Czike László



A fény árnyékának õrzõi



Kik az Illuminátusok?


Az Illuminátusok elit emberek (férfiak), akik a csúcson állnak, akik ellenõrzésük alatt tartják a nemzetközi bankárokat, hogy gonosz szándékkal kontrollálják az egész világot. Az ügynökeiket kinevelik, oktatják, kiképzik, hogy elfoglalhassák a helyüket, beépüljenek a színfalak mögött a kormányzat minden szintjén.



Eltérítik az embereket Istentõl: a pénzzel, az evilági gyönyörrel, az élvezetekkel, a hatalommal, a presztízzsel és az ördög egyéb csábításaival.


Az Illuminátusok szemben állnak Krisztussal: a Sátán szolgálatában.


Mindig ‘hátramaradnak’, elrejtõznek a homályban vagyis az ismeretlenségben, és általánosságban is minden gyanú felett állnak.



Minden embert szolgaként használnak sátáni terveik megvalósítására. Leigázásuk érdekében mindkét, ellentétes politikai oldal felé kitárt karjaikkal és pénzükkel (támogatásukkal) megosztják, egymásra uszítják az embereket, hogy harcoljanak egymás ellen és gyilkolják le egymást.



Hogy sorban elérhessék céljaikat, fokozzák a káoszt: ápolják és támogatják az atomháborúval való állandó fenyegetést, - sõt, szándékosan idézik elõ a világ-éhínséget és szítják a kétségbeesésbe hajszolt népek irracionális terrorizmusát.



Az elsõdleges céljuk, hogy megalakítsák



az egységes világkormányt,



hogy tökéletesen ellenõrzésük alá vonhassák az egész világot, lerombolva minden vallást és a rendfenntartó közigazgatási folyamatokat.



Az Illuminátusok története


Az Amerikai Egyesült Államok mögött (hátterében) mûködik egy férfiakból álló kis szervezet, akiknek valóságos célja leigázni az egész világot s az emberiséget, sátáni összeesküvésük (tervük) szerint, az egységes világállam létrehozásáért.



Az összeesküvés elindítása az 1760-as évekig nyúlik vissza, amikor is elsõ ízben hívták életre “Illuminátusok” elnevezéssel. Az Illuminátusokat (megvilágosultak) egy Adam Weisshaupt nevû férfi szervezte, aki áttért a katolikus vallásra (tehát konvertita volt), majd jezsuita szerzetes lett. Késõbb finanszírozói kívánságára ki-lépett a Katolikus Egyházból, - s megszervezte az Illuminátusokat, amelyet már a nemzetközi bankárok finanszíroztak.



Azóta minden háborút - ez a Francia Forradalommal kezdõdött - az Illuminátusok támogatásával indítottak, akik ezekben az operációkban különbözõ (ál)neveken és különbözõ látszatokat keltve szerepeltek. Azért mondom, hogy ‘variált nevek’ és látszatok takarásában, mert miután az Illuminátusokat leleplezték s közismertté váltak, Weisshaupt és összeesküvõtársai elkezdtek hamis, más neveken mûködni.



De vajon miért választották a világ-összeesküvõk az “Illuminátusok” elnevezést a sátáni szervezetük számára? Weisshaupt maga mondta, hogy ez a szó Lucifertõl származik, és a jelentése: “a fény õrzõi”...



A luciferi összeesküvés


Adam Weisshaupt a Kánon Jog jezsuita-képzettségû professzora volt, az Inglecot Egyetemen tanított, amikor levetette a kereszténységet, hogy megszervezhesse a luciferi összeesküvést. Ez 1770-ben történt. Elkezdte kidolgozni ‘mester-tervét’ - amit titokban a Sátán Zsinagógájának nevezett -, melynek szisztematikus végre-hajtása révén, látszólag Jézus Krisztus nevében, csalárdul végsõ világuralomra emelhették Lucifer ideológiáját, hogy majd az emberi faj utolsó maradványai a szociális kataklizma után is, a végsõkig a sátáni zsarnokságot szolgálhassák.



