Czike László

Miért nem legitim a magyar állam?

1. Történelmi filmszakadás

A dolog úgy kezdõdött, hogy ‘megint csak’ (bár most még viszonylag távolinak tûnik a következõ országgyûlési választások 2006. évi idõ-pontja!) pártprogramot kellene írni; végre olyat, amely nem az 1990-es ‘rendszerváltó állam’ illegitim pótcselekvésének toldozott-foldozott legújabb kori ‘változata’, hanem valamilyen eredendõen eredeti vízió, egy olyan állam elvi leképezése, amilyent valójában látni szeretnénk.

Egy olyan államrend és egy olyan cselekvési program, mely a magyar állam történelmi gyökereihez tér vissza, a történelmi múlt autentikus folytatása; - s mint ilyen, a népfelség elvét, a Szentkorona-tant tekinti az összes mai jogok, a cselekvési szabadság õsi jogforrásának. Elõre kell bocsátanom, hogy jómagam azok közé tartozom, akik véleménye szerint a mai magyar ún. ‘liberális polgári jogállam (demokrácia)’ nem legitim, legalábbis a felsorolt történelmi okok miatt: (1) Magyar-ország elveszítette politikai, jogi és tényleges függetlenségét, amikor a II. világháború végén, 1944. március 19-ikén országunkat megszállta a hitleri német hadigépezet, a Wehrmacht. (2) A párizsi békekötéssel a gyõztes nagyhatalmak (USA, Anglia, Franciaország és Szovjetúnió) lezárták ugyan a világháborút; ám Magyarország a szuverenitását nem nyerte vissza - a német katonai megszállást felváltotta az orosz, amely ‘ideiglenes’ jelleggel 1991. júniusáig tartott. (3) Idõközben 1990-ben (a szovjethatalom Vörös Hadserege által megszállt Magyarországon!) lezajlott az ún. ‘rendszerváltás’, amit 15 év történelmi távlatából szín-játéknak (tragikomédiának, pamfletnek vagy még inkább egyszerûen bohózatnak) tekinthetünk, mivel nem a népfelség elvébõl indult ki, s nem is állította helyre a hiteles magyar állam jogfolytonosságát - ‘csak úgy’ bevezetett egyfajta nemzetközi látszat-demokráciát; nép-nemzeti sajátosságaink figyelmen kívül hagyásával, illetve teljes mellõzésével. Ez az ún. ‘polgári jogállam’ nem szerves folytatása sem a ‘Kiegyezés’ (1867.) utáni, monarchisztikus keretek közötti polgárosodásnak, sem a II. világháború elõtti Horthy-korszaknak; - sõt, megkísérli kitörölni ‘emlékezetünkbõl’ a szocialista Magyarország minden kétségtelenül megszerzett, felépített tényleges vívmányát, valamint 1956. történelmi csodáit is, amelyekkel államjogi, polgárjogi és demokrácia-teremtési, illetve humanisztikus értelemben példát mutattunk a szabad világnak.

2. Eurokommunista demokratúra

A rendszerváltás nem a történelmi gyökerek talaján, nem a népfelség elve alapján és fõleg nem a nép valós akaratából történt; így az általa létrehozott polgári jogállam - minden látszólagos vagy valós ‘erényei’ ellenére - illegitim; a teljes politikai és államjogi szervezeti rendjével, berendezkedésével együtt. Meg kell állapítsuk, hogy a rendszerváltás révén kialakult struktúra nem más - nem több, nem jobb -, mint a volt reformkommunista diktatúra voluntarista államának megerõszakolt, új spontán mutációja; pontosabban annak toldozott-foldozott tökéletlen változata. Lehetséges, hogy az ‘átalakítás’ (peresztrojka) eredménye tökéletesen kielégíti a lényegét kiagyaló idegen nagyhatalmak és háttérhatalmi szellemi mûhelyeik érdekeit és igényeit, de a magyar nép ‘ez irányú hosszú távú szükségleteit’ semmiképpen nem.

