Czike László

Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve

Maradjunk annyiban, hogy – noha rendkívül ellentmondásosnak látszó körülmények között, és igaz az is, hogy megint Amerikából, de – napvilágra került Orbán Viktor hitelrontásának mesteri terve. Mert egyáltalában nem osztom azok véleményét, akik ezt a helyettes-államtitkári hivatalos papírra ráfényképezett irományt igyekeznek „elbagatellizálni”, és ócska amatõr próbálkozásnak állítják be. Persze ma még – az igazságot valószínûleg soha nem tudjuk meg! - az is kérdéses, hogy a hamisítványt fényképezték-e rá a helyettes-államtitkári papírra, vagy egy valódi hivatalos-irat mestertervét fényképezték-e le. A jpg-formátum így önmagában nem ad választ semmire. Az viszont gyanús, hogy hol jelent meg.

Angyaltûz és víruskartács

A Braunt komolyan „a gyanúkampányba” keverõ szöveg ugyanis – „így írja az újság” – ugyanazon az amerikai „Angelfire” tartalom-szolgáltató portálon olvasható, ahol néhány hónappal ezelõtt az emlékezetes „szakerto-90”, echte baloldaliakat még mutatóba sem tartalmazó „ügynöklista” is leszerepelt. Cui prodest? Ez itt az igen súlyos kérdés. Ama listának a közlése nyilván baloldali érdektõl vezérelve történt, ennek az „iratnak” a megjelentetése meg éppen ellenkezõleg? Hihetõ ez? Egy amerikai kommunikációs website direkt arra szakosodik, hogy gyanús kiadványok szellõztetésével keverje-kavarja a magyar politikai közélet fortyogó ganéját? Ha felmész az Interneten a megadott címre, furcsa-érthetetlen dolgok történnek veled: sehogy’ sem tudsz rámenni a szövegre, amit el akarsz olvasni, az egész képernyõ vadul villódzik, már a mikroprocesszor is az utolsókat rúgja, viszont egyfolytában csak marasztalnak; elkérik az összes személyi adatodat, a lakcímedtõl a személyi számodon át, a TB-azonosítódtól az adószámodig, ugyanis hízelegve közlik, hogy hurrá, nyertél egymillió dollárt, mert te vagy a negyven-ezredik látogató, amibõl persze egy büdös szó sem igaz, mert itt mindenki a negyven-ezredik látogató, aki egyáltalán megpróbálkozik… Aztán a végeredmény? Egyik látogatónak teljesül a vágya – belõle „olvasó” lesz -, viszont a másik sehogy’ sem boldogul: emlékként csakis az elpazarolt Internet-idõ „marad”, meg a kismillió rettenetes internetes vírus, amit egy víruságyúból, sorozatvetõbõl lõnek minden másként gondolkodó számító-gépére, aki kíváncsiskodni merészel, eme nem reá tartozó súlyos politikai kérdésekben…

Virtuális távvezérlés

Vajon lehetséges lenne, hogy immár a tízmillió magyar virtuális távvezérlése is közvetlenül Amerikából, a Föld legszabadabb és legdemokratikusabb országából történik; a magyar belpolitika két gigásza, az MSZP és a Fidesz az angyaltûzön keresztül vívja meg az internacionálé végsõ harcát, elektronikus csillagok háborúja formájában? Mindkét oldal „csatornát” bérelt volna – esetleg állampénzen – egymás lejáratására, a tengerentúli szép új világban? Mindenesetre - noha a konfliktus a „túlérettség” jegyeit mutatja - még sehol nem látszik az alagút vége…

