Czike László

Ki kit gyõz le?

1. A rózsadombi bölcsek jegyzõkönyve

Mi, magyarok egyszerre éltük meg a rendszerváltást - amit éppen úgy ‘spontán’ felszabadulásnak hittünk, mint 1945-ben; csak ezúttal az ideiglenesen 45 éve hazánkban tartózkodó, egykori ‘felszabadítók’ diktatúrája alól -, meg a szép új világrend, a globalizáció Magyarországra ‘átterjedését’, amelynek a valóságos tulajdonságairól, viselkedésérõl, okairól és céljairól nagyjából 1995-ig jóformán semmit nem sejtettünk. A néptömegek - mivel nem tudják a kettõt szétválasztani - ma is azt hiszik, hogy rendszerváltás és globalizáció egy és ugyanaz a hatás, így az elszegényedésükért, létbiztonságuk elveszítéséért azokat a tényezõket okolják, akik a megelõzõ szocialista rendszert megdöntötték. Vagyis: a kapitalizmust és a multinacionális cégeket, illetve a velük együttmûködõ magyar államot, a pénzügyi és politikai elitet. Ezért van, hogy a magyar népnek legalább a fele visszasírja a kádárizmus gulyás-kommunizmusát, ‘a legvidámabb barakk’ sajátos hangulatát -, mert azt hiszik, azt gondolják, hogy az egykori ‘jólét’, noha spontán el is veszett valahol Lepsénynél, mégis ‘kvázi gombnyomásra’ bármikor visszaállítható kevés jóindulattal... Pedig az idõ kerekét nem lehet visszaforgatni! Akár volt az a híres, nevezetes Rózsadombi Paktum - a rendszerváltásunk magyar bölcseinek jegyzõ-könyve! -, akár nem: a dolgok szigorúan a megegyezés kötött menetrendje szerint történnek... Mindenesetre: vagy ‘spontán tudattalanul’, szinte sorsszerûen (fátum, karma, kataklizma, stb.) megyünk tönkre már több mint 20 év óta (vö.: 1982-ben ‘léptettek be’ minket a Nemzetközi Valutaalapba!), - vagy nemzetközi korporáció ‘áldozatai’ vagyunk. Vagyis: furcsa ‘árukapcsolás’ történt itt: az elitünk mintegy felszabadulásként ‘adta el nekünk’ a rendszerváltást (s vele a multiknak Magyar-országot!); - de a csomagba tudtunk nélkül, már jó elõre nemcsak a nómenklatúra burzsoáziával való teljes kiegyezést (s vele implicite pl. a ‘Bokros-csomagot’ is!) kalkulálták bele, hanem az egész globalizációt is, beleértve néhány évvel késõbbi belépésünket is az Európai Únióba. Látható, hogy miközben ‘a spontán fejlõdés’ látszatát kelti a verbális és tényleges mágiával, a médiával, valamint a Mammon pénzével is támogatott, sõt, ‘összeházasodott’ rendszerváltó elitünk; - addig egy mindenre kiterjedõ átgondolt koncepció, egy komplex terv végrehajtása folyik...

