Czike László

Botcsinálta közgazdászok

Nagyjából egy évvel ezelõtt a Demokrata hasábjain, 3-4 terjedelmes elemzõ tanulmányomban is foglalkoztam az egyik legfontosabb aktuális politológiai kérdéssel: miszerint egy "elképzelt etalon" alapján ki lehet, illetve személyes tulajdonságai alapján ki lesz-legyen hazánk következõ miniszter-elnöke.

Akkor, ott az egyik alapvetõ feltételként említettem, hogy a lehetséges jelöltnek legyen saját, önálló, megvalósítható nemzetgazdasági stratégiai elgondolása, hosszútávú gazdaságpolitikai koncepciója. Szemére vetettem Orbán Viktornak, hogy neki ilyen nincsen, - vagy "ami van", az tévedés.

Ám azóta kiderült, nyilvánvalóvá vált, hogy megvalósítható koncepciója egyik vezetõ politikusnak, pártelnöknek, sõt, a közvetlen tanácsadóiknak sincsen, - urambocsá' a koncepció teljes hiánya a legfelsõbb magyar politikai körökben általánosnak mondható.

Az ok is könnyedén kitapintható: a vezetõ politikusaink (és/vagy a szakértõik) szakmai képzettségükre nézve vagy nem közgazdászok, vagy ha igen, - életükben nem dolgoztak gazdasági vezetõi beosztásban!

A következmények beláthatók: vezetõ politikusaink azt hiszik, hogy a gazdaság-politika olyan tárgykör, mint mondjuk a futball: minden végzettség nélkül bárki a szakértõje lehet. Így aztán vígan ‘gazdaság-politizálnak’, s hozzák parlamenti "döntéseiket" - mindenfajta szakértelem nélkül. Ugyanakkor a gyakorlatban a gazdaságot valakik mégiscsak irányítják. Õk nem politikusok...

Õk egy zárt kör, a pénzügyi elit, - amelynek a tagsága 20-25 éve változatlan.

Koncentrálódnak (Országos Tervhivatal, Pénzügyminisztérium, Nemzeti Bank), ha a helyzet "kedvezõ" és kvázi-illegalitásba rebbennek szét (Co-Nexus, Vektor, Deloitte/Touché, Daiwa, Nomura, ÁPV Rt., különféle bankok, vegyes vállalatok, kutató intézetek, felszámolók), ha a bolsevik rendtartás decentralizációt ír elõ...

A naiv-boldogtalan szemlélõdõ, a nép egyszerû fia - sok millióan vannak ilyenek! - talán azt hiszi-hiheti, hogy Magyarországon 1989-1990-ben tényleges rendszer-váltás történt: a szocializmust felválthatta a kapitalizmus. A kicsit hozzáértõbb "szemlélõdõ" számára azonban feltûnik: sem az egyik nem volt, sem a másik nem igazi. Az államszocializmust (vagy államkapitalizmust!) valójában a szupra-nacionális kapitalizmus váltotta fel. Kiderült, hogy a valódi választóvíz nem is a kommunisztikus kontra kapitalisztikus, de nem is a diktatórikus kontra demokra-tikus társadalmi-gazdasági rendszerek között húzódik: hanem inkább a nemzet-gazdaságok és a világgazdaság között, hiszen a fõ tendencia az integráció.

Ezért lehetett Magyarországot "egy tollvonással" köztársasággá kikiáltani, - egész egyszerûen, a "nép" szócska puszta elhagyásával. Egyéb téren a lényeget illetõen nem változott semmi. A "privatizáció" nevezetû grandiózus mûbalhé se tévesszen meg senkit! Már 1989-ben a nemzeti vagyonunk, a mûködõ tõkénk volt a 20 Mrd USD külsõ államadósság - mint világbanki, IMF és egyéb hiteleink - záloga. Lényegében csak a tényszerûen már amúgy is fennálló állapot ‘jogszerûsítését’, legitimálását jelentette az a folyamat, melynek révén nemzeti vagyonunk ‘valódi tulajdonjoga is’ a nemzetközi tõkés bankokra, egyéb hitelezõinkre származott át. Azért, hogy a privatizációt viszonylag zökkenõmentesen, s különösebb társadalmi megrázkódtatások nélkül lehessen megvalósítani, - a magyar reform-kommunista elit, a nómenklatúra is kapott egy szép nagy szeletet a privatizációs tortából.

