Bayer Zsolt: Merre tovább? Bene Gábor: 2006-ban elmondtuk!

Bayer Zsolt: Merre tovább? Bene Gábor: 2006-ban elmondtuk!

(Vigyázat a fekete szöveg Zsolté, a kék az enyém!)

Hát akkor, most nincs tovább. Így nincs tovább. Ez mostantól nem "egyszerûen" gazdasági ügy, gazdasági válság, hanem politika. Politikai.

Mi is történt? Pár nyugati nyugdíjalap és brókerház ráállt a forint shortolására. Rángatták az árfolyamot kicsit, a forint lezuhant, ez mindjárt el is vitte az államadósság csökkentésének álmát. Közben a bankok elszaladtak Brüsszelbe panaszkodni, az illetékes bizottság hamarosan összeül, hogy ítélkezzen. Tudjuk, mi lesz az ítélet. Aztán a hitelminõsítõk meglebegtették a leminõsítésünket - ezzel tovább rontották a forintot. Az elsõdleges forgalmazók sztrájkoltak kicsit, és nem vásároltak magyar állampapírt. Végül a Moody's lépett, és lezavart bennünket a bóvli kategóriába. Két hét alatt sarokba szorították a kormányt. Talán nem csupán formális logikai okoskodás, ha most végiggondoljuk, hogyan lett volna mindez elkerülhetõ.

Úgy, hogy felturbózza a kormány az élelmiszert feldolgozó ipar visszaépítését és a válság okán fütyül az uniós kvótákra, külön megállapodást köt arabokkal, oroszokkal: élelmiszerszállítást vállal üzemanyagért!

Közben felkészíti a lakosságot arra, hogy támadás fogja érni az országot a pénzdiktatúra részérõl, tehát megdrágul majd az import, ezért vegyünk munkahelyteremtõ hazai termékeket!

Úgy, hogy az új magyar kormány nem vet ki rendkívüli adót a bankokra.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem teszi lehetõvé a végtörlesztést.

Úgy, hogy az új magyar kormány nem teszi ki a valutaalap szûrét.

Úgy, hogy ezek helyett valódi konkurenciát teremt a pénzpiacon és az állam felügyelete alá - feles törvénnyel - visszavont MNB segítségével, kiépít egy köztulajdonú és állami irányítású kereskedelmi bankhálózatot!

Közben bíróság elé állítja azokat, akik belehajszolták az országot és a polgárait az adósságcsapdába, akik az egész „valuta alapú” hitelcsalást elkövették, vagy nem tettek ellene semmit. Gyurcsánytól az MNB és a Bankszövetség vezetõjéig mindenkit!

Úgy, hogy az új magyar kormány nem ír új alkotmányt.

Valóban nem azt ír, mert nekünk csak vissza kell térnünk a régi és bevált alkotmányosságunkhoz, s azt legfeljebb az elmúlt 65 év sok-sok keserû tapasztalatával kellett volna tovább csiszolni, finomítani!

Úgy, hogy az új magyar kormány nem próbálja meg radikálisan csökkenteni az államadósságot, hanem helyette újratárgyalást kér azzal, hogy amennyiben nem hajlandóak jelenõs mértékben leírni, ill. átütemezni, akkor nem vagyunk hajlandóak fizetni semmit, hiszen már többszörösen vissza is fizettük, s a jelen konstrukció arra irányul, hogy soha véget nem érõ fizetési kötelezettség maradjon a nyakunkon. (a Tóra szerint is 7 évente törlik az adósságot!)

Ha tavaly tavasszal az új magyar kormány tárgyalóasztalhoz ülteti az IMF-t, és további hitelmegállapodásokat ír alá, akkor most minden rendben lenne. Ha az új kormány - az IMF utasítására - tovább szigorította volna szociálpolitikáját, most minden rendben lenne. Ha a piac mindenhatóságára hivatkozva tétlenül nézné, hogy a devizahitelesek tízezrei mennek a híd alá, minden rendben lenne. Ha nyakló nélkül vennénk fel újabb hiteleket, minden rendben lenne. Ha a bankok helyett a családokat adóztatnánk, minden rendben lenne. Ha privatizálnánk a maradék állami vagyont, minden rendben lenne. Ha az állam nem próbálna meg szerepet vállalni a gazdaságban, minden rendben lenne. Ha nem próbálnánk meg helyzetbe hozni a középosztályt, minden rendben lenne. Ha nem a Himnusz elsõ soraival kezdõdne az új Alkotmány, minden rendben lenne. Ha nem adtunk volna állampolgárságot a határon túli magyaroknak, minden rendben lenne. (Zsolt ezen mondatai is engem igazolnak!)

Akkor most a Moody's a befektetésre ajánlott kategóriában tartana bennünket. Csak akkor teljesen felesleges lett volna választást tartani 2010-ben. Ezt a Gyurcsány-Bajnai tandem is folytathatta volna.

Az sem formális logikai okoskodás, ha végiggondoljuk, mi lenne Magyarországgal, ha a radikálisok kormányoznának, és megvalósítanák minden ígéretüket. Nos, a mindenképpen óvatos, a realitásokat messzemenõen figyelembe vevõ Orbán-kormány két hét alatt vesztett csatát a nemzetközi pénzvilággal szemben. (Csakhogy ezt mi már 2006-ban megjósoltuk a Kossuth téren, s felhívtuk a nemzet és a pártpolitikusok figyelmét Széchenyi tévedésére, aki azt hitte: lehetséges a megegyezés a pénzkartell bankárkasztjával! Ám Õ is keservesen csalódott ebben!)

