Czike László

Örök üdvösség, vagy az aranyborjú?!

A történelmi idõk kezdetén az ember naturális gazdálkodást folytatott, aminek a társadalmi önellátás (autarchia) volt a lényege. A kereskedelem nem volt a meg-élhetés nélkülözhetetlen feltétele; - globális és mindenre kiterjedõ, szükségszerû létezési mód, mint ma. Sok évezreden át a kereskedelem is naturális árucsere formájában zajlott: ami élelmiszert a földmûvesek termeltek, vagy ami más cikket a kézmûvesek elõállítottak, azt a társadalom vagy a szûkebb közösség felélte, fel-használta; s csak a többnyire kevés felesleget „vitték a piacra” és cserélték el más termékekre. Ezen idõszakban a kincsképzés még csupán a legmagasabb világi és vallási méltóságok privilégiuma; - csak mint „kuriózum”, s nem mint széleskörû „foglalatosság” létezett...

A nemesfémek (arany, ezüst) és a drágakövek - mint kincsek - már korán is „a kincsképzés tárgyát” képezték; a felhalmozott kincset és tulajdonosukat (császár, király, kán, fáraó, fõpap, sámán, varázsló, stb.) a társadalom babonás tisztelete övezte. A földi urak „kincsvagyona” eleinte csak más törzsek, népek, országok leigázásából és kifosztásából származott; - de késõbb, amikor a termelékenység rohamos fejlõdése egyre uralkodóbbá tette a kereskedelmi árucsere-viszonyokat (jelentõsen nõtt a termelés elcserélhetõ, eladható feleslege!), az emberi munka termékeinek csereértékét elkezdték nemesfémben kifejezni, vagyis a „kincs” vált általános egyenértékessé. Ettõl kezdve az emberi munka közvetlen érték-termelõvé vált, s az új értékek többlete (kereskedelmi bevétele) szintén kincsként csapódott le, nagyrészt azoknak az uraknak a kincstárában, akik a foglalkoztatott munkások (rabszolgák, földmûvesek, stb.) élete, tevékenysége, munkája felett is rendelkeztek. Ekkortól „automatikusan” megkezdõdött a királyok és a fõpapok (Istentõl eredeztetett - legitim) hatalmának „elértéktelenedése”; hiszen a politikai és isteni hatalomtól független, új (polgári) erõ jelent meg a közélet porondján - a szakralitástól már mentes kereskedelmi tõke hatalma. Ez az új hatalom szinte észrevétlenül egyre nagyobb kincset „gyûjtött össze”, és amikor hiteleket kezdett nyújtani az „isteni” uralkodók és a fõpapjaik „átmeneti” megélhetési, mûködési gondjainak az áthidalására; - nos, ettõl kezdve már a világi és a nem világi, vallási hatalom egyaránt újabb függõ helyzetbe került. A király és a fõpapság már eddig is kölcsönösen függtek egymástól, de most mindkettõ az új, kiszámíthatatlan erõ, a kereskedõ, a pénzember „uszályába szegõdött”, vagyis alárendelõdött neki...

A pénzhatalom megjelenésétõl kezdve már nem az „Ég” irányítja a „Földet”, az emberi történelmet, hanem megfordítva! Tekintettel arra, hogy a zene mûfaját és minõségét az határozza meg, aki a zenészeket fizeti, - a kereskedelmi tõke vált az ideológiák, a vallások és az eszmék fõ megrendelõjévé.

Mindezek a nagy változások „viszonylag simán” zajlottak le, bár nyilvánvaló, hogy a középkor minden súlyosabb háborús konfliktusa a királyság, a vallások és a pénz egymás közötti torzsalkodásából, hatalmi villongásából fakadt; - egészen addig, amíg a pénzhatalom „formát bontott”, és függetlenítette magát mindkét másik hatalmi formától, de az értéktermelõ emberi munkától, a valóságtól, majd végül önmagától is...

Amikor a kereskedelmi tõke (mely eredetileg a termelés finanszírozását szolgálta) önmagából létrehozta az önálló banktõkét (mely már csak pénzt termelõ pénz!); - megjelent a hitel, a kamat, a részvény és az árfolyam-nyereség, az osztalék, a váltó, a kötvény, a tõzsde, a spekuláció; a derivatívák urainak a birodalma. A világ kettéhasadt! Egy valóságosra, melyben eztán is a munka az értéktermelõ; és egy képzetesre, melyben az elképzelt jövõbeli (profit)várakozások kereskedelme folyik. A játszma tétjei ezerszeres mértékûre duzzadtak; oly összegekre, melyek mellett a valós termelés értéke eltörpül. Már nem a folyó termelés finanszírozása, hitelezése vagy a profitja a fõ cél, - hanem a politikai hatalom. Ezen a „fikciós piacon” már nem termékek, nem termények, nem erõforrások, nem anyagi létezõk cserélnek gazdát, hanem: országok, vallások, a jövõ felélése, és a kultúra, a gondolkodás feletti korlátlan uralom.

A legelvontabb fétis, a minden más értéket és mértéket magába olvasztó egyen-értékes általános értékcentrummá nõtte ki magát, oly hatalmi tényezõvé, amely már az ember(iség) létét fenyegeti.