Az már csupán ‘hab a tortán’, hogy ez a reform-kommunista pénzügyi elit "jog-folytonosan" megtarthatta a gazdasági-hatalmi pozícióit, és ma, decentralizált fel-tételek közepette ugyanúgy vidáman uralkodik és irányítja a legfontosabb makro-gazdasági folyamatokat, mint tette azt az elõzõ 20-25 év során...

Ez az elit gyakorlatilag magában foglalja az ország szinte valamennyi pénzügyi, kereskedelmi, üzleti és/vagy gazdasági vezetõ szakemberét, hiszen ez a ‘társaság’ már a kezdetektõl fogva monopolhelyzetben van, zárt körben termelõdik újra; aki szimpla pénzkeresés helyett gondolkodni próbál, gyorsan lazán és eredményesen lefizetik, - ha pedig továbbra is kilóg a sorból, soha többé, senkitõl nem kaphat megbízást, stabil munkalehetõséget.

Ez is oka annak, hogy az ellenzéki pártoknak egyszerûen nincsenek használható pénzügyi szakértõik. Így azután a szükséges tudás és ismeretek hiányában vagy a sötétben tapogatózva botorkálnak (FKgP) vagy eleve "megvezetik õket" (Fidesz). Amennyiben a nemzeti ellenzék a választásokat megnyerve, mégis hatalomra kerülne, - a kormányzati munkájában kénytelen mindig ugyanarra a pénzügyi lobbyra támaszkodni, amely persze "teszi a dolgát", vagyis újra meg újra el-árulja a "gazdáit". Ez történt az Antall-Boross kormányokkal is; - és nagy való-színûséggel ez történhetne (esetleg történik!) a Kisgazda-Fidesz kormányokkal is. Következtetés: a magyar nemzetgazdaság a kollaboráns pénzügyi elit árulása révén hullhatott könnyedén a szupranacionális hitelezõk ölébe, - egyetlen magyar zokszó vagy puskalövés nélkül. Utólag viszont már minden felismerés, kínlódás, vagy pláne rúgkapálás teljesen hiábavaló, hisz a tényeken, az elveszett tulajdon-jogon már semmi nem változtat...

Az egészen (be-)avatott látású szemlélõdõ, vagy még sokkal inkább a tudatosan és régóta ‘másként gondolkodó’ azonban tisztábban látja a szomorú valóságot. Nemcsak hogy a fáktól is jól látja az erdõt, - hanem felismerve az erdõ valós törvényszerûségeit, pontosan a helyére tud elhelyezni benne minden egyes fát.

Bizonyos dolgokat legalizáltak, más dolgokat pedig éppen hogy elrejtettek...

A gazdaságot (ugyanazt a gazdaságot!) azonban ma - fent is, lent is - ugyanazok irányítják, mint azelõtt: csak hát persze kicsit másképpen!

Így válhatott Dr. László András MNB-s, PM-es, OTH-s szakemberbõl, Ikarus-menedzserbõl az állami vagyon nagystílû " vállalkozójává", a Co-Nexus elnök-vezérigazgatójává, majd pedig tulajdonosává. Így lehetett Kardos Péter OTH-fõcsoportfõnökbõl Co-Nexus Rt. vezérigazgató, Wallis-Holding-vezérigazgató-helyettes, illetve a fõváros portfolió menedzsmentjének igazgatója. Így lett Kupa Mihály PM-hivatalnokból a karrierje végkifejletében Antall pénzügyminisztere, mára pedig sikeres pénzügyi tanácsadó. Így lett - vagy maradt - Vértes András, Nagy Sándor, Lengyel László, Matolcsy György kutatóintézeti igazgató. Princz Gábor postabankos elnök-vezérigazgató, Lehoczky László OTH-lakásosztály-vezetõbõl Co-Nexus Rt. vezérigazgató, majd postabanki igazgató. Akar László korábbi vállalati vezetõbõl PM-államtitkár, illetve Soós Károly Attila Co-Nexus Rt. tisztségviselõ, majd IKM-államtitkár; - elõbb Tömpe István, majd késõbb Csepi Lajos, azután Lascsik Attila az ÁVÛ vezérigazgatója, majd mindhárom pénzügyi tanácsadó, - továbbá pl. Nagy Imre a Caola, Angyal Ádám a Ganz-Danubius, késõbb az Ikarus, valamint Széles Gábor a Videoton vezérigazgatója. De így lett Medgyessy Péter is újból pénzügyminiszter.

Az MDF 1990. évi választási gyõzelme után sokan már elõre féltek egy vala-mikor bekövetkezõ visszarendezõdéstõl. Ostobaság volt ez, hiszen nem ment végbe semmilyen "odarendezõdés"! Mi rendezõdhetett volna hát vissza?!