A gyanúkampány fröccsöntõi

Volt egyszer egy Braun Róbert, aki Medgyessy Péter miniszter-elnök tanácsadója lett, holott minden korábbi politikai és egyéb aktivitása csak az SZDSZ-hez kötötte. Igaz, magáról, Medgyessy Péterrõl is elterjedt még miniszterelnökké avanzsálásakor – elég emlékeznünk a Csurka által közzétett „nem hivatalos” életrajzára -, hogy valójában az SZDSZ gazdasági programját hajtja végre. De hát erre a teóriára késõbb alaposan rácáfolt (?), hogy Medgyessyt nyilvánvalóan az SZDSZ buktatta meg. Az az SZDSZ, amely elõbb új miniszterelnököt csinált, azután nemrég „úgy tett”, minthogyha az új köztársasági elnök megválasztásában nem lett volna szintén oroszlánrésze. Szóval ez a Braun hamarosan igen magasra vitte – elõbb Ron Werber munkáltatója lett, majd a két shakespeare-i sír-ásó, Rosner és Silberstern is a keze alá dolgozott. Együtt szõtték egy újstílusú kampányterv selyemszálait, mely majd arra irányult volna (?), hogy Orbán Viktor polgári mezei hadait épp szórványos elõfordulási területükön, az utcákon és a tereken verjék meg. Ám a történetnek hirtelen vége szakadt. Nemrégiben ez a Braun teret és kegyet is vesztett, mivel az SZDSZ-kreálta új miniszterelnök, a Gyurcsány, útilaput kötött a talpára, valami homályos álokokból, amelyeket nyilván – tekintettel az újsütetû magyar áldemokrácia valódi korlátaira – szintén sohasem fogunk megismerhetni. Tény, és ezt a minap a csigatévébõl, a felejthetetlen Havas Henrik által menedzselt Braun-interjúból tudhattuk meg – Braun Róbert most önkényesen politikai parkoló pályára helyezte magát: átmenetileg nem ír és nem írat senkivel kampány-kommunikációsnak álcázott lélektani hadviselési tanulmányokat, mert legújabb üzleti ötletét, a palackozott fröccs gyártását és forgalmazását (eladását) valósítja meg. Ki érti ezt? Gurcsány „elkergeti” az elõdje SZDSZ-es kommunikátorát, miközben például kinevezi a kultúrális örökség miniszterének Bozóki Andrást, aki eredendõen az egész (nemcsak a politikai, de a politológusi szakmai) karrierjét éppúgy az SZDSZ-vezérelte Soros-alapítványnak köszönheti, mint Braun Róbert, sõt mint Orbán Viktor. (Kétségtelen, hogy a két B-betûs fiatalember témaválasztása merõben eltér egymásétól. Míg Braun Amerikában is jól ismert holokauszt-kutató, addig Bozóki fõ szakterülete az anarchizmus.) Persze, ahogy így elgondolkodom, nagy esélye van annak, hogy amint kitelik az ideje, Gyurcsányt is az SZDSZ fogja – Isten adta, Isten elvette - eltávolítani, és akkor majd visszajöhet Braun, hogy egy palackból elõvarázsolt hosszú lépéssel ünnepelje meg az Európai Únió elsõ ultra-liberális (SZDSZ + Fidesz) nagy-koalícióját, mert 2006-tól várhatóan ez következik, Orbán nélkül, és helyette valaki mással…

Braun korábbi inkarnációi

Szóval, visszatérve Braun rejtélyes fel-és letûnéseire; most tehát a fröccs-öntéssel van elfoglalva, de lesz ez még jobb is. Az istenadta liberális õstehetsége biz nem kallódhat el holmi szeszes palackok között. Felmentem az Internetre – ezúttal nem az Angelfire-re -, hogy megnézzem, milyen a dinnyetermés a Braun Róbert varázs-jelige (Google) beírására. Megmutatom, mit találtam. Idõsb Braun Róbert – nyilván csak névrokon – a közismerten szabadkõmûves Nyugat publicistája volt az 1920-as években, két elgondolkodtató cikkét már le is töltöttem, és elolvastam. Az egyik: „Oligarchia a demokráciában” sokatmondó címet viseli. Ebbõl idézek most:

„Már Rousseau (szintén egy klasszikus zenész) is fölismerte, hogy a demokráciát képtelenség úgy értelmezni, mintha abban a vezetés szerepe egyaránt illetné meg a társadalom minden egyes tagját … A helyzet az, hogy nemcsak az autokráciákban (Németországban, Ausztriában, stb.), hanem a demokráciákban is (USA, Anglia és Franciaország) a vezetés oligarchia kezében van.” Tehát így volt ez már akkor is! Elég visszamennünk a ’20-as évekbe, és máris meg-értjük a mát. De nézzük csak tovább, mert érdemes: „A tömegek politikai szervezete a párt. A pártok harci szervezetek, amelyekben vezetésre és engedelmességre van szükség.” Braun nagyon okos: „A mindennapi élet eléggé mutatja, hogy a szervezetlen tömegeket (különösen a magyart!) milyen könnyû az érdekei ellen vezetni. De ennek megvan a határa. Mint Abraham Lincoln mondta: Lehet (el-) bolondítani kevés embert végtelen idõig s lehet bolondítani végtelen embert kevés idõig, de nem lehet bolondítani végtelen embert vég-telen idõkig.” (Ezek szerint a 10 millió „kevés”-nek bizonyul…) De most jön a csattanó: „Nem hisszük, hogy akár csak oly országban is, ahol a demokrácia hagyományai olyannyira újak, mint Német-országban vagy Ausztriában, valami kedvezõ sanszai volnának a a nacionalista diktatúrának … De a proletárdiktatúra sanszai sem jobbak.” Idõsebb Braun Róbert ezeket a meggondolatlan sorokat 1926-ban vetette papírra. Mert azután jött a nácizmus, a II. Világ-háború, s rögtön utána a kommunizmus… S végül: „A hatalom kézbekerítése csakis akkor következhetik be, ha a nép többsége a kommunisták mögött áll… De ha a nép többsége a párt mögött van, akkor mire való a diktatúra?” Nos, mire? De szintén a cikkben áll ennek magyarázata is: „Jó mester rossz szerszámmal is alkothat tökéletest, kontár kezében pedig a legjobb szerszám sem használ.”

