Czike László



A Medgyessy-csomag történeti elõzményei



Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 1996. május 2-ikán Varga Domokos György kérdésére: “Kormánypozícióba kerülve a Fidesz mit kezdene az állam-adóssággal?” - a következõket válaszolta: “Számításaink szerint ma rendszeresen fizetni az adósságot, több gazdasági haszonnal és kevesebb kárral jár, mint ezt megtagadni. Az olyasfajta átütemezések amelyek az elmúlt két évben is megtörténtek szépen, csendben - tehát a rövid lejáratú hitelek átalakítása hosszú lejáratúvá -, továbbra is követhetõek. Évi nyolcszázmillió-egymilliárd dollár külföldi tõke beáramlása szükséges ahhoz, hogy Magyarország jobban járjon, ha fizet, mintha nem fizet. Ha ez alá a szint alá esik vissza a beáramlás mértéke, akkor el kell gondolkodni az adósság nem a szokásos eszközökkel való kezelésének kérdésén. A most beáramló mintegy évi kétmilliárd dollár egyelõre azonban lehetõvé teszi Magyarország számára, hogy összeroppanás nélkül teljesítse az adósság-szolgálatot.” Korábban az Antall-kormány ugyanígy gondolkodott errõl, - a beáramló tõkétõl “várta el” az örökölt, s a fizetési mérleg hiányaiból újra is keletkezõ adósság szolgálatának folyamatos, tartós finanszírozását...



A Demokratában megjelent Orbán-interjú kapcsán tanulmányt írtam “Orbán Viktor szupersztár” címmel, amely 1996. augusztus 8-ikán látott napvilágot, szintén a Demokratában. Ebben a következõket írtam a fentiekben idézett adósság-teória cáfolataként: “Ez tévedés! 1982. óta már a kamatokra vesszük fel az újabb hiteleket, tehát nem is az adósságot fizetjük vissza, hanem csak a kamatait. Kizárt dolog, hogy az adósság-kezelésnek ez a másfél évtizede begyakorolt módja a számunkra kedvezõ lenne! Akkor ugyanis az adósság-állomány csökkent, a GDP pedig nõtt volna. Mindezeknek azonban már 15 éve éppen az ellenkezõje történik: a felvett hiteleknek nincs hozamuk, az adósság-állomány egyre nõ, - 8-10 éve már a GDP is folyamatosan csökken. Nem az a baj vajon, hogy a Fidesz szakértõi ugyanabból a restrikciós emlõbõl szívták magukba a pénzügyi ismereteket, mint az MSZP, vagy az SZDSZ szakértõi?”



Az 1996. év szeptemberétõl a Fidesz gazdasági szakértõje lettem, s Varga Mihály, a gazdasági kabinet vezetõje (volt: pénzügyminiszter) megbízásából felülvizsgáltam az állami költségvetés 1995. évi zár-számadásáról (a Horn-kormány elsõ teljes éve) szóló dokumentációt. Szeptember 16-iki szakértõi jelentésemben a gazdaságpolitikai kötetben foglaltakról a következõket írtam:


“Persze, hogy a fizetési mérleg "romlásának ellensúlyozása" (1992-1994.) beszûkítette a monetáris politika cselekvési terét. Az éppen regnáló kormány ugyanis a gazdaság élénkítésén "fáradozott", - a pénzügyi lobby, a Magyar Nemzeti Bank pedig azzal ellentétes, pénzszûkítõ taktikát folytatott. A hivatalos kormány a növekedést forszírozta, - az árnyék-kormány pedig a privatizáció gyorsítását, a fizetési mérleg stabilizációját. Az államadósság viszont tovább nõtt. Nem hihetõ állítás, hogy a külföldi tõke-és hitelpiacok, a nemzetközi intézmények (IMF, Világbank) magatartása egyre tartózkodóbbá vált, hiszen újabb hiteleket kaptunk, - és a bruttó külsõ államadósság 1994-ben elérte a 25 milliárd USD-t. (...) Alapvetõen reform-kommunista-voluntarista töltésû az elsõ oldal alján található mondat, amely azt sugallja, mintha az állam kereteket határoz(hat)na meg a gazdasági növekedés finanszírozására. Az összefüggés éppen fordított: a gazdasági növekedés teremt automatikusan alapokat az egyensúly helyreállításához és fenntartásához. A növekedés tehát elsõdleges, az egyensúly másodlagos. Az egyensúly a növekedés eredménye. A növekedés természetes folyamat, a fogyás viszont betegségre utal. (...)