3. A szükségszerû paradigmaváltás

Amikor valamilyen új, a magyar nemzet jövõje felépítésének ország-programján gondolkozunk, elviekben kétfajta megoldás között lehet választani: (1) Vagy folytatjuk a mára kialakult skizofrén demokratúra toldozását-foldozását, s akkor semmivel nem vagyunk különbek, mint ‘rendszerváltó’ honi eurokommunistáink - vagy: (2) ‘Mindent’ elölrõl, a gyökerektõl kezdünk újra, vagyis olyan új típusú államot alkotunk, amely nem is hasonlít a jelenlegi ‘állatorvosi ló’ torz-képzõdményhez. Szeretnénk az utóbbi elvárásnak megfelelni, hogy végre kiléphessünk a bûvös körbõl, melyben frissen kikelt globalizációs elitünk vezetett tévútra valamennyiünket. Nézzük mindenekelõtt a jogforrásokat:

4. A legitim állam jogforrásai és az EU-ba lépés hozadéka

Drábik János írja az „Uzsoracivilizáció” II. kötetében az alábbiakat: „Ezen írás célja figyelmeztetni a magyar Országgyûlés tagjait - és a magyar állampolgárokat - az Európai Únióba történõ belépéssel járó óriási hátrányokra és Magyarország függetlenségének a végleges fel-adásával járó veszélyekre. Elõször is azt kíséreljük meg bizonyítani, hogy az államok feletti JOGOT, amely az államot kötelezi, az állam a „JOG uralmának” durva megszegése nélkül nem változtathatja meg, ha igényt tart arra, hogy jogállamnak minõsüljön. A következõkben kifejtjük, hogy ez a magyar állam felett álló, nem megváltoztatható JOG a magyar történelmi alkotmány, amelyet a Szent Korona jel-képez, és tartalmilag a róla szóló ‘Tan’ foglal egységbe. A Szent Korona Tana egyben a magyar nép metafizikai háttere, sõt a nép-és nemzetvallás szerepét is betöltõ transzcendens dimenziója. Végül rá-térünk, hogy a belsõleg fokozatosan elbürokratizálódott és így anti-demokratikussá átalakult EU beolvasztja Magyarországot. Ebbõl az ellenõrizhetetlen kolosszussá növekedett államok feletti birodalmi struktúrából nem lehet kilépni, és kizárni sem lehet senkit, miáltal véglegesen elvész a magyar nép saját önrendelkezése, Magyarország függetlensége, a történelmi alkotmány jogfolytonosságának a helyre-állítása, és ezzel együtt a magyar föld. Mert a magyar nép csak a magyar földdel együtt magyar nép. Érdemes-e vállalni fejenként és évenként 19 ezer forintért - optimális esetben is csak ennyi elõnnyel járhat az EU-tagság - ezt a nemzeti önfeladással járó, Trianonnál is nagyobb tragédiát jelentõ sorsdöntõ lépést?! Az Európai Únió ma sokkal inkább az egykori Szovjetúnióhoz hasonlít, mint az eredeti Közös Piachoz. Felmértük-e már, objektív ismérvek alapján is, hogy mennyi hátrányt jelent ez a teljes beolvadásig elmenõ integráció? És közöltük-e ezt megfelelõ formában az ország népével? Elemeztük-e, hogy kinek kell jobban a másik? Az Európai Úniónak kell-e Magyar-ország bekebelezése, és a vele járó hatalmas haszon, - vagy nekünk, magyaroknak, az önrendelkezésünkrõl való végleges lemondásunkért az évi 19 ezer forint?!”

5. Az ügydöntõ kisebbség felelõssége

Amikor Drábik János a fenti sorokat írta; Magyarországon még nem zajlott le az EU-ba belépéssel kapcsolatos népszavazás. Mondhatjuk úgy is, hogy elemzését felvilágosító célzattal írta, - éppen azért, hogy aki megérti ezirányú ‘választói felelõsségét’, az szavazzon nemmel...

