60 éves a Kossuth-híd

Arany János balladája jutott eszembe, amikor olvastam, hogy 60 éve adták át a második világháború utáni fõváros elsõ Duna-hídját.
Élénken emlékszem, amikor kisgyermekként testvéreimmel megbámultuk a hídon átvánszorgó feketehûtõs, öreg autóbuszokat.
Aztán rá t í z ére jött - '56.
Aznap. amikor a Bem József szobornál ezrek gyûltek össze, igen jó, szinte nyáriasan meleg idõ volt. Nyolcadikos úttörõ voltam, és a koradélutáni napsütésben rövidnadrágban, kiváncsian vegyültem el az embertömegben. Mivel nagyobbnak akartam látszani, ezért fejembe húztam a bátyám otthonról elcsent vasutas-sapkáját. A Bem térrõl, amelyet ekkor már színesedõ lombú fák szegélyeztek, mentünk át a lelkes, mámoros egyetemistákkal, akik számomra már "bácsik" voltak, az Országházhoz. Ott aztán a már sokak által ismert események folyásában, jóval kilenc után örülve, hogy másnap nem kell iskolába menni (amúgy sem készítettem el a másnapra esedékes orosz dolgozatomat), baktattam át a Kossuth-hídon Budára.
Ekkor hallottam igazi, éles golyók süvítését a fülem mellett. Eddig csak a "nagy" Sztálin hõs katonáiról kilószámra gyártott szovjet filmekben hallottam ilyesmit. Gyorsan rájöttem, hogy a nekem szánt lövések a tányérsapkának szólnak, amit a sötétben valaki rendõr vagy ávós-sapkának nézhetett!
Így aztán a sapka nagyívben landolt a vízben, én pedig hazáig - magam mögött szinte porfelhõt kavarva - meg sem álltam.
Ez volt az én elsõ '56-os élményem!
Késõbb más egyebek is történtek, amik miatt szinte órák alatt felnõtté váltunk.
Az orosz dolgozatom - aminek témája az volt, hogy egy Szása Tüskevics nevû pionír kézigránátot dob a fasisztákra - azóta sem készült el. (Remélem, Hajós Teri néni, orosztanárnõ megbocsátotta azóta).
Az is igaz, hogy a mi korosztályunkból kerültek ki azok a fiúk, lányok, akik egy nap múlva igazi benzinesüvegeket dobáltak az igazi fasisztákra.
De ez már másik történet...
(Czékus Jób)