Czike László




Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás



A Gyurcsány Ferenc által kiépített rendszer nem demokrácia.


Magyarországon ma nem igazságszolgáltatás fo­­lyik, hanem csak jogszolgáltatás, ami történelmi­leg be­­szûkült demokrácia-értel­me­zés; az állampolgár nem va­ló­di polgári szabadságjogokkal, csak kvá­zi egy „liberalizált pro­le­tár” ké­tes ér­tékû jogaival ren­del­kezik.


Mi­vel a rendszerváltás alapjait a PAK­TUM rakta le, nem csodál­kozhatunk, hogy egyfelõl érvény­ben ma­radt a diktatú­ra éveiben szü­­letett megannyi jogszabály (pl. az AL­­KOT­MÁNY szövegének je­len­tós hányada is), másfelõl az azóta hozott új jogszabályok sem a korlátlan nép­felség elve jegyében születtek, ha­nem a rendszervál­tó elit-gondolkodásmód szerint, amely­nek to­vább­ra is a tiltás és a korlátozás a lényege, csak sokkal bonyolul­tabban, áttételesebben, mint a rendszerváltás elõtt.



A nép egyszerû fiai ma sem juthattak-juthatnak tisztes megél­he­tést biztosító, azt lehetõvé tévõ polgári tulajdonhoz. Az állami tu­laj­don­ból kisemmizték, amikor a rendszerváltók a társadalmi tu­lajdont - a nemzeti termelõ tõkét – lényegileg mind szét­osz­tották a multinacionális privatizátorok között, a felvett ál­la­­mi kölcsönök kvá­zi jelzálog-követelése fejében; természetesen a komp­rádor bur­zso­áziát „megilletõ” busás jutalék „elkülönítése” u­tán (vö. „spon­tán” privatizáció). Sem a népi részvény konstrukció, sem a va­lódi munka­vál­­la­lói tulajdonlás megvalósítására nem került sor. Ki hal­lott már olyan rendszerváltásról, demokratikus kapitalizmus­ról, a­­melyben a dolgozók társadalmi tulajdonát egyszerûen ellopják, vagy elkótyavetyélik; ám a titokban felvett államkölcsönök összes kamatterhét utóbb rájuk terhelik? Ki hallott már olyan „e­re­deti tõkefelhalmozásról”, amelyben a közüzemi szolgáltatók – pl. csa­tor­na, földgáz, telefon, stb. hálózatok elsõ kiépítése – mûködõ tõ­kéjét az új fogyasztók „adják össze”, akikkel azután a fogyasztói á­rakban megfizettetik az eszközarányos profitot, amelynek induló tõkeösszegét õk, maguk fizették be? Eközben kivételezett reform-kommunista körök – tit­kos megállapodások és elvtelen „szerzõ­dé­sek” alap­ján - ­százmilliárdokat hordtak szét, akár az Állami Va­gyon­ügynökség asszisztálásával, akár a csõdbe ment állami ke­res­kedelmi bankok csõdportfolióinak „konszolidációja” vagy mind­máig büntetlenül vég­hezvitt effektív bûncselekmények révén.


Olyan jogszabályokat „alkottak és alkot­nak” ma is, amelyek kife­je­zet­ten korlátozzák a polgárokat vállal­ko­zási szabadságuk meg­va­lósí­­tásában. A vállalkozásalapítás és mû­ködtetés olyan terhek­kel jár, amelyeket az átlagember (az átlagos vállalkozás) képtelen teljesíte­ni. Az állam minden lehetséges esz­kö­zével – sõt, az állam­polgárok befizetett adóiból - a nagybe­fek­tetõ multi­nacio­ná­lis cége­ket tá­mo­­gatja, így a „piaci versenyben” be­­hozhatatlan elõnyökhöz juttatja õket, miközben a belföldi tu­laj­donú kis-és középvállal­ko­zások üzletvitelét o­lyan adó-és szám­vi­teli jogszabályokkal „enge­délyezi” (inkább bünteti) csak, amelyek eleve lehetetlenné teszik a rentábilis mûködést. A posztkom­mu­nis­ta állam ma is olyan mér­tékû adókkal és járulékokkal sújt­­ja a kisvállalko­zásokat, amelye­ket azok képtelenek kitermelni; a bank­hitelek pedig olyan drágák, hogy képtelenség kamatostul visszafizet­ni azokat. Az USA meg­gaz­dagodását annak idején épp az tette le­he­tõvé, hogy az állam­a­la­­pítók szinte korlátlanul – minden más kö­ve­telménynél erõ­tel­jesebben - érvényesítették a vállalkozás szabad­sá­gát. Ezzel szem­ben Magyaror­szágon rendszerváltáskor, a rendszerváltó jogalko­tó­kat mintha az vezette volna, hogy minden új vállalkozást – lehe­tõleg már alakulásakor – megfojtsanak; szabad teret biztosítva ez­zel a karvalytõke és a korrupció privatizációs, kereskedelmi (pro­fit) és spekulációs (pénzügyi) szabadrablásának.



Mit jelent, hogy az igazságszolgáltatás puszta jogszolgáltatássá al­ja­sult? Ugyanazt, amit az állami egészségügy privatizálása, profi­t­­termelõvé tétele jelentene. Azt, hogy az egészségügy egyszerû „biz­to­sítói szolgáltatássá” silányulna. Azt, hogy a bírói, ügyvédi, orvo­si eskük, a sokezer éves erkölcsi normák, lelkiismereti szabályok nincsenek többé. Az egyetlen szabály: pénz beszél, kutya ugat.



Nem várható törvényes hata­lom­­átadás 2010-ben sem.


A néhai pártállam reinkar­nációja most „polgárháborút” vív a saját országa, népe ellen. A polgárháború nem egyszerûen „csak” gaz­da­sági; a mai állam valójában nem jogállam, voltaképpen az egész törvényalkotó és jogalkalmazó – vö. „jogszolgáltató” - te­vékenysége meg nem szûnõ társadalom elleni izgatás, ami nem az élet rendjét szolgálja, hanem csak egyfajta liberális káoszt, hogy a zavarosban zavartalanul mûködhessenek a szabadrablás farkastörvényei.



Nem lesz nagykoalíció, de nem lesz forradalom sem.


Most is, megint csak átvernek bennünket – nem kicsit, nagyon.


Mikor orvosilag is indokolttá válik; a tomboló vezért beáldozás he­lyett beutalják a Gazprom fekete-tengeri gyógyklinikájára, a párt a saját áprilisi bolondjának tekinti. Másnap 9-ike után 10-ike lesz, a mókuskerék pörög tovább. A szekér helyett a táj fog haladni…


Ide vezet, hogyha a jogot megfosztják erkölcsi alapjaitól.



Szilibõl nem lesz miniszterelnök; legalábbis ezen a létsíkon nem.


Jön Kiss Péter, s majd újra fellángol a Xénia-láz, felmegy 39%-ra.


Mert már nem érik be azzal, hogy „mi” éhen haljunk.


A remény végsõ halálát is akarják.


Ez a legnagyobb veszély.



Vigyázzunk!!!




Czike László