Bene Gábor: VÉGET ÉRT-E A HABSBURG KORSZAK?

Véget ért-e a Habsburg korszak?

“A magyar nemzetnek nem szabad éppen azt megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjában értékes. Ragaszkodnia kell a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, mert a magyar Szent Korona történelmünk során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette,….” Kocsis I.

A 98 éves korában békésen elszenderült „Habsburg Ottó lelki üdvéért a - szentmisét a budapesti Szent István-bazilikában celebrálják július 17-én, s a temetést a Pannonhalmi Apátságban szûk családi körben tartják” - olvasom a Metropol.hu internetes újságban, majd kiderült, hogy a trónörököst Bécsben a belvárosi Kapucinusok templomának kriptájában temették el. Meglepõ?

A Habsburgok történelmi szerepe nagyon vitatott a magyarság köreiben, jól látható itt a kuruc-labanc ellentét, de a Habsburg párti és horthysta, valamint a köztársaság pártiak és szabad királyválasztás hívei is szemben állnak egymással. Mindez felületes szemlélõnek egy óriási káosz, de a gondolkodók számára már világosan kitetszik a „divide et impera” (oszd meg és uralkodj) profi szándéka.

Nekem azért nagyon nehéz a helyzetem, mert régóta a megosztás ellen harcolva rájöhettem, hogy a legtisztességesebb szándékokat is fölülírja az indulat, sõt úgy egymásnak ugranak a felek, hogy már csak az indulatok maradnak, s az érvek és a tények háttérbe szorulnak. Ilyenkor már nem is szükséges a vitához egy igazi ellenfél. Hogyan lehetne például magát a Habsburg kérdést rendezni úgy, hogy ne legyen ebbõl a nemzeti oldal tagjai között nézeteltérés? Talán úgy, hogy összerakjuk az ismeret morzsáit, kiokoskodjuk azokat a mozgatórugókat, amelyeket felfedezni vélünk a Habsburgok régi-mai politikai szerepvállalásából. A feladat nem könnyû, de meg kell próbálnunk azért, hogy lehetõsége legyen mindenkinek felülvizsgálni az eddigi helyes vagy hibás elképzeléseit. (S ebben magam sem vagyok kivétel, hiszen nem lehetek biztos abban, hogy hibátlan álláspontot képviselek az ügyben. De vajon a bölcsek köve nélkül érvelhetek?)

Habsburg Ottó:

"Ha valaki egyszer megízleli a politika ópiumát, többé nem szabadul tõle"

Az utolsó magyar király (IV. Károly) trónörökös fiát - németországi otthonában -, Pöckingben érte a halál. A Habsburg-ház utolsó trónörököse a 60-as években lemondott trónigényérõl, s azonnal a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) képviselõjeként bekerült (1979-tõl 1999-ig) az Európai Parlamentbe. Elnöke volt 1973-tól egészen 2004-ig Nemzetközi Páneurópai Uniónak, s ebben a tisztségében kezdeményezte azt a Páneurópai Pikniket, ahol a keletnémet „turisták” százai jutottak át Ausztriába. Ezen (1989-es) esemény a vasfüggöny leomlásának a jelképe lett. Több nyelven is jól beszélt, sõt szerzett német, osztrák, magyar és horvát állampolgárságot is. (Érdemes lenne utána nézni, hogy várt-e annyit a magyarra a kommunistáknál, mint az erdélyi magyarok?) Az egységes Európa komoly híveként, kezdettõl fogva támogatta Magyarország, Szlovénia és Horvátország felvételét az Európai Unióba, mely utóbbiról ma már tudni lehet, hogy nem a jól hangzó nemzetek Európája megvalósulása, hanem a bankárkaszt újgyarmatosító eszköze. Arra persze nem vállalkozhatom (adatok híján), hogy Ottó tisztában volt-e a periféria és centrum országok megcélzott szerep különbségeivel, de a munkája eredményét 98 évesen, már jól láthatta!

