Czike László

A szeretet törvénye

Az Ószövetség korában - a történelmi ókorban - a Földön ‘jobb híján’ a gyûlölet törvénye uralkodott; annak ellenére, hogy az Úr Mózesnek kinyilatkoztatott tízparancsolatában már szerepel két olyan is, amely a késõbbi ‘szeretet törvény’ alapjául szolgál, azzal áll összefüggésben.

· Szeresd a te Uradat-Istenedet, és csak neki szolgálj!

· Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életû légy a Földön!

Észre kell vennünk, hogy a mózesi tízparancsolat csupán Isten és az ember fölé-alárendelt viszonylatában határozza meg a szeretetet, azt is mintegy szolgálatként értelmezi; - az idézett másik parancsolat egész’ más emberi érzést tesz ‘kötelezõvé’, nevezetesen a tiszteletet a szülõk irányában, s azt sem valamilyen transzcendens vonatkozásban, illetve célból, hanem egyszerû evilági érdekbõl, ti. a hosszú élet eléréséért...!

Egyébként a többi nyolc parancsolat mindegyike az élet és a vagyon védelmét, biztonságát szolgálja - mármint a földi élet, a magánvagyon védelmét! -; ennyiben ‘majdhogynem’ a mai kapitalizmus apológiája.

Az Újszövetség, vagyis Jézus Krisztus, a Megváltó - nagyjából 2000 évvel ezelõtt - mindent gyökeresen megváltoztatott. Nevezetesen úgy, hogy két, merõben új szeretet-parancsolatot vezetett be:

· Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!

· Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözõitekért! (Mt.5, 43-48.)

„Így lesztek fiai a mennyei Atyátoknak, aki fölkelti a napját jókra és gonoszokra, esõt ad igazaknak és bûnösöknek. Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? És ha nem köszöntitek, csak a barátaitokat, mi többet is tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Ti olyan tökéletesek legyetek tehát, mint mennyei Atyátok.” (Az elõbbi idézet folytatása.)

„Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is. Ha elveszik a köpenyedet, add oda a köntösödet is. Ha kérnek tõled, adj, és ha el-veszik, ami a tiéd, ne követeld vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak. Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, micsoda hálát érdemeltek? Hiszen a bûnösök is szeretik azokat, akik õket szeretik. És ha csak jótevõitekkel tesztek jót, micsoda hálát érdemeltek? Ezt a bûnösök is megteszik. És ha pedig azoknak adtok kölcsönt, akiktõl visszafizetést reméltek, micsoda hálát érdemeltek? Hisz’ még a bûnösök is kölcsönöznek bûnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább az ellenségeiteket! Tegyetek jót s kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit visszavárnátok! Akkor nagy lesz jutalmatok s a Magasságbeli fiai lesztek: õ is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” (Lk.6, 29-36.)

A krisztusi megváltásnak, és a szeretet törvényét elõíró tanításainak az a lényege, hogy Jézus megszünteti, felszámolja az ószövetségi kor gyûlölködését, és ‘helyette’ az újszövetségi szeretetet vezeti be. Az új tanítás szerint a világon mindaddig állóháború és patthelyzet alakul ki, illetve uralkodik, amíg a jók csak a jókat, a gonoszok pedig csak a gonoszokat részesítik elõnyben, magyarul: szeretik. Minden ember a felebarátunk, tehát ellenségeinket is szeretnünk kell, hogy szeretettel oldjuk fel a gyûlöletüket, miáltal lehetõséget adunk nekik is a bûneik megbánására (és Isten általi megbocsátására), vagyis az üdvözülésre. Nincs mese; - nem elég nekünk magunknak ‘jónak’ lennünk, és jót tennünk a mi jótevõinkkel! Jót kell tennünk ellenségeinkkel, hogy õk is jóvá változhassanak, s minél többen velünk jöhessenek a Menny-országba. Sõt, mi is csak ellenségünk megtérítése által juthatunk oda.

