Czike László

Nettó hazaárulás

Ennek az összetett írásnak kalandos a története.

1997-ben levélben elküldtem egy írásomat - közgazdasági elemzésemet - Sándor Andrásnak, aki az adatok felhasználásával egy csodálatosan szellemes cikket írt belõle, megmutatva nekem, hogyan kell a száraz gazdasági témát újságírói stílus ‘ráépítésével’ figyelemfelkeltõvé, érzelmileg is hatásossá ‘átvarázsolni’...

„Ahogyan a globális generálkartell (Hilferding - Cz. L.), plusz a magyarországi bûnözõ-koalíció betörõ-szövetkezése kirabolta a magyar népet, arra nincs példa Magyarország 1100 éves történetében.

A rablást bõségesen lefizetett, züllött értelmiségiek hajtották végre. Aki a stílust kifogásolná, azt biztosítjuk: csak e szavak illenek a szituációhoz. Kifogásolni nem a bûnözõ jellemzésére alkalmazott stílust kell, hanem a bûncselekményt.

Ezt a szennyes pénzzel (akkor is szennyes, ha kimossák) megvesztegetett, haza-áruló gyülevészhadat a magyarsággal paranoid módon ellenséges, ámde magyar nyelvû, noha idegen tulajdonban lévõ sajtó, valamint a szellemi terroristák meg-szállta tömegtájékoztatás „politikai elit”-nek nevezi.

Ez a „politikai elit” - magyarán szólva: bûnszövetkezet.

A magyar nemzeti vagyon (értsd: nemzeti mûködõ-tõke - Cz. L.) értéke 1990-ben 3600 milliárd forint volt. A privatizáció (értsd: ellenséges kézre játszás) során a vagyont átlagos értékének cca. 20 %-áért vesztegették el. (A Világbank szakértõi 1990. körül a magyar nemzeti mûködõ-tõke piaci-üzleti értékét 60-80 milliárd USA-dollárra becsülték, ami akkor mintegy 5-6000 milliárd forintnak felelt meg. Most - tekintve, hogy a privatizáció lényegében véget ért - mérleget lehet vonni. Persze csak a mindenkori kormányok helyett, mert azok sohasem számoltak el az eladott nemzeti vagyonnal, mely ‘mellesleg’ eredetileg a magyar nép kollektív társadalmi tulajdona volt... Nos, a kampányszerû állami privatizáció - 1990. és 2000. között - összesen mintegy 6-8 milliárd USD bevételt hozott, vagyis éppen- csak, hogy 10 %-os áron kelt el a nemzeti mûködõ-tõkénk 80-90 %-a, zömében multinacionális tulajdonosok részére. - Cz. L.)

Ahol e sorok írója dolgozott, a 150 millió dollárt érõ Egri Dohánygyárat a Phillip Morris 60 millió dollárért, tehát az érték 40 %-áért vette meg, de kikötötte, hogy a vételárat szigorúan titokban kell tartani, mert a saját cimborasága, a karvalytõke megtámadná, amiért kilóg a nem megszeghetõ árkartellbõl.

A következményeket nem kell magyarázni.

Nem más, mint az ÁPV Rt. közli - természetesen nem a nyilvánosságnak szánt dajkamese-gyûjteményben -, hogy a nemzeti vagyonunknak fele elveszett. Értsd: ellopták, elrabolták, széthordták. (A Horn-ciklusban maga a miniszterelnök azt is ‘bejelentette’, hogy a privatizációs iratok jelentõs része is eltûnt, az ÁPV Rt-bõl. Csak úgy, példaszerû illusztrációként: az 1991-ben az ÁVÜ által a Co-Nexus Rt-nek ‘ajándékozott’ 4 milliárd forintot érõ, 18 db állami vállalatból kreált ‘vegyes’ portfolióról 1996-ban, a csõd utáni ‘végelszámoláskor’ derült ki, hogy az értékét önkényesen, ‘elõzékenyen’ már ki is vezették az ÁPV Rt. nyilvántartásaiból! Mert elõre látták a jövõt. Nem is követelte vissza senki, senkin - soha többé... - Cz. L.) Ez meghaladja a nácik és a bolsevisták együttes rablásainak értékét. Az ÁVÜ és az ÁPV Rt. „szakértõ” szélhámosai ebbõl a kótyavetyébõl 1990. és 1996. között 1000 milliárd forintot bevételeztek, - s 723 milliárdot befizettek a költségvetésbe, 277 milliárdot pedig „költség” címén elloptak, egymás között szétosztottak, tehát zsebre vágtak. Eközben, a folyamatos forintleértékelés eredményeképpen, az ezer milliárd forint 1990-es értéke (külsõ adósság = 20,5 milliárd USD!) 4-5 milliárd dollárra zuhant. Ugyanezen idõ alatt a bruttó államadósság (tehát a valóságos államadósság, statisztika-kozmetika nélkül) 30 milliárd dollárra nõtt...

