Czike László

Áloé ás mirha

Azt álmodtam, hogy gyõztünk.

Hogy Gyurcsány és bandája eltakarodott, s elmenekült külföldre.

Állítólag a Gazprom menekítette ki õket Rodostóba, Rákosifalvára.

Mind a 2413-an disszidáltak, ezért nem is maradt kit felelõsségre vonni. Az új kormány általános amnesztiát hirdetett – helyreállt a társadalmi béke. Liberálisok és konzervatívok békejobbot nyújtot­tak egymásnak, de aki békebalt kapott, az sem járt rosszabbul.

„Nem állunk bosszút senkin!” – jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz egymaga kétharmados többséget szerzett, így a kormány­alakításhoz nem volt szüksége koalíciós partnerre. Orbán Viktor s szorgalmas csapata azonnal nekilátott az ország stabilizálásához.

Mindenekelõtt az állami költségvetésben kellett rendet teremteni.

Az új miniszterelnök haladéktalanul, minden jelentõs problémára kiter­jedõ, komplex megoldást kínáló programmal állt elõ, amelyet az Ország­gyûlés egyhangúlag meg is szavazott. A végrehajtás po­zi­t­ív ered­ményei hamarosan meg is mutatkoztak.

A legégetõbb kérdés – amely nem tûrt halasztást – a gazdaság fel­é­lén­kítése volt, hiszen a stabilizáció csak dinamikusan növekvõ GDP mellett képzelhetõ el. A Fidesz-kormány már elsõ intézkedé­sei egyikeként bevezette az egykulcsos adót; ennek megfelelõen az ÁFA, az SZJA, a forrásadó, a kamatadó, az osztalékadó, az ingat­lan­adó és a multik részére idõközben bevezetett „befektetési adó”, va­lamint az egészségügyi járulék és a nyugdíjjárulék mértéke egy­a­ránt, egységesen és egyetlen kulccsal 18 %-ra változott. Az álla­mi költ­ség­vetés bevétele a következõ két év alatt a másfélszeresére nõtt, a gazdasági növekedés mértéke 8 %-ra ugrott fel. Megszûnt a krónikus költségvetési deficit, és szufficitre váltott át. Ez egy­részt azt jelentette, hogy – az idõközben 2 %-ra mérséklõdött inf­lá­ciós ráta mellett is – ugrásszerûen megnövekedtek a közjó (pl. társada­lombiztosítás, nyugdíjbiztosítás, szociális juttatások, nem­ze­ti inf­ra­strukturális nagybe­­ru­házások, állama­dósság-csökken­tés, stb.) ér­dekében mozgósítható és felhasználható erõforrások, másrészt gya­kor­la­­ti­lag felszámolódott a feketegazdaság, a hirtelen megjavult adó­fizetési fegyelem következtében.

Orbán azonnal visszaállította az általános és ingyenes egészségü­gyi ellátást, a helyreállított állami társadalombiztosítás kereté­ben, ami a megelõzõ „átkos” rendszer – az 1990-es rendszerváltó kor­mány által is garantált - egyik legnagyobb közjóléti vívmánya volt. Megszüntette a regionális egészségügyi pénztárak „rendszerét” és „versenyét” is, ami kínban fogant, s a világon semmi értelme nem volt. A gyógyszerek árait a nyugdíjasok által is elérhetõ mértékre csökkentette vissza, a gyógyszergyártókkal történt stratégiai meg­egyezés után. A kórházi ellátás is visszaállt a normális mederbe, - megszûnt a betegek összevissza hurcigálása az országon belül.

A kormány hatékony intézkedéseket tett egyes, már elviselhetet­le­nül, mi több, képtelenül magas közszolgáltatási díjak, elsõként a vil­lany­áramdíjak, a vízdíjak, a távközlési-és tömeg­közle­ke­dé­si dí­jak re­­ális szintre mérséklése érdekében is.

Orbán intézkedett az életszínvonal általános növelése érdekében is. Felemelte a minimálbért havi bruttó 150 ezer forintra; annak reálértéke így elérte az uniós átlag egyharmadát. Emellett felemel­te – volt mibõl, hiszen a GDP növekedése lehetõvé tette! – a nyug­dí­ja­kat, egységesen 20 %-kal, és a visszaállított 13. havi nyugdíj mellett elrendelte a 14. havi nyugdíj bevezetését is. A nyugdíj-kor­határt egységesen 58 évre csökkentette.

A gazdaság az ésszerû és népbarát – élet-és vállalkozásbarát – tör­vények hatásá­ra soha nem látott lendületet vett. Az új adó-és já­rulékrendszer az állami költségvetésre gyakorolt egyensúly-hely­re­állító hatása mel­lett a vállalkozási kedv hirtelen felvirágzását is eredményezte. Két-három év leforgása alatt 800000 új munkahely teremtõdött, szinte a semmi­bõl, ennek eredményeként gyakorlati­lag megszûnt a munkanélkü­li­ség. Orbán új programként meghir­det­te a teljes foglalkoztatás mielõbbi elérését is.

