A mostani válság kezdetei 1968-ig nyúlnak vissza 3. rész
- Részletek
- Bóna Mária Ilona
- Találatok: 884
Miért nem jöhetett létre egyfajta CSALÁDKULTUSZ – a GYES bevezetése ellenére sem - ezekben az években?
Talán azért, mert az 1945 után születetteket olymértékben gyökértelenítette el a szocialistának hazudott hatalom és oly mértékben telepedett rá rendeletileg és minden más módon erre a nemzedékre, hogy képtelen volt a MAGÁNÉLETRE, a munkaerejének megújítására, a rekreációra, valamint önmaga minõségi reprodukálására.
Kezdõdött azzal, hogy a lakáshoz-jutás reményében tömegesen kötöttek a (guba-a-gubával, suba-a-subával mintájára) KÁDERLAP-a-KÁDERLAPPAL házasságot.
Az ilymódon mesterségesen létrejött párkapcsolatokat a lakásvásárlás jogának megszerzése miatt legalizálni kellett, hivatalos házasságkötéssel.
Ez azonban még mindig nem volt elég a LAKÁSVÁSÁRLÁSI JOGOSULTSÁG MEGSZERZÉSÉHEZ, mert vállalni kellett elõre legalább kettõ gyermeket…
Valóságos szocialista „tenyészeteket” – KISZ-lakótelepek címmel - hoztak így létre.
Persze-hogy nem mûködtek hosszú távon ezek a kapcsolatok!!! Boldogtalan volt mindenki.
Az akkoriban nyugdíjba menõk meg attól féltek, hogy az õ nyugdíjuk rovására „KAPJÁK” A KISMAMÁK a semmire nem elegendõ SEGÉLY-t!
Egy átlag 47-50 négyzetméteres lakótelepi panellakás havi törlesztõ részlete 2.600 Ft volt. CSAKHOGY AKKORIBAN EGY TELJESÍTMÉNY-BÉRBEN DOLGOZÓ SZAKMUNKÁS havi fizetése 2.600 Ft-ot ritkán haladta meg!
Ehhez jött a gyesen lévõ anya 800 forintos segélye, amibõl úgy-ahogy fedezni lehetett a havi közüzemi (víz-csatorna, gáz-, villany, közös ktg, stb...) díjat.
Ebbõl is következtetni lehet arra, hogy, szinte kivétel nélkül mindenki illegális munkavégzésre kényszerült… Bizony, nem volt ritka, aki párttag létére templomot tatarozott fusiban!!!
A gyermeket nevelõ, elsõ-generációs kismamák voltak teljesen lehetetlen helyzetben, mert 1968 és 1977 között tilos volt a GYES alatt pénzkeresõ munkát vállalni! Hiszen, azért kapta a SEGÉLYT, hogy nevelje otthon a gyerekét! Csakhogy az a segély semmire nem volt elég!!!
A fiatal anyák hamar rájöttek, hogy a szüléssel KISZOLGÁLTATOKKÁ VÁLTAK a férjeik és az egypárti irányítású intézmények számára is.
Súlyosbította a helyzetüket, hogy mindenki az eredeti lakóhelyétõl, szülõhelyétõl a legtávolabb kerülve tengethette életét. Mert a nagyszülõk még szintén dolgoztak – valószínû, hogy az elsõ- és második gazdaságban…ezért nem tudták vállalni az oly fontos unoka-felügyeletet sem.
A közben nyugdíjba menõ, vagy rokkanttá váló idõs emberek szintén magukra maradtak, mert a gyermekek olyan távolra kerültek, hogy a napi 16 órás munkavégzés mellett nem maradt sem idejük, sem energiájuk a szülõlátogatásra és támogatásra… (Hiszen, elõfordult, hogy a viszonylag olcsó tömegközlekedési eszközre sem tudták megvenni a menetjegyet.)
Sõt! A pihenésre, a családdal való MAGÁNÉLETRE sem maradt idejük. Az állandó teljesítménnyel járó feszültséget is alkohollal próbálták meg oldani a hatóságilag engedélyezett, gyárkapuba telepített italboltokban.
A szabolcsi kistelepülésekrõl toborzott nagyvárosok munkásszállón lakó ipari munkásai a hétvégi hazautazáskor a vonaton totál-részegre itták magukat. Elõfordult, hogy az asszonyok talicskával várták az un. „Fekete vonatokkal” megérkezõ, holtrészeg férjeiket!
Aki szeretett volna ebbõl a SZOCIALISTA ÉLETFORMÁBÓL kikerülni, a részeges garázda férjtõl és apától megszabadulni, beadta a válókeresetet és hamarosan elvált.
Amiért ezek a házgyári panellakások csak éjjeli menedékhelyekként funkcionáltak, mert sem gyermekeket nem lehetett benne nevelni, sem ipari munkavégzésre, vállalkozások létrehozására, de még egy-egy baráti, vagy nagyobb rokoni találkozókra- összejövetelekre sem voltak alkalmasak. Arra meg végképpen nem voltak alkalmasak, hogy a válás után meg lehessen osztani…az elvált tulajdonosok között.
Bizony. Elõfordult, hogy a válás után az utcára kerültek ezek a napi 16 órát dolgozó férjek és édesapák!!! Ezekrõl a sorstragédiákról a nagyvárosok terein, aluljáróin és utcáin TÖMEGESEN megjelenõ HAJLÉKTALANOK tudnának mesélni, ha valaki kíváncsi lenne a történetükre!!!
