Czike László

Rendszerváltás és globalizáció

Hogy 1990-ben ‘felszabadultunk’ a kommunizmus alól, és egyidejûleg ‘rendszert is váltottunk’, ez egy dolog, - hogy ‘globalizálnak minket’, az pedig egy másik. Nem kellett volna szükségszerûen ide jutnunk, ha nincs globalizáció. Azonban a világ gazdasági, pénzügyi, politikai és kultúrális egységesülési folyamatai nélkül sohasem szabadultunk volna fel ‘az effektív kommunista (a szovjet) megszállás’ igája alól. Így a globalizáció tette lehetõvé és szükségszerûvé a magyar rendszer-váltást is. Azt kell tisztán látni, hogy 1950 óta a történelem csak látszólag mutatta az ádáz hidegháború képét két világhatalom (USA és SZU) és világrendszereik között; valójában a mélyben hosszú évtizedek óta a gyorsuló globalizáció, a világ eggyé válása (John Lennon: „and the world will be as one”) az uralkodó irányzat és folyamat. Mivel ez megcáfolhatatlan tény: csak az kérdés, hogy mindez vajon spontán történik-e vagy ‘tervszerûen’?! Más oldalról megközelítve: miközben mi, itt, Magyarországon a kommunizmus szerencsétlen áldozatainak hittük magunkat és Sándor András író váci börtönbeli szavaival élve: „Vártuk, hogy megjöjjenek a jenkik a csokoládéval!”; odakint a világ hatalmasat változott. Errõl csak ‘utazó nagyköveteink’: a katonai hírszerzõk, Aczél György és Soros György kineveltjei tudtak, kiket a 80-as években (direkt ezzel a céllal) már sûrûn kiengedtek-küldtek a vasfüggöny mögé, a szép új világrendre felkészülõ reform-kommunistáink.

Az észrevétlen egységesülés (és egyesülés) a Nyugat és Kelet fokozatos egybe-olvadását, összefonódását eredményezte: a kapitalizmus és a ‘szocializmus’ közti különbségek és ellentmondások összemosódtak. A két ‘rendszer’ közötti alapvetõ ellentmondást Nyugaton a központi tervezés hiánya, - Keleten pedig a magántulajdon (és a pénz) szabadságának a hiánya jelentette. Miután fû alatt (titkos-szolgálataik egyeztetése révén) mindkét rendszer belátta ‘a másik igazát’ - megkezdõdhetett a reálfolyamatok összehangolása. Ez a globalizáció lényege! Kelet lemondott ‘a szabadságjogok’, a tõke mozgásának korlátozásáról - Nyugat pedig megvalósította a magas fokú tervszerûséget. Ezután együtt hozzáláttak, hogy felszámolják a véletlent az egész világon. A koncentrált világhatalom legfõképpen a spontán meglepetéstõl, a véletlentõl irtózik. A kommunizmusból ‘kapitalizmus’ - a kapitalizmusból ‘kommunizmus’ lett... Jól megõrizték, és össze is házasították egymás rossz tulajdonságait. Nyugaton ettõl csak egy ‘kicsivel’ lett rosszabb - ám nálunk: nagyon.

A ‘rendszerváltás’ Magyarországon 1982-ben, az ország tervszerû eladósításával kezdõdött - eleve a késõbbi atlanti globalizáció és az úniós integráció céljával...

De miért kellett ezt titokban tartani? Mért kellett a nyilvánosságot, a vitát kizárni?

Miért kellett a nemzetet elárulni, kamatrabszolga-sorba taszítani és kifosztani?

Mert itt nem a kellemest kötötték össze a hasznossal, hanem ezek ellenkezõjét...

1.

A multinacionális világtársaságok szupranacionális világuralma, - lásd: D. C. Korten idevágó alapmûvét. Idézem: „Bejegyzett kiváltságok terhe alatt nyögnek Britannia és más európai nemzetek népei.” (Thomas Earle pamfletíró, 1823.) És: „A mai gazdasági társaság mesterséges alkotás, amely nemcsak tulajdonosait és vezetõit, hanem önnön létét és kiváltságait is óvja. Akárhogy is legyen, ezen társaságoknak több törvényes joguk van, mint az embereknek - s ezen jogaikat a kormány fegyverekkel is szavatolja.” (Richard L. Grossman és Frank T. Adams).