Idõsb Braun Róbert – a korai, méltó névrokon – másik megtalált írása „A liberalizmus jövõje” címet viseli, és lényegében L. T. Hobhouse: „A liberalizmus” (1921.) címû mûvének ismertetése.

Minden célzatosság (pl. nomen est omen) nélkül, találtam még egy Braun Róbertet – hogy is élhettek és élhetnek ennyire különbözõ identitású értelmiségiek azonos név alatt?! -, aki történetesen a Kun Béla kormánya nemzetiségi ügyekkel foglalkozó nép-biztosa volt az ún. Tanácsköztársaság alatt.

Kossuth apánk bal-belépése

Aztán – már kicsit elfáradva – kezdtem lemondani róla, hogy a mi Braun Róbertünkrõl is találok valamit, mikor a tekintetem meg-akadt egy feliraton. Tanúsága szerint Braun Róbert – végre igazi! – nemrég meglátogatta az USÁ-ban a detroiti Kossuth-egyletet, a társaság alapításának 20. évfordulóján, és meggyõzõdött róla, hogy az ott élõ magyarok gazdasági, erkölcsi és politikai súlyának elismerése hosszútávon biztosított. Elgondolkodtam. A társaságot 20 éve, tehát 1983-1985. körül szervezhették, alapították. Akkor, amikor – Aczél (Appel) György jóvoltából – viharos gyorsasággal el-kezdtek a korábban „elaltatott” páholyok (40 éves kihagyás után) itthon, nálunk is újraszervezõdni. Talán ez a detroiti is egy itthoni páholy „leányvállalata” lenne? Hiszen viszonylag közismert, hogy Kossuth Lajos az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése utáni amerikai emigrációjában belépett a „Cincinnati” nevet viselõ Grand Orient páholyba, méghozzá épp Detroitban. Megpróbáltam behívni magát, a cím által reprezentált beszámolót is, de minden kísérletem csõdöt mondott. „Not found” – írta ki a program a 10. alkalommal is, lakonikus rövidséggel. Vaj a fejen – kitörölték…

A sorok között

Néztem tegnap éjjel 11-tõl a HÍR-tévén – bárcsak ne tettem volna! – a „Sorok között” címû, legújabb képtelen, és megfejthetetlen koncepciójú beszélgetõs mûsort. Ezúttal a politikai marketing volt „terítéken”; - ennek ürügyén faggatta Hankiss Ágnes és Gíró-Szász politológus a „Braun-ügyrõl” Kiss Ulrich jezsuita szerzetes papot, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tudós professzora. Semmi újat nem sikerült megtudnom. A hit-tudomány, még mint elfuserált „politikai marketing” akciót sem értékelte, minõsítette az esetet. A nézõnek be kellett érnie egy illatszer-szaktudományos megállapítással, miszerint egy üveg vizet maximum egyszer, vagy kétszer lehet alkoholként eladni: a nép hosszútávon nem vevõ a hamisítványokra.

Csontváry titkos társulatai

Aztán ma délelõtt munka közben megint csak a HÍR-tévé szólt, - valamilyen furcsa, önsanyargatási „céllal” bekapcsolva hagytam. Amikor nem akarom, hogy új gondolatokkal zavarjanak – elég, ha elbírok a magaméival -, akkor bekapcsolom valamelyik televíziót, ami gondolatûzõnek tökéletes. Valami szintén cseppfolyós mûsor arról szólt, hogy ketten, egyikük Alpári-Végh, publicista a MN-tõl – Csontváry Kosztka Tivadar festõmûvészi nagyságáról, majd írói nagyságáról elmélkedtek. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Alpári-Végh Csontváry egyik írásából idéz. Megdöbbentem: tõle eddig ilyeneket nem olvastam, igaz, most is „a másét” olvasta fel. Szó szerint nem jegyeztem meg, de arról szólt, hogy „és akkor titkos társulatokat alakítottak (az nem derült ki, hogy kik!) az égvilágon mindenféle anyagi termelõ, kereskedelmi és egyéb „földhözragadt” tevékenységekre, hogy elpusztítsák, leöljék, megsemmisítsék – fõleg valami mérgekkel – az emberiséget.”

