Erdõkert Magyarországon I.

Erdõkert Magyarországon I.

Németh László a bolsevikok által reakciósnak beállított író mondta ki elõször, a természethû, ökológiailag elviselhetõ vidéki élet szükségességét, illetve a túlélésre képes vidéki magyarok követelését egy új kert-Magyarország megszületésére. Olyanra, amely nem haszonelvû, nem fogyasztói, lelkileg-testileg egészséges és a hagyományokat tisztelõ vidéki ember eszménye. Az MSZ ebben a körben gondolkodik már régóta.

A kõolaj embere ugyanis rövidesen ki fog pusztulni a földön – legkésõbb az évszázad végéig –, de lesz-e olyan a túlélésre felkészült nemzet, mely megvalósít egy olaj nélkül is létezõ világot?

A permakultúra, amely mintát ad a társadalomnak! Az 1970-es években Bill Mollison felismerte, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja földünk tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élõvilágot, és önmagát is. Bill szerette volna elérni a permakultúrával, hogy az emberek egy rövid képzés után maguk is meg tudják tervezni saját környezetüket annak elvei alapján, s így egyre több és több önellátó település szervezõdjön meg. Hosszú távú célként arra gondolt, hogy a nemzetek minél kevésbé függjenek az olajtól, szakadjanak el modern és iparszerû élelmiszertermeléstõl és a lehetõ legkevesebb terméket szállítsák. S végül az is célja volt, hogy a föld ökorendszere védelmében legyünk újra önellátók úgy, hogy a legtöbbet megtarthassuk a civilizációból.

Az egyre fogyatkozó olajmennyiség komoly hatással lesz hamarosan a társadalmak életére.

s egyéb, pl. az olajár emelkedése mellett az életmódunkra, de az élelmiszer-elõállításra, termelésre is egy óriási változást vetít elõre. Eddig megszoktuk, hogy az egész életünk a kõolajból nyert energián és termékeken alapszik, de ezen változtatni kell és minél elõbb!

Valószínûleg a hagyományok és a reális tudományos kutatás lesz az, amely kijelölhet egy új pályát az emberiség számára, de hogy mely módszerek lesznek azok, amelyek hozzásegítik majd az emberiséget a túléléshez, valamint egy tudatosabb és a környezetet sokkal jobban figyelni/megérteni tudó életmódhoz, az még rejtély. Ám az élelmiszertermelésnek egy tisztán hagyományos megoldása nem csak az idõközben elveszett tudás, hanem föld megnövekedett lakossága és a termõterület behatároltsága okán is kérdéses. Az viszont egyértelmû, hogy egy véges földgolyón, nem lehet ún. végnélküli növekedésrõl álmodozni. Az ipari modernizáció megteremtette annak a lehetõségét, hogy az ember a lehetõségeit olyan szinten lépje túl, ami már nemcsak az ökoszisztémát, hanem saját egészségét is erõsen veszélyezteti. Gondolok itt a mûanyag ételek lassan ölõ méregként történõ, magunkba tuszkolására, vagy a gyógyszerként használatos egyéb kemikáliák fogyasztására. Szokásaink átalakítása a mérgek fogyasztása területén, teljesen alapvetõ kérdésként merül föl a XXI. sz. még gondolkodó emberében.

Ma még a szántóföldek is nagy hozamot ígérnek, de ez csak a kõolaj olcsó és mértéktelen kitermelése által lehetséges, azonban az õsi lovas-ekés megoldással már nem lehet elegendõ élelmet megtermelni a földlakóknak, s inkább földet sem kizsákmányoló technika szükséges.

A lassan ismertté váló ún. permakultúra lényege az, hogy az a látszólagos káosz, ami az erdõkertben uralkodik, például a kisirtások következtében magas fokú szervezettséget mutat fel. Semmi közös nincs a szántóföldek mesterséges világa és az erdõben mûködõ kisirtások természetes világa között. Az ember rombolóhajlamától visszavett természetes környezet ugyanis viszonylag kevés munkával (és fõleg kéziszerszámokkal) biztosítja azt, amire alapvetõ szüksége van egy családnak. Megterem a zöldség – gyümölcs, sõt az állattartás is lehetséges, de a szükséges tûzifa is rendelkezésre áll. A termõföld állapotának a természeteshez való visszatérése azonban idõ és tudás kérdése is. Az erdõ ugyanis csak látszólagosan káosz, mert nagyon is természetalapúan szervezett a Teremtõ által. Az erdõ egyúttal minta is modern társadalmunknak ahhoz, hogy miképpen lehetne megszervezni a túlélés társadalmát. Minden növény hozzájárul a közös eredményhez, hiszen a saját módján minden egyed ad valami hasznosat a „közösségnek”, s csak az élõsködõk nem képesek erre. A permakultúra erdõkertjében a fák és a bokrok fajtáit megtervezve és úgy hasznosítják, hogy a mûködésben ne zavarják, hanem inkább segítsék egymást, s így a tér sokszínûségében: egymást segítve szolgálhatják az embert. A fákat úgy kell telepíteni, hogy még jusson elég fény a talajszint növényeinek is. Ezzel a megoldással ott is haszonnövények élhetnek, s így válik az erdõkert – mint a permakultúra szerves része – természetes térré, ahol a természet uralkodik, s az ember szinte csak begyûjti a természetes rendnek, tehát a természetnek eredményét: a termést.

