Megemlékezés Gróf Battyány Lajosra

A szegedi Dóm tér árkádjai alatt gyulladt meg egy gyönyörû nemzetiszín gyertya, s a többi mécsesekkel együtt Gróf Battyány Lajos mellszobra alá került: 2010. október 6-án 17 órakor!

Pest, 1870.

A „Vasárnapi Újság" a kiadó-hivatal megemlékezõ írásának részletei.

A nemzet e napokban adja meg egyik leghûbb és legnagyobb fiának, az 1849-ik év október 6-án vértanúi halált szenvedett gróf Batthyány Lajosnak azon ünnepélyes és kegyeletes gyásztiszteletet, melyet neki halálakor meg nem adhatott. Egy ország sereglik a nagynak ravatala körül, s teszi le koporsójára a hazafi nagyság elismerésének koszorúját. Irodalmunkban még hiányzik az elsõ magyar miniszterelnök részletes és kimerítõ életrajza. A forradalmat követõ két évtized alatt ilyet adni lehetetlen is volt. A kényuralom szigorúan ellenõrizte a sajtót, s annak minden szabadabb mozgását visszafojtotta. A történeti tényeket

földerítõ nagyobb mûvek, emlékiratok, stb. külföldre menekültek s nagyrészt az idegen nyelv köntösébe is, hogy megjelenhessenek. S e kényszerûség okozta hiány a szabadabb mozoghatás beálltával sem pótoltatott. — Gróf Batthyány Lajos összefüggõ s terjedelmesebb életrajzát mindeddig hiába keressük

irodalmunkban.

Itt az idõ, hogy e hiány pótolva legyen. A közérdekeltség, mely a nagy és felejthetetlen érdemû férfiú emléke iránt legújabban oly nagy mérvben ébredt föl ismét, követeli azt. E követelésnek kívánunk megfelelni, midõn a magyar közönségnek „Gróf Batthyány Lajos az elsõ magyar miniszterelnök élete és halála" czimû adatdús és kimentõ életrajzot nyújtjuk számos érdekes képpel illusztrálva. Életrajzunk részletesen kiterjeszkedik Battyánynak általánosan kevésbbé ismeretes ifjúságára, s családi viszonyai és fejlõdési története nagy érdekû képét nyújtja. Politikai szereplése úgy a forradalmat megelõzött nevezetes korszakban, mint a független minisztérium kivivása és megalakítása körül, a szabadság és jogért vívott küzdelmeken át egészen a legutolsó meghiúsult kiegyenlítési kísérletekig, mind a legjobb források s mindenütt megbízható adatok után lehetõ teljességgel s történeti világossággal van összeállítva. Végre megdöbbent, nagyszerû tragikai halála, a kivégzésnél jelen volt szemtanúk által világosságra hozott újabb adatok szerint, valamint rejtélyes eltemettetése és abban közremûködött tényezõk hiteles elbeszélései nyomán van elõadva. Függelékül a június 8. és 9. napjain tartandó országos gyászünnepély hû leírását adjuk.”

Gróf Batthyány Lajos, az elsõ magyar miniszterelnök az, kinek a szabadság és jog szent ügyében áldozatul kellé esni, kinek vértanúi halála, társaiéval együtt, örökre véres betûkkel jegyzé 1849. október 6-kát a magyar történet évkönyvébe. A véritélet golyói által átszegzett homloka s nemes szive, eredeti, mocsoktalan büszkeségökben állanak ismét a nemzet tudalma s a történet Ítélete elõtt s pormaradványai, melyek két évtizeden át egy sirbolt rejtekében feküdtek, elvonva a nemzeti hála és kegyelet ovatiói elöl, most az õket megilletõ diszszel, hazáját szeretõ s a hazafi érdemet becsülni tudó nép ezrei által kisérve, helyeztetnek át ünnepélyesen és nyilvánosan a köztemetõbe, hol azokat a kegyelet minden alkalommal fölkeresheti és megkoszorúzhatja.

E napok kétségkivül nagy benyomást teendenek mindazok kedélyére, kik e nem annyira pompás, mint lelkesült ünnepélyességnek tanúi leendenek. Nem gyászfátyol, a dicsõség glóriája leng e koporsó fölött. Nem a boszu érzelmeit költi föl e ravatal látása; az elzajlott évek magasra verõdõ vészhullámai lecsillapultak már, s felettök a béke és megnyugvás napja ragyog..

