„Akkor diktatúra volt…”

Egy kis szocilológiai ismeret ennek bizonyítására:

Az történt, ugyanis, hogy mire ifjúvá serdült az 1940-es években születettek korosztálya, akkorra már a PÁRT a KISZ és az ágazati SZAKSZERVEZETEK függetlenített apparátusai olymértékben telepedtek rá a gazdaságra, a kultúrára, az élet minden területére, hogy az 1970-es évek ifjúságának már semmi lehetõsége nem volt az önerõbõl való továbbtanulásra, otthonteremtésre, családalapításra, a megélhetésre és … törvényt (1971. évi IV. törvény) kellett hozni az ífjúságról!

2009. okt. 25-én éjjel elküldtem levelezõ-listámra Vukics Ferenc (MSZ) külföldi elõadásait tartalmazó linkeket. Elküldtem anélkül, hogy meghallgattam volna azok tartalmát. Most, miután sikerült meghallgatnom az 1. részt,

http://www.onlinetv.gtk.hu/falcon_tv/tv_mediaplyer.php?servercim=VUKICS_FERENC_BERNBEN_1.flv

melyben Vukics Ferenc - többek között egy olyan közbeszólásra, hogy "akkor diktatúra volt" - azt válaszolta: "...a kádári idõkben voltam gyerek és nekem boldog gyerekkorom volt. Mert akkor még mûködött a család, amely védelmezõn meg tudta a gyermeket védeni a bûnözõktõl. Ma meg pont ez szûnt meg, a családnak a védelmezõ szerepe és ma már nem tudja úgy elengedni egy szülõ a gyermekét, hogy ne rettegne attól, hogy megerõszakolják, vagy megölik az utcán..." Ennek a részletnek az igazságtartalmát csak részben tudom elfogadni. Ugyanis, azokban a családokban lehetett boldog gyermekkora egy gyermeknek, ahol jó volt a szülõk káderlapja...

Mert bizony, ahol ez hiányzott, ott maga a hatalom erõszakoltatta meg azt a nyomorult gyermeket, aki egy láthatatlan skarlátbetûvel megbélyegezve, rossz káderlappal kellett azt a bizonyos kádár-korszakot TÚLÉLNI!!! Amit oly tragikus módon nehezített az 1956-os forradalom leverését követõ véres megtorlás!

1956-ÉRT EGY EGÉSZ NEMZEDÉKNEK AZ ÉLETÉVEL KELLETT FIZETNIE!!!

Ez a nemzedék (az 1940-es években születettek) amelyikhez tartozók még túl kicsik voltak ahhoz, hogy elmeneküljenek nyugatra a megtorlás elõl, de már elég nagyok voltak 1956-ban ahhoz, hogy emlékezzenek az 1956-os forradalomra. Arra a felszabadultságos- együvé tartozásos- boldogságérzésre, amit már az akkori tíz év körüli korosztály képes volt átélni!!!

Nos, ezért érte a legkeményebb megtorlás 1957-tõl és még 2006-ban is ezt a nemzedéket, és maradékait.

Ezt a nemzedéket szokás "nagy generációnak" is címkézni, mert ez a nemzedék ifjú- pályakezdõ értelmiségije kidolgozta az ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUS címû, társadalomjobbító tervét 1968-ban. Ezt azonban a SZU-ban nem hagyták jóvá és akkor Kádár János kacsintott egyet és azt mondta: "...csináljátok meg elvtársak gebinben!"

Hát, megcsinálták! Lehetett a ledolgozott kötelezõ 8 órai munka után a vállalti GMK-ban, háztájiban - másodállásban, v. fusiban - a másik 8-10 órát, szintén végig robotolni... Az akkori huszonéves ifjaknak nem jutott már lakás sem és bizony, ha nem volt jó a káderlapja, akkor még arra a panelra sem fizethetett be, mert akkorra már elfogytak a kiutalható tanácsi bérlakások és ennek a nemzedéknek már meg kellett vásárolnia 30 éves törlesztõ részletre OTP hitelre, ha aláírt legalább 2 gyermek megszületésének vállalását!!!

A havi törlesztõ részlet egy 47-50 négyzetméteres panel lakásnak 2.600,- Ft volt ugyan, ami bagatellnek tûnik, csakhogy, ennyi volt a havi fizetése egy szakmunkásnak. A feleség, aki otthon volt az akkori nagy vívmány szerinti GYES-en (ami 800 Ft volt) ebbõl kellett volna kifizetni a havi közüzemi díjat és fedezni a megélhetés költségeit. És akkor még az otthoni munkavégzést törvény tiltotta...

