Czike László

A polgár hite

Zelnik József írja a ‘TESTAMEN’, Leonardo evangéliuma címû, 2003-ban meg-jelent könyvében: „A polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy a hatalma megõrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Próbáljuk megfejteni, hogy az egyes kulcsszavak mit is jelentenek ebben a kicsit rejtett értelmû, de már ‘távolról is’ igen bölcsnek tûnõ mondatban! Segítségünk a Magyar Értelmezõ Kéziszótár.

(1) Polgár

„A tõkésosztály tagja” (természetesen politikai értelemben).

(2) Polgári

„A (tõkés) polgárság érdekeit szolgáló” (például: forradalom, vagy hatalom).

Zelnik mondata a ‘polgár’ szót fõnévként használja, sõt - noha kisbetûvel írja - jó okkal feltételezhetjük, hogy valamelyik, nem jelentéktelen közéleti személyrõl lehet szó, olyasvalakirõl, aki a polgári ‘tõkésosztály’ tagja, vagy ha nem, úgy legalább is a ‘tõkés’ polgárság érdekeit szolgálja. (A ‘tõkés’ meghatározás itt azt jelenti, hogy magánszemély, aki oly jelentõs mûködõtõke-tulajdonnal, vagyonnal, portfolióval rendelkezik, amely biztosítja a mindenkori kormánytól, a politikától független életvitelét, önálló egzisztenciáját.) Tekintve, hogy az ominózus mondat jelentése szerint a tárgyi ‘Polgár’ hatalma a tét; olyasvalakire tippelhetünk, aki beosztásánál fogva nemkevés vesztenivalóval, potenciális pozícióval rendelkezik, olyannal, amely országos viszonylatban komoly hatalmat testesít meg. A Polgár tehát olyasvalaki kell legyen, akinek érdekében áll, hogy kozmetikázza nézeteit; - esetleg, ha a stratégiai érdekei úgy kívánják, rózsaszínre is festesse a róla alkotott képet. A Polgár esetleg az a személy, aki a nép számára az elsõ polgár szerepét tölti be, mivel „a polgári Magyarország megteremtését” tûzte ki legfõbb céljául.

(3) Hitetlen

„Kétkedõ természetû, nehezen meggyõzhetõ (pl. ‘a hitetlen Tamás’), Istenben nem hívõ, nem igazhitû, megbízhatatlan; hûtlen, hitszegõ ember.” Nos, eléggé nyilvánvaló, hogy Zelnik József itt vallásos értelmében alkalmazza a ‘hitetlen’ jelzõt, vagyis ez a mi hitetlen emberünk egyszerûen nem hisz, vagyis nincs hite.

(4) Ateista

„Az ateizmust valló, azt hirdetõ személy, aki a természetfölötti erõk, Isten létét tagadja, esetleg vallásellenes mozgalom (?) vezetõje.” E jelzõ - ha lehet - még erõsebben hangsúlyozza, amit lényegében már az elõzõ is kimondott, hogy ti. ez a mi vezetõ emberünk nemcsakhogy nem híve Istennek, de kifejezetten istentagadó személyiség, aki nem egyszerûen csak nem hisz a világ egyetlen természetfeletti urának, Istennek a létezésében, hanem meg is tagadja Isten szolgálatát, ellene is szegül, ami lényegesen súlyosabb bûn, mert nem tudatlanságból, hanem az Isten elutasításából táplálkozik, ami pedig az ördöggel cimborálás vétkét valószínûsíti. Ez az ember tehát semmiképpen nem felel meg például a szakrális uralkodóról alkotott ideálképünknek, hiszen a hatalma nem eredhet Istentõl, akit elutasít és meg is tagad. Akkor hát ki ez az ember, és kitõl származik az említett hatalma?

