Czike László

Templomosok és szabadkõmûvesek

Idézetek következnek (kiemelések tõlem: Cz. L.) László András: „A LOVAGI ÚT” címû elõadásából, amely tézisei 1998. augusztus 1-én a szabolcsi Szûz Mária monostorban hangzottak el. „Mindig voltak úgymond titkos lovagrendek. Hogy ‘titkos’, azt jelentette: annyit tudtak róluk, hogy vannak, - ennél többet szinte semmit. A Grálnak (ti. ‘a Szent Grál’ keresõinek, a ‘Grál Lovagjai’-nak) egy késõbbi változata a rózsakeresztesség volt. Az alkímiai hermetika legfõbb hordozója az igazi rózsakeresztesség, - a legerõteljesebben lovagi, ugyanakkor gnosztikus és mágikus út volt, egyszerre. A legszorosabb értelemben harcias lovagrendek virágkora a XI-XIV. század volt. Ezek a keresztes hadjáratokkal függtek össze, amelyeknek az volt a lényege, hogy a kereszténység foglalja el - vissza - a Szentföldet, Jeruzsálemet, a körülötte fekvõ földeket, és a Szentsírt mindenekelõtt.

A Templárius Lovagrendet 1314-ben IV. (Szép) Fülöp megsemmisítette: le-fejezte, a vezetõit kivégeztette. (A Templárius Lovagrendet is újraélesztették, ezek az újraélesztési kísérletek azonban nem teljesen komolyak.) Azt mondják, hogy a templomosok vagyonát akarták megszerezni IV. (Szép) Fülöp, a pápa és Nogaret kancellár, de egyáltalán nem ez lehetett a meghatározó cél. Volt a Templárius Lovagrendben a kereszténység általános vonulatait meghaladó és felülmúló spirituális erõbeli jelenlét. Valami beavatási, megvalósítási többletre törekedtek: ennek jegyében egy spirituális rémalakot állítottak a középpontba, amelyet Baphometous-nak (‘Baphomet’, a levágott fej, a fejnélküli emberalak kultusza) neveztek, s ez valószínûleg egy beavatási istenség neve.

A Rend erõsen elmozdult a gnosztikus és mágikus orientációk irányába, és volt egy olyan célja, mely a pápa, a császár és a lovagrend nagymesterének vagy egy nagymester feletti fõnek egy személyben való egyesítése volt: a császár legyen egyszerre pápa s a legfõbb személyisége a lovagrendnek, és ez a valaki a Ghibellin-dinasztiából kerüljön ki. (A Ghibellin-dinasztia tulajdonképpen a Hohenstaufen-dinasztia volt, akik azt állították, hogy a császár magasabb rangú a pápánál, mert ‘Vicarius Christi’ vagyis Krisztus helytartója, míg a pápa ‘csak’ ‘Vicarius Petri’, azaz Péter helytartója... Velük szemben álltak a Guelfek - a mai ‘Guelphs’-ek; közülük származik például II. Erzsébet, a mai brit uralkodó is! -, akik a pápa császár feletti korlátlan fensõbbségét ismerték el, mondván, hogy bármikor a pápa lehetne a császár, de ha nem, akkor is felette áll. Tarthatott ez egészen addig, amíg VIII. Henrik - hogy érvénytelenné nyilváníthassa szabályos házasságát - önkényesen ‘ki nem vonta’ Angliát a római pápa fennhatósága alól, megtéve önmagát az anglikán egyház fejének is. E lépésével ugyan nem ‘a vén kontinens német-római császárát’, de a mindenkori angol uralkodót rangsorban feltétlenül a római pápa ‘fölé’ rendelte.)

A lovagi tendenciák, mindenekelõtt a Templárius Lovagrend legszorosabban kötõdött a Hohenstaufen-Ghibellin törekvésekhez, annyira, hogy a középkor lovagi uralkodását döntõ mértékben ez a Ghibellin-szellemiség határozta meg, szoros összefüggésben a Teuton Lovagrenddel és még inkább a Templárius Lovagrenddel, mindaddig, amíg ez utóbbi fennállt... Utána az egész ghibellin-világ összeomlott, az utolsó ghibellin-trónkövetelõt is lefejezték.”

