Apró kiigazítás Stoffán úrnak, Nyírõ Józsefhez írt levele kapcsán

Nemzetpolitikus vagyok?

(apró kiigazítás Stoffán úrnak, Nyírõ Józsefhez írt levele kapcsán)

Nagy tisztelõje vagyok Stoffán György írásainak. Köszönöm is neki az írását, amelynek 99 százaléka szívem szerint való. De régebben is elõfordult már olyan, hogy kritikai hangot ütöttem meg, egy-egy mondatával, gondolatával kapcsolatban. Most is élvezettel olvastam sorait, de a politika szóval kapcsolatban a kisördög ismét, finom kiigazításra késztet.(Ha valaki félreértené a „kisördög” kifejezést, akkor bevallom neki, hogy Ördög unoka vagyok, mert a nagymamámat hívták így.) A politika szó egyébként a „polisz ügyeivel való foglalatosságot” jelenti, s mivel a polisz ma a haza, így én szeretnék továbbra is a haza ügyeivel foglalkozni!

Egyébként Csaba testvér alábbi gondolatait olvasva, hasított belém a felismerés, hogy az elõbb említett finom kiigazítás szükséges, így mindenképpen meg kell ejtenem: „Egy kegyelmi pillanatban az ember megtapasztalja, hogy amit eddig nem értett, hirtelen világos lett: megkapta a tisztánlátás ajándékát” Ám nem vindikálom magamnak, hogy megkaptam a teljes tisztánlátás ajándékát, de a kiigazítandó gondolatok kapcsán igen. Stoffán úr írta tehát kitûnõ cikkében, ezt:

„Mûvész, író, költõ ne legyen politikus! Mert a politika — mint ma Kegyelmeddel kapcsolatban is — ok lehet a hazugok, a hazaárulók és a megszálló ideiglenes fõhatalom kezében.”

Csakhogy ezzel nem érthetek egyet, mert ez az önfeladást és a civil politikai térfélrõl való teljes kivonulást eredményezné! Szerintem legyen csak politikus a magyar mûvész, író, költõ, csak ne pártpolitikus legyen, hanem nemzetpolitikus! Mert csak a pártpolitika olyan, hogy az „ok lehet a hazugok, a hazaárulók és a megszálló ideiglenes fõhatalom kezében.”

Ezen állítás ugyanis, talán igaz lehetne a szélsõséges nacionalisták esetében, de nem a patrióta magyaroknál! Ráadásul a pártonkívüli civilek soha nem a rész- (tehát: párt) érdekeket fogják megjeleníteni, hanem nemzetépítõ munkával fogják majd kialakítani a népi nemzetpolitika szervezõdését, azaz magát a nemzetet! Nekünk ugyanis nem azokkal az oláhokkal van bajunk, akik tisztelik a történelem igazságait, az õket becsületesen befogadókat. Stoffán úr írta ezt is: „Politika. Igen, ez az, amely miatt és által háborúzik ma magyar a magyarral.” Ám szerintem nem a politika a bûnös, hanem a vélt érdekharc politikája, amely megosztja a nemzetet, amely szembefordít tisztességes embereket, akik bal- vagy jobboldalinak gondolják magukat. S nemzeteket is szembefordít, mert nem a tisztességtelenség és a tisztesség az elválasztó vonal, hanem ott is a részérdekek centrumai, azaz a pártok! Valahogy így volt ez régebben is, amikor a hívõk tömegei szembe fordultak a másik felekezet tagjaival, amikor a Habsburg érdekek összeugrasztották a keresztényeket is, a nemzetiségeket is, hogy megosszanak minket!

„A normális keresztény magyar ember nem keresi a múltban gyökerezõ és régen semmivé vált ellentéteket, nem acsarkodik, hanem az érték múltbéli mezsgyéjén igyekszik új és új értéket teremteni a nemzet és a haza javára.

De lehetünk-e normálisak egy nem normális világban? Ahol minden eszközt bevetnek ellenünk, hogy ne legyen hitünk, ne legyünk õskeresztények, ne kutassuk hamisított históriánkat, higgyük el történelmünk idegen érdekû megfogalmazásait, s ha ezekkel sikerül bennünket összeugrasztani, akkor nehogy az értékeinket alapként, hanem elválasztó mezsgyeként éljük meg, ezzel ágyazzunk meg a „divide et impera” elvének. Fontos tehát beszélnünk errõl, de sokkal fontosabb kivetni magunkból az acsarkodást olyan témák kapcsán, amelyek nem a régi ellentét keresését, hanem inkább a régi, szilárd alapokra helyezkedõ értékrend megújítását teszi lehetõvé.

S mivel rengeteget tanultam Böjthe Csaba testvértõl, így ismét õt idézem: „A Szentlélek hét ajándékát – bölcsesség, értelem, jó tanács, tudomány, lelki erõsség, jámborság, istenfélelem – tudatosan kérnünk kell.”

Ezért van az, hogy én tudatosan kérem ezen ajándékokat, s remélem is az eredményt, amely a nemzet egysége iránt alázatossá, de „ajándékok” megszerzésére érdemes: nemzetpolitikussá emel majd bennünket.

