Czike László

A JEZOWSKI-TESTAMENTUM

Jezowski édesapja - teljes nevén Jezowski Leó - 93 éves korában szívrohamban váratlanul elhunyt. Már beszélni sem tudtak egymással, - így Jezowski nem tudta, hagyott-e hátra apja végrendeletet, s ha igen, hol. Eleinte megfeledkezett az egész dologról, ám a temetés után, s miután már minden adminisztrációt is elrendezett - eszébe jutott: át kellene már néznie édesapja fiókjait, iratait, hogy a teljes anyagi és szellemi hagyatékát maradéktalanul áttekinthesse; s ha talál írott végrendeletet, mindenben teljesíthesse apja végakaratát.

Néhány órán át céltalanul keresgélt, mindenfajta konkrét prekoncepció nélkül. Ha akkor abbahagyja a kutatást, talán minden marad a régi kerékvágásban, s az élete nem bonyolódik még az eddigieknél is tovább. Megszokta már, hogy afféle ringli-spilben ül, melyet valakik szaporán forgatnak, hogy neki percnyi nyugta se legyen és kifejezetten hiányolta volna, ha aznap nem történik valami újabb ‘atrocitás’. A keresést nem adta föl, így hát csak magára vethetett a nem várt következmények miatt! Az egyik fiók hátsó szegletében talált egy furcsa kis kulcsocskát, amelyre egy baljós jelentésû nevet véstek: Hiram. Jezowski mélyen elgondolkodott. Az édesapjával sohasem beszéltek rejtett dolgokról; ám õ mégis sejtette, hogy apja ‘valaki’ -, de ez a név másra, Hiram Abifra, a szabadkõmûvesekre utalt. Minden út Rómába vezet, gondolta, majd rájött, hogy inkább - Jeruzsálembe. Forgatta a kis kulcsot kezében, de semmi ötlete nem volt, vajon mit nyithat. Aztán eszébe jutott, hogy apja évekkel ezelõtt beszélt neki egy titkos széfrõl, mely a hálószoba falában, az ágy fölött lógó ‘Az utolsó vacsora’ festmény reprodukciójának háta mögött, éppen Arimateai József feje alatt nyílik. Egy hegyes szeggel kitapogatta, hol ‘puha’ a kép, majd beledöfve meglelte a széf zárjának kulcslyukát. Óvatosan betolta a kulcsot, mely éppen a résbe illett. Nagy meglepetésére a nyitott széfben semmi mást nem talált, csak egy díszes könyvet (bõrkötés, arany felirattal), mely édesapja nevét tüntette fel szerzõként, az Okatootáia - Petõfi versérõl elnevezett - Könyvkiadó gondozásában. Felnyitotta a szép könyv fedelét, mely ‘A Jezowski-örökség’ titokzatos címet viselte. A töltõtollal, szálkás betûkkel írott ajánlás jóhírt hozott, a testnek feltámadásáról. Jezowski elértette: ‘Feltámadt volna? -, hiszen még alig halt meg!’. Aztán egyet lapozott. Ekkor a könyvbõl egy félbehajtott és teleírt papírlap hullott ki; neki szóló levél, amely a ‘Végrendelet’ címet viselte...

Röviden, csak a lényeget összegezve apja sorai egy õsi titokról, a származásáról lebbentették fel a fátylat; valami olyasmirõl, amirõl eddig halvány sejtelme sem volt! Kiderült, hogy már évek óta halott édesanyja anyai ágról - hiteles családfa is bizonyította ezt - Anjou-származású leány volt; így a történelmi Meroving-dinasztia vérvonalát örökítette át egyetlen fiára is. Ámbár ami ‘az egyetlenséget’ illeti; e tekintetben még sûrû meglepetések vártak fõhõsünkre... Amikor apja és anyja összeházasodtak, édesapja felvette a legkevésbé sem magyaros hangzású Jezowski nevet; kizárólag azért, hogy születendõ fiúgyermekük már eleve saját nevében hordja Jézus nevét - miként fent, úgy lent -, amint szent vérét az ereiben. A végrendelet beszélt egy rettenetes titokról is, amelyrõl idejében értesülni fog...

