Czike László




A szigorúan titkos jegyzõkönyv



Nincs az a hátborzongatóan valószerû history fiction, mely várat­lan for­du­lataiban, kápráztató színességében felülmúlhatná a való­ságot.


Mégis, meg lehet próbálni.


Hátha sikerül.



Olvasható az interneten egy eredetinek, hitelesnek látszó, hiva­ta­los pecséttel, minõsítéssel is ellátott jegyzõkönyv, amely ma is köz­tiszteletnek örvendõ, mi több, a társadalmi elismerés garádicsain azóta még sokkal magasabbra is lépett személyeket hoz összefüg­gésbe egyrészt egymással, másrészt a rendszerváltás bizonyos, el­eddig hivatalosan (a sajtóban) nem ismertetett kulisszatitkaival.


Kelt: 1988. február 11-én, amikor a nemzet még aluszkált.



A jegyzõkönyvben – amelyet úgy 6-8 évvel ezelõtt olvashattam elõ­ször – több név, illetve szervezet is szerepel; olyan konkrétumok, amelyek összefüggései egyszerûen nem lehetnek valaki rosszindu­latú fan­táziájának a torz agyszüleményei, viszont a kirakós-játék mo­­za­ik­kockáit csak olyasvalaki lehet képes helyesen s értelmesen összerakni, aki egyébként is járatos a (magyar) nagypolitika sajá­tosan okkult – vö. pl.: rózsadombi és pártpaktumok, választási-és népszavazások, spontán és rabló privatizáció, olajügyek, körkörös bankkonszolidáció, stb.) háttérmûhelyeiben és mahinációiban, te­hát ismeri azt az általános algoritmust, dekódoló eljárást, mellyel a valós összefüggések, mint rostélyon át a titkosírás szöve­ge, ma­ra­déktalanul elõhívhatók, feltárhatók. Ügynökök, egykori (akkori) szigorúan titkos tisztek nevei olvashatók a jegyzõkönyvben, olya­noké, mint például a Firkász, a Hindu vagy a Festõ.


Etnikai azonosító, és két foglalkozás, mint fedõnevek?


Kik lehetnek õk?



Mint tudjuk: összesen három olyan „hivatalosan is elismert” szer­ve­zet létezik a világon – s így Magyarországon is -, amelybõl egész életen át nem lehet kilépni.



1. Titkosszolgálat


2. Szabadkõmûvesség


3. Maffia



Nem ostobaság feltételezni, hogy léteznek, létezhetnek személyes kapcsolódások, átfedések. Mint tudjuk, a rendszerváltást nevezik „módszerváltás”-nak, „ügynök-rendszerváltásnak”, célozva annak alapvetõ hamisságára, valamint arra, hogy valójában kik is haj­tot­ták végre. Ismeretes, hogy a Kádár-rendszer – legalábbis hiva­ta­­losan – tiltotta a szabadkõmûves páholyok mûködését. A tetsz­halott páholyok felélesztése, mûködésük újra engedélyezése a hír­hedt kommunista szabadkõmûves, Kádár felettes énje, a magyar kultúrát a szintén hírhedt 3 T-vel kézivezérlõ Aczél György nevéhez fûzõdik, akit egyébként mindmáig feltérképezetlen érdekek és szá­lak fûz­tek például a Soros Alapítványhoz, de pl. Antall Józsefhez és Orbán Viktorhoz is. Az ún. rendszerváltással fekete bárány lett a komplett belbiztonsági hálózat (III./III.), de semmilyen pejoratív hatás, bírálat vagy leépítés nem érte a hírszerzõket és a kémelhá­rítókat (III./II. és III./I.); mi több, a rendszerváltó állam ezeket a hálózatokat változatlan állománnyal átvette és mûködteti is, mind a mai napig. Miáltal egyrészt legitimálta, másrészt rehabilitálta is, minden korábbi, a rendszerváltás elõtti tevékenységüket is. Így a kom­munista titkos-ügynökökbõl a haza folytatólagos, autentikus õrzõi, mitikus hõsei, stb. lettek, magyarán szólva megdicsõültek, s ott folytathatták tovább, ahol abbahagyták. Õk voltak/lettek a le­é­pü­lõ nemzetállam és a felépülõ világállam közötti összekötõk. A napnál is világosabb, ám a mai napig leplezett összefüggés, mely szerint a rendszerváltást valójában a rejtõzködõ világállam (pl. a Bilderbergi Csoport) rendel­te meg, úgy, hogy a nagyhatalmak ve­ze­tõ politikusai révén egyeztetett a magyar potentátokkal, akik a feladat végrehajtását természetszerûleg a fedett ügynökeikre bíz­ták. A megegyezés alapvetõ dokumentuma a Rózsadombi Paktum.



