A megkísértés lélektana

Mint közismert, Jézus Krisztus volt az elsõ, s mindmáig az egyetlen szavahihetõ szociáldemokrata; tekintve, hogy ‘komolyan gondolta’ a szegények támogatását...

Naponta idézzük például azt a mondását, miszerint könnyebb a tevének átmennie a tû fokán, mint a gazdag embernek bejutnia a Mennyországba.

Noha teljes értékû ember is volt (nem ‘csak’ Isten fia!); nem tartotta sokra a földi gazdagságot, visszatérõen figyelmeztette a gazdagokat: jobban teszik, ha minden vagyonukat szétosztják a szegények között.

A Sátán mégis megpróbálta megkísérteni, noha tudta, hogy semmi esélye nincs.

Idézet Lukács evangéliumából: „Jézus megkísértése. Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért a Jordántól. A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög. Azokban a napokban semmit sem evett, de mihelyt (értsd: a böjt napjai) elmúltak, megéhezett. Az ördög így szólt hozzá: ‘Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kõnek, hogy váljék kenyérré!’ Jézus azt felelte: ‘Nem csak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével.’ Ezután felvitte õt az ördög egy magasabb hegyre. Szempillantás alatt megmutatta neki a világ minden országát. ‘Minden hatalmat és dicsõséget neked adok - mondta -, mert én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz.’ De Jézus elutasította: ‘Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!’ Végül az ördög Jeruzsálembe vitte õt és a templomépület párkányára állította: ‘Ha Isten Fia vagy - mondta -, vesd le magadat! Írva van: Angyalainak parancsolt felõled, hogy oltalmazzanak. Tenyerükön fognak hordozni téged, hogy kõbe ne üssed a lábadat.’ Ám Jézus így válaszolt: ‘Az is írva van: ne kísértsd Uradat, Istenedet.’ Mikor ezek a kísértések véget értek, egy idõre elhagyta õt az ördög.” (Lk4,1-13)

Nézzük meg tételesen; mik is voltak az ördög kísértései?!

n Az éhezõ változtassa a követ kenyérré, vagyis teremtsen élelmet a semmibõl.

n A ‘világ fejedelme’ azzal is megkísértette, hogy felajánlotta a világuralmat.

n Isten helyett az Ördög imádatát kérte; cserébe a világ javainak birtoklásáért.

n Repülésre csábította, hogy levitációs képessége önhitté, sebezhetõvé tegye.

Bármilyen hihetetlen; ezek a kísértések mai modern korunkban - nevezzük bár a New Age, a sátánizmus korának avagy ‘tudásalapú társadalomnak’, vagy akár az Antikrisztus, a Fenevad korszakának - ugyanebben az összeállításban, ugyanígy léteznek; vagyis semmi új nincs a nap alatt! Az ember a liberális demokrácia és a technikai civilizáció csúcsán fokozottan hajlamos arra, hogy mindenható isteni lénynek képzelje magát; olyannak, aki bármit képes megtenni, tökéletesen uralja az anyagi és a szellemi világot, olyannyira, hogy Istenre többé nincs is szüksége!

A legújabb ezoterikus vallások különös módon jelenítik meg a fenti kísértéseket, s persze egészen másfajta válaszokat adnak ezekre a kísértésekre, mint azt Jézus tette, amikor Isten igéjére, parancsolatára intette az ördögöt, miszerint imádni és szolgálni csak Istent szabad; ‘más urat’, vagy bálványt tilos. Ezek a kis szekták szinte ‘sportot ûznek’ az ember kísértésébõl, hogy átvezessék az ördög táborába!

