A vágott-virág nemzedék otthontalan hontalansága

(A nyomor szabadsága, vagy a szabadság nyomora?)

Nemrég, egy téli nap reggelén az egyik budapesti pályaudvaron, vonatra várva fül- és szemtanúja voltam egy jelenetnek.

Egy olyan szociális munkás-féle beszédbe elegyedett a hajléktalanok egy csoportjával.

Szociális munkás: "Srácok! Mi a f...t kínlódtok itt? Üljetek föl az elsõ vonatra, szálljatok ki az elsõ faluban és kocogjatok be egy portára! Garantáltan találtok legalább egy olyan özvegyasszonyt, aki szállást, tiszta ruhát, meleg ételt, még "piát" is ad, ha cserébe fát vágtok, behordjátok a téli tüzelõt, rendbe teszitek a portát!"

Hajléktalan: "Menj a p...ba! Mit képzelsz rólunk? Mi világ életünkben pesti vagányok voltunk! Nem fogunk egy asszony szoknyája mellett cikiskedni!"

Hogyan lehet eljutni az ilyen "életfelfogáshoz"?

Feltételezés l./:

Az italbolt volt, szinte az egyetlen hely évtizedekig, ahol munka után együtt lehettek a férfiak, ha úgy "barátin" el akartak egymással beszélgetni. Sajnos ott, viszont az volt a "jó vendég", aki fizetett, mint a "Jani"! Ki nem akart "Jani" lenni, legalább a kocsmában?

Volt, aki két helyen is dolgozott /a kötelezõ munkahelyen, meg a fusiban) és most pedig az utcán él!

Ma már köztudott, hogy a teljesítménnyel együtt járó feszültséget oldani kell valahogy. A kicsi, lakótelepi lakásokban nem lehetett kulturáltan kvaterkázni. Maradt a késõ éjszakáig nyitva tartó kocsma, ahol illett fogyasztani (legalább egy kört a társaság minden tagjának). Így azután az is hamarosan holtrészeg lett, aki egyébként nem akart berúgni. Az ilyen állapotban hazatámolygó férj- apa bizony a vétleneken demonstrálta férfiúi "erejét", meg azt is "illett" megmutatni, hogy ki az úr a háznál!

Az ilyen családokban az anya, feleség nyakába szakadt minden, elõbb-utóbb a megélhetéshez szükséges pénz elõteremtése is. Ekkor már nemigen maradt más megoldás, mint a részeges, garázda férj, apa kirekesztése. Mivel a magyar lakásviszonyok évtizedek óta olyanok - a lakások olyan kicsik, hogy a válás után nem lehet azokat megosztani - a lakás odaítélése a gyermekekrõl gondoskodó félnek, többnyire az anyának történt...

Feltételezés 2./:

Ma sokan emlegetik nosztalgiával azokat az évtizedeket, amikor futószalagon épültek a házgyári panelekbõl a lakások. Szinte gombamód emelkedtek a magasba az átlag 50 négyzetméteres összkomfortos betonkalodákkal a toronyházak. Miért nem válhattak igazi otthonná ezek a lakások? Azért, mert az igazi család hiányzott belõlük! Pedig a GYES (gyermekgondozási segély) intézménye is növelte a "szülési kedvet"...

Miért nem alakulhatott ki egy újfajta családkultusz?

Feltételezés 3./:

Akkoriban - a második világháborút követõ második demográfiai csúcs idején, az 1970-es években - az ember értéke kimerült a munkahelyén betöltött státuszának értékében. Nem csoda hát, ha a gyermeket vállaló nõk valóságos számûzöttek, a társadalmi munkamegosztásból kirekesztettek lettek a "„gyes”-re menéssel. (A közgondolkodás szerint: aki segélyen él, az "ingyenélõ".)

Tehát: a kismamák le voltak kötelezve a segéllyel az államnak és intézményeinek. Ugyanakkor, a segélybõl nem lehetett megélni, pláne nem gyerekkel, gyerekekkel. Így válhattak kiszolgáltatottakká férjeik számára is. Ezzel szemben a férfiak nem voltak büszkék arra, hogy feleségük, gyermekeik, azaz: családjuk van, akirõl képesek gondoskodni. Miért?

