Önszervezõdni a jogfolytonosságért!

Önszervezõdni a jogfolytonosságért!

(Dolgozat felkérésre)

Vannak népek, akik mindent adnának azért, hogy ilyen örökségük legyen mint nekünk!

Ám az agymosás eredményeképpen a mi népünk nagy része feladta hitét és elherdálja, vagy hagyja, hogy idegenek elherdálják õsi örökségüket, kultúránkat, jogrendünket.

A napokban láttam az interneten (storytv.hu/Havas Henrik) egy beszélgetést egy Kállai nevû országos cigányvajdával, aki az alábbi részleteket mondta:

„…mi a magunkfajta törvényt betartjuk és ítélkezünk is a törvényeink szerint, tehát a bûnöst megbüntetjük! Ezt a cigányság elismeri, s ha a rendõrség nem tud semmit tenni, a vajda szavát elfogadják. Mi a cigánykultúrát akarjuk õshonossá tenni itt! A cigányt nem lehet egymás ellen fordítani, mi ennél okosabbak vagyunk! A vajdaságot komolyan kell venni. Ez a kormány is vegye végre komolyan!”

Kállai fõvajda itt a szokásjogról beszélt, hisz nekik soha nem voltak írott törvényeik!

- Ha õk a cigánykultúrát – a szöveg alapján értelmezve a „cigányjogrendet” – akarják itt õshonossá tenni, akkor vajon mi miért nem akarjuk a saját õsi szokásjogunkat visszaszerezni és modernizálni azt, s a valóságosan is a közjót szolgáló jogrend és közhatalom helyreállítására felhasználni?

- Ha náluk a vajda szavát elfogadja a társadalmuk többsége, akkor mi náluk alacsonyabb szintû jogi kultúrával rendelkeznénk, hogy az igazságos jogrend foglalatát a szakrális királyhelyettesítõ korona alkotmányosságát nem ismeri a társadalmunk nagyobb része? Az agymosás ebben nem fertõzi õket?

- Ha õk, ezt a „magukfajta íratlan törvényt” betartják, sõt az alapján ítélkeznek, akkor nem nekünk is inkább vissza kellene tanulnunk a magunk igazságos és szokásjogi rendszerét az agymosás okozta „felejtés” helyett?

- Ha õket nem lehet egymás ellen fordítani a rájuk erõltetett „hazugságállami törvénygyár áltörvényeivel”, akkor bennünket miért lehet?

- Ha az õ vajdáikat komolyan kell venni, akkor a mi kormányzónkat, Szent Koronánkat, vagy a „hétmagyart” miért nem akarjuk komolyan venni, mi magunk?

1. Ezen gondolatok egyértelmûen felvetik annak a kérdését, hogy szükség van-e egy olyan szellemi munkára, amely a Werbõczy féle Hármaskönyv mintájára lejegyzi és közkincsé teszi a szerves jogfejlõdés szokásjogi oldalát is?

2. Képesek vagyunk-e szembeszállni a globalista jogrend mindent elborító salakjával és le tudunk-e tenni a nemzet asztalára egy kidolgozott szokásjogi rendet, amely a Szent Korona eszmére épülve hasznosítja 1956 és az elmúlt 20 év tanúságait is?

3. Képesek vagyunk-e minden társadalmi réteg számára olyan közérthetõ szöveget produkálni, amely egyszerûségében is magába foglalja az õsi jogrend pilléreit, de nem hat avultnak, hanem életszerû és pontosan meghatározott?

Ha ezen három kérdésre a válasz igen, akkor ne halogassuk: lássunk neki!

Mi is az a szokásjog? Minden tisztességes és egyszerû ember által jónak tartott szabály, amit bárki megérthet, mert annyira egyszerû, világos, jogos és nyilvánvalóan igazságos!

A magyar történelmi szokásjog az: amely a leírt normákat – tehát a törvényi szabályozást – megelõzõ helyes gyakorlat eredménye, amely a rosszat kiszûri. Ez úgy alakult ki, hogy a közösség, vagy annak része, sokszor járt el azonos módon egy megoldandó jogi helyzet esetén. Ám ez csak akkor válthatott szokásjoggá, ha nem állt ellentétben az adott korszak erkölcsi rendjével. (Így valószínûleg az erkölcsi emelkedés az, amely ma a legfontosabb!) A „bevett” szokást ezért, ha késõbb jogszükséglet lépett fel, az emberek meggyõzõdésében élõ szokásjogként alkalmazták, mely szorosan együtt „élt” a törvénnyel.

A jogfolytonosság fogalma pedig így hangzik:

Az utolsó törvényes magyar állammal való jogi folyamatosság visszaállítása, s a diktatúrák (jogtalan) jogi alapjáról átsegítés - egy a nemzet által létre-hozott valódi alkotmányos rendhez -, az igazságos jog uralmához! Ez, és csak ez adhat szilárdságot az államunk alkotmányosságának, s ez teremtheti meg a legitimitást is. A jogfolytonosság helyreállítása - a még sokak lelkében elevenen élõ alkotmányos hagyomány megmentésének lehet a követelménye, mint ahogy a belsõ jogérzék, valamint a méltányos igazságosság feltámasztásának is. Ezért a történelmi múltunkat, õseink közjogi küzdelmeit elfelejteni nemcsak egy oktalan erkölcstelenség, de bûn is a jövõ nemzedékeivel szemben.