Adam Weisshaupt ‘a feladatát’ 1776. május elsején fejezte be. (A kommunista nemzetek folytatólagosan vezénylik évrõl-évre május 1-je megünneplését, e nagy esemény tiszteletére.) Ez volt az a nap, mikor Weisshaupt hivatalosan is befejezte mestertervét, amelyben elõírta az összes létezõ kormányzatok és az egyházak el-pusztítását. Ezen végsõ cél megvalósítását az emberek széles tömegeinek totális megosztása tehette elérhetõvé, miáltal az egymással szembenálló táborok száma egyre szaporodik a politikában, a szociális szférában, a gazdaságban és minden más területen. Éppen ilyen viszonyok uralkodnak manapság az Amerikai Egyesült Államokban...



A titkos ‘mûveleti’ terv



ad.1.


Pénzügyi és szexuális megvesztegetést (zsarolást) használtak, hogy elérjék a már magas beosztású férfiak kontrollálását az összes kormányzat különbözõ szintjein és a közélet más területein. Egykor befolyásos személyek elbuktak hazugságok és csalások következtében; - az Illuminátusok csábításokkal, kísértésekkel gúzsban, rabszolgaságban tartották õket, politikai vagy más zsarolással, a pénzügyi tönkre-tétel (csõd), a nyilvánosság elõtti leleplezés, a fizikai bántalmazás, sõt, egyenesen az önmagukra és szeretett családtagjaikra irányuló halálos fenyegetéssel.



ad.2.


Az Illuminátusok, akik a fõiskolákon (a kollégiumokban) és az egyetemeken (pl. Sorbonne, Frankfurt, Oxford, Birmingham, Bristol, London, Yale, Harvard, stb.) is ott voltak, hogy kiképezzék (és be is szervezzék) a kivételes képességû, és ‘jó vérvonalú’ családokból (királyi dinasztiákból) származó, az internacionalizmus iránt vonzódó hallgatókat s hogy speciális nemzetközi tréningeket ajánljanak (fel) nekik. Olyan tréningeket, melyekre olyan ösztön-díjakat adományoztak, amilyen a Cecil Rhodes ösztöndíj, amelyre a kiválasztást az Illuminátusok végezték.



Valamennyi ilyen ösztöndíjast rábeszélték, majd aztán meg is gyõzték arról, hogy a különleges tehetségû és agyú férfiaknak joguk van uralkodni mindazokon a csekélyebb természetes tehetségûeken, akiknek tömegei nem tudják, mi a legjobb a számukra sem fizikai, sem szellemi, sem lelki értelemben.



ad.3.


Minden befolyásos embert, akit tõrbe csaltak, és így az Illuminátusok ellenõrzése alá került, nomeg a hallgatókat, akik speciális nevelést és kiképzést kaptak, titkos ügynökként építették be, használták fel a színfalak mögött minden kormányban, mint szakértõket és specialistákat. Õk a végrehajtó hatalom legmagasabb szintjén lehettek tanácsadók, hogy szabályozott mederbe tereljék a politikát, azon célból, hogy hosszú távon az Illuminátusok titkos terveit, világ-összeesküvését szolgálja, és elõidézze a kormányzatok és az egyházak elpusztítását.



ad.4.


Megszerezték a teljhatalmú ellenõrzést a világsajtó felett, miáltal minden hírt és információt elferdíthettek, - hogy meggyõzzék a tömegeket: egy egységes világ-kormány az egyetlen megoldás a nagyszámú és sokféle, szerteágazó problémára. Emellett kisajátították és ellenõrzésük alá vonták az összes nemzeti rádió és tévé-csatornát is (valamint lényegében az összes sajtóorgánumot).



Szerencsétlenségünkre kevés ember bír tudomással ezekrõl a tényekrõl; - ezért is van, hogy a világ eseményeibõl, amik a pénz mozgásain kívül történnek, mást nem is nagyon érzékelnek...



Aki pedig netán átlát ezen a finomszövésû, ám fényvisszaverõ hálón, az többnyire gyáván meglapul és együttmûködik, hogy mentse a bõrét és az egzisztenciáját.



Az Illuminátusok elsõ napjai


Mivel Britannia és Franciaország volt a két legerõsebb világhatalom a XVIII. sz. végén, Adam Weisshaupt úgy igazgatta az Illuminátusokat: szítsanak gyarmati háborúkat - beleértve az Amerikai Függetlenségi Háborút is -, gyengítendõ a Brit Birodalmat.



Arra is felkészítették õket: szervezzék meg a Francia Forradalmat, hogy terv-szerûen lerombolják a Francia Birodalmat.


