BG: Véget ért a Habsburg korszak? II. rész

Véget ért a Habsburg korszak?

“A magyar nemzetnek nem szabad éppen azt a megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjában értékes. Ragaszkodnia kell a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, mert a magyar Szent Korona történelmünk során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette,….” Kocsis István

II. rész

Tudni illik, hogy minden híresztelés ellenére Horthy Miklós Habsburg párti volt, s nem rajta múlott, hogy nem térhetett vissza a trónra IV. Károly. Viszont Ausztriában nem kellett hozzá európai (antant) nyomás, mert gyorsan hoztak egy Habsburgokat kiutasító és a választásokról kizáró törvényt. Ám mostanában, az osztrák parlament hirtelen, váratlanul eltörölte a Habsburg család tagjait az elnökjelöltségbõl kizáró „idejétmúlt és jogsértõ” rendelkezést, amelyet persze lehetne nyugodtan osztrák önvédelmi intézkedésnek is nevezni. Az örökös tartomány így „hálálta” meg a Habsburg-háznak az évszázados politikai elnyomást és azt a gazdasági elõnyt, amelynek az árát évszázadokig a magyarok fizették meg. A kizárás megszüntetését ki is kezdeményezte volna más, mint Ulrich Habsburg-Lothringen „zöld” politikus. Mint ismeretes, ezt a tilalmat az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása és a köztársaság alapítása után vezették be, hogy ezzel is védjék a restaurációtól az államot, s Ulrich nem öncélúan kérte ennek felfüggesztését, hiszen eddig nem akart indulni államfõválasztáson, csak éppen tavaly. Érdekes, hogy a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is támogatta, sõt még a szociáldemokrata kötõdésû köztársasági elnök Heinz Fischer is. Ausztria tehát: 93 év után, nyitva áll nekik.

Habsburg Ottó szívét kívánsága szerint külön urnában, a Pannonhalmai Bencés Fõapátságban helyezik el. Úgy látszik az engesztelhetetlen gyûlöletük ellenére II. Rákóczi Ferenc mintáját, politikai aprópénzre kívánta váltani a trónörökös.

