Czike László

Az elbeszélõ történelem

Gondolatok Braun Róbert „Holocaust, elbeszélés, történelem” címû,

1995-ben az Oziris Kiadónál megjelent könyve kapcsán

Most, amikor túlzás nélkül állíthatom: bibliai idõket élünk; amikor az Ószövetség és az Újszövetség szellemisége és megtestesült erõi talán a legutolsó - „ez a harc lesz a végsõ!” -, az armageddoni csatájukra készülnek; mikor a Columbia ûrrepülõgép látszólag értelmetlenül, ám mégis furcsa égi jelzésként éppen Palestine, amerikai városka felett robbant ezer darabra fel, - egyre többet gondolok Káin és Ábel ügyére. Most, amikor egyre valószínûbbnek látszik, hogy a Közel-Kelet mesés olajkincse végül senkié sem lesz, mert - mint Kipling híres mûvében, „A dzsungel könyvé”-ben, vagy az „Ali Baba és a negyven rabló” címû Ezeregyéjszaka-történetben - mindenki meghalhat, ki a kincshez akár csak hozzányúlni merészel; és ezeregy kútban lángolhat majd fel az olaj, elolthatatlanul, hogy végül senki gyilkos hasznára ne legyen...

Most kell, hogy még egyszer újra átgondoljuk, mit is jelent: „Szemet szemért, fogat fogért!” vagy: „Ki fegyvert fog, fegyver által vész el!”

Most, az emberiség utolsó óráján kell megértenünk végre: mit is jelent a bosszúval szemben a megbocsátás, a gyûlölettel szemben a szeretet, a féltékenységgel szemben az áldozatvállalás, tehát Jahve-val szemben helyett Jahve és Krisztus, - az Ószövetség és az Újszövetség egysége.

Most kell megértenünk végre, hogy Káin és Ábel ugyanannak a fának az elágazásai, hajtásai, - meg azt is, hogy magyar és zsidó: testvérek.

Mostanában egyre többet gondolkozom a Biblia két részének, az Ó és az Új Testamentumnak vélt vagy valós ellentmondásain, megpróbálva magamban feloldani azokat, - hogy eggyé váljék ez a kettéosztott bal-jós világ, miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is; de nem a világcsendõr szuperhatalom minden reményt felégetõ aljas háborúja végeztével, egy még sokkal aljasabb látszatbéke révén, hanem valódi Aranykor beköszöntésével, az egy és igaz Isten szent akaratából.

Braun Róbert - ma 37 éves - korábban Petõ Iván, az SZDSZ kabinet-fõnöke volt, nemrégiben Medgyessy Péter beszédíró tanácsadója lett; két hete pedig kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekben helyettes államtitkárává...

Fodor Gábor kultusz-minisztersége (1994-1995.) idõszakában Braun Róbert egy könyvet írt - „Holocaust, elbeszélés, történelem” (Oziris Kiadó, 1995.) címmel -, amely a zsidó-holocaustról szól, s központi gondolata annak bebizonyítása, hogy a holocaust tökéletesen egyedi esemény az emberi történelemben. A könyve hitelességét Braun igen sok eredeti anyaggal; okmányi, jegyzõkönyvi, levéltári, stb. adatokkal - amelyek amerikai (Rutgers University) kutatásainak eredményei -, továbbá Hannah Arendt idézetekkel igyekszik alátámasztani. Érdekes, hogy a liberális szellemiségû Braun az emberi történelmet, mint kvázi-objektív eseménysorozatot, illetve annak egységesen felfogható vagy elfogadható (megismerhetõ) létét, s igazságát tagadja; egyenesen azt állítja, hogy „a történelem” különálló, szervesen össze nem is függõ, csak kizárólag szubjektíven megítélhetõ ún. ‘narrációkból’, független történetekbõl állhat, amelyek csupán relatív „igazsága” az elbeszélõ személyes nézõpontját tükrözi... A könyvet exkluzív értékesítésre 500 példányban nyomták ki; a kultusz-minisztérium és a Soros-alapítvány közös támogatásában. Én is elolvastam, még 1996-ban - s most, újra...

Határozottan hiszem, hogy az Ószövetség és az Újszövetség nemcsak hiteles kortörténeti dokumentumok, hanem valóban Isten Igéjét õrzõ, a múltból a jövõbe mutató próféciák is; útmutatásuk ma is érvényes.