S maga Korten: „Mára a tõkés társaságok váltak Földünk domináns kormányzó intézményeivé. Legnagyobbjaik gyakorlatilag minden országban jelen vannak, - méretük és hatalmuk a legtöbb kormányén túltesz. Egyre növekvõ mértékben a tõkés társaságok, nem pedig az emberek érdekei határozzák meg az államok és nemzetközi testületek politikáját.” Vass Csaba szociológus a ‘Világosság’ címû folyóiratban írta: „Modern értelemben azokat a szervezeteket szokás gazdasági szervezeteknek nevezni, amelyek emberi fogyasztásra alkalmassá alakítják át a természeti javakat, - és ezt azzal a céllal teszik, hogy profitot szerezzenek. E vállalkozásoknak a profitszerzés a célja, és ezt a javak termelésével érik el. A globalizációs vállalkozások (értsd: multik) célja azonban már nem az, hogy az emberi igényekre gyártsanak, és nem is (csak) az, hogy a profitjukat növeljék. A globalizációs vállalkozások számára a növekedés már nem csupán azért fontos, hogy a (világ)gazdaság minél nagyobb szeletét mondhassák magukénak. Ezek a vállalkozások (határtalan) növekedésükkel kilépnek a gazdaságból, és a hatalom birodalmába kerülnek. Már nem egyszerûen tárgyi javakat, nem csak gazdasági profitot, hanem (nemzetközi, globalizációs) politikai hatalmat, vagyis a nemzeti kormányok feletti hatalmat termelnek.” Bogár László - aki a kialakuló világállam kutatásában a ‘90-es években együtt dolgozott Vass Csabával (mellesleg 1998-tól 2002-ig az Orbán-kormány miniszterelnöki hivatalának politikai államtitkára volt) - a minap megjelent „Új rendszerváltáshoz kell bizalmat szerezni” címû írásában ezt mondja: „A tradicionális szakralitást leromboló western-modernitás az elsõ néhány évszázada alatt nemcsak, hogy sikeres nem volt, de kis híján egész élõ-helyét (Európát) reprodukciós katasztrófába hajszolta. Ettõl csak az óvta meg, hogy agresszív expanzionizmusával - két évszázad alatt - lényegében brutálisan letarolta valamennyi rajta kívül létezõ civilizáció életterét, és azóta is csak az e terekbõl folyamatosan elszívott erõforrás segítségével képes fenntartani az egész világra kiterjedõ és azt elpusztítással (!) fenyegetõ létagresszióját.” (Akit a téma részletesen érdekel, olvassa el a szerzõ „Magyarország és a globalizáció” címû könyvét is.)

2.

Az amerikai (FED) és az európai jegykibocsátó bankok (Frankfurt, Basel) ‘bankóprés’, hitel és kamatszedõ ‘világ’-monopóliuma. Legelsõként is idézzünk Boros Béla (Sydney) a KAPU-ban megjelent írásából, amelyben õ is idéz, még-pedig Abraham Lincolnt, az USA egykori elnökét: „A pénz hatalma békeidõben ragadozó fenevadként, a háborúban összeesküvést szövõ bûnszövetkezetként viszonyul a nemzethez, - s a pénzemberek hatalmi körei mindent elkövetnek majd, hogy az emberi elfogultságot kihasználva meghosszabbítsák uralmukat, míg végül a gazdaság néhány kézben összpontosul, a köztársaság összeomlik.”

