és megszentelt, a Szeretettõl teljesen megújult világban Jézus kinyilvánítja magát, eucharisztikus jelenléte misztériumában. Az Eucharisztia felszabadítja egész isteni erejét, és új Nappá válik, mely fénylõ sugarait tükrözi a szívekbe és a lelkekbe, az egyének, a családok és a népek életébe, egyetlen tanulékony és szelíd aklot formálva mindenkibõl, amelynek Jézus lesz az egyetlen Pásztora. Az új Ég és az új Föld felé vezet titeket az Égi Édesanyátok, aki ma összegyûjt benneteket a világ minden részébõl, hogy az érkezõ Úr fogadására készítsen fel titeket.”


(Sydney, 1993. november 21.)



„Ezek azok az évek, amikor az új Egyházat és az új emberiséget formálom a Szeplõtelen Szívem égi kertjében. Ezek az én diadalmamnak az évei!


A Sátán félrevezette az egész emberiséget, eltávolította az Istentõl; megalkotta számára a romlottságának bálványait: az élvezetet, a pénzt, a kevélységet, az önzést, a szórakozást és a tisztátalanságot. Ezért fenyegeti az emberiséget az erõszak, a gyûlölet, a lázadás és a háború. Ezekben az években látni fogjátok a büntetést, amivel az Isten Igazságossága megtisztítja ezt a világot, amely ma ezerszer rosszabb, mint a Vízözön idején volt, és annyira a Rossz szellemeinek hatalmában van. Ezért összegyûjtöm a Föld minden részébõl a gyermekeimet, és bezárom õket Szeplõtelen Szívem biztos menedékébe, hogy megvédjem és megmentsem õket a nagy megpróbáltatás idején, ami már elérkezett mindenki számára. Ugyanazokban az években, amikor a Sátán diadalmaskodik, az ön-megsemmisüléshez vezetve az emberiséget; az anyai Szívem is diadalmaskodik, aki a kis fiait az üdvösség és a béke útjára vezeti. A Sátán behatolt az Egyház belsejébe, és sikerült neki elhomályosítania annak tündöklését. Az életszentség ragyogását elhomályosította a bûn sötétségével, a megosztottság sebével kezet emelt egységének az erejére, a tévedések terjesztésével az Igazság hirdetésében sebezte meg. Az Egyház az én annyira beteg szegény leányom! Mindenhonnan hívom a kis fiaimat, ajánlják magukat Szeplõtelen Szívemnek, gyermekekként bízzák magukat énrám. Így Szeplõtelen Szívem kertjében mindennap alakítom a szent, egységes, az Evangéliumhoz hûséges új Egyházat, amelyik tökéletes tanúságot tesz majd Jézusról. Ezek azok az évek, amikor a Sátán gyõztesként uralkodik, azonban ezek az én diadalomnak az évei is. Az én fényem annál erõsebbé válik, minél jobban beléptek a küzdelem döntõ szakaszába. Végül a gyõzelem Szeplõtelen Édesanyátoké lesz, aki szûzi sarkával széttiporja a kígyó fejét, és a kezével megkötözi a nagy sárkányt, hogy így erõtlenné váljon, és ne árthasson a világban. Ezáltal az emberiség, valamint az Egyház megismeri azt a korszakot, amit most bizalomban és imában, szenvedésben és reményben vártok. Ezért mától kezdve látjátok, miként a felkelõ hajnalt, hogy a fényem mind erõsebbé válik, egészen addig, amíg be nem fedi az egész Földet, amely készen fog állni, hogy megnyíljon az új nappal felé, amely Szeplõtelen Szívem a világban aratott diadalával kezdõdik.”


(Perth, 1993. december 8.)



„Nagy az én aggodalmam, mert e nagy beteg emberiség folytatja az Istennek s az Õ szeretettörvényének a makacs visszautasítását. Sokféleképpen, sok jellel és rendkívüli beavatkozással léptem közbe ez év alatt, hogy felhívjam az egész emberiséget a megtérésre és az Úrhoz való visszatérésre.


De nem hallgattak meg!


Az Úr nevét gyalázzák, és az Õ napját mindinkább megszentségtelenítik. Az önzés fojtogatja az emberek szívét, kik hideggé és zárkózottá váltak azért, mert képtelenek a szeretetre. Az élet értékét megvetik, növekszenek az erõszakok és az öngyilkosságok; minden eszközt felhasználnak, hogy megakadályozzák az új teremtmények születését, mindenütt szaporodnak az önkéntes magzatölések. Ezek a szörnyû bûncselekmények, amelyek éjjel és nappal bosszúért kiáltanak Istenetek színe elõtt, s a tisztátalanság úgy terjed, mint a sár áradata, amely mindent elborít.


Az isteni igazságosság kelyhe betelt, és túlcsordult.


Én látom a büntetést, amivel az isteni Irgalmasság megtisztítani és üdvözíteni akarja a szegény, bûnös emberiséget. Mily számosak és nagyok a rátok váró szenvedések, szegény fiaim, akiket annyira tõrbe csal és becsap a Sátán, a Gonoszság Lelke, aki megkísért és a halálba visz benneteket.


Nagy az én aggodalmam, mert az én Egyházam is a gonosz erõk hatalmában van, amelyek veszélyeztetik, és megkísérlik belülrõl lerombolni.


A Szabadkõmûvesség magába az Egyház belsejébe helyezte - ahol Fiam, Jézus Helytartója (a pápa) székel - saját központját, ördögi hatalmával együtt, és innen terjeszti ki gonosz befolyását a világ minden részére.


