Miért verik szét a Magyarok Szövetségét?


"Miért verik szét a Magyarok Szövetségét?"




Ma kaptam kézhez a fenti címen egy írást Szövetségünk belsõ ügyeirõl, s most mondatonként próbálom helyretenni az egyébként jó szándékú írás állításait, hiszen maga a cím is félrevezetõen túlzó. (BG)


„A Magyarok Szövetségét korábban nem tartottuk sokra. A vezetését és indíttatását illetõ kétségektõl eltekintve a szövetség nem mutatott különösebben jellegzetes képet, a nemzeti ellenállás helyett a békegalamb eregetést választotta….”


Aki önön nemzetének szövetségét nem tartja sokra az nincs tisztában sem önmagával, sem a nemzetével. Ez csak azért furcsa, mert szerintünk minden magyar ember születése okán aktív vagy passzív tagja a Magyarok Szövetségének. Bár léteznek olyanok, akiket nem világosítottak fel errõl, s így önzõ individualisták, vagy idegen érdeket szolgáló internacionalisták lesznek, esetleg idegen lelkiségû ideológia fertõzését viselik magukon. Az MSZ azonban érdekvédõ szervezet is, s a munka, becsület, a vesztesek kárpótlása is a feladatai közé tartozik.


Az utóbbiak tudatosítását, a vérszerzõdés valódi tartalmának megismerését, a nemzeti történelem-kultúra terjesztését, valamint a magyar öntudat helyreállítását, (s közvetetten az 1222 és 1231 években született Aranybulla 31. szakaszát, tehát az ellenállás jogát és kötelezettségét) helyre fogják állítani Szövetségünk aktív tagjai!


„A soraikban viszont olyan értéket tapasztaltunk, amit semmilyen más ún. nemzeti szervezetnél…Az átlag tagság ugyanis ott nem nyüzsög, nem okoskodik, hanem szépen csendben dolgozik…”.


Valójában éppen ez a csendes munka az, amelyet szövetségünk felvállalt, s bár az aktív tagok apadása kifejezetten annak köszönhetõ, hogy a gazdasági helyzet miatt egyre többen képtelenek az állami támogatás nélkül mûködõ Szövetségünkben az önként vállalt feladatokat elvégezni. Mindez azonban csak azt jelenti, hogy ésszerûbben kell az emberi erõforrásokkal bánni, jobban szervezõdni, s nem hallgatni az idegen bomlasztás globál-bolsevik mestereire!


„Bár nem ellenállás jellegû munkát végeznek, közösségeik viszont stabilabbak, összefogottabbak, mint a nemzeti radikális szervezetek nyüzsgõ és saját magukkal is elégedetlen csoportjai…”


Ha megvizsgáljuk a passzív ellenállás fogalmát, akkor viszont kifejezetten ellenállási szervezetrõl van szó, amely egyelõre elutasít ugyan minden erõszakot, de az önvédelmi reflexeit folyamatosan erõsíti, hisz az alkotmányos jogtudat: megköveteli a hagyományos jogrendet!


„A részletesen taglalni nem kívánt okok miatt tavaly végzetesen felgyorsult a szervezet szétesése…”


Szerintem viszont egy más jellegû átalakulásnak lehetünk a tanúi, ahol nem központi és közvetlen irányítás, hanem az önszervezõdés válik a mozgalom önvédelemi fegyverévé.


„A vezetésben végeláthatatlan harcok kezdõdtek, volt idõszak, amikor azt sem lehetett tudni, éppen ki a vezetõ. Lemondások, visszatérések, ellenségeskedés, áskálódás. Aztán jöttek a tagság számára érthetetlen rendelkezések, a mûködõ rend felbontása.”


Szerintem viszont épp most alakult úgy az új hét tagú vezetõség, hogy olyan személyek kaptak benne helyet, akik megfelelõ alázattal szolgálják egymást és a közös ügyet, s nem a "vezérre" várnak.


„Régi tagokat a belsõ harcok hevében kirugdostak, mások maguk távoztak, tiltakozva munkájuk ellehetetlenítése ellen.”


Lehet, hogy naivnak fogok látszani, de szerintem e Szövetségbõl soha, senkit sem lehet kizárni, s csak önkizárás lehetséges akkor, ha Tamási Áron gondolata megvalósul: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”! Az alkalmatlan tized vagy személy kizárja önmagát.


„A bomlasztás aztán elérte a helyi csoportokat is. A módszer az ismert. Új emberek tûnnek fel, belépnek, és szépen átveszik a csoport irányítását. Leszavazzák a korábbi vezetést, vagy „frakcióznak”, és önmagukat kiáltják ki hitelesnek, míg az évek óta létezõ csoportra rágalmak özönét zúdítják. Olyan emberek nyilatkoznak hiteles MSZ szervezetként, akikrõl korábban senki nem is hallott.”


Nos, ilyennel valóban találkoztunk, s éppen ennek a megfékezésére javasoltam azt, hogy ez évtõl kezdve minden helyi csoportnak kettõs vezetése legyen. Az alapító (kündü) – aki a csoportot létrehozza, s megszervezi az elöljáró (Gyula) megválasztását. Mivel alapító nem lehet egy személyben Gyula is, így minden esetben a hagyományos, tehát már az õsi idõkben kipróbált és bevált vezetés alakul ki. Mivel a „hatalom demoralizál, tehát ellenõrzésre szorul”, s ezért az alapítónak egyetlen többlet joga az, hogy bármikor kezdeményezhet egy azonnali tisztújítást, ahol vagy megerõsítik, vagy leváltják az elöljárót azok, akik a csoport régi és aktív tagjai. Mivel ezek a csoportok taglétszáma nem haladhatná meg a szokásos kiscsoportokét jelentõsen, így a 16 fõnél nagyobb csapatnak osztódnia kellene. Ezzel olyan MSZ csoportok alakulnának ki, amelyekbe ha új emberek lépnek be és át akarják venni a vezetést, akkor a régiek nemcsak javasolják nekik, hogy alapítsanak új csoportot, hanem a mozgalom szabályzata is ezt írja elõ. Álláspontom szerint csak ilyen formában lehet megakadályozni a pártokra oly jellemzõ: belsõ bomlasztás rendszerét.


„Az MSZ bomlása és belsõ ellentétei azonban olyan mélységûek…Még ha a vezetésükben is vannak talpraesett, jó magyar emberek (mert vannak), olyan mértékû belsõ csatározást folytatnak, mely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a belsõ megújulást.”


Az MSZ bomlása nem erõteljesebb, mint a többi civilszervezeté, de kizárólag külsõ szalámitaktikának az eredménye, s egyáltalában nem olyan mélységû, ahogy az írás ezt sugallja. A vezetésben pedig, soha nem volt a pártokra jellemzõ hatalmi csatározás, s a viták is mára a bölcs megfontolás terepei lettek, s éppen a megújhodást, a nemzetépítés nehéz munkáját szolgálják.


Ez úton is felajánlom, minden megye, minden falu, minden közösség részére, hogy teljesen ingyen, útiköltség nélkül szívesen megyek bárhová elbeszélgetni a Szövetség munkájáról, céljairól, lehetõségeirõl. S ha igény mutatkozik rá, lakossági fórumra is.



Honféltõ szeretettel: Dr. Bene Gábor S. (egy országos elöljáró)


70/360-3595 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.