Mi Batthyány Lajos ravatalához s uj sírhelyéhez azon meggyõzõdéssel lépünk, hogy a jog és igazság túlél idõt és vészeket;

s ha balszenvedély, zsarnoki önkény, események hatalma felhõbe borithatja is egy idõre napfénynél tisztább ragyogását, érvényét kivivja elõbb-utóbb. S mikor a szenvedélyek visszatértek medrökbe, mikor a hatalom megvonult a jog korlátai mögé: akkor az elismerés azokat keresi föl, s a hála azokat koszoruzza meg, kik a viharban is egyenesen tudtak állni, s legalább megjelölték az igazság útját, minden irányban s minden ellenkezõ áramlat ellenében.

Történelmünk legviharosabb korszakának ily egyenes, törni, hajolni nem tudó alakja gróf Batthyány Lajos, kinek emlékéhez — melynek nemcsak a kerepesi-úti temetõ mauzóleumában, hanem népünk öntudatában is kell élnie, — e lapokon egy homokszemmel akarunk mi is járulni.

Czukorgyárt építtetett, s gróf Széchenyi István példájára ötvenezer darab eperfát ültettetett, de egyszersmind fényes mulatságokat s vendégségeket adott, melyek keleti fényt, angol konfortot s franczia izlést egyesitettek, hazáfiui, politikai fûszerrel.

Lelkét azonban a házikör s a mulatságok betölteni képesek nem lévén, mindinkább kezde foglalkozni a haza politikai viszonyaival.

1838-ban már tevékenyen mûködött szabadelvû követek választására. Az országgyûlésen megjelent a fõrendek tábláján, de a szónoklatban gyakorlatlan lévén, inkább csak gyûlésen kívül

mûködött, ellenzéki kört alakítván, mely akkor még csak kevés tagot számlált a magas aristokratiából. Elsõ beszéde ellenzéki szellemben, nagy hatást csinált, s e siker elragadá Batthyányit. Kezdett pályáján tovább-tovább haladva, mindinkább népszerûvé vált, s mohón szivta a népszerûség édes mérgét. Ettölfogva felhagyott bécsi lakásával, hol a teleket szokta tölteni, s Pestre az ország szivébe költözött.

Maga gróf Széchenyi István, fölismerte Batthyányban a nem csupán gazdagsága, hanem szellemi tehetségei s mindenek fölött jellemszilárdsága által befolyássá leendõ férfiút, nagy elõzékenységgel sietett elébe, s mindent elkövetett, hogy õt azon közvetitö politikának megnyerje, melyet õ képviselt, s mely akkor a kormány felé látszott inkább hajolni, bár végczélja tagadhatlanul a nemzet alkotmányos befolyásának öregbitése volt. Másfelõl az ellenzék is érezte mit nyer, ha Batthyány egyéniségét magának határozottan megnyerheti. S Batthyányi hajlamai, és egész lelkülete csakugyan ez, utóbbi irányban vonták. Kossuth Lajos, 1841- ben kezdette meg hirlapirói pályáját, s bár vele Batthyány eleinte semmi összeköttetésbe nem volt, sõt fõúri büszkeségében hajlandó volt öt csupán pénz- és dicsvágyó

proletárnak tartani, s beszéd és Írásmódját nem egyszer nyilván roszalta- is, mindazáltal Kossuth Batthyányban a nagyjövöjü tehetséget elõre látva, mindent elkövetett, hogy hozzá közeledhessék, s bizalmát megnyerhesse.

Elsõ érintkezésök tulajdonképen az volt, midõn az iparegyesület, melynek mozgató lelke Kossuth vala, ennek inditására Batthyányi választotta elnökéül. Ettõl fogva közeledtek egymáshoz.

Elsõ föllépései a politikai téren.

Az 1843—44-ki országgyûlésen gróf Batthyány Lajos a fõrendi ellenzéknek már kitünö tagja, söt feje s vezére volt, s büszke arra, hogy a kormány és a nép figyelmét egyaránt magára vonta. József fõherczeg nádor becsülte az eszes, lovagias ellenzéki vezért, s báljain, melyekre a konzervatív párt egy tagját sem hivá, fõherczegek jelentek meg. Ez országgyûlésen már igen magas fokra emelkedett hire, s népszerûsége. Metternich herczeg folyvást vonakodott a legsürgetõsb reformoktól; a kath. Papság felzaklatta az országot a vegyes házasságok körüli eljárása által, a czenzura korlátai sem tágittattak, a kormány némely vakbuzgó szolgái országgyûlési körön kivül is sok botrányt okoztak. Ellenzésre tágas és alkalmas mezõ nyilt. Gróf Apponyi György kanczellárrá

neveztetvén ki, s az adminisztrátori rendszer behozatala azon félelmet ébresztvén föl az országban, hogy a kormány az alkotmányt mellékes utón akarja megsemmisíteni, gróf Batthyány Lajos élesen szegült az uj kanczellár s rendszere ellenes szövetségeseket keresve hatályos ellenzésre, Kossuthtal, kinek „Pesti Hírlapja" és pestmegyei szónoklata, valamint egyesületi tevékenysége nagy politikai hatalom volt ez idõben, közelebbi érintkezésbejött. Legtöbb megyei gyûlésen kikeltek a kanczellár ellen, s csakhamar az egész ország izgalomban volt. Senki sem támadta meg élesebben a kanczellárt, mint gróf Batthyány Lajos