Ilyen volt a pénz, és ilyenek voltak kizárólagos birtokosai már száz évvel ezelõtt is: „ragadozó fenevadak”, „összeesküvést szövõ bûnszövetkezet” - vagyis profit-hajhász tõkekoncentráció térben és idõben, a végtelenségig ‘feszítve a húrt’, a jó emberek türelmét. Az amerikai dollár (USD) a legelterjedtebb nemzetközi fizetõ-eszköz; - a világon mindenütt lehet vele fizetni, legújabban talán Castro Kubáját kivéve mindenhol elfogadják, korlátlan mennyiségben, pedig a 100 dolláros a leg-könnyebben hamisítható címlet. (Hamisítják is nyakló nélkül.) Az ún. „világpénz” funkciót tehát az USA-dollár látja el, szerte a nagyvilágon. Hogy ezt a kivételezett szerepét betölthesse, szinte korlátlan mennyiségben nyomják, teremtik papírpénz és bankszámlapénz formájában, hiszen nemcsak a belföldi és a világpiac valós kereskedelmi szükségletét, de a virtuális forgalom, a tõzsdei ügyletek, a tranzakciók, vagyis a pénz derivatíváinak mozgatásához, valamint a kiterjedt hitelnyújtáshoz (vö.: világbanki hitelek!) ‘szükséges’, nagyon is valós pénzigényt is ki kell elégíteniük; e ‘láthatatlan’ utóbbi pedig ráadásul a többszöröse a reális és legitim pénzforgalmi szükségletnek. Mindez az évtizedek hosszú során oda vezetett, hogy az USD korlátlan és ellenõriz(het)etlen kibocsátása („bankó-prés”) révén az USA egyfelõl a világ legeladósodottabb országává, másfelõl pedig a legnagyobb hitelezõjévé is vált egyszerre. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy az amerikai gazdaság képtelen termelékenységgel fedezni a piacon túl-keresletet gerjesztõ dollárfelesleget, amiért gazdaságtalan importra kényszerül, ami fizetési mérlegét mind negatívabbá rontja. A dollár kizárólagos kibocsátója, a FED privát tulajdonban van; - a Wall Street tõzsdecápái pedig a profit-maximumban, és nem a fizetési mérleg egyensúlyában érdekeltek, éppúgy, mint a büdzsé deficitjét még tovább növelõ fegyverkezés, vagyis a haditermelés állami felvásárlása, ami csak a ‘héják’ profitját növeli. Ugyanakkor ez a ‘dollárhitelezõ gólem’ a fedezet nélküli értéktelen papírpénzét - a híres bretton-woods-i egyezmény óta már a dollár sem váltható át aranyra, ergo fedezetlen pénz! - kölcsönzi ki uzsorakamatra, a szintén ‘leány-intézmény’ Világbankon keresztül, a szisztematikusan eladósított nemzet-államoknak és adósítja el azok elszegényedett lakosságát könnyített eljárás révén, de szintén uzsorakamatra nyújtott ‘lakossági’ személyi hiteleivel. Igen, jól értjük: az USA ‘hitelnyújtó bankjai’ szerte a világon olyan pénzhitelek kamatait szedik, amelyek teljességgel fedezetlenek, így a hitel-kihelyezésnek semmiféle kockázata nincsen, a költségek pedig nem nõnek túl a bankjegy-elõállítás költségein.

A világ pénzügyi központja tehát egy hatalmas ‘dollár-buborék’, ami bármikor kipukkadhat, amitõl szinte természeti kataklizma erejével robbanhat fel nagyjából a komplett világgazdaság...

3.

A pénzügyi hazárdjáték már a politikában is uralkodó szerepet játszik. Idézzük ismét Vass Csabát, aki a téma egyik legavatottabb szakértõje: „... A pénz pénzt csinál. Amint a gazdái rájöttek, hogy a pénz nemcsak gazdasági, hanem politikai értékmérésre és politikai javak cseréjére, békekötésre (korrupció és paktum!) is alkalmas, hamar általánosították e képességét, s minden, a megvalósíthatóság magánbirodalmába tartozó jószág magánértékének a mérésére és a cseréjére is felhasználták. (...) Egyetlen problémája volt csupán ennek a sokfunkcióssá vált modern pénznek, hogy a különféle (gazdasági, politikai, szociális és kulturális) pénzek még korlátlanul cserélhetõk voltak, s ez bárkinek lehetõvé tette, hogy a pénz szabályozó, azaz hatalmi funkcióját gyakorolja. De a globalizáció ezen a nehézségen is úrrá lett; a modern alrendszerek között átjárást teremtõ, s azok folyamatait szabályozó pénzt hierarchikusan széthasította. Ennek eredményeként alakult ki a parapénz, amelynek a gazdasághoz már semmi köze sincs. Ezzel azonban a pénz nem veszítette el önmagát, sõt, ekkor lépett igazán elemébe.