Mindez azonban csupán "soványka bevezetõ" a mottóban körvonalazott valódi mondanivalóm részletes kifejtéséhez. Mondandóm lényege ugyanis elsõsorban a pártokról, azok elnökeirõl - miniszterelnök-jelöltjeinkrõl! -, legfontosabb vezetõ személyiségeirõl, az Országgyûlés hangadó politikusairól s szûkebb-tágabb szak-értõi bázisaikról: vagyis politikai-gazdaságpolitikai döntéshozóink gazdasági-pénzügyi szakképzettségérõl, vélelmezhetõ szaktudásukról szól.

Politikai pártunk van kormányzó és ellenzéki, népies és népnélküli, parlamenti és azon kívüli, nemzeti és kozmopolita, liberális és konzervatív, egyszemélyi s tán demokratikus, keresztény és hitetlen, erõszakos és jámbor is. Pénzügyi elitünk azonban csak egy van, kinek a számára tökmindegy, ki van éppen hatalmon... Ma éppen a magukat liberálisnak álcázó kozmopoliták építtetik-betonoztatják a kapitalizmust a magukat szociáldemokratának álcázó õsbolsevikokkal, - akik egy tál lencséért eladták az egész országot a multinacionalistáknak, ijedtükben és mohóságukban hirtelen lemondtak összes, sosem létezett baloldali értékeikrõl, továbbá önnön lelkûket is az ördögre bízták zálogul, cserébe a kapott koncért.

Csoda-e hát, hogyha egy ilyen, tetõtõl-talpig meghasonlott érték-és viszony-rendszerben az összes skizofrén politikusunk elkezdi közgazdásznak képzelni magát?!

A rendszerváltozás óta Magyarországon az egyszerû lopás metodikáját államilag tudományos szintre emelték, és elnevezték privatizációnak. A legsötétebb dupla-fenekû tranzakciók neve: jó üzlet. Az elmúlt években több doktori cím született, mint újszülött, - az országot elárasztották a háromnevû emberek. Az új generáció egyik legsikeresebb tagja a ‘Nõi Vécé’ nevû gyöngyösi punk-zenekarból indult, egészen az ál-adjunktus címig vitte, majd szó szerint a bársonyszékben végezte...

Igen sok új típusú sikerembert ismerek. Van köztük, aki a mérnöki tudományok doktora, pedig annak idején már az elsõ évfolyamról kirúgták, - a foxi-maxit bezzeg elvégezte, így lett esztéta. Egy másik úr géplakatosi oklevéllel a zsebében diplomázott közgazdász, noha az egyetemen sohasem látták (nem a három hírhedt fradi-futballista - B., B., M. - valamelyikérõl van itt szó!), majd késõbb vett egy doktori címet is. Diplomamunkáját, doktori disszertációját sohasem látta senki. Olyat is ismerek, aki sokáig esztétának adta ki magát, mint önjelölt újságíró, ám a diplomáját csak évekkel késõbb szerezte meg.

Ezek a korábbi "ösztönös magán-szabadalmak" azóta már sorozatgyártású tömeg-cikkekké váltak: eme szellemi lengyel-piacon bármikor vásárolható nyelvvizsga-bizonyítvány, bármilyen diploma és tudományos fokozat éppen úgy, mint hamis útlevél vagy forgalmi engedély - mindennek szabott árfolyama van...

Ámde Magyarország jelenkori helyzetében a legnagyobb baj mégiscsak az lehet, hogy ebben az országban annyi már a nagyformátumú botcsinálta közgazdász, mint réten a fûszál. A ‘dicsõ emlékezetû’ Mao Ce-Tung híres-hírhedt jelszava volt, hogy: "Virágozzék minden virág!". Virágzott is, rendesen. Mint ismeretes, a kultúrális forradalom nagy vívmányai közé tartozott, miszerint téesz-parasztokat kéthetes gyorstalpalóval sikeresen képeztek ki orvosokká, illetve vice versa. Jó néhány évvel késõbb - elnézést kérek a fekete humorért! - a lázadó egyetemisták "lekaszálására" is sor került: a Mennyei Béke terén. Majdnem úgy, mint nálunk, 1956-ban, a Kossuth-téren...

Szóval egyrészt túl sok a botcsinálta közgazdászunk, másrészt túl kevés az igazi. Pedig országunknak saját nemzeti stratégiára lenne végre szüksége, amelynek a kidolgozását kizárólag valódi, nemzeti elkötelezettségû szakértõktõl remélhetjük. A sarlatánok, a kóklerek, a kontárok, az álszakértõk, a botcsinálta közgazdászok ugyanis hamar látványos kudarcot vallanak, - a nemzetietlenek pedig gátlástalanul tovább folytatják az ország kiárusítását és eladósítását.