Az 1848-49-es alkotmányt helyreállító és megújító szabadságharc történetérõl most ne essék túl sok szó, hiszen annak eseményei közismertek.

A nádor a királyi leirat következtében nyert hatalomnál fogva gróf Batthyány Lajost, az eddigi országos ellenzék fejét, kit e czélból már a királynak is megnevezett, még az napon miniszterelnökké nevezte, s a minisztérium megalakításával bizta meg. A nádor másnap, márczius 31-én meghozta az uj leiratot, mely a felküldött törvényjavaslat lényegét egészen megerõsitette.

Az országgyûlés könnyebbült szívvel s gyorsan haladott az új államrendet megállapító törvények formulázásával. S azok végre szentesítés alá terjesztethettek. Az országgyûlés berekesztése személyesen a király által, s a szentesitett uj törvények kihirdetésével, april 11-dikére volt kitûzve, s az napon a legnagyobb lelkesedéssel végbe is ment. Az 1847—8-ki pozsonyi országgyûlés eloszolván, a kormány székhelyére, Budapestre költözött, s mûködését megkezdette. A nemzet nagy lelkesedéssel fogadta, s határtalan bizalommal környezte elsõ parlamentáris kormányát.

A király által kinevezett elsõ felelõs magyar kormány miniszterelnöke azonban

Pesten, 1849-ki október 5-kén esteli 9 órakor a börtönében a következõ levelet irá:

Drága, kedves nõm! Hasztalan reméltünk az emberiség utolsó szikrájában, midõn egymást látók, — ezt is megtagadták tõled. Ismétlem tehát e sorokban

mélyen érzett kijelentését legforróbb hálámnak és csodálatomnak a te tiszta szerelmed mind azon kincsei iránt, melyeket megérdemlõm soha sem tudtam; s oly igaz, a minthogy a halál küszöbén állok, ez bennem a hibának egyetlen tudata, mit magammal a sirba viszek . . . .

Ezen ünnepélyes órában esküszöm' neked, hogy a király és birodalom iránti árulásnak sohamég csak gondolata sem fért lelkemhez. Hogy a hazának nem kevésbbé hive voltam s vagyok, ki fogja most kétleni ? Es azért halok én meg; — a törvény s a király esküje volt az én szabályozóm, és attól sem jobbra, sem balra nem engedtem magamat eltántorittatni — és azért ölnek meg engemet.

„Ennyit a nyavalyás politikáról, megnyugtatásodra, bár arra neked nincs szükséged, ki egy magad sohasem estél irányomban tévedésbe. A gyermekeket csókold s áldd meg nevemben. Ne szégyenljék, nem kell szégyelniök magukat

atyjok miatt. Elébb vagy utóbb azokra háramlandik vissza halálom gyalázata, kik engem hálátlanul s igazságtalanul gyilkolnak meg.

„Az ón szegény, jó kedves nõvérem! Menj mindjárt hozzá, szükségtek leend egymásra, hogy egymást támogassátok! „ „A gyalázattól, melyet nekem szántak, menekülni remélek. E végre régen van nálam egy szabadító. „És most még egy bucsúcsókot! Isten veled! Szivemben egyedül képeddel, ajakimon a te neveddel

halok meg. „A viszontlátásra! Batthyány Lajos."

Megírván a levelet, ágyába feküdt. A porkolábtól már a szoba változtatásánál

kikérte mindig magával hordott, lószõrrel töltött fejvánkosát, melyen aludni szokott'). Az õrök egész éjen át a szobában, ágyához közel álltak; október 6-kán reggel a gróf még mély álomba látszék merülve. A porkoláb ébreszteni ment öt. Egyik kezével a takarót szorosan fejére húzva találá, s midõn a takarót fellebbenté, eszméletlenül látá öt feküdni megaludt vérében; másik kezében egy rövidke tõrt tartott. Az orvosi vizsgálat kimutatá, hogy egy szúrás anyakán oly mély volt, mint csak a tõr keresztvasa engedé; de üteret szintúgy nem talált, mint egy másik a karján, s egy harmadik, mely szive mellé furódott. A hozzá, közel

álló õrök egész éjen át a fájdalomnak egy rázkódását, egy nyöszörgését sem láták, sem hallak e szörnyû mûtét alatt a vasakaratu férfiún.

