Czike László

A hazugság atyja

Mefisztofelész – a Sátán, a Hazugság Atyja.

Minden bûnök legfõbb forrása a kevélység, az Isten-tagadás, a hazugság.

Soroljunk fel néhányat a jelenleg legaktuálisabb hazugságok közül!

Az elsõ hazugság:

Orbán Viktor szerint – nem a legfõbb! – az egyetlen probléma Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személye; magyarán: ha nem Gyurcsány lenne a mi­niszterelnökünk, hanem Orbán Viktor, Bod Péter Ákos, Dávid ibolya vagy ép­penséggel Szili Katalin – nos, akkor Magyarország minden alapvetõ problé­mája mintegy varázsütésre, egycsapásra megszûnne. Ez nem igaz! Sajnos a prejudikált miniszterelnök-csere csak a kvázi-statáriumot szüntetné meg, az életünk minõsége hosszabb idõn át lényegileg mit sem javulna.

Meg kell jegyeznem, hogy a Gyurcsány-szindróma jogi és egyéb természetû ke­zelését illetõen rendelkezünk – ha más forrásból nem, a világirodalomból – tökéletes analógiával. Nevezetesen: Herman Wouk, a „Zendülés a Caine ha­d­i­ha­jón” címû, precedens értékû remekmûvébõl kiderül a helyzet megoldása.

A második hazugság: Orbán szerint 1990-ben Magyarországon rend­szer­vál­tás tör­tént; mi több, ennek a rendszerváltásnak személy szerint õ lett volna, legalábbis az egyik legfõbb vezére. Ezzel szemben csak annyi történt, hogy az ún. „rendszerváltók”, egységes komprádor burzsoáziát alkotva, fúzionáltak az ún. reformkommunistákkal, és - miután Júdás-pénzként lecsípték 10-20 %-os jutalékukat - fillérekért eladták a mûködõ tõkét a szupranacionális társa­sá­gok­nak, s kiszolgáltatták Magyarország vagyonát, minden értékét, lakos­sá­gát és földjét a globalizációs háttérhatalomnak, a nemzetközi pénzoli­gar­chi­á­nak. Az elsõ hazugság „kezelésével” is összefüggésben – nagyjából mindent elõrõl kell kezdenünk; a kapitány leváltása csak az elsõ, ám szükséges lépés.

A magyar nép a rendszerváltásnak és az európai-úniós belépésnek eddig csak hátrányát látta, ezért elemzõ értékelés után le kell vonni a szükséges konzek­venciákat. Minden politikai lépésnek a nép, a nemzet érdekét kell szolgálnia.

A harmadik hazugság: Francis Fukuyama, amerikai történész-politológus, a­z amerikai és a világ-demokratúra egyik fõ apologetája szerint „a liberális de­mokrácia világméretû térhódításával a történelem, a társadalmi fejlõdés véget ért”, ami magyarul azt jelenti, hogy a liberális polgári demokrácia – mármint an­nak amerikai modellje, melyet Magyarország is másol – a létezõ legtöké­le­te­sebb politikai-társadalmi berendezkedés, így az emberiség következõ kor­sza­kaiban bármilyen jelentõsebb változás már csak a kialakult kereteken belül képzelhetõ el, tehát forradalmi változásokra többé nincsen szükség. Ez nem igaz, pusztán csak az amerikai modell önvédelme. Valójában a fejlõdés soha nem áll meg, más szóval ilyen értelemben is: ki tudja, mit hoz a jövõ, hiszen „ember tervez, Isten végez”. Hazai bölcs rendszervédelmezõ politi­ku­saink és politológusaink (a fõ együttmûködõ haszonélvezõk) az importált má­konyt úgy interpretálták, és fõleg úgy fordították le az egyszerû emberek nyelvére, hogy: a liberális polgári demokrácia amerikai modelljének adaptálásá­val Magyarországon elérkezett a kánaáni idõszak, vagyis automati­ku­san megvalósult 1848 és 1956 minden fontos követelése. Mostantól már csak kisebb-apróbb módosításokra, kiigazításokra van szük­ség; nyilván ilyen kisebb kiigazítás lehet az is, amikor bevezetik az életben­ma­radási adót, vagy el­hantolják az orvosi ellátás nélkül maradtakat, vagy a­mi­kor az ingatlan-adó be­vezetése után majd felvásárolják maradék ottho­nainkat is, vagy amikor ki­húzzák a kis­gazdák lába alól az utolsó talpalatnyi föl­det is, takarékosság és verseny­képesség fokozása jogcímén. Nem igaz!

1848 és 1956 követeléseibõl, álmaiból mindmáig nem valósult meg semmi.

Így alapvetõ hazugság az is, miszerint egy forradalmat lehetséges vértelenül, sú­lyosabb áldozatok nélkül is megvívni. Hazugság az 1990-es magyarországi rendszerváltást csendes forradalomnak beállítani, ugyanis ha az elõzõ rend­szer kommunista elitje, a nómenklatúra – hogy vagyonát és hatalmát átmentse – minden lényegi kér­désben kiegyezik a politikai változást követelõ, feltörekvõ új „pol­gá­ri” elittel, az nem más, mint zsarolás, po­li­tikai kor­rupció; a velük kiegyezõk pedig a legkevésbé sem „csendes” forradalmárok, sokkal inkább a valódi változások nagyszájú el­árulói. Forradalmi változás csak valódi forradalomtól remélhetõ, mely pedig szükség­szerûen bizonyos áldozatokkal jár. Ugyanis: valamit ­- valamiért. Kockázat és áldozat nélkül nincs gyökeres megújulás. Más kérdés, hogy az indokolt áldo­zatok árán megteremthetõ egy új élet kezdésének esélye, ami megfontolandó.

