Czike László

Karácsony vagy forradalom?

Köztudomású, pontosabban közhely, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. Azoknak is, akik szeretnek, meg azoknak is, akik gyûlöl­nek. Meg azoknak is, akik engesztelhetetlenül gyûlölik egymást.

Ki van ez (is) számítva, mint manapság nagyjából már minden.

A véletlen megszûnt, a spontán szó értelmét vesztette.

Jézus nevét meg sem említik, - sem a média, sem a családok túl­nyomó többsége. És már meg is kezdõdött a karácsonyi bevá­sár­lási roham, fogynak a DVD-k, pendrive-ok, számítástechnikai és egyéb elektronikai cuccok, meg a mindenféle csecsebecsék, mûa­nyag játékok, ékszerek, bizsuk és más értéktelen vacakok.

Mintha csak rendõrattak, gumilövöldözés, viperázás, vízágyúzás – nem is lettek volna.

Mintha Jézus meg sem született volna.

Mint ahogy ki van számítva, hogy a nép miként reagál majd arra a restrikciós csomagra, amelyet Brüsszelbe „Konvergencia Program” fedõnéven jelentettek be – tüntetnek majd, aztán hazamennek.

Tüntettek, aztán rendõrattakkal tervszerûen hazazavarták õket.

Azután egyrészt mindent 80 évre titkosítottak, amint az a legsöté­tebb ügyekben – Co-Nexus, olajbotrány, bankkonszolidáció, priva­ti­záció, K & H-botrány, államadósság, stb. – jól bevált, hagyo­má­nyos, megszokott, „le­gitim”, intézményes módszernek te­kint­hetõ. Ha az állam már nem tud, vagy nem akar az operatív hazudozás jelen idejû módszerével élni, ak­kor befagyasztja az információkat, rájuk ül, mint a kotlós, hátha kikelnek a terméketlen tojások, s vé­gül jöhet-jön a titkosítás, majd az iratmegsemmisítés, mint vég­sõ megoldás, nehogy egy öngyilkos-jelölt újságíró hirtelen felindu­lá­sá­ban - mielõtt a páholya jóindulatúan figyelmeztethetné – papír­ra vethesse a vágatlan igaz­ságot. Mert akkor - égszakadás-föld­in­du­­­lás – meg­remegnének a demokrácia érzékeny alapjai. Másrészt eljátszották a budapesti rendõrfõka­pitány, a Vasprefektus (az Ér­tel­mezõ Kéziszótárban lásd még: Vaskapu, Vasálarcos, Bádoglédi, Vasas, plexi-pajzsos, vaspondró, stb.) nyugdíj­bamenetele és felma­gasztalása (tündöklése, majd a bukás helyett fõnixkénti szak­rális fel­támadása) tartalmú szomorújátékot, amely a nem várt, de elõre megtervezett hepienddel – eb­csont beforr, és minden ma­rad a ré­giben – ért véget, for­ma­bontó módon összekötõ folyosót, át­me­ne­tet teremtve a nemzeti tra­gédia és a kozmopolita vígjáték amúgy ellen­té­tes mûfajai kö­zött.

A mór megtette kötelességét, tehát a mór marad.

Most, amikor szinte az egész katasztrofális sajtó egyrészt a jelzett nyugdíjba nem menetelen, másrészt a romák malmõi kiruccaná­sán onanizál – nem lehet még tudni, milyen karácsonyunk lesz, fe­hér, vagy fekete, - s szeretettel, vagy gyûlölettel teli.

Érdekes, ez az egy dolog megtervezhetetlen.

Most hallom, a háttérhatalom egyik háttér-televíziójából – mármint háttér-televíziózásként hallgatom, munka közben -, hogy a Wallis Zrt. – Bajnai Gordon volt cége – fogja felépíteni az egyébként min­den politikai hatalomtól független (a fejem felett egy nagy, hosszú csíkban megrepedt a plafon, de nincs jelentõsége) demokratikus közszolgálati televízió új székházát. Hogy mibõl? Hát majd ennyi­vel kevesebbet utalnak Brüsszelnek. Vagy elkönyvelik a költségve­tés mellé, ahogy szokták. Egyébként most jut eszembe, hogy ez a Wallis Zrt. például arról is „híres”, hogy marketing (vezér)i­gaz­ga­tó­he­­lyettese volt Kardos Péter, egykori Co-Nexus vezérigazgató, aki aztán a Demszky-fõváros vagyonkezelõ bizottságának vezetõje lett. Persze, lehet, hogy ma is mindez – 80 évre titkosítva - egyszerre, ki tudhatja? Azon sem lepõdnék meg, ha elnyernék a kor­mány­­zati negyed felépítésének tenderét is. Mert az egész ország, de fõleg a fõ­város – fejétõl bûzlik a hal – egy szövevényes nagy Co-Nexus…