A keresztény világ a Krisztus születése utáni elsõ évezredben fokozatosan alakult ki; - a kereszténység kb. 1000 körül világ-vallássá, s a fejlõdõ európai civilizáció eszmei motorjává vált.

A középkorban a Római Katolikus Egyház amolyan „evilági” irányító szerepet is betöltött; - Európában semmilyen fontosabb politikai esemény nem történhetett a pápa jóváhagyása, beleegyezése nélkül. Talán a legjobb példa a magyarok állam-alapítása; - elsõ királyunk, Szent István megkoronázása, a pápától kapott szent koronával. (Kereszténnyé lettünk, hogy fennmaradjunk...) Úgy 1000-tõl 1500-ig tehát az emberi életminõség vonzás-centruma az Isten, és az õ „földi teste”, az anyaszentegyház (a pápaság - ma: Vatikán állam) volt. Az emberek szemlélete minden ok és minden cél (következmény) tekintetében is ezer szállal kötõdött a keresztény valláshoz, amely akkoriban élet és halál ura volt; - meghatározta mindennapi tevékenységüket.

Azután 1500 körül megkezdõdött az a többszáz-éves folyamat, mely részint még ma is tart (a lelkekért folytatott háború még nem dõlt véglegesen el!), - az ember „felszabadításáért”!

A „humanizmus” lényege, hogy a független ember személyiségi jogaiért harcol, skizofrén módon Istenével szemben. Azt mondhatjuk, hogy ez az eszme a mai liberalizmus szellemi elõfutára volt.

A korszak a reformációval (Luther, Kálvin, stb.) indult; - eredeti célja a vallás és az egyház megreformálása volt, s nem pedig az Isten effektív megtagadása, vagy „kiiktatása” a földi életbõl. De a lavinát már nem lehetett megállítani! A fellázadt ember úgy döntött, hogy megtöri az egyház földi hatalmát, majd a hitet, a vallást (Istent) elválasztja „a gazdasági élettõl” vagyis kirekeszti Istent a mindennapi élet tevékenységébõl, küzdelmeibõl. Mivel a keresztény vallás (Isten) eleve tiltotta az önzést, a harácsolást, tehát a földi élvezetek (evés, ivás, gazdagság, stb.) öncélú hajszolását; - ki kellett ûzni Istent a földi Paradicsomból, hogy az ember meg-teremthesse önálló, szabad társadalmát, a liberális polgári demokráciát, vagyis a kapitalizmust. Ezt a gyorsuló folyamatot politikai és vallási tekintetben is méltón fémjelzik: az anglikán egyház leszakadása, majd az angol polgári forradalom (Oliver Cromwell), a felvilágosodás (Voltaire, Rousseau, stb.) és a Francia Forradalom, a Függetlenségi Nyilatkozat, illetve az USA megalakulása. A kor eszmei centruma az ember; - de Istenbõl már csak az a kevés, ami megmaradt. A liberalizmus árnyékában ott munkál a pénzfétis, mely nem végez félmunkát; nem éri be, csak teljes gyõzelemmel. A templomkert bokraiban is a sátán bóklászik...

Az 1800-as évektõl már nem kérdéses többé, ki az úr e Földön; - megtörténik az égi és a földi hatalom, az állam és az egyház végleges különválasztása. A pénz egyre inkább világ-hatalommá; sõt, egyeduralkodóvá erõsödik, s az életminõség középpontjában az ember és az Isten is egyre alárendeltebb szerepet játszik; a pénz (ön)imádata általános, kötelezõ életformává, vonzáscentrummá alakul... Festett, vásárolt s megrendelt eszmék lépnek a klasszikus szellemi irányzatok, az õsi konzervatív értékek helyébe. A fétis felnövõ uralma szinte azonnal létrehozza látszólagos „ideológiai ellenfelét”, a kommunizmust, ami éppoly torz, mint maga a kapitalizmus. Az Októberi „Forradalom” tudathasadásba kergeti a világot...

Kb. 1950-tõl, túl a II. világháború megrázkódtatásain - az „Isten igája alól” csak nemrég felszabadított ember észrevétlenül rendkívül picire zsugorodik a mindent maga alá teperõ pénz-áradat keltette testi-lelki megpróbáltatások terhei alatt. A pénz liberális uralma nemcsak ‘a rég legyõzött egyházat’, hanem már a még úgy-ahogy mûködõ államot is veszélyezteti, amikor annak feltétel nélküli kivonulását követeli a „szabad piacgazdaságból”...

A pénz szökõárja már nem tûri tovább, és lebontaná a nemzet-államok határait is, a multinacionális tõke szabad terjeszkedése révén. A világ „keleti felét” bitorló nemzetközi kommunizmus térdre-kényszerítése után - 1990-tõl felerõsödnek az „újrafelosztás” folyamatai, egymással részben ellentétes tendenciákat szülve. Az integráció korábbi (Észak-Atlanti Paktum, Közös Piac) formái helyébe a NATO, az Európai Únió és a Terrorizmusellenes Koalíció, mint államokat tömörítõ új formációk lépnek, miközben látványosan folyik az államhatárok külsõ és belsõ le-bontása az országokon átívelõ, liberális gazdálkodású multi-és szupranacionális társaságok globalizációjaként, mintha csak tudattalan, természeti kataklizmát élne át a világ...