A negyedik hazugság: A rendszerváltó Antall-kormány deklarálta, miszerint mindazokat a szociális és egyéb vívmányokat megõrzi, amelyeket a leváltott szo­cialista rezsim garantált állampolgárai számára. Ma már tény, hogy ez a szép ígéret írott malaszt maradt csupán, a megszûnt elõnyöket új hátrányok­kal cse­rélhettük fel. A lényeg igazán röviden megvilágítható: Tété és Tébé. A „TT”-rövidítés a társadalmi tulajdont jelölte, s azt jelentette, hogy Magyar­or­szág minden termelõ és egyéb vagyona („a Gyár”) mindenkié, állampolgári jo­gon. E jogunktól aztán rövid úton megrövidítettek bennünket, amikor a nép akaratát meg sem kérdezve, gyakorlatilag egy tál lencséért elkótyavetyélték a teljes népvagyont, ahelyett, hogy népi részvény formájában szétosztották vol­na, mint például a csehek. A „TB”-rövidítés a társadalombiztosítást jelölte, amely szerint minden magyar állampolgár alanyi jogon jogosult az ingyenes tár­sadalombiztosításra, ezen belül a legmagasabb színvonalú szakorvosi ellá­tásra, továbbá a ledolgozott évei (munkaviszonya) és keresete alapján számí­tott nyugdíjra. Valamint mindazokra a szociális juttatásokra, amelyek a gyer­mekes anyákat, a családokat, a nagycsaládosokat (az otthonteremtést), a pá­lyakezdõket, a nyugdíjasokat, a munkanélkülieket és szegényeket, a betege­ket segítik. Ehelyett most fizetõssé teszik az egészségügyet is, és a nemzeti vagyon, az állami költségvetés, az úniós pályázati pénzek után privatizálják a kórházakat, a társadalombiztosítási pénzalapokat is (több biztosítós modell).

Felvetõdik a kérdés: mikor szavazott a nép arról, hogy szabadítsák meg a kollektív társadalmi tulajdonától, a társadalombiztosításától, végül Magyarország termõföldjétõl, a haza, fizikai valóságától is?!

Mondanom sem kell, hogy a magyar nép ezt soha nem szavazta volna meg.

Az ötödik hazugság: Magyarország (a Kádár-rendszer, az MNB, Fekete János) 1973 és 1989 között összesen 1 milliárd USD valódi hitelt vett fel, melyet ka­matokkal együtt 12-szeresen fizetett vissza. A rendszerváltás elõtti utolsó mi­niszterelnök – Németh Miklós – a hatalom átadása elõtti utolsó pillanat­ban mégis talált 20,5 mrd USD „külsõ adósságot”, amely késõbb 22-re emel­ke­dett. Az 1990 és 2006 közötti - szintén 16 éves idõszakban – Magyarország nem­zetgazdaságának összesített adóssága minimum 140-160 milliárd USD-re növeke­dett, an­nak ellenére, hogy a különbözõ kormányok majdnem a tel­jes nemzeti tõkét eladták, szégyenletesen alacsony áron. Nos, ezek után jog­gal merül fel a kérdés: melyik gazdasági rendszer volt a hatékonyabb? Bizonyosan nem az, amelyik felszámolta a népvagyont és 8-szorosára növel­te az eladósodásunkat; leépítette, mûködésképtelenné tette a nemzetál­­lam min­den klasszikus funkcióját, tönkretette az oktatást és a tár­sa­da­lombiztosítást, s felszámolta a szociális gondoskodás valamennyi elért vív­­­má­nyát. Nem igaz, hogy ez a multinacionális magántõke, amely kisajátította Magyarországot, és az általa kitartott állam, jobb tulajdonos, mint a korábbi állam volt!

A hatodik hazugság: Semjén Zsolt, a Fidesz által reinkarnált KDNP elnöke a napokban nyilvánosságra hozta azt a 10 évre titkosított kormány-elõterjesz­tést, amely az aggasztó magyar demográfiai helyzet megoldására – pontosab­ban a ná­lunk mûködõ multik munkaerõigényének perspektivikus biztosítása érdekében – hozzávetõlegesen 1 millió fõ betelepítését tervezi, „ázsiai válság­övezetekbõl”. Az elektronikus média (mindenekelõtt a TV2 és a közszolgálati televízió) a meghatározást azonnal „pontosította”, és legott kínaiak betelepíté­sérõl kezdett beszélni. A kampányból megtudhattuk: Kína = válságövezet…

Kérdéses, hogy kormányunk a terveit egyeztette-e a népi Kínával?

Most itt állunk, mindenünktõl megfosztva, põrén, a hazugságok özönében.

És a magyar nép fele, értelmiségének jelentõs hányada még mindig a „sült­galambot” várja, hátha Gyurcsány, Kóka és Veres felvirágoztatja az országot.

Mi kell még, hogy ez a nép végre visszatérjen a hitéhez, és észhez térjen?

Vác, 2007. március 11.

Czike László