Bár az emberi történelem (amely meggyõzõdésem szerint korántsem véletlenszerû; sokkal inkább szigorúan egymásra épülõ esemény-lánc, s mint ilyen - okszerûen meghatározott, tendenciózus és konvergens) valósággal hemzseg (különösen az ókorban!) a legkülönbözõbb nép-irtásoktól; mégsem lehet cáfolni a Braun által felállított tételt: a zsidó holocaust egyedi és megismételhetetlen. Észre kell vennünk, hogy pl. a mexikói õslakos aztékoknak a hódító spanyolok (Hernando Cortez hadserege) általi kiirtása, vagy az észak-amerikai indiánoknak az új hazát ‘honfoglaló’ európai telepesek általi kipusztítása, stb., stb. mind helyhez kötött népirtások voltak; vagyishát kellett a terület a beözönlõ hódítóknak, s mivel a bennszülöttek útban voltak, - nagyobb részben megölték, kisebb részben rezervátumokba zárták, majd asszimilálták õket. A II. világháborúban a hitleri nácizmus zsidó-népirtása egészen más okból, nevezetesen ideológiai alapon történt. Az „übermensch” német ideológia nem területfoglaló céllal, hanem globális „endlösung” meghirdetésével akarta, és meg is próbálta kiirtani a világ zsidóságát. Éppen ebben rejlik a zsidó holocaust történelmi egyedisége; elõször és remélhetõleg utoljára történt meg, hogy nem „territoriális okból”, hanem megfontolt és kegyetlen vakgyûlölettel (!) törtek genetikailag meghatározott emberfajta maradéktalan elpusztítására. Az állat azért öl, hogy egyen, - vagy elkergeti területérõl a riválisát, hogy új életteret szerezzen magának. Mindkét tevékenységében állati ösztönei hajtják. Az emberi történelem (már példaként is említett) népirtásait hasonló, állatias ösztönök vezérelték, - ide sorolható az õsidõk kannibalizmusa és a történelmi korok valamennyi területszerzõ hódítása is. Ámde csak azért módszeresen kiirtani igyekezni egy komplett népet, függetlenül a ‘területi elhelyezkedésétõl’, mert zsidó, - ez valami döbbenetesen új! Ez még csak nem is az emberevõ tigris kvázi ‘öncélból ölõ’ bestiális kegyetlensége, - hanem ‘módszeres aljasság’: tudatosan átgondolt és szisztematikusan megvalósított, hidegvérû vakgyûlöletbõl elkövetett tömeggyilkosság. Az ember (a náci) merõben új, szörnyû tulajdonsága került napvilágra: állami ideológiává és rendszerré képes fejleszteni az ölés gyûlöletét, - vagyis a lelke gonoszabb, mint a vadállat ösztöne...

Braun Róbertnek maximálisan igaza van: a zsidó holocaust az emberi történelem egyedi és megismételhetetlen szégyenfoltja.

Jómagam azt gondolom, hogy mindenre kell legyen, és van is okszerû magyarázat, - legfeljebb nem könnyû azzal szembenézni, együtt élni. A legsúlyosabb, joggal felmerülõ kérdés, hogy mivel kiderült: mi sem vagyunk jobbak, sõt rosszabbak vagyunk az állatnál; hogyan nézzünk ezek után egymás szemébe, megbízhatunk-e egymásban, - továbbá az, hogy vajon mindenkire vonatkozik-e az általános bizalmatlanság elve, vagyis potenciálisan mindenki rosszabb-e az állatnál, vagy ha nem, úgy milyen módszerrel választhatjuk külön a búzát a konkolytól?!

Mivel az eddig eltelt nagyjából 60 év minden oknyomozó erõfeszítése (volt ilyen?!) eredménytelen maradt, - az egyedi és megismételhetetlen történelmi esemény, a holocaust ‘meghatározását’ a liberális lángész úgy oldotta meg, hogy magát a történelmet relativizálta, felállítva az új tételt, miszerint az emberi történelemben minden esemény egyedi és megismételhetetlen, de fenntartotta (magának) a jogot, hogy önálló s merõben eltérõ ‘narrációkat’ különböztethessen meg, ami a szemben álló nézetek ‘létjogosultságát’ garantálja, egyazon történelmi tényrõl. Ha ezt a nemes gesztust nem teszi, úgy óhatatlanul eljut a kollektív bûnösség fogalmához, mely mint generális magyarázat feloldhatatlan konfliktushoz vezetne, mert amennyiben a holocaust nem a spontán vak véletlen mûve, úgy csak bizonyos nemzetek, vagy minden nemzet szunnyadó zsidó-gyûlöletének (antiszemitizmusának) következménye lehet, amely szunnyadó gyûlölet ‘idõnként’ virulenssé válik, fellángol. Mivel nem lehet mindenkit, minden nemzetet, az egész világot látens ellenségnek tekinteni, s állandóan ‘felügyelni’, - inkább vezessük be a relatív történelem fogalmát, mely véletlenek spontán összevisszasága. Láthatjuk hát, hogy a tudomány fejlõdése nem ismer határokat! Albert Einstein óta tudjuk, hogy a világegyetemben, a makro-világban az idõ és a tér, a kiterjedés és a sebesség: relatív. Wilhelm Heisenberg pedig tovább bizonyított: a relativitás-elmélet a kvantum-fizikában, a mikro-világban ha lehet, még fokozottabban érvényes, - a mikro-részecskék helyzete és/vagy a tömege is relatív. Braun Róbert posztulátuma óta már azt is tudjuk, hogy az emberi történelem is relatív, mert hiszen vagy az eseményt vagyunk képesek definiálni, vagy az okot, - a kettõt együtt sohasem, hiszen a történelem csak fikció; összefüggés-láncolat, illetve nagyléptékû okszerû összefüggések nincsenek, csak egymástól független események, különbözõ szemtanúk, túlélõk által elbeszélve... Nem csodálkozom ezen az általános relativizáló hajlamon, hiszen az Ó és az Új Szövetség, az ó és az új kor összefüggése, okszerûsége, s a végkifejletet is hozzávéve - az áldozatok ‘célszerûsége’ (!) kizárólag csak Jézus Krisztus személyén, személyes áldozatán keresztül érthetõ meg. Nélküle az egész világ valóban relatív; sõt, értelmezhetetlen is...