A szeretet törvénye Istentõl; konkréten Jézus Krisztustól származik, - tehát nyilvánvaló, hogy a világegyetemben a szeretet õsforrása: Isten. A szeretet törvényének lényege, hogy mûködik egy olyan láthatatlan s mérhetetlen, a gyûlölet entrópiáját kiegyensúlyozó energia, amely képes a kibékíthetetlen ellentétek feloldására, képes a háborút békévé változtatni. A szeretet nem osztható kvantumokra, végtelenül árad, és soha nem fogy el, mert maga az isteni õserõ. Teilhard de Chardin atyát, a híres jezsuita paleontológust, antropológust és filozófust is segítségül hívva mondhatjuk, hogy a szeretet az egységes szellemi és anyagi világ igazi legbelsõ mozgatóereje, az univerzumban uralkodó legyõzhetetlen affinitás, - minden dolgok és változások, ellentétek és megoldások legvégsõ oka: a radiális energia.

Az isteni szeretet kulcsszavai: a szolgálat, az áldozat, a megbocsátás. Idézet következik az Újszövetség Márk evangéliumából: Jézus ezért magához hívta õket, és így szólott hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, - a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, és aki elsõ akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és váltságul adja oda életét, sokakért.” (Mk.10, 42-45.)

A történelem elmúlt századai során bizony mintha feledésbe merültek volna ezek a szavak; a gyûlölet, a zsarnokság és a háborúskodás csak folytatódott tovább. Áldozatvállalás helyett eluralkodott a bosszúvágy.

A legigazságtalanabbak azok a háborúk, melyeket úgymond épp Jézus Krisztus nevében indítanak, mert Krisztus maga a megtestesült béke; soha nem háborúzna senki ellen, hiszen életét adta mindannyiunkért, hogy szerethessük az ellenségeinket is...!

Idézet az Újszövetségbõl, János evangéliumából: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon! Hisz’ hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de majd vissza is jövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, csak örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Elõre megmondtam mielõtt megtörtént volna, hogy amikor megtörténik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme: rajtam ugyan nincs hatalma, csak hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem az Atya.” (Jn.14, 27-31.) „A szeretet parancsa. Ez az én parancsom: Szeressétek egy-mást, mint ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tõle. Ez az én parancsom: Szeressétek egy-mást!” (Jn.14, 12-17.)

Krisztus azt várja tõlünk, hogy már itt, a földi életünkben igyekezzünk hasonlatossá válni Istenhez. Az isteni (krisztusi) szeretet egyetemes; s így minden emberre egyaránt érvényes. Krisztus elvárja tõlünk, hogy minden embertársunkat egyformán szeressük; függetlenül attól, hogy a barátainkról, vagy az ellenségeinkrõl van-e szó. Krisztus éppen úgy szerette az ellenségeit is, mint a barátait; hisz még a keresztfán függve is kérte az Atyát: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Nagyon fontos, lényegbevágó Krisztus viselkedésének a ‘tanulmányozása’, - hiszen egyrészt senkitõl nem várt el olyat, amit saját maga meg ne tett volna, másrészt felülmúlhatatlan példával járt elõl ‘az ellenség szeretetében’, hiszen haldoklásában is gyilkosai lelki üdvét tartotta a szeme elõtt. Nem támasztott semmilyen feltételt, nem mondott például olyat, hogy: ‘szeretni foglak benneteket, hogyha futni engedtek, nem feszítetek keresztre, s meghagyjátok az életemet’. (Ha emlékszünk: Krisztusnak nem kellett volna meghalnia, ha megtagadja a hitét, az Atyát, az Atyától való küldetését; vagyis, hogy mindennél jobban szeret bennünket, olyannyira, hogy az életét is feláldozza azért, hogy megszabadítson minket a bûneinktõl. Krisztust éppen megváltó szeretete ‘vitte a sírba’; persze tudta, hogy fel fog támadni.) De olyat sem mondott, hogy: ‘szeretni foglak benneteket, ha elfogadjátok az én igazságomat’. Igazságáról mindenek felett meg volt gyõzõdve, de tudta, hogy erõszakkal, érzelmi zsarolással, a szeretet ígéretével sem lehet senkit rávenni az igazság követésére. Mindenkinek magának kell ráébrednie, rádöbbennie az igazságra; - s lesznek olyanok, akik még a jó példa láttán sem ismerik fel, mit kell tenniük. Krisztus semmilyen feltételt nem támasztott; egyszerûen megmutatta, hogyan kell igazán, önfeláldozóan szeretni. Mert az igazi szeretet nem vár el, s nem is kér cserébe - semmit. Megmutatja magát, és azé lesz, aki elfogadja.

