Czike László

Az építési tervrajz

Jezowskinak igencsak hosszú idõbe telt, amíg meg tudta emészteni a Barlangász Szövetségnél tett spontán látogatását, röviden: bükki kalandját. A legelsõ esethez képest az alapvetõ változást az a nagyon is elgondolkodtató tény jelentette, miszerint akkor felébredt; az utóbbi eset után azonban nem. A Bükkbõl távozóan - évtizedek óta kialakult szokásaitól eltérõen - egy mátramelléki falusi csehóban egymagában felhajtott elõbb egy grogot, majd egy másikban egy méregerõs dupla feketekávét, melyek mellett órákig elücsörgött, a történteken töprengve. De mivel semmire sem jutott - s ezúttal sajnos nem is ébredt fel! -; visszaszállt kocsijába és hazafelé indult, vezetés közben mélyen elgondolkozva: mit is mondjon otthon...

Világosnak tûnt számára, hogy két, rosszabbnál rosszabb választás elõtt áll. Ha mindent õszintén elmond a feleségének, - vagy egy szavát sem fogja elhinni, vagy (ami még rosszabb) összevész vele, amiért olyasmibe keveredett, amire cseppet sem volt felkészülve, s amitõl az asszony elõre óvta. Jezowskinak egyáltalán nem hiányzott, hogy egész hátralévõ életében - „Én megmondtam neked elõre!” címû - korholásait hallgassa. Ezért úgy döntött, hogy az igazat nem mondja el; sõt, egy olyan rablómesét fog otthon elõadni, amiben szó sem esik az õ beavatásáról. Jól tudta pedig, hogy az elsõ hazugságot majd követi a többi, s ettõl kezdve az élete kettõssé válik: egy látszatéletre a feleségével, - illetve egy kalandos valódira. S jó, ha mindezt hosszútávon is elviseli tudathasadás nélkül. A gondolatai szanaszét csapongtak. Az agya valóságos darázsfészekként zsongva, igyekezett minél elõbb feldolgozni a friss élmény-zuhatagot; bár a feladat a rengeteg ellentmondás miatt meglehetõsen megoldhatatlannak látszott. Jezowski számára a legdöbbenetesebb felismerést az jelentette, hogy amit eddig ‘való(s) világnak’ hitt, az nem létezik; s helyette egy álomvilág az igazi, amelyben a ‘hivatalos élet’ szereplõi egészen más karaktert alakítanak, mint akik a szürke, hétköznapi ‘valóságban’. Úgy érezte; - soha nem fogja kiheverni, amit látott; és soha nem tud többé megbízni egy másik emberben, hogy valóban az, akinek mutatja magát. Viszont szembe kellett néznie a nyilvánvaló ténnyel, az immár megváltoztathatatlannal: szabadkõmûves lett...

Még hazaérése elõtt eldöntötte, hogy nem akar beleõrülni ebbe az egészbe; ezért tulajdonképpen nemcsak a felesége elõtt fog hallgatni, hanem mindenki más elõtt is; - sõt, saját magában sem tudatosítja a történteket, hiszen egy emberben kettõ személy nem lakhat együtt békében, pláne az eredeti személy akarata ellenére.

Nagy nehézségek árán, de sikerült betartania, amit megfogadott. Ugyan hetenként egyszer kénytelen volt bevenni lefekvés elõtt egy eunoctint, hogy aludni tudjon; mert enélkül az agya - mint a végtelenített, bûvös körben járó számítógép - csak és kizárólag a megold(hat)atlan problémák, ellentmondások tisztázására fordította a teljes kapacitását, ami Jezowski teljes fizikai és szellemi kimerüléséhez vezetett volna. Nehéz heteket élt át. Sosem lehetett biztos abban, hogy aki másnap felkel, az ugyanaz az ember, aki elõzõ este lefeküdt. S várta-várta, hogy mi fog történni.

Két hónapig nyugodtan ‘emészthetett’, s már kezdett is idegileg regenerálódni; - amikor egy reggel felhívta telefonon Mesznyik Koszmer, a Barlangász Szövetség múltkori epizódból megismert elnöke. „Találkozót kell megbeszélned az unoka-öcsémmel, Langsdorff Koszmerrel, aki a Budai Vár egyik kazamatájában bérli irodáját, s a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnöke! Jelszóként - errõl ismer majd fel - mondd azt neki, hogy Isten éltesse sokáig születésnapján!” Hát mégse álom volt, folytatódik tovább! - rémüldözött Jezowski; majd higgadtan felvette a telefont, és megbeszélte a találkozót az újabb Koszmer-elnökkel...