Vagyis a PRIVATIZÁCIÓNAK BECÉZETT NETTÓ HAZAÁRULÁSBÓL mindössze 4-5 milliárdot sikerült törlesztés gyanánt kifizetni, holott azt hazudták, hogy a privatizáció garantálja az adósságtól való megszabadulást.

Miféle nép is vagytok ti, mai, reményre szomjazó magyarok, akik mindezt száj-tátva, megalázkodva néztétek?!

Szemetek láttára raboltak ki benneteket, és ti nem mozdultatok!

S most azt kérdezitek, van-e remény?

Halljátok csak, mit tesznek veletek! Ha létrehoztok egy eladható árut, s annak ára 3 dollár, szélhámos külkereskedõk elvesztegetik 1 dollárért.

Bezzeg, ha nekünk kell vennünk külföldi árut! A háromdollárosat most 6 dollárért vesszük meg, ami 1100 forint, - és arra itthon még ráteszik az általános forgalmi adót. Jó, ha 1500-ért hazavihetjük - havi 20 ezer forintos alamizsnánkból -, amit nekünk odavetnek. Azt, amit a bárdolatlan, mûveletlen jenki, a maga havi 3 ezer dollárjából 3 dollárért vesz meg.

A külföldi „befektetõk” - a karvalyok - komplett gyárakat, magyar vállalatokat kaphattak ötöd-áron (tized-áron - Cz. L.), sõt, jól emlékszünk, bankot 1, azaz egy forintért (csõdben hevert, de Szabó Iván, aki mára kitalálta, hogy õ „nép”-párti, a mi keserves, adóban lerótt filléreinkbõl „konszolidálta”), s ráadásul a teljes hazai piac is az övék lett.

Ó, a jó merániak!

Iparcikkeik nem jobbak a magyar iparcikkeknél, sõt, bóvlik; sõt, az élelmiszereik rosszabbak, csak éppen hússzoros áron sózzák ránk. A külkereskedelmi mérleg 1996-ban 2 milliárd 600 millió dollár (olyan 360 milliárd forint) hiánnyal zárt. Ez egyike Horn Gyula tévékamerák elõtt hirdetett sikereinek.

No de miért is ne tennék? Mi hagyjuk, hadd tegyék...

Elhisszük, hogy mi tudatlanok, ügyetlenek, semmit érõk vagyunk.

Az izraeli paprika kiverte a piacról a magyar paprikát.

Mivel verte ki? Míniummal.

(Ez igen érdekes ‘egybeesés’! Ezek szerint már 1996. körül is volt egy „paprika-botrány”, amelynek a lényege szintén hamisítás és hitelrontás volt, nyilván a piac megszerzése érdekében. Akkor míniummal - ma meg gombaspórákkal mérgezett, ki tudja, mi fán termett, feleslegesen importált brazil paprikával. Vagy ez is csak egy nemzetféltõ ‘prófécia’ volt?! - Cz. L.)

Az egyik stabil folyamat az infláció.

