Czike László

Proletárszendvics:

Két szárazkenyér között egy harmadik

Tegnap megnéztem Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor – jövõnk „doppel-sieg” várományosai – televíziós vitáját, utána pedig a két tábor kritikátlan, öröm-ujjongó öntönjénezését, ellentmondásos politológusi gyõzelmi jelentéseit.

Hogy mit, kiket is értek „doppel-sieg”-várományosokon? Ezt a kifejezést a német RTL-adó sportriporterei használják (manapság kevés alkalmuk van rá), amikor a Forma1-es autóverseny-futamon valamelyik csapat (többnyire a Ferrari) két pilótája végez az elsõ két helyen. S hogy miért alkalmazom most ezt a hasonlatot a magyar politikai élet kizárólagos szupersztárjaira? Mert míg „velünk, proletárokkal” csak egyre rosszabb dolgok történnek, sorsunk egyre meredekebben lejt; - addig „õk, ketten” abszolút gyõztesek lehetnek, ha nem rontják el a most mindkettõjükre egyformán kirótt, azonos-ellentétes szerepkört. Mert amit most látunk, az egy „illuminált”, ócska színdarab.

A magyar népet, a magyarságot – hogy kettéosztott legyen – két, látszólag ellentétes táborra szakították, és az egyik élére Orbánt, a másik élére meg a Gyurcsányt állították: hadd harcoljanak egymással ország-világ elõtt, mint-ha két, különbözõ eszméért, célért szállnának síkra.

Ez a hanta(méter) tegnap leleplezõdött. „Nagykoalíció” – a színfalak mögött?

A két garabonciás dalia ugyan megpróbált „merõben ellentétes” eszmeiséget felmutatni, de avatott megfigyelõ számára kettõjük nézetei között nüansznyi a különbség. Egy-két százalék erre, egy-két százalék arra, ami jelentéktelen.

Kölcsönösen lealacsonyodtak egymás szintjére, - sõt, mélyen egymás szintje alá, egy tõlük elvárt illuminált szintre, vagyis a béka feneke alá…

Ha ugyanis valaki elhiszi, hogy egy miniszterelnöknek Magyarországon ma már mindössze annyi a mozgástere, amit ezek ketten, itt és most nekünk bemutattak, az vagy téved, vagy nem is érdemel náluk jobbat.

Vajon a magyar nép sorsa ma már tényleg annyira fantasztikusan ígéretes, annyira nagy nálunk a jólét, hogy csak néhány kvázi-jelentéktelen, apró kiegészítésre, marginális finomításra van szükség, és mindjárt tökéletes lesz minden?

Orbán három javaslata

1. A regnáló kormány az adóreformjában ne az általános forgalmi adó legmagasabb kulcsát csökkentse 25-rõl 20 %-ra – amennyiben valóban a legalacsonyabb jövedelmû rétegek életszínvonalán kíván javítani -, hanem a személyi jövedelemadó legalsó kulcsát csökkentse 18-ról 13 %-ra. A költségvetésnek mindkét megoldás egyformán 160 milliárd forintba kerülne. Javaslatát Orbán tulajdonképpen csak egy demagóg fikcióval, még inkább blöffel támasztotta alá, miszerint „a fogyasztói árak csökkentése – ami egyébként sem következne be! – a többet fogyasztókat, vagyis a gazdagokat támogatná, a szegények helyett”.

2. Ez már nem olyan „egyszerû”. Ha már minden áron emeli a kormány a gáz árát – mert a kormány emeli! -, úgy legalább éljen kompenzációval a közintézmények, elsõsorban a szociális, egészségügyi és az oktatási intézmények és az önkormányzatok költségvetése, illetve költségvetési támogatása tekintetében. Árak „eltérítése” – visszasírjuk a szocializmust?

3. Nos, ez viszont igencsak egyszerû. „Ne adják el (ne privatizálják) a légi-kikötõt, a ferihegyi repülõteret, mely az ország egyik legnyereségesebb állami vállalata, amellett vegyék figyelembe a légbiztonság stratégiai érdekeit!”. Ehhez képest a Gyurcsány másnap elmondta a Verebes reggeli seggnyalós-levezetõ mûsorában – Orbánt is hívták, de õ kéthetes pihenésre utazott, hogy kiheverhesse az elmúlt hetekbeli csesztetéseinek fáradalmait -, hogy eszük ágában sincsen privatizálni a (egyébként csekély üzleti értékkel bíró) térbetont, a kifutópályákat vagy az épületeket.

Ennyi. Csak ennyi konstruktív-ellenzéki javaslatot hozott magával a korábbi miniszterelnök; nomeg a részletesebben ki nem fejtett családi jövedelem-adózás elképzelését, melyet még jómagam dolgoztam ki, és már 2001. december 17-ikén ismertettem is a Duna Televízió választási szakértõi vitájában, mint akkoriban az Új Baloldal gazdasági szakértõje.