Nézzük, hogyan is állunk a vezetõ politikusaink közgazdasági szakértelmével, illetve vajon lehetnek-e vérmes reményeink e téren a közeljövõben?!

Göncz Árpád államfõ, köztársasági elnök, országunk legfõbb közjogi méltósága eredeti foglalkozására nézve író-mûfordító, - tehát a legkevésbé sem közgazdász. Ugyanakkor a rendszerváltás óta kétségtelenül heves érdeklõdést mutat a globális gazdasági, pénzügyi kérdések iránt, - elég, ha csupán arra gondolunk, hogy évek óta személye a legizgalmasabb attrakció a vállalkozók országos bálján. Emellett rendszeresen nyilatkozik tisztán közgazdasági kérdésekben, - ‘holtbiztos tippeket adva’ bizonyos problémáink átfogó megoldására. Államfõnk az elmúlt években gyakran utazott távoli földrészek országaiba (emlékezetem szerint pl. Kanadába, az USÁ-ba, Malajziába, Dél-Koreába, stb.) is, ahol a kereskedelmi és az üzleti kapcsolatok fejlesztésérõl, kölcsönös befektetési lehetõségekrõl, esetleg konkrét projektekrõl is bízvást es(het)ett szó, - sõt, talán megállapodások, szerzõdések és üzletkötések is szület(het)tek. Mindezt valószínûsíti az is, hogy az 1990-es évek elsõ felében tett külföldi útjain közismert magyar üzletemberként rendszeresen Göncz Árpád kíséretéhez tartozott Dr. László András, a Co-Nexus elnök-vezér-igazgatója is, aki feltehetõen pénzügyi tanácsokkal látta el a köztársasági elnököt. Konkrét üzleti sikerekrõl nincs tudomásunk.

Horn Gyula miniszterelnök közgazdasági-pénzügyi szakértelmét semmiképpen nem vonhatjuk kétségbe, hiszen a szakképzettségére nézve vérbeli üzemgazdász! Mint ismeretes, pénzügyi fõiskolát végzett a szovjetúnióbeli Rosztovban, doktori disszertációját pedig az 1970-es évek jugoszláv gazdaságáról írta, - ha hinni lehet a mindezekrõl szóló, gyakori, igen részletes sajtóhíradásoknak. A közgazdasági szakképzettség meglétének dicsõségébõl mit sem von le az a tény, hogy - a sajtó szerint - sem a diplomamunkához, sem a disszertációhoz nem lehet a szokványos intézményes úton hozzájutni. Pusztán érdekesség, hogy a Co-Nexus Rt. néhány igazgatója szintén még a kommunista gazdaságfelfogású Szovjetúnióban szerezte meg közgazdasági vagy egyéb felsõfokú végzettségét, - õk ma szintén sikeres kapitalista szakemberek. Nem lenne éppen eredeti szellemeskedés azonosulnom azzal a gyakori-ellenzéki véleménnyel, miszerint miniszterelnökünk Rosztovban anno nemzetközi kommunista ügynökképzõt végzett. Az effajta minõsítgetésekkel ugyanis nagyon csínján kell bánni! Ugyebár ilyesmit nyíltan egészen addig nem állíthatott senki, ameddig Magyarországon is a létezõ kommunizmus uralkodott. Na mármost: akkoriban egy ilyen kijelentés egyenértékû lett volna azzal, mintha valaki ma azt állítaná, hogy nemzetközi kapitalista (globalista) ügynökképzõre járt mindenki, aki mondjuk az USA-beli Yale-egyetemen szerzett diplomát. Ugye, micsoda képtelenség?! Vagy: sokan és gyakran viccelõdnek azon, hogy a magyar kommunista párt és állami vezetõink annak idején minden jelentõs kérdés el-döntése céljából Moszkvába mentek tanácsért, vagy konkrét utasításért, - vagy éppen azon, hogy 1989-ben az MSZMP-bõl MSZP-vé alakult állampárt vezetõ négyesfogatának (Németh, Nyers, Grósz, Pozsgay) "elsõ hivatalos útja" állítólag rögtön Mark Palmer, USA-nagykövethez vezetett. Vigyázat! Vajon hová jártak 1988-1989-ben rendszerváltó nagyjaink - Pozsgay, Göncz, Antall - aktuális jó tanácsokért? Amerikába.