Szeged, 2012-05-22 Dr. v. Bene Gábor

Ui: mivel Stoffán úr cikke nagyon aktuális, megosztom önökkel!

Nyírõ Józsefhez Stoffán Györgytõl

„Nemessé a király tehet valakit, de székellyé csak az Isten..." — mondta Ön egykor, sok-sok évtizede. Ha megengedi Kegyelmed, én kiegészíteném eme igazságát: Nem csak székellyé, de igaz magyarrá is csak Isten tehet. Ezzel szemben persze sokan vallják magukat magyarnak manapság is, ám ez a „magyarnak vallás” sokaknál erõst hibádzik. Mert a politika belepiszkít a legnemesebb emberi érzésekbe, a hitbe, a magyarságtudatba, és mindenbe, ami érték, és ami az emberi faj, a magyarság, székelység, a kereszténység féltett kincse. Ilyen kincsnek számít kegyelmed is mindazoknak, akik magyarok. Mert „magyar az, akinek fáj Trianon” — mondta Illyés Gyula. Aki átérzi a magyarok, a székelyek fájdalmát, amelyet az elnyomás, az idegen hatalom, a megszálló harácsolók szánnak osztályrészül mindazoknak, akik hûek maradtak a szülõföldhöz… Szülõföld … vajon hányan érzik ma e szó csodálatos terhét, súlyát és felelõsségét, édességét és megnyugtató voltát? Nem sokan Nyírõ uram, nem sokan. Mert e fogalomba, annak gyönyörûségébe is belepiszkított a politika, az ilyen-olyan eszme és pártelkötelezettség. S még valami: az a kommunista diktatúra, amelyet Kegyelmed nem ért meg itt, de hallhatott róla 1953-ig. A népet elbutította a proli ideológia, a gyûlölködés, az értékek szisztematikus rombolása, az elnemzetietlenítés sötét korszaka. Ezért hõbörög Kegyelmed porhüvelyének szülõföldjén való eltemetése ellen a sok, magát magyarnak — mi több! — magyartanárnak nevezõ oktalan egyed. Én szerencsés vagyok e kérdést illetõen, mert sokat emlegetett magyartanárom, Kegyelmed kollégája, Benedek Elek unokája abban a kommunista esztelenségben is volt olyan bátor, és nyolcadik osztályban beszélt Uz Bencérõl, s az õ „keresztapjáról”… és olvastuk a Szépmíves kiadásában azokat a részleteket is Kegyelmed könyvébõl az órán, amely részleteket magam is elolvastattam fiaimmal. Nos, most itt állunk s pezseg a köz, mert van, aki Kegyelmedtõl sajnálja a szülõföld édes súlyát, mások foggal-körömmel harcolnak azért, hogy Udvarhely temetõje legyen Kegyelmed végsõ otthona. Mert e kérdésbe is belepiszkított a politika. Szégyenteljes tiltakozások, lángoló szózatok pro és kontra. És látom magam elõtt, hogy kegyelmed ott ül a Mennyei kávéház teraszán, s együtt mosolyog ezeken a földi ostobákon Wass Alberttel, Benedek Elekkel, Tamási Áronnal és sokakkal, akiktõl távol állna e vita és e politikai elmebaj. Kegyelmedék ott fenn talán csudálkoznak is mindezen, mert az Önök korában bizony nem voltak efféle félbolond, nemzetellenes és aljas viták. Ha voltak, voltak olyanok is, akik leállították az eszementeket… Politika. Igen, ez az, amely miatt és által háborúzik ma magyar a magyarral. Politika, amelynek áldozata sok értékes ember, ami miatt Kegyelmed csodálatos írásait sem olvashatta és ismerhette meg több generáció. Mondják, Ön nyilas érzelmû volt. Kit érdekel… Ön írt. Ön egy olyan korban lett kényszerbõl politikus, amely kor bármelyik oldalát nézzük is, ártott, mert az emberség és az emberiesség háttérbe szorult. Háború volt, s egy megcsonkított, sárba taposott ország érdekeiért az ördöggel is érdemes volt szövetkezni. Ön megtette… De csak így magunk között kérdem Kegyelmedet, Nyírõ uram: mennyivel jobbak azok a gazemberek, akik az ország értékeit önszántukból és jobbára saját boldogulásuk érdekében eladták, a „nagy szövetség” parlamentjében Magyarország ellen acsarkodnak, s „moslékzabálónak” titulálják a nemzetet…, és használati utasítást írnak „hogy bánj a magyaroddal”… címmel. Milyen magyarok és milyen írók, milyen eszmét szolgáló senkik azok, akik ma Kegyelmed végsõ nyugalma ellen hadakozva ártanak a magyarságnak, hazudozásaikkal köpködik a nemzetet, az országot, s Erdélyt? Bolondéria ez az egész Nagyuram! Az Ön nyilassága és ennek a söpredéknek a hazaárulása között olyan a különbség, hogy azt meghatározni sem lehet. Ég és Föld… Ha ott van épp a mennyei kávéházban Márton Áron, Boros Fortunát vagy