Háromféle igazság

Orbán Viktor kifejezést adott azon véleményének is – ezt afféle „adomának” szánhatta? -, hogy Magyarországon a közvélekedésben háromféle igazság van „forgalomban” az ország gazdasági helyzetérõl: egy a kormányé, egy másik az ellenzéké, s egy harmadik – a valós – a lakosságé. Hozzá tette, hogy nem hisz egy olyan gazdasági növekedésben, amit kimutat az éppen uralkodó kormány, csak éppen az emberek nem érzik, mert „nem jutnak 1-rõl a 2-re”. „Egy ország növekedése, felemelkedése csak úgy lehet valós, ha az emberek is érzik, és egyrõl a kettõre jutnak.” – summázta véleményét. Megjegyzem, én ezt az egyszerû aritmetikai élcet nem így ismertem eddig, hanem úgy, hogy: „5-rõl 6-ra” – ráadásul a felesleges névelõk nélkül -, dehát úgy látszik, az ötrõl mára visszaeshettünk az egyre; így hát onnan kell majd apránként visszakapaszkodnunk „az öt” közelébe.

Ez, mint tudják, afféle le-fel liftezés: amikor a szoclibek vannak hatalmon, hát rögtön elindul a gyorsuló lejtmenet, amikor meg visszajön – no nem a „come back Medgyessy”!, hanem – a szakrális királyfi, akkor biz’ azonnal nehéz hegymenetbe kapcsolunk, hogy mindenki „az ötrõl a hatra juthasson… Nos, lehet, hogy ezek a mondataim nem fognak tetszeni azoknak a 15 és 75 közötti hazafias lelkületû hölgyeknek, akik azonnali melegséget éreznek a keblük táján, amikor „a Viktor” megjelenik, vagy szóba kerül, de most már mindegy. Szóval: ez az egyrõl a kettõre gondolatsor – tömény demagógia. És nem csak ostoba, önhitt öntömjénezése, értéktelen párt-töltése, provokatív

politikai marketingje miatt, hanem azért, mert egyszerûen nem igaz. Nem mintha a szocik alatt nem mennénk lefelé. A dolognak ez a fele – még igaz. Csakhogy az ún. „polgári kormány” alatt sem jutottunk ötrõl hatra; s nem csupán a relatív lehetõségeinkhez képest nem, hanem abszolút értelemben sem. Annyit elismerhetünk, hogy az ország gazdasági helyzete lassabban romlott Orbán idején, mint Antall, Boross, Horn, Medgyessy vagy Gyurcsány alatt. De romlott, akkor is. A külsõ államadósság például egyedül Orbánék idején nem nõtt, viszont a belsõ államadósság éppen abban az idõszakban nõtt túl minden normális mértéken.

Orbán Viktor elismerhetõ „érdeme” – mindössze: egy kis ütemkülönbség.

Hiányzó népképviselet

Nem az a baj tehát, hogy nem jutunk 5-6-ról helyett 1-2-re sem; - hanem az, hogy még mindig folyamatosan megyünk lefelé, hiszen az államadósság kamatainak növekvõ kötelezettsége lassanként megfojtja az állami költség-vetést, a magánvállalkozásokat és a lakosságot egyaránt. Magyarországon kizárólag csak a bankok, a szociál-liberális nómenklatúra és a politikai elitek körül nyáladzó „magán”-vállalkozások, és persze a multinacionális cégek jutnak a hetven-nyolcról a nyolcvan-kilencre, csakis õket gazdagítjuk az adóforintjainkkal is. Valamikor a ’70-es ’80-as években – amikor az állam az adósságait eleinte döntõ mértékben a lakossági megtakarításokból fedezte -; ki gondolta volna, hogy 25-30 évvel késõbb majd az OTP, a lakosság bankja is részben magánvállalkozássá válik, egy sokszoros milliárdossal az élén?!

Aki, ha 1000 forintot kiveszel a bankszámládról, 200 forint pénzkivételi díjat számít fel költségként? Ki gondolta volna, hogy elfogy a lakosság megtakarító képessége, s helyette a komplett polgári lakosság is mértéktelenül eladósodik a zömmel külföldi bankoknak, amelyek „egyre kedvezõbb” konstrukciókkal bombázzák az eladósodott szerencsétleneket, hogy végül majd a lakásaikat, a

házaikat, a telkeiket is elárverezhessék, ha minden kötél szakad? Ki gondolta volna, hogy az alapvetõ szociális és egészségügyi szolgáltatásokat még állampolgári jogon, ingyenesen biztosító állam, senki által nem legitimált liberális „önfejlõdésében” egyszer, 2005-re majd oda jut, hogy a közvetlen banki hitelkamatok tetejébe a saját pazarló önfenntartása érdekében nyakló nélkül felvett, s mind egy fillérig suttyomban eltüntetett államkölcsöneinek feltartóztathatatlanul növekvõ kamatait is közvetve – a költségvetésen és az adókon keresztül - a lakosságra terheli? Hogy egyszer csak bemondja majd az „unalmast”, és a pofánkba vigyorgó képével közli, hogy a továbbiakban mindenki gondoskodjék magáról, mert „neki” többé nem futja a zsebébõl egyszerre a NATO-ra, az utántöltõs gripenekre, az afganisztáni és iraki kalandra, az EU-ra, meg az egészségügyre és a szociálpolitikára!?