Levetette gazdasági álruháját, és annak mutatja magát, ami. A pénz már nem a gazdasági folyamatok közvetítését és szabályozását szolgálja, megvált ezektõl a funkcióktól, s ‘tiszta hatalompénzzé’ lett. A pénzcsinálás szenvedélye sem hunyt ki ezzel a változással, sõt, ekkor lángolt csak fel igazán: ettõl kezdve a több pénz több hatalmat jelentett, és a hatalomból már semennyi sem elég. A piac csak a globalizációban szûnik meg. A globalizációs hatalompénz ugyanis tetszés szerint átváltható a modern gazdasági pénzre, ám ez fordítva nem mûködik: a nemzeti gazdasági pénz már nem váltható át a hierarchikusan magasabb szinten honos globalizációs hatalompénzre. A világpiac csak egy üres szólam a globalizáció korában. Itt már olyan hatalom létrejöttét kísérhetjük nyomon, amely nem az egynemû javak újraelosztását ragadja magához, hanem mélyebb szintre hatol, s ott erõszakkal alakítja a maga érdekei szerint a folyamatokat.

Az értékek meghatározására szerez hatalmat, és ha ezeket az értékeket össze-hasonlíthatatlanná teszi, azzal eléri célját: a kifosztás maximalizálását. Ennek megfelelõen a globalizációban a piac helyére az értékmeghatározáson alapuló kifosztó hatalom lép. A globalizáció számûzte a költségkalkulációt és a profit-maximalizálást, velük együtt a gazdasági racionalitást is, és mindezt a hatalmi racionalitással helyettesítette. A globalizáció célja már nem egyszerûen csak a profit-maximalizálás, hanem - a kifosztással - a hatalom maximalizálása.

A globalizációs világtársadalomban már nem létezik gazdálkodás. A hatalmi racionalitásnak alávetett kifosztó mechanizmusok ugyanis eltérítik az értéktõl a nemzetközi cserét, s a hatalmi racionalitásnak vetik alá. Ennek következtében az alávetett nemzeti társadalmakban sem klasszikus modern gazdálkodás folyik, hanem hatalommaximalizálás szempontjai szerint módosított nemzetközi csere-értékeknek akarják megfeleltetni a nemzeti gazdasági teljesítményeket. Így ezen nemzeti társadalmakban nem a nemzeti jövedelmeket maximalizálják, hanem a hatalmi racionalitásnak engedelmeskednek.

A modern piacgazdaságot legyõzte a globalizációs hatalomgazdaság.

A globalizációs világtársadalomban már nem létezik a szó modern értelmében vett politika. A globalizációs világtársadalom a nemzetállamok feletti hatalmát olyan intézmények révén gyakorolja, amelyeket a politika-tudomány nem szokott a politikai hatalom körébe sorolni. Ezek az intézmények a modern értelemben vett demokratikus intézményektõl minden ízükben különböznek. Ez azonban nem változtat azon: rá tudják kényszeríteni másokra az akaratukat, azaz a modern értelemben is hatalmi intézmények.

Az értelemalkotás az a hatalmi tevékenység, amely túl van a puszta közvetítésen, túl van az erkölcsi kötelezésen is; - ez alkotja a valóságot, amelyben élünk: ha krisztusi szavaink vannak, akkor keresztény világ, ha pogány szavaink, akkor állam elõtti világ, ha meg materialista szavaink, akkor modern vagy globalizált birodalmak lakói vagyunk.

A globalokrácia felismerte: a hatalmát csak akkor tarthatja meg, ha kiragadja a magánemberek hatalmából azt, hogy maguk értelmezhessék a mindennapjaik eseményeit.