Hanem – ha már Demszkynél tartunk – egyes vélekedések szerint (merthát a hír szent, a vélemény szabad) a fõváros hercegét azért nem lehet megbuktatni, mert minden liberális hazafi kötelessége a szakrális pénzügyi titkok sírig tartó megõrzése. Hogy miként ké­pe­sek mégis elérni a liberális szavazatok túlsúlyát, miközben Bu­dapes­ten van egy MSZP, egy Fidesz, egy MDF, sõt, a MIÉP is elég erõs, az a legnagyobb rejtélyek egyike. Valószínûleg úgy, hogy van egy magasabb érdek, ami minden más érdeket überel. Az említett szabad vélekedés szerint, hogyha kiderülne, mekkora korrupciós szemétdombon, eljelzálogosított conexuális csõdtömeg legtetején ter­peszkedik Demszkij, volt maóista, majd a kommunizmus ellen is fellázadó herceg, akkor kõ kövön nem maradna. Akkora lenne a valódi balhé, hogy senki utódfia nem vinné el, ezért aztán jobb, ha nemhogy 80 év múlva, de soha ki nem derül.

Ám a legnagyobb rejtély most következik. Senki még szóvá nem tette u­gyanis, hány üveg johnny-walkert kellett tisztán, víz nélkül lenyelnie Aba Botondnak, a BéKáVé (évek óta évi több tízmilliárd forint veszteséget termelõ budapesti közlekedési részvénytársaság) vezér­­igazgatójának, hogy akkora bátorságra tegyen szert, amivel e­séllyel szállhat szembe jótevõjével, Demszkyvel, akinek jószerivel az egész vezetõi karrierjét kö­szön­heti. No pláne – mondaná az át­metszett torkú Csintalan, az MSZP-renegát médiasztár -, az sem semmi, mi lehetett az oka, hogy Demszkynek hirtelen elege lett az erdélyi nagyfejedelem (vagy ki) eme kései utódjának hosszadalmas tény­kedésébõl, hiszen a Combino-ügy igaz, hogy közröhej, de nem Aba sara, s még csak nem is a legnagyobb. Node az, hogy Aba, aki mindvégig Demszky egyik leghûségesebb csatlósának bizonyult, egyszercsak nagyhirtelen kegyvesztetté váljon (miért???), aztán a­helyett, hogy a veszteségbõl félretett végkielégítéssel csendben el­kullogna, szembeszáll urával és parancsolójával, s az egész média díszkíséretével büszkén kijelentse: „Dehogy megyek!”, az már biz’ a mesék birodalmába tartozik. Kikre számít, kikre alapoz, honnan az ereje, hogy protestáljon? S ha ilyen erõs – ilyen sokat tud -, ak­­kor Demszky hogyan lehet ilyen óvatlan? Mi lehet itt a háttérben? Aba ugyan már évekkel korábban is kereste „a mûvészbejárót” az egykori miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz, de akkor a Bártfay, a Stumpf, meg az azóta globális tudóssá vedlett Bogár összezártak elõtte. Te jó ég! Csak nem lehetséges, hogy Aba egy „háttérhatalmi imaközösség” tagja lett? Olyané, akik a szocikat és a jobboldalt is moderálják a rohamosan bekövetkezõ nagykoalíció felé? Akiknek elegük van a Demszkybõl és a vörösingesek regnálásából s inkább a narancs-fekete színekhez vonzódnak? És akkor Aba most borít? Amit hiába vártunk Atkári Jánostól, azt most bepótolja Aba?

A lejtmenet pedig – gyöngyvirágtól lombhullásig, öszödi beszédtõl a forradalomig – zökkenõmentesen folytatódik tovább. Mindaddig, amíg nõ még fûszál a túlnyomó parlagfû között, vagy amíg él még kamatos uzsorakamatot – mint a sunyi hitelek, a fedezetlen forró tõke kötelezõ sarcát – fizetni képes magyar bérrabszolga e tájon.

Mert a vörös cégér hadisarcát mindenkinek fizetnie kell, aki él és mozog, mert ez az ára a világbékének. A kamatos kamat képezi az alapját a héják emberbarát erõfeszítéseinek, hogy megvédjék a vi­lágot, s benne hazánkat is az iszlám terroristák támadásaitól.