Jezowskiban megdermedt az addig hevesen zubogó vér, - s a könyv a szõnyegre hullott. Kiesett belõle egy zárt boríték, anyja írásával, szintén neki címezve. ‘Fel-bontandó apád halála után, s ha már a végrendeletét is elolvastad!’ Felnyitotta, és lélegzet-visszafojtva habzsolni kezdte édesanyja posztumusz üzenetét...

Itt az ideje, hogy megismertessük a Kedves Olvasóval Jezowski fõhõsünk teljes nevét, mely a továbbiakban fatális (?) ómenné terebélyesedik ki. A név: Jezowski Barnabás. Édesanyja üzenete olyan volt, mint egy segélykiáltás a múltból. Csak úgy lehet röviden jellemezni, hogy még Jezowski stabil idegrendszere számára is több volt a soknál! Megtudta, hogy édesanyját (kinek keresztneve Magda volt) 18 évvel ezelõtt munkába menet, a metrón rejtélyes körülmények között elrabolták, s csak annyira emlékezett, hogy valami barlangvasúton utazva, elkábítva messzire vitték, majd mély önkívületébõl felocsúdva egy hajó fedélzetén találta magát egy fehérköpenyes férfitársaság közepén. Közölték vele, hogy klónozott petesejtet ültettek a méhébe; s mindaddig a hajón kell maradnia, ameddig a magzatát meg nem szüli. Egyikük nevét sem sikerült ‘azonosítania’, de mintha gyakran hallotta volna megszólításként az ‘Anti....’ professzor szóösszetételt. A hajó legtöbbnyire a part közelében horgonyzott, vagy lassan haladt tova különbözõ irányokba, majd visszafordult, s kezdõdött megint elölrõl a látszólag céltalan le-fel cirkálás. Az édesanyja sokáig nem is sejtette, hogy hol s merre járnak, mígnem a tengerrõl a szárazföld felé bámészkodva egyszer csak felismerte az olasz partokat. A kilenc hónapos együttlét alatt elrablói egyáltalán nem bántak rosszul vele, a kiszolgálás pedig igen jónak volt mondható: gyakorlatilag minden finomsággal ellátták, ami szem-szájnak ingere. Valami ‘Anti....’-termelésû vörösbort adtak inni étkezéskor, amit ‘sangrijának’ neveztek, noha ízre nem hasonlított spanyol megfelelõjére. Ha a fedélzeten éppen összetalálkozott az ‘orvos-csoporttal’, kaján-huncutul ujjukkal mutogattak rá, miközben a ‘rosslyne’ angol (?) szócskát ismételgették, amit lelki-furdalásában ‘rosszlány’-nak értelmezett. Jezowski anyja problémamentesen ki-hordta és megszülte kényszerû magzatát, akit - még hallotta - Jakabnak neveztek el, majd elvették tõle, hogy soha ne láthassa többé. Hat héttel késõbb visszavitték elrablásának színhelyére, a budapesti metróra, ahonnan gond nélkül hazatalált. A vele történtekre hosszú hónapokig egyáltán’ nem emlékezett - talán elektrosokkal törölték az emlékezetét -, így férjének, Jezowski apjának sem magyarázhatta el, hol is volt több mint tíz hónapon át. Majd mikor az emlékképei apránként vissza-tértek, mély depresszióba zuhant, amelybõl csak nagynéha, órákra tért magához. Még megírta édes fiának, Barnabásnak szóló levelét, borítékba tette, lezárta és átadta férjének, hogy majd egykor a saját végrendeletével együtt ‘juttassa’ közös fiuk birtokába. Majd öngyilkos lett. Jezowski ekkoriban több éves tanulmányokat folytatott Amerikában, s fogalma sem volt a valódi eseményekrõl, ha furcsállotta is, hogy szülei leveleiben mindig az apja írt az anyja nevében is. Úgy tudta, hogy édesanyja baleset áldozata lett... Jezowski édesapja tehát meghalt, anélkül, hogy valaha is megtudhatta volna, mi történt valójában a feleségével, Magdával. Mivel nem bontotta fel a borítékot; a titok csupán Jezowski Barnabás kezében oldódott meg... Kezében a levéllel, - hõsünk mélyen elgondolkodott. Ember-klónozás 17 évvel ezelõtt? És milyen céllal, és miért pont az õ édesanyját rabolták el? És kik? Azonnal megérezte, hogy a történetben szereplõ neveknek valamiképpen különös jelentõségük van, de sehogyan sem tudta összerakni a mozaikokat egy egységes képpé. Aztán a fejéhez kapott, amikor rádöbbent, hogy õ Barnabás, a klónozott ‘féltestvére’ pedig: Jakab! Mert eszébe jutott, hogy az esszénus, vagy gnosztikus evangéliumok tanúsága szerint két ikertestvér-Jézus volt; - Jézus-Barrabás, akit a rómaiak keresztre feszítettek, s Jézus-Jakab (Igaz Jakab), aki ikertestvére halála után (saját haláláig) a Jeruzsálemi Egyház vezetõje lett...