Szögezzük le: A jelenlegi állam a szovjet által ránk erõszakolt és a Rákosi által importált, majd Kádárral felpuhított diktatúrával jogfolytonos. Ezért, az egy rossz pártot, több rossz pártra felcserélõ, ún. többpárti diktatúrára csupán illegitimként tudunk tekinteni, s nem úgy, mint egy közjó szolgálatot is végzõ polgári demokráciára, de végképp nem úgy, mit az arisztotelészi politeiára! (mely utóbbi éppen az általa hibásnak tartott demokrácia pozitív ellentéte!)

A magyar törvényes hatalomgyakorlásnak mindig alapfeltétele volt a jogfolytonosság. Egészen 1944-49-ig minden történelmi államunk jogfolytonos volt az elõzõvel úgy, mint Angliában, ahol még ma is ezen alapul a jogrend.

A jog és törvény uralma – tehát maga az állam –, legitimitása akkor áll fenn, (tehát akkor igazolható csak a közhatalom), ha a fõhatalom birtokosai az alkotmány által meghatározott módon nyerik el pozícióikat, tehát mindig a szokásjogi rend és a törvények harmóniája a hozza magával a jogrendet. Tehát a legitimitásnak a legfontosabb forrása a hatalom folyamatossága, azaz a szerves történetiség.

A jogfolytonosságnak két formáját ismerjük: alaki és anyagi folytonosság!

Mindkét tábor elismeri a törvénnyel egyenrangú szokás legitimáló erejét és azt, hogy a teljes alaki jogfolytonosság helyreállítása a 20-as években nem volt elképzelhetõ, hiszen sem a Szent Korona személyi teste, sem a területi teste nem volt, s ma sincs olyan a helyzetben, hogy a kívánatos és teljes alaki jogfolytonosság visszaállhasson. Az állam így ideiglenesség állapotában van.

Az alaki folytonosság híveinek többsége Magyarországon olyan legitimista, akik IV. Károly 1918-as lemondását a hatalomról nem tekintették a trónról való lemondásnak is. Így elutasították az 1921 évi trónfosztó törvényt a király ellenjegyzésének hiánya miatt! Ez a társaság tehát Habsburg párti!

Ennek az érvelésnek erõsen ellentmond az, hogy pl. 1919. augusztus 10-én a Friedrich kormány által felkért kormányzó – József királyi fõherceg – leírta a Budapest Közönyben, hogy: „Én nem a királyság érdekében dolgozom!” Sõt több olyan kijelentést is tett, amibõl arra lehet következtetni, hogy megértette a Pragmatica Sanctio lényegét: a birodalom felbomlása esetén visszatér a királyválasztás joga a nemzethez!

Az anyagi folytonosság hívei is a nemzet önrendelkezésének visszaszerzését látták a király lemondásában, s így a nemzettõl a koronára származtatott szuverenitás okán – hivatkozva még az 1967-es I-III. törvényre –, elismerték az 1921-es trónfosztási törvényt, s ezzel hivatalosan is kezdetét vette egy olyan felemás közjogi provizórium, azaz ideiglenesség, amely minden ideiglenessége ellenére az ország megvédésére felesküdött IV. Károllyal szemben nem hagyta cserben a nemzetet. Így 38-ban a Felvidék egy része, 39-ben Kárpátalja, 40-ben Észak-Erdély és a kelet-magyarországi területek tértek vissza a Szent Koronához, majd 1941-ben délvidék jó része is.

- Az 1920. évi I. törvény tehát, nem hagyott lehetõséget arra, hogy az ország államformáját bármely külsõ erõ megváltoztassa, de éppen az alaki folytonosság lehetetlenné válása okán felvállalta az ideiglenességet azzal, hogy mindent megtett az adott körülmények között a korona területi testének helyreállítása érdekében. Ha háború után a gyõzteseknek valóban az lett volna a céljuk, hogy etnikai határok szülessenek, akkor minden területen népszavazást rendeznek, s így döntik el azok hovatartozását. Ám a nemzeti önrendelkezést hirdetõ nyugat, könnyû szívvel dobta oda Sztálinnak hazánkat, mert már akkor is ugyanaz a bankárkaszt uralta a háttérpolitikát, amely késõbb is (1956-ban és 1989-ben és 2006-ban is) hazánk bolsevista vagy globalista gyarmatosításában volt érdekelt.

- A „Lehet-e jogfolytonos állam az, melynek jogrendjét erõszakkal változtatták meg?” kérdésre tehát: jelenleg - nem könnyû a válasz!

Ha Izland példáját nézzük, akkor igen. Ha a saját tapasztalatainkat vesszük elõ, akkor ez, csak lassú önszervezõdéssel és szemfelnyitó tudásszerzéssel lehetséges. Ha képesek leszünk megtanulni, hogy a magyar ember nem tûri maga fölött a személyi hatalmat, de a Szent Koronát - amely egyúttal a nemzet közössége, a haza és a jogrend is -, tehát mindezeket szeretve tiszteli és szolgálja!

Visszaszerezhetjük tehát a magunkét akkor:

- Ha a „magunkfajta õsi törvényt” betartjuk és betartatjuk, s az alapján ítélünk!

- Ha nem lehet bennünket többé egymás ellen fordítani, mert ismerjük a szokásjogot!

- Ha felvállaljuk, hogy nem tudományos értekezést írunk, hanem közérthetõ „Új Tripartitumot”, amelyet megért és el is fogad majd az agymosott nép, s így önszervezõdik, összetartó nemzetté kovácsolódik.

Eközben felkészülünk a pénzrendszer összeomlása utáni életre: az önfenntartásra! Felkészülünk önvédelmünkre, önellátó életre, s a Nemzetgyûlés „ellenõrzõ hatalmára”!

Mert a segíts magadon és akkor az Isten is megsegít!

2011-09-12 Dr. Bene Gábor S.