A pápa tehát kevésbé vagyonszerzési, mint inkább stratégiai megfontolásokból döntött a Templomos Lovagrend megszüntetése mellett (1313.). Mert nem akart ugyan nyugat-római császár lenni, de nem akarta azt sem, hogy a Pápaság végül is ‘alárendelõdjék’ egy evilági hatalomnak: a templomos szellemiségben fogant összeurópai német-római (Stauf) császárságnak, sõt, magának ‘a császárnak’...

„Bár Jacques de Molay nagymester halála a templomosok nyílt hatalmának a végét jelentette, bizonyosnak tûnik, hogy a Rend fennmaradt és más titkos társaságokba olvadt. A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendrõl, hogy a XIV. században véglegesen megszûnt. Csak-hogy nincsen igazuk (Gardner), mert a ‘Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rendje’ (a templomosok legújabb megnevezése), amely megkülönböztetendõ a késõbb megalakult szabadkõmûves templomosoktól, a mai napig is virágzik az európai kontinensen és Skóciában.” Majd Jim Marrs így folytatja: „Picknett és Prince is egyetértett ezzel: ‘A templomos lovagok hatósági elnyomatásának a sötét korszakát követõen a lovagrend egy földalatti mozgalommá alakult át, és számos szervezetre még azután is jelentõs hatást gyakorolt. Idõvel nyilvánvalóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkõmûvesek neve alatt a templomosok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennmaradtak.”

A ‘felvilágosult’ német Lessinget - író, polemista és esztéta - 1771-ben fogadta soraiba a hamburgi „Három Arany Rózsához” szabadkõmûves páholy. A halála elõtti évben megjelent „Az emberi nem nevelése” címû mûvében olyan kort jövendöl, melyben a felvilágosult ész kiszorítja a haladás ellenfelét, a vallást. Most a híres-hírhedt „Szabadkõmûves párbeszédek”-bõl idézek, amely egy ún. ‘tandráma’ (kiemelés tõlem - Cz. L.):

„Az egyik (ti. szabadkõmûves) aranyat csinálna, a másik szellemet idéz, - a harmadik ismét feltámasztaná a templomos rendet. (...) Amint, és aki megleli a Bölcsek Kövét, azon nyomban szabadkõmûvessé válik. Megjegyzésem: A szabadkõmûvesség létjogosultsága - legalábbis ami a személyiségfejlesztés terén élvezett és hirdetett ‘privilégiumukat’ illeti - azon áll, vagy bukik: el tudják-e hitetni a világgal és kiszemeltjeikkel, hogy a világ rendje az emberben belül, és körülötte csak a szabadkõmûves alapokon ismerhetõ és teremthetõ meg, illetve építhetõ fel. Úgy képzelik és hirdetik is, hogy a bölcsesség magas foka kizárólag legitim szabadkõmûvesként, elismert páholy szabályszerûen beavatott tagjaként, a ranglétra fokozatos megmászása révén érhetõ el. Ebbõl következik: aki bölcs, az nyilvánvalóan szabadkõmûves! Mely ‘magyarázat’ pedig - tautológia. Ez az önigazolási görcs jellemzi Lessing idézett gondolatát is. Az igazság az, hogy a bölcsesség Isten ajándéka, ami magányban is megszerezhetõ, sõt, a magányos gondolkodás, az elmélkedés csak katalizálja az Istenre való rátalálást, és meg-könnyíti az Istennel folytatott párbeszédet is, szemben a nemkívánatos állapottal, amikor az ember mások befolyása alá kerül, netán már ‘eskü terhe’ alatt. Ám ha az ember bölccsé válhat a szabadkõmûves tagság nélkül is, akkor meg miért kellene belépnie?

Voltak hajdan templomos lovagok, amint aranycsinálók, szellemidézõk is létezhettek. A szabadkõmûvesek a titkaikat akkor sem vehetik az ajkukra, ha kívánnák. Ámde a titok tisztán kifejezhetõ, mert csak bizonyos helyzetekben és országokban kellett elrejteni, a rosszhiszemtõl óvni, részben félelembõl, részben óvatosságból.