Az Isten-ember azért jött a Földre, hogy isteni áldozatként végigszenvedje ugyan-azt a földi életet, amit mi élünk. Vagyishogy ‘orcájának verítékével keresse meg a mindennapi betevõ falatját’, - s a legkevésbé sem azért, hogy valós csodatévõ képességeit nékünk fitogtassa; elkerülve ezzel például az éhezés keserveit. Az a fajta ‘bohóckodás’, amelyik mindig az élet napos oldalát választja a nehézségek, a problémák legyõzése helyett - inkább a sátán-fiakra, az ördögre jellemzõ. Erre akarta az ördög rávenni Jézust; hogy viselkedjék úgy, mint egy komolytalan lélek, aki virtuózként zsonglõrködik a természet erõivel - kijátszva Isten parancsolatait. Jézus persze egy pillanat alatt kenyérré változtathatta volna a követ; ám akkor méltatlanná vált volna isteni küldetésére; arra, hogy valódi emberként éhezzen és szenvedjen, nélkülözve éljen, s kísértések és kétségek között vergõdve - „Atyám, mért hagytál el engemet!” - haljon meg a keresztfán. Jézus emberként igyekezett megélni emberi élete minden percét, és mint Isten Fia egy cseppet sem próbálta könnyíteni véres és verejtékes misszióját: cseppenként itta ki a teli méregpoharat. Tudnunk kell, hogy ‘csodák’ - igenis vannak. Tekintettel arra, hogy Istennek nem kell naponta bizonygatnia nekünk a létezését - nem szorul erre rá! -, felmerülhet bennünk az alapos gyanú, hogy a ‘hétköznapi csodákat’ nem mindig, és nem is bizonyosan Isten, hanem esetleg ‘másvalaki’ cselekszi. Köznapi nyelven szólva a természet törvényei ‘kijátszhatók’, viszonylag tág tere van a sarlatánságnak, - sõt, mivel a természet legmagasabb rendû törvénye a természetfölötti; a valós világ valójában éppen a csodákra épül. Ha megértjük, hogy az anyagi világ mûködése önmagában valóságos csoda - a mikrovilágban a részecskék megfoghatatlanul elillannak, a legtávolabbi galaxisokat még rádiótávcsöveinkkel sem érhetjük el -, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha idõnként ‘avatatlanok’ is felismernek egyet-egyet, isteni jóváhagyás nélkül, vagy kifejezetten a világ fejedelme sugallatára...

Ha valaki a nyomára bukkan, hogy egy parányi üzembõl - amelyik sem gabonát, sem halat termelõ gazdaságokkal nem áll üzleti kapcsolatban - valósággal dõl ki a frissen sült kenyér, s a ropogós sült-hal; éljen a gyanúval: ‘manna-gyárra’ lelt, mely a legritkább esetben az Úr evilági leányvállalata. Ugyanennek mintájára: ha valaki oly’ bankot talál, amelyik az eredeti pénztõke-tulajdonának a sokszorosát kölcsönzi ki az arra rászorulóknak, uzsorakamatra, s még maga a nemzeti állam is csak tõle kérhet kölcsön!; - gondoljon rá: talán az ördög profit-konszernjében jár. S nem utolsó sorban: ha valaki azt állítja nektek, hogy belõle egyenest az õs-életerõ, a prána árad, melynek ‘befogadása’ helyreállítja elgyötört, beteg és öreg testünk egészségét - gondoljátok meg: Isten nem változtatta meg eredeti terveit és nincs szüksége ‘természetgyógyász’ lelki közvetítõkre, ha meg akar nyilvánulni...

A semmi és a mindenség csatornái egybefolynak ugyan, de csak a másvilágon.

Másvalaki mesterkedik itt; akinek a legfõbb célja, hogy kiküszöbölje a Teremtõt.

