Czike László

Az ötvös tüze

A következõ történetet kaptam:

„Egy csapat nõ a Bibliát tanulmányozta együtt.

Amikor pedig elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja:

"Leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt".

Ez a vers teljesen lenyûgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetérõl. Az egyik nõ felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalommal megosztja a többiekkel.

Azon a héten a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerûen csak kíváncsi a tisztítási folyamatra.

Miközben az ötvöst nézte, a férfi fogott egy darab ezüstrudacskát, a tûz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben elmagyarázta: ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tûz kellõs közepébe kell tartani, oda, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belõle.

A nõ elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette a bibliai igeverset: "Leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt".

Megkérdezte hát a férfit, igaz-e, hogy az ötvösnek a tûznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes idõtartama alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta: nemcsak ott kell ülnie, és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idõ alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között - megsemmisül.

A nõ egy rövid ideig hallgatott. Azután megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva válaszolt:

"Ó, ez nagyon egyszerû - amikor meglátom magamat benne!"

Van egy „elektronikus ismerõsöm” – egyik cikkemet elolvasva elkérte az e-mail címemet, és azóta levelezünk a világhálón. Eleinte szõrös pókszerû trójai falovakkal, spyware-ekkel, kerek 461 kilobytos data-minerekkel „ajándékozott meg”, amelyeket persze szorgalmasan és kíméletlenül kiirtottam. Küldeményei gyakran eltömték outlookomat is, amiért csak akkor tudtam másokkal tovább levelezni, ha leveleit elõbb kitöröltem postaboxomból, a hálón. Ennek már 4-5 hónapja, s a dolgok idõközben rendezõdtek – segítségemmel sikerült kitisztítani a gépét, tehát a vírusok elenyésztek. Több hasznos, praktikus dolgot megtanultam tõle: számítástechnikai és technológiai fejlõdésem igen jelentõsen felgyorsult, amit döntõ mértékben neki köszönhetek. De írásai azóta is „záporoznak rám”, és azok szellemi tartalma sajnos a legkevésbé sem akar megtisztulni: könnyebb kiirtani a ki tudja, honnan s milyen „humánus megfontolásból” eregetett pókokat, mint keresztény levelezést folytatni olyasvalakivel, aki utálja Jézust. Könnyebben megy át a teve a tû fokán, mint hogy egy meg-rögzött ember a levelezés során megtérjen pogány eszméibõl, melyek lényege, hogy: ha megdobnak kõvel, dobd vissza gránáttal…

A bosszú szelleme egyidõs a bûnbeesett emberiséggel, és Jézus volt az elsõ és mindmáig az egyetlen, aki felvette vele a harcot. A bosszú, a szemet szemért, fogat fogért törvény eszmeiségét számûzendõ meg-hirdette az egyetemes szeretet törvényét, melyszerint ellenségeink is felebarátaink, akiket éppúgy szeretnünk kell, mint önmagunkat.

Nos, igyekszem mindegyik levelemmel „evangelizálni” e lelke-szegett internet-ismerõsömet, de úgy tûnik, mindhiába. Másik ismerõsöm le is beszélt az efféle „krisztusi” kísérletezgetésrõl – már ami a térítést illeti -, bölcsen mondván, hogy a hit különleges kegyelem, és nem is lehet kvázi „egyfajta lelki tölcséren át” lelket, hitet önteni a másikba, mert ez eleve kudarcra ítélt próbálkozás. De hát mit lehet tenni, úgy kell elfogadni mindenkit, amilyennek született vagy amilyenné tették az élet farkastörvényei, az alávaló felebarátai, vagy a vétkezõ-ingatag önmaga? Netán hagyjam szó nélkül hitetlenségre bujtogató leveleit?!

Az alapvetõ probléma a vissza-visszatérõ negatív motívum, miszerint „Isten, Jézus Krisztus nem törõdik a világgal, nem törõdik az emberek sorsával, nem fizeti ki helyettem a számláimat, nem gyõzi le helyettem az ellenségeimet, nem foltozza be a beázott háztetõt, nem hagy örökséget helyettem a fiamra, egyáltalán nem gondoskodik semmirõl sem, s évezredek óta hagyja rossz irányba fejlõdni a dolgokat. Vagyis: vagy nincs Isten, vagy ha van is – hát nem a ’mi’ oldalunkon áll.” Tehát ember segíts magadon, légy önmagad ’istene’, fejleszd magad mindenhatóvá…

Ugye, ismerõs ez a voltaire-i gõgös gondolat?

Írtam már errõl – más összefüggésben.

A hamis látszat – elsõ pillantásra – valóban Isten ellen szól.

De vajon azért születtünk – tisztelet a kivételnek – értelmes lénynek, hogy mindig újra felüljünk hamis látszatoknak? Csak azért, mert az elsõ düh, az elsõ benyomás ’a legjobb’ elv alapján döntünk – elemzés és értékelés, tehát valódi mérlegelés, gondolkodás nélkül?

A hit – kivételes kegyelem.

És ki érdemes a kivételes kegyelemre? Aki megszenvedett érte.

Tehát a szenvedés – tisztít. A tisztító tûz így megtisztít és megedz.

Az acélt megedzik – írta egy szovjet klasszikus. Ebben igaza volt…

Mi Isten célja az emberrel?

Hogy megtisztítsa a bûneitõl, gyarlóságaitól – és ha már megtisztult: üdvözítse, ami nem jelent mást, mint hogy a teremtés mûvének mi is aktív részeseivé válhatunk. Isten beavathat minket a teremtett világ valamennyi csodálatos titkába, de csak azzal a feltétellel, hogy elismerjük (mint az imában): „Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsõség, mindörökkön örökké.” Vagyis: mi is „társteremtõvé” válhatunk, hisz’ Isten nem önzõ, nem csak önmaga szórakoztatására alkotta meg a világmindenséget, de nem is öncélúan. Hanem azért, hogy mûvének minden örömét (ha úgy tetszik: ’profitját’!) megossza az arra érdemesekkel. Azokkal, akik megtisztultak az önimádattól.