Most is az övéi árulják majd el az Egyházat, kegyetlenül fogják üldözni és vér-padra ítélni. Én látom, hogy a véres üldözés már az ajtók elõtt van, s mennyien szóródnak szét közületek e szörnyû orkán heves viharától. Vegyetek részt ezen órákban az én nagy aggodalmamban, és egyesüljetek mindannyian a közben-járás és a jóvátétel imájában!


(Milánó 1993. december 31.)



„A Kálvária órája már elérkezett.


A Kálvária órája elérkezett az Egyház számára, amely hivatott, hogy áldozatul ajánlja magát, és hogy feláldozzák a véres vértanúsága Keresztjén.


A Kálvária órája elérkezett e szegény emberiség számára, amely már elkezdi élni a büntetésének fájdalmas óráit.


A Kálvária órája elérkezett számotokra, szeretteim, mivel most már beléptetek a nagy gyötrelmek befejezõ idejébe. (...)


Nyissátok meg szíveteket a reménynek!


(Róma, 1994. május 1.)



„Ez egy apokaliptikus üzenet.


Ez az idõk végérõl szól.


Ez hirdeti és elõkészíti Fiam, Jézus dicsõségben való visszatérését. (...)


Csak a Szeplõtelen Szívemben találtok menedéket a büntetés idején, vígaszt a szenvedés órájában, felemelést a kimondhatatlan szenvedések között, fényt a legsûrûbb sötétség napjaiban, hûsítést a felemésztõ tûz lángjai között, bizalmat és reményt egy most már általánossá váló kétségbeesés közepette. (...)


Amikor az Egyházba be fog lépni a gonosz Ember (az Antikrisztus, aki majd az újjáépült Jeruzsálemi Templomban Istenné kiáltja ki magát - Cz. L.), ki beteljesíti a pusztulás gyalázatát, s amelynek csúcspontja a szörnyû szentségtörésben lesz - miközben a nagy hittagadás mindenfelé elterjed, akkor Szeplõtelen Szívem össze fogja gyûjteni a hûséges kis maradékot, amely a szenvedésben, imában és reményben várni fogja Fiam, Jézus dicsõségben való eljöttét. Ezért ma fel-hívlak benneteket, nézzetek a nagy világosságra, amely Fatimából terjedt el a századotok folyamán, és amely különösen erõssé válik eme utolsó idõkben. Az enyém egy apokaliptikus üzenet, mivel bent vagytok a szívében annak, amit nektek az Isteni Írás utolsó és annyira fontos (ti. Jelenések - Cz. L.) könyvében kinyilvánítottak. Szeplõtelen Szívem fényének az Angyalaira bízom a feladatot, hogy vezessenek rá ezeknek az eseményeknek a megértésére most, amikor Én felnyitottam nektek a lepecsételt könyvet.”


(Caravaggio-i Szentély, 1994. május 13.)



Ma, amikor ezeket a sorokat befejezem, 2004. április 23-ika van.


Napok óta szállingóznak a nemhivatalos hírek, híresztelések (SMS-ek, - Te is add tovább!), hogy Krisztus földi helytartója, II. János Pál pápa imáinkat kéri, mert a testi erejének lassan a végére ér. Imádkozzuk el együtt: Üdvöz légy Mária, malaszttal teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus. Asszonyunk Szûz Mária, Istennek szent anyja imádkozzál érettünk bûnösökért, most és halálunk óráján - ámen.



Urunk-Istenünk, kérünk Téged, add, hogy a konklávé ne az Antikrisztust válassza meg Fiad, Krisztus utolsó elõtti földi helytartójának.


De ha meg kell történnie, legyen meg a Te akaratod, miképpen mennyben, akként itt a Földön is...






Epilógus



Pünkösd bizonysága



Wilhelm Heisenberg atomfizikus, a mikrorészecskék, illetve a határozatlansági relációk világának legavatottabb ismerõje egyszer valami ilyesmit mondott:


„A tudás italának minden cseppje istentagadás, de a pohár alján bizony ott van az Isten.” Ebben az egyetlen mondatban sûrítve benne foglaltatik az emberi nem egész tragédiája. A Paradicsomból az elsõ emberpár, Ádám és Éva azért ûzetett ki a Teremtõ által, mert evett a tiltott gyümölcsbõl, az almából, ami a tudás fáján termett. „Az orcátok verítékével keressétek ezentúl a kenyereteket!” - mondta az Úr, útjukra bocsátva a bûnösöket...


Az ember szaporodni kezdett, hogy a szelleme hatalmát kiterjessze a teljes Föld-golyóra, hogy uralma alá kényszerítse a természetet.


A technikai fejlõdés elképesztõ távlatokat nyitott a faekétõl az ûrrakétáig...



A pénz, az információ és a hatalom birtoklása fantasztikus kényelmet biztosított a gazdagok számára, már nincs is olyan anyagi kívánságuk, ami nem teljesíthetõ.


A tudomány viharos gyorsasággal tárja fel a világ valamennyi titkát, és valóban: minden újabb tudás, ismeret látszólag bizonyíték Isten ellen...


Van néhány terület, néhány megfejthetetlennek látszó titok, amivel a tudomány s a technika nem tud mit kezdeni. Úgy tûnik, hogy az ember csak vendég a saját bolygóján; - amit ‘készen’ kap, azzal mindig ragyogóan elboldogul, de azonnal tanácstalanná válik, ha a teremtéssel próbálkozik...