A számunkra káosznak látszó rendben azonban minden növénynek komoly szerepe van. Amíg a saspáfrány a káliumot gyûjti, addig a zano megköti a nitrogént! Minden növény fontos ebben a rendszerben, akár az emberi társadalom munkamegosztásában az egyes ember. Minden együttmûködik mindennel, s pótolhatatlan szerepe van a biodiverzitás tagjainak.

Éppen a biológiai sokszínûség az, ami a legfontosabb a permakultúrában: mert minden részt biztosít a természet. A madarak ürülékük foszfát tartalmával és a rágcsálók elszaporodásának megakadályozásával jeleskednek. Kacsákkal ellensúlyozzák a meztelen csigák kártevésének a letarolásig fokozódó lehetõségét, az olasz égerfák lehulló levelei adnak sok-sok nitrogént a környezõ növényeknek, a mentának a hasznos rovarok vonzása a feladata, s ezzel megoldott a levéltetvek irtása is, mérgezõ permetanyag nélkül. A tönkretett természet megújításaként kialakított erdõkert igen termékeny is, mert több szinten képes értékes táplálékot biztosítani akkor, ha ehetõ fajták alkotják az almától a szilváig, a körtétõl a birsfáig. Fontos, hogy a gyógyteát biztosító növények pl. hársfa mellett legyen naspolya, eperfabokor, de mogyoró, dió és gesztenye is. Az erdõkert alkalmas az állattartásra is, sõt idõnként az állatok tisztását át is lehet helyezni, kevésbé értékes területre. Az állatoknak a fû mellett kitûnõ takarmány a fák, sövények leveles ágai, azok úgyis önkarbantartók. A jól megválasztott sövénybokrok sok bogyóval látják el az embert és állatot egyaránt. Ha felismeri az ember, hogy az egészséges táplálkozáshoz arra van szükség, amit a Teremtõ és a természet ad készen, akkor könnyen lehetséges, hogy itt a Kárpát-medencében alakul ki a túlélésre felkészült nemzet, amely képes lesz megvalósítani egy olaj nélküli világot. Talán képesek leszünk túlélni azt a káoszt, amit az ’olajember’ szabadított ránk a pénzügyi erkölcstelenség aranyborjú imádata mellé, s amelynek látszik a vége, de még nem látszik az áldozatainak a száma. (de lesznek áldozatai bõven)

Ha városlakó vagy akkor mit tehetsz azért, hogy valami változás elinduljon? Pl. menj egy kistermelõi piacra vásárolni! Miért is jó a piaci vásárlás? (A szegedi TITOK Klub nulla hulladékos jó gyakorlatának megfogalmazásában.)

· A helyi, illetve környékbeli termelõknél, kiskereskedõknél vásárolva csökken a környezeti terhelés - a kisebb szállítási igény kevesebb károsanyag-kibocsátást jelent, s az árba sem épül bele nagyobb költség - és a keletkezõ hulladék mennyisége.

· Idényzöldségeket vásárolva vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagabb, friss állapotú növényeket kaphatunk, a tárolás és tartósítás költségeit és környezeti hatásait is elkerülhetjük vagy jelentõs mértékben csökkenthetjük. A nem túlvegyszerezett, mûtrágyázott vagy mûkezelt, hanem természetesebb zöldségek, gomba, méz stb. kevésbé károsítják egészségünket.

· Általában bolti ár alatt tudunk vásárolni, elsõsorban szezonális termékeket.

· Személyes kapcsolatrendszerünk, hálónk is bõvül

Nos, akkor a piacon találkozunk!

Szeged, 2012-02-14 Bene Gábor S.