Habsburg Otto rendszeresen hívta Magyarországot „kis hazámnak”. Amikor eleinte azt hallottam, hogy a saját kérésére itt fogják eltemetni Magyarországon, bizony meginogtam. Lehet, hogy valóban magyarnak érezte magát és valóban harcolni akar a családja által is keltett hungaropesszimizmus ellen? Valóban közülünk valónak érezte magát és nem európai polgárnak, mint ahogyan azt évtizedekig hirdette szerte a világban? Persze nem tartozom a naivak közé, s így mindez csak átfutott rajtam, de azonnal el is hessegettem a gondolatot. Sõt, amikor a kezembe került a Délmagyarország címû napilap 2011-07-16 „ich bin ein europaer” címû cikke, akkor már a bizonyíték is megvolt a pillanatnyi megingásom teljes cáfolatára. Íme pár részlet: „A közmegbecsülésnek örvendõ Habsburg Ottó képes volt arra, hogy ’békévé oldja az emlékezést’, és választott honfitársai, a magyarok többé ne pusztán a rögzült reflexeik vagy a beléjük nevelt beidegzõdések alapján tekintsenek vissza a múltba, a nemzeti történelemre.” Bevallom Én soha nem éreztem közmegbecsülést olyan személy iránt, aki nem az 1956-os fegyveres munkások, parasztok között kereste a barátait, hanem éppen azzal a bolsevik réteggel volt leginkább baráti viszonyban, akirõl egy Nobel díjas francia író így nyilatkozott: „A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” Bizony a „mi” Ottónk nagyon is közvetlenül igazolta a gyilkosokat, sõt õket mentegetve harcolt oroszlánként azért az Európáért, ahol éppen a magyar alkotmányt semmibe véve olvasztottak be minket azon népek közé, akik vagy hasznot tudtak húzni a világháborúkból, vagy most húznak hasznot abból, hogy a magyarság mélyen a teljesítménye alatti színvonalon él. Írom mindezt annak tudatában, hogy természetesen nem a nemzetek voltak a háború kirobbantói, s nem is õk gerjesztették a gyûlöletet a népek és birodalmak között, hanem az a bankárkaszt, amely az ellenfeleknek egyaránt folyósította a háborúhoz szükséges kölcsönöket azért, hogy az adósságcsapda okán a legnagyobb profitot zsebelhesse be. S itt, álljon újra egy idézet Ottóról, amely az újságíró szándéka ellenére is az Én szavaimat igazolja: „Fogalmazhatnánk úgy is, hogy egész életében annak a különös birodalomnak volt alázatos szolgája, amelynek korábban 500 éven keresztül a családja még az uralkodója volt: Európának.” Csakhogy Európa ma már egy eszköz csupán a pénzhatalmi uralomra törõ bankárkaszt kezében, bár elismerem, hogy ez a „különös birodalom” legalább 500 esztendeje próbálkozik a magyar nemzet bekebelezésével, s nemrégiben úgy tûnik sikerrel is járt. Ehhez a sikerhez azonban elengedhetetlenül hozzájárult Habsburg Ottó is, a maga raccsolós álmagyarkodásával. A szerzõ - Halmágyi Pál - nagyon határozottan jelezte cikkében, hogy: „Most, amikor a halála ad szomorú alkalmat a személye és életmûve méltatására, bátran kimondhatjuk, hogy Habsburg Ottó – közvetve – egyik alapítóatyja volt az Európai Uniónak: az általa képviselt európai egységeszmény mai intézményesülésének.” Sajnos ebben teljesen egyetértek vele, hiszen ez is bizonyítja, hogy a Habsburg-ház politikája semmiben nem változott az elmúlt évszázadok alatt. Így nyugodtan felfogható Habsburg örökségnek az ország jelenlegi gyarmatosítását, az alkotmányos jogaink lábbal tiprását, a bankárkaszt gátlástalan nyerészkedését, a közpénzként mûködõ "Kossuth bankó" betiltását és a joghelyreállító szabadságharcaink bemocskolását, vagy - ahogyan ez 1956-al is történt - pártpolitikai lenyúlását. Ehhez és a nemzetiségek ellenünk való uszításához, a bankárkaszt támogatásához értettek a Habsburgok legjobban.

Ennek az örökségnek a jegyében lett öngyilkos a napokban egy svájci frank hiteles. Felmerülhet az emberekben a kérdés, hogy ki a gyilkosok segítõje és ki az áldozat? Igen, a válasz is egyszerû. A történelem miindíg, csak ismétli önmagát.

A szertartás elõtt a budapesti Szent István Bazilikában mondtak gyászmisét Habsburg Ottóért. Ausztriában viszont csak a harmadik kopogtatást követõen nyitották ki a szerzetesek a kaput, s nem az elhunyt címeinek felsorolására, hanem a „ki kér bebocsátást?” kérdésre adott nagyon igaz válaszra: „Ottó, egy halandó bûnös ember”!

Szeged, 2011-07-22 Dr. Bene Gábor S.

Epilógus?

Francesca von Habsburg is indult a Mûcsarnok igazgatói posztjáért, s bár nem hirdettek gyõztest a szakma viszont úgy hiszi Õ az esélyes, hiszen még saját mûgyûjteményét is felajánlaná. (Ennyire önzetlen, vagy ennyire számító?)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV Zrt.) azzal indokolta a pályázat eredménytelenségére vonatkozó döntést, hogy senki sem nyújtott be meggyõzõ anyagot. Petrányi Zsolt – az eddigi igazgató – mellett, pályázott Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok vezetõje, Molnár Mária, aki az Ernst Múzeum fõkurátora. Állítólag Szõcs Géza államtitkár hozta be ötödikként a versenybe Francesca von Habsburgot.

Ugye értjük, hogy miért a legjobb hely a világon egy Habsburgnak: Budapest?