Az ember legnagyobb problémája a halál legyõzhetetlensége, vagyis hogy mind-máig nem képes az élettelenbõl élõt teremteni. Amit a tudomány e legfõbb titkok megfejtéséért makacsul elkövet, az már nem is egyszerûen istentagadás, hanem istenkáromlás; a génsebészettõl egész a klónozásig. A végsõ cél a halhatatlanság elérése, miáltal Isten végleg ‘kiiktathatóvá’ válik...


Pedig épp az eredeti bûn büntetéseként kaptuk a halált, az anyagi-fizikai lényünk megsemmisülésének elkerülhetetlenségét, ami persze nem érinti személyiségünk lényegét, Istentõl kapott lelkünket, ami halhatatlan.


A tudomány és a technika az emberi lélekkel nem foglalkozik, mivel az kívül esik eszközeinek alkalmazhatóságán. Az emberi lélek gondozását a valódi tudósok az egyházra, a papokra ‘bízzák’, olyan tudás birtokosaira, amit hitnek nevezünk.


A hit tárgya a túlvilág, az üdvözülés és a feltámadás.


Mind olyan dolgok, amelyek tudományos ésszel felfoghatatlanok.


De vajon éppen nem megfordítva van-e minden?!


Feltehetõ, hogy a szellemvilág - Isten! - az egyetlen valós létezõ, mert az anyagi világ merõ látszólagosság: amint megfognád, gyorsan elillan.


A mikrokozmosz és a makrokozmosz egyaránt gyanúsan illékony!


Heisenberg kénytelen volt felállítani a határozatlanság relációját, mert kísérleti úton megértette: a fény egyszerre hullám és részecske, - a mozgó fotonnak nincs nyugalmi tömege. Az atommag körül keringõ elektronnak csak a helyét, vagy a sebességét ismerhetjük, de nyugalmi állapotban szintén megfoghatatlan.


Anyag és mozgás elválaszthatatlanok.



Az elemi részecskék viselkedése tehát nem determinisztikus, így csak statisztikai valószínûséggel írható le, - ez a határozatlansági reláció lényege.


Mivel az anyag csak térben és idõben létezik, kézenfekvõ feltevés, hogy egy más dimenziórendszerben (erõtérben, mezõben) az anyag egészen más jellemzõkkel, tulajdonsságokkal bír, vagy egyszerûen el is tûnik, kámforrá válik.


Az anyag átmeneti struktúra, halandó erõtér, ideiglenes mezõ, illékony energia, amely gõzölgõ cseppként oldódik fel az örökkévaló Istenben örök erõterében.


Albert Einstein fizikus tulajdonképpen ugyanezt a határozatlanságot írta le a makrokozmoszban is, az általános és speciális relativitás elméletével.


Az anyag és az energia ekvivalenciája (E = mc²) következtében különös dolgok történnek a gyorsuló, fénysebességet közelítõ ûrhajó közvetlen környezetében: az idõ múlása lassul, az anyagból épített ûrhajó tömege pedig a haladás irányában meghosszabbodik.



Anyag, mozgás, sebesség, tér és idõ relatívak: egymás függvényei.


Hubble asztrofizikus a galaxisok vöröseltolódásából (Hubble-effektus) felfedezte, hogy a világûrben a csillagrendszerek távolodnak egymástól, és minél távolabbra vannak, a szökési sebességük annál nagyobb. A látható világ tehát tágul - ez a táguló Világegyetem elmélete -, amibõl szükségszerûen következik az is, hogy a teremtett anyag valamikor egyetlen mikro-pontban sûrûsödött össze.


A zéró idõpontban még nem volt sem mozgás, sem anyag, sem semmi.


Az õsrobbanás volt a teremtés, - a többi már ‘csak szimpla’ evolúció...



Pierre Teilhard de Chardin jezsuita paleontológus-filozófus atya elmélete szerint a radiális energia (a teremtõ erõ) az anyagi környezetben egyre cifrább ruhát ölt, vagyis egyre bonyolultabb struktúrává alakul.


A fejlõdés - fény, atom, molekula, sejt, szervezet, tudat - egy grandiózus történet, az egyre magasabbra szervezõdõ anyag története; a ‘semmibõl’ teremtett anyag egyre összetettebb lépcsõfokként szolgál a radiális energiának, a szellemnek (a nooszférának), hogy mind fejlettebb szintre hágva, visszatérhessen teremtõjéhez, az Istenhez...


A földi ember nagyszerû szellemi teljesítményei ellenére bizonyos, meghatározott korlátokat nem léphet át. A legnyilvánvalóbb ilyen - nem csupán fizikai - korlát a fénysebesség, mely a még anyaghoz kötõdõ, létezõ legnagyobb mozgási energia.


A fény sebességénél gyorsabban mozgó anyag nincs.


Más szóval: ami a fénynél gyorsabb, az már nem lehet anyagi létezõ.


A mikrovilág részecskéi megközelítve a fénysebességet - eltûnnek.


A ‘szökevény’ csillagrendszerek elérve a fénysebességet - láthatatlanná válnak.


A részecskék és a galaxisok feloldódnak a végtelen fényben.


Az élet keletkezése, a halál utáni világ, a szellemi szféra - a lélek üdve és a test feltámadása isteni titkok, hittitkok - a tudásunk felett álló tények.


A festett világ csak díszlet, amolyan valódinak látszó virtuális kellék - színpad.


Az eltûnõ anyag mögül elõtûnik drámánk írója és rendezõje, az Isten.



