Kiáltvány a soronkívüli választásokért
- Részletek
- Czike László
- Találatok: 851
Czike László
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
A politika nem lehet az úri huncutság dolga. Legalábbis reménykedjünk benne, hogy nem az! Az államférfi felelõssége nem merül ki abban, hogy a ‘demokrácia írott és íratlan játékszabályait’ kvázi szigorúan betartva - ami ugyebár nem több egyfajta konvencionális mimikrinél! -, munkaköri leírása szerint vezeti a rábízott magas hivatalt, ami többnyire elõre rögzített napirendbõl, protokollból, iratok és újságok tanulmányozásából, szignálásából, találkozókból s ebédekbõl, titkárok és titkárnõk tevékenységének az operatív irányításából áll. Nem merülhet ki abban - mint többféle ‘területvédõ’, és e tekintetben ‘statikus’ labdajátékban is! -, hogy átpasszoljuk a labdát az ellenfél térfelére, s várjuk, hogy mihez kezd vele. A játék társadalmi méretekben csak dinamikus lehet, máskülönben semmi értelme nincs; a közélet megmerevedése hosszabb távon kontraszelekcióhoz és degenerációhoz vezet. Magyarán: a labdát a vonatkozó jogszabályok és demokratikus elõírások keretei között az ellenféltõl el is lehet venni; pontosabban ki lehet használni ezt a hirtelen támadt politikai-hatalmi legitimációs ûrt arra, hogy az istenadta nép végre annak adja a hatalom országalmáját, aki valóban képes Magyarország kormányzására. Az államférfi történelmi felelõssége (képessége) a mérlegelés és a megfelelõ döntés. A cselekedetei és a döntései feletti értékítéletet nem a szupra-nacionális tõke, nem is a nemzetközi multimédia vagy az angolszász legitimációjú lovagrendek elismerése, de még kevésbé a színfalak mögötti belpolitikai hatalmi leosztás vagy a legfrissebb titkos paktumok betartása adja, jelenti - hanem a jövõ, amelynek egyetlen valós záloga az isteni gondviselés igazságosságába vetett hit...
Az államférfi tetteinek igazi mércéje tehát nem valamiféle (bármiféle) emberi ki-és megegyezés, hanem a megelõlegezett (elõre felmérhetõ) transzcendens isten-ítélet, amely nem kerülhetõ meg. Isten ugyan egy ideig látszólag eltûrheti a Sátán regnálását, uralmának kiterebélyesedését; - aztán egyszer csak váratlanul fordul a trend, történik valami, ami nyílt állásfoglalásra készteti az addigi langyos állóvíz közszereplõit, és a jövõ a továbbiakban attól függõen alakul át, hogy a felelõs döntnökök a keresztút melyik ágán vezetik tovább a döntésükre bízott országot. Isten megadja a lehetõséget az államférfinak, hogy legitim döntésével új pályára állíthassa a rábízott közösség (nemzet) életét, vagyis helyretolja az idõ kizökkent kerekét. A legitimitás kulcsa - mint mondottam - nem embernél, Istennél van. Épp ez az a mozzanat, amely Krisztus evangéliumi példabeszéde alapján elválasztja a tiszta búzát a konkolytól. A szakrális államférfi döntéseit tehát az égi legitimitás ismerete és elfogadása, vagyis az égi akarat teljesítésének a vágya vezérli. Az államférfi, aki nem ismeri fel az istenadta lehetõséget, és (csak) emberi mértéknek akar megfelelni - alkalmatlan a pozíciója betöltésére. Még rosszabb, ha felismeri a keresztutat, de mégis úgy megy tovább egyenesen, mintha mi sem történt volna.
Az igazi államférfi arról ismerszik fel, hogy azonnal meglátja az aktív cselekvés lehetõségét, kényszerét; - és ha kell, saját érdekében feláldozza, feladja ‘saját érdekét’. Mit jelent ez? Azt, hogy igazán nehéz, kemény döntések esetén szembe kerül egymással az égi és a földi értelemben vett ‘érdek’. Ez az adott történelmi figura személyiségében feloldhatatlan konfliktust generál: vagy a pillanatnyi földi érdekének megfelelõen cselekszik, és akkor ‘megmenti’ evilági presztízsét; vagy legbensõ isteni lényének sugallatát követi, és akkor elnyeri az örökkévalóságot.