A párhuzamos történelem történetírói szerint a titkos paktum alá­í­rói a következõ személyek voltak:



Antall József, az Orvostörténeti Múzeum igazgatója, a rendszer-váltás utáni elsõ, megválasztott miniszterelnök (1990-1993).



Horn Gyula, a reform-kommunista kormány külügyminisztere, a második „szabad” ciklus miniszterelnöke (1994-1998).



Petõ Iván levéltáros, a Szabad Demokraták Szövetsége elnöke.



Paskai László, bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek.



Göncz Árpád mûfordító, késõbbi köztársasági elnök (1990-2000).



Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ elnöke.



Boross Péter, elõbb belügyminiszter, majd miniszterelnök (1994).


Már ami a közismert, hivatalos társadalmi funkcióit illeti.



Jóskabácsi, a rejtélyes történet talán fõszereplõje, akinek a máig õrzött in­kognitója nem véletlen. Lehetséges, hogy a Rózsadombi Paktum szállásadója, de az is lehetséges, hogy a Világállam ok­kult szálláscsinálója (szaknyelven = rezidense) volt.



Õk voltak hát „a valódi rendszerváltó õsatyák”, nem az ifjú, láng­lel­kû „bátor, békés forradalmárok”, amilyeneknek/akiknek Orbán Viktor a Fidesz alapító atyáit mindig is beállítani igyekezett…


Tehette – õ nem írta alá a Paktumot; mint láttuk, ott sem volt.


Node ha nem titkos ügynök, nem szabadkõmûves, nem ávós, nem szálláscsi­náló vagy szállásadó, akkor kicsoda Orbán Viktor?!


Hogyan kötelezheti õt is, egy fiktívnek bélyegzett, ám következmé­nye­iben nemzetsors-döntõ, nagyon is valós paktum minden egyes pontja, ha egyszer nem írta alá? Merthát azért 20 év alatt csak ki­derült, hogy Orbán Viktor sem lehet Csaba királyfi, vagy a szakrá­lis császári trónörökös, jobb-vagy balkézrõl fogant alteregója…



Sándor András írta például Orbán Viktorról, még 1997-ben:


"Orbán Viktort a bilderbergi ‘kerek-asztalnál’ jelölték ki a számunkra, és már javában programoznak is minket, hogy jövõre õt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, s azt higgyük, a mi akaratunk. Megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A baromfigyár leghorn-tyúkjai is azt hiszik, hogy a Teremtõ ketrecbe teremtette õket, automata etetõvel. Nem mintha Orbán Viktor nem lehetne szabad körülmények között is alkalmas a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk õt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját élet-mûködése során termel ki a maga számára egy kormányfõt, vagy pedig valahol elõírják a számára. Ám ha történetesen Kossuth Lajost elõírták volna valahol kormányzó-elnöknek, - minden bizonnyal nem lenne ott a képe ma a szobám falán. Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri mûvészet tudni, ki lesz a bajnok. A Petõ megtette a kötelességét, a Petõ mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövõre maga lesz a fõbizalmi! - Értettem!"



De vajon mi lett az „új” rendszer által számkivetett, megtagadott, utólag „jaj’be rút!”-nak minõsített III./III.-asokkal? Akik mellesleg az elõnevelõi voltak az átvett/befogadott felsõbb ügynökosztá­lyok­nak. Az önátmentõ menekülés hevében komplett ügyosztályok a­la­kultak át szabadkõmûves pá­­holyokká, talán Aczél javaslatára. „Tudunk” olyan nyugalmazott KGB-tábornokról, aki késõbb egy elõkelõ páholy nagymestere lett, de a közéletben nem errõl az „ol­da­lá­ról” vált közismertté. Elsõ embere közvetítõ lett a szolgálatok és a szabadkõmûvesség között. Neki nem kellett belépnie sehová.



Jim Marrs „A titkos uralom” címû könyvében egy bekezdésben u­tal is arra, hogy a fentebb felsorolt titkos szervezetek valójában együttmûköd­nek, vagyis osztozhatnak a világállami hatalomban.


Íme az idézet:



„(...) Nyilvánvaló, hogy az összeesküvések e homályos és szövevé­nyes hálója a valóságnak egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln kijelentették: „Két­ségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett, egységes keretintézmény létezésérõl, amely össze­hangoltan dolgozik a háttérben, gyakran más szervezeteket használva álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem nevez­ték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy ez valójában a Sioni Rendház.” Ezután eltöprengtek a Rendháznak ‘az eu­­rópai ügyek sötét alvilágával’ összefüggõ rejtett tevékenységén, „a­hol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a hírszerzõ ügynökségek között, ahol a befolyásos üzleti körök össze-fog­nak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek ho­mályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kém­ke­dés, a pénzhatalom és a szervezett bûnözés között húzódó határvonalak lassan összemosódnak és egyetlen zavaros ér­dekterületté válnak, melyben Európa kereszténydemokrata pártjai, az európai egységet célul kitûzõ különféle mozgal­mak, királypárti klikkek, újfajta lovagrendek, a szabadkõ­mûves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend és a Vatikán egy hatalmas örvényben egyesülnek ideiglenesen (?!) valamilyen közös cél érdekében.”