De a legszörnyûbb veszély, ha a szakrális álruhába bújt földi hatalom összefog a pénzhatalommal! Közös paktum-elitje leblokkolja a természetes kiválasztódás véletlenszerûségét, az egészséges spontán szelekciót tudatos kontraszelekcióval helyettesíti; és leblokkol egyáltalán a modern társadalom fejlõdéséhez szükséges minden nélkülözhetetlen információt! A pénzügyi megszorításokat (a restrikciót) a pénzügyi elit; - a szellemi értékek kivonását pedig a titkos társaságok végzik. Márpedig a modern társadalom hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ! Ezzel az elit behúzza a társadalmi haladás ‘vészfékjét’... A társadalom mobilitása megdermed, a kialakult kasztok csak a saját kasztjukkal kommunikálnak, mindent titkosítanak, és a szupranacionális elit a hamis prófétái (mint Francis Fukuyama) révén kihirdeti, hogy: „Az emberiség történelme véget ért, itt van már a Kánaán; mert világszerte gyõzedelmeskedett a végsõ és legfejlettebb társadalmi rendszer, a liberális polgári demokrácia.” A pénzét szintén megérõ Samuel P. Huntington pedig meghirdeti a civilizációk összecsapását, ami a III., permanens világháború hivatalos ideológiája. És hogy mire képes a fundamentalista vallási fanatizmus, ha nem hajlandó elfogadni, tudomásul venni „a végsõ leosztás” világhatalmi status quo-ját; - láthattuk 2001. szeptember 11-ikén, amikor New York City Manhattan negyedében, „a hijackerek” által menetrendszerûen eltérített Boing-ek, a felhõ-karcolókba belefúródva ledöntötték a World Trade Center ikertornyait...! Ekkor a torony falán felgomolygó füstoszlopból hirtelen kirajzolódott egy ördögfigura kérészéletû sziluettje; vagyis Lucifer egy pillanatfelvétel erejéig manifesztálódott. Ám az igazi kérdés, hogy ki volt, aki az ördögnek ezt a szörnyû megbízást adta?!

Egykor a hitünk az embert szolgálta; hogy általa üdvözülhessünk. Valamikor az információ, a felvilágosult - gnosztikus, szakrális? - tudás abszolutizálása (vö.: Voltaire) az emberi életminõség javítását célozta, mert a függetlenségre törekvõ ember szembeszállt az Istennel, hogy megteremtse a saját önálló, „Isten nélküli” világát. Amint Bródy János szövegíró adta a rockoperában István királyunknak a szájába a szakrális-pogány végszót: „Veled Uram, de Nélküled!” Sok-sok év-századon át a pénz általános egyenértékesként (értékmérõként) funkcionált, hogy elõsegítse, lebonyolítsa a növekvõ árufelesleg kereskedelmi forgalmát... És ma?! A pénz, vagy az ember?!

Mert mivé silányult mára a hitünk? Lokális népirtó hadgyakorlatok fedõneve lett, hogy a hatalom letérdelve imádhassa önmagát. Mert mit szolgál ma a tudathasadt információ? Egyrészt az irattárak titkosított dokumentációit gyarapítja, másrészt tömegcikk, kommersz bóvli, „szappanopera” és hazug statisztikák hamis szám-adatai, hogy bizonyítsák a népnek: milyen jól is él... Miközben titokban minden értéket felemészt a preventív világháború... Mert vajh’ mivé lett az aranyfedezetû pénzünk? Fémszálas papírrá, amibõl annyit nyomtathat a magántulajdonná (FED) alakult-aljasult dollár-jegybank, amennyi éppen elég a világ maradék nemzet-államainak folyamatos és végsõ hitelezõi zsarolásához. Elektronikus jelhalmazzá akármelyik bank számítógépében, amit össze-vissza írogatnak, egyik számláról a másikra, míg elfogy, de már nem fûzõdik hozzá semmilyen értékteremtõ munka, teljesítmény vagy valós információ. A pénz jelkép lett, derivatíva; - a hatalom és a gazdagság önszaporító szimbóluma: az önimádó Aranyborjú, a Mammon látra szóló hatalmi képmása.

Utolsó, végsõ megoldásként vagy sürgõsen lebontjuk ezt az emberiségen ‘végleg’ eluralkodott rákos daganatot - a hamis tudat és a hamis pénz civilizációját -; vagy (újból) Krisztusra bízzuk a Világ (Isten temploma) kitakarítását, és megvárjuk az utolsó ítéletet, mikor egyszer s’ mindenkorra számûzi a Földrõl a kufárokat. Akik ellene szegülnek az ördög pénzének (s füstfényképének a szimbólum falán), azok Krisztus kegyelmét; - akik viszont nem, azok Krisztus igazságát ismerhetik meg...

Vegyük elõ a józan eszünket!

Vác, 2004. március 7.

Czike László