Mit is mond errõl Jézus Krisztus az újszövetségi evangéliumban?
„Aki meg akarja menteni (a földi) életét, elveszíti; aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de a lelke kárát vallja?” (Mt 16, 25-26.)
Jézus Krisztus a megtestesült ige, az élõ égi igazság. Ige = igazság; az igazságért való cselekvés. Krisztus a kereszthalálával minden embernek példát mutatott: az emberiség bûneit saját szent vérének kiontásával, véráldozatával mosta le. Akit e szavak nem gyõznek meg, az nézze meg kitárt szívvel Mel Gibson ‘Passió’ címû filmjét, és látni fogja, miként szenvedett érettünk önként az Emberfia. Jézus nem várja el a követõitõl (a keresztényektõl), hogy valamennyien haljanak kínhalált az õ áldozata mintájára, csak azt, hogy mindenki, a földi életében, az adott helyén igyekezzék mindig Krisztus evangéliumi tanításához híven, vagyis az élõ égi igazságnak megfelelõen cselekedni. Mégis, mi lehet a mérce, az etalon, a helyes intuíció, ami biztos, megbízható eligazítást nyújthat számunkra az élõ égi igazság mibenlétével kapcsolatban? A lelkiismeretünk! A szívünk mélyén ott lakik Isten, mindenkiben; - és megmutatja a krisztusi cselekvés útját a legnehezebb döntések meghozatalában is. Mert miért is jött Krisztus a Földre? Hogy mint Isten báránya
elvegye a világ bûneit; lehetõvé tegye a rosszra hajló emberiségnek, hogy újból és újból elkövetett bûneitõl is - újra, meg újra - kvázi intézményes formában meg tudjon szabadulni, a bûnbánat és a bûnbocsánat mechanizmusa útján. Krisztus tehát a megváltásával létrehozta, életre hívta, sõt meg is szervezte az elkövetett és megbánt bûneink elvételének az Istennel való folyamatos kommunikáción alapuló ‘demokratikus intézményrendszerét’! Miért is jött hát Krisztus a Földre? Irántunk való végtelen szeretetében, - irgalomból, hogy Isten kegyelmében részeltethessen mindannyiunkat. Azért, hogy változtasson a világunk folyásán, amelyet korábban a Sátán vett birtokába. Hogy a lehetséges (a szükséges) minimumra korlátozza az ember szenvedéseit. Aki hû Krisztushoz, annak feladata azon munkálkodni, hogy a hatás-környezetében csökkenjen a bûn és az értelmetlen szenvedés. A bûnhõdõ, vezeklõ szenvedésnek (a penitenciának) van értelme, mert megtisztítja az ember lelkét. Az áldozati szenvedésnek van értelme, mert másokért felajánlva csökkenti a világ összes szenvedéseinek mennyiségét, vagyis megtisztítja a világot...
De mit tehet az emberiségért egy esztergályos? Betartja a munkája technológiai elõírásait, és igyekszik minél kevesebb selejtet termelni... De mit tehet egy taxis? Nem követ el közlekedési kihágásokat, nem tekeri ‘gyorsabban’ a kilométer-órát, nem manipulálja a taxi-órát, és igyekszik udvariasan viselkedni az utasokkal... De mit tehet egy nõgyógyász? Vigyáz a páciensei egészségére, nem törekszik bármi áron a saját kényelmére ‘elõre programozott’ szülések lebonyolítására, és - soha nem vállal olyan mûvi abortuszt, amely bûnrészesség a magzat-gyilkosságban....