Jézus tanítványai, az apostolok is gyarló emberként tévelyegtek, kételkedtek (leg-inkább Tamás!), amíg bizonyságot nem nyertek. Még Péter, a szikla - Jézus halála és feltámadása után a keresztény római katolikus anyaszentegyház legelsõ pápája - is háromszor tagadta meg az Urat, mielõtt a kakas kukorékolt. Tamás pedig csak akkor hitt, amikor tapinthatta Krisztus sebeit, azok behegedt helyét az Úr feltámadt testén. Megpróbáltatásaik és szenvedéseik (András például kereszt-halált halt, innen az andráskereszt elnevezés) dacára az apostolok dolga ‘könnyû’ volt. A hitüket tudásra váltotta a Mester, beavatta õket, azért, hogy még hívebben szolgáljanak. Mert a hit - legyen bármilyen erõs is - mindig gyengébb a ‘csodák’ tudásánál. A tudás - megszentelõ kegyelem. Kegyelem az arra érdemeseknek, hogy ne gyötrõdjenek a hit gyakori kételyei között. Az apostolok még életükben kegyelmet kaptak...



De vajon tényleg olyan nehéz, sokkal nehezebb-e ma, minékünk?!


Vajon tényleg arra vagyunk kárhoztatva, hogy a fizikai halálunk utánra remélt fel-támadásunkig és üdvözülésünkig kétségek között vergõdjünk?


Mert ezen a ponton a valóság és az igazság egybeesik!


Bárki számára kézzelfogható, mert csak karnyújtásnyira van a megfejtés.


Akár poszterré is nagyíthatod, és plasztikusan a szobád falára szegezheted, mint tette ezt Sándor András († 1997.) író is, egri otthonában.


A fenséges, szenvedõ férfiarcról beszélek, a feltámadás vakító energiájának fény-lenyomatáról, pillanatfelvételérõl, - Jézus Krisztus arcáról a torinói leplen.


(Szemben a templomos hittel, amely szerint az Molay Jakab nagymester arca.)


Hit nélkül is tudhatod, tudnod kell, hogy ez az Õ arca! A Megváltóé!!


Csak ránézel, és meglátod, megtudod, - mert ilyen arc nincs másik.


A tekintetében szenvedés, bánat, megbocsátás és a feltámadás tudása.


Meghalt, üdvözült, fénnyé lett, feltámadt; - és eljön, ahányszor csak akar.


Bizonyságot tett az apostoloknak, hogy végrehajtsák a testamentumát.


Bizonyságot tett nekünk, amikor mementóul reánk hagyta az arcát.



Erõsítsen bennünket pünkösdi tudásunkban a megszentelõ kegyelem!

A pánik és a remény világrendje



Miközben világunk és életünk dolgai abszolút csõdbe menni készülnek; valahol a távolban mintha felcsillanni látszana egy halvány reménysugár, ami a szívünkbõl jön. Olvasom a Nemzetõrben, hogy Nostradamus megjósolta a harmadik világ-háborút is; nagyjából úgy, amint majd mostanában elkövetkezik.


Végig gondoltuk-e már, mit is jelent ‘tudományos értelemben’ - tehát mint tény -, hogy valaki több-száz évvel elõre látja-látta a jövõt?! Mert akár gonosz és sötét erõk megszállottja (varázsló, démon, stb.) az illetõ, - akár a gondviselõ Jóisten prófétája: a jövõlátás csak egy módon lehetséges. A jövõ már ma is létezik...


Tudnunk kell, hogy a jövõ ‘létezése’ nem egyszerûen egy történelmi trend többé-kevésbé látható vagy pontos meghosszabbítása, hanem a teremtett világ valódi felépítésébõl következõ ‘objektív szükségszerûség’. A világ valódi szerkezete azt jelenti, hogy minden látható és láthatatlan létezõ egyszerre anyagi és szellemi természetû is, de a kettõ egységében a szellem, és az õ akarata az elsõdleges és meghatározó (domináns); annak ellenére, hogy a Mindenség látszólag ‘tisztán’ anyagi megjelenésû. Tudnunk kell azt is, hogy a teremtõ Isten - noha pontosan tudta, milyen világot hozott létre a semmibõl - a teremtés tervében nem kizárólag ‘egyvariációs modellel’ dolgozott; vagyis nem rögzítette elõre a végkimenetelt. A történelem minden egyes mozzanatát a szabad akarattal felruházott emberekre bízta; felcsillantva elõttünk a lehetõséget, hogy szép és békés világban hasznos és boldog életet élhessünk. Az ember kettõs természete - lelkes állat, vagyis isteni és állati tulajdonságok közös hordozója -, mint belsõ önellentmondás vezethetett oda, hogy a szabad akarat isteni felhatalmazást követelt magának, még mielõtt az ember kiérdemelhette volna, hogy a teremtés alkotó részese lehessen. Mások felett szeretett volna (és szeret!) uralkodni, noha még önmagán sem tanult meg. A Gonosz nagyjából éppen olyan ‘jól’ ismeri a teremtés tervét - a végkimenetelek lehetséges variációival együtt -, mint a Teremtõ. Mivel azonban nem éri fel sem ésszel, sem szeretettel annak nagyszerûségét, - irigységbõl minduntalan elrontani igyekszik a Terv megvalósulását. Negatív akaratát rajtunk, embereken keresztül igyekszik érvényesíteni, mivel az ereje, a hatalma csak bennünk s rajtunk létezik. Emberi (kettõs) természetünkben - szabad akaratunk révén - a terv koncepciója, illetve ‘az elrontás igyekezete’ egyidejûleg mûködik és dolgozik; persze minden emberben más és más irányban, arányokkal és módon. Az emberi történelem így a valaha élt, a ma és a jövõben élõ összes ember ‘tárgyi’ (történelemalkotó) életei valamennyi cselekedetének a kvázi eredõjeként alakul ki. De ne higgyük, hogy a történelem maga volna a statikus, statisztikai valószínûség; minden ‘irányultság’ nélkül...! Nem, a történelem mégis egyfajta dinamikus konvergencia, közeledés Istenhez, s a grandiózus terve (a Teremtés) végsõ megvalósulásához; ámde nem egyenes vonalban, hanem meglehetõs vargabetûkkel. Ezek a kitérõk egészen az utolsó pillanatig kétségessé teszik ‘a végeredményt’; sõt, elrejtik a trend valódi irányvonalát is az avatatlan szemek elõl. Csak a beavatottak láthatják viszonylag tisztán a jövõt, mert õk átlátnak a színpadi mû-ködön, amit a Sátán gerjeszt, hogy mindenkit megtévesszen, s a Paradicsom helyett ‘az erdõbe’ vezessen minket...