(5) Hatalom

„A kormányzásnak és az igazságszolgáltatásnak a lehetõsége, a joga, illetve a gyakorlása. Politikai értelemben: övé a hatalom. Lehetõség, hogy valaki vala-mely közösségben, tevékenységben érvényesítheti, valakire rákényszerítheti az akaratát. Hatalmában áll valami, hatalmába kerít valakit. Közösség gazdasági, katonai és szellemi erõinek összessége. Egy, a kormányzást gyakorló, irányító személy, vagy szervezet. Valamilyen megszemélyesített erõ.” A modern hatalom kettõs természetû: pénzhatalom + szakrális hatalom; utóbbi már egyáltalán nem a szó klasszikus értelmében. Azt kell mondanunk, hogy alapvetõen a gazdagság, a pénz a hivatalos hatalom fõ szponzora, de a háttérben meghúzódik egy szellemi agytröszt, mely nem feltétlenül vagyonos és nem is hagyományosan beavatott, ám valamilyen rejtélyes oknál fogva úgy tesz/tehet, mintha csak transzcendens erõk kiválasztottjaként, kizárólagos birtokosa lenne a hatalom okkult, sötét titkainak. A hangsúly amúgy azon van, hogy a hatalom a mások feletti rendelkezés joga, és az arra alkalmas személy azt csak legitim kiválasztás útján nyerheti el. Ez a kiválasztás ‘boldogabb idõkben’ Isten privilégiuma volt, és az általa kiválasztott uralkodót nevezték szakrális királynak. Ma már nincsenek valódi beavatottak. Az ég kapcsolata a földdel - legalábbis az uralkodás szintjén - megszakadt, a rituális-megszemélyesített erõt a királycsinálók képviselik (bitorolják), akik úgy tesznek, mintha beavatottak lennének, holott hamis ceremóniát celebrálnak. A kiválasztott férfiút persze beavatják a ‘nagy titokba’ - hogy nincs semmilyen igazi titok! -, és kikiáltják demokratikusan megválasztott (legitim) vezérnek. A király tudja, hogy meztelen, de errõl senki nem beszél, így válik a csellel orozott tekintély valódivá. A beavatás ténye tehát a hazugságban való cinkosság átruházása és felvállalása.

(6) Hit

„Olyasvalamirõl való meggyõzõdés, amit nem tudunk igazolni. Meggyõzõdés valamely természetfölötti lény létezésérõl. Istenben való hit. A jövõbe vetett hit. Valamilyen vallás tételeinek rendszere. Eskü(vés) = hitet tesz valami mellett. Szavahihetõség, személyes hitel.” Az igaz, valós hit az egy, mindenható Istenhez kötõdik, aki három személy (Szentháromság), illetve ahhoz, hogy Jézus Krisztus az abszolút igazság. Az anyagi dolgokhoz, vagy más teremtett lényekhez kötõdõ hit egyrészt értelmetlen, másrészt minden alapot és reális célt nélkülöz. Múlandó a világ, a földi élet - a jövõbe vetett hit csakis az öröklétre, az üdvözült állapotra vonatkozhat, melyet Isten kinyilatkoztatott törvényeinek, igazságának (Szentírás, evangéliumok, tízparancsolat) megismerése és betartása révén érhetünk csak el.

A keresztény egyistenhit olyan meggyõzõdés, melyet a transzcendens halhatatlan lelkünk igazol. E meggyõzõdésre mindenkinek önnön erejébõl kell eljutnia, - más hitének lemásolása, utánzása, mímelése (mimikri), látszólagos elfogadása, illetve pl. a keresztény szokások (szertartások) gépies majmolása nagyobb bûn, mint az említett hitetlenség. Krisztus nem haladó hagyomány, hanem „az út, az igazság és az élet”.

(7) Vallás

„A tény, hogy valamit (meg)vallanak. Erkölcsi elvek megvallása. A társadalmi tudatnak természetfölötti erõk és lények létezésébe vetett hiten alapuló formája vagy ilyen hittel kapcsolatos megnyilvánulások, tanítások és szertartások rend-szere. Keresztény vallás. Vallásfelekezethez tartozás. Vallástan. Tanúságtétel.”

A vallás tehát a társadalom potenciális, szunnyadó erõtartaléka is egyben, - olyan ‘vésztartalék’, amelyre bízvást számíthat a háttérhatalomnak az a tudatosan meg-személyesített, évtizedek szelekciójával és kinevelõ, kiválasztó technikájával fel is épített ereje, aki hatalma megszerzéséhez és fõleg megõrzéséhez transzcendens erõket is igénybe próbál (kénytelen) venni, amelyekben egyébként önmaga nem is hisz. Ez a (tömeg)effektus megvilágítható például egy Forma 1-es autóversenyzõi hasonlattal. Nelson Piquet, Ayrton Senna és Alain Prost versenyzése idején még olyan ún. ‘turbómotorokat’ használtak, melyek váratlan elõzési manõverek végre-hajtására is képesek voltak. Amikor a versenyzõ utolérte az elõtte haladó autót, és ‘plusz-tolóerõt’ akart igénybe venni: egyszerûen megnyomta a ‘turbó-gombot’, miáltal a turbó-feltöltõ hirtelen nagymennyiségû gyúelegyet porlasztott a motorba, s a plusz-lóerõk révén hipp-hopp már meg is valósult az egyébként ‘macerásabb’ elõzés (használatát már úgy 6-8 éve be is tiltották, s a versenyeken atmoszférikus motorokat használnak). Vagyis most lefordítva a hasonlatot: Zelnik József idézett mondata nem kevesebbet állít, mint hogy a Polgár ‘benyomta a turbó-gombot’ (illegitim lelki tömegszuggesztiós eszközt használt hatalma megszerzése, meg-õrzése, majd visszaszerzése érdekében), vagyis szakrális királyként viselkedik, holott - hogy mást ne mondjunk - nem is a Duna jegén választották meg. Más szóval kifejezve nem beavatott királyként folyamatosan okkult erõket mozgósít a hatalomért, vagyis: „hitre és vallásra szólít fel”, miközben a valóságban (maga-magán kívül másban) nem hisz, és nem is vallásos, mert „hitetlen és ateista”!

