Kossuth és Petõfi. Tegyük helyre…

Kossuth és Petõfi. Tegyük helyre…

„Keressed a valót! Ez intés vizsgálatra int” Kölcsey Ferenc

Hogyan lehetne a végre a magyarságtudat „büszke gyönyörûségét” visszanevelni a gyermekeinkbe, ha a liberális lózungoktól és a televíziók agymosásától el vannak térítve? Gonda Laci barátom szerint az én mániám az ”önszervezõdés és szemfelnyitó felvilágosítás” nem alkalmas erre, mert nincs idõ hosszadalmas nevelést vagy nemzetépítést megvalósítani. Így az 1848-as márciusi lánglelkûek méltó örököseivé csak akkor válhat az ifjúság, ha gyorsan felnyílik a szeme és vizsgálni kezdi az õt – hazugul, fogyasztói függõséggel, álságos demokráciával – nyomorító világot. Ha ismereteket szerez és az „ami tegnap igaznak tetszett, ma már nem az” igazságát gyorsan felismeri. De vajon képesek-e gyermekeink arra, amit már mi sem tanulhattunk meg a szüleinktõl ? Képesek lesznek-e a helytállásra, a kitartásra, az õszinte önvizsgálatra, küzdelemre? S vannak-e elveik, vagy csak érdekeik?

Az olvasó számára plasztikusan érzékelhetõvé szeretném tenni az igazág/hamisság és a haladás/maradiság erõinek eltérõ szellemi-erkölcsi karakterét, hogy világos képletbõl válasszunk! Tegyünk helyre egypár régóta belénkrögzült tévhitet, öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert a két ellentétpár között a választás múlhatatlan kényszere kopogtat ismét az ajtón. A hatalomelméletek ugyanis nem jutnak el sem az ifjúsághoz, sem a társadalom döntõ részéhez, csak a elitképzõkben lehet e fogalommal találkozni, de ott is csak nagyon óvatosan. Mert a közhatalom birtokosai félnek, hiszen könnyen felismerhetõ, hogy ellopták a közhatalmat. A szavainkat pedig ellopják vagy átértelmezik, mint 2006 erkölcsi ‘forradalmát’ is.

A forradalom szót szoktuk használni 1848-49 esetében, pedig az nem volt forradalom. Közjogi szabadságharc volt, amit fegyverrel kellett vívnunk az alkotmányosságunkat mindig is eltörölni igyekvõ Habsburg-házzal szemben. Ha mégis szeretjük a forradalom szót használni, akkor törvényes forradalmat kell mondanunk, hisz a változás – Petõfiék érdemeit nem megkérdõjelezve – Pozsonyban történt, ahol mindkét ház megszavazta a változás “áprilisi” törvényeit, majd a király (V. Ferdinánd) szentesítette õket. Nem fülke- forradalom volt tehát, hanem törvényes. Viszont törvénytelen volt a király elmozdítása a nemzet megkérdezése nélkül, s a katonai intervenció méginkább. De lássuk mit írt akkoriban Kossuth Lajos Csány László országos biztosnak
V. Ferdinánd király lemondásával kapcsolatban:

„Véleményem: V. Ferdinánd lemondott a császári trónusról. A magyar koronáról nem szól. Tehát vagy azt akarja mondani, hogy Magyarország királya más nem lehet, mint aki császár Ausztriában – ami a Pragmatica Sanctiót szakítja szét –, vagy azt akarja mondani, hogy Magyarország nem ország, Magyarország nincs, Magyarország nyomorult provinciája Ausztriának.

Ámde mi alkotmányos nemzet vagyunk. A mi királyi koronánkat, míg a koronázott király él, s a nemzet akarata õt mint hitszegõt le nem tette, fejrõl fejre a szukcesszionális rend átugrásával dobálni nem lehet. Nekünk csak az lehet törvényes királyunk, aki a nemzettel paktál, diplomát ír alá, megkoronáztatik, megesküszik. Míg ilyen király él, és le sem tétetett, sem lemondása a nemzet által el nem fogadtatott, más királyt az országra reákényszeríteni senkinek sincs joga.”

Ebbõl világosan kiérthetõ, hogy Bécsben a „rebbelis kutyának” nevezett Kossuth mennyire ragaszkodott a magyar alkotmányossághoz, s eszébe sem jutott (1848. decemberében) a trónfosztás, fõleg nem egy köztársaság nevû államforma. Egyébként az átalakulás az 1832– 1836. évi reformországgyûlésen kezdõdött, amelyen elõször ütköztek meg nyíltan a szervezõdõ, szabadelvû, nemesi ellenzék és a bécsi udvar tányérnyalói (aulikus konzervativok). Akkor az elõterjesztett reformjavaslatok legnagyobb részét az udvar visszautasította, a hivatalban levõ kormányzatot jóval reakciósabbal váltotta fel, az országgyûlés befejezése után néhány héttel pedig elfogatta az országgyûlési ifjakat, s törvénytelen pereket kezdett az ellenzék vezetõi ellen. A reformországgyûlések küzdelmei vezettek el azonban az 1848-as változásokhoz, s nem a pesti “forradalom”. Így a helyes meghatározás: közjogi szabadságharc, amely sokáig békés küzdelem, majd önvédõ fegyveres harc, amit csak orosz túlerõ gyõzött le.