Meg a saját állami lobbyjai cinkos (70:30), zökkenõmentes önkielégítésére?

Igen, Viktor, igazad van!

Az a legnagyobb baj, hogy ebben az országban csak a kormányoldal és a mindenkori ellenzék összefonódó igazságtalansága érvényesülhet, s kap országgyûlési, és a vízcsapból is folyó képviseletet, - A NÉP IGAZSÁGÁT PEDIG 15 ÉVE NEM KÉPVISELI SENKI !!!

És a valódi népképviseletet nem pótolja semmilyen Konzultációs Tanács.

A népet nem „kezelni” kell, a néppel nem „konzultálni” kell, hanem igazán képviselni, ami azzal egyenlõ, mintha saját magadat képviselnéd.

Vagy annyira jó önhibádon kívül mégis valaki adósának lenni, Viktor?

*********************

Mintegy „függelékként” álljon itt az adórendszer komplex reformjáról, benne a családi jövedelem-adózásról 2001-ben írott javaslatom, amely a szerves részét képezte az Új Baloldal, választási párt megvalósítandó programjának:

„Az adórendszer komplex reformja

A 14 éves magyar adórendszer teljes körû reformja már régóta esedékes, tekintve, hogy lényegileg 1988. óta változatlan tartalommal és formában mûködik; - pedig 1990-ben lezajlott a politikai „rendszerváltás”, majd azt követõen a nemzetgazdaság átfogó szerkezetváltása, minek következtében a termelési, kereskedelmi, gazdálkodási, pénzügyi, vagyoni, jövedelmi és bérezési viszonyok, a gazdaság egész szerkezete gyökeres változáson ment át. Ha pedig elfogadjuk, hogy az adórendszer lényegi ösztönzési és elosztási folyamatokat, teljes viszonyrendszert generál, akkor egyértelmûvé válik, hogy ma miért nem lehet optimális ugyanaz az adórendszer, amelyik már 14 éve mûködik.

Az új típusú társadalmi preferenciák, állami prioritások megvalósításához egyszerûbb, de korszerûbb adórendszerre lenne/van szükség; ugyanakkor az Európai Únióhoz közelgõ csatlakozásunk is felvet bizonyos jogharmonizációs és kompatibilitási kérdéseket, másfelõl pedig az adórendszerünk átalakítása bizonyos “nemzeti-önvédelmi célokra” is felhasználható.

A magyar lakosság a valós jövedelmeihez képest is jelentõsen túladóztatott. Ebbõl következõen, továbbá ezen túlmenõen is, az állami költségvetés túlzott mértékben központosítja a jövedelmeket, amely pénzeszközöket egyrészt a növekvõ külsõ és belsõ eladósodás (ami csak relatíve, a GDP-hez viszonyítva csökken, abszolút mértékben folyamatosan nõ!) kamataira, tehát az adósság-szolgálat teljesítésére költi, másrészt ebbõl finanszírozza túlköltekezését, ami az állami funkciók kellõen nem hatékony gyakorlásából és a takarékosság teljes hiányából fakad.

A már ismertetett költségvetési reform-elképzelésünk feltételezi a komplex adóreform megvalósítását, hiszen a kettõ szervesen összefügg.

Tervezett intézkedéseink a következõk:

n Elemezzük az összes létezõ adófajta hatásmechanizmusát, megszüntetjük a “felesleges” adókat, egyszerûsítjük a rendszert.

n Csökkentjük a személyi jövedelemadó kulcsait, széjjelhúzzuk a sávokat, hogy a keresõk nettó jövedelme növekedjék, és megszüntetjük a minimál-bér adóztatását.

n Csökkentjük az általános forgalmi adó kulcsait, miáltal a fogyasztói árak szintje, s az infláció is mérsékelhetõ.

n Új típusú adózási formákat vezetünk be a kisvállalkozások (átalányadó), a családi farmergazdaságok (családi adózás), a családok (családi jövedelem-adózás) tekintetében.

n Egységesítjük az adórendszert, ami azt jelenti, hogy azonos adózási fel-tételek között mûködhet mindenfajta vállalkozás, legyen az akár külföldi, akár belföldi.

n Ezzel összefüggésben csökkentjük, megszüntetjük a külföldi vállalkozások adókedvezményeit.

n Megszüntetjük az egészségbiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék mai adó-jellegét, és a társadalmi szolidaritás mûködtetése jegyében visszaállítjuk az autonóm társadalombiztosítási önkormányzatokat, majd állami portfoliót biztosítunk a számukra, amelynek a hozadékából az önrendelkezésük ön-finanszírozássá alakulhat át.

n Megszüntetjük az egészségügyi hozzájárulást.

n A központi állami adóbevételnek a mainál lényegesen nagyobb hányadát bocsátjuk a helyi önkormányzatok rendelkezésére.

n Minden eszközzel igyekszünk gátolni, hogy az állam tovább is eladósodjék (államkötvények) a kül-és belföldi bankoknak, megállítjuk Magyarország eladósodását, a büdzsé kamat-költségeinek a növekedését.”

Nincs új a nap alatt.

Vác, 2005. július 9.

Czike László