A mi pártunk és kormányunk is nagyon igyekszik.

Minden erõfeszítésével azon van, hogy ha már nem is képes újabb utántöltõs gripenek megvásárlására, amire pedig igen nagy szük­ség lenne egy NATO-kötelékben, például Afganisztán vagy Irak, s késõbb majd talán Irán és Észak-Korea ellen -, de legalább a ka­matos kamatok növekvõ túlfizetésével járuljon engedelmesen hoz­zá a terrorizmusellenes koalíció embertelen-nagy emberbarát erõ­feszítéseihez, akár saját országa népességének megtizedelése, ké­sõbb megötödölése révén. Amihez majd most – szakértõ kormány helyett – mindjárt létre is jön a kommunista állam és a polgári ön­kor­mány­­zatok nagykoalíciója, hogy együtt zabálhassák fel a 8000 milliárdos úniós lépesmézet. Mert a pénznek nincsen szaga.

Õszintén szólva, ezek az erõfeszítések nem elég kreatívak.

Kupa Mihály, az EU-kompatibilis reformkommunista adórend­sze­rünk (1988.) legfõbb konstruktõre, s anyagi jövõnk egyik pénzügyi sírásója is már legalább 10 éve forog az ágyában, amikor látja azt a fantáziátlan tutyimutyiságot – Sándor György humoralista bará-tom kifejezésével élve: tepetupaságot -, amivel az egymást követõ, jobbára reformkommunista kormányok, még a népnyúzás mono­ton melójához is tehetségtelen adó-vámpírjai toldozzák-foldozzák a Kupától örökölt, akkor még gömbölyû és koncepciózus sziszté­mát, mely az azóta eltelt röpke 18 év alatt ezerkarú-csápú polip, vagy még inkább hydra képét öltötte, hogy ne igazodhasson rajta ki többé, se a saját szülõapja, se a mindenkori pénzügyminisz­ter, se az EU ügyeletes magyar-lázálomügyi fõinstruktora, Almunia.

A mai magyar adórendszer egy szerteágazó, ám rendkívül primitív ugyanakkor mérhetetlenül aljas „konstrukció”, pontosabban sem­mi­lyen erköl­csi, filozófiai vagy más érvrendszerrel kellõen alá nem támasztott harácsoló, pénzbehajtó - pökhendi, s többnyire álszent fik­ciókra és teljesen hamis megfontolásokra épített „szabályok” la-za, skizofrén halmaza, amely feltûnõ mohósága mellett a szakmai dilettantizmus és a pitiánerség jellegzetes jegyeit hordozza magán. Mindamellett a legalapvetõbb tulajdonsága, miszerint nincsen egy kézben, sõt, még halvány nyoma sincs annak, hogy az elmúlt 16 évben bárki alkotó, rendszerszemléletû szakember akárcsak egy „futó pillantással” legalább megpróbálta volna áttekinteni és/vagy elemezni, értékelni, hogy ti. miért, mi célból, mi után, milyen meg­fontolásból hányféle és milyen összmértékû adót és adójellegû be­fizetési kötelezettségeket teljesítünk, azt az állam mire használja fel, továbbá mitõl rendszer ez a fatális rendetlenség, amely évrõl-évre csak dagad, duzzad, burjánzik, mint egy rákos daganat, mely szemlátomást - rettenetes adminisztrációs folyományaival együtt – egyrészt a kollektív õrületbe (paranoiába) kergeti, másrészt tönkre is teszi az „adóalany” állampolgárokat, míg preferálja a multikat.

Egészen mostanáig az „adórendszer” csupán a félig rejtett õrültség állapotát mutatta, azonban I. Gyurcsány Ferenc, de különösen II. Gyurcsány Ferenc óta a kórkép kivirágzott, teljes rémségében ki­mu­tatta tûhegyesre köszörült vámpír-szemfoga undorító sárgá­ját, s mintha büszkén hirdetné is magáról: „Jövök, mindenki menekül­jön, amer­re lát!”. Mostantól senki nem lehet biztonságban, hiszen tökéletesen biztosra vehetõ, hogy „a hatályos jogszabályok” zûrza­vara alapján mindenki, fõleg minden polgár potenciális adócsaló, persze a zseniális miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, a majdnem zseniális miniszter, Kóka János, valamint a nagy trükközõ Veres János kivételével, akik persze most is, mint mindig jó idõben, jó helyen vannak, s teljesítenek szadista szolgálatot az egész magyar nép kárára, de frusztrált önmaguk megújuló kielégítése céljából.

