Czike László

Vérgõzös adózás

Néhány nappal ezelõtt közölte a magyar televízió a hírt, miszerint Len­gyelországban az adókötelezettség vagy hátralék ezentúl vér­rel is leróható. Érdekes, hogy közvetlen ismeretségi körömben mindjárt két személy is akadt, aki semmi kivetnivalót nem látott a „korszerûsített” adójogszabályban, az effajta törvényalkotásban.

Nyugdíjas szomszédom – együtt utaztunk a sárga busszal Váctól Bu­da­­pestig -, nagyon jó ötletnek nevezte, és elõadta, hogy õ rend­szeres véradó (de nem véradózó!) volt, mind­addig, amíg „a Surján” meg nem „felezte” a véradók juttatásait. Kérdésemre felhábo­ro­dottan mesélte, hogy a véradóknak „Surján óta” már kettõ helyett csak egy szendvicset adnak, és sör vagy kóla sem „jár”, miként azelõtt. Ebbõl látható, hogy nálunk még a vér is devalválódik.

Mármint a véradók értéktelenednek, a kormányzat számára.

Közismert, ugye, hogy lengyel testvéreink – amióta a ’70-es évek­ben a Szolidaritás "kivívta” az államadósság részleges elengedé­sét és teljes átütemezését, majd, mit tesz Isten, velünk egyidejûleg leváltot­ták a kommunista rendszert – ma már messze elõttünk jár­nak a gazdasági fejlõdésben; lám, most a törvényhozásban is.

Szerintem megszívlelendõ, sõt, kézenfekvõ a vérrel adózás lehetõ­sé­gének Magyarországon történõ mielõbbi bevezetése is, hiszen ezek szerint pénz és vér egymásra átválthatók, konvertibilisek.

Mi az, ami a kettõben „azonos”, közös?

Az, hogy mindkettõ az emberi élet nélkülözhetetlen feltétele – a vér az egyén biológiai létezéséé, a pénz pedig a társadalmi-gazdasági lété, amennyiben az élethez nélkülözhetetlen anyagi eszközök cse­ré­jét, a társadalom „anyagcseréjét” közvetíti, már több ezer év óta.

Pénz és vér tehát ekvivalens, kicserélhetõ attribútumok.

Volt idõ, amikor a legfõbb közvetítõ szerepét az önmagában is ér­tékes arany töltötte be, ám amióta már a bankjegyek többé nem válthatók aranyra – az összes arany eltûnni látszik a vörös cé­gér feneketlen páncélszekrényeiben -, az emberiség minden értéké­nek cseréjét önmagukban értéktelen papír bankjegyek bonyolítják le, melyek nem mások, mint papíron rögzített címletû követelések ar­ra nézvést, hogy a bankjegyek „tulajdonosai” jogosultak a papí­ron feltüntetett értéknek megfelelõ áru és/vagy szolgáltatás eltulaj­donítására azoktól, és azokkal szemben, akik bankjegyekkel – te­hát papíron rögzített, „legitim” követeléssel - nem, vagy csak mér­­sékeltebb mértékben rendelkeznek.

Az arany (mert eltûnt) és az értéktelen papír helyett új egyenérté­kest kellene találnunk, mely önmagában értékes is, és megfelelõ mennyiségben a rendelkezésünkre is áll, tehát képes a kereske­delmi áruforgalom zökkenõmentes lebonyolítására, közvetítésére.

Tekintve, hogy a vérkészletek kezelése, megfelelõ minõség­ben és mennyiségben történõ biztosítása nagyobb körültekintést és gon­do­zást igényel, mint korábban az aranyé, napnál világosabb, hogy ezt a feladatot csak központilag, állami monopóliumként lehetne problémamentesen megoldani. A nemzetállam központi jegyki­bo­csátó bank­ja fokozatosan országos vérellátó és kibocsátó „bank­ká” alakulhatna. Az elsõ lépés persze új adótörvények alkotása.

