Czike László

A mesebeli királyfi legendája

Kedves olvasóim lehet, hogy meglepõdnek, amiért most újabb titkok még újabb hámrétegeit igyekszem lehántani. Az igazságunk nagyon mélyen van. Megírom, mi történt, s mi történik; - a tények értelmezését pedig némi alapképzettséggel és fantáziával mindenki/bárki könnyen megtanulhatja. Ez mindannyiunk társadalmi-politikai térlátásának lényege! Nem kell hozzá más, csupán egy rózsaszíntelenítõ háromdimenziós (3D) szemüveg, amin át nézve a világunk éppen olyan, amilyen valójában. Hajlamosak vagyunk arra, hogy elhiggyük, s elhitessük magunkkal: a történések véletlenszerûek, az emberek alapvetõen jók.

Ez az a gyermeki ártatlanság, ami a Gonosz mûködésének elemi létfeltétele.

Kõkeményen állítom, hogy a világ, amelyben az események láncolata céltudatos tendenciává fajul; - melyben a történések véletlenszerûségét felváltja az irányított történelem megvalósult rémálma: kegyetlenül rossz világ!

A hatalom kézivezérlését nem Isten, hanem egészen másvalaki agyalta ki.

A koncentrált, egypólusú rend belsõ önfejlõdése a paranoid skizofrénia.

Ahhoz, hogy jól megértsük, mit is jelent politikai értelemben a duplafenekû blöff fogalma; - az elsõ, valódi történet elõtt, vegyünk egy egyszerû példát! Tegyük fel, hogy valakinek oly nagyon rejtõzködnie kell, hogy sohasem derülhet ki, kicsoda valójában, milyen eszköztárral és céllal, ki(k)nek is dolgozik - szerzi, hozza, viszi a híreket, hajtja végre a parancsnak megfelelõ akcióit! Azt hihetnénk: pont ilyen a tipikus kettõs ügynök - aki mindkét ellenségének egyforma lelkesedéssel dolgozik a remélt fizetésemelésért! -, ám mégsem így van.

Az részben egy másik történet, részben pedig egy elavult szisztéma.

A mai tipikus titkos ügynök tudatosan adja a jól értesültet, egész személyiségével a szuper-fontosság látszatát kelti, szabadkõmûvesnek sejtteti magát, ugyanakkor élesen elhatárolódik tõlük, s a hátuk mögött minden rosszat azok nyakába varr...

Ismertem egy ilyen - ma már halott - férfit, aki sokáig igazán a barátomnak tûnt.

Sok esetben azonban a valóság mindezek ötvözete, vagy éppen a fordítottja.

Írásomat, pontosabban annak a vezérfonalát leginkább az elmondandó második, a hosszabb történet ihlette - de azért ez az elsõ sem egészen felesleges.

Több éve már, hogy újdonsült barátom (sokáig annak hittem!) találkára invitált, a saját lakására, hol azelõtt még sohasem jártam. Spontán találkára, ahogy nevezte. Eleinte zavartan tett-vett otthonában (csak mi ketten voltunk), vizsgálgatta a saját tárgyait, kiment és visszajött a balkonról, nézegette a falakat, ki-be csukdosta az erkélyajtót, jobbra-balra figyelt az épp lakók nélküli szomszédlakások irányában, hosszasan fülelt minden neszre; s egyáltalában a teljes zavartság állapotát öltötte, vagy legalábbis annak a látszatát keltette... Nagy türelemmel kivártam, amíg a személyisége stabilizálódott, hiszen a vendége voltam.

Újdonsült barátom (akkor még annak látszott!) két gyors tõmondattal nyitott: „(1) Nem vagyok zsidó, bár tudom, annak látszom. (2) Nem vagyok titkos ügynök, bár éveken át próbáltak beszervezni.” Nyilván jóelõre meg akarta nyugtatni saját háborgó lelkiismeretét, csak ezért tett úgy, mintha engem akarna „megnyugtatni”. Hallgattam, és azon gondolkoztam, hogy miért köti az orromra az idézett, általam nem kívánt posztulátumokat. Futólag felmerült bennem: mi lenne, hogyha én, vele ellentétben esetleg tényleg egy kriptokommunista, zsidó-bérenc, szabadkõmûves, vagy kettõsügynök (lásd pl.: Kötött Kéve, 1998. február), netán még orientalista kisgazda is lennék (ennek akkor még ugyan nem volt semmilyen aktualitása!), de nem adtam hangot színes látomásaimnak. A vendéglátóm láthatólag nem tartott semmilyen ‘szubjektív kontraindikációtól’; - így rendkívül bizalmas közlésekkel halmozott el. Kettõ null - gondoltam magamban.

Orbán Viktorról beszélgettünk, nem sokkal az 1998-as választások után.