Szó, mi szó, - ronda egy novemberi nap volt! Már az éjszaka közepétõl zuhogott, s Jezowski otthon felejtette az esernyõjét. (Honnan is sejthette volna, hogy ennek a napnak az esernyõ lesz a vezérmotívuma?!) Alig szállt ki kocsijából a váraljai parkolóban, szinte máris csuromvíz lett mindene. Így tette meg gyalog a kapuig vezetõ többszáz-méteres utat. Gyanús egy építmény volt már kívülrõl is, de mégis bátran lenyomta a nehéz kilincset, s belépett egy hûvös folyosóra, ahol félhomály és valami orrfacsaró szag fogadta. Ekkor eszébe jutott, hogy már régóta erõsen vizelnie kell; - jobb lesz, ha gyorsan elintézi folyó ügyeit, mielõtt az elmondásnak megfelelõen megkeresi a lepkevadászok irodáját. Tíz-egynéhány lépést tett meg, amikor fürkészõ tekintete egy jobboldali ajtón a „WC”-feliratot vélte felfedezni. ‘Egy életem, egy halálom!’ - gondolta a sötétben, s belépett a nyirkos helyiségbe.

Már kívülrõl is hiába kereste ugyanis a villanykapcsolót, amelyet nem talált meg belül sem. A derengésben (a helyiségnek láthatólag nem volt ablaka) piszoárok sziluettjét inkább csak gyanította, mint valójában látta, - de hogy még biztosabb legyen az elvégzendõ kis dolgában: vakmerõen kétarasznyira nyitva hagyta a WC ajtaját, hogy a beszüremkedõ halvány ‘fényben’ ne érhesse meglepetés. Elvégezte hát a dolgát - azaz éppenhogy csak befejezte volna! -, amikor hatalmas robajlást és elemi erejû vízáram csobbanó lezúdulását hallotta; majdhogynem ledöntötte a lábáról is. Az történt, hogy miközben Jezowskink még a sliccén matatott, minden elõzetes jelzés nélkül (ön)mûködésbe lépett a piszoárok öblítõ rendszere, valódi árvízzel árasztva el az egész helyiséget. Jezowskit övön alul érte az öblítés...

A dzsekije széttárva; - de az alatt deréktól lefelé teljesen elázott a friss csapvízzel vegyes szennyvíztõl. Kifelé távozóban inkább érezte, mint látta, hogy szinte már bokáig tocsog a még mindig ömlõ áradatban. Még csak ez hiányzott! - gondolta.

Elviekben csak két választása volt: vagy hazamegy, s útközben jéggé fagy a vizes nadrágjában (= vese-és/vagy tüdõgyulladás); vállalva a ‘megfutamodás látszata’ kockázatát is; - vagy pedig lemegy ‘a szuterénbe’ az Elnökhöz, megszárítkozni... A józan ész (?!) az utóbbi megoldás mellett szólt; - így Jezowski mély lélegzetet vett, és nekiindult, hogy beteljesítse sorsát. Bizonytalan kopogás után benyitott az ‘Elnök’ táblájú ajtón, s rémületére egy elõszobában találta magát, két titkárnõvel szemben, akik az íróasztaluktól tekintettek fel a belépõre. A másodperc törtrésze alatt még átfuthatott az agyán, vajon mi szüksége lehet a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnökének két titkárnõre (?); azután - mert mosolyogva intettek, hogy az Elnök úr már várja - a táskáját szorosan csöpögõ öléhez szorítva, beslisszolt a szerencséjére éppen kinyíló elnöki ajtón, amelyet maga Langsdorff Koszmer tárt szélesre, a legjobb pillanatban. Beszédesen tocsogó lábnyomok maradtak utána...