Meg egyébként sem voltak ezek a penel lakások alkalmasak az otthoni munkavégzésre! Nem maradt más ennek a nemzedéknek a relaxációra és a rekreációra, mint a gyárkapuba telepített italkimérõknél való lerészegedés! Nem véletlen, hogy ennek a korosztálynak a halandósági rátája a legmagasabb! Bizony, 80-as, sõt! 90-es nénikék és bácsikák temetik 50-es-60-as fiaikat, lányaikat!

És, ami a legaljasabb- sunyi számítása az 1990 utáni mindenkori hatalmat gyakorló pártokratáknak, hogy direkte utaznak arra, hogy ennek a korosztálynak már nyugdíjat se kelljen fizetni!!! Sõt, ha valaki túlélte ezt a kizsákmányoló életmódot, de belebetegedve még eléldegélhetne, mint nagypapa, vagy nagymama már gyógyíttatni se legyen nekik mibõl és hol!

*

Visszatérve az 1971-re, amikor Vukics Ferenc még "boldog" gyermekkorát élte, akkor akkora bajban volt az akkori ifjú nemzedék, hogy TÖRVÉNYT (1971. évi IV. törvény) KELLETT HOZNI AZ IFJÚSÁGRÓL.

Jellemzõ erre a törvénynek nevezettre is a kontraszelekció (hármas „T”=”T”ilt- „T”ûr-„T”ámogat) érvényesítésére való törekvés. Péládul, annak módja, ahogyan „T”ámogatták a NYELVOKTATÁST!

Idézet a törvénybõl: „…A fiatalok nyelvismerete - különösen a jövõ szakemberével szemben támasztott irényt tekintve – népgazdaságilag igen jelentõs." "... a vállalatok szervezzenek nyelvtanfolyamokat és a KISZ szervezet javaslata alapján az arra érdemleges fiatalokat munkaidõ kedvezménnyel, költséghozzájárulással segítsék."

Aki pl. éppen gyesen otthon volt az aktuális kisbabájával, nem volt ÉRDEMLEGES egy ilyen nyelvtanfolyam elvégzésére!!!

A munka melletti továbbtanulást sem támogatta bárki számára a munkahely, hiszen az is káder-függõ volt!

Mit írnak a Törvényben az ifjúság MÛVELÕDÉSRÕLés a SPORTOLÁSRÓL?

"A fiatalok mûvelõdési, kulturális igényeinek kielégítésekor az össztársadalmi cél tehát kettõs: egyrészt a szocialista eszméket és életmódot magáénak valló új generáció kialakítása, a szocialista emberré válás elõsegítése; másrészt a kulturális, mûvelõdési igények sokoldalú kielégítése, a szabad idõ kulturált eltöltésének biztosítása..."

Tetszik érteni, hogy mi volt a "CÉL"? A "SZABAD IDÕ" kulturált eltöltésének diktálása!!! A hogyan megmondása!!! Vagyis, csakis a PÁRT által megszabott módon!!! És ehhez még tessék hozzávenni azt is, hogy az akkori ifjak többségének - fõleg az 1945 utáni „proletárdiktatúra” általi helycserés támadással létrehozott - új munkás-paraszt réteghez tartozóknak NEM VOLT SZABADIDEJÜK!!!

Nem véletlenül válhattak ezek a hatalmas lakótelepek lakásai ÉJJELI MENEDÉKHELYEKKÉ!!!

Abban igaza van Vukicsnak, hogy mostanra azért sírjuk vissza ezeket az idõket, mert akkor legalább HAGYTÁK DOLGOZNI a magyar munkást és parasztot! Most meg minimálnyugdíjon, vagy rokkantnyugdíjon hajléktalanná válva tengõdhet valahol az országban, a saját hazájában!!!

Ifjúsági törvény ide- vagy oda, mégis az 1980-as évek munkássága volt a legszegényebb. Õket érte a rendszerváltozás a legrosszabb szociális helyzetben, mert nem rendelkeztek semmilyen eszközzel (ismereti- kapcsolati- anyagi tõke) ahhoz, hogy a saját életükön változtatni tudjanak.

„… a munkások voltak azok, akik szülõi minõségükben "csak" az élet lángját adják tovább, már ezzel is sokat tettek és tehetnek jövõnkért, mindannyiunk jövõjéért. Ezért, a társadalom felelõssége, hogy a leendõ anyák és apák olyan gazdasági helyzetbe kerüljenek, hogy az otthonteremtési elképzeléseik szorgalmas és kitartó munkával megvalósítható legyen. Hogy a születendõ gyermek egzisztenciálisan ne hozza szüleit halmozottan hátrányos helyzetbe!