Feltételezés 4./:

Azért nem voltak büszkék a férfiak családjukra, mert nekik sem volt a fõállásukban annyi jövedelmük, melybõl lehetséges lett volna egy 2-3 gyerekes család megélhetése, a "betondobozok" törlesztõ-részletének fizetése... A vállalati GMK-k (gazdasági munkaközösségek, valójában: vállalat a vállalatban...) létrehozása, ahol másodállásban - a családtól elvett "szabadidõben"- hozzá lehetett jutni a feleség hiányzó jövedelmének pótlásához, vagy a fusizással keresett pénzek sem oldották meg a problémát. Sõt! Pénzkeresõ robottá degradálta õket. Nem csoda, ha - mint valami szenvedõ ember-áldozatok élték meg életük legnagyszerûbb lehetõségét: a gyermekáldást!

("Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert!" Ez a gondolat egy általam elfelejtett nevû görög filozófus(?)tól való.)

Sajnos ez a nemzedék nem volt képes lélekben is fölnõni a feladathoz, inkább elvált és újra házasodott, meg megint elvált...

Feltételezés 5./:

Miért nem alakulhatott ki végre egy újfajta családkultusz?

Nemcsak az anyagiak hiánya, a lelkiélet, a lelkierõ hiánya, hanem egy több évszázados elõítélet is fellelhetõ a kutakodó számára.

Hiszen voltak kismamák, akik úgy számoltak be ezekrõl az évekrõl (GYES), mint életük legcsodálatosabb idõszakáról:

"Kénytelen voltam - anyagi okokból - visszatérni az õsi, önellátó háztartás-vezetéshez. Szinte mindent magam csináltam. Szabtam, varrtam, cipõt suszteroltam, az elromlott dolgokat, játékokat megjavítottam, felújítottam, fodrászkodtam. Akkor nagyon sajnáltam magam, mert közben évek teltek úgy el, hogy úgy éreztem: elmegy mellettem az élet, mert szinte semmi másra nem maradt idõm!

Ma már úgy gondolok vissza a fodrászolásra is, mint életem legboldogabb idõszakára.

Ilyenkor ugyanis kettesben lehettem gyermekemmel, a kicsi lakás kicsi fürdõszobájában, majdnem olyan meghitten, mint amikor még én fürdettem õt. Azok voltak csak igazán a csodálatos idõk!

Napról-napra látni a szépen fejlõdõ, egészséges testüket: ahogy örülni tudtak a finom, meleg fürdõnek, a simogató anyai kéznek, a gyengéd becézgetésnek; maga volt a boldogság!

Ó, hogy mennyire tudom sajnálni nemzedékem apáit, mert kimaradtak mindebbõl! Részben azért, mert úgy gondolták, hogy az ilyen "gyerek-pátyolgatás az anyjuk dolga", másrészt hangoztatott volt az a felfogás, hogy a gyesen lévõ anya "nem dolgozik", "a legkevesebb, ha ezektõl az asszony-dolgoktól megkímélik férjuraikat"!

A társadalmi közgondolkodás is ezt sugallta, így azután valósággal kirekesztették a férfiakat a családi életbõl.

Mi maradt a férfiaknak azokra az évekre, míg az asszony a "kölkökkel vacakolt"? Maradt: az italbolt, ahol - miután mindenki fizetett egy-egy kört, nagyon jól meg lehetett a "világ folyását tárgyalni", miközben el lehetett jutni a külvilágot (ilyen-olyan diktatúrát, munkahelyi kitolásokat, asszonyi praktikákat, kölyöknyávogást) kirekesztõ részegségig..."

Az "eredmény": szó szerint az utcán hever.

Van-e megoldás? Azt is nemrég hallottam, hogy: "ideológiai válságban van az emberiség, már mindent kipróbált". Azt meg én teszem hozzá, hogy: ...csak az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani.

Pedig csak körül kellene egy kicsit nézni az élõvilágban, addig, amíg példát találhatunk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást!

Budapest, 1997. április 28.

Bóna Mária Ilona