A Szövetség címû (akkor még kétheti lap) újság 2003. szeptember 19-i számában Orbán Viktor „Az európai kereszténydemokrácia értékeirõl” elmélkedik. Idézi, -

miként is definiálta önmagát 1997-ben a lengyel nép, az ország új alkotmányának preambulumában: „Mindazok, akik hisznek Istenben, az igazság, a jóság és a szépség forrásában, mind pedig azok, akik nem osztják ezt a hitet, de tisztelik eme általános értékeket, melyeket más forrásból származtatnak (...) - Isten, vagy a saját lelkiismeretük elõtti felelõsségre hivatkozva megalkotják Lengyelország alkotmányát.” Édes jó Istenem! Orbán örülne, ha ilyen (kezdetû) alkotmányunk lehetne - legalább. Brrr! Mekkora megalkuvás pedig ez egy olyan néptõl, amelyik ma is sokkal keresztényebb, sokkal katolikusabb, mint a magyar! A preambulum szövege leegyszerûsítve azt jelenti, hogy az istenhívõk praktikus kényszerûségbõl szépen kiegyeznek az istentagadókkal. Könyörgöm! Ha egyszer minden érték õs-forrása a teremtõ Isten, úgy hogyan lehet ‘a más forrásokat’ - nincsenek ilyenek! - tisztelõ nihilistákkal megegyezni? Aki szerint nincsen lélek (csak tudat, melyet a pénz, ‘a lé’ határoz meg!), annak nincs lelkiismerete; - hogyan lehet hát a semmi felelõsségét egyenrangúnak venni a mindenével?! „Aki közéleti emberként fel- vállalja, vagy akár csak elfogadja (!!?) ‘a keresztény’ jelzõt, azt már (...) szinte azonnal ‘klerikálisnak’, ‘nacionalistának’, ‘populistának’ és gyakrabban, mint ritkábban ‘antiszemitának’ fogják bélyegezni.” Ezután Robert Schuman, egy-kori francia külügyminisztert idézi: „A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz.” Érdekes, néhai Antall József majd’ ugyanezt mondta: „Keresztény Magyarországot akartam, mert másnak nincs jövõje.”, - ám Orbán mégsem õt idézi. (Mindkét megállapítással egyetérthetünk, - a történések azóta Schumant és Antallt egyaránt fényesen igazolták: a demokrácia nem lett keresztény; így - nincs is. Vagy: keresztény Magyarország nem lett, - így nincs is jövõnk. Vigasztalásul: a nem keresztény Európának sem lesz hosszú.) Orbán Viktor: „A keresztények azt is tudják: nincs többféle igazság. Ez utóbbi állítás a relativisták tévedése. A keresztények tudják, hogy az Igazság létezik, és hogy Egy (nem értem, miért is nem mondja ki: KRISZTUS! - Cz. L.) igazság létezik, és hogy ez az igazság lesz elõbb vagy utóbb az egész életünk mércéje. A keresztények tudják: az Igazság kérdésen felül áll, függetlenül attól, hogy támogatja-e a többség, vagy sem. (...)

Számos érvet tudnék felsorakoztatni, hogy miért nincs szükség - túl a nemzeti alkotmányokon - egy összeurópai alkotmányra. (...) Ha már viszont európai alkotmány mégis lesz; - meggyõzõdésünk szerint abban a kontinens értékeinek is tükrözõdniük kell, azon belül is elsõ helyen a kereszténységnek.”

Mint ma már tudjuk, - az Európai Alkotmány végleges szövege megszületett (bár még minden egyes tagország parlamentjének jóvá is kell hagynia azt), de végül is nem tartalmazza a keresztény gyökerekre vonatkozó kitételt, tehát mégis a közös szocialista-liberális álláspont érvényesült a néppárti akarattal szemben. Márpedig ha így van, úgy az Európai Únió ‘többségében’ nem keresztény, vagy legalább is nem képviseli/vállalja kereszténységét a többség eléréséhez kellõ hatékonysággal.