Tudomásul kell venni, hogy az ember nem mindenható. Hiába van az ’óriási’ tudománya, többnyire a legegyszerûbb lelki dolgokkal sem képes megbírkózni. És ennek intõ példának kéne lennie! Mert hiába a drogok, hangulatjavító bájitalok, operáció elõtti ’feldobó koktélok” és egyes CIA-kutatásokból például titkos társaságokká is fejlõdött – vö. például vudu, dianetika, Ron Hubbard, szcientológia, stb. – tudat-módosító kísérletek és hatások összessége; maximum a tudatot lehet elhomályosítani vagy némileg kitisztítani, de az emberi lélek titkát semmilyen ’tudomány’ nem tudja, mégcsak megközelítõleg sem feltárni, nemhogy azonosítani, vagy pláne uralni tudná ezt a nyilvánvalóan természetfölötti entitást. Isten vigyáz rá, hogy ez a legfontosabb isteni titok rejtve maradjon az avatatlan, vagyis arra még nem méltó vizsla tudós-tekintetek elõl, akik az emberek élve-boncolásával, szikéjükkel az öröklét attributumát kutatják, vagy a halhatatlanná tévõ élet-elixírt keresik Lucifer valamelyik vazallusa megbízásából, akik újra ifjúvá klónoztatnák magukat, ha biztosak lennének benne, hogy az agyukkal együtt a lelkük is átköltöztethetõ megifjodott testükbe. A végsõ titkok - titkok maradnak a végidõkig.

Mégis, mit jelent a záró mondat, hogy: „meglátja magát benne”?

Kézenfekvõ Malakiás, ószövetségi próféta példabeszédének igazsága.

Isten – Malakiás ezt még nem érhette meg, de mi azóta már tudjuk – az embert, mint távlati terveinek legmagasabb szintû várományosát, halhatatlan lélekkel teremtette, saját isteni képmásának tökéletes hasonlatosságára. De hogy elõbb még próbára tegye – s ne ’akárkit’, ne akár ’a kígyót’ ölelje a keblére! –, a halhatatlan lelket tökéletlen (porból lett és porrá lesz) testbe ültette, hogy a lélek a teste mintegy foglyaként mutassa ki a foga fehérjét, már-minthogy látatlanban is képes-e elismerni teremtõje, az Isten kétségtelen fensõbbségét. Mert aki erre nem képes, az nem méltó, hogy az Isten országába jusson.

Isten nem hagyta magára a múlandó testben fogoly halhatatlan lélek teremtményeit. Annyira szerette-szereti õket, hogy a tulajdon egyszülött fiát áldozta fel a kereszten azért, hogy elvegye az ember bûneit. Mint teremtõ-gondviselõ Atya, végig ott ül a tûz mellett, míg az ember személyisége annyira kifejlõdik, hogy önálló felelõsséget képes viselni döntéseiért és tetteiért. Ott ül a tûz mellett, és mint a példabeszédbeli ötvös, a tûz kellõs közepébe mártja az ezüstöt – az embert! -, vagyis egyre újabb megpróbáltatások elé állítja, hogy kiismerje: a szabad akarat ezüstöt, vagy alpakkát takar.

Engedi, hogy a kínok tüze átjárja az ember lelkét – hogy megismerje a bûnös ember által megfeszített Krisztus szenvedéseit a kereszten -, mert a tûz lángjai közt ismerszik meg az ember igazi természete. Ha tisztul a lélek, akkor Istenhez fordul, - ha inkább feketedik, akkor a Sátán a gyõztes. Ha ezüst, akkor megtisztul a fénye, ha alpakka, hát ’gyáván’ megolvad. Isten engedi, hogy a tûz heve átrendezze az ezüst fémes kristályrács-szerkezetét, mert tudja: a vegytiszta nemesfémet csak kockázattal lehet elõállítani. De csak addig és annyira hagyja a tüzet tombolni, míg nem tesz kárt az ezüstben. Tudja, hogy a hamis fém olvadáspontja alacsonyabb, adott hõmérsékleten tönkremegy. A hõmérsékletet tovább emelve, a tisztuló ezüstbõl mind kiégnek a szennyezõdések. Isten nem engedi, hogy a tûz, a szenvedések kárt tegyenek különleges teremtényében, de meg kell várnia, míg a próba beteljesül, és kiderül a végeredmény. Ennek egyetlen módja van.

A szenvedés, az üdvözülésért viselt kín – tisztít.

Isten addig ’égeti’, tisztítja az ezüstöt, a teremtett emberi lelket, míg-nem egyszer csak az olvadt fém színe hirtelen ki nem tisztul és Isten – akár egy vakító-fényes tükörben – a lélek színében meglátja isteni saját magát. Akkor a lélek már ’készen van’ - megtérhet alkotójához.

Tény és való: Isten szándékai és útjai kifürkészhetetlenek.

A teremtés nem kommersztermék-gyár, nem futószalagról jönnek le az üdvözült lelkek, hosszú tömött sorokban.

Isten – mint egy kézmûves – minden lelket egyedileg, ’lélekre szabott’ módszerekkel, technikával tisztít, üdvözít. Nincs egyen-technológia.

Isten a legjobb ezüstmûves, s az egyetlen lélek-mûves.

Bízzuk rá magunkat, jobbat úgysem tehetünk.

Te is, ismeretlen internetes barátom.

Vác, 2005. május 27.

Szeretettel:

Czike László