Czike László

A nemzetrontás stratégiája

A kapitalista világrendszer térdre kényszerítette a kommunizmust, de nem azért, hogy az írmagját is megsemmisítse, kiirtsa; hanem, hogy a felhasználható alkat-részeit, módszereit a saját ‘koncepciójába’, gazdasági és politikai rendszerébe építse be. A rendszerötvözõ ‘nagykarbantartás’ eredménye a világkommunizmus. A dologban az a félelmetes, hogy amíg ‘a kísérleti kommunizmus’ egy téveszme, a dialektikus és történelmi materializmus alapjain és köré szervezõdött; addig a megvalósult világkommunizmus egyetlen eszméje a koncentrált hatalom.

Mirõl ismerhetjük fel, hogy a globalizációs metamorfózis végkifejletében, végsõ stádiumában bizonyosan a kommunista világállamot eredményezi? Arról az inter-nacionalizmusról, ami nem ‘proletár’, hanem - multinacionális, mi több: szupra-nacionális - tõkés! Már a letûnt, kísérleti kommunizmus lényegi jellemzõje is a nemzetekfelettiség (értsd: ‘proletár internacionalizmus’) volt; ami zsákutcának bizonyult, mert elviekben ugyan a munka-értékrend nemzetközivé válását, a munkaértékek kiegyenlítõdõ cseréjét, komparatív kereskedelmét hirdette, - ámde valójában helyette a részvénytulajdon egyetemessé, nemzetek feletti uralkodóvá válását valósította meg. Ma még a nemzeti erõforrások formailag, jogi értelemben nagyrészt nemzeti tulajdonban vannak, szerte a világon; miközben a pénzfolyam már 90 %-ban a nemzetközi magántõke akaratának engedelmeskedik. A polgárok a nagyjából magatehetetlen (kamatokkal, adósság-szolgálattal és mondvacsinált háborús, illetve fegyverkezési kötelezettségekkel és szerzõdésekkel gúzsbakötött) nemzetállamok állampolgárai, miközben már régen a nemzetközi tõke rabszolgái. Ez a ‘köztes állapot’ soká már nem tartható fenn; a tõke kizárólag kozmopolita érdekei szétfeszítik az elavult nemzeti kereteket. A nemzetállam tehát: halál fia!

Vegyük hát sorra a nemzetállamokat fokozatosan megsemmisítõ stratégia terv, a globalizáció egyes fejezeteit!

Biztonság = hatalom. A megszûnõ nemzetállamok helyébe a globális világállam, egy centralizált erõközpontú, de maximálisan koncentrált hatalom lép. Az állam, amely immár egységes és egyetlen lesz az egész Földgolyón; csak akkor érezheti magát teljes biztonságban, ha minden hatalmat egy szûk körben összpontosít. A totális hatalom alapja - a totális tulajdonlás; amelyet a személytelen, egyetemes részvénytulajdon minden portfolióra kiterjedõ, teljes körû alkalmazása testesít meg. Végsõ kiépítésben tehát a globális világállamot gazdasági és pénzügyi téren abszolút jogkörrel megvalósító multinacionális, transznacionális, sõt leginkább: szupranacionális társaságok kezébe kerül a letûnt nemzetállamok valamennyi pénzeszköze, banktõkéje, bankjegy-kibocsátási monopóliuma, mûködõ tõkéje, nemzeti vagyona, összes portfoliója, termõföldje és infrastruktúrája, teljes ipara, mezõgazdasága és kereskedelme, összes termelõi és fogyasztói piaca, kultúrája, szellemi potenciálja, sõt valamennyi munkavállaló és bedolgozó egzisztenciája is. Mivel a hatalom lényege a más emberek (és vagyonuk) feletti rendelkezés joga; nem csodálkozhatunk azon, hogy a nagybefektetések célja már évtizedek óta nem a profit maximuma, hanem a hatalom minden határon túli kiterjesztése. Ami pedig egyben mindenfajta határ, s benne a nemzetállamok határainak lebontását jelenti.