Weisshaupt a Francia Forradalom kezdetét 1789-re tûzte ki. Azonban 1784-ben, igazi vis majorként a Bajor Kormányzat birtokába került egy bizonyíték, amely leleplezte az Illuminátusok létezését.



Az isteni közbeavatkozás


Még 1784-ben történt, hogy Adam Weisshaupt kiadta a Francia Forradalom meg-szervezésére vonatkozó rendelkezéseit. Egy német író, akit Zwack-nak hívtak, ki-adta e rendelkezéseket könyv formájában, amely teljes egészében tartalmazta az Illuminátusok történetét és Weisshaupt terveit. A könyve egyik kópiáját elküldték a francia illuminátusoknak, akiket Robespierre irányított, kit Weisshaupt delegált a Francia Forradalom kirobbantására. A küldöncöt egy villámcsapás terítette le s ölte meg, - amint éppen úton volt Németországból Franciaországba. A rendõrség megtalálta a felforgató dokumentumokat a halott testén, és átadta azokat a meg-felelõ hatóságoknak.



Az összeesküvés gondos tanulmányozása után a Bajor Kormányzat utasította a rendõrséget, tartson razziát Weisshaupt újonnan szervezett Grand Orient páholyai helyiségeiben és a befolyásos összekötõk otthonaiban. Ilyenformán az összes fel-fedett járulékos bizonyíték is meggyõzte a hatóságokat: a dokumentumok hiteles másolatok egy összeesküvésrõl, amelyet az Illuminátusok a tervezett háborúk és forradalmak szítására, elõidézésére alapítottak.



1785-ben a Bajor Kormányzat törvényen kívül helyezte az Illuminátusokat, majd feloszlatta a Grand Orient páholyokat. 1786-ban nyilvánosságra hozták az össze-esküvés minden részletét: “Az Illuminátusok rendjének és szektájának eredeti iratai” angol címmel. Az összeesküvésrõl szóló teljes iratanyag kópiáit elküldték Európa és az Egyház minden vezetõjének. Ám az Illuminátusok hatalma oly nagy volt, hogy a címzettek a figyelmeztetést figyelmen kívül hagyták. Mindamellett az Illuminátusok megbélyegzetté váltak, és földalatti mozgalommá alakultak.



Ugyanebben az idõben a Weisshaupt vezette Illuminátusok beszivárogtak a “Kék Maszonéria” (Kék Szabadkõmûvesség) páholyaiba és a saját szövetségi titkaikat írták elõ kötelezõen minden titkos társaság számára. Csak a szabadkõmûvesek nyilvánították magukat internacionalistának, - s mindazok, akik a viselkedésükkel bebizonyították, hogy elfordultak Istentõl, válhattak beavatott illuminátussá.



Fokozatosan beszivárogtak Britannia szabadkõmûves páholyaiba, és Weisshaupt meghívta Európába John Robisont is. John Robison volt a legmagasabb fokozatú maszon a Skót Rítus szerint. A természetfilozófia professzora volt az Edinburghi Egyetemen, és a titkára a Royal Society királyi társaságnak Edinburghben.



Robison ‘nem dõlt be’ annak a hazugságnak, miszerint az Illuminátusok célja egy jóakaratú diktatúra megalkotása, azonban ezt a véleményét bölcsen megtartotta magának. Így történt, hogy megbízták a Weisshaupt kópiáinak felülvizsgálatával, s hogy tanulmányozza, és õrizze meg biztonságban azokat.



Miután az Illuminátusokkal kapcsolatos figyelmeztetés eredménytelen maradt; ki is tört 1789-ben a Francia Forradalom, mint azt Weisshaupt ‘menetrendszerûen’ eltervezte. Közben figyelmeztették a fenyegetõ veszélyrõl, és riasztották a többi kormányzatokat...



Robison 1789-ben publikálta “Bizonyíték a valamennyi kormányzat és egyház elpusztítására szõtt összeesküvésrõl” címû könyvét, - ámde óvó figyelmeztetését semmibe vették...



A napóleoni háborúk


Azok, akik a Francia Forradalmat irányították: egy másik összeesküvésben való részvételrõl is határoztak. Õk ‘szervezték’ a napóleoni háborúkat is, - hogy meg-döntsék minél több különbözõ koronás fõ trónját Európában...