És vajon hová is jár állandó eligazításért országgyûlésünk nemzetközi integrációs bizottságának vezetõje, az ifjú dr. Orbán Viktor? Brüsszelbe. Miközben napi három-négyszeri gyakorisággal ismételgeti - talán önmagának?! -, hogy már-pedig Brüsszel nem Moszkva. Vagy: hová is ment igazgató-bankárnak a volt miniszterelnökünk, Németh Miklós, és volt MNB-elnökünk, Bod Péter Ákos? Az EBRD-hez, a Kelet-Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz. És: hová távozott levitézlett pénzügyminiszterünk, Bokros Lajos tanácsadónak? A Világbankhoz...

No és kis egyszerûsítéssel: ki parancsol a teljesen eladósodott Magyarországnak, legalábbis, ami a pénzügyeket illeti? Mr. Wolfensohn, a Világbank igazgatója. És végül: ki szabja meg a követendõ politikai irányvonalat Giczy Györgynek, a KDNP elnökének? Wim van Welzen úr, - naná, hogy "Brüsszelbõl"!

Ne vádoljunk, s ne "büntessünk" tehát senkit sem meggondolatlanul: sem Horn Gyulát, sem Antall Józsefet, sem Orbán Viktort, - vagy másokat!

Érdemes néhány szót szólnom arról, hogy véleményem szerint mi lehetett az oka 1989-ben a már említett MSZP-négyesfogat gyors felbomlásának? Nyilván az, hogy egy bolsevik-típusú párt csak ideig-óráig mûködhet többpólusú, kvázi-demokratikus vezetés alatt, hisz a kommunista pártok alapvetõ mûködési elve az ún. "demokratikus centralizmus", vagyis az egyszemélyi diktatúra. (Éppen a látszólagos demokratizmus körömszakadtáig való erõltetése okozza napjainkban - ragyogó példa! - az SZDSZ gyorsuló felbomlását.) Pozsgay Imre sorsát rövidúton megpecsételte, hogy: nyilvánosan és "hivatalosan" népfelkelésnek minõsítette az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Akasztott ember házában a kötelet, - bolsevik pártban a népet emlegetni megbocsáthatatlan bûn. Németh Miklós - a gyorsfelfogású, tanulékony vidéki fiatalember - a rendszerváltás elõkészítése, a miniszterelnöki stafétabot és ‘a rémülettel felfedezett’ 20,5 Mrd USD adósság átadása után Angliába sietett bankár-szerencsét próbálni. Grósz Károly sajnos elhunyt, mielõtt pótolhatatlan értékû emlékiratait a számunkra megírhatta volna. Egyébként is távoznia kellett, hiszen végig hû maradt (volna) õsbolsevik elveihez. Nyers Rezsõt nyilván azért tették "parkoló pályára", mert az elmúlt évtizedekben talán õ volt az egyetlen, aki egyrészt vérbeli közgazdász, másrészt nem reform-kommunista, hanem valódi szociáldemokrata volt és maradt, szemben az MSZP újsütetû eszmeiségével...

Mindezek a történések, valamint a folytatás mutatja Horn Gyula politikai vezetõi karizmáját és - szimpatikus, vagy nem szimpatikus, de - zsenialitását. Ugyanis az MSZP-ben visszaállította a demokratikus centralizmust - vagyis a diktatórikus vezetést -, minden hatalmat a saját kezében összpontosított, és a romokból fel-épített egy olyan új bolsevik pártot, amelyiknek immár látványosan semmi köze nincsen az eredeti elvekhez. Marx és Lenin, de különösen Sztálin és Rákosi forogna a sírjában, ha a mai MSZP-seket megfigyelhetné például szemforgató parlamenti munkájuk közben! Horn Gyula életmûve páratlan - s persze negatív elõjelû! - szellemi produktum, egy döbbenetesen ügyes bûvészmutatvány. Újabb 4 évre (1994-1998.) szinte az egész néppel, de legalábbis az MSZP tagságával sikerült elhitetnie, hogy õk folytatólag is baloldali értékeket képviselnek. Ezt a teljesítményt a pártelnök mindenekelõtt azzal a képességével, kvalitásával érte el, miszerint - tetszik, nem tetszik - a mai magyar pártelnöki választékban eleddig nemcsak hogy az egyetlen "közgazdász", hanem egyszer s mind az egyetlen olyan vezetõ politikus is, aki komoly vezetõi gyakorlattal és hatalmas tapasztalattal rendelkezik. A többi néma csend...