Orbán kiemelt feladatként kezelte a polgárosodás fellendítését.

Meghirdette a nemzeti-népi tulajdonosi programot, melynek kere­tében és révén a magyar nemzeti ipar, mezõgazdaság és kereske­delem újbóli megteremtését tûzte ki célul. Állami alapokat képzett egyrészt népi részvény-csomagok összeállítása, másrészt a családi (mezõ)gazdaságok mûködésének hosszú távú financiális megala­po­­zása céljá­ra. Az uniós pályázati pénzek felhasználását teljesen át­láthatóvá tette, miáltal megszûnt az állami és az önkormányzati kor­rupció. A felhasználás döntõ hányadát a kistérségek, a falu é­letviszo­nyainak a helyreállítására, a vidéki infrastruktúra felfej­lesz­tésére összpontosította. Kitüntetett fontosságúnak ítélte az ál­la­mi ok­ta­tás eredeti színvonalának újrateremtését, mert az elmúlt évtizedek liberális „reform”-mániája gyakorlatilag amerikai szintre züllesztette a magyar közoktatást, annak minden szintjén.

Orbán a vidék életviszonyainak újrateremtése révén megoldotta a cigány lakosság foglalkoztatási és szociális problémáinak jelentõs részét is. Az uniós pályázati pénzek 20 %-át egy speciális alapba különítette el, melyet csak roma foglalkoztatású munkahelyek lé­tesítésére használtak fel. Ez az intézkedés a továbbiakban a pótló­lagos GDP-növelés akcelerátorává, külön motorjává is vált.

A kormányfõ elrendelte: modernizált formában vissza kell állítani a vidék eredeti közellá­tási, közszolgáltatási viszonyait – új kórhá­za­kat is épített és nyitott, és újra megnyitotta a bezárt kistérségi pos­tahivatalokat is. Megszüntette a MÁV és a BKV finanszírozási problémáit is, nyíltan deklarálva, hogy a tömegközlekedés éppúgy kiemelt állami feladat (marad), hosszú távon is, mint az egészség­ügyi alapellátás, amely minden magyar állampolgár alanyi joga.

A GDP dinamikus növekedése generális javulást hozott az ország külkereskedelmi teljesítményében is; megszûnt az immár közel 4 évtizedes „magyar átok”, már ami az export-import mérleg króni­kus hiányát, és ezen keresztül a fizetési mérleg évi, 20 éve átlag 3-4 milli­árd USA-dolláros hiányát illeti, ami eladósodásunk fõ oka. A nemzetgazdaság fizetési mérlege pozitívra váltott, megteremtve az évtizedek alatt reménytelenül felhalmozódott dolláradósságunk valamikori visszafizetésének elvi lehetõségét.

Orbán Viktor és lelkes, hozzáértõ csapata különös súllyal és ered­mé­nyesen valósította meg az állam­adós­ság­­­-kérdés stratégiai meg­ol­dá­sát is, felszámolandó azt az állapotot, mi­szerint a költségvetés 30-40 %-a, sõt, több, mint a teljes személyi jövedelemadó befize­té­sünk is már alig-alig fedezte az államadósság-szolgálatot. Felszá­mol­ta a tartha­tatlan állapotot, amely szerint az állam már csak a kamatok fizetésére vesz fel egyre újabb hiteleket, anélkül, hogy a tõkeadósság valamikori visszafizetésére a leghalványabb reménye is lenne. Sikerült is megállítani a további eladósodást, a hitelezõk megértették Magyarország kivételesen szorult pénzügyi helyzetét, és hozzájárultak az államadósság teljes átütemezéséhez, sõt, még jelen­tõs ka­matkönnyítést is adtak. A külföldi befektetõk, a multik és a nemzetközi nagybankok azonnal átlátták a hozott kormány-intézkedések távlati racionalitását, sõt, sikerült velük még abban is meg­egyezésre jutni, hogy vállaljanak arányos részt a közteher­vi­se­lésben. Magyarország pár év leforgása alatt teljesítette az ún. maastrichti követelményeket, s újból az EU „húzó” országává vált.

A belpolitikában is korszakos változások következtek be.

Mivel nem jutottak a parlamentbe, finanszírozó híján megszûnt az MDF és az SZDSZ, viszont újjáalakult a Kisgazda Párt, és beju­tott az Országgyûlésbe az MSZP-bõl kivált Szociális Platform, az önálló Kereszténydemokrata Párt, valamint a megerõsödött, újjászerve­zõ­dött Szo­ciáldemokrata Párt is. Az MSZP három részre szakadt, tovább szaporítva a parlamentben az 1-2 %-os kis pártok számát.

Magyarország gazdasági és mentális értelemben is feltámadott.

Az EU a továbbiakban követendõ példaként állította eredményein­ket az újonnan felvett országok elé is.

Hazaérkeztünk, Európába.

Csak fel ne ébredjek…!

Czike László