Mindez nem változtat azon, hogy a végkimenetel ma is kétesélyesnek látszik.



Az Amerikai Egyesült Államok persze ‘tisztán látja’, mik a világhatalmi érdekei; csak azt nem látja tisztán, hogy ezek érvényesítésével az isteni terv tönkretételén dolgozik, amivel az egész világot a szinte biztos pusztulásba taszítja. De mi lehet ennek az ostoba vakrepülésnek az igazi oka? Igaz-e vajon, hogy a gyötrelmeink mindig csak arra - az egyébként valós! - generális okra vezethetõk vissza, hogy a hatalom káderiskolája a kontraszelekcióra épül?! Néró, Caligula effektív õrültek voltak, valószínûleg Hitler is - a hatalom cezaromániás megszállottjai -; ámde mi a helyzet például Nagy Sándorral, Julius Cézárral, Bonaparte Napóleonnal vagy Leninnel s Sztálinnal; az õ esetükben ez nem annyira nyilvánvaló. Mondhatnánk: egzaltáltak voltak ugyan, de ‘az õrültségükben’ vitathatatlanul volt - rendszer! Ez azonban még nem jelenti azt, hogy õk csinálták volna az igazi történelmet, - akár negatív (dezintegratív, széthúzó, romboló), akár pozitív (egységesítõ, összetartó, építõ) tendenciáira, trendjére gondolunk. Bábfigurák voltak csak; egy rejtõzködõ háttérhatalom kezében, amelyik Isten nélkül képzeli el a világ irányítását. A mai USA vezetõi mind azt hiszik, hogy a világ sorsa a kezeikbe tétetett le, gõgjükben nem veszik észre, hogy csak eszközei a Káosz Hercegének, akinek éppen az a célja, hogy a világ katonailag legerõsebb hatalmát üldözési mániába, paranoiába kergesse, s ezáltal páni félelembe, vak rettegésbe taszítsa az egész emberiséget, - ami a legjobb út a másként gondolkodók elhallgattatására, a világ elpusztítására. A háttérhatalom az USÁ-t, ostoba és rövidlátó vezetõit, high-tech arzenálját csak felhasználja; és egyáltalán nem azért - mint azt hiszik! -, hogy Amerikát az egész világ urává tegye, hanem azért, hogy általa sûrû füst, sötétség boruljon a Földre...


Isten nélkül és ellen nem lehet Paradicsomot csinálni sem a Földön, sem másutt.


Az USA s a háttérhatalom rejtett céljai ezért összekeveredtek. Mondhatnánk úgy is, hogy a háttérhatalom látszólag az USA stratégiai céljait valósítja meg, s bár pontosan tudja, hogy azok igazából megvalósíthatatlanok, mégis erõlteti azokat, mert ‘megvalósításuk kísérlete’ saját, sokkal gonoszabb terveit szolgálja ki. Ez a rejtõzködõ háttérhatalom volt az, amelyik össznépi paranoiába kergette Amerika egész lakosságát; 80 és 100 közötti, rendkívül alacsony IQ-jú vezetõit pedig arra használja fel, hogy általános belföldi és nemzetközi pánikot szítsanak, keltsenek és tartsanak fönn egy személytelen, megnevezhetetlen (azonosíthatatlan) ‘terror’ elleni harc ürügyén, ami a permanens harmadik világháború észrevétlenül történõ ‘bevezetésének’ alapfeltétele. Hiába próbálják a terrorista közellenség személyét megnevezni - Usama bin Laden, Szaddám Huszein, stb. -; a sors iróniája, hogy ezek sorra eltûnnek, s mindegy, hogy egy barlangban, vagy a halál szorításában... Egyébként is: a ‘még megnevezhetõ’ közellenségek elfogytak; ki a következõ?!


Mindezt úgy kell elképzelni, hogy az isteni teremtés tervével szembe úszó háttér-hatalom mint minden valós teljesítménnyel fedezetlen uzsora-és tõzsde-világpénz, valamint a történelmileg kialakult szakrális tudás és hatalom egyedüli birtokosa, - a Föld legerõsebb államát, az USÁ-t szponzorálja azért, hogy megvalósíthassa a világ végsõ szétzúzásának õsi, sátáni projektjét, miáltal ‘megbukna’ a Teremtés. Mindezt az aljasságot együtt úgy adják el s be a világ népeinek, mint felszabadító és kvázi önfeláldozó tevékenységet, mint a legtökéletesebb liberális demokrácia egyébként igen sokba kerülõ exportját, amiért mindannyian hálával tartozunk. Az önzetlen szponzorálás ‘közkívánatnak örvendõ’ remélt végeredménye persze az USA többé soha véget nem érõ (értsd: infinity justice!) világuralma lenne, ami az elképzelés szerint legalább egy fokkal jobb lehetne a világ számára, mint az elsõ hasonló kísérletként csúfos kudarcot vallott világkommunizmus, amely iránt még ma is erõs nosztalgia él az önazonosságát elveszített, dezorganizált Európában...