Holocaust, narráció s történelem összefüggéseinek, problematikájának illusztrációjaként álljon itt egy rövid idézet Braun Róbert munkájából: „Az USA Holocaust-emlékmúzeumában a történeti elbeszélés egy-szerre jelenti az emlékezet kanonizációját s konstruálását: a holo-caust emlékezete a múzeum tárgya s létrehozásának célja (is). Ez jól mutatja az e kettõsségbõl adódó ellentmondásokat. ‘A múzeum nem vizsgálja, hogy a holocaust miért következett be. A kérdésre a történészeknek kell válaszolniuk, azonban kétséges, hogy az okok keresése vajon túlmehet-e a bizonyíthatatlan hipotézisen, vagy a spekuláción.’ (...) Ugyanakkor az elbeszélés implicit módon választ ad a ‘miért?’ fel nem tett kérdésére. A történeti elõzmények az el-beszélésben sematikusan szerepelnek. Az elbeszélés abból indul ki, hogy a bekövetkezett események szükségszerûen vezettek a ‘végsõ megoldáshoz’, a holocaust története lezárt történet, mely a narratív logika keretei között önmaga válaszolja meg a fel nem tett kérdést. A holocausthoz vezetõ út bemutatásának része egy olyan ötperces film, amely a kora középkortól tartó (!) töretlen és folyamatos anti-szemitizmus történetét hivatott bemutatni, a Római Birodalomtól a Harmadik Birodalomig. (Ez lenne a holocaust története, amint azt az Egyesült Államok Holocaust-emlékmúzeuma bemutatja.) (...) Annak ellenére, hogy a narráció látszólag nem keresi a választ a ‘miért?’-re, a totalitás sérthetetlensége okán kérdés az elbeszélésen kívül sem maradhat. Így implicit módon minden kérdésre választ kell adnia. A ‘miért?’-et a legegyszerûbben válaszolja meg: mert a németek az örök antiszemitizmus szolgálatába álltak, mely csakis a holocausthoz vezethetett.”

Problematikus és megmagyarázatlan ebben a történetben gyakorlatilag minden, de ez egyáltalán nem Braun Róbert könyvének a hibája. Az összes lényeges kérdés megválaszolatlan; sõt, még újabb kérdések és kételyek is keletkeznek! Ilyenek pl.: (1) Miért nincs valós oknyomozás a ‘miért?’ megválaszolására? (2) A ‘szükségszerûség’ valami fátumra utal? (3) Miért töretlen s folyamatos, illetve miért van egyáltalán anti-szemitizmus; s fõleg: mit jelent az, hogy ‘örök’? (4) Mit gondoljunk a németekrõl: miért álltak az ‘örök’ antiszemitizmus szolgálatába?!

Megoldás helyett igyekszem felvillantani néhány még ki nem mondott gondolatot, amelyek egy valószínû közös nevezõhöz vezethetnek el.

Miért lehetséges, hogy a holocaust minden eddigi ‘magyarázata’ meg-marad sematikus sejtetéseknél, illetve csak a történet felszínét érinti? Mivel magyarázzuk, hogy az USA emlékmúzeuma is a fentiek szerinti infantilis ‘történetet’ kerekítette ki? Nyilván azért, mert egyfelõl tilos a valódi történet kikutatása, - másrészt azért, mert annak, akinek az igazság kiderítése kényelmetlen; épp megfelel az idézett indokolás.

Az ugyan lehetséges, hogy ‘a bekövetkezett események szükségszerû módon vezettek a végsõ megoldáshoz’; de ugyan ki felelõs azokért az eseményekért (pl. Adolf Hitler hatalomra jutásáért), melyek az egyedi és megismételhetetlen holocaustot elõidézték? Ez az igazi kérdés!!