Horn Gyulával összefüggésben kell említést tennünk még két olyan MSZP-s közgazdász-politikusról, akik személye akár potenciális miniszterelnök-jelöltként is szóba jöhet. Nagy Sándort Horn Gyula egyszer már jelölte az ún. gazdasági-stratégiai, koordinációs miniszterelnök-helyettesi posztra, - ámde hirtelen támadt egyéni ötletének a megvalósítását az SZDSZ szokás szerint meghiúsította. Ekkor Nagy Sándor látszólag a partvonalon túlra került, de rövidesen kapott egy kutató-intézetet fájdalomdíjul, aminek ma is õ az igazgatója. Nagy Sándor személye az MSZP-ben legalábbis a szimbolikus összekötõ kapocs a Horn Gyula-féle hinta-politika szolgálatában, - a Békesi-féle ún. liberális szárny, illetve a tömegarányok szempontjából perdöntõ jelentõségû MSZOSZ-képviselõk (más néven "baloldali tömörülés"?) között. Ne higgyük, hogy Nagy Sándor echte népi figura, - de azt sem, hogy nagytehetségû közgazda. Szinte kizárólag szakszervezeti-mozgalmi vezetõi gyakorlattal rendelkezik, így fontosabb vállalatvezetõi beosztást sohasem töltött be. Kétségtelen potentát, ám reális esélyei valószínûleg nincsenek, - Horn sosem engedheti a valódi hatalom közelébe. Sajnálkozni ezért - nincsen okunk...

Németh Miklós miniszterelnöksége végeztével a ködös Albionba "számûzetett", ahol már mint angol-magyar bankár - igazán jól érzi magát. Esze ágában sincsen haza jönni holmi ‘újbóli miniszterelnöki megbízatás’ reményében. Ennek ellenére Németh Miklós személyét egyesek az MSZP-n belül is Horn Gyula egyik esélyes alternatívájaként emlegetik, - a nép emlékezetében pedig még mindig úgy él, mint a nép egyszerû fia, a szocialista reformkorszak kiemelkedõen pozitív politikusa, illetve a közelmúlt "legkevésbé rossz" miniszterelnöke. Horn örül, hogy Németh nem kíván vele ringbe szállni. A televízióban többször kinyilatkoztatta, hogy nem kívánja Németh Miklóst "hazahívni", - ugyanis az MSZP minden eddigi politikai "sikerét" kizárólag a sajátjának tekinti, amelyben Némethnek nem volt és nem is lehet része. Ez ügyben a minap ócska kis színjátéknak lehettünk szem-és fültanúi a Friderikusz-showban. Friderikusz showman - éppen most! - kenetteljesen elõ-adta, hogy levélben kérte Németh Miklóst, venne részt vendégként a mûsorában, mire Németh angol nyelvû levélben közölte vele elutasító válaszát. Friderikusz - Horn Gyula jelenlétében! - nem restelkedett a villámgyors minõsítéssel: szerinte Németh az "angolos" elutasításával valahol az egész magyar népet vágta pofon! Csak a hülyék nem vették észre - az egész cirkusz arra irányult, hogy a magyar nép értse meg: Németh Miklós nem lehet Horn Gyula riválisa!

Horn tehát nem adja át a hatalmat, 1998-ban újra miniszterelnök akar lenni...

Most - mielõtt az ellenzékre térnénk rá - ejtsünk néhány szót a jelenlegi kisebbik kormányzó párt jelöltjeinek az esélyeirõl. A magyar gazdaság mai katasztrofális állapotának tükrében akár pozitívumként nyugtázhatnánk, hogy Petõ Iván levél-táros doktor (néha pedig történész) lemondott az SZDSZ pártelnöki pozíciójáról, amelyet legottan Kuncze Gábor közgazdásznak adott át. Ám ha arra gondolunk, hogy Kuncze Gábor sem dicsekedhet komolyabb gazdasági vezetõi gyakorlattal, sõt, eddig semmilyen globális gazdaságpolitikai megnyilatkozást (pl.: publikációt) soha nem tett, és vélhetõleg nem is rendelkezik semmilyen átfogó koncepcióval, továbbá fantáziátlan személyisége tökéletesen nélkülöz mindenfajta kreativitást, - akkor egy pillanatig sem vehetjük komolyan esetleges miniszterelnök-jelöltségét. Legfeljebb akkor, ha a lemondott levéltáros súg neki, folyamatosan bíztatja, - Bauer Tamás közgazdász pedig irányt mutat a számára...