Csak hát Amerika nem a Paradicsom, és persze soha nem lesz a világ ura!



Az említett kettõs célrendszer az alábbiakban vázolható fel:


n Geopolitikai és effektív térfoglalás Oroszországgal és Kínával szemben.


n A legfontosabb arab olaj-országok elfoglalása egymás után.


n Terrorellenes háború címén újkori keresztes hadjárat az iszlám ellen.


n A pánikkeltõ ‘Nagy Testvér’ (Orwell) új világrendjének felépítése.


n A világ újrafelosztása - sajátosan ‘amerikai leosztás’ szerint.



Az USA (-világhatalom) számára létfontosságú, hogy a Szovjetúnió széthullása utáni átmeneti monopolhelyzetét kihasználva (érvényesítve); ha kell, katonai erõ-fölénye latbavetésével, olyan, kvázi végleges és megváltoztathatatlan geopolitikai viszonyokat hozzon létre, ami a belátható rövidtávú és a beláthatatlan hosszútávú jövõben egyaránt lehetetlenné teszi Oroszország és/vagy Kína riválissá válását a világ-egyeduralmat megszerezni kívánó törekvésében. Ezért ‘földrajzilag is’ éket kell vernie két potenciális versenytársa közé: ezt célozta Afganisztán és Irak ‘fel-szabadítása’, ami után ‘természetszerûleg’ újabb területi hódítások következnek majd, ugyanebben a térségben. Némileg cifrázza a helyzetet, hogy Kína mintegy elõretolt felderítõ egységként taktikai és stratégiai provokációra használja Észak-Koreát, miáltal az érdekeit fenyegetõ USÁ-t próbálja távoltartani ‘felszabadító tevékenysége’ túlzott kiterjesztésétõl. Irán esetleges elfoglalása már szinte ürügy lehetne az elsõ tényleges konfliktus kirobbanására kettejük között, ám ez ma még nem érdeke Amerikának. Nyilvánvaló ezért, hogy mindenekelõtt Szíria van most a legfenyegetettebb helyzetben, hiszen a mondóka alapján õrá illik: „Jaj be’ rút!” Mert bizony a legfontosabb arab olaj-országok gyors annektálása következhet, - a megfelelõ ürügy megtalálása (Szaddám, terroristák; vegyi, rádióaktív és biológiai tömegpusztító fegyverek ‘rejtegetése’, stb.) a pánik mesterséges keltésében már gyakorlott USA számára nem jelenthet problémát. Itt jegyzem meg, hogy amivel Amerika sakkban tartja a világot, az rövidtávon ‘veszélytelennek’ tûnik ugyan, de hosszútávon a tömegpusztító fegyverek leggonoszabbja, s a neve: pszicho-terror! Gondoljunk csak a kém-mûholdas telefon-lehallgatásra, amely valamilyen kulcs-szó elhangzására ‘kódolva’, automatikusan hangfelvételt készít; a pánikkeltésre, a terrorizmustól, a bombamerényletektõl, az öngyilkos merénylõktõl, a láthatatlan tömegpusztító fegyverektõl való félelem tudatos sulykolására, ami miatt a turista-forgalom látványosan csökken, az emberek döntõ többsége alig, vagy egyáltalán nem mer repülõgépre szállni, s kétszer is meggondolja, kivel fog kezet, hiszen az anthraxtól és a legújabb, korona-vírusos tüdõgyulladástól retteg az egész világ. A liberális demokrácia - mint tudjuk - az emberek és a nemzetek közötti bensõséges bizalomra épül, amelyet plasztikusan szemléltetnek a légi útról épp hazaérkezõk televíziós képei, amint jobbra-balra laposakat pillantva, fertõzés-gátló maszkban, sietve menekülnek a repülõtérrõl. Külön fejezetet érdemelne a televíziók cinkos mûsorszerkesztése, amikor az iraki háború borzalmas tömegpusztító jeleneteinek pszichózisát azzal igyekeznek fokozni, hogy két háborús tudósítás között éppen olyan témájú akció-, kém-, vagy háborús filmet vetítenek, amely szinte egyenes folytatása a valódi hadszíntér ‘elõzõ’ történéseinek. A megélhetési gondokkal is küszködõ, amúgy is magas fokon neurotizált/hiszterizált emberek tudat-alattiját a látottak annak az elfogadására kényszerítik, hogy állandó fenyegetettségben éljék le egész további életüket, s még szeretkezés közben is viseljenek gázálarcot...