A zsidóság sorsát a történelemben kétségtelenül számos misztikum, s benne egyfajta sorsszerûség övezi. Az Ószövetségbõl (mely jó részben egyezik az ortodox zsidó Tórával) egyértelmûen kiderül, hogy a zsidó Isten (Jahve) választott népe; s e tény az Újszövetségben még tovább erõsödik. Már az Ószövetségben is visszatérõ motívum, hogy a zsidó nép igencsak vonzódik a talmi csillogáshoz; Mózes tízparancsolata és minden igyekezete ellenére újra meg újra visszaszédül az aranyborjú imádatába - vagyis az arany bûvöletében megtagadja Istenét. Nagyon lényegesnek tartom már itt megjegyezni, hogy majd késõbb, már az Újszövetségben Jézus Krisztus egyértelmûen kifejti, hogy számára az elbitangolt juhok, a tékozló fiúk, a bûnbeesett asszonyok az igazán fontosak; nem a jókért, hanem az esendõkért küzd, aggódik mindenek elõtt. Ez megmagyarázza egyébként a választott nép isteni döntését is. Az Úr különleges kegyeivel halmozza el a zsidókat (kivezeti a népet Egyiptomból, vizet fakaszt a sziklából, kettéválasztja a Vörös-tengert, mannát dob az égbõl az éhezõknek, hazát talál nekik Izraelben, stb.); ám õket ószövetségi gyûlölet, irigység és féltékenység vezérli minden más néppel szemben, - ezért Isten ezer vezeklõ, tisztító büntetést ró ki reájuk. Az ortodox zsidók a Messiást várják, Dávid vérébõl; aki majd földi királyuk lesz, és minden más nép uralkodójává teszi a zsidókat... Megszületik Jézus Krisztus, a Messiás; de nem a zsidóság, a zsidó nép földi királyaként, hanem minden nép közös Megváltójaként. A zsidó népen úrrá lesz ‘a szokásos’ féltékenység - Messiásukat nem akarják megosztani minden más néppel! -; s nem ismerik el Jézus Krisztust...

Arcukat elfordítják tõle; hiába prédikál akármilyen szívhez szólóan - nem hallgatnak rá. Gyönyörû példabeszédei süket fülekre találnak. Az általa megvalósított isteni csodákat az ördög bûvészmutatványainak bélyegzik. Evilági vezért vártak, olyan forradalmár szabadságharcost, aki végre megszabadítja a zsidó népet a rómaiak uralma alól; ehelyett ‘világmegváltót’ kaptak, aki szétfoszlatta ‘a választott nép’ illúzióját... Ráadásul - mint Mózes - Jézus is megtiltotta a bálványimádást; ezért kiûzte a templomból a modern aranyborjú, a pénzfétis imádóit, vagyis a kufárokat. Tekintve, hogy Jézus nemcsak hogy nem felelt meg a fõ-papok messiással szemben támasztott ‘elvárásainak’, hanem effektíve veszélyeztette azok hatalmát (a római provinciában is fennálló zsidó vallási és politikai rendet); eldöntötték, kereszthalálra ítélik õt. A két-lépcsõs hatalmi rendszert ravaszul kihasználva, - ‘a piszkos munkát’ Poncius Pilátussal, a római helytartóval végeztették el; aki úgyszintén mosta kezeit... Mindez nem változtatott azon, hogy Jézust kivégezték.

Fátum bizony, hogy a zsidó fõpapok vagy nem ismerték fel Jézusban a Tóra által megjövendölt Messiást; - vagy ha igen, akkor tudatosan tévesztették meg (manipulálták!) és hergelték fel ellene a néptömeget, csak azért, hogy megõrizhessék kizárólagos hatalmukat ‘a birkanyáj’ felett! A zsidó fõpapság Jézus megöletésével gyakorlatilag újból csak elkövette az eredeti bûnt; sõt, még Káin bûnét is, amikor az féltékeny irigységbõl agyonütötte testvér-öccsét. A hatalom elvesztése volt a tét! Jézus Krisztus, noha a galileai Betlehemben született - zsidó volt. Az apostolok, majd az elsõ keresztények ezrei is - szintén zsidók voltak. Mindazonáltal - ezt nem lehet tagadni! - már a középkori, s az újkori kereszténységben (amikor a keresztény hívõk túlnyomó többsége már ‘gój’ volt!) kialakult egyfajta ellenérzés a zsidó etnikummal, a zsidó vallásúakkal szemben; a származásuk miatt ‘bélyegezték’ õket meg, merthogy ‘a zsidó nép’ egykoron Jézus megfeszítésére ‘szavazott’..., - ami azonban nem magyarázat az idézett töretlen, folyamatos és örök antiszemitizmusra! De fátum az is, hogy az ortodox zsidók még ma is a Messiást várják; azt a Messiást, akit nem kell megosztaniuk ‘a gój’, tehát a nemzsidó népekkel, és aki egy legenda szerint majd az egész világ(állam) földi királya lesz. Végzetes tévedés volt a valódi Messiás fel nem ismerése! A tévedés oka megint csak az eredeti bûnben, Káin bûnében, kevély és irigy féltékenységben rejlik, hiszen ‘a választott nép’ csökönyös hangadói nem akartak osztozni Isten, a Menny és a Föld birtokában. Baj van a kvázi-egységesnek deklarált ún. „zsidó-keresztény” kultúrkör fikciójával is. A kereszténység évszázadok óta visszavonulóban van, de nem elsõsorban az ortodox zsidó vallással, hanem a - kisebbségben lévõ, de hangadó és vagyonos zsidók által gerjesztett - liberalizmussal, istentelenséggel, illetve a mindenfajta (szektás és egyéb) álkereszténységgel szemben... Helyben vagyunk, a kereszténység ellenfele: az újkori bálványimádás, a pénz imádata!