2. Jenkik a csokoládéval

Hogy 1990-ben felszabadultunk a kommunizmus alól, és egyidejûleg ‘rendszert is váltottunk’, ez egy dolog - hogy ‘globalizálnak minket’, az pedig egy másik. Nem kellett volna szükségszerûen ide jutnunk, ha nincs globalizáció. Azonban a világ gazdasági, pénzügyi, politikai és kultúrális egységesülési folyamatai nélkül talán sohasem szabadultunk volna fel ‘az effektív kommunista elnyomás’ igája alól. A globalizáció tette ugyanis lehetõvé és szükségszerûvé a magyar rendszerváltást is. Azt kell tisztán látni, hogy 1950. óta a történelem csak látszólag mutatta az ádáz hidegháború képét két világhatalom (USA és SZU) és világrendszereik között - valójában a mélyben már hosszú évtizedek óta az egyre gyorsuló globalizáció, a világ eggyé válása az uralkodó fõ irányzat és folyamat. Mivel ez megcáfolhatatlan tény: csak az kérdés, hogy mindez vajon spontán történik-e, vagy ‘tervszerûen’?! Más oldalról megközelítve: miközben mi, itt, Magyarországon a kommunizmus szerencsétlen áldozatainak hittük magunkat és Sándor András író váci börtönbeli szavaival élve: „Vártuk, hogy megjöjjenek a jenkik a csokoládéval!”, aközben odakint a világ hatalmasat változott. Errõl csak azok az ‘utazó nagyköveteink’ - a katonai hírszerzõk s az Aczél és Soros támogatta kultúra kineveltjei, stb. - tudtak, akiket a ‘80-as években (talán direkt ezzel a céllal) már sûrûn kiengedtek-küldtek a vasfüggöny mögé a szép új világrendre felkészülõ reformkommunistáink. Arról van nevezetesen szó, hogy a világ észrevétlen egységesülése Nyugat és Kelet fokozatos egybeolvadását, összefonódását eredményezte, miáltal a kapitalizmus és a ‘szocializmus’ közötti különbségek, ellentmondások összemosódtak. A két ‘rendszer’ közötti alapvetõ ellentmondást Nyugaton a központi tervezés hiánya, Keleten pedig a magántulajdon (és a pénz) szabadságának a hiánya jelentette. Miután fû alatt (titkosszolgálataik egyeztetése révén) mindkét rendszer belátta ‘a másik igazát’ - megkezdõdhetett a reálfolyamatok politikai összehangolása. Ez a globalizáció lényege! Kelet lemondott ‘a szabadságjogok’, a tõke korlátozásáról - Nyugat pedig megvalósította a magas fokú tervszerûséget. Ezután ‘konszenzusos’ alapon együtt hozzáláttak, hogy felszámolják a véletlent az egész világon. Mert a hatalom - különösen a koncentrált! - legfõképpen a spontán meglepetéstõl irtózik. A kommunizmusból ‘kapitalizmus’ - a kapitalizmusból ‘kommunizmus’ lett... Jól megõrizték, és össze is házasították egymás rossz tulajdonságait. Nyugaton ettõl csak egy ‘kicsit’ lett rosszabb - nálunk: nagyon. A felszabadulásból, a rendszer-váltásból és a globalizációból nekünk csak ez jutott. A ‘rendszerváltás’ Magyar-országon 1982-ben kezdõdött - eleve a késõbbi globalizáció, integráció céljával...

3. A titkos hõstettek jutalma

Ki gondolhatja, gondolhatta, hogy az immár minden maradék (talán sosem volt) kreativitásából végleg kifogyott MSZP véletlenül választotta kormányfõjének azt a Medgyessy Pétert, aki Fekete János méltó eszmei követõjeként, utódjaként oly’ kimagasló, múlhatatlanul nagy érdemeket szerzett Magyarország - a KGB-vel és a magyar néppel szemben örök idõkre titkosított - IMF-be beléptetésében, majd végleges eladósításában? Ki nem vehette észre, hogy ez a pártonkívüliként is (az ügynököket egyébként már a létezõ szocializmusban is ‘falból’ felejtették ki az állampártból!) miniszterelnökké koronázás (a királycsináló most is: ‘bilderbergi’ Horn Gyula) valójában a D 209-es küldetés méltó betetõzése, a küldetése meg-koronázása, a legmagasabb jutalom annak elismeréseként, hogy a mintegy 25 évvel ezelõtt megszabott, testhezálló feladatot maradéktalanul sikerült megoldani, végrehajtani? Hát nem a hosszú távú (stratégiai) népgazdasági tervezés valóságos csodája, szellemi fölényének maximális bizonyítéka ez? Ezt a sikert nem lehetett egyszerûen csak francia-internacionális lovagkeresztekkel honorálni; az egyetlen méltó prémiumként csak az jöhetett szóba, hogy aki a globalizációs-integrációs folyamatot (akkor még suttyomban, a KGB elõl a Pénzügyminisztériumban el-rejtõzve) pénzügyi vonatkozásban elindította, az arassa le a fedett végeredmény összes és végsõ babérját is, õ vigye be Magyarországot az Európai Únióba még akkor is, ha az összes kormányszóvivõ és kommunikációs tanácsadó elvérezne ökögésének és makogásának, rögtönzött halandzsáinak tolmácsolásában...