Ezt a problémát is taglalja Báthory Zoltán: a "Tanulók, iskolák, különbségek (Egy differenciális tanuláselmélet vázlata)" címû könyvében. Megjelent: 1992-ben a Tankönyv Kiadónál.

Báthory Zoltán olyan statisztikai adatokra hivatkozik ebben, a mások munkáját is összegzõ könyvében, melyek azt bizonyítják, hogy az 1980-as évek szakmunkás rétegének gyermekei teljesítenek a legrosszabbul az iskolákban. A továbbtanulási arányuk egyre kisebb... Az okokat "kutatva" megállapítják a szerzõk: a szegénységgel, az egzisztenciálisan halmozott hátrányos helyzettel magyarázhatók az "alul teljesítések" (vagyis: képességeik szerint többre lennének képesek).

Ez a tény egy másik, politikai ellentmondásra hívta fel a figyelmemet, ami miatt fel kellett tennem kompetenséknek a nagy KÉRDÉST:

Hogyan lehetséges, hogy az 1890-as években, a Magyar Népköztársaságban, az uralkodó osztálynak kikiáltott munkásosztályhoz tartozó népesség volt a legszegényebb?

Erre az ellentmondásra is kaptam részleges magyarázatot az egyik kultúraközvetítés elmélete c. elõadáson. Az elõadó egyetemi tanár az "értelmiségi" fogalmára és "funkciójára" keresett és talált magyarázatot, Szelényi Iván: Az értelmiség az államszocialista társadalmak osztályszerkezetében címû mûve alapján:.

"... a kelet-európai értelmiség nyilvánvalóan nem osztály. Nemcsak hatalmának osztályjellegét nem ismeri fel, de az osztálynélküliség és a megegyezés ideológiáját pártolja, s - ami még nagyobb paradoxon - azt állítja, hogy a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma."

Egy másik alkalommal, a mûvelõdésszociológia címû tantárgy óráján, a helyettes elõadó az 1950-es évekrõl tartott elõadásában kijelentette: "... a proletárdiktatúra nevében, az ötvenes évekre - a kitelepítések, az államosítások, az ellenérték nélküli kisajátítások - az erõszakos, tömeges proletarizálás és kollektivizálás volt jellemzõ." "...ez a korszak is kitermelte a maga elitjét, amelyik meghatározója lett a korszak mûvelõdési irányvonalainak..."

A kultúraközvetítés elmélete tantárgy-tematikájában - az 1960-as, 70-es és 80-as évek könnyebb megértéséhez és megismeréséhez – az ajánlott irodalom jegyzékében (többek között) Pozsgay Imre: 1989 Politikus-pálya a pártállamban és a rendszerváltásban címû mûve szerepelt. Pozsgay így ír a pártállami mûvelõdés-politikáról:

"...Valójában a párt akarata a mûvelõdés területén Aczél György akaratát jelentette." "... Aczél a maga koncepcióját az ú.n. három "T" kategóriájában helyezte el: támogatás, tûrés, tiltás. A harmadik T-t a tiltást, az alkotók igyekeztek eleve, önszántukból elkerülni..." (Püski Kiadó/1993. Bp.)

(Részlet az ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET! - Tiborca története -c. regénybõl)

A pártapparátushoz tartozók közül is sokan belerokkantak, belehaltak… a szocializmusnak hazudott diktatúrába. Ennek bizonyságául olvassunk bele az alábbi szövegbe!

Életutak az MSZMP KB mûvelõdésügyét képviselõk közül

Nagy Miklós (1932–1974) gépészmérnök. 1959-tõl adjunktus a miskolci egyetemen. 1963-tõl az MSZMP KB munkatársa, késõbb alosztályvezetõje; 1970-tõl 1973-ig osztályvezetõ. A Kultúrkapcsolatok Intézete vezetõje (1970-tõl), mûvelõdésügyi miniszter (1973–74). Öngyilkos lett.

Nagy Sándor (1922–1990) kubikus, tanár, író. 1942-tõl illegális kommunista, a háborúban hadifogságba esett. Belépett az új hadseregbe. Az NPP, majd 1948-tól az MKP/MDP tagja. Lapszerkesztõként, kollégiumi nevelõtanárként is dolgozott. 1947-tõl jelentek meg novellái. 1952-ben Sztálin-díjat kapott. 1956. okt.-ben õ is követelte a parlamentben Nagy Imre kormányfõi kinevezését. A forradalomtól megrettent, 1957-ben hûségnyilatkozatot tett Kádárnak, de fönn kívánta tartani az elv igazához ragaszkodó „balos” függetlenségét. 1960–64 közt magyar–történelem szakon végzett Szegeden. 1964-ben letartóztatták, és a „kínai–albán perben” elítélték. 1967-ben szellemileg megrokkanva került ki a börtönbõl. 1967–71 között gyári munkás volt, majd leszázalékolták. (A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.)