Látszólag nem történt semmi, senki nem vett észre semmit; Jezowski pedig simán bejutott küldetése színhelyére. Csak állt; kívülrõl csöpögve, belülrõl pedig mélyen megszégyenítve, büszkeségében megalázva, egy nemecsekként, kétségbeesetten. Továbbra is pajzsként szorította magához aktatáskáját, majd szemrebbenés nélkül vendéglátójára nézett. A szintén Rendbéli Langsdorff testvér külsõre nem sokban különbözött unokabátyjától. Ezek mind egyformák! - gondolta Jezowski, mert a középkorú férfinek ugyanolyan sörte bajuszkája volt, mint azoknak, akiket már eddig megismert. Kezet fogtak; s mindjárt, elsõ látásra össze is ölelkeztek. Isten hozott! - mondta Koszmer, majd visszahõkölt: „De hiszen Te csuromvíz vagy!”... Jezowski kínos precizitással elmagyarázta, mi történt, - s várta a lesújtó ítéletet. „Ajjaj; már egy hete kérem a vizeseket, hogy csinálják meg az öblítõ-rendszert, ám eddig hiába! De nem láttad a ‘ROSSZ!’ feliratú táblát a mosdó ajtaján?! Na, mindegy, ülj le, azaz dehogyis, maradj így, mindjárt kitalálunk valamit!”. Amíg kiment, hogy ‘segítséget’ hozzon; Jezowski körbenézett a 16-20 négyzetméteres szobácskában. A falakon szinte mindenütt, különbözõ fajtájú preparált, kifeszített szárnyú pillangók függtek - nagy, üvegezett dobozokban. Éjjeli és nappali páva-szemek, atalanták, apollók, antiópák, kardosok és fecskefarkúak, halálfejesek, - a formalinhalálban szendergõ, márványmozaik-mustrázatú alkonyati szenderek; sõt, észak-amerikai admirálisok, s tenyérnyi dél-amerikai morfók is. Ekkor Koszmer visszajött, nyájasan mosolyogva - kezében egy nyitott esernyõ. „Drága barátom; az elsõ találkozónkat még az sem ronthatná el, ha mondjuk spontán bevizeltél volna, ami teljesen valószínûtlen. Mert hát ugye nem ez történt: mindenben a mi rossz mosdónk a hibás! Rá se ránts, kérlek, vetkõzz neki, vesd le a nadrágodat, ülj le a székre, s a bejárat felõli oldalról tartsd magad elé az esernyõt - nehogy neglizsében lássanak a lányok, mikor a forró teát hozzák!” Jezowski mindenben vendéglátójára bízta, s az utasítás szerint máris kényelembe helyezte magát. Az enyhén illatos, vizes nadrágot a tûzforró radiátorra terítették száradni, amitõl már 5-10 perc múlva vizeldeszagú párával telt meg a szoba levegõje, mire kinyitották az ablakot. Tudták: a rövidebbre tervezett beszélgetés megnyúlt idõtartamát ettõl kezdve már nem a mondanivaló hossza, hanem a nadrág száradási ideje határozza meg... Megitták a teát, s kíváncsian fürkészték egymást. „Kérdezz csak bátran, ha valamit nem értesz!” - szólt Koszmer, mintegy olvasva Jezowski tekintetében.

„Mondd, ez a lepkevadászat valódi, vagy csak álca?” - „Itt minden valódi; de mindennek kettõs valódi értelme van: egy külsõdleges, meg egy rejtett. Minket, s az egész Rendünket kettõs finanszírozás élteti - egyrészt a Magyar Tudományos Akadémia az állami költségvetésbõl, másrészt Rendünk tagjai, mint szponzorok a vállalati támogatásukkal.” - „???”. - „Légy nyugodt, minden rendben van, a dolog abszolút szervezetten mûködik. Ha valaki netán ‘vizsgálódni’ akarna - ami eleve kizárt esemény -, csak teljesen szabályos támogatási és tagi szerzõdéseket talál, valamint teljesen hétköznapi számlákat és átutalásokat. Egyébként minden fontosabb hivatal, intézmény megfelelõ vezetõ pozíciójában a Rendünk tagja ül; - aki természetesen jól ismeri az aktuális azonosító jelzéseket, szimbólumokat. Ma (s még közel egy évig) a kardoslepke van érvényben; amely iraton a pillangó szerepel, azt zöld (gyorsított) úton kell elintézni, mindenfajta ellenõrzés nélkül. Tavaly pl. a pöttyös nyakkendõ volt ‘divatban’; - kész röhej, minden jelentõs kultúrösszejövetelen valósággal nyüzsögtek a pöttyös nyakkendõsök!”. Jezowski ránézett a névjegyre, s látta, hogy annak is a jobb felsõ sarkában piros-fehér-zöld, kardos pillangó virít. „De mutatok valamit, hogy formális és átvitt értelemben is megértsd a lényeget! - folytatta Koszmer. Nézz rá, jó erõsen a lepkére! S a képét emeld olyan közel a szemed elé, hogy az orrod hegyével megérinthesd. Bandzsíts egy kissé, amíg a kompozíció két hasonló foltja össze nem csúszik. Ekkor lassan távolítsd a képet, körülbelül 30 centiméterre az orrod hegyétõl. Nézd merõen a kompozíciót, és továbbra is bandzsíts! Néhány másodperc múlva a jobb és a bal szem által látott képek átfedik egymást, és elõtûnik a háromdimenziós kép. Most, így, mit látsz?”