A probléma az, hogy az említett, egységesnek hazudott kultúrkör az ókortól fogva zsidó ugyan a keresztényeknek, de nem keresztény a zsidóknak! A modern idõk bálványimádói (az aranyborjú hívei) mint-ha ma is az Ószövetségben élnének; ‘kényszerítik’ a keresztényeket is, hogy kizárólag a földi örömökért éljenek; Krisztust pedig felejtsék el.

A vizsgált kérdéskörben nem beszéltünk még a ‘kollektív bûnösség’ elvérõl. Visszautalva a korábbi ‘amerikai’ idézetre; - a narráció súlyos hibája, s vétkes könnyelmûsége, hogy leragad holmi ‘kézenfekvõnek tûnõ’, vagy valamilyen (háttér)hatalom által sugalmazott magyarázat elfogadásánál. Az ‘örök antiszemitizmus’, valamint ‘a német nép’ kollektív bûnössége - nem elfogadható generális okok, csak felszíni, s nem is túl tetszetõs fantazmagóriák. Nem állíthatom, hogy magam jól ismerném a valódi, mély összefüggéseket; annyi azonban biztos, hogy a holocaust valós ‘megoldása’ összetett, igen nagy mélységben rejlik. Amennyiben a német nép valóban, csak úgy, kollektíven bemasírozott ‘az örök antiszemitizmus szolgálatába’, akkor valahol nagy baj van! Vagy a németekkel, vagy mással, vagy a komplett emberiséggel. Nem spontán elõugró fenevadról (örökletes emberi gonoszságról) van szó, - amely hol fasizmus, hol nácizmus, hol bolsevizmus képében riogatja a világ egyébként szelíd nemzeteit és népeit: ezek nem maguktól való (ding an sich) dolgok! Sokkal inkább arról (s talán ez lenne az egyszer már említett közös nevezõ), hogy a hatalom misztériuma körül valami sûrû sötét titok, valami õsbûn lappang, aminek a kollektív takargatása ‘szent kötelesség’, és sokkal fontosabb, mint az igazság feltárása; egy konkrét nép (pl. a német) vagy az egész emberiség jövõbeli sorsa. A narráció szerint a vád így hangzik: a II. világháború során a németek s a csatlós államok (köztük Magyarország) nácizmusa idézte elõ közel 6 millió ártatlan zsidó halálát, a holocaustot, ami a zsidó nép kiirtásának bestiális kísérlete volt. Oka: a vakgyûlölet, vagyis az antiszemitizmus. Ez a történet ‘a történelem’ egyedi eseménye, - mert sem azelõtt, sem azóta nem fordult elõ, hogy egy népet öncélból semmisítsenek meg. A konkrét vád az, hogy a világ népei - különbözõ mértékben érintve, de mégis valamennyien - vagy tevékenyen részt vettek a holocaust végre-hajtásában, vagy csak tétlenül szemlélték azt, ami passzív részvétel... Ez utóbbi vád vonatkozik a katolikus egyházra, a keresztény vallásra is, amely úgymond’ nem emelte fel a szavát, hatalmával nem vette elejét a készülõ szörnyûségnek, noha idejében látta, mi fog történni... Csak ismételni tudom: a valódi okok sokkal mélyebben vannak!

A legjobb, ha konkrét mai példát veszünk, melybõl kiderül, miként is történhetett ez a holocaust idején! Az Amerikai Egyesült Államok, az egyetlen szuperhatalom - a világ ura akar lenni. Amelyik ország, vagy nép elérendõ céljai útjában áll, azt eltörli a Föld felszínérõl. De vajon állíthatjuk-e ennek alapján például, hogy: az amerikai nép, illetve az amerikai protestantizmus lesz a felelõs a perzsa nép holocaustjáért? Nyilvánvalóan nem! A felelõs az a politikai (háttér)hatalom, amely azt hiszi, hogy jogában áll ítélni eleven és holt népeket, amilyen a perzsa. Hiába élünk már 2000 év óta az Újszövetségben; ez ismét csak vérbeli ószövetségi háború: az USÁ-nak a Közel-Kelet mesés olajkincsére, a világ feletti katonai egyeduralomra; a kicsiny Izraelnek pedig bõvebb, biztonságosabb territóriumra van szüksége. Együtt, szövetségben ezt meg is valósíthatják. Mielõtt azonban sor kerülne en bloc az összes renitens (másként gondolkodó) arab államra, - Irak, majd Irán, vagyis az olajban leggazdagabb perzsa országok lerohanása a cél. A perzsák holocaustja talán nem lesz annyira egyedi; mindenesetre a korlátozott atomcsapás kellõen hatékonynak ígérkezik. A világ jobbik fele, akiket nem részegít meg a hatalom és a gazdagság talmi csillogása; kezdve a római pápától az egyszerû civil szervezetekig, most is, éppúgy, mint a nácizmus készülõdésekor - felemelte tiltakozó hangját, elõre látva a majd bekövetkezõ legújabb kori népirtást, de süket fülekbe kiabál...