Hol voltak a történelmi egyházak ezekben az években? Miért nem álltak ki a nép ezen nehézsorsúvá váló tagjai mellett? Azért nem állhattak ki, mert igen is diktatúra volt! Olyan hivatalokat hoztak létre, melyek ellehetetlenítették a történelmi egyházakat szolgáló- pasztoráló tevékenységet folytató papokat. Úgy járt az egyház, mint a bibliai édesanya, aki – hogy mentse édes gyermeke életét, inkább elengedte a kezét. (Királyok I. Könyve 3. rész, 26. vers)

DIKTATÚRA VOLT, ami intézményesülve valósult meg, létrehozva az alábbi hivatalait:

Idézet a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

Az Állami Egyházügyi Hivatal a magyar állam és a vallásfelekezetek közti egyezmények valóra váltására, valamint az állam vallásokkal kapcsolatos igazgatási teendõinek ellátására 1951-ben létrehozott intézmény. 1989-ben jogutód nélkül megszûnt.

Elnökei

• Horváth János (szül.: 1931) vasesztergályos. 1951-1956. X. 26-ig az ÁEH elnöke

A szocialista korszak egyházpolitikáját tükrözõ irategyüttes az Állami Egyházügyi Hivatal (XIX-A-21) fondja. Az 1951. évi I. törvénnyel létrehozott hatóság az addigi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyházakkal kapcsolatos ügykörét vette át. Az országban mûködõ összes egyház és felekezet felügyelete volt a feladata. Ennek során a legapróbb részletekre kiterjedõen adminisztrálta az egyházi ügyeket, sõt lényegében döntött minden kérdésben, névlegessé téve az egyházak, felekezetek önállóságát. A hivatal önállóságát az 1956. évi 33. törvényerejû rendelet megszüntette, munkáját a rendelkezés hatálybalépését követõen mint a Mûvelõdésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala látta el 1959-ig, amikor is az 1959. évi 25. törvényerejû rendelet elõírásai folytán ismét a Minisztertanács közvetlen felügyelete alá került. Az Állami Egyházügyi Hivatalt az 1989. évi 14. tvr. jogutód nélkül megszüntette. A 162,46 fm terjedelmû irategyüttes a Hivatal nyílt és minõsített (TÜK) iratait egyaránt tartalmazza. Ezek sorában megtalálhatóak az egyházak "támogatásával", ellenõrzésével, befolyásolásával kapcsolatos dokumentumok. A kutatás a korabeli segédkönyvek, illetve a levéltárban készített áttekintõ raktári jegyzék alapján lehetséges. A fondon belül – a nyílt és minõsített iratok mellett – a harmadik nagyobb irategyüttes az úgynevezett Adattár, amely tematikus rendben tartalmazza az egyes egyházakra vonatkozó tanulmányokat, feljegyzéseket, jelentéseket.

Az állami ellenõrzés 1956 elõtti szerveinek elnevezése 1945-1956 között többször változott, a Legfõbb Állami Számvevõszék 1945 és 1949 között keletkezett iratai hiányosan (XIX-A-3; 2,37 ifm), a szocialista korszak állami ellenõrzési rendszerének megalapozását szolgáló 1948-ban létrehozott Közérdekû Vizsgálatok Nyilvántartója iratai töredékesen maradtak fenn (XIX-A-29; 0,84 fm). A szervezet neve 1948-tól Állami Ellenõrzési Központra változott (XIX-A-20; 7,20 fm), majd 1949-ben hozták létre az új állami ellenõrzési szervet az Állami Ellenõrzõ Központ, (1954-1956: Állami Ellenõrzés Minisztériuma (XIX-A-30; 103,46 ifm) elnevezéssel. Ezen szervek iratai fõként vizsgálati jegyzõkönyvekbõl állnak, amelyeket vizsgálati számok szerint rendeztek. A korabeli segédletek, valamint raktári jegyzékek alapján kutathatóak. (1956 után az állami ellenõrzés irányítását a Központi Népi Ellenõrzési Bizottság vette át. Ismertetését lásd fentebb, a XVII. fondfõcsoportnál.)

Kelt: 2010. június 8-án (a 2009. okt. 26-i megfogalmazásaimat felhasználva)

Bóna Mária Ilona