Energia = mozgás, akció, technika, ipar. A világgazdaság aktuális kulcskérdése az energiaforrások megújítása, birtoklása, lehetõség szerinti monopóliuma. Mivel az emberi civilizáció technikai fejlesztési igénye minden ésszerû határt felülmúl; olyannyira, hogy emiatt az alapkutatás lassanként teljes egészében alkalmazott kutatássá silányul, - csak azok az iparágak fejlõdnek, amelyek termékei azonnal ‘elfogyaszthatók’, vagy szanaszét lövöldözhetõk ‘az erre hamis indokkal kijelölt’ lokális, nemzetközi hadszíntéren. Háttérbázis nincs; minden tartalék rövidtávú, taktikai céloknak rendelõdik alá. A fosszilis energiaforrások lassan kimerülnek, ezért az USA zárolta stratégiai kõolaj-tartalékait, - exponenciálisan növekvõ olaj-származék szükségleteit a Közel-Kelet olajkincsének privatizálása útján kívánja hosszú távon biztosítani. Vagy effektív katonai lerohanással foglalja el Irak, Irán, Szaúd-Arábia, stb. olajmezõit, - vagy állandósítva a háborús fenyegetést; annyi fedezetlen százdollárost nyom, amiért ingyen megvásárolhatja azok nyersolaját... Márpedig, mint az alcímbõl is kiderül; ma mindenfajta potenciálnak, elsõsorban a háborús potenciálnak s legfõképpen magának a háborúnak a stratégiai alapja a nyersolaj, hiszen gázolaj hajtja a tankokat, a hadihajókat, kerozin a bombázókat és a vadászgépeket; de az energiaköltség (döntõ hányadában ez is - olaj!) teszi ki minden ipari termelés, benne persze elsõsorban a hadiipari felszerelések gyártása ráfordításainak a túlnyomó részét is. Aki ‘elõre menekül’, folyamatosan aktív mozgásban, terjeszkedésben (hódításban) van, annak a kõolaj elvi jelentõségû... Az már csupán hab a tortán - hiszen amúgy is az fejlõdik leggyorsabban, akié az energia -, hogy aki a világ perdöntõ olajkészleteinek a birtokába jut, az attól a pillanattól kezdve élet és halál ura; korlátlanul megzsarolhat bárkit, barátot és ellenséget, s vad globalizációs mohóságában át is rendezheti, sõt le is bonthatja a neki nem tetszõ nemzeti államhatárokat.