Teleki Pál gróf, akirõl máig hazudják, hogy öngyilkos lett, beszéljék meg Kegyelmetek milyenné lett Magyarország, s milyenné lett Székelyudvarhely polgármestere. S ha tudnak odafentrõl, hát segítsenek nekünk, mert Kegyelmeddel együtt lassan-lassan az egész nemzetet kitiltják a Kárpátok gyûrûjébõl, s lesznek olyan „magyarok”, akik ennek örvendezni fognak, mert hát a magyar „fasiszta, antiszemita, nacionalista és gyûlölködõ” és még a sírhantja is zavarja a szabadosság és a beteges hajlamok elvbarátait. Tény persze, hogy a nem kommunista és liberális söpredéken kívül van egy másik söpredékünk is e csonkává vált hazában… s ez a söpredék is az Ön nevével harcol amolyan igazi gyûlölködõ és nyilas hangvételben, zsidózva, de éppen olyan keresztényellenesen, mint az elõbbi kettõ. Õk azok, akik Önt, Horthy Miklóst, Zadravecz Istvánt vagy Márton püspököt is lejáratják, hiszen írásaikban és beszédeikben a saját pallérozatlan és primitív stílusban emlegetik Kegyelmeteket, s nyitott kapukat döngetve, mint a részeg prolik ordítozzák, skandálják azokat a jelszavakat, amelyek már a maguk idejében is szalonképtelenek voltak. Ezek nem látják, nem akarják látni, hogy õk a haza és a nemzet legnagyobb ellenségei, mert nincs diplomáciai felkészültségük, s erre igényük sincsen. Nekik a gyûlölet és az erre épített politikai elõmenetel számít. Õk a legjobb partnerei a kommunista és liberális hazaárulóknak. A normális ember viszont nem pártoskodik, nem ideologizál, mert a normális magyar, keresztény embernek egyetlen ideológiája van: a Máriának felajánlott ország és az abban élõk békessége, egymás iránti szeretete. A normális keresztény magyar ember nem keresi a múltban gyökerezõ és régen semmivé vált ellentéteket, nem acsarkodik, hanem az érték múltbéli mezsgyéjén igyekszik új és új értéket teremteni a nemzet és a haza javára. Mûvész, író, költõ ne legyen politikus! Mert a politika — mint ma Kegyelmeddel kapcsolatban is — ok lehet a hazugok, a hazaárulók és a megszálló ideiglenes fõhatalom kezében. (Mindaddig ideiglenes, amíg van, akinek fáj Trianon!) Megszálló fõhatalom… igen, Nyírõ nagyuram, még mindig ott vannak, s egyre jobban hígítják a még megmaradt székelységet, s felvásárolják a gyenge, magyarnak alkalmatlan árnyékszékelyeket is, akik aztán, mint a féreg rágják a múltat, a jelent és a jövõt. Ma Bukarest is hisztériázik, mert az Ön hamvainak szülõföldbe helyezése számukra politikai rendezvény. Ezt sugallták oda a magyarországi árulók, s Udvarhely gyalázatos szellemiségû és nemzetét rugdosó, kollaboráns polgármestere. Kegyelmed nyilas volt és antiszemita — hazudják immár ott is, miközben Isten tudja hány mûhelyükben faragják állami megrendelésre Julius Maniu új szobrait. Õk tudják, mi nem foglalkozunk velük, mert lelkünkben nem vesszük tudomásul az 1920-as döntést. Erdélybe hazajárunk mai is, és hazajárnak majd unokáink is. Azonban jó érzés, hogy félnek Kegyelmedtõl. Egy halott géniusztól, akinek szelleme éppen úgy él Erdélyben és az egész Kárpát-medencei magyar hazában, mint amennyire bizonyos, hogy Ön odafentrõl mosolyog ezeken a balga és erkölcsileg minõsíthetetlen emberi korcsokon. Kegyelmed mosolyog, mert mindent leírt, minden megmondott elõre. Ön tudja, hogy csak egy kávét kell kérnie a ma csillogó mennyei kávéházban, s mire Tamásival való vitája közben kiissza, addigra Magyarország és a magyar nemzet ismét bokrétává lesz Isten kalapján. Mert amit 1945 óta kapunk a Fennvalótól, az bíz’a jogos büntetés, de a büntetés egyszer lejár. S azt, hogy lejár már érzik az Ön ellen balgán acsarkodók, érzi az ideiglenes bukaresti fõhatalom, s megérzi a kollaboráns, tanulatlan hûbéres is, az udvarhelyi polgármester, aki legelõször érzi majd meg, mi jár a nemzetárulónak. Most egy idõre búcsúzom kegyelmedtõl, s kérem, hogy toborozzon odafönn, s adjon jelet Kegyelmed, ha megvan az égi sereg, amely nekünk idele’ erõt és tisztánlátást küld. S ha Kegyelmed rávenné a fentieket, hogy imádkozzanak is e megmaradt, és ezer oldalról szorongatott, megalázott nemzetért…, hát bíz’ az sem ártana...

Stoffán György