Tudta, hogy elõre megjósoltam Orbán Viktor miniszterelnökségét, és azt is, hogy Orbán maradéktalan híve vagyok, ámbátor nagyon aggódom érte. Emellett annak is a tudatában volt, hogy a „rajongásom” nem kritikátlan, és nem is korlátlan/ felhõtlen, mint pl. Tóth Gy. László publicistáé, aki egyenesen zseninek, Európa legtehetségesebb politikusának nevezte az ifjú miniszterelnököt, éppen akkoriban, a Demokratának adott interjújában.

Elmesélte, hogy értelmiségi társasági körökben tartja magát a legenda, miszerint Orbán Viktor (aki az Ikrek jegyében született) horoszkópja felemás, baljós jövõt ígér. A jóslat szerint Orbánt a dörzsölt tanácsadói beviszik majd a sûrûbe; - olyan mélyre, ahonnan elvileg már nincs visszaút. Elhitetik majd vele, hogy alapvetõen minden rendben, sínen halad az ország; amit Orbán készséggel elfogad, hiszen nem természete az örökös háborúzás. Egyébként is az egész Fidesz-company fixa ideája, hogy elég is csupán szorgalmasan dolgozni (plusz szellemes, szívhezszóló beszédeket mondani!), és önmagától megteremtõdik a polgári jólét, a demokrácia. Ártatlan gyermekiségét és tisztaságát használják ki, hogy félrevezessék - a saját önzõ érdekükben. Amikor Orbán Viktor rádöbben, hogy rászedték; - kilép a Skót Rendbõl (ahol már 1998-ban a 30. garádicson állt!), és visszatér magyar népi gyökereihez: valódi forradalmárrá, népvezérré válik. Végül beteljesül a szokásos magyar tragédia..., - a legenda. Az ifjú herceg és a vadkan véletlen találkozása.

Az akkori alkalmi vendéglátóm nem a barátom, soha nem is volt az. Ellenzékinek hirdette magát, de ebbõl nem lett semmi: 1998 és 2002 között is a kényszer-szülte koalíció egyik legellenszenvesebb figurája, haszonélvezõje volt. Amolyan szürke eminenciás, aki sötét, karikás gülüszemekkel ül(t) kis gazdája jobb-és baloldalán. A tekintete üres, a szája hallgatag. Amíg a mézes bödön kitart - a legenda is a téli álmát alussza. Mire kiürült; az aranygyûrûs orientalista is tovalibbent a rózsaszín ködben. Téli éjszakákon a bokrok között néha újra felízzanak a hiúz szemei...

A másik történet igazából cselekménytelen, inkább csak amolyan eszmefuttatás. Látszólag semmilyen összefüggésben nincs az eddigiekkel, de tán mégis. Mélyen megmaradt az emlékezetemben egy másik, ám igazinak látszó barátom 1996-os mondása is: „Te öregem, Orbán Viktor a szellemes beszédeit nem önmaga írja, elõre gyártják neki azokat a beszédírói, a konkrét alkalomhoz illõen!” Tévedett volna?! Nem vagyok hivatásos pszichológus; sõt, még csak asztrológus sem! De azért elég sok mindent tudok már, amibõl különféle következtetések adódnak. Pl.:

Az Ikrek jegyében születettek: jószándékú, naív, gyerekes, nem túl kitartó, hiszékeny, játékos természetû, jó humorú, vidám, nem túl komoly, szeretetre méltó emberek, akik nagyon nehezen és rosszul tûrik a stresszhelyzeteket, de különösen a folyamatos (pl.: politikai) küzdelmek pszichikai megterheléseit, amibõl (vagy ami elõl) rendszerint az önfeledt játékba menekülnek.

Mármost lehetséges, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a 2000. februári ország-értékelõ beszédjét nem maga írta; - de egészen biztos, hogy legalábbis részben beledolgozott! Tõle származik ugyanis: a 3 : 3 : 4-es futball-taktikai szisztéma.

Aki valaha is foglalkozott a futballcsapatok lehetséges felállási rendszereivel, az jól ismeri: a 4 : 2 : 4, a 3 : 2 : 5, a 4 : 4 : 2, továbbá az ún. „WM” felállási szisztémákat, amelyek a 11 (kapus + 10) fõs csapat térbeli alaphelyzetét rögzítik, az éppen alkalmazott játék-taktika „koreográfiáját” fejezik ki, attól függõen, hogy a csapat otthon játszik vagy idegenben - támadó vagy védekezõ alapállást valósít-e meg éppen. Orbán Viktor „játékos miniszterelnök” lévén; - atavisztikusan, íme beleszõtte ország-stratégiájába kedvenc játéka, a futball alapelemeit, annak szám-misztikáját; s mivel otthon játszik, a 3 : 3 : 4-es, támadó felfogás mellett döntött.