Mégis, mit kellene tennünk; netán sok-milliónyi betmenként, levitálva szálljunk szembe az amerikai harci bombázókkal? Repüljünk eléjük?! Hiszen épp’ olyan feltartóztathatatlanok, mint egykor a német király-tigrisek voltak, - a háborúellenes tüntetéseknek meg semmi foganatja. Mind gyorsabb sebességi fokozatba kapcsol a propaganda-és háborús gépezet, mindenkit árulónak nyilvánít és kiközösít a (háttér)hatalom, aki hangot ad az igazságnak, s megpróbál még esélyt adni a békének...

Nincs mese: az amerikai nép kollektív bûnös lesz, - mi pedig, másként gondolkodó keresztény és nem keresztény, józan és jóérzésû emberek passzív résztvevõk, mert nem akadályoztuk meg a perzsa holocaustot. Hogy mi lehet a mélyben rejlõ igazi ok, az említett közös nevezõ?!

Errõl így ír Palotás Pál (Seattle) a KAPU 2003. januári számában:

„Az igazi eredeti bûn: a titokzatosság. A tét felmérhetetlen nagyság-rendû: az egész emberiség sorsát érintõ PÉNZ VILÁGURALMA. Krisztus Urunkat követem, ellentétben a Mammonnak engedelmes nemzetközi pénzvilág ‘papjaival’. Szemben találom magam az egész zsidó-keresztény világgal is, mert az egyházak õsidõk óta már nem követik Jézus tisztán kijelölt útját az emberiség földi élete s túlvilági boldogulása felé. A mai keresztény egyházak a nemzetközi nagytõke kitartottjai. Krisztus korbáccsal ûzte ki a tõke akkori bankárait a templomból. Kinyilatkoztatta: senki nem szolgálhatja egyszerre az örökkévaló Istent és Mammont, továbbá azt is, hogy semmit sem lehet titokban tartani, amit ne lehetne hirdetni, és semmit nem lehet elrejteni, ami történik. Közismert az a mondása is, hogy könnyebb a tevének átmenni a tû fokán, mint a gazdagnak a Mennybe kerülnie. Krisztus élete, tanításai és kínhalála a gazdagság, a (már akkoriban is létezõ!) pénzhatalom ellen irányult. (...) A világuralomra törekvõ nagytõke a világhatalmat (értsd: USA, mint világcsendõr) használja fel ugródeszkának, - azt látja el a mindenható pénzzel, ásványi kincsekkel, évezredes titkokba burkolt bevált trükkökkel az eredeti bûnig visszamenõen. A pénz persze nem ajándék, hanem kölcsön. Így az USA eladósodása nõ, csakúgy mint az elszigeteltsége, az egy idõben több fronton való hadviselés veszélye és - természetesen - a terrorista támadásoknak való kiszolgáltatottság. Ami kijár a láncos kutyának.” Mi is az eredeti bûn, az a titokzatosság, amirõl beszélünk? Röviden megfogalmazva: a (háttér)hatalom misztériuma, mélységes titokzatossága, ami végigkíséri az egész emberi történelmet, leginkább a legújabb korét. A hatalom: a más emberek feletti rendelkezés joga; manapság még sokkal inkább annak monopóliuma. Ami pedig Istené! Eredeti bûn tehát, ha a földi hatalom végtelen kevélységében isteni jogosítványokra, privilégiumokra tör, és azokat érvényesíteni is kezdi. Jahve az Ószövetségben vad villámokat szórt, és mennydörgõ hangon olvasta az eltévelyedett zsidók fejére a bûneiket. George W. Bush, az amerikai elnök ügyeletes Atyaúristennek képzeli magát; radarral is láthatatlan lopakodóival szórja humanitárius, ‘tiszta’ bombáit azokra a népekre, amelyek fizikailag vagy átvitt értelemben az útjában állnak. Ez pedig a római császárok ma is kísértõ paranoid skizofréniája. Az USA a saját pénzügyi és erkölcsi válságát vetíti ki az egész világra...