A Kormány - úgy tûnik - bûvös körbe került, kényszerpályára terelte saját magát, amelyrõl nemigen van letérés. A "szakértõk" egy olyan elméleti "határozatlansági relációba" tévedtek, és járnak egyhelyben, miszerint Magyarország nemzetgazdaságának kívánatos növekedési üteme és a még elviselhetõ egyensúlytalanság (fizetési mérleg-hiány) mértéke együtt, egyidejûleg nem határozható meg. Ha "fel-szabadítjuk" a növekedés ütemét, felborul az egyensúly, - ha tartjuk az egyensúlyt, akkor nincs növekedés. Ennek az ördögi körnek az alapvetõ oka az 1990-ben örökölt, és azóta is meredeken növekvõ külsõ adósságállomány. Az adósság növekedésének azonban soha nem a gazdasági növekedés volt az oka, hanem éppen hogy a túlzott állami jövedelemkoncentráció-és elvonás, a monetáris restrikció. Az sem igaz, hogy az adósság kamatos törlesztésének a folytatása mindaddig a kisebbik rossz, ameddig több konvertibilis tõke érkezik az országba, mint amennyi kivonásra kerül. Évek óta több tõke megy ki, mint amennyi bejön.” (V.ö.: az Orbán-teória korábbi bírálatával.)



Varga Mihály képviselõ úr megbízásából tételesen felülvizsgáltam az 1997. évi állami költségvetést is. Október 30-iki szakértõi jelentésemben a következõket írtam: “Ami a pénzfolyam irányát illeti: a kormány, az állami költségvetés és a hivatalos statisztikák furcsa módon azt regisztrálják - azt állítják -, hogy a külföldi tõke valósággal fel-tartóztathatatlan folyamként ömlik be az országba. A valóság ezzel szemben az, hogy: az a pénz nem a miénk, tetejébe annak összegét az MNB - ráadásul devalvált forint formájában - úgyszólván azonnal ki is vonja a gazdaságból, magyarán szólva a külföldi befektetésektõl valójában egy fillérrel sem leszünk gazdagabbak. (...) A pénzfolyam kamatok, hitel-törlesztés, tõke-jövedelem formájában a valóságban is kifelé irányul. (...) A szöveg továbbra is kitart a restrikció mellett, tudniillik, hogy a beáramló “rengeteg” külföldi deviza által okozott forintlikviditás-növekedést pénzkivonással kell ellensúlyozni. Tartok attól, hogy 1997-ben egyáltalán nem ömlik majd befelé az a rengeteg deviza; másrészt ami eddig beáramlott, sem okozta a fogyasztásra fordítható forint-források ugrásszerû bõvülését. Legalábbis - nem a mienkét! A deviza ugyanis az államhoz, illetve a bankokhoz folyik be; ám a forintot tõlünk vonják el. (...) A költségvetés adósságszolgálati kiadásai (202-203. oldal) 1997-ben ugrásszerûen megemelkednek, és meghaladják majd a 800 Mrd forintot, ami a legkevésbé sem vall az egyensúlyi helyzetünk javulására, bár az elmúlt két évben összes kínlódásunknak az egyensúly helyreállítása volt a célja.”



Amikor a Fidesz 1998-ban megnyerte az országgyûlési választásokat és megalakult az Orbán-kormány; az eredetileg 40 pontban megfogalmazott feladatokat kormány-programmá bõvítették, amelynek kritikájaként 1998. augusztus 1-jén a következõket írtam, az Új Idõk címû kétheti lapban:


“Ami a nemzetállam cash-flowját illeti: halmozott bruttó külsõ és belsõ adósság-állományunk összege cca. 45-50 milliárd USD-re rúg, ami a mai teljesítmények szintjén nagyjából 1 évi teljes GDP-nek felel meg. A külkereskedelmi mérleg passzívuma, s a költségvetés egyre növekvõ kamat-kötelezettsége miatt az ország fizetési mérlegének a hiánya - hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de - állandóan nõ. Tehát mindig újabb, megújuló/bõvülõ hitelfelvételekre vagy befektetési célú tõkebehozatalra szorulunk, az egyensúly tehát rendkívül labilis, illetve folyamatosan romlik. A szükséges sürgõs intézkedések: (1) Értékálló forint (magyar valuta) megteremtése, a csúszó leértékelés végleges megszüntetése. Amíg a magyar valuta folyamatosan devalválódik, addig a tényleges felzárkózás az Európai Únióhoz matematikailag sem indulhat meg. (...) (5) A külsõ és belsõ államadósság teljes körû felülvizsgálata, "kezelésének" elvétele a Magyar Nemzeti Banktól, - erre a célra külön állami szervezet létrehozása. A felülvizsgálat eredményétõl függõen újratárgyalás, átütemezés, törlés, és/vagy moratórium, illetve egyéb könnyítések kérelmezése a külföldi hitelezõktõl. (...)” Mint a felsorolásból látható; mára sok minden megvalósult, - több olyan pozitív irányú intézkedés is (pl. a forint csúszó leértékelésének a megszüntetése, 2001-ben) történt, amit az effektív kormány-program nem is tartalmazott, - államadósság-ügyben azonban máig nem történt semmi...