A pénzemberek egy csoportja finanszírozta Napóleont, míg egy másik csoportjuk Britanniát, Németországot és más nemzeteket. Természetesen mindkét csoport elfogadta ‘építési tervrajzként’ az Illuminátusok mesterterveit...



A Bécsi Kongresszus


Ezen az összejövetelen megpróbálták megalkotni az elsõ Népszövetséget, ami az elsõ kísérletük volt az egységes világkormány felállítására. Kitartottak elméletük mellett, hogy Európa minden koronás fõje olyannyira eladósodott nekik, hogy õk, akarva, nem akarva cinkosaiknak tekinthetõk. Azonban Oroszország cárja ideje-korán rájött az összeesküvésre és megtorpedózta azt.


A felbõszült finanszírozók fogadalmat tettek, hogy egy szép napon elpusztítják a cárt egész családjával együtt.


Ezt a fenyegetésüket késõbb, 1917-ben valóra is váltották.


A végzetes visszautasítás - amit a Bécsi Kongresszus az orosz cártól kapott - nem hiúsította ugyan meg az Illuminátusok összeesküvését, de kényszerítette õket egy új stratégia elfogadására. Belátták, hogy az egységes világ ideája pillanatnyilag elbukott, azonban elhatározták, hogy hatalmuk megõrzése érdekében szorosabbra fonják a pénzügyi rendszer ellenõrzését az európai nemzetek felett.



A gazdasági ellenõrzés


Korábban a waterlooi ütközet következményeit meghamisították. A finanszírozók elterjesztettek egy sztorit, hogy Napóleon megnyerte a csatát, amiért pánik tört ki Anglia értékpapír-piacán. Az összes részvény árfolyama nullára zuhant.


A nemzetközi bankárok ezután - jelképes, 1 penny = 1 dollár árfolyamon - fel-vásárolták valamennyi részvényt, ami tökéletes kontrollt biztosított a számukra Britannia gazdasága, és áttételesen egész Európáé felett.



Weisshaupt 1830-ban meghalt, de a halálát megelõzõen készített egy módosított verziót az Illuminátusok összeesküvésére, mely az ügynökei révén (ugyan változó nevek alatt) az összes nemzetközi szervezetet, csoportot szervezte, finanszírozta, vezette és ellenõrizte, a közigazgatás legmagasabb pozícióiban.



A forradalmi program


1848-ban Marx Károly az Illuminátusok egy csoportjának irányítása alatt megírta a ‘Kommunista Kiáltvány’-t; - míg Karl Ritter, a Frankfurti Egyetem professzora megírta antitéziseit, az Illuminátusok egy másik csoportjának útmutatása szerint. A kiinduló ‘eszmény’ alapján: mindazok számára, akik irányítják az átfogó össze-esküvést hasznos, hogy meg tudják különböztetni egymástól azt a két úgynevezett ideológiát (ti. a kommunizmust és a nácizmust), ami képessé teheti õket, hogy egymással szembenálló táborokra osszák az emberfajtákat; késõbb agymosással háborúra és pusztításra uszítsák õket egymás ellen.



És, különösképpen, hogy leromboljanak minden politikai és egyházi intézményt.


Ezt a ‘munkát’ Ritter kezdte el, majd a halála után folytatta a német, úgynevezett filozófus, Friedrich Wilhelm Nietzsche. Segített “kifejleszteni” a rasszizmust és azután a nácizmust, amely hozzájárult az I. és a II. világháború kirobbanásához.



1834-ben az olasz forradalom vezetõje Giuseppe Mazzini, akit az Illuminátusok arra választottak ki, hogy irányítsa forradalmi programjuk kiterjesztését az egész világra. Ebbeli igyekezetében szolgált, egészen 1872-ben bekövetkezett haláláig. Ám néhány évvel a halála elõtt Mazzini rávett egy amerikai tábornokot, bizonyos Albert Pike-ot, lépjen be az Illuminátusok közé. Pike-ot valósággal megigézte az egységes világkormány új ideája, és végül a luciferi összeesküvés vezetõjévé vált.



1859 és 1871 között Pike kidolgozta a katonai tervrajzát (tervrajz: ‘vakoló fedõ szakkifejezés’; például: építési tervrajz = komplex koncepció a társadalmi rend diszkrét beavatkozással történõ megváltoztatására) három világháborúnak és különbözõ forradalmaknak szerte a világon, a XX. század utolsó felvonásaként.