Vegyük elõször is a szabadkõmûvesek és a templomos lovagok kapcsolatát. Az nagyon is lehetséges, hogy valaha szükséges és kívánatos volt hallgatni róla. Most azonban ártalmas lenne tagadni kapcsolatukat. Jobban tennénk, hogyha fennhangon elismernénk és megállapítanánk, hogy mikor voltak a templomos lovagok koruk szabadkõmûvesei. Hogyan is juthatott volna ilyen különcség eszükbe: feltámasztani a templomos rendet? Az idõ, amikor a templomosok szabadkõmûvesek voltak, eljárt. Európa mindenesetre már túl van rajta, nincs szükség különösebb segítségre.”

Mint a Lessing-idézetekbõl is kiderül - a templomosok és a szabadkõmûvesek történelmi kapcsolatához nem férhet kétség. Lessing azonban nem láthatta elõre minden tekintetben pontosan a jövõt. Lehet, hogy a templomosok beleolvadtak a legkülönbözõbb titkos társaságokba, szabadkõmûves páholyokba a Rend közép-kori erõszakos felszámolása után, de az is lehet, hogy nem. Lehetséges, hogy ma is létezik egy olyan központ, mely minden titkos társaság aktivitását templomos alapokon, egységesen szervezi és irányítja, anélkül, hogy ez az ‘összehangolás’ bárkinek is feltûnne, akár kívül van a Renden, akár belül. A jelek arra utalnak, hogy létezik ilyen finom koordináció, akár a templomosok kései utódai végzik, akár mások.

A szabadkõmûvesség lejáratta magát, mint a nemzeteket egymástól szétválasztó (nemzeti forradalmak, szabadságharcok, nemzetállam, a nemzeti kultúra õrzése, stb.) vagy késõbb, mint a nemzeteket integráló (világszabadság, testvériség, jóléti állam, szociáldemokrácia, szolidaritás, szociális piacgazdaság, stb.) eszme egyaránt. Magyarán kimondva: sem a nemzeti, sem a nemzetek feletti ‘meg-oldások’ nem bizonyultak üdvözítõnek. A Föld bolygó ügyei egyre rosszabbul állnak - soha nem volt még a népek életminõségbeli és politikai megosztottsága ennyire tragikus, helyrehozhatatlan, kiegyenlíthetetlen, mint épp napjainkban.

Mindazon eszmék, amelyek a felvilágosodásban, az ember Istentõl való kevély elrugaszkodásában gyökereztek, megteremtendõ az Ég és a Föld paradicsomi egységét hit és Isten nélkül - kivétel nélkül csõdöt mondtak, ma már senki nem hisz bennük. A ‘világhatalmi status quo-t’ kizárólag a mesterségesen, az immár végletekig szított paranoiás világrettegés tartja látszólag szilárdan, az emberek egzisztenciális félelmükben - már-már tömegpszichózisban - tesznek csak ‘úgy’, mintha elhinnék a hatalom tanácstalan-fantáziátlan szemfényvesztõ hazugságait. Tombol az erõszak, a bizalmatlanság, a bûn és a hitetlenség. Az emberek már minden mögött titkos összefonódásokat, összeesküvéseket sejtenek és egyáltalán nem járnak messze az igazságtól. Noha a Sátán még soha nem állt ilyen közel ‘a végsõ gyõzelméhez’, valójában végsõ vereségéhez került igen közel. Kétségbe-esetten próbálja egy elvetemült, utolsó gigászi erõfeszítéssel magához édesgetni, láncolni a lelkeket, azonban a túlnyomó többség ‘a lelke legmélyén’ már csak Krisztust és második, gyõzedelmes eljövetelét reméli.