A terrorizmusellenes ‘permanens világháború’ voltaképpen egy modern keresztes háború a mohamedanizmus, az iszlám fundamentalizmus ellen, amelyben azért elsõdleges célpontok az arab országok, mert a stratégiai olajkincs birtoklása egy újabb félelmetes (gazdasági) fegyver lesz az USA kezében, mellyel nemcsak az oroszokat és a kínaiakat, de az egész világot zsarolhatja; tekintve, hogy világunk ön-és környezetgyilkos technológiája a fosszilis tüzelõanyagokra épül. Nem lenne szükségszerû, hogy így legyen (lásd pl.: Dr. Matthias Rath orvos Bush elnökhöz címzett levelét!), - de a világ a profithajhász pénzügyi lobbyk akaratából a mind rosszabb és rosszabb, a természetet kizsákmányoló és pusztító technológiák által meghatározott kényszerpályán mozog. Nyilvánvaló, hogy az USA a legnagyobb iszlám országokat, mint amilyen pl. Pakisztán - ma még - csak azért nem szállja meg, mert nincsen olajuk... Felmerül a kérdés: miért, mitõl olyan veszélyes vallás az iszlám, hogy ‘célszerû’ felszámolni?! A veszélyessége a hite komolyságában, fanatizmusában rejlik; abban, hogy olyan ‘csökönyösen’ hisz a túlvilági életben, s a földi élet kvázi-purgatóriumi (üdvözülés elõtti), siralomvölgyi mivoltában, ami a New Age ‘egyen-világvallására’, a protestáns szalon-kereszténységre már régen nem jellemzõ. Addig, amíg a mohamedán hívõ szinte gondolkodás nélkül képes a földi életét feláldozni, hogy Allah jóindulatát elnyerje, - addig az Újvilág (és már sajnos fél Európa!) ál-keresztényei még az esti box-meccsrõl, vagy a live-show-ról sem mondanának le ‘holmi üdvözülésért’, nemhogy a márkás autójukról, a profitjukról, a legújabb szeretõjükrõl vagy a kacsalábon forgó palotájukról. (Más kérdés, hogy más összefüggésben persze részben éppen az arabok, és más iszlám népek katasztrofális szegénysége az, ami a hitük fanatizmusát fenntartja.) Errõl is ír Palotás Pál (Seattle) a KAPU 2003. januári számában: „Az egyházak õsidõk óta már nem követik Jézus tisztán kijelölt útját az emberiség földi élete s túl-világi boldogulása felé. A mai keresztény egyházak a nemzetközi nagytõke kitartottjai.” Tudnunk kell, hogy a világ meghódításához, az egységes világállam megteremtéséhez egy természetfölötti hitnek álcázott, ám nagyon is csak ‘evilági érték-pilléreken’ nyugvó világvallás bevezetése is szükséges, amelyhez jó alapot adhat a mai, ‘felhígított’ keresztény hit! Nem lehetséges ugyanis a Royal Society földi Paradicsomát, az Isten nélküli liberális Édent olyan vallások ‘táptalaján’, sõt ellenében felépíteni, amelyek hívõi a földi életükben kizárólag a feltámadásra, az üdvözülésre készülnek. A túlvilágba, az üdvözülésbe vetett erõs hit meggátolja az embereket a habzsoló fogyasztásban, az élvezetek szürcsölésében; ami persze a profitráta növekedése ellen hat. A világállam nem tûri meg azokat, akik megvetik a pénzfétist, s az aranyborjú helyett a szegénységet hirdetõ és pártoló Istenben bíznak és hisznek. Ezek a hívõ emberek, ezek a másként gondolkodók átlátnak a profit szitáján; nem kenyerezhetõk le és nem vásárolhatók meg. Minden vallásos, hívõ veszélyes, mert nem esik hasra a Coca-Cola, a MacDonald’s (Rumsfeld?!); sõt, McChrystal (az USA iraki hadseregének szóvivõje) vezérõrnagy vállapjainak tiszteletétõl sem. Hívõ emberbõl soha nem lesz a Nagy Testvér alázatos szolgája. Ez az oka, amiért a valódi kereszténység után az iszlámot is fel kell számolni! Így nem igaz, hamis Samuel P. Huntington fantazmagóriája: a világban manapság nem ‘a civilizációk összecsapása’ folyik, hanem egy olyan új világrend titkos háttérhatalom általi felépítése, amely az amerikai ‘uniformis’ felhasználásával erõszakos úton uniformizálja a világot; s a pénz-vallás kötelezõvé tétele révén feleslegessé teszi és megsemmisíti a túlvilági hitre épülõ történelmi vallásokat. Nostradamus nemcsak a harmadik világháborút jövendölte meg, de azt is, hogy a világiszlám felszámolására irányul majd, s Oroszország kulcsszerepet kap ebben.


Mindezek a történések jól láthatóan Orwell 1984-ének, a Nagy Testvér országa megvalósításának baljós képét vetítik elõre; amint egyre erõteljesebben érezzük a világcsendõr gondolat-rendõrségének hatását Magyarországon is. Aki épelméjû, már régen megértette, hogy a kereskedelmi televíziók valóság-showja valójában a Nagy Testvér uralma bevezetésének elektronikus fõpróbája; egy olyan rendszeré, amelyben az egykor még gondolkodó és érzõ emberi lények szexuális torzókká válva, marionett-figurákként vonaglanak a mindenható interaktív televízió uralma alatt. Igen, a Nagy Testvér az USA után most felfalni készül a kereszténységet, s az iszlámot - a Közel-és Távol-Keletet, s a vén Európát egyaránt...


Csak egyvalaki akadályozhatja meg a Big Brother ördögi, pogány világhódítását: az értünk szenvedõ, keresztre feszített megváltó Jézus Krisztus, aki harmadnapon feltámadott, felméne a Mennyekbe, ott ül a mindenható Atyaistennek jobbja felõl, s majd eljövendõ ítélni eleveneket és holtakat...


Örvendezzünk valamennyien a Húsvét valóságában!