Éljen a profitráta!

Hiányérzetem támadt, mikor hirtelen abbahagyta és megállt a kés a levegõben. És akkor eszembe jutott, mi is hiányzik a végérõl, és rögtönözve a következõ befejezést ötlöttem ki: „És akkor titkos társaságokat alakítottak – ezeket tudományos, mûvészeti, kulturális és környezetvédõ társaságoknak álcázták -, hogy elhülyítsék, szellemileg is degenerálják az emberiséget, még mielõtt igavonó baromként közös karámba zárják õket, mert ez a megoldás minden önkormányzatnál és az autonómiánál is lényegesen olcsóbb, és akkor elvileg a csillagos égig nõhet a profitráta. Hogy elérjék minden idõk legmagasabb profit-rátáját, vagyis a római birodalomét. A legolcsóbb munkaerõ tehát a (kamat)rabszolga: termelékenysége a legmagasabb.”

A fejléces papírtolvaj

Mármost ami a „bizalmas munkaanyag” mibenlétét illeti, nem az a lényeg, hogy ki írta, meg merre, meddig, s egyáltalán. Az ilyen és hasonló irományok sorsa, hogy idõ elõtt kiderülnek – „amit fülbesúgva hallotok, a háztetõrõl hirdessétek!”, meg hát ugye „a hazug embert elõbb utolérik, mint a sánta kutyát”, mert mindig akad egy titkár vagy titkárnõ kéznél, hogy ha félrenézünk, ellopja a veretes papírunkat -, és akkor az olvasó versenyt futhat a titkok megvalósulásával. Nem az lényeg, hogy ki írta, hanem hogy pont így fog megvalósulni. A paktumoknak – lásd: néhány lapszámmal korábban -, meg a jegyzõkönyveknek (ne lásd sehol) és a lejárató kommunikációs tanulmányoknak az a „karmájuk”, hogy pontról pontra megvalósuljanak. Én Braun Róbert helyében drukkolnék, ne így valósuljon meg. De hát a „drukk” már csak következmény.

Az igazság pillanata

Ha a szekér látszólag jól szalad, közel lehet a vég.

Hogy mi lehet ennek a vége? Mi lesz Orbán Viktor és a nép sorsa? Talán ez már valahol-valamikor eldöntetett. A fák – az égig: nem…

1996. augusztusában a Demokrata hasábjain megjósoltam, hogy õ lesz Magyarország miniszterelnöke. Nem hitte – megírta nekem egy magánlevélben -; a komplett jobboldal körülröhögött, mondva: „Ez lehetetlen, mi jól tudjuk, kicsoda Orbán Viktor!”. Aztán mégis megtörtént. A dolgok kiszámíthatók… A korábbi kételkedõk pedig azonnal rohantak nyalni – én maradtam a jövõ fürkészésénél. Ez nem túl jövedelmezõ, viszont becsületes. Most mire tippelek? Hát a jezsuita atyának részben igaza van. Sokáig nem lehet két vasat mártani a tûzbe: senki nem lehet egyszerre a nép kedvence és hintapolitikusa. Nem szolgálhatsz két úrnak is egyszerre: vagy a Mammont választod, vagy Jézus Krisztust. A földi és az égi karrier „egyszerre abszolválása” csak hiú ábránd, eddig még senkinek se sikerült. Neki sem fog. Vagy a háttérhatalmat szolgálja, vagy ezt a szegény, kisemmizett magyar népet. Vagy szakrális királyfi õ, vagy szupranacionális hamiskártyás. Ha most a népet választja, biztos leváltják. Ha a globális karriert, úgy a nép váltja le. Ha vacillál, ez a „gyanúkampány” fogja minden maradék hitelét tönkretenni…

Most egyet tehet, a néphez fordul újabb hitelért. (Ezt is teszi.)

Ha nem kér elég hitelesen, - az sem segít rajta, ha kiderülne, hogy õ az Osztrák-Magyar Monarchia legitim trónörököse.

Igazi királynak kell lennie - különösen, mert recseg-ropog az Únió.

Ez az utolsó válaszútja, több már nem kínálkozik.

Vác, 2005. június 18.

Czike László