Visszatérve Jézus Krisztus személyéhez, megállapíthatjuk: az összes korábbi és mai problémánk abból ered, hogy a megváltás döbbenetes ténye ellenére az emberiség nem tudott (nem akart) igazán élni kapott lehetõségével; ma is csak percemberke-diktátorok kénye-kedvének ki-szolgáltatva él, s nem képes érvényt szerezni a szeretet törvényének...

A mai világ, amely (ha) nem érti Krisztus keresztáldozatát, annak mai üzenetét; és mert nem érti, nem is képes azonosulni vele, - nem érti a földi történelmet sem: (1) A többség kaotikus, véletlenszerû esemény-sorozatnak hiszi. (2) A liberálisok ezerféle narráció, mind egyenrangú igazságát hiszik; az objektív történelmet tagadják. (3) A ‘hangadók’ a (háttér)hatalmat alkotják és mozgatják; a történelem íróinak tekintik önmagukat. (4) A naiv hívõk isteni predestinációban gondolkodnak: azt képzelik, hogy az Isten jóelõre megírta, vagy ma is kézzel vezérli a történelmet. (5) Friedrich Engels írja valahol, hogy a szükségszerûség a véletlenek sorozatán át valósul meg. Talán az övé a jó közelítés!

Krisztus országa nem errõl a világról való. Nem földi királynak szállt le a földre és mennyei királysága sem hasonlít(ható) a gyarló földihez. Végtelenül szeret bennünket, így emberré lett az Atyaisten akaratából, hogy kereszthalált haljon érettünk, emberekért, hogy a Paradicsomból történt kiûzetésünk után még egy, újabb lehetõséget adjon az egész emberiségnek, hogy egyenként hazatalálhasson Istenéhez, s Õhozzá. Ezért aztán az emberi történelem se nem kaotikus, se nem determinált, se nem véletlenszerû, se nem kézi-vezérléses, hanem okszerûen meg-határozott és célorientált ‘fejlõdés, illetve haladás’ - egyszerre. Vagyis kauzális és teleológikus - egyidejûleg. Mondhatnám úgy is, hogy épp azáltal valósul meg a krisztusi terv, tehát az emberiség személyenkénti és kollektív konvergenciája, közeledése Isten felé, hogy ‘a gonoszok’ minden áron a történelem, az emberiség divergenciájára, szerteszét szórására törekszenek, vagyis az a látszat, hogy a világ ‘összedõl’...

De mégsem dõl össze! Az eredeti bûnben élõ hangadók mesterkedései ellenére a krisztusi terv iszonyatos áldozatok árán lassan megvalósul. Jézus Krisztust persze mind a mai napig igyekeznek megsemmisíteni. A bolsevik ideológia azt ‘tanította’, hogy személye soha nem létezett.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-

Valamikor 1992-ban alkalmam nyílt arra, hogy hármasban több órás vitát folytathassak az akkor 26 éves Braun Róberttel Jézus Krisztus életérõl, személyérõl, küldetésérõl, és mindarról, ami az Ószövetséget az Újszövetségtõl látszólag elválasztja, illetve ténylegesen összeköti...

Braun elõször nem ismerte el Jézus Krisztus személyének a létezését, - de nyilvánvaló volt: nincs felkészülve rá, hogy direkt mellébeszéljen.

A társam - harmadikunk -, aki szintén határozott keresztény érveléssel igyekezett meggyõzni õt a ‘közös igazságunkról’, végül is a történeti tények részletes taglalásával bebizonyította, hogy Krisztus létezett, ám ez több óra keserves erõfeszítéseinek rég várt eredménye volt. Róbert barátunk beadta a derekát - na jó, rendben van, létezõ személy volt, és mi van akkor?! -, ám a folytatás már nem szolgált kitörõ örömünkre. Braun Róbert kinyílt, és tõle szokatlan hevességgel, szenvedélyesen elmagyarázta nekünk, hogy mivel Jézus Krisztus világmegváltó tette, áldozata arra irányult, hogy egyenrangúvá tegye a teremtésben az összes gójokat a zsidókkal, a választott néppel, - ezáltal nemhogy felemelte volna a zsidóságot, de mintegy ‘lefokozta’ a saját népét. Szerettük volna megmagyarázni, hogy Jézus Krisztusban minden nép, minden ember egyenlõ, s hogy ez az egyetemes szeretet törvénye, de sajnos hiába. Braun kijelentette, hogy Krisztus népének árulója volt.

Nézõpont kérdése! A keresztények Krisztusa, a mi Jézus Krisztusunk, minden nép Krisztusa; minden ember s a világ megváltója, a jelenben.

.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Miután a fentieket megírtam, került a kezembe a Heti Világgazdaság 2003. március 1-jei száma, amelynek 130. oldalán Lindner András és Horváth Zoltán portrét rajzolnak a MEH új helyettes államtitkáráról.