Ha valaki nem hisz Istenben, a feltámadásban és a lélek üdvösségében; az ideális társa, szerzõdõ partnere az ördögnek. Igen sok jelentõs intelligenciájú, tehetséges férfiú vált már áldozatává a földi világuralom kísértésének. A Jézust megkísértõ ördög azzal kérkedik, hogy minden hatalmat és dicsõséget õ kapott meg, s annak adja, akinek akarja. Egyetlen feltétele csupán, hogy õt, az ördögöt kell imádni az Isten helyett. Egyértelmû hát, hogy a világuralom önmagában bûnös kategória, amelyet senkinek sincs jogában megszerezni. Aki mégis erre tör, az Isten ellen van, s magával a sátánnal szövetkezik. Vagyis az ördög nem kevesebbre csábítja Jézust, mint hogy vállaljon cinkosságot vele, s legyen a cimborája; ahelyett, hogy beteljesítené isteni küldetését. Ezek után magától értetõdik, hogy egészen az idõk végezetéig mindig újabb és újabb Antikrisztusok jönnek, akik megpróbálják kézi vezérléssel irányítani az egyetlen falanszterré silányított világot, hogy az egyedül csak nekik szolgáljon. Nyilvánvaló, hogy a soknemzetiségû emberiség mindenféle egységesítése, közös akolba való ‘összeterelése’ istentelen gondolat, mert végleg kiiktatná a spontán véletlen - utolsó pár, elõre fuss! - lehetõségét, ami az isteni terv megvalósításának legfontosabb pillére. Nem véletlen, hogy az aktuális világ-diktátorok (Nagy Sándor, Caesar, Napóleon, ..., Bush) mind a globalizáció hívei, s mint ilyenek vagy nem értik Isten tervét, vagy direkt szembeszállnak vele. Mint látjuk - valójában az ördög a legnagyobb ‘globalizátor’; aki maga gyáván elbújik a háttérben, s mindig azt a figurát tolja elõtérbe, akivel vérszerzõdést kötött. Igen nagy szüksége van mindig újabb jelentkezõkre, megkísérthetõ jelentõs férfiakra, - akik szerint a világuralom szükségszerû, s tûzzel-vassal meg is kell valósítani. Az igazság az, hogy amennyiben ez a világuralom bárki irányítása alatt ténylegesen megvalósul, akkor az egyben a világ (a jelen történelmi korszak) végét is jelenti. A világ megváltásának kétezer éves krisztusi projektje akkor véget ér; bizonyossá válik, hogy értelmetlen a megváltást tovább folytatni (erõltetni) egy olyan iszonyú világban, amelynek a vezérelve a tébolyult hatalom paranoid kontraszelekciója és melyben rohamosan pusztulnak a felépített értékek, s napról-napra fogy a remény. Óvakodjunk hát zsoldjába állni minden olyan törekvésnek, szellemi vagy politikai irányzatnak, ‘vallásnak’ vagy szektának, amelynek deklarált célja a világuralom! Különösen veszélyes az ügy, ha hangsúlyozzák, hogy ‘a jó világuralma’ a cél... A világegyetemben ‘a jó’ egyedüli letéteményese ugyanis a mindenható Isten, aki a dolog természetébõl következõen nem alapít leányvállalatokat, nincsen szüksége közvetítõkre, helyette eljárókra, akik szenteltvizet lopva az Úr templomából csak a saját dicsõségükre pályázva osztogatnak áldást: Isten helyett az ördög nevében. A jó világuralma, Isten ‘territóriuma’ - per omnia saecula saeculorum - ‘odaát’ van; itt a Földön felesleges és káros utópia a szép új világrend építésén erõlködni. Ha az ördögnek sikerül elérnie az egységes földi világállam létrehozását; azáltal létrejön a potenciális lehetõség, hogy szép szóval, vagy erõszakkal; hízelgéssel, vagy a törvény útján - mindenkit kötelezzenek arra, hogy Isten helyett a Sátánt imádja. Már ma is eszeveszett küzdelem, láthatatlan háború folyik a lelkekért; és a gonosz lélek egyáltalán nem áll rosszul. Veszélyben vannak már a legjobbak is!

Aki aláír az ördögnek; egész életével tartozik neki, s egész lelkével bûnhõdik is.

Az ördögöt imádni?! Ez a szolgálat a lélek halálával egyenlõ.

Az utolsó kísértésben már benne van a frusztrált ördög sikertelen kísérletei felett érzett dühe is; tesz még egy kétségbeesett próbát - hátha az angyalok oltalmának ravasz említése ‘repülésre bírja’ az addig állhatatosan ellenálló Jézust. Az ember elvileg levitálhatna; ám mivel valójában nem ismeri a világmindenség mûködési törvényeit, mégsem képes rá. Jézus kereszthalála után feltámadott, s ‘üdvözült’ teste könnyedén legyõzte a gravitációt, és Pünkösd után a Mennybe emelkedett... Ám a megkísértésekor még - kérkedésbõl; ezt várta el az ördög! - alkalmi csodát kellett volna tennie ehhez. Jézus nem repült; - lebeszélte az ördögöt a kísértésrõl.

Node mások nem tudták legyõzni a vágyukat, s állítólag elsajátították a levitációt.

Ron Hubbard, miután elérte az általa alapított ‘egyház’ legmagasabb fokozatát; ‘levitált’, s többé már nem tért vissza. Élve azóta nem látta senki...

Ha egyszer - nem minden elõzmény nélkül - egy napon rövid telefont kapsz, mely így szól: „Gazdag leszel, újra fiatal és egészséges; mester, mondj hát igent!” - mondd, igaz lelkedre, mit fogsz erre válaszolni?!

Én nemet mondtam.

Vác, 2003. május 14.

Czike László