Az 1999. év szeptemberében “ismét” - néhány hónapra - a Fidesz (immár a kormánypárt) tanácsadója lettem. Domokos László, a Fidesz ország-gyûlési frakciójának gazdasági kabinetvezetõje megbízásából felül-vizsgáltam az 1998. évi költségvetés zárszámadásának törvény-tervezetét. Szeptember 20-iki szakértõi jelentésemben az alábbiakat írtam: “A Horn-kormány idején ismét felerõsödött az eladósodás, majd "kompenzációként megkaptuk" a Bokros-csomagot. Az államadósságot úgy csökkentették bruttó 4 Mrd dollárral, hogy eladták a komplett energiaszektort. További, 1,5 Mrd dollárnyi "csökkentést" is produkáltak, amikor a ciklus végén Surányi György MNB-elnök javaslatára "belföldivé forintosították" (2023 Mrd forint) a Nemzeti Bank “0-s adósságát”, jelentõs kamattal is megterhelve ezáltal az állami költségvetést. (...)


A költségvetés kiszolgáltatott az MNB-nek, a bankrendszernek, mely a külföldi hitelek és az állam-kötvények révén a túlköltekezõ államot finanszírozza. Könnyen átláthatjuk a következõ összefüggéseket: (1) A külföldi tõke azért fektet be Magyarországon, mert reálbérünk alig 1/5-e a nyugat-európainak; - a bérköltségek különbsége a számára extraprofit. (2) A magyar gazdasági növekedés (3-4 %/év) 80 %-át a multinacionális nagytõke hazai vállalkozásai produkálják. (3) A fizetési mérlegünk folyamatosan hiányos, a cserearányok romlása következtében. Termelésünk importja mindig drágább az exportnál, amit a forint meg nem szûnõ leértékelése is biztosít, s kifejez. (4) Az államadósságot így teljes egészében dollárban célszerû kifejeznünk, ami összességében 48,7 Mrd USD. Amióta a nemzetgazdaságunk más szereplõi is korlátlanul és ellenõrizhetetlenül (emlékezzünk csak: a 2001. év zárásakor potom 1 milliárd euróval tévedtek a fizetési mérleg hiányának a regisztrálásában; amely hiba “egy nagy multinacionális cég téves adatszolgáltatása folytán következett be”!) juthatnak külföldi hitelekhez, az eladósodásunk újra felgyorsult.”



A Fidesz-kormány regnálásának idõszakában (1998-2002.) a gazdaság (a GDP) a “szolid konjunktúra” jegyében, átlagosan évi 3-4 %-kkal növekedett. Az állam adóssága mégis jelentõsen emelkedett; a belsõ adósság elérte a 9.000 milliárd forintot. Az állam bruttó külföldi adóssága 24,9 Mrd USD; a magyar nemzetgazdaság bruttó külsõ adóssága pedig 32,7 Mrd USD, - a Magyar Nemzet 2002. január 19-iki közlése szerint. Amennyiben a - külsõ és belsõ - államadósságot összevontan, egyetlen számmal próbáljuk kifejezni, akkor azt kapjuk (1 USD = 277 Ft), hogy az állam összes adóssága 24,9 Mrd USD külsõ + 32,5 “USD” belsõ = 57,4 milliárd USA-dollár, - szemben az 1998. évi 48,7 milliárd dollárral. Ez négy év alatt 18 %-os növekedés, - s még nem is tartalmazza az egyéb gazdálkodó szervezetek eladósodását, ami + 7,8 milliárd dollár...


Nem lehet csodálkozni, ha a fizetési mérleg tartósan deficites, amikor az állam adóssága (külsõ, belsõ, stb.) állandóan nõ, hisz’ az adósság törlesztésére már nem is futja; jó, ha az éves kamatokat valahogy kifizeti! Az adósságszolgálat minden egyes (mind a 10 millió!) állampolgárra évi 150-200 ezer forint terhet ró, ami azt jelenti, hogy egy négytagú családtól közel évi nettó (tehát adózott) 800 ezer forintot vesz el az állam törlesztési és kamatfizetési kötelezettsége, - tehát “ennyivel kell többet dolgozniuk” annál, mintha “csak” a megélhetésüket kellene fedezniük. Ebbõl könnyen érthetõvé válik az is, miért marad mindig csak a pártok választási ígérete az adók jelentõs csökkentése; - mert nem lehet csökkenteni...



A legutóbbi bekezdés sorait is már több mint egy évvel ezelõtt írtam, - a ‘Magyarország privatizációja’ címû könyvemben, mely szeptemberben lát napvilágot. Az elmondottak különös aktualitását a Medgyessy-kormány 1 éves mûködése adja, amelynek gazdasági ‘eredménye’ a következõkben foglalható össze: (1) Költségvetési túlköltekezés. (2) Újabb hitelfelvételek, az államadósság gyorsuló növekedése. (3) Megszorítások, - Medgyessy-csomag. (4) A maradék nemzeti mûködõ tõkénk (kórházak, bankok, stb.) privatizációja. (5) A közszolgáltatási díjak és más árak jelentõs emelése. (6) A minimálbér emelésének és a kisvállalkozók támogatásának, illetve a beígért adócsökkentésnek az elmaradása. Ehelyett - az adók növelése.



Mint láthatjuk; - nincs új a nap alatt...



Vác, 2003. augusztus 1.



Czike László