Ma már a kérdés, illetve a nemzetállam függetlenségéért aggódó fel-vetés nagyjából aktualitását vesztette, mert 2003. tavaszán a magyar nép ‘ügydöntõ kisebbsége’ - a vonatkozó jogszabály szerint érvényes szavazással - eldöntötte, hogy Magyarország az EU tagja legyen. (Sõt, 2004. májusában az Európai Únió ‘teljes jogú’ tagjai is lettünk.) Még teljes súllyal, az államjogi problémakör teljes spektrumában felmérni sem vagyunk képesek: mi minden hátránnyal járt ez a döntés?! Annyi mindenesetre biztos, hogy a magyar függetlenség - mindörökre?! - elveszett, és a magyar föld, a magyar haza egyetemes részvény-tulajdonná, úgynevezett szabad mozgású tõkévé alakult át. Önálló történelmünknek tehát itt a vége; - ettõl kezdve lehet beszélni magyar régióról, népviseletrõl és népi táncról, magyar zenérõl és kultúráról, de önrendelkezésrõl nem. A magyar népnek ezentúl már nemcsak a harácsoló, pazarló, reformkommunista saját establishmentjével kell megküzdenie, hanem az EU szintén méregdrága, igazából ‘mûködés-képtelen’, szintén velejéig korrupt bürokráciájával is. Az adóterheink szó szerint megduplázódhatnak, amit pl. az általános forgalmi adó jelentõs hányadának átutalási kötelezettsége reprezentál, amint hogy a legújabb információk szerint Magyarország szinte már a belépéstõl számítva nettó befizetõvé válik, ami lényegében azt is jelenti, hogy az EU a magyar állampolgárok adóbefizetéseibõl is fogja támogatni pl. a dán mezõgazdasági kisvállalkozókat; amíg a magyar mezõgazdasági (és egyéb) kisvállalkozók számára olyan teljesíthetetlen termelési vagy mûködési feltételeket írnak majd elõ, melyek kihúzzák a kisgazdáink és a kényszervállalkozóink alól a talajt (a termõföldet), hogy száz-ezrével váljanak földönfutó munkanélküliekké. Innentõl kezdve már nemcsak a magyar eurokommunista pártok rendõrsége fog vigyázni ‘a fennálló szabaddemokratikus rendre’, a renitens tömegmozgalmak csírájában való elfojtására, - hanem belga, francia és olasz vízágyúk is néznek majd farkasszemet a netán mégis tüntetõkkel...

6. A nosztalgikus szent világszabadság

Petõfi Sándor gondolatai váratlan fordulattal nyerik vissza százötven-egynéhány évvel ezelõtti aktualitásukat: ha a magyar nemzet egyszer újból fellázad; nemcsak az itthoni, de európaúniós kamatrabszolga-tartóit is le kell majd gyõznie, vagyis csak egyvalami segíthet rajta, a világforradalom, amelynek végeredménye globális világszabadság lesz. Sajnos az események jóval gyorsabban peregnek, mint ahogy az ötven éves rémálmából alig 15 évvel ezelõtt ‘felébredt’ magyarság ezt követni, illetve feldolgozni képes: az ún. rendszerváltással elvették a népfelség-elõjogunkat, a társadalmi tulajdonunkat; az európaúniós beléptetéssel pedig a nemzeti függetlenségünket és a földet, vagyis a hazánkat is tõlünk. Mi tíz-millióan ebbõl nem vettünk észre semmit...

7. Világháború, vagy ‘békés’ összeolvadás?

A magyar társadalom sajnálatos, eléggé el nem ítélhetõ módon össze-verekedett azon, hogy ‘a vonat’ jobboldali, vagy baloldali ablakaihoz ülhessen, napfényre vagy árnyékba; - miközben az expresszvonat az összes rajtaülõt (a menetiránnyal szemben ülõket is) egy szakadék felé röpíti, amelynek a mélyére zuhanva minden ‘elõny’ az értelmét veszti.

Ilyenformán lényegében ‘már csak nosztalgiázgathatunk’ államjogról, vagy bármirõl, ami az ezeréves államiságunk egykori öröksége volt; - többé már sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egy világállami integrációs tömb (értsd: az Európai Únió) egyik provinciája (régiója!) vagyunk csak, amely nem ‘a nagyok’ (az alapítók) egyenrangú társa, hanem afféle perifériális végvár - Bizánccal és a Balkánnal szemben. Ezek után már csak az lehet a nagy történelmi kérdés, hogy békésen, újabb világháború nélkül olvadunk-e majd össze egyetlen közös világ-állammá az Amerikai Egyesült Államokkal, vagy elõbb még megérjük a gigászok, az Egyesült Európa s az Egyesült Államok világháborúját, és csak az (Armageddon) után jön létre a végsõ fúzió.

Holland répa, nigériai krumpli, - amerikai háború, balkáni béke...

Na de legvégül ki nevet a végén?!

Valószínûleg: a sárga irigység és a kínai jövõ.

Vác, 2004. augusztus 18.

Czike László