Húsz százalékos - akkor is, ha Horn Gyula két százalékot letagad belõle. (Sajnos, azt kell mondanom, hogy objektív mércével mérve - az a Kormány még kevéske tisztességet meg is õrzött régmúlt jobb idõkbõl, azóta uralkodó utódaihoz képest. Valamikor 2000-ben vettem észre, hogy az inflációról közölt hivatalos, kormány-statisztikai adatok egyre inkább elrugaszkodnak a valóságtól, magyarán: köszönõ viszonyban sincsenek a hétköznapi tapasztalatokkal. Tekintve, hogy az Európai Únióba való belépés feltételei között szerepelt az infláció visszaszorítása 10 % alá, majd max. 5-6 % körüli mértékre, valamint arra, hogy az állam nem tud, de nem is akar ‘az inflációs ‘különsarc’-ról lemondani, - ‘a siker’ érdekében akként döntöttek, hogy inkább a statisztikai mérési módszereket, a fogyasztói kosarat és a konkrét adatokat, majd mindezeken keresztül a mindenben cinkos média háttér-támogatásával a politikai közvéleményt, az emberek gondolkodását, elvárásait manipulálják. Ezáltal egy virtuális valóságot ‘fogadtatnak el’, melyben ugyanúgy vágtat az inflációs pénzromlás, mint addig, csak már senkit nem érdekel, hiszen a Kormány kinyilatkoztatta: inflációs probléma márpedig - nincs. Ugyanezt tették az államadósság és annak kamatszolgálata tárgyában: ameddig lehetett, addig el-takarták a valóságot a széles tömegek elõl, majd amikor már lehetetlenné vált tovább hazudni: szisztémát váltottak. Alapjaiban ‘új’ mérési rendszert és mód-szert, új vonatkoztatási pontokat, kategóriákat vezettek be, megváltoztatták az alapfogalmak tartalmát, továbbá az adósságkezelés szervezetét és szerkezetét, hogy az adatok soha többé ne legyenek összehasonlíthatók a korábbiakkal. Az ún. „nettó adósság” kifejezetten áruló komprádor-burzsoá szleng, - nemlétezõ kategória és ‘számítási mód’, mely a nemzetközi gyakorlatban ismeretlen. Egy specifikusan magyar ‘pénzügyi kitaláció’, a birka nép megvezetésére. S innen ered Sándor András zseniális absztrakciója: a NETTÓ HAZAÁRULÁS - cím is... Sajnos úgy is lehetett ‘Európába bemenni’, hogy csak a hazugságok tartalma változott, minden más maradt a régiben. - Cz. L.) Mert ezt adták neki parancsba a Világbank nevû fõparancsnokságon. Ez a stabil 20 százalék biztosítja a stabil ki-zsebelésünket. Emlékezzünk csak: 1988-ban 50 forint volt egy dollár. Ma kúszik a 180 fölé, holnap 200 lesz. (Lett is, még 260 is! És csak akkor kezdett a ‘hamis’, fedezetlen dollár mesterségesen magasan tartott árfolyama mérséklõdni - ma 200 forint -, amikortól Magyarországon már a növekvõ Úniós pénznyomás is elkezdte a saját külön-érdekeit érvényesíteni... - Cz. L.)

A másik stabil folyamat az uzsorakamat fizetése.

Ez nyolc éve stabil egyhangúsággal évi másfél milliárd dollár. (Ma már ennek kb. a 3-4-szerese az évi adósságszolgálat összege. - Cz. L.) Az ilyet a török idõkben harácsnak nevezték, a mai (nem török) idõkben adósságszolgálatnak. Ez ugyebár testvérek között is 270 milliárd forint. Ez csupán a Shylock-nak járó egy font hús (lásd Shakespeare: „A velencei kalmár”, magyar színházak számára betiltva).