Érdekes, hogy az oroszok mennyire rászoktak a mi közjogi szabadságharcaink leveréséhez, hiszen 56-ban is így történt. Az meg mégérdekesebb, hogy ha behelyettesítjük Ausztria helyére az EU-t akkor így szól a Kossuth által vizionált Habsburg gondolat…”azt akarja mondani, hogy Magyarország nem ország, Magyarország nincs, Magyarország nyomorult provinciája az EU-nak”. Mintha Kohn Bandit is ilyeneket mondott volna mostanában. Nem rokonok ezek?

-

Petõfi izzó magyarságához kétség sem férhet, de kokárdája valóban helytelenül készült, mert Szendrey Júlia szeretett volna valami érdekeset alkotni. Sikerült neki.

Bár valószínûleg a vörös lobogós társaság sulykolta be teljesen a magyarokba a hibás: kívül piros, belül zöld változatot, de pár éve már látok olyat is, ahol szabályosan kívülre került a zöld. Talán éppen e-miatt került sokáig a remény (zöld) bezárva egy (piros) erõkörbe? De talán ha sokan felismerik a helyes sorrendet, akkor a remény veszi majd végre körül az erõt? (ami persze nehéz lesz, hisz az elmúlt évtizedekben belénk ivódott, de reménykedjünk!)

Ahhoz sem férhet kétség, hogy Petõfi nemcsak a verseiben volt bátor és igaz magyar, s ezért sokan hibásan úgy értelmezték a 1989–1990-ben Barguzinból érkezõ híreket, hogy ha valóban Petõfi Sándor hamvait találták meg Szibériában, akkor a nagy költõ elveszítette azt a mítoszt, amit maga alakított ki. Mert ha nem a segesvári csatában, hanem hadifogolyként élve és Szibériában halt volna meg, ettõl összeomlik a Petõfi iránti rajongás és tisztelet. Hiszen az „Egy gondolat bánt engemet” c. kitûnõ versében megjósolta, hogy csatamezõn folyó harcban, a világszabadságért vállalja, sõt kívánja a halált. Ám ha most ennek az ellenkezõje bebizonyosodna, akkor oda a mítosz. Csakhogy a Bajkál-tó keleti részén fekvõ Barguzin környékén olyan nép ajkán élõ dalokat is talált egy kutató, amelyek szókészlete és verselése - az orosz nyelv ellenére - Petõfire utal, de az 1989. július 17-én megtalált hamvakat nem akarták elismerni Petõfinek. Mindent kitalált az "elit", hogy ne lehessen gén vizsgálat, nõi csontváznak kiálltották ki, stb. Ugyan gondolkodjunk már el egy kicsit ezen, s járjuk körbe a kérdést. Ne kis kört, hanem nagyot tegyünk és Kölcsey szellemében: „Keressed a valót! Ez intés vizsgálatra int”

A hatalom (jó esetben) közösségi célok eléréséhez nélkülözhetetlen társadalmi közvetítõ erõ. Ám az elitelméletek (különösen C.W.Mills) szerint az egyének érdekérvényesítési képessége a mai társadalomban drasztikusan lecsökkent, mert a középosztály szervezetlensége és a "látszatra nem egységes" elit által irányított államtól való növekvõ függõsége miatt az értelmiség sem tudja a hatalmat kontrollálni, így az nem közhatalom többé. Tehát a közösségi célok – az össztársadalmi, vagy nemzeti cél – eltûnik, s az elit pártcéljai (váltógazdálkodás szerint) lesz csak képes megvalósulni. Így a „társadalom szinte egésze áldozatul esik a manipulációnak, amelynek fõ hordozói természetesen a (pénzpórázon tartott, így soha nem pártatlan) tömegkommunikációs eszközök” Az amerikai szerzõ könyvében azt is elemzi, hogy szerinte nincs lényeges különbség a keleti és nyugati modernizáció eredménye, így a kialakult elitrendszere között sem. Ennek adta a tükörképét Csurka István 1990 karácsonyán elhangzott riportja: „Így tehát a Kádárék által a nemzetközi pénzpiacon felvett dollármilliárdok azt a hatalmi elitet védik, amelyik felvette, amelyik elherdálta.” Az nyugati elit a hitelcsapda fejében hajlandó volt eltekinteni a felelõsségrevonástól a keleti elit kapcsán. A mi bõrünkre az üzlet az üzlet.

Így talán könnyebben érthetõ, hogy miért nem akart sem a régi-új elit, sem a tõlük anyagilag függõk semmiféle Petõfi-kutatást, forradalmárköltõ újratemetést, 1989 forró nyarán. Esetleg valakinek eszébe jutott volna az a verse amiben sûrûn elhangzik a Habsburgokat éltetõ szlogen, hogy: "Akasszátok fel a (bolsevik) királyokat!"

Kossuthról és Petõfirõl elmélkedtem ma, akiket a nemzet szolgálata fûz egybe máig. A pénzügyminisztériumban lévõ Kossuth szobor bal kezénél egy pénzverõ, Petõfi szellemi jobb kezében pedig az örök toll. Ha most újjászületnének, akkor ismét lenne magyar közpénz, s versbe foglalná valaki az igazat is. Merthogy ennek vagyunk híján, hiszen a kard, csak az igazság kimondása és megértése, valamint a közpénzrendszer felállítása után következett be, 1848-ban is. Imádkozzunk, hogy szülessenek újra!

Szeged, 2012-03-15 Dr. v. Bene Gábor