Fiskális túlköltekezés és monetáris restrikció. Az egyes nemzetállamok örökös sakkban tartásának, folyamatos zsarolásának a leghatékonyabb eszköze persze a kamatfüggésben-tartás, a kamatrabszolgaság, az adott ország eladósítása. Ezt a technikát például Magyarországon oly’ sikeresen alkalmazták, hogy az 1973-1989. közötti idõszakban felvett 1, azaz egy milliárd dollár tényleges világbanki hitelt 11 milliárd dollár ténylegesen ki is fizetett kamat terhelte; így történhetett meg az a matematikai-aritmetikai csoda, amely egyenlettel leírva ekként fejezhetõ ki: 1 - 12 = 20; vagyis egy helyett tizenkét milliárd USD-t fizettünk vissza, de az adósságunk mégis húszmilliárd dollárra nõtt. Az eladósodás ‘motorikus’ rendje a következõképpen mûködik. A növekvõ adósságállomány után a nemzetállam rendkívüli ütemben növekvõ adósságszolgálatot (törlesztést + kamatot) teljesít, - olyan mértékût, amely meghaladja az állami költségvetés, s benne az adóbehajtás, tehát az egész nemzetgazdaság termelõ és adófizetõ teljesítõképességét. Mivel a költségvetés állandóan, és növekvõ mértékben deficites; a gazdaság folyamatosan túlgerjesztett, túlfûtött (lázas, inflációs!) állapotban van, hiszen próbálja teljesíteni az egyébként teljesíthetetlen követelményeket. Az állam a növekvõ hiányt egyre növekvõ hitel-állománnyal, kötvény-kibocsátással, stb. igyekszik fedezni, vagyis mind jobban eladósodik belföldi és külföldi hitelezõinek, elsõsorban bankoknak. A növekvõ kamatteher egyre súlyosabbá válik; s megfojtja a vállalkozásokat, de a másodlagos inflációs áremelkedés egyaránt sújtja az államot, a termelõket és a fogyasztókat is. A nemzetállam a növekvõ eladósodás következtében kénytelen megválni minden tulajdonától, nemzeti mûködõ tõkéjétõl; és ezt az önpusztítást - nemes egyszerûséggel - állami privatizációnak nevezték el. A privatizáció révén szerzett valuta-bevételek messze nem elégségesek ‘az egyensúly’ fenntartásához, ráadásul a magánosítható vagyontárgyak hamar el is fogynak. Az állam igyekszik állandósítani, és magas szinten tartani a külföldi befektetõ tõke beáramlását, még a kampányszerû privatizáció megszûnése után is. Ezt csak úgy tudja elérni, hogy megalázóan magas adókedvezményeket és egyéb juttatásokat biztosít a kalandor tõke számára is, amely csak felerõsíti a negatív pénzfolyamatokat: a befektetések többszöröse folyik ki profit és költségek formájában az országból. Mondanom sem kell, hogy ez a negatív-öngerjesztõ szisztéma az állampolgárok szintjén csak a nyomort konzerválja; felemelkedés helyett mélyrepülésre kárhoztatja a nemzet-gazdaság minden szereplõjét. Mivel folyamatosan óriási összegû pénzeszközök áramlanak be (befektetések és hitelek formájában); az állam azon a jogcímen, ‘nehogy elszabaduljon az infláció!’, folyamatosan pénzt von ki a gazdaságból, - nem törõdve azzal, hogy a külföldi tõketulajdonosok ugyanezt teszik, többszörös mértékben, hiszen nem itt ‘fogyasztanak’, hanem zömmel odahaza. Mindez oka annak, hogy a nemzetállam honi gazdasági folyamatai alulfinanszírozottak, senki nem juthat relatíve kedvezõ hitelekhez, ezrével mennek tönkre a vállalkozások, mert egyik sem képes teljesíteni az irracionális hatékonysági követelményeket és a horribilis adófizetési kötelezettségeket, pláne kizárólag önerejére támaszkodva. Miközben az állam túlköltekezik, s nagyjából csak a saját önfenntartását ‘intézõ’ politikai és egyéb lobbykat támogatja, - a gazdaság pang a súlyos forráshiánytól.

Média-diktatúra = a társadalom félrevezetése. Larry Miller és James Redfield írják „A Mennyei Felismerések és a zóna” címû könyvben; „Az emberi élet két folyama” alcím alatt: „Az emberiség fejlõdésének egy bizonyos pontján (körül-belül a babiloni korban) az emberi élet folyama két ágra vált szét. Az egyik folyam, a ‘fõsodor’ pszichostatikus, a másik pszichokinetikus társadalomnak nevezhetõ. A pszichostatikus társadalom a nagy tömegeket foglalja magában; rájuk vonatkozik G.I. Gurdjieff jellemzése: ‘ébren alvók’. A pszichokinetikus társadalom ezzel szemben tudatos munkát végez a fejlõdésén, mert cselekvõ-képes egyedekbõl áll, akiknek szándékaik vannak. A gond csupán az, hogy a hatalom birtokosai a pszichostatikus társadalom vezetõi, és hiába igyekszik a pszichokinetikus közösség befolyásolni a fõsodor gondolkodását, cselekedeteit, vajmi csekély hatást tud kiváltani. Az ilyen könyveknek, mint ez is, feladata, hogy megpróbáljon megoldást találni erre a problémára. Ha a világ tudattalan része követné a tudatos rész iránymutatását, a hatalom rögtön szertefoszlana a semmibe, hiszen az örökkévalóság szemszögébõl tekintve oda is tartozik. (...)