Az adósság törlesztésérõl (miután a kamatos kamatokkal már régen törlesztettük) 1996-ig nem volt szó. Ám 1996-ban - micsoda meglepetés! - adósságtörlesztés is volt, s ez a Shylock-húsadóval együtt majd 10,3 milliárd dollárt tett ki. (Bizonyos MNB-mûhelytanulmányban olvasható, miként keletkezett az a 20,5 milliárd USD külsõ államadósság, melyet Németh Miklós utolsó rendszerváltás elõtti miniszter-elnök meglepetéssel fedett fel 1989-ben, és melyet (adósság)szolgálatkészen vett át tõle a ‘rendszerváltó’ Antall-kormány. 1973. és 1989. között a magyar állam összesen 1, azaz egy milliárd dollár valódi hitelt vett fel; igaz, igen elõnytelen fel-tételekkel. Medgyessy Péter - fedett ügynök - vezényletével Magyarország 1982-ben felvételt nyert a Nemzetközi Valutaalapba (IMF), hogy könnyebben jusson Világbanki hitelekhez. Ám 1982-tõl már csak azért vettünk fel újabb (?) hiteleket, hogy az 1 milliárd ‘valódi hitel’ esedékes kamatait ki tudjuk fizetni! Az 1 milliárd hitelre kifizettünk összesen 11 milliárd USD kamatot, vagyis a hitelt 12-szeresen törlesztettük vissza. Az már egyenesen a képtelenségek (fikciók) világába vezet el: hogyan lett az 1 milliárdnyi hitel 12-szeres visszafizetésébõl mégis 20,5 Mrd USD tartozás 1989/1990-re, a rendszerváltás országos sorsfordulójára? Így fest az 1973. és 1989. közötti idõszak adósságszolgálati varázsképlete, más szóval az antalli örökség: 1 (hitel) -11 (kamatfizetés) = 20 milliárd USD adósság. - Cz. L.)

Úristen, honnan volt ennyi pénzünk!?

A magyar energiaipar és az energiaszolgáltatás elkótyavetyélésébõl, a honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére elkövetett csúcs-hazaárulásból, amiért is most a hálás magyar nép megnöveli Horn Gyula népszerûségi indexét. Miután az ország népét kiszolgáltatták minden lehetséges eljövendõ ellenségének, az ezért kapott pénzt azonnal átutalták a magyar nép aktuális ellenségeinek...

Ha valaki azt hiszi, hogy ezzel legalább az államadósság csökkent (amiért Horn Gyula és a Mindenreképes Szélhámosok Pártja megérdemel egy kis népszerûség-jutalmat), csak Shylock-szórakoztató naivságát bizonyítja. (Ma szinte kísérteties pontossággal: ugyanez zajlik. Ami állami vagyon még ‘maradt’, most mind eladja a zseniális Gyurcsány-kormány, s eközben a média versenyt hozsannázik: „Igaz, ugyan, hogy a nemzetgazdaság minden fõbb mutatója meredeken zuhan, továbbá Medgyessy idejében ‘kicsit’ eladósodtunk’, most viszont legalább csökkentjük az államadósságot - ezért privatizálunk.” Közben ennek pont az ellenkezõje történik. Mindössze egy dolog valós: az MSZP megint válságot csinált, hogy kezelhesse, mert alap-téveszméje a szüntelen válságkezelés. - Cz. L.)

Szentigaz, hogy az 1995. évi 31,5 milliárd dollárnyi államadósság az energia-ipar elkártyázása következtében 27,5 milliárd dollárra csökkent.

Csakhogy a folyamatos forint-árfolyamromlás miatt az államadósság mégis nõtt! (Most a ‘dollárban leírt’ folyamat ellenkezõje játszódik le. Ma már az EU-tagság folytán euróban ‘kezeljük’ az államadósságot, és a forintunk - a pénzügyi zseni-kórus csak szajkózza: „Túl erõs a forint!” - mostantól az euróhoz képest devalválódik, mert számunkra immár ‘kétféle világpénz’ létezik, és mostmár elsõsorban az euró urainak fizetjük a pénzromlás extra-profitját, ami egyfajta uzsora-kamat. A lakosságot pedig az önzetlenül nyújtott fedezetlen dollár-hitelek kamatai - is - sarcolják, nehogy a Wall Street urai elszegényedjenek. - Cz. L.)

Az 1990. évi 20,5 milliárd dollárnyi adósság akkor 1344 milliárd forintnak felelt meg. 1995-ben a 31,5 milliárd dollár már 4000 milliárd forintot tett ki. 1996-ban a 27,5 milliárd dollár 4218 milliárd forint. Így haladunk látszólag elõre - hátrafelé.