Amíg a gondolatai ekként kavarogtak, megszólalt a rádiótelefonja. A vonalban Mesznyik Koszmer volt, a Nemzetközi Barlangász Szövetség elnöke. „Te Barna, itt van nálam egy fiatalember Olaszországból, aki azt állítja, hogy ikertestvéred! Nem tudnál beugrani hozzám, megvárunk!” - mondta. Jezowski ráállt, s elindult Dél-Budáról Óbudára. Nem mondhatjuk, hogy repült volna a boldogságtól...

Közben újra csak gondolkodott: „Azért ez nem semmi! Szép kis hagyaték maradt rám az apámtól! Anyámat elrabolták, klónozott ‘féltestvérem’ van, nem tudjuk kinek a testébõl való, anyám öngyilkos lett, apám meghalt, míg mit sem sejtett az igazságból; én meg most útban vagyok a NeBaSz felé és fogalmam sincs róla, ki az, aki az ikertestvéremnek hazudja magát? Mit akarhat tõlem, és fõleg mért ‘a Barlangászoknál’ akar velem találkozni?! Érzékeny orra azonban a langyos szélben már megérezte saját karmája, a kérlelhetetlen végzet szagát...

Mesznyik Koszmer elnökön, aki kiismerhetetlen tekintete ellenére mindig ura volt önnön és szûkebb-tágabb környezete helyzetének; - ezúttal némi zavarodottságot látott tükrözõdni. Azt sem tudta, melyik lábára álljon. Kiszaladt Jezowski elé a folyosóra, hogy ne érje meglepetés ifjú ‘féltestvérével’ kapcsolatban: „Te, Barni, ez a te fél-öcséd kiköpött olyan, mintha te lennél, 16 éves korodban, - persze, csak, ahogy visszamenõleg elképzellek! Fantasztikus!” - mondta álmélkodva. Aztán együtt beléptek Koszmer hivatali szobájába. Jezowski megtántorodott a fiatalember láttán. Gyakorlatilag ‘egy idõutazóval’, a kamaszkoron már túl lévõ ifjú önmagával nézett farkasszemet! Üdvözölték egymást, majd leültek. „Kedves Bátyám! - kezdte Jezowski öccse - Kérlek, ne csodálkozz, és ne gyanakodj, - én valóban a te kései ikertestvéred vagyok! Mindjárt megtudod, miként lehetséges ez, bár már most, jó elõre megjegyzem, hogy a megbízatásom abszolút titkos - ezért is jöttem, s hívtalak ide a NeBaSz épületébe, hogy profánok semmiképpen ne zavarhassanak. Noha errõl a beavatatlanok semmit nem tud(hat)nak; az ember klónozása már jóval hamarabb sikerrel járt, mint azt bárki is gondolná. Én magam a ‘Rosslyn-projekt’ néhány legelsõ, de semmiképp sem ‘prototípus’-klónjainak egyike vagyok. Tizenhét évvel ezelõtt álmodban a hajad alól, a fej-bõrödbõl vettek ki észrevétlenül (feltûnés nélkül) néhány hibátlan sejtet, melyek egyikébõl lettem. Elrabolt édesanyád hordott ki és szült meg egy, már akkor is a Földközi-tengeren cirkáló hajón. A klónozó projekt vezetõje - talán hallottad a nevét - bizonyos Severino Antinori professzor; az én szellemi-alkotó, más szóval ‘konstrukciós’ apám.” - fejtette ki küldetését. „Hogyan bizonyítod, hogy az én klónozott ikertestvérem vagy?” - tudakolta Jezowski rezignáltan. „Majd este, csak Neked, a szállodában megmutatom!” - válaszolta ‘Jakab’.