De vajh’ mit tehet az emberiségért egy államférfi?! Sokat tehet országa népéért azzal, hogy a minimumra korlátozza a felesleges, értelmetlen, semmilyen pozitív hozadékkal nem kecsegtetõ szenvedéseket. Állítólag a rendszerváltás legnagyobb vívmánya volt, hogy rendszerváltó nagyjaink, jegyzõkönyves bölcseink és bátor ifjaink létrehozták, életre hívták és meg is szervezték a demokratikus intézményi rendszert, amely a nemzet nyugalmának, biztonságos jövõjének és jólétének leg-fontosabb biztosítéka. Mi más dolga lehetne a beavatott államférfinek, mint hogy a felépített demokratikus intézményrendszert kizárólag a nép javára mûködtesse? Hogy végre valóban (nem úgy, mint 1990-ben!) megváltoztassa a rendszert, ha az a nemzet ellen fordul? Hogy azt állítsa kormányrúdhoz, akinek Isten az iránytûje?
Persze nagy a kísértés, hogy az eseményeket többféleképpen értelmezzük. Netán mindig úgy, hogy soha ne kelljen nyíltan színt vallani. Hiszen mindig hivatkozni lehet arra, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, meg hogy senki sincs a Bölcsek Köve kizárólagos birtokában. Meg arra, hogy abszolút igazság nincs, s az igazság mindig relatív... De nem! Az abszolút igazság: Krisztus, - aki az út, az igazság, a feltámadás és az élet. S Krisztus követése minden igaz keresztény egyetlen útja.
Krisztus követése nem veszélytelen. Aki Õt követi, s az Õ tanításai szellemében is igyekszik cselekedni, azt - könnyen lehetséges! - a háttérhatalom meg is alázza. Azt eltávolítják, kiebrudalják, kiakolbólítják a hivatalából. Esetleg nem kap majd kiemelt nyugdíjat sem. Esetleg névtelen, jeltelen tömegsírba temetik, mint egykor a Petõfi Sándort, aki szerencsétlenül nem volt (a szabadkõmûves Bem apó által) kellõképpen felvilágosítva arról, hogy a világszabadság nevû grandiózus projekt goodwillje (üzletértéke, és a remélhetõ profitja) gyakorlatilag nulla. De meghalt; meghalt azért, hogy halhatatlan legyen (nem Barguzinban, hanem Világosnál)...
Mit is mond errõl - követésének kockázatáról és elnyerhetõ hozadékáról - Jézus?
„Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mind-nyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a Földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatok, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. A legnagyobb köztetek legyen a szolgátok. Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják. (Mt 23, 8-12.)
Ne adjuk hát el s oda a perc kétes ‘sikeréért’ a nyilvánvaló örökkévalóságot!
Induljunk ki abból, hogy Gyurcsány Ferenc, a potenciális dopping-izompacsirták sportminisztere, aki most - esõ után köpönyeg -, mint fenéken lõtt flamingó repül csípejét riszálva Athén felé, hogy kibontakozó karizmáját a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon próbálja ki; aki nemrég még az egyablakos tárca nélküli miniszteri poszt büszke várományosa volt: lehetõleg most és semmikor se lehessen Magyar-ország soros kormányfõje, hiszen az mindannyiunkra nézve beláthatatlan negatív következményekkel jár. A D 209-es James Bond tündöklését és pancserpuccsal elõidézett bukását még túléltük valahogy, de ‘egy inverz Orbán Viktor’ hatalomra kerülése - különösen, ha a 2-szer 30 napos menopauza beiktatásával sikerül még a pártelnökké koronázását is ‘bevárni’! - bizonyosan halálos veszély mindazokra a magyarokra, akiknek nem egyetlen életcélja az anyagi és erkölcsi végromlás, és annak magatehetetlen végigszenvedése. Aki igazi, szakrális államférfinek reméli magát, abszolút tisztán kell látnia ebben a kérdésben, és ennek megfelelõen kell cselekednie is, mielõtt még a hatalom elvesztésének rémétõl megtébolyult MSZP-vezetés és a rettenetes tagság a Haza Atyjává is nem nyilvánítja Arturo Uit...