4. Lenin mutatja az utat

A Magyar Szocialista Párt most a rendszerváltás óta eltelt idõszak legsúlyosabb válságát éli át. Talán soha nem voltak még egyidejûleg ennyire aktuálisak Lenin alapkérdései - „Ki kit gyõz le?” és „Mi a teendõ?” -, mint éppen ma. Elfogytak az MSZP hazug szlogenjei, beteljesíthetetlen ígéretei és elfogytak a karizmatikus bilderbergi Horn Gyula állampárt-összetartó ötletei is. Most 14 pártelnök-önjelölt nézett farkasszemet a királycsinálóval és Horn nem tudta eldönteni, melyikre kell kacsintania, mert akármelyik daliára (Mandúr, Szekeres, Kiss, Gyurcsány, Hiller, Toller, Újhegyi, Jánosi, stb.), vagy akármelyik szép helénaszerû gráciára (Szili, Lamperth, Lendvai.) pislantott, nemhogy aranyalmát, jogart sem dobott nekik, de könnybe is lábadt a szeme a reménytelen látványtól! Mert sokan vannak önjelölt meghívottak, de kevesen a választhatók. Egyikük-másikuk képes ugyan hosszabb lélegzetû tanulmányok megfogalmazására egy állatkerti sétáról, vagy éppen a cserebogár halhatatlanságáról, ám ez csak a nyomor bõsége, afféle ‘verbálisok karizmája’... Nagyjából: együtt és külön-külön a leghalványabb fogalmuk sincsen arról, hogy most mi legyen a teendõ, miután Medgyessy 22 év (1982.: beléptetés a Nemzetközi Valutaalapba - 2004. beléptetés az Európai Únióba) kínkeserves aknamunkájával gyakorlatilag minden kitûzött titkos célt megvalósított. Most már csak ‘élvezni’ kellene a siker édesre érett gyümölcsét, az ebül szerzett népvagyon elprivatizált hozadékát. Igen ám, de hozadék egy forint sincs -15 év alatt kiderült, hogy a szocialista állam nómenklatúrájának a tagjai nem csupán a ‘kollektív felelõtlenség’ gyakorlatát követve bizonyultak kegyetlenül tehetségtelen ‘kvázi-tulajdonosnak’, hanem egyenként, kapitalistaként, már egyéni felelõsséggel is tehetségtelenek: csak a portfolió gyors feléléséhez, felszámolásához értenek, a megszaporításához, a gyarapításához egyáltalán nem! Márpedig a vagyon a 15 év alatt sitty-sutty elillant, szertefoszlott; így mára nem maradt más ‘megélhetési forrás’, mint az állami költségvetés és az úniós pályázati források. Ezeket pedig folyamatosan csak akkor lehetne ‘csapra verni’, ha a hatalom, a kormányzás és a költségvetés-készítés, nomeg a gyakorlati elköltés ‘joga’ is az MSZP-t illeti meg. Itt már nem egyszerûen a lé, hanem maga a lét a tét...! A kapitalista magánélet, a megszerzett nagy jólét az, ami most kockán forog!