Mesznyik Koszmer csak nézett, mint a moziban. Hol az egyikre, hol a másikra pislantott sandán, és alaposan ki volt akadva. Éppen 17 éve volt a Nemzetközi Barlangász Szövetség nagymestere - nagyjából azóta, amikor Jezowski Jakab megszülethetett. De sem a projektrõl, sem a klónozás sikerérõl, sem ikertestvérek küldetésérõl nem értesült soha. Kezdte kényelmetlenül érezni magát, mint akit be-ültettek a hintába holmi profánok. „Gyerekek! Ne ba....tok ki velem! - kiáltott fel a NeBaSz elnöke - Én ebben az egészben csak úgy hihetek, illetve vehetek részt, ha elõbb megszerzem a Royal Society, a Máltai Lovagrend és a Prieuré de Sion jóváhagyását. Addig kénytelen vagyok úgy kezelni mindkettõtöket, mint a saját magán-barlangomba kvázi betolakodó illetéktelen profánokat, akik visszaélnek a vendégszeretetemmel, s szakrális illetve közmondásos toleranciámmal!” - ezzel nagy dérrel-durral kiment a másik szobába, s ott elkezdett telefonálni. A két, egy-mással úgy 17 évnyi fáziskésésben lévõ Jezowski-iker fürkészve nézte egymást. Koszmer meglepõen gyorsan visszatért; az arcán hivatalos, hervadt mûmosoly: „Az említett barlangász hatóságok furcsa módon mindenrõl tudnak, s elismerték a küldetéseteket. Kértek engem, hogy mindenben legyek a segítségetekre. Sikerre fel, viszontlátásra!” - mondta, s maga elõtt kitessékelte a Jezowski-fivéreket.

Jezowski Barnabás elgondolkozva kísérte el ‘öccsét’ a közeli szállodába, amely ‘A Hiúz Szeme’ beszédes névre hallgatott. Felmentek a lifttel Jakab szobájába, s kényelembe helyezték magukat. „Nos, hogyan bizonyítod?” - kérdezte Jezowski. Ikeröccse felállt a fotelbõl, egyik bõröndjéhez lépett, s kivett belõle egy olyasféle szerszámot, ami elsõ ránézésre elektromos hajnyírónak látszott. „???!” - „Ne félj, semmi rossz nem fog történni! - nyugtatta Jakab - Csupán annyi az egész, hogy a koponyatetõdön, a kálvárián egy kicsit belenyírok a hajadba!” - „Jó, de utána pedig én a tiédbe!” - válaszolta Barnabás. Miután megtörtént a hajtincsek ‘eltávolítása’, Jakab erõsfényû kis zseblámpát vett elõ, Barnabás kezébe nyomta, s lehajolt: „Világíts a fejemre, mit látsz a bõrömre bélyegezve?” - „666; - ez az Antikrisztus jele!” - kiáltotta Jezowski. „S most leolvasom a tiédet! - így Jakab - 144000, az elõre kiválasztott Szentek száma!” - a lámpa kialudt, sötét csend lett.

„Mi ez az egész, mi történik velünk?!” - kérdezte reszketve Jezowski Barna.

„Te nem olvasol Újszövetséget? Tessék, nézd, itt áll a Jelenések Könyvében!” - mutatta a bátyjának Jakab a megfelelõ szövegrészt.

Csak nézték egymást szótlanul, a hangulatlámpa halovány világánál.

Aztán a szállodai telefon csörrenése törte meg a szakrális csendet, a portáról.

„Jezowski urak? Vendégeik érkeztek! Lejönnek, vagy felmehetnek?” - hangzott.

„Jöjjenek fel, várjuk õket!” - felelték egybehangzóan.

S az ajtóban kisvártatva megjelentek, arcukon széles mû-mosollyal David Rocke­feller és Habsburg Ottó.

Te jó Isten! A Jelenések Könyve! A János-jövendölések!

Az Antikrisztus és a Világállam! – gondolta a sokat olvasott Jezowski Barnabás, és a döbbenettõl kiakadva, ájultan roskadt a szõnyegre.

Vác, 2006. május 22.

Czike László