Talán azért, mert az 1945 után születetteket olymértékben gyökértelenítette el a szocialistának hazudott hatalom és oly mértékben telepedett rá rendeletileg és minden más módon erre a nemzedékre, hogy képtelen volt a MAGÁNÉLETRE, a munkaerejének megújítására, a rekreációra, valamint önmaga minõségi reprodukálására.
Kezdõdött azzal, hogy a lakáshoz-jutás reményében tömegesen kötöttek a (guba-a-gubával, suba-a-subával mintájára) KÁDERLAP-a-KÁDERLAPPAL házasságot.
Az ilymódon mesterségesen létrejött párkapcsolatokat a lakásvásárlás jogának megszerzése miatt legalizálni kellett, hivatalos házasságkötéssel.
Ez azonban még mindig nem volt elég a LAKÁSVÁSÁRLÁSI JOGOSULTSÁG MEGSZERZÉSÉHEZ, mert vállalni kellett elõre legalább kettõ gyermeket…
Valóságos szocialista „tenyészeteket” – KISZ-lakótelepek címmel - hoztak így létre.
Persze-hogy nem mûködtek hosszú távon ezek a kapcsolatok!!! Boldogtalan volt mindenki.
Az akkoriban nyugdíjba menõk meg attól féltek, hogy az õ nyugdíjuk rovására „KAPJÁK” A KISMAMÁK a semmire nem elegendõ SEGÉLY-t!
Egy átlag 47-50 négyzetméteres lakótelepi panellakás havi törlesztõ részlete 2.600 Ft volt. CSAKHOGY AKKORIBAN EGY TELJESÍTMÉNY-BÉRBEN DOLGOZÓ SZAKMUNKÁS havi fizetése 2.600 Ft-ot ritkán haladta meg!
Ehhez jött a gyesen lévõ anya 800 forintos segélye, amibõl úgy-ahogy fedezni lehetett a havi közüzemi (víz-csatorna, gáz-, villany, közös ktg, stb...) díjat.
Ebbõl is következtetni lehet arra, hogy, szinte kivétel nélkül mindenki illegális munkavégzésre kényszerült… Bizony, nem volt ritka, aki párttag létére templomot tatarozott fusiban!!!
A gyermeket nevelõ, elsõ-generációs kismamák voltak teljesen lehetetlen helyzetben, mert 1968 és 1977 között tilos volt a GYES alatt pénzkeresõ munkát vállalni! Hiszen, azért kapta a SEGÉLYT, hogy nevelje otthon a gyerekét! Csakhogy az a segély semmire nem volt elég!!!
A fiatal anyák hamar rájöttek, hogy a szüléssel KISZOLGÁLTATOKKÁ VÁLTAK a férjeik és az egypárti irányítású intézmények számára is.
Súlyosbította a helyzetüket, hogy mindenki az eredeti lakóhelyétõl, szülõhelyétõl a legtávolabb kerülve tengethette életét. Mert a nagyszülõk még szintén dolgoztak – valószínû, hogy az elsõ- és második gazdaságban…ezért nem tudták vállalni az oly fontos unoka-felügyeletet sem.
A közben nyugdíjba menõ, vagy rokkanttá váló idõs emberek szintén magukra maradtak, mert a gyermekek olyan távolra kerültek, hogy a napi 16 órás munkavégzés mellett nem maradt sem idejük, sem energiájuk a szülõlátogatásra és támogatásra… (Hiszen, elõfordult, hogy a viszonylag olcsó tömegközlekedési eszközre sem tudták megvenni a menetjegyet.)
Sõt! A pihenésre, a családdal való MAGÁNÉLETRE sem maradt idejük. Az állandó teljesítménnyel járó feszültséget is alkohollal próbálták meg oldani a hatóságilag engedélyezett, gyárkapuba telepített italboltokban.
A szabolcsi kistelepülésekrõl toborzott nagyvárosok munkásszállón lakó ipari munkásai a hétvégi hazautazáskor a vonaton totál-részegre itták magukat. Elõfordult, hogy az asszonyok talicskával várták az un. „Fekete vonatokkal” megérkezõ, holtrészeg férjeiket!
Aki szeretett volna ebbõl a SZOCIALISTA ÉLETFORMÁBÓL kikerülni, a részeges garázda férjtõl és apától megszabadulni, beadta a válókeresetet és hamarosan elvált.
Amiért ezek a házgyári panellakások csak éjjeli menedékhelyekként funkcionáltak, mert sem gyermekeket nem lehetett benne nevelni, sem ipari munkavégzésre, vállalkozások létrehozására, de még egy-egy baráti, vagy nagyobb rokoni találkozókra- összejövetelekre sem voltak alkalmasak. Arra meg végképpen nem voltak alkalmasak, hogy a válás után meg lehessen osztani…az elvált tulajdonosok között.
Bizony. Elõfordult, hogy a válás után az utcára kerültek ezek a napi 16 órát dolgozó férjek és édesapák!!! Ezekrõl a sorstragédiákról a nagyvárosok terein, aluljáróin és utcáin TÖMEGESEN megjelenõ HAJLÉKTALANOK tudnának mesélni, ha valaki kíváncsi lenne a történetükre!!!