Nem a templomosok kora járt hát le, hanem a mindenfajta – szabadkõmûves vagy nem szabadkõmûves - gátlástalan hazudozóké. A minden szervezkedés mögött összeesküvést sejtõ emberek elõtt a szabadkõmûvesség puszta említése is ‘vörös posztó’. Idegenkednek és ösztönösen félnek a szabadkõmûves világállam ‘hírétõl’: minél inkább hallgat róla a világ-multimédia, annál nyilvánvalóbbnak érzik, látják a létezését. Az emberek nem felejtenek, és már réges-régen meg-értették, hogy az Istent kirekesztõ „Szabadság, egyenlõség, testvériség!” jelszó csak üres fecsegés, mákony, és éppen ennek a pogány csalásnak, tartalmatlan szófacsarásnak a közvetlen következménye, hogy mostanra ide jutottunk. A nagy októberi forradalom éppen úgy öncélú vérontásba torkollott, miként a nagy francia; és ‘a megvalósult szocializmus’ éppúgy holtvágánynak bizonyult, mint korábban ‘a nemzeti’. Mint ahogy’ az önmagában paradox ‘békeharc’ sem szûnt meg mind a mai napig, csupán ugyanazok keresztelték át például a ‘terrorizmus-ellenes’ koalíció valódi céljainak az elleplezésére - a végtelen igazság vagy a tartós szabadság hadmûveleti fedõnévre -, akik a hidegháborút megvalósították.

A szabadkõmûves világállam - ahogyan ma már a háztetõkrõl suttogva hirdeti mindenki! - szervezése ‘az emberiség jólétének végsõ megvalósítása céljából’ nem jó elõjel, nem lelkesítõ idea, sokkal inkább: nagyon rossz ómen. Nevezzék bár privatizációnak, integrációnak, globalizációnak vagy bármi más ‘ációnak’, - a szerencsétlen sokmilliárdnyi kamatrabszolga mind azt fogja róla gondolni: ez egy újabb barba-trükk, újabb duplafenekû hasbaakasztás a nincstelen milliók folytatólagos kisemmizésére, vagyis egy újabb szabadkõmûves …összeesküvés!

A hatalmi status quo fenntartására, a globális világállam zavartalanul tovább-szervezésére egyetlen megoldásként csak a templomos lovagrend újjáélesztése kínálkozik, vagyis ha a hiszékeny emberiséggel sikerül elfogadtatni, hogy ami történik, az egyáltalán nem valami rejtélyes és rettenetes szabadkõmûves eskü realizálására, ‘a testvérek kirekesztõ világuralmának megvalósításáért’ zajlik, hanem a katolikus egyház, sõt, Isten egyetértésével, beleegyezésével a földi Mennyország megteremtéséért. Vagyis: a világállam instruktorai, komisszárjai és ügynökei nem szabadkõmûvesek, hanem valójában Krisztus Katonái, akik az Egyház, a Római Pápa fennhatósága alatt tevékenykednek, s a Szent Grál felkent, igazi lovagjai! Ez az egyetlen megoldás, amivel ‘kihúzható a katolikus egyház méregfoga’, megszüntethetõ a kiközösítés fenyegetõ veszélye... Hogyha feléled az egykori legendás templomos lovagrend; - minden szabadkõmûves be is sorakozhat ‘a rendes lovagok’ közé, s már el is hitethetõ a keresztényekkel: a szabadkõmûvesek nem is léteznek, világraszóló hiedelem, blöff volt az egész.

Napjainkban ez a forgatókönyv érvényesül. Amilyen ütemben tûnik el, oldódik fel a hagyományos szabadkõmûvesség, olyan ütemben szaporodnak a minden-fajta, azelõtt ismeretlen, azonosíthatatlan szellemiségû ‘lovagrendek’, amelyek valódi célja, hogy összegyûjtsék, ellenõrzésük alatt tartsák a civil társadalom egy meghatározott szegmensének információáramlását, és meg is osszák a civil társadalmat. Lassanként kötelezõ elõírás, hogy aki magasabb rangú, elismert vezetõje kíván lenni a társadalomnak, bármelyik fontos részterületen, annak magától értetõdõen be kell lépnie valamely ‘regisztrált lovagrendbe’; ellenkezõ esetben megbízhatatlannak bélyegzik, mint a szocializmusban az ‘ingadozókat’, akik húzódoztak azt állampártba való belépéstõl (vagyis a ‘nyílt színvallástól’). Így múlik el a szabadkõmûves világ dicsõsége, és jön el vele egyidejûleg egy új-templomos lovagkor; azaz nincs új a nap alatt, illetve semmi sem vész el, csak átalakul. Az összes szabadkõmûvesekbõl így lesznek szolíd templomos lovagok, akik vallásos buzgalmukban ellepik a katolikus egyházat; megreformálják, hogy alkalmassá tegyék egy ökumenikus egyenvallás ‘befogadó központi’ szerepére, mely egyrészt minden egyistenhitet magába olvaszt majd, az iszlám kivételével - másrészt elõkészíti egy új-ghibellinus német-római császár pápai trónfoglalását.