Áttekintõ életrajz

A teljes neve egyébként Franz Josef Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix René Ludwig Gaetano Pius Ignatius von Habsburg-Lothringen volt. 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reichenauban. Szülei IV. Károly, s Zita pármai hercegnõ voltak. 1916-ban, négyévesen szerepelt elõször a nyilvánosság elõtt I. Ferenc József temetésén, majd apja koronázásán. 1918. október 17-én apja kiáltványa és Károlyi Mihály szerencsétlen kinevezése csak a zûrzavart fokozta a birodalomban. Apja 1918. november 13-án mondott le az uralkodásról, de nem a koronáról. November 16-án az általa meggondolatlanul kinevezett Károlyi vezette szûk csoport hajtott végre egy puccsot Budapaeten. A kinevezett fõ-puccsista „Nemzeti Tanácsa” -teljesen illegitim módon -, s kihasználva a háború okozta elégedetlenségbõl fakadó népi - nemzeti passzivitást, csak úgy egyszerûen: kihirdette a sohasem volt népköztársaságot. Mivel az antant hatalmak kifejezetten ellene voltak a Habsburg-ház restaurációnak a helyzet egyre bonyolultabb lett. S bár a második királypuccs alatt, még az akkori hercegprímás is azt javasolta IV. Károlynak, hogy mondjon le a fia javára, Károly ezt elutasította. 1921-ben az említett két, sikertelen, visszatérési kísérlet után az antant Madeirára számûzte a családot. IV. Károly ott halt meg 1922-ben, s örököse az elsõszülött fia: Ottó lett. Az ifjút osztrák és magyar tanárok tanították, de közben az angol, francia és horvát nyelvet is elsajátította. 1929-ben át költöztek Belgiumba, ahol is állam- és társadalomtudományból doktorált 1935-ben. Jó politikai érzékkel tiltakozott az Anschluss ellen, de ez utóbbi a saját érdeke is volt, hiszen így végleg elvesztette az osztrák trónra való visszatérés lehetõségét. Ausztria azonban nem engedte még csak belépni sem az országba sem egészen 1966-ig. Bár akkor már öt éve lemondott az osztrák trónigényérõl, de sokan nem tudták megbocsátani apjának, hogy – a hadsereget nem tartotta meg egységben –, s nemcsak a katonákat, hanem pl. Károlyi Mihályt is felmentette a neki tett esküje alól. S ezzel szinte ölbe tett kézzel hagyta elveszni a birodalmát. Ottó fia azonban ennél sokkal aktívabb volt. A második világégés alatt segített zsidók menekítésében, s utána
a kommunista korszak magyar politikusaival is jól megértette magát, s a kádári kor utolsó éveiben szinte média sztárrá változott. Ötvennél több hazai település választotta díszpolgárává, s kitûnõ szónoklataival – minden raccsolása ellenére – könnyeket tudott a s naiv magyarok szemébe csalni. Valóban „nagyformátumú politikus volt” bár például az erdélyi magyarok elnyomása ellen nem Õ, hanem a Bécsben élõ Eva Maria Bárki lépett fel a nemzetközi porondon erõteljesen. Ottót viszont számos akadémia választotta tiszteletbeli tagjává, s a pécsi és a budapesti tudományegyetem pedig díszdoktorává. 1951-ben vette nõül Regina szász-meiningeni hercegnõt. Öt lányuk és két fiúk született, de leszármazottai – hasonlóan a Rothschildokhoz – a világ, különbözõ részein élnek. (Közülük Habsburg György magyar állampolgár, s az idõnként botrányos ügyekbe - lásd pl. a gyöngyöspatai cigányok politikai célú üdültetése - keveredõ Vöröskereszt elnöke. Biztosan nem volt Magyarországon megfelelõ képzettségû és alkalmas ember erre a szerepre.) Az ifjú trónkövetelõbõl idõs korára valóban európai léptékû reálpolitikus lett, aki a Habsburg-ház politikai ambícióit nem feladva, de belátta, hogy a monarchiák és dinasztiák kora lejárt Ausztria - Magyarországon. Belátta azt is, hogy ha a bankárkaszt által mûködtetett rendszer szolgálatába áll, akkor nem lesz nagyon fájdalmas számára a trón elvesztése. Magyon is átlátta, hogy milyen célok érdekében kell neki tevékenykednie, s az egykori Monarchia országaiban a politikai és gazdasági kérdéseket igyekezett a „gazdái” számára egyengetni. Elsõsorban társadalompolitikai témákban jelentek meg könyvei, de biztos kézzel nyúlt a gyõzõk által írt történelem magyarázataihoz is. Felednünk nem szabad azt, hogy a Habsburg-ház valódi céljait – a sajátos, eredeti, magyar alkotmányosság megszüntetését – soha nem adta fel végleg, csak idõszakosan visszavonult annak rombolásától. Ne feledjük, hogy ma Magyarország elérte a Habsburg álmot, mert „önkéntesen” betagozódtunk abba az idegen jogrendû Európába, amely évszázadok óta csak megsemmisíteni akarta a „hun” államot és a szkíta gondolkodásra épülõ (az övékénél fejlettebb) magyar alkotmányosságot.

Ebben pedig Habsburg Ottó munkája elévülhetetlen!

A gyászmisén természetesen több európai uralkodó család képviseltette magát.

Hét gyermeke, 22 unokája és két dédunokája gyászolja. Felesége, Regina – akit most mellé helyeznek el – éppen tavaly