Az is lehet, hogy a Kunczéval felékesített SZDSZ pont a koncepciótlanságot, az alkotó gondolkodás szükségtelenségét akarja "beadni" a magyar népnek, - hisz szerintük minden úgy a legjobb, ahogy éppen van.

Most pedig az ellenzék pártelnökeirõl, vezetõ politikusairól, közgazdasági szak-képzettségükrõl, gyakorlatukról és tudásukról. Kezdjük a parlamentiekkel. Szabó Iván (MDNP) közgazdász-pártelnök, - ipari miniszternek sikeres volt, pénzügy-miniszternek kevésbé. A nevéhez fûzõdik a magyarországi rendszerváltásnak a privatizációhoz hasonló nagyságrendû és jelentõségû "pénzügyi szégyenfoltja", a sokszáz-milliárdos általános bankkonszolidáció, melynek sarkított lényege, hogy a volt szocialista klientúra korrupcióval szerzett, soha vissza nem fizetett ‘döglött hiteleit’ a rendszerváltó állam (a külföldi hitelekhez hasonlóan - illegitim módon) átvállalta, és a költségvetés terhére megtérítette az érintett bankoknak, a valódi adósok helyett. Egyes bankokat késõbb, több ütemben "sikerült" olyannyira fel-tõkésíteni, hogy a privatizációs vételár épphogy csak fedezte az állami juttatások összegét (lásd: a Budapest Bank értékesítését, 22 milliárd forintért). Szabó Iván tehát nem igazán nemzeti érzelmû, még kevésbé jó közgazdász. Pusztai Erzsébet (MDNP) orvos-pártalelnök, aki parlamenti felszólalásaiban is sokat foglalkozik közgazdasági-pénzügyi, ezenbelül elsõsorban szociális-egészségügyi, társadalom-biztosítási és oktatási kérdésekkel. Közgazdászként jobban érthetné a valós ok-okozati összefüggéseket, - orvosként inkább a heves szakmaszeretet szól belõle.

Lezsák Sándor (MDF) falusi tanító, költõ-pártelnök, - akinek a közgazdasági kérdésekrõl, lehetséges megoldásukról halvány fogalma sincs. Szelíd, frusztrált, a balsorstól megtépázott tekintetû ember, aki jelenleg lázasan az összkelet-európai, "nemzetközi MDF" megteremtésén fáradozik, hisz belföldön már régen hûség-esküt tett Orbánnak... Demeter Ervin frakcióvezetõ (MDF) a Demokratában megjelent rövid nacionáléja szerint pénzügyi fõiskolát végzett közgazdász. Úgy tudom, hogy a fõiskolai végzettség csupán üzemgazdászi szakképzettséget nyújt, - ami legalább egy fokozattal alacsonyabb a közgazdász képzettségnél. A két szint dilettáns összekeverése nagyjából ugyanaz, mintha a fogorvost kineveznénk száj-sebésznek, mondván: egyformák, hiszen mindketten emberek szájában turkálnak. Az üzemgazdásznak üzemi szinten ("fogak", - fogaskerekek), - a közgazdásznak globálisan (komplex emberi szervezet, - konstrukció), rendszerszemléletben kell szakértõként eligazodnia...

Giczy György (KDNP) teológus-újságíró pártelnök globális közgazdasági szak-képzettsége és tárgyi tudása éppen Lezsák Sándoréval egyenlõ, - ami egyébként pontosan megegyezik a parlamentben rendkívül nagy számban "helyet foglaló" jogászok, írók, történészek, filozófusok, mûvészek, orvosok, stb. személyenkénti és összevont tárgyi szaktudásával. Bizonyos nyilatkozatok szerint a KDNP-nek - szemben minden ellenkezõ látszattal és híreszteléssel - lenne megvalósítható, globális és konzisztens nemzetgazdasági koncepciója... Ezt azonban eddig senki sem látta, vagy olvasta. Latorcai János sikeres ipari miniszter volt, ám makro-ökonómiai összefüggések átfogó elemzésével õ sem foglalkozik. Amióta fõvárosi fõpolgármestersége ‘nem jött össze’ (1994.), azóta fokozódó energiával a Giczy-ellenes pártütést irányítja. Sziszifuszi aknamunkájában még Isépy Tamás jogász-frakcióvezetõ és Surján László kórboncnok-expártelnök adjutánsok segítik õt.