5. A tizennégy ágú karizma

Bilderbergi Horn Gyula mégse’ hirdetheti ki az önjelölt esélyesek ‘kvázi kollektív gyõzelmét’, hiszen a Magyar Szocialista Párt elnöke és egyben miniszterelnök-jelöltje a 2006-os politikai választásokra csak egyetlen természetes személy lehet, holmi tizennégyes fogat nem. A nagy probléma ugyanis nem csak az, hogy nincs az önjelöltek között egyetlen karizmatikus, kimagasló személyiség sem, hanem az, hogy még egyszer már nem lehet eljátszani a 2002-es ‘olcsójátékot’, miszerint a pártnak (az elnökségnek, az elnöknek) van - ‘dróton rángatható’, pártonkívüli - miniszterelnöke, vagyis azt, hogy a pártelnök és a miniszterelnök-jelölt külön személy. Horn Gyula nem lehet megint miniszterelnök. Kovács László - úgy tûnik - megfáradt, leamortizálódott a párt belsõ hatalmi harcaiban, és életfogytiglanra számûzte magát leendõ új fészkébe, az EU establishmentjébe. Medgyessy Péter persze újból csak ‘jó választás’ lehetne arra, hogy mint koronás balek elvigye a növekvõ eladósodás és kilátástalanság összes várható politikai balhéját, de hát az is nyilvánvaló, hogy az EU-parlamenti képviselõ-választásokat az MSZP éppen a Medgyessy-kormány szánalmas ‘teljesítménye’ következtében veszítette el. Ezért hát mindenképp új figurát kell keresni. Az MSZP a különbözõ lobbyk harcainak színterévé vált, melyek mindegyike létkérdésnek tekinti, hogy magához ragadja a teljes politikai hatalmat, hogy azután azt többé senki mással ne ossza meg. Elég egyértelmûnek látszik hát, hogy aki megszerzi, elnyeri a miniszterelnökséget, az lesz az MSZP 2006-os miniszterelnök-jelöltje, - esetleg az MSZP pártelnöke, és Magyarország miniszterelnöke is. Jön hát a dinasztikus Gyurcsány Ferenc, hogy egy vagy két menetben megzabolázza, gatyába rázza az MSZP-t, s végsõ párbajra hívja ki Orbán Viktort!

6. Földönfutóvá, s lóvá tett parasztság

Az MSZP-n belül dúló hatalmi harc igazából generációk közötti harc; - senkit ne tévesszenek meg azok a politikusok s fizetett politológusaik által szajkózott olcsó média-blöffök, melyek szerint ‘az MSZP szociáldemokrata szárnya immár igazi szociáldemokrata pártot akar’, stb. Az MSZP a legkülönbözõbb korosztályokból összeverbuválódott kis, közép és nagy bolsevikok és vérszerinti utódaik pártja, akik mellesleg régen hátat fordítottak a korábban csak ‘falból’ magukra aggatott plebejus eszméknek és a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságot pedig leírták nemcsak a valamikori kommunista ‘osztály-szövetségbõl’, hanem már az élõk sorából is; hiszen ‘a tõke szabad földmozgása’, a privatizált tõkés (volt állami) nagygazdaságok valamint a bevásárló központok korában már nincsen szükségük önálló kisgazdákra. Az MSZP a legcsekélyebb mértékben sem a kisemberek vagy a szegények pártja, éppen ellenkezõleg: ordas, profitéhes eszméik és gyakorlatuk egyértelmûen a vadkapitalizmushoz, az eredeti tõkerablókhoz, a karvalytõkéhez, a korporatív multinacionális tõkéhez, azok világuralmához (vö. pl.: D. C. Korten híres könyvével!) köti õket. Aki az MSZP-tõl várja - no nem ám a jövedelmi olló összébb szûkülését vagy a vagyoni polarizáció lassúbbodását, vagy az eladósodás mérséklését, hanem csak - az esélyegyenlõség megteremtését, helyreállítását, az azonnali orvosi kezelésre szorul, mert elveszítette minden józan tisztánlátását. Az MSZP-ben véletlenségbõl sincsenek szociáldemokraták; ami persze nem zárja ki egy-két magányos jóérzésû (félrevezetett?) párttag vagy funkcionárius jelenlétét. Ahhoz, hogy az ember elhiggye szociáldemokraták létét az MSZP-ben, ahhoz a valódiaknak sokkal jobban kéne hallatszaniuk. De nem hallatszanak...