A 3 gyermek: a család, a bázis, a hátország, a védelem.

A 3 szoba: a térfél, a középpálya, a család (a csapat) élettere.

A 4 kerék: a góllövõ csatárok, az egészpályás letámadás jelképe.

Más szóval: biztonságos jövõ, békés gyarapodás és folyamatos siker.

A tisztalelkû ikrek felhõtlen álmai.

Ez a játékrendszer mindaddig életképes, ameddig félpályás edzés, „egykapuzás” folyik - ellenfél nélkül minden problémamentes. Azonban a második félidõben az ellenfél is kijön a pályára; sõt, sûrû csontzene kíséretében kiderül, hogy az ellen-fél csupa ellenségbõl tevõdik össze! Volt ávósok és karhatalmisták újra meg újra, a legérzékenyebb testrészén, a térdén rúgják meg az ifjú középcsatárt, hogy több gólt már ne szerezhessen.

És kiderül a legrosszabb is: a csapatnak még mindig nincsen (õrzõ-védõ) kapusa!

A kapus a pénzkeresõ családfõ szimbóluma, azé, akinek feladata lenne a labdák összeszedése és elõre lendítése, a családtagok (a csapat) játékba hozása, a játék-lehetõségek folyamatos megteremtése, a középpályások és a csatárok támadásba küldése - s a szükséges pénz megkeresése a család életének biztosításához. Kellõ munkalehetõségek hiányában - kapus, labda, pénzkeresõk és pénz nélkül! - nem születnek gyermekek, nem épülnek szobák, nincs játéktér, nincs játék és nincsen élet sem. Sõt, benzin nélkül az autó sem megy, hiába van ki a 4 kereke...

Most egy kicsit polgár-pukkasztó leszek. A leírtak olvastán dejá vu érzésem támadt. Még 1997 márciusában írtam egy kiadatlan cikket „Ott, kinn - arra van az igazság” (The truth is out there; a címet az X-aktákból csentem) címmel, - a Fidesz február 15-iki ‘antipopulista’ gazdaságpolitikai konferenciájáról. Röviden ebbõl idézek most. Furcsa, hogy a történelem idõnként mennyire ismétli magát!

„Sosem fogom elfelejteni! Úgy 1978. táján barátommal részt vettem Gyõrben egy nemzetközi közlekedéstudományi konferencián. Az egyik híres-nevezetes, idõs NDK-s tudós elõadásában átlagosan 3-4 percenként fordult elõ a "mátrix"-szak-kifejezés, amit a magyar postai szaktolmács következetesen, mindig: "matricá"-nak fordított. Eleinte csak sandán-lopva tekintgettünk oldalvást egymásra, - majd gátlástalan-gurgulázó, fuldokló nevetésben törtünk ki. Kiszera méra, bávatag, - mi több: tohuva bohu. Mindenki értetlenül, megrovólag nézett ránk, pedig a "király" volt meztelen, nem mi. Az elõadás-sorozat befejezése után a társalgóban "svéd asztal" várta a tudományos erõfeszítésektõl kiéhezett hallgatóságot. A svéd asztal akkoriban egyfajta egyszerû, magyaros vendéglátást jelentett: sült csirkecombot friss salátalevélen. A közlekedési tudományok valamennyi hû szolgája, a tudósok apraja-nagyja, mint a véres koncra a ragadozó vadak, úgy vetették rá magukat a csirkecombokra, miközben szabályszerûen majdhogynem fellökték és eltaposták egymást. Barátommal meg sem kíséreltük, hogy megközelítsük a pankrációba és az eszeveszett kétkezi zabálásba feledkezett tömeg közepén a rohamosan fogyó csirkecomb-halmot. Abbahagyhatatlan, hisztérikus kacagás vett erõt rajtunk. Mert

kétszer annyi "tudós" volt a teremben, mint salátás csirke-porció. Eszkimó - fóka.

Túl korán érkeztem a Gellért Szállóba. Így azután volt alkalmam néhány tisztelet-kört tenni a nemsokára kezdõdõ konferencia termében, és annak a környékén. Az oszlopok mögött két pincér jött felém nagy sietve. Az egyik álmélkodva-dühödten mutatott az emelvény mögött kifeszített selymen díszelgõ óriás-betûs "reklám-szlogen"-re: "A polgári Magyarországért!" - "Ezt a baromságot!" - kiáltotta. A pincér szó szerint ezt mondta a társának, aki élénken helyeselt! Gyanítom, hogy egyikük sem volt sem kommunista, sem szélsõjobboldali; - csak az egyszerû nép átlagos fiainak megnyilvánulása volt ez. Nem tudták, hogy a reklám történelmi!