Jezowski szolgaian végrehajtotta vendéglátója utasításait, s meglepve kiáltott fel: „Egy arany rózsakeresztet látok!” - „Nos, mint látod: a lepke az adekvát forma; s a rózsakereszt a rejtett tartalom. Így vagyunk a világgal is: mert kik profánok, szimplán lepkevadásznak néznek bennünket, miközben mi õrizzük az õsi tudást.” - fejezte be tanítását Koszmer elnök.

Ekkor csöngött a telefon. Valamilyen ‘építési tervrajzról’ esett szó, amelyet az Elnök jó elõre megígért valakinek a vonal másik végén. Miután Koszmer letette, Jezowski félve megkérdezte: „Mi az építési tervrajz?” - „A társadalom politikai szerkezetének gyökeres átalakítására irányuló átfogó, új koncepció. Nagyon jó, hogy megkérdezted, látom, hogy komolyan érdeklõdsz a közös dolgaink iránt! Éppen ezért kértelek magamhoz. A feladatod az lesz, hogy készíts ‘építési terv­rajzot’ a keresztény magyar világnézet és a szocialista gondolkodásmód össze­békítésére, és tegyél konkrét javaslatot a személyekre is, akik egy feltételezett nagy­koalícióban együttmûködve vezethetnék az országot!”.

Megbeszélték még, hogy Jezowski jelentkezik Koszmernél, amint a koncepcióval elkészült, s akkor ‘kap tõle’ polgári foglalkozást is, amibõl legálisan megélhet.

A nadrág idõközben megszáradt, s Jezowski felöltözve eltávozott.

Két hét alatt fõhõsünk megírta a „Keresztény szocializmus” címû tanulmányát, amit vaslogikával, legjobb tudása és ismeretei szerint alkotott meg. Ekkor 2000. decemberében jártunk. Elküldte tehát írását a Nemzeti Lepkevadász Alapítvány elnökének, s várta, hogy mi következik. Egy hét múlva jelentkezett is Langsdorff Koszmer, és a megbeszélés színhelyéül megjelölte az egyik dunaparti palotát. Ez a beszélgetés ezúttal igen rövid ideig tartott, és nem egy szobában, hanem a tágas aulában, két oszlop - Jákin és Boáz? - között zajlott le. „Igen értékes a munkád - kezdte Koszmer -, de engedd meg, hogy a végkövetkeztetéseidet ‘módosítsam’! Egyrészt még nem döntöttük el, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt ‘ejtsük-e’, vagy sem. Másrészt viszont, amennyiben mégis ‘leváltanánk’; akkor sem Németh Miklós lenne az egyezményes miniszterelnök (aki keresztény s szocialista is egy-személyben), hanem akkor a Horn-vonal jön vissza, valamilyen formában. Ettõl függetlenül a levezetésed hibátlan; - ám a politika nem tudomány, és nem érzés kérdése, hanem a hatalom mûvészete. Jól jegyezd meg ezt a továbbiakban!”

Jezowski csak állt csalódottan, mint egy anyátlan kisgyermek (motherless child), akinek elvették a játékát. Koszmer távozóban még utána szólt: „Apropó; - amint megígértem, beajánlottalak két multi tanácsadónak: a KPMG-nek és a Deloitte & Touche-nek, majd õk jelentkeznek megbízással nálad!”

Jezowski arca felderült: hamarosan mégiscsak lesz munkája.

Vác, 2003. augusztus 26.

Czike László