Az értelmezési erõszak - tiszta szimbolikus erõszak. A világ-televíziók, a világ-filmek, a mega-reklámok - mind az értelmezési erõszak nem legitim hatalmi intézményei - arra szolgálnak, hogy megkérdõjelezhetetlenül, sõt, szabadságunk mindenek feletti bizonyítékaként mindig azt a diktált valóságot építsék fel és építsék újjá, amely a szupranacionális globalokrácia belsõ harcai mindenkori állásának vagy épp pillanatnyi szeszélyének felel meg. Ezeknek a hatalmaknak a birtokosait és mûvelõit senki sem választotta, és bizonyosan állítható: nem is választaná meg arra, hogy a sorsát eldöntõ határozatokat hozzon. Globalizációs értelemben attól váltak nem legitimmé ezek az erõszak-szervezetek, hogy meg-fordították a legitimációs viszonyt. Már nem foglalkoznak sem hihetõ ígéretek megfogalmazásával, sem az eltérések elfogadtatásával. Ehelyett egyfelõl az ígéretekhez igazítják a valósággal ellentétes nyilvános értelmi létet, másfelõl a választópolgárok szociális karakterét, azonosságát újra meg újra átépítik, hogy a maguk véleményeként vallják a beteljesületlen ígéretek és a deklarált értelmi valóság kényszerazonosságát. A globalizációs nem legitim hatalmaknak állami hatókörû jogosítványokra van szükségük. Ezek nélkül nem rendelkeznének azzal az erõvel, amely felnyitja a nemzeti államok szuverenitás-védõ hatalmát - ez a nyitott társadalom globalizációs jelentése. Ezen nem legitim globalizációs világ-hatalmak zavartalan mûködésének a nemzeti szuverenitás az egyetlen gátja. A nem legitim globalizációs erõszakszervezetek akkor tudják kifejteni hatásukat, ha ‘konszolidált’ belpolitikai állapotok vannak egy-egy nemzeti államon belül. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a látványos, minden ígéretet megcáfoló kifosztást és azonosság-átalakítást a globalizációs világtársadalomnak alávetett nemzeti államok polgárai nagyobb zavargások nélkül viseljék el. (Vö. pl.: Antall József: ‘Tetszettek volna forradalmat csinálni!’ mondása áttételes jelentésével.)

Manapság a globalizáció elborzasztó sajatosságaként szembe kell néznünk egy, a test elpusztításánál is borzalmasabb fejleménnyel. A test elpusztítása meg-semmisítette, nullpontra taszította az egyes ember létét. A globalizáció viszont - puha világháborús érintkezési módja, kultúrája révén - még e látszólag felül-múlhatatlanul nagy ‘teljesítményen’ is túltesz, s megváltoztatja azt, amit eddig kultúrának neveztünk: egész nemzeti társadalmak, bennük számtalan ember létét negatív emberi létbe fordítja. Ravaszul kifejlesztették a pusztító rombolásnál ‘kifinomultabb’ módszereket is: a testet megõrizték, sõt feltáplálták, ám az egyes személy emberi azonosságát elpusztították. „De szörnyû sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának, sirit húztak az áldozat fejére, levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták, s a legsúlyosabb, leg-szívósabb részét, a nyakbõrt választották le róla. Darabokra vágták, és még gõzölgõ állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. Ez volt a siri. Aki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, s meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belõle. A mankurt nem tudta, ki õ, milyen törzsbõl-nemzetségbõl való, nem tudta a nevét, nem emlékezett a gyerekkorára, az apjára, anyjára: egyszóval többé nem ismerte fel magában az emberi lényt.”

A globalizáció íme ‘tökéletesítette’ a sirit: a puha erõszak és a puha erõszak-szervezetek révén fájdalommentesen, veszteségek nélkül, tömegeken viszi véghez a ‘mankurtosítást’. Sõt, olyan mankurtok lágy mechanizmusos tömeggyártására rendezkedett be, akiket nemcsak egyszer és egyetlen irányban romboltak le, ha-nem tetszés szerinti számban, elõre programozottan újra meg újra, új meg új emberi azonosságok ‘beszélõ szerszámaivá’ lehet tenni. A globalizációt jellemzõ dekonstrukciós kultúrának éppen ennek az emberi azonosság nélküli, negatív létû masszának a folyamatos, irányított újraépítése a magva. A globalizáció nemzetek feletti szervezõdései alá-és fölérendeltséget teremtettek a globalizációs szupranáció és a modern polgári nemzet között: a szupranemzet anyanemzete fölé kerekedett.”

Vác, 2004. december 29.

Czike László