Az FKgP és a Fidesz "kitárgyalása" elõtt szót kell még ejtenünk a MIÉP-rõl, és Gidai Erzsébetrõl, aki sajátos, a különbözõ párt-ideológiákon átívelõ hatású, így bizonyos ellenzéki pártokat összekapcsoló személyiség. Csurka István író-párt-elnök - aki kivételes fantáziával, intuitív és empatikus készséggel rendelkezik - kiváló érzékû, ösztönõs közgazda. Ez nem igazán meglepõ, ha megértjük, hogy Csurka mélyreható elemzéssel és kreatív képzelõerõvel szüntelenül ‘az abszolút’ igazságot keresi. Ezzel az õszinte hittel és átéléssel messzire lehet jutni, - tárgyi szakképzettség nélkül is. Csurkának a privatizációról, az államháztartásról és más átfogó témákról írott kvázi-közgazdasági elemzései oly színvonalasak, hogy szép-irodalmi értékük mellett kifejezetten szakirodalomnak is tekinthetõk.

Gidai Erzsébet gyakorlatilag a teljes, FKgP-nélküli (!) radikális nemzeti ellenzék "általánosan elfogadott gazdasági fõideológusa" (az MDF radikális szárnya, a MIÉP, a valódi ‘56-osok egyaránt favorizálják). Az adósságszolgálat azonnali és teljes leállítása mellett tör lándzsát, ami gyakorlatilag kivitelezhetetlennek tûnik.

Dr. Torgyán József (FKgP) ügyvéd-pártelnök gazdaságpolitikai lényeglátása - a szakképzettségéhez viszonyítva - megdöbbentõen éles. ‘Csodálatunk’ iránta csak fokozódik, amennyiben átlátjuk: használható tanácsadója gyakorlatilag nincs...

A gyakori tárgyi tévedései mindig csak részletkérdéseket érintenek, - a fontos összefüggéseket nagyon is tisztán látja! Pedig Pokol Béla és Szabadi Béla, mint legfõbb szakértõi, - nem kényeztetik el Torgyánt oknyomozó, döntés-elõkészítõ kritikai elemzésekkel! Az FKgP-nek egyébként nincs komplex gazdaságpolitikai koncepciója, - éppen úgy, ahogy az MDF-nek vagy a KDNP-nek sincs...

Szándékosan hagytam a végére Orbán Viktort és a Fideszt - ebben a sorrendben. Dr. Orbán Viktor (Fidesz) ügyvéd-pártelnök, az 1998. évi parlamenti képviselõ-választások abszolút favoritja; - semmiféle közgazdasági szakképzettséggel nem rendelkezik, vállalati felsõvezetõ soha nem volt, ehhez mérten különösebb vezetõi gyakorlata sincsen; sõt, mit tesz Isten: állásban sem volt még soha, mivel a jog-tudományi egyetem elvégzése után azonnal politikai pályára lépett!

Orbán Viktornak nincsen gyakorlott gazdasági tanácsadója, - a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetõje egy fiatal közgazda: a karcagi Varga Mihály, a Fidesz egyik alelnöke. Orbán gazdasági kérdésekkel közvetlenül nem foglalkozik, - az õ "kedvenc szakterülete" a külpolitika, sõt, az európai úniós integráció. Ez a mai Magyarország legfontosabb külgazdasági dilemmája, - amit sem Orbán Viktor, sem Varga Mihály nem képesek önállóan megoldani. A legnagyobb baj azonban az, hogy a Fidesz összes globális gazdaságpolitikai megnyilvánulása halovány SZDSZ-utánérzés!

Rettenetes problémáink származhatnak még abból, ha Giczy Györgynek Wim van Welzen, Lezsák Sándornak pedig Orbán Viktor parancsol, - miközben a ‘látens’ Polgári Szövetség gazdaságpolitikáját Varga Mihály irányítja, aki esetleg tudat alatt Bauer Tamás liberális nyomdokain halad, - akinek viszont Mr. Wolfensohn ad ‘táv-utasításokat’, on-line, a Világbanktól...

Hiteles elõéletû, globálisan másként gondolkodó, szakértõ közgazdászokra lenne szüksége Magyarországnak, - olyanokra, akik sem az egyik, sem a másik oldali szélsõség irányában nem vetik el a sulykot. Közösségileg fel kell ismernünk, és el is kell kergetnünk az összes hamis prófétát: a botcsinálta közgazdászokat!

Meg kell keresnünk, meg kell találnunk a megfelelõen kreatív, a nemzethez hû, szakértõ személyiségeket. Könnyen lehet, hogy nem a parlamenti pártok soraiban kell keresnünk õket - ott nem sok alkotó elmét találunk! -, hanem a pártokon és a parlamenten is kívül. Úgy legyen!