"A történelmi ‘igazság’ gyakran változhat (kommunizmus-reformkommunizmus-liberalizmus-kapitalizmus) - a beavatottak köre viszont mindig ugyanaz." Így aposztrofálta bevezetõ beszédében Orbán Viktor az összenõtt szocialista-liberális monetáris-restrikciós gondolkodás gazdaságpolitikai lényegét. Hálás közönsége (pl.: Pusztai Erzsébet és Barsiné Pataki Etelka) harsányan kacagott...

A Fidesz alkalmi borszakértõje, Varga Mihály gazdasági kabinetfõnök nem akart elmaradni szellemességben fõnöke mögött. Nem kívánt elmélyedni az egyensúly kontra növekedés, illetve, hogy csökken-e az államadósság, vagy csupán szét-osztották? piszlicsáré kérdéskörökben; - ezek szakértõ elemzését meghagyta az utána szólóknak. Ellenben új vizekre evezett: "Némi fejtörést okozott számomra, hogyan is lehetne a kormány gazdaságpolitikáját röviden jellemezni. Néhány nappal ezelõtt egy borászati szaklap került a kezembe, ahol egy borversenyrõl szóló beszámolót olvastam. Az utolsó helyezett bor jellemzése így hangzott: Fülledt illatú bor, amitõl hosszabb szellõztetés után is csak nehezen szabadul. Hízelgõ típus. Óriási meglepetéseket nem tartogat. Mély, vörös színû, amely elnyomja a többi árnyalatot. Az illatnál viszont durvább az íz: egy kissé öreg hordóra is gyanakodhatnánk, kóstolva az italt. Nincs igazán egyben a bor, így aztán kissé egysíkú. Az elsõ szippantásra megnyerõ - még a méz is felsejlik -, ám utána hamar eluralkodik az alkohol. A Fidesz erre a másnaposságra kínál gyógyszert, amitõl a polgárok feje már két év óta fáj. Ez a kormány hasonló a középkori orvoshoz, aki mindenre ugyanazt javasolja: eret vágni!"

Varga Mihály a vitanapon egy másik, még meglepõbb, spontán megnyilatkozást is tett. Már nagyban zajlott a késõbbi, rögtönzött gazdaságpolitikai "kerekasztal-konferencia", amikor - a hangjában utánozhatatlanul atavisztikus reszketéssel - váratlanul felkiáltott: "Jujj, - egyébként itt van a teremben Bauer Tamás is!"

(Ma - némi idõbeli ‘liftezések’ után - 2004. január 30-ikát írunk. Elaludtunk?!)

Aztán svéd-asztal. Hozott anyagból zsíros-szalámis, kolbászos és tojásos-sajtos szendvicsek friss saláta-levélen. Kétpofára táplálkozik, és vedeli a colát minden tudós gazdaságpolitikus, politikus és politológus. Lesz itt pirkadat, nem is sokára. Amióta kijöttem a konferencia-terembõl, lényegesen jobban érzem magam. Ide-kint a társalgóban, a karzaton valahogy sokkal jobb a levegõ. Itt kinn valahogyan minden egészen más. Szendvicsek között reménytelibb az élet. Azután hirtelen felocsúdom filozófikus kábulatomból, majd fellélegezve azonnal meglátom a félig nyitott, utcára nyíló ajtót is. Ott kinn, arra van az igazság.”

Mondom, ma 2004-et írunk; - és nem csupán a történések, hanem a szövegek is mintha vadonatfrissek lennének. Le sem kell porolni õket! Hérakleitosz valamikor kinyilatkoztatta: „Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba!” - Dehogynem!

Nemcsak hogy újból beleléptünk, de valamit visz az áradat - minket. Hol is lehet, milyen messze az a tenger, amelybe - velünk együtt - majd belefolyik? Lesz-e dús part, ahol mi magyarok újra kiköthetünk? Polgári Magyarország, sej, merre vagy?

Sajnos szómágiával és szemfényvesztéssel állunk szemben, amelyet Zelnik József igencsak frappánsan fogalmazott meg a „TESTAMEN, Leonardo evangéliuma” címû, nemrég megjelent könyvében. „Nem szeretnék úgy járni, mint a polgárok a politikával. Úgy vélve, hogy legyõzték az elõzõ hatalmi szerkezetet, nem veszik észre, hogy a metafizika ördöge már rohan is velük ugyanabba az irányba. Például a Polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy a hatalma megõrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Prófétai sorok ím’ ezek! Ha ugyanis egy futballcsapat zömmel ‘nem saját nevelésû’ játékosokból, hanem csak ‘idegen-légiósokból’ áll - igencsak groteszk ‘a csapatszellemük’ mögött bármiféle eredeti, pláne õsi kollektív önazonosságot keresni és feltételezni...

Vác, 2004. január 30.

Czike László