Jézusom! - sõt, Jezovicsom! -, a Jóskabácsi, csak nem a Sion Böl­cseinek megbízottjaként adott szállást a Rózsadombi Paktumnak?



Az említett internetes dokumentumot – vajh’ ki tehette fel, milyen okból és céllal? – most, a fenti idézetek tükrében átírtam.



A jegyzõkönyv eme legújabb átirata – az eredeti keretet megõrizve – most arról szól, hogy az eddig már megismert szereplõkön túl, létezik egy titokzatos személy, akinek a kilétét sûrû homály fedi, és aki nemsokára színre lép, hogy beteljesítse vérvonala karmáját.


Ha ez igaz, úgy nagyon jó – ha nem, nos…


Isten irgalmazzon a magyaroknak!


















Tárgy: magyarországi rendszerváltás/fedett azonosságú személyiségek









Jezowski Krisztián személyi dosszié













GLOBÁLIS VILÁGÁLLAM
magyar alosztály



SZIGORÚAN TITKOS!




Elõzmények, tényvázlat:


A Christian Jezowski fedõnevû célszemély very important person, aki még saját maga sincs tisztában származásával, valódi gyökereivel, családi és nemzeti hovatartozásával, nem-hogy bárki más tudná, vagy tudhatná róla a teljes valóságot.


Jezowski Krisztiánt – másik két személlyel együtt – a magyar nemzetben, Magyarországon, a Magyar Köztársaság „állami” felségterületén, magyar néven rejtettük el, önmaga elõl is, - egészen addig a pillanatig, amíg a végidõk közeledtével nem válik szükségessé és indokolttá valódi kilétének a felfedése.


Nevezett célszemély elsõrendû értelemben: cél; de egy másik, fontosabb, és ezért még fedettebb projekt útmutatása szerint eszköz, egy még magasabb cél elérése érdekében. Jezowski sem az egyik, sem a másik küldetésérõl nem tud, - azt hiszi, hogy spontán választották ki valamilyen világállami ügyben.


Feladat:


A fentiek értelmében és messzemenõ szem elõtt tartásával, el kell kezdeni Jezowski Krisztián alapkiképzését, és fel kell õt készíteni a templomos-szabadkõmûves beavatásra, - mielõbb ráállítandó õt arra az útra, amelyrõl többé nincs letérés. Fel-készítése során különös figyelmet és gondosságot igényel az a tény, hogy Jezowski ténylegesen szakrális személyiség. Ez egyrészt azt jelenti, hogy kiképzése és beavatása a legkisebb részletekbe menõen kizárólag „a szabad akaratából” történik, másrészt viszont azt is, hogy új személyiségének kifejlesztése során akár nem várt nehézségek, konfliktusok, sõt, speciális eljárást igénylõ helyzetek is adódhatnak, ha „megszólal a vér hívó szava”. A korai önfelismerést meg kell akadályozni, akár tudatmódosító szerek megfelelõ dózisú adagolásával is.


Jezowski Krisztián felkészítését természetszerûleg csak a leg-avatottabb személyek végezhetik; olyanok, akiket a Rend már hosszú évekkel ezelõtt kijelölt erre a szakrális feladatra.


A célszemély megfigyelését két magyarországi ügynökünk, - a Festõ és a Hindu végzi. Kapcsolatainak szervezésére Jezovics a legalkalmasabb testvér, - szenteljen különös figyelmet arra, hogy a hitünk legkényesebb dogmája, a Baphomet-kultusz, mielõbb Jezowski személyiségfejlesztésének központi elemévé váljék. A pszichológusi feladatokat Jezovecz testvérre bízzuk. Egyes nevek szótövének meglepõ azonossága csak véletlen.



Végrehajtandó az õsi szabadkõmûves eskü terhe alatt.



Készítette: Jóskabácsi Aláírás: Árpibácsi



Jelen jegyzõkönyvet a "Selyemgombolyító" titkos irattárában kell elhelyezni, a Rend „top secret” eljárási szabályai szerint, szigorúan elkülönítve a „Rendszerváltás” és a „Demokrata Fórum”, illetve más projektek bizalmas dossziéitól.











„A világ csak a titok által létezik” (Széfer ha Zóhár)