Szóval nemigen tudom megállni, hogy ne adjak néhány jó kis ötle­tet fantasz­tikus kormányunk fantasztikus fiskális menedzsmentje számára, hogy miként lehetne e nép szenvedéseit megrövidíteni. Azt gondolom ugyanis, hogy „ha már lúd, legyen kövér”, illetve ha már magyar nép, legyen sovány, s hogyha jõni kell egy szép és nemes nemzethalálnak, hát jöjjön minél hamarabb, amint Hunya­di László és Damjanich János is kérték a bakót, illetve Batthyány Lajos a kivégzõosztagot, legyen hozzájuk irgalmas, legalább annyi­ban, hogy szíveskedik szakmailag kifogás­talan, gyors és „fáj­da­lommentes” munkát végezni. Az említett hõseinknek ez nem jött össze, mert a kivégzésük mérhetetlen szenvedéseket okozva, csú­nyán elhúzódott. Ha nem segítek egy kicsit, néhány kéretlen jóta­náccsal, akkor ránk is ez az elhúzódó kínszenvedés vár, mielõtt eljõ értünk a megváltó halál. Legalább a szenvedés legyen rövid…

Ami az egészségügy szétverését, a kórházak felszámolását illeti – egybe lehetne kapcsolni a benzinkúti gyógyszerárusítással, hiszen amúgyis hónapokon belül annyi tébékártyanélküli hajléktalan fog kóvályogni szanaszét a mínusz 20 fokban – 2007. január -, hogy legalább proform „ellátásuk” spontán szükségessége minden képzeletet felülmúló képtelen helyzetek százait, ezreit fogja produ­kálni. Ezért szükségesnek látom – a rögtönítélõ táblák felállítása mintájára – rögtönoperáló mobil bázisok felállítását a szabad ég alatt, praktikusan a benzinkutaknál, hiszen itt az alapvetõ energiaforrások és infrastruktúra (víz, gáz, benzin, villany, akku­mu­látor, telefon, sûrített levegõ, közlekedés, mûszerek, stb.) mind rendel­kezésre áll, illetve könnyedén biztosítható. Gyakorlatilag a benzinkutak afféle általános expressz-ellátási centrummá is fej­leszthetõk, ami az állam állandó jelenléte révén jelentõs segítséget nyújthatna a feketegazdaság, a korrupció és a prostitúció felszá­molásában is. Ha például sorozatban jelentkeznek olyanok, akik lefagyott lábukkal, lábujjaikkal már alig bírnak járni, a kutaknál el lehetne távolítani ezeket a haszontalan végtagokat, megelõzve ezzel a szinte bizonyosan jelentkezõ üszkösödést. A benzinkutak kezelõi hagyományosan magas kultúrájú személyek, akikre gyors­talpaló felcsertanfolyam elvégzése után ezeket a rutinoperációkat a legnagyobb lelki nyugalommal rá is lehetne bízni. Lesznek per­sze ezeknél az ellátásoknál bonyolultabb esetek is – akiken immár sem az algopyrin, sem az azonnali amputálás nem segít. A nehéz esetek megoldása érdekében további kiegészítõ szolgáltatásokat is telepíthetnénk a kiemelt benzinkutakhoz. Gondolok itt például a haj­léktalan családanyák szüléseinek lebonyolítására, abortuszok elvégzésére, szúrt-vágott-lõtt sebek kezelésére, például tüntetések után, stb. De még úgynevezett „végsõ megoldások” lebonyolítása is megoldható. Aki már menthetetlen, azokon a szerencsétleneken egy egyszerûsített formanyomtatvány aláíratása – + 2 tanú - után végre lehetne az eutanáziát is. És mivel a hideg konzervál, a tete-mek téli átmeneti tárolása sem jelenthetne különösebb gondot. A krematóriumok felállítását a fokozott tûzveszély miatt nem java­so­lom, bár lehetséges, hogy fideszes benzinkutak területén – kor­mányszemszögbõl - kifejezetten kívánatos lehetne ez a megoldás. Normális-általános esetben inkább temetkezési vállalkozásokkal érdemes kooperálni, továbbá koporsógyártó cégekkel, amelyek a hullák csomagolását és elszállítását is szakszerûen megoldják…

Ennyi elég, az ötletek folytatását rábízom a kedves olvasóra.

Nos, milyen Karácsonyunk lesz, fekete, vagy fehér?

Szeretetteli, vagy gyûlölködõ?

Karácsony, vagy forradalom?

Vác, 2006. november 23.

Czike László