7. Orbán Viktor, a zabhegyezõ

A nagy helyzet tehát az - úgy néz ki -, hogy Orbán Viktor nyugodtan hegyezheti a zabot, akár Kukutyinban is; az Isten sem menti meg attól, hogy persze megint szürkülõ, urbánus kisbolsevik pártja élén, akár fehér lovon ismét csak úgy lazán belovagoljon a miniszterelnöki székbe. És mivel Medgyessyék fantasztikusan ‘jó’ bázist teremtenek neki, majd minden rosszat rájuk kenhet és közölheti, azért nem csökkentheti az adókat, mert a megnövekedett adósságszolgálat és az úniós befizetési kötelezettség újra minden pénzt elvisz, ami megszorításokat is involvál... A termõföldügyi szakértõ Glattfelder meg majd megmagyarázza a saját földjükön földönfutóvá tett kisgazdáknak, hogy úniós támogatást, vagy pályázati pénzeket a földnélküli paraszt is kaphat, ha megígéri, hogy kamatostul akárha háromszoros áron is visszavásárolja a volt földjét az új luxemburgi, andorrai vagy sanmarinói tulajdonostól, de elõbb meg kell fogadnia, hogy mezõgazdasági termeléssel még rémálmában sem foglalkozik legalább 5 évig, nehogy nemkívánatos konkurenciát generáljon az árujukkal éppen Magyarországra igyekvõ holland termelõknek...

Orbán Viktor majd ismét ‘a mennybe mehet’, mert évi akár egy százalékponttal csökkentheti az addigra már bevezetett kamatadót, vagyonadót és ingatlanadót valamint a pót-egészségügyi járulékot, amit a kiürített gyógyszerkassza vissza-pótlására fognak fordítani, mivel a kalmopyrin ára nem fedezi az önköltséget.

8. Hiller, - Gyurcsány ideológiai hátvédje

Ki, kit gyõz le? Az ál-szociáldemokraták minden valószínûség szerint - sok lúd disznót gyõz! - két-vállra fektetik az õsbolsevikokat, és választanak maguk közül egy szentet, aki majd a Bölcsek Köve új felkentjének tünteti fel magát arra a kis idõre, amíg a többi tizenhárom is megfelelõ anyagi ellenszolgáltatásban részesül.

Ha a háttérben a vének tanácsa - élén bilderbergi Horn Gyulával - úgy dönt, hogy a szociáldemokrata látszat erõsítése minden más teendõnél fontosabb, akkor Hiller István lesz a pártelnök. A szocialista amazonok nem rúgnak már labdába; Szili Katalin visszalépésével minden esélyük szertefoszlott.

Hiller István Gyurcsány Ferenc testõre, cenzora és mentora; - a titkos favorit, aki ‘páros ûrrepülõ-társa’ kudarca esetén ‘makulátlan káderlappal’ lép a helyébe...

9. Alkotmányozó Nemzetgyûlés

Mi a teendõ? A nagy Lenin megmondta, hogy „széllel szemben értelmetlenség”. Sõt, vulgáris populista nyelvek szerint azt is mondta, hogy: „ami nem megy, azt ne erõltessük”. Köztünk legyen mondva: nagy bölcsesség mind a kettõ... Én azt mondom: várjunk. A parlagfû virágzása is elmúlik egyszer!

Aztán majd megszervezzük és összehívjuk az Alkotmányozó Nemzetgyûlést.

Vác, 2004. szeptember 21.

Czike László