A három világháború


Az elsõ világháború megvívása volt a harc, ami képessé tette az Illuminátusokat, hogy megdöntsék a cárizmust Oroszországban - mint erre a nemzetközi bankárok korábban megesküdtek, miután a cár megtorpedózta a Kongresszusuk megtartását Bécsben -, és arra, hogy Oroszországot az ateista kommunizmus erõdjévé tegyék. Az Illuminátusok ügynökei felnagyították a nézeteltéréseket Németország és a Brit Birodalom között, hogy ezt felhasználhassák a háború kirobbantására.



Amikor pedig a háború véget ért, felépítették a kommunizmust, hogy elpusztítsa a többi kormányzatot, és megszüntesse a cárizmust Oroszországban.



A második világháborút a fasizmus és a politikai cionizmus közötti viták fel-szításával készítették elõ. A háború alatt felépült a nemzetközi kommunizmus, amely ettõl kezdve kiegyenlítette az egyesült kereszténység erejét és befolyását.



A harmadik világháború


A harmadik világháború kirobbantására használják az Illuminátusok úgynevezett ‘vitázó ügynökeiket’ (például: Francis Fukuyama, Samuel P. Huntington), - hogy ellentéteket gerjesszenek a politikai cionizmus és a muszlim világ vezetõi közt. A háborút az említett módszerrel vezénylik, hogy az iszlám egészét és a politikai cionizmust, Izraelt egymással pusztíttassák el; - ami a további nemzetek között is csak viszályt szít a kérdésben, de önmagában is fokozza a háborús feszültséget a kimerült állam(ok)ban: fizikai, mentális, lelki és gazdasági vonatkozásban egy-aránt. A hadszíntér így rendezõdik át az egységes világkormány létrehozásáért...



Az egységes világkormány


Az összeesküvés befejezõ szakaszában az egységes világkormány egy diktátori személyiség révén áll majd össze, akit az Egyesült Nemzetek (az ENSZ), a Kül-kapcsolatok Tanácsa (CFR, egy illuminátus csoport az USÁ-ban), pár milliárdos, a kommunisták és tudósok, akik bebizonyították hûségüket a nagy összeesküvés iránt fognak egyetértésben megválasztani, aki ezután mindezen szervezetek feje is lesz. Mindenki mást a ‘monolitizált’ emberiség roppant konglomerátumába integrálnak (ez lehet/lesz a népek, mint egységes jámbor juhnyáj közös karámja, megvalósítva az összeesküvés - ld. Orwell: 1984. - totális rabszolgatársadalmát).



A diktátor, aki egyesíti a pápai trónt a császári trónnal, és magát, Dávid király vérvonalának leszármazottjaként beállítva, Jézus Krisztus képében tetszelegve - az újjáépülõ jeruzsálemi Salamon templomában - Istenné kiáltja ki; lesz az Antikrisztus, az egységes Világkormány feje.



Az Egyesült Államokban az Illuminátusok, közvetlenül az elsõ világháború után állították fel a Külkapcsolatok Tanácsát, amit a köznyelvben CFR-nek neveznek. A CFR, aktuálisan a mai Illuminátusok; - az USÁ-ban mûködik. Ez a hierarchia a CFR mestertervi kontrollja, igen nagy hatáskörrel; - õk az eredeti illuminátus összeesküvõk leszármazottai (vérvonal, óh!)...


Sokan közülük még a nevüket is megváltoztatták, hogy eltitkolják ezt a tényt.



Létezik egy hasonló intézmény, az angliai illuminátusoké, amely a Nemzetközi Ügyek Brit Intézete nevet viseli. Különbözõ nevek alatt hasonló titkos illuminátus szervezetek mûködnek még Franciaországban, Németországban és más nemzet-államokban is. Valamennyi szervezetük - beleértve a CFR-t is -, folytatja a nagy-számú kisegítõ vagy frontvonalbeli szervezet felépítését, amelyek beszivárogtak minden egyes fázisban a nemzetközi ügyek intézésébe.



E szervezetek mûködése mindenkor és minden esetben az Illuminátusok mester-terve alapján és ellenõrzése alatt zajlott és zajlik, mind a mai napig.



Vác, 2005. január 19.



Myron Fagan írásának fordítása nyomán:



Czike László