Ha kezét a vérvesztés következtében beállott ájulás meg nem lankasztja, halálig

marczangolta volna magát. Orvosi szerek visszahozák az eszméletet; de a ki végeztetést tátongó nyaksebe miatt el kellett halasztani.

*) Midõn ítélete felolvasása után a haditörvényszék elõl elvezettetek, reményét fejezé ki, hogy ha már meg kell halnia, legalább a halál módját változtassák agyonlövésre. De ez iránt határozottan tagadó választ vevén, eltökélte magát

öngyilkossággal menekülni az akasztás gyalázatától.

A segélyre hivott orvosok egyike, egy nagyhirü egyetemi tanár, megkérdeztetvén, kijelenté, hogy a kivégeztetést a sebek miatt végrehajtani nem lehet, de nem is szükséges a beteg életereje a nagy vérveszteség miatt kimerült, s néhány óra múlva magától kialszik. De az illetõknek volt rá gondjuk, hogy a halál ki ne ragadja kezeikbõl idõ elõtt boszuáldozatukat. Egy katonaorvos

utasitást vett, hogy izgató szerekkel néhány órára hosszabbítsa meg a kialvó

életet. Batthyányit ugy ismerte a közönség, mint oly férfiút, kiben a hazafiui és alattvalói hûség egybeforrva, egy lángban lobog, mint a legforradalom ellenesebb, a törvényességhez legaggodalmasabban ragaszkodó személyt.

Megfoghatatlannak, hihetetlennek látszék az ítélet, s mindenki az utolsó percztõl várta a megkegyelmeztetést.

Batthyányi e napon át a nagy vérvesztés következtében többször beállott ájulásból az izgató szerek mindannyiszor eszméletre hozták. Midõn tudtára adaték, hogy nyaksebe miatt kötél helyett golyó vetend véget életének, szinte vidámmá lett. Öt óra után a vesztõhelyre vezettetvén, az õt kísérõ franczia

papnak monda: „Tisztelendõ ur, adja karját; nem akarnám önnek egy ájulás látványát megújítani; de oly gyönge vagyok, hogy lábaim alig bírnak."

A papra támaszkodva, egy gránátos osztálytól képezett kísérettel jelent meg a

téren. Járása, bágyadtsága daczára is szilárd vala. A tömegen keresztül haladva,

kerese ismerõsöket, kiket aztán, mint átalában az üdvözleteket fejbillentésekkel köszönté. Arczán egy nemes, nyugodt, vidám szívességnek, a nézõkbe is vigaszt öntõ magasabb szelidségnek volt kifejezve, s azon meggyõzõdést látszék viszszatükrözni, hogy a legfõbb biró elõtt pár percz múlva igazságosabb Ítéletet nyerend, mint az emberektõl.

Elérkeztek a kivégzés helyére, mely ma is akkori alakjában látható. AzUj-épület

északi oldalán, mely a föpiaczra néz, a ma is feuálló korlát mellett, hol egy sor akáezfa látható, két fa nagyobb távolra áll egymástól a többinél. E két fa volt a kivégzés helye. Az ítélet fölolvasása után, míg a kisé-. rö pap egyik s a katonaorvos másik oldalra távoztak a gróf mellõl, kinek szemei beköttettek,

a felállított katonaság sorai mögül öt vadász lépett ki, töltött fegyverekkel, 8

elfoglalta helyét szemben az elitélttel. Ez, féltérdre bocsátkozva, leemelé ezüsttel hímzett kék házi sipkáját, s mennyire csak aléltsága engedé, hangosan kiáltott: „Éljen a haza! Allez Jager!"

Ez alatt a vezénylõ tiszt is jelt adott.

Az elsõ intésre az öt vadász közül három elõbbre lépett, alig két lépésnyire

az elitélttõl eldördült a hármas lövés. Egyik golyó a homlokba, kettõ a mellbe fáródott. Az áldozat alig egy pereznyi halál-küzdelem után hátrabukott.

A volt miniszterelnök holtteste a kivégzés után a Rókus-kórházba vitetett. Ugy

látszik, hogy a hatalom, boszuját vérrel lehûtve, nem gondolt többé vele.

Azon éjjel egész csendben s titokban, egy pap s két kórházi szolga kiséretében a

ferencziek zárdájába vitetett át, melynek hazafias fõnöke Dank Agáp egész készséggel adott szállást az elvérzett nagy hazafi tetemének a zárda sírboltjában.