Tûnõdés...

De szép is volt!
Négy éve már, hogy egyes becslések szerint egymillióan jöttünk össze az Ország Terén. Nem volt az más, mint látványos tüntetés, melyet évtizedek óta bebetonozott a kommunista bázis.
Nem kezdeményezte az valójában senki, az emberek egész egyszerûen megelégelték a madaras-bolseviki tisztátalanságot.
Az sem ártott volna, ha minden résztvevõ visz magával egy parányi teknõt és egy darabka fehér rongyot, hogy jelképes mozdulattal tisztára mossa a letûnt évtizedek mocskát.
Ámbár, ha meggondolom, az elmúlt négy év mocskának eltávoliításához már jókora tenkõre volna szükség, hogy a balladai Ágnes asszonyt idézve parlamenti bûntársai kimosdassák jelenlegi vezetõinket saját mocskukból. Egyáltalán van annyi fehér lepedõ ebben az országban?
Arra határozottan emlékszem - ez úgy '56-ban volt - a magamfajta kamaszok hirtelen felnõtté váltak, és abból rögvest forradalom és szabadságharc kerekedett ki. Amely lemosta ezt a szégyent!
Ma - más idõket élünk, ám a mocsok lényegében ugyanaz. Vagyis szégyen évtizedek óta tart, és ezzel naponta szembesülünk, amikor kinyitjuk a tévét.
És, azt vesszük észre, hogy nyugodtan lehet szociáldemokrata gúnyában "vidámbarakkozni".
Hogy mi várható a néhány nap múlva esedékes választásoktól?
Igen sok múlik a sajtón
Nemzeti tévéállomás? Ugyanmár! Hiszen láthatjuk, miként szünteti meg a hatalom az õsi szalámitaktikával azt a pár, még nézhetõ mûsort, ha meg mégis marad, felhígul, unalmassá válik.
Most Európa újra csendes.
Jó ez így nekünk?
Ja, hogy ki vezesse, ha történne valami?
Ez nem volt kérdés '48-ban, sem '56-ban, a vezetõt minden alkalommal a helyzet teremti meg. Abból a népbõl nõ ki, amelyik már mer is tenni valamit.
Isten áldását kérem mindannyiunkra
(Czékus Jób)