Lucifer lábai alatt

„A szabadkõmûvesség egy ezerfelé szétágazó titkos szervezet, amely a világot olyan alapelvek szerint kívánja kormányozni, amelyek Isten tekintélyét és a Szentírás kinyilatkoztatásait figyelmen kívül hagyják. Mivel a katolikus egyház sajátos és speciális küldetése éppen az, hogy az Isten által kinyilatkoztatott tanításokat teljes gazdagságában befogadja és romlatlan tisztaságban megõrizze, és mindezeket az emberiség megmentésére tanítsa - ezért a szabadkõmûvesek ellene bontakoztatják ki a legnagyobb hajszát és ellene irányítják a legádázabb támadásaikat.”

„De a szabadkõmûvesség a polgári társadalmat is szétrombolja, hisz’ alapelveik ellentmondanak a természet törvényeinek (mint például: a véletlen szerepének, a természetes kiválasztódásnak, stb.) és aláássák ‘a tisztesség és az igazságosság alapjait’. Az a követelés, hogy az államot a vallástól teljesen elidegenítse és a köz hivatalait úgy kormányozza mintha Isten nem is létezne, egy példátlan vak-merõség! „Minden ember (az állam és a közhivatalok tisztviselõi, sõt, még a szabadkõmûvesek is) köteles Istent tisztelni és Neki kegyes hálával adózni, mivel Neki köszönhetik az életet és a földi javakat. A népek és a társadalmak számára is fennáll ez a hasonló feladat.” (XIII. Leó pápa, Enzyklika Humanum genus, 1884. április 20.).

XIII. Leó tanítását a Hittani Kongregáció 1983. november 26-i nyilatkozata is megerõsíti: „A szabadkõmûves egyesülésekkel kapcsolatos egyházi ítélet ezután is változatlan. Azok alapelvei az egyház tanításával összeegyeztethetetlenek, és az egyház tiltja az ilyen szervezetekbe való belépést. Azok a katolikusok, akik a szabadkõmûves mozgalomhoz tartoznak, a halálos bûn állapotában vannak és ezért nem részesülhetnek a szentáldozásban.”

A szabadkõmûvesség ma ‘a halál kultúráját’ hirdeti, mivel a fogamzásgátlás, az abortusz és az eutanázia mellett száll síkra. A családok szétzilálásához is hozzá-járul. A szabadkõmûves Pierre Simon ezt írta 1979-ben: „Az én igazi létem már nem a testé, hanem a szabadkõmûves páholyomé. Az életem többé már nem az Isten ajándéka, hanem csak anyag, amely önmagát hordozza. Elveszíti abszolút szellemét, amelyet a Teremtés Könyvében magáénak mondhatott.” Tehát már tetszõlegesen lehet vele bármit csinálni. „A szexualitást és a szaporodást külön kell választani, és ugyanígy a szaporodást és a szülõi mivoltot is. A családról alkotott elképzelést is teljesen át kell alakítani.” Hasonló alapelvek a mozgató-rugói számos más szervezetnek, melyek bár nyíltan nem csatlakoztak a szabad-kõmûvességhez, de ugyanilyen szellemben mûködnek.

Ezért mondhatta II. János Pál pápa még 1993. augusztus 4-én Denverben (USA) a következõket: „Az élet elleni fenyegetések nem gyengülnek. Ellenkezõleg, óriási méreteket öltenek. Tudományos és rendszeres, tervezett fenyegetésekrõl van szó.”

Vác, 2005. május 15.

Czike László