Hogyha a magyar ‘megvilágosultak’ között akad még legalább egy olyan, akinek a gondolatait mégsem Bilderbergbõl - néhány napja az egyik MSZP-s képviselõ- nõ elkottyantotta a televízió (na melyik is?!) képernyõjén, hogy Gyurcsány Ferenc nemrégen napokat töltött el Rasmussen, volt dán miniszterelnök társaságában, aki Lovas István M. N.-beli cikkében a Bilderberg-csoport illusztris tagja - irányítják maradéktalanul, mint pl. az apró, de ügyes királycsináló Horn Gyuláét; az elõre láthatja, hogy az ‘Apród’ kinevezése nem elsõsorban Magyarország szocialista ‘felvirágoztatását’, de nem is az Álszocialista Párt peresztrojkáját, hanem csak és mindenekelõtt Orbán Viktor ellensúlyozását, semlegesítését és még ki tudja mijét szolgálja. Ma a volt kommunisták ‘fõ szervezõ ereje’ a kollektív paranoia, ami akár a nyugdíjas munkásõrök reaktiválását is elõidézheti. Az üldözési mánia fókuszában annak kiváltó oka, Orbán Viktor áll, ami persze nem feltétlenül jó az országnak, ám maga a paranoia megsemmisítheti minden megmaradt értékünket...
A mostani ‘kormányválságot’, ami egy kapitális dupla fenekû blöff, a bilderbergi kemény mag szándékosan szervezte meg, amibe persze a francia grandorientes
balekot ‘elfelejtették’ (nem merték?!) beavatni, ettõl alakult pancserpuccsá az egész. Ez azonban Isten rendeléseként is felfogható! Isten ugyanis igen gyakran a pancserek személyes bosszúját - a még vakolók által sem tervezhetõ ‘véletlent’ - használja fel, hogy lélegzetvételnyi esélyt adjon a jóknak a történelem fõsodrának kiigazítására, helyrezökkentésére.
Megfontolásra ajánlom mindezért a következõ tényeket és kérdéseket:
1. Legitim miniszterelnök-jelölt lehet-e az a Gyurcsány Ferenc, aki sem meg-választott, sem pártlistás képviselõként nem tagja a magyar parlamentnek?
2. Predesztinálják-e Gyurcsány Ferencet személyes kvalitásai, múltja, vagyon-szerzése, stb. arra, hogy Magyarország felelõs miniszterelnöke legyen?
3. Mind a mértékadó magyar közvélemény, mind az Európai Únió tisztviselõi növekvõ aggodalommal figyelik, amint Magyarország ‘lenullázza’ magát.
4. Magyarországon ma mélyülõ gazdasági, politikai, morális és teljes közéleti válság, növekvõ szegénység és kilátástalanság uralkodott el, amit a meg-hamisított rendszerváltás és a harácsoló új elit felelõtlen önzése idézett elõ.
5. A jelenlegi (a 2002-es választásokon ki tudja, milyen trükkökkel is gyõztes) MSZP-SZDSZ koalíció képtelen a válságból kivezetni az országot, erre nem kell erõsebb bizonyíték, mint az, hogy a választó polgárok 2004. júniusában, az európa-parlamenti választásokon megvonták bizalmukat a koalíciótól.
6. A bizalmi válság azóta rohamosan még tovább mélyült, a választók teljesen kiábrándultak a politikából, a politikusokból, a parlamenti pártokból, ami a demokráciát már puszta létében is fenyegeti.
7. Magyarország a jelenlegi trendvonalon haladva katasztrófához közelít, mely helyzet már nem kezelhetõ a megszokott kivárás eszközeivel, hanem sürgõs beavatkozást, államfõi intézkedést követel; - természetesen az alkotmányos jogok és a demokrácia tartalmi követelményeinek maximális betartásával.
Tisztelettel kérjük Mádl Ferenc Köztársasági Elnök urat a jelenlegi országgyûlés feloszlatására, és az elõrehozott parlamenti képviselõ-választások kiírására.
Vác, 2004. augusztus 28.
Czike László