Az öncélú esküdözõk, ‘örök’ hûséget fogadók, stb. túlnyomó többsége könnyen leleplezhetõ lenne a: „Hiszel-e Istenben és az öröklétben?” - kérdés feltevésével. Ha nemmel válaszol; - egy szavát sem kell hinni... Éppen ez a ‘választóvíz’ adja a bármilyen földi érzelmek és a szeretet alapvetõ különbségét! Addig, amíg például a vágy, a szexualitás, az öröm, a barátság, a rokonszenv, a vonzalom, az utálat, az undor és a gyûlölet nyilvánvalóan földhözragadt, evilági viszonyulások, - addig velük szemben: a hit, a remény, a boldogság, és legfõképpen pedig a szeretet evilági értelemben rendre irracionális érzelmi ‘aktivitások’. A hit: olyan meggyõzõdés, melynek nincsen közvetlen tapasztalati (más szóval: empirikus) alapja. A remény valami olyasminek az eljövetelét (vagy az elmaradását) célozza, amelyhez ‘csodára’ lenne szükség... A boldogság a testi-lelki megelégedettség, a jólesõ, kellemes érzés olyan komplex maximuma, amely jobbára a képzeletünkben létezhet csak, mint etalon, de a valós életben elérhetetlen. A szeretet a földi életben abszolút irracionális érzés, olyan viszonyulás az embertársainkhoz, amelynek tisztára földi értelmezésben semmi értelme nincs! Ennek a bizonyítása rendkívül egyszerû, tekintve, hogy amennyiben a földi tetteinket kivétel nélkül az (anyagi, materiális) érdekek motiválják, határozzák meg, - akkor ‘a kizárólagosan csak’ földi viszonyok között semmi értelme nincs egy olyan érzelemnek, melyhez semmilyen érdek nem fûzõdik. Mondhatnám úgy is, hogy minden olyan társadalmi és állami rendszerben, amelynek a jogrendje, a gazdaságfilozófiája és a teljes közélete (közvéleménye, kultúrája, sajtója) is a materializmusra (az anyagelvûségre) épül, - a szeretet érzése számkivetett, értelmetlen és többnyire viszonzás nélküli. Más szóval: az a társadalom, az állam, amely különválasztja magát a vallástól, a hittõl, s - noch dazu - el is határolódik Istentõl; az igazából kirekeszti a mûködési folyamataiból a szeretetet, amely ezek után ‘számûzött, illegális funkcióvá’ lényegül át, s visszaszorul a szûk körû családi kapcsolatok keretei közé, vagy egyenesen ‘bent reked’ az egyének lelkében. A szeretet ugyanis olyan természet feletti érzelem, amelyhez az ember (lelke) egyenesen Isten adományaként jutott hozzá. Ennél fogva a szeretet az egyetlen olyan érzés, amely az Istennel való közvetlen (on line) összeköttetést, sõt, az emberek Istenben (Krisztusban) való összekapcsolódását is képes biztosítani, megoldani és lebonyolítani.

Szeretet Isten nélkül - nem létezik.

Czike László