Annak ellenére, hogy a sebtiben rögtönzött jellemrajz számos lényegi pontban (Braun eddigi élete kitüntetett pillanataiban) fogaskerékszerû egyezést, sõt szinte azonosságot mutat az általam leírtakkal - kulcs-szavak: román, intõk, Deutsch, Fidesz, SZDSZ, Bábel, elit, Pepsi, Index, repülõgép-szimulátor (!), dzsúdó, ‘keménység’, relativizmus, ‘befektetés’, haszon, stb. -; megállapítható, hogy ‘a Braun-portré’ összességében véve bizony - hamis! A disszonanciák a következõk:

· A két riporter végig nyeglén - mímelt pózként?! - undok és pimasz a portré alanyával; mindenben kételkednek, amire semmi okuk nincs.

· Braun Róbert - mint az életrajzából kitûnik - már ifjúkorában rend-kívüli tehetségnek és hyper-aktivitásnak örvendett, ami szinte elõre vetítette a késõbbiekben sasként szárnyaló politikai karrierjét.

· A tehetség azonban - mint tudjuk - önmagában semmire nem elég; nagy adag szerencse és ‘isteni beavatkozás’ is szükséges a sikerhez, s a kívánt sorsfordulók rendre be is következnek...

· „A (meg)komolyodás csak a bölcsészkar angol-történelem szakán kezdõdött, az esztétikai tanulmányokkal fokozódott, s diploma után a Komoróczy Géza vezette hebraisztikai és asszirológiai tanszéken való 1991-es aspirantúrával tetõzött.” - „A holocaust-könyvem ki-bõvített változatát adtam be (értsd: kandidátusi értekezésként), de filozófiai relativista történelem-szemléletemmel, úgy látszik, meg-buktam. A magyar történészek legalábbis úgy ítélték meg: írásom nem tesz méltóvá arra, hogy a történettudományok kandidátusa legyek. Azt mondták, a mû túlságosan filozofikus. Így azután új opponensek felkérésével végül is filozófiából szereztem meg a kandidátusit.” A tudomány útvesztõi - kifürkészhetetlenek...

· Braun Róbert - a politika baloldali isteneinek valóságos kegyeltje. 1995-ben felfigyel rá Petõ Iván, az SZDSZ elnöke, s legott kabinet-fõnökévé is teszi. De az igazi kiválasztás 2003-ban következik be. Medgyessy Péter miniszterelnök (aki a lelke mélyén SZDSZ-es?!) márciustól a Közszereplések Titkárságának vezetõjévé is megteszi, miután már hosszabb ideje Braun írja (?) - õõõ - a miniszterelnök beszédeit... Braun álszerénységbõl csak ‘csapatmunkáról’ beszél...

· Néhány rövid szerény idézet a kiválasztottól: „Én már a rendszer-váltáskor is (24 évesen!) baloldali-liberális ember voltam... Sosem akartam politikus lenni... Most is kommunikációs szakembernek tekintem magam... Üzletembernek se’ szívesen neveztem magam. Sosem csak az motivált, hogy a tulajdonosoknak több pénzük legyen, a számomra az következmény volt... Nem gondolom, hogy (csak) egyetlen ember agyából pattantam volna ki... Még nem gondolkoztam azon, hogy amit csinálok, milyen viszonyban van a hatalommal... Olyan ez most (értsd: a miniszterelnök beszédeinek megírása, közszerepléseinek megszervezése), akár egy befektetés. Sokat tanulok, és a végén lehet, hogy még más hasznom is lesz belõle.” Mint látjuk: Braun már egészen fiatalon kész politikus, 3-4 diplomás (történelem, esztétika, hebraisztika, filozófia) tudós, igen sikeres üzletember, valamint elismert kommunikációs szakember...

· Roppant érdekes az iménti kijelentése, miszerint még nem gondolt rá, hogy amit csinál, milyen viszonyban van a hatalommal. Ehhez képest - mondhatni - egész karrierje a hatalomhoz való törleszkedés jegyében fogant; mint politikus, üstökösként ível ‘az ég’ felé! 2001-ben stratégiai kommunikációval foglalkozó céget alapít, amelynek ‘munkáját’ egészen nyilvánvalóan csak a végrehajtó hatalom köz-ponti szerve, a kormány veszi igénybe. Külön furcsaság, hogy cégét oly’ idõpontban (2001.) látta szükségesnek létrehozni, amikor még semmilyen biztosítéka nem lehetett (?!) az 1 évvel késõbbi hatalom-váltásra, s arra, hogy Medgyessytõl stratégiai megbízásokat kaphat. (A HVG-portré szerint: „Itt (ti. a cégénél!) találja meg (2003-ban) a helyettes államtitkári sarzsi.”) Univerzális, ösztönös tehetség!

Nem mindegy, ki írja a magyar miniszterelnök beszédeit...

Mert a beszédíróból egyszer még magyar miniszterelnök is lehet.

Vác, 2003. március 7.

Czike László