Ismertetés a könyv írójáról


Czike László 54 éves okleveles közgazda. Budapesten született, - hat gyermek édesapja. Ma Vácon él. Diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari karán védte meg 1977-ben, vállalati stratégiából. Harminc éves gazdasági vezetõi gyakorlattal rendelkezik; tapasztalatait a rendszerváltás elõtt még országos szocialista állami nagyvállalatoknál (Magyar Posta, Magyar Államvasutak, ÁFOR, Hungarocamion, stb.), - 1990. után pedig mint privatizációs tanácsadó szerezte. 1995. óta menedzsment (üzleti) tanácsadással, valamint szakmai tanulmányok írásával is foglalkozik.


1996-tól több nagyvállalat vezetõi tanácsadója (Antenna Hungária Rt., BKV Rt., stb.); 1997-ben pedig Peták István elnök fõtanácsadója a Magyar Televízió Rt.-ben.


Politikai, politológiai, globális közgazdasági tanulmányok, elemzések és esszék, Biblia-magyarázatok, pamfletek írásával és egyéb publicisztikával 1996. óta foglalkozik; rövidebb-hosszabb terjedelmû cikkei többek között: a Demokratában, az Új Idõkben, az Új Magyarországban, a Magyar Nemzetben, a Leleplezõben, a Nemzetõrben, a KAPU-ban és a Szövetségben láttak napvilágot, illetve jelennek meg a mai napig is. A Magyar Televízióról 1999-ben írott könyv-kézirata („A pokol legmélyebb bugyra”) kiadását eddig egyetlen kiadó sem vállalta. Eddig két könyve jelent meg: „Nexusban a Co-Nexussal” (2001.) a Válasz Könyvkiadónál, valamint a „Magyarország privatizációja” (2003.) a KAPU-nál.



Ismertetés a könyvrõl


A könyv címe - „Csillagközi mag a földi grálban” - kettõs szimbólum. Utal egyrészt az egyik vezér-esszé tartalmára (Jim Marrs: ‘A titkos uralom’ címû könyvére), a Discovery tévéadón nemrég közzétett kutatási eredményekre, amelyek a mai Irak területén talált sok ezernyi, õsi ékírással írott sumér eredetû kõtábla szövegeinek megfejtésérõl tudósítanak. A sumér ‘õstörténelem’ szerint az emberiség csillagközi származású; - egy olyan hibrid faj, amely génsebészeti beavatkozások, majd évezredeken át folytatott ‘kísérleti beltenyésztés’ (génmanipulációk, visszakeresztezések és szelekció) eredményeként egyoldalról a földi evolúció (értsd: õsember), másik oldalról az ‘intergalaktikus szuperlények’ (Annunaki) ‘össze-házasításának’ intelligens, ám agresszív és rosszra hajló ‘biológiai terméke’, öszvér teremtménye.


Az Annunaki által létrehozott földi ‘elit-fajta’ neve: a Kígyókirályok, akiknek a kitüntetett kasztja mind a mai napig titkos uralmat tart fenn, illetve gyakorol ‘a békés birkanyáj’ állapotban megtartott emberi nem fokozatosan fejlõdõ társadalmai felett - tudatlanságban tartva, félrevezetve, kizsákmányolva, meg-osztva, tehát folyamatosan manipulálva a földi emberiséget.


Az õsi elit kaszt a folytatólagos uralmát az évezredek óta létezõ titkos társaságok, a beavatottak révén gyakorolja - mind a mai napig. E társaságok tagjai állnak kapcsolatban az okkult természeti erõkkel, és rendelkeznek azzal az õsi tudással (gnózis), amellyel képesek sakkban és elbutultságban tartani a Föld valamennyi társadalmát. A hatalmuk õsforrása tehát olyan ‘titkok’ õrzése, amelyeket féltékenységbõl a beavatottakon kívül senkivel sem osztanak meg. A hatalmuk magva a pénz és információ monopóliuma. Földünk mára már túlnépesedett. Az õsi elitnek sikerült önmaga számára olyan privilegizált anyagi és szellemi, vagyoni és jövedelmi pozíciókat kivívnia, és hosszútávra is bebiztosítania, amelyeket szélesebb körben, pláne az egész emberiség számára még perspektivikusan sem lehet garantálni, mivel a Földünk energia-és nyersanyagforrásai végesek. Az eddigi fejlõdési trendek továbbfuttatása egyértelmûen földi ökológiai és társadalmi (világ-)katasztrófához vezet, vagyis a jelen állapotok - mármint, hogy százezrek dõzsölnek, miközben milliárdok éheznek - sokáig már nem tarthatók fenn. Ezt az uralkodó elit is érzi, - de az évezredeken át kivívott, és gondosan ‘karbantartott’ kiváltságairól nem hajlandó lemondani. Hogy a felgyülelmlett feszültségen némileg enyhítsen - valamint a totális pánikot elkerülendõ - megkezdte hát a titkok egy részének fokozatos kiszivárogtatását... Ma így a tudás robbanását, forradalmát is átéljük!


A könyv esszék gyûjteménye; egy logikai és idõrendi sorba felfûzve. Bemutatja azt is, hogy a mai rend-kívüli, átmeneti korban az emberiséget rohamosan átfogó világválság felé sodró globális - pénzügyi és politikai - tendenciák hogyan érvényesülnek és maradnak egyelõre titokban Magyarországon...


A cím szimbólumának másik jelentése tehát: „kakukktojás” a magyar rendszerváltó politikában.



Ajánlás


Könyvemet forró szeretettel és hálával ajánlom és köszönöm türelmes feleségemnek, Piroskának.


Czike László, - Vác, 2004. május. 4.