Orbán Viktor a következõket mondta a KDNP ’60.’ születésnapján: „... Azért is szükséges a kereszténydemokrata értékek megjelenítése, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tudás szeretet és alázat nélkül veszélyes és káros is lehet. Ma, amikor azon vitatkoznak az Európai Únióban, hogy megjelenjen-e Isten s a kereszténység az európai alkotmányban, különösen aktuális errõl beszélni. Néhány évtizede, a II. világháború után még világos volt Európában, hogy egy új világ építése azt igényli, hogy alapjai mélyebben, céljai pedig magasabban legyenek, mint amit az ember maga meg tud alkotni. Ma pedig ott tartunk, 13 évvel a berlini fal leomlása után, hogy Európának ebben a szegletében annak a politikusnak, aki felvállalja a keresztény jelzõt, nem lesz könnyû élete, mert hamar megkapja a klerikális, nacionalista, populista, sõt antiszemita bélyeget is. A gyûlöletkeltés nagymesterei, akik most vendégmunkásként állomásoznak hazánkban (ez a célzás vajon Ron Werberre, vagy már Rosnerre és Silbersternre, mint külsõ tanácsadókra vonatkozhat?), kifejezetten a keresztényekkel szembeni ellenérzést próbálják szítani Magyarországon.”

Ámde Orbán Viktornak ez a Szövetség (immáron havi lap) címû újságban (2004. június 4.) napvilágot látott beszéde nemcsak a keresztény(demokrata) értékekrõl, nemcsak az Európai Únió alkotmányáról szól, hanem a Fidesz Polgári Szövetség alapítólevelébõl is idéz, mint oly dokumentumból, amely „ideológiák és izmusok helyett programok és jövõképek elvi alapjául” szolgál. „Szövetségünk erkölcsi alapját az esendõ emberi természetbõl fakadó felismerések és belátások adják. Valljuk, hogy létezik erkölcsi rend, amely az emberi akarat felett áll. Valljuk, hogy az igazság megismerhetõ, és a közéleti cselekvés kiindulópontjává tehetõ. Valljuk, hogy az ember mindenek elõtt lélek, érzés, gondolat; - az emberi élet nem merül ki a fogyasztásban, vagyis a mégoly vonzó vágyak minél gyorsabb kielégítésében. Valljuk, hogy noha mindannyian gyarló és hibákat vétõ lények vagyunk, megvan a képességünk a javulásra és az erkölcsi tökéletesedésre.

Valljuk, hogy az emberellenes XX. századi események (pont fordítva: az ember elbizonytalanodása, hitehagyása és istentelensége okozta az „eseményeket”! - Cz. L.) erkölcsi elbizonytalanodáshoz vezetõ évtizedei után múlhatatlanul szükség van a lelki, szellemi megújulásra. Valljuk, hogy az ember felelõsséggel tartozik önmaga, családja és nemzete boldogulásáért; hogy aki nem tesz meg mindent önmagáért, a családjáért, a hazájáért, az nem fogja becsülni azt sem, amit a családjától és a hazájától kap. Hisszük, hogy az erõfeszítéseink végsõ célja és értelme a boldog emberi élet. A történelmi bölcsesség és a szomorú tapasztalás azt bizonyítja, hogy senkit nem lehet boldogságra kényszeríteni, mert az elõbb-utóbb zsarnoksághoz vezet. Ezért csak arra vállalkozhatunk, hogy az emberek boldogulásának elõfeltételeit megteremtsük.”

Szép, magvas felismerések és megfontolások ezek, méltók egy polgári szövetség politikai megalapozásához. Oly emberek szövetségéhez, akik megbíznak egymás és önmaguk erejében, szerencséjében és ‘boldogulásában’, s az összefogásban...

De az alapítólevélbõl sajnos éppen úgy hiányzik valaki, mint a kibõvült Európai Únió frissen összetákolt új alkotmányából. Hiányzik a reá való hivatkozás, s a hit megvallása Õbenne. Hiányzik belõle Jézus Krisztus, az abszolút igazság, hiszen nélküle nincsen boldogulás, nincsen kereszténység, kereszténydemokrácia; nincs keresztény kultúra sem, és nélküle bármilyen szövetség csak hitetlen polgárok alkalmi tömörülése...

Hogyan higgyünk a Polgár hitre és vallásra felszólításának, ha maga nem jár elöl a tanúságtételben? Hogy fogadjuk el hitelesnek, ha a Polgári Szövetsége hitetlen és ateista? Milyen jogon kér szakrális hûséget, ha önmaga csak színleg beavatott?

Mert a Krisztusban való hit nélkül a legszebb beszéd is csupán üres fecsegés.

Vác, 2004. július 5.

Czike László