Mindezt azért, mert megadóztatta a bankokat, a multikat, és mert megpróbált szakítani a Nemzetközi Valutaalappal. Kérdezem: mi lenne most itt, ha Vona Gábor bejelentené, hogy tárgyalásokat kezd az államadósság visszafizetésének felfüggesztésérõl vagy átütemezésérõl? ( nem tudhatjuk, mert a puding próbája az evés!) Tehát még egyszer: ha a valutaalappal történõ szakítás kísérletébõl és a bankok megadóztatásából az lett, ami lett, mi lenne az adósságunk vissza nem fizetésének akár csak meglebegtetésébõl? Hány forint lenne most egy euró? Ötszáz? Hatszáz? Melyik befektetési kategóriában lennénk? A DDD-ben? Ezt cáfolja az, hogy jó pár kis ország van a világon, amelyet nem pénzelnek kivülrõl. Le kellene végre számolni azzal a butasággal, hogy hazánkat kívülrõl kell finanszírozni! Ezt a liberális tévtant hirdeti ma minden médium, s ezért lesznek az emberek kishitûek, depressziósak! Ez egy harc a pénzmanipulációs világgal szemben, amelyet már megnyert pár kis ország, legutóbb Izland. Vegyük fel a harcot ellenük! S mondjuk ki végre, hogy nehéz lesz, „nem ígérhetek mást csak vért, verítéket és könnyet”, de legalább nem önként megyünk tovább a rabszolgasorba, s ha nekünk lesznek is komoly nehézségeink, de a gyermekeink szabadok lehetnek!

És mi mit tudunk mondani az országnak? Mit? (ahogy most teszed: az igazat!)

Amit és ahogy eddig mondtunk, azt már nem mondhatjuk. Ez tény. Nincs többé olyan, hogy Szijjártó Péter kiáll a kamerák elé, és akár egyetlenegyszer is így kezd egy mondatot: "A magyar emberek."

De talán ideje lenne néhány õszinte szónak. Ideje van lassan egy "pizsamás interjúnak". Ahol elhangzik minden a valóságról. Arról, hogy megpróbáltuk, de nem sikerült, mert a globális tõke erõsebbnek bizonyult, és bármelyik pillanatban a szakadékba taszíthatja az országot. Nem sikerült, de legalább megpróbáltuk. És továbbra sem adjuk fel, csak még taktikusabbak, még ravaszabbak, még óvatosabbak leszünk. Vagy mit tudom én. Hát ez az! Ha Ti sem tudtok bátran szembe nézni a jövõvel, ha Ti se tudjátok az utat, akkor miért nem álltatok mellénk 2006 õszén? Nézzétek vissza a felvételeket – hisz a titkosszolgálat mindent felvett –, s kezdjétek megvalósítani azt, amit akkor tanácsolt nektek a „buta” és lenézett nép! (a magyar emberek!)

Csak azt ne mondjuk, hogy "a magyar emberek", mert a magyar emberek ülnek Szabolcsban a tízéves dízelautóikban, és õrjöngenek, mert 450 forint egy liter gázolaj. De ezek a magyar emberek megértenek majdnem mindent, ha azt érzik, hogy az igazat mondják nekik. És azt is tudják, hogy mi a másik opció. Hogy minden folytatódik úgy, ahogy folyt nyolc évig. Valutaalappal, megszorításokkal, privatizációval. A másik opció, hogy visszajönnek, és fél év múlva nem a miénk a Mol, nem a miénk a termõföld, a vízkincs, a Parlament és a Sándor-palota, de még a budai Vár sem. Vagy jönnek Vonáék, bejelentik, hogy nem fizetünk, és akkor nem lesz másfél év az összeomlásig. Akkor elég lesz 24 óra is.

Itt tartunk most. Itt tart ma a világ. Egyedül maradtunk, és egyedül kell kitalálnunk valamit. Nagyon hamar. Sajnos valóban egyedül vagytok, mert minden jószándékú civil kezdeményezést elmartatok magatok mellõl a nagyképû és tévedhetetlen dumával, a 16 %-os igazságtalan Szjá-val, a félszívû nemzetmentõ programmal és az EU gyarmatosítás tagadásával.

A bankárkaszt által rendezett politikai színház tehát megy tovább, s nektek lassan át kell adni a színpadot egy idõre, s mivel csalódott a produkciótokban a közönség, így csak annyi elõnye volt számotokra az elõadásnak, hogy rájöhettetek: valóban itt tart a világ! Kár, hogy nem hamarabb érzékeltétek, mert 1998 és 2002 között, még nagyobb esélye lett volna az õszinte szónak, a bátor kiállásnak és a globál-bolsevizmus hazai felszámolásának. Persze a bankárkaszt színpadán akkor sem lett volna esély, amit csak a visszatérés adhat meg a valaha volt történelmi magyar államok sorába, de a magyar jog és értékrend visszavételével! Egyébként köszönöm õszinte soraidat, s remélem megértetted, hogy: „még taktikusabbak, még ravaszabbak, még óvatosabbak„ nem lehetünk, csak még bátrabbak!

A kiegészítéseket honféltõ szeretettel írta: Dr. Bene Gábor S.