A forintleértékelés (a munkánk leértékelése) tovább tart, tehát az államadósság nõtt, nõl és nõni fog, miként Lenin élt, él és élni fogott. (Nem tudom megállni, hogy ‘ne közöljem’, miként fest ma nemzetgazdaságunk - csakazértis! - dollárban kifejezett adósság-helyzete - dollárból forintra átszámítva, s összegezve. Hazánk belsõ adóssága - ami az újabb szoclib katasztrófa-kormányzás két és fél éve alatt 3500 milliárd forinttal nõtt! - jelenleg 13000 milliárd forint. Emellett létezik még a bruttó külsõ adósság - ez volt 1990-ben 20,5 milliárd USD -, a külföldi kamat-szolgálatunk alapja, mely jelenleg, szinte a teljes nemzeti mûködõ-tõke kampány-szerû elprivatizálása után is, nemzetgazdasági szinten összevonva kb. 50 milliárd dollárra rúg, ami 10000 milliárd forint. A kettõ - belsõ + külsõ adósság együtt - tehát 23000 milliárd forint, és ez több, mint ötszöröse a 9 évvel ezelõttinek, míg a nemzeti vagyon, mint profittermelõ forrás a számunkra lényegében eltûnt. - Cz. L.) Mi, nem-bankárok és nem-elitek, forintban kapjuk cseppnyi bérünket és nyug-díjacskánkat, családi-pótlék filléreinket. S ezek stabilan továbbzsugorodnak, mint februárvégi napmelegben a háztetõk hava. Tõlünk ma még többet rabolnak, mint raboltak volt tegnap, - s holnap többet fognak rabolni, mint ma.

Eközben statisztikai „itt a piros, hol a piros”-t játszanak, hogy ne oda nézzünk, ahova kell. Szélhámoskodnak a bruttóval meg a nettóval. A nettó azt jelenti, hogy a valóságosból (a bruttóból) levonják a mi kintlévõségeinket. Aki akarja, vegye ezt komolyan, de világos mint a nap, hogy a mi követeléseinket az adós, a szovjet

jogutód orosz állam sohanapján fogja kiegyenlíteni. Borisz Jelcin, két üveg vodka között, ránk vigyorog: „Gyertek, azt hajtsátok be, jobtvojumaty!”. Vagyis a kint-lévõségekkel statisztikát lehet manipulálni, szédíteni velük libaszínvonalú elméket választási kampányok évadján. (Különös, de gyakorlatilag épp így történt! Kisebb hányada a szovjet-orosz ‘utód-adósságnak’ - még 4-5 évnyi kínlódás, és soha ki nem derülõ egyezkedési suskusok után - pénzben befolyt ugyan, de a nagyobbik hányadot csak lenyelte veszteségként a magyar állam - Cz. L.)

Ne legyünk remény-pusztítóan rosszhiszemûek!

Tegyük fel, hogy mikor a nemzetközi szabadkõmûvesség részérõl nekünk feltálalt

Orbán Viktor azt mondja: ha évi 1 milliárd dollárnyi külföldi tõke áramlanék be az országba, már úgy tudnók az adósságot törleszteni, hogy nem is éreznõk meg, éppen olyan naív és bedûtött, mint a magyarok nagy többsége. Horn Gyula már tudja, mitõl döglik a légy, õ tudatosan üt a hasára, mondván, hogy máris havi 100 millió dollár tõke siet be ide. (Ez részben még ma is így van, hiszen az illuminátus trükkök ‘használati utasítását’, helyes értelmezését elsõdlegesen még ma is Horn kapja: on line. De ugye azt már senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Fidesz-kormányzás négy éve alatt is szûzi ártatlan, kvázi beavatatlan, naív és bedûtött maradhatott Járai Zsigmond, Varga Mihály, Matolcsy György, Orbán Viktor? Mert a Piramis naivakkal dolgozik ugyan, de direkt hülyékkel soha. - Cz. L.)

S hogy mitõl döglik a légy?

Hát attól, hogy a befektetett mûködõ tõkébõl nem lehet adósságot törleszteni. Ki törlesztheti az adósságát másnak a pénzébõl? Ez közönséges sikkasztás volna. Adósság csak a privatizációs bevételekbõl törleszthetõ, márpedig a privatizációs bevételeknek végéhez érkezett ez a kormánynak nevezett tolvajbanda. Már csak a Világbanknál jelzálogként lekötött magyar föld a fedezet.

Azért készülnek azt (is) kirántani a lábunk alól. (Épp most rántják ki. - Cz. L.)