Miért akarják a hatalomban lévõk, a média és reklámipar emberei alacsonyan tartani az emberi szellemet, miért az alacsony energiaszintû híreket részesítik elõnyben? A válasz: lényegében õk maguk is alacsony energiaszintû egyedek, akiknek az egyetlen ‘tápláléka’ a tömegek fölött gyakorolt hatalom. Amíg az emberek nem kapnak inspirációt, nem szereznek tudomást a tudatos fejlõdés további lehetõségérõl, addig leigázottságban, elnyomatásban lehet tartani õket, kiszolgáltatva a hatalmasoknak. A hatalmasok, a pszichostatikus társadalom vezetõi pedig tovább élõsködnek, mert elszívják az energiát az ellenõrzésük alatt tartott tömegektõl. A sorsukat azonban megpecsételi, hogy nem képesek fejleszteni a lelkük anyagát, egyetlen szerzett és kifejlesztett szubsztanciájuk, a hatalom pedig elporlad velük együtt.” Túl sokat ehhez hozzátenni nem lehet! Talán annyit: a paranoiás hatalom csak akkor érzi eléggé biztonságban magát, ha uniformizált, a szabad és önálló gondolkodóktól és gondolatoktól is megfosztott engedelmes birkanyájként kezelheti a társadalmat; aminek ‘megfelelõ eszközei’ a hamburger, a coca-cola, a buli, a marihuána, a szabad szex és a live-show...

Az igazi, testi-lelki valóság helyett, kábítószerként ‘festett mûvalóságot’ kínál az egész életünket behálózó, meghatározó és ellenõrzõ interaktív televízió.

A félrevezetés már az iskolában, az oktatásban megkezdõdik; a majdani felnõtt életben felesleges és használhatatlan lexikális ismeretek garmadával árasztják el a gyermeki agyakat, - az oktatási reformok legfõbb igyekezete, hogyan csináljanak 25, majd egyre több órát a napi 24 órából. Eközben a nagy, általános törvényeket és összefüggéseket éppúgy elhallgatják a tanulók elõtt, mint a hétköznapi életvitel legfontosabb tudnivalóit. Az iskolák minden erejükkel arra törekednek, hogy jól kondicionált, kontraszelektált és minden ellenkezéstõl mentes minta-alattvalókat állítsanak elõ az állami büdzsébõl finanszírozott futószalagon. A kreatív ösztönt módszeresen kiirtják a fiatalokból; s mindenkit hyper-aktívnak bélyegeznek, aki valamilyen szempontból elüt az átlagostól. Az iskolai nevelés lényege: a szolgai engedelmesség kikényszerítése és fixálása a személyiségben, még fiatal korban. A félrevezetés, a manipuláció alapvetõen hamis ideálok (példaképek), életideálok helyett illúziók és téveszmék rögzítésével történik. Ennek következménye, hogy csak rendkívül kevesen eszmélnek fel a kötelezõ kábulatból; azok is már csak a késõ (40-45 éves) felnõtt korban, amikor nincs lehetõség a dolgok újrakezdésére. A felnõtt emberek 95-98 %-ának ‘a munka’ - feltéve, hogy nem állástalan - csak jól, vagy kevésbé jól fizetõ robot valamelyik multinacionális falanszterben; de mindenképpen nélkülözi a konstruktív célszerû tevékenység összes alkotóelemét. A fennmaradó 2-5 % sem feltétlenül a sors kegyeltje! Akinek megadatik az alkotó munka öröme, az is hamar rádöbben: szellemi munkája gyümölcseit a hatalmi elit élvezi és éli fel maradéktalanul. Még rosszabb a sorsa azoknak - „Boldogok az egyszerû lelkek, vagyis a tudatlanok!” -, akik õsz fejjel kell rádöbbenjenek, ha például ‘gyorslakások’ helyett mobil rakétakilövõ állomásokat terveztetnek velük. A tömegtájékoztatás az átlagemberek számára maga a tömény rettegés. Minden nap lezuhan néhány repülõgép, hajléktalanok fagynak meg a nagyvárosi gettóban, vulkánok és földrengések törnek ki, vagy éppen méteres hó esik ott, ahol eleddig soha. Szökõár, árvíz és belvíz, nemfizetõ biztosítók, hurrikánok és lavinák; nõk, akik a kukába dobják alig megszült csecsemõjüket; kábítószer, AIDS, lövöldözõ tanulók, ûrbaleset és diszkó-tûz, terrorizmus és háború, El Niño és La Niña, - és mindezekhez képest földöntúli öröm, ha még aznap sem jött meg a villanyszámla. És mi a szórakozás?! A szörnyû hírek után megnyugvásként - megint a televízió... Vihorászó kappanhangú göndörkék szolid irányításával, fõ-mûsoridõben folyik a szexorgia, majd a gruppenszex a való villában, ahol tombol az emberi szabadság.

Vác, 2003. február 26.

Czike László