Példásan rugalmas törvényalkotás esetén a jövõ héten például el is magyarázhatná már a háromnevû ifjúernõs szenior, hogyan is fizessük be az áfát verítékünk vérével, ha már minden kötél sza­kad. Az önadózás is rendkívül egyszerûvé válna – pénz helyett a kis kémcsövekbe lefejt vérünket küldenénk az APEH-nek, a pos­tán „fragile" felirattal ellátott kis függõleges csomagokban. Azt ja­vasolom, hogy a O-ás vér minden cseppje kettõnek számítson, mi­vel nem semmi, ha valakinek 0-ás vére van (példának okáért Jé­zus Krisztus urunk is 0-ás vércsoportú volt, legalábbis a torinó­i lepel vérnyomainak tanúsága szerint. Ha a lepel történetesen ha­mis, úgy Leonardo da Vinci vagy Jacques de Molay, temp­lomos nagymester vére szárad rajta.) Mindemellett a költségvetési hiány leszorítása – a felzárkóztatási program teljesítése - is lényegesen megkönnyebbedne, hiszen soha nem remélt egyszerûsítésekre is sor kerülhetne. Példának okáért az egészségügyi tárcát össze lehetne vonni a Pénzügymisztériummal, a Magyar Nemzeti Bankot pedig az Országos Vérellátó Központtal. Mengelice – aki, mint tudjuk, a mangalica és a tengelice keresztezõdése – megszerezhetné a valóságos mellé a pénzügyi hatalmat is, a fõ tirpák pedig mehetne vissza a színesfémeihez, ami a számára kel­le­mes etni­kai teher. A Mengelice kedveskedõ hangulatú becenév, amely arra utal, hogy súlyosan amorf személyisége ellenére az ud­var­ló ápri­lisi stiglic (stieglitz) csicsergésével fogja nekünk elõ­adni mindazokat a technikai törvénymódosításokat, amelyek lehe­tõ­vé teszik, hogy a 2000 forint vizitdíjat 17-jegyû personal­kód­ra nyíló és záródó kémcsõbe kifejt vérünkkel róhassuk le. Mengelice ettõl kezdve – értelemszerûen kibõvült hatáskörében – a nem adózókat is beterelhetné a közteherviselés szociálisan igazságos medrébe, mert a törvény feljogosítaná arra, hogy a tébé-és adópotyauta­sok­nak egy­a­ránt vérét vegye, ha netán megpróbálnák kijátszani az a­dóhatóságot. Egy–egy kisebb-nagyobb érvágás nem lenne túlsá­go­san nagy, kvázi kiheverhetetlen érvágás egyetlen notórius adópo­tyá­zó számára sem. Bizonyos jól körülhatárolható embercsopor­tok (pl. a nõk, a vérzékenyek, a balesetesek, a mûtétesek, stb.) a havi természetes vérvesztesé­güket leír­hatnák az adójukból, éppen úgy, ahogyan például a zöldséges is leírja kállóként az elhervadt salátát. A vámpírok viszont kötelesek lennének kiváltani a vállal­kozói igazolványt, és extra-adót kellene fizetniük, amit havi 1 hek­toliter 0-ás vérben lehetne meghatározni, mint ahogy például egy vérátömlesztés is extra-adóköteles lenne. A sajátvér-visszatöl­tés­sel doppingoló sportolók önbevallás alapján külön adóznának. Ap­ropó: természetesen minden vérképzõ gyógyszer és élelmiszer árát fel kellene bruttósítani, amelynek számszerû mértéke éppen a termelt (képzett) többletvér-értékével lenne egyenlõ. A kistérsé­gek­ben vérki­adó és vérváltó automatákat lehetne kihelyezni, ame­lyek lehetõséget nyújthatnának idegen vérek magyarrá konvertá­lá­sára is, és viszonylag szolid kamatláb mellett, átmenetileg verej­tékkel higított vérrel lát­nák el a megszorult vérszegényeket.

De a legnagyobb lehetõségeket a külkereskedelemben látom.

Vegyük észre, hogy azok a közgazdasági alapfogalmak, melyek ed­dig évtizedeken át nyomorították a magyar külgazdaságot, egy­szerre semmissé válnának. Nyilvánvaló, hogy azonnal megszûnne külkereskedelmi cserearányaink állandó és folyamatos romlása, hiszen például egy átlagos magyar paraszt és egy Rothschild báró vére semmiben nem különbözik egymástól – a kék vér egyébként ócska blöff, sötétben minden vér piros -, noha nem szorul bizo­nyításra, hogy egy magyar földönkívüli parasztnak nincs 13 vér­vonala, sõt, néha egy se. Tekintve a szerencsés szervi adott­­ságot, hogy vére még egy vagyontalan, állástalan, rendszeres jöve­de­lem és tébékártya nélküli hajléktalannak is van; eset­leges fizetésimérleg-passzívum, vagy a tervezettnél nagyobb mér­té­kû hi­telkamat­-törlesztési kötelezettség felmerülése esetén nem kellene mást tenni, mint egy mobil rabomobillal összegyûjteni az aluljá­rók lakosságát, és gyengéd nyomásgyakorlással (értsd: zsa­rolás) rávenni õket egy alkalmi véradásra, melynek eredménye kor­szerû hûtõtasakokban késlekedés nélkül továbbítható lenne a Vi­lág­bankba vagy közvetlenül a Wall Streetre. Vagy Afganisztánba és Irakba, ahol az angolszász és nemzetközi hõsök vívnak preven­­tív és büntetõ harcot a szintén nemzetközi terroristák tûzfészkei el­len, illetve a világszabadságért, benne a mi demokráciánkért.

Az új adó–és pénzügyi törvények révén elvégre felejthetõvé vál­na közmondásos és történelmi „nyersanyagszegénységünk” is, hiszen a magyar vér a történelem során mindig parttala­nul áradt – má­sok minden bûnéért oktalanul kiontott magyar vér­rel „fizet­tünk” -, viszont az áldozat eleddig még soha nem értékesült, mert eme legfontosabb és szokatlan bõségben rendelkezésre álló valutánk­nak nem volt csereértéke. Mostantól valutabõségben szenvedünk – semmivel nem állunk rosszabbul, mint mások, sõt, évszázados véradói tapasztalatunk, immunitásunk, rezisztenciánk most fog maradéktalanul értékesülni. Az euró bevezetése is feleslegessé vá­lik, hiszen egycsapásra újból a magyar vér válik a legkeresettebb nemzetközi fizetõeszközzé.

Ettõl kezdve csak az számít majd, kinek mennyi vér van a pucájá­ban. Az új adótörvénnyel az úniós pályázati pénzek elosztása is egyszerûsödik; mi több, megszûnik majd Bajnai Gordon monopol­helyzete, hiszen egy ország vérkészlete nem fér el a laptopjában.

Szerintem ezek a lengyelek tudják, mit csinálnak.

Vagy egy úniós biztos megsúgta nekik a jövõt.

Életünket és vérünket a köztársaságért!

Vác, 2008. március 1.

Czike László