A Horn Gyula hazugság-tirádáival etetett magyar polgár még azt sem tudja, hogy miközben kb. 30 milliárd dollár (hol több, hol kevesebb) adósság után fizet ez a Básta szekerébe fogott ország évrõl évre kamatot, - aközben 10 milliárd dollár valutatartaléka van!

Ez olyan, mintha valaki, aki több milliót tartogat a bankban, hónapról hónapra új kölcsönöket koldulna ismerõseitõl, s rendszeresen a ruháit és a bútorait adogatná el, hogy a kölcsönöket törleszteni tudja. Nos, a magyarázat az, hogy ez a valuta-tartalék nem a kényre-kedvre rugdosott magyaroké! Ez egyszerûen garancia-alap: amennyiben ‘kedvezõtlen’ politikai fordulat történik (értsd: a nép egy szép napon megunja az uzsorás- és betörõ-dáridót, ha egyszer végre talpra ugrunk és végre kipofozzuk korrumpált szolgáikat innen), kimentsék ‘a befektetett’ pénzüket, ami a mi elrabolt pénzünk, és ezt a valutatartalékot (is) elvigyék magukkal.

Ez a valóság, reményre sóvárgó magyar nép, és ezen a valóságon nem változtat a Mindenreképes Szélhámosok Pártjának (MSZP) nagy-hirtelen jött választási bõ-kezûsége, Horn Gyula buzgó béremelési szándéka költségvetési garanciával; a ködbe és labirintusba lökött, vakká tett állampolgár pillanatnyi megvesztegetése. Ez persze a fizetési mérleg újabb romlását hozza majd, de az nem gondja Horn Gyulának. Ha nem õt választják, a következõ kormány bukik bele, hisz’ arra egy kifosztott, kibelezett kocsit hagy, melynek sem üzemanyaga, se motorja, se hajtó-mûve, s mind a négy abroncsa lyukas. Ha a magyar nép megint lesz olyan bolond, hogy õt választja, akkor viszont a gyõzelem megéri a költségeket, hiszen ha újra nyeregben lesz (ki se száll onnan), a magyar népbõl fogja a költségeket megint ki-vasalni..., de akkor meg is érdemli ez a nép. (Nagyjából minden így történt! Az új kormány, az Orbán Viktor és a Fidesz vezette koalíciós kormány üres kincstárat örökölt. Lényegében nem tudott többet tenni, minthogy négy év alatt megállította a külsõ államadósság növekedését, - azonban ellentételként megnõtt a belföldi államadósság. Nem választották újra - jött Medgyessy Péter újabb ‘osztogatása’, ami a költségvetés és az állam minden eddiginél meredekebb eladósodását idézte

elõ, romba döntve az elõzõ kormány erõfeszítéseinek minden relatív eredményét. Mindezen ‘tévedéseibe’ ez a kormány a ciklus félidejében bele is bukott; ámde a szocialisták egy ravasz önpuccsal elintézték, hogy kapjanak még két évet a totális eladósítás befejezésére. Mai felvételünk azt a pillanatképet mutatja, mikor a már régen eladott családi arany és ezüst helyett a Gyurcsány-kormány most - jobb híján - már a nemzeti/családi alpakkát és alumíniumot árulja ki rabszolgatartó haverjainak; s miután az anyaföldet még az elõzõ kormány eladta: immár tényleg nincstelen-hajléktalan koldusok lettünk. Ezt a nyomorúságot meg is érdemeltük, hiszen a hamis rendszerváltás óta már a harmadik szoclib kormány uralkodhat ‘demokratikusan’ felettünk... - Cz. L.).

Ártó szellemi mérgeken nevelt magyar testvérem, csak akkor lesz remény, ha visszakapod õseid bátorságát, önérzetét, hitét, s ha feltámad benned a szeretet, felismervén millió és millió testvéredet. Ha majd ez a szeretet milliószámra köt össze magyart magyarral, egy érzelemmel telítve a szíveket és egy gondolattal telítve az elméket: akkor valóban lesz remény, s esély arra, hogy az a remény valóságra is válik.”

December 5-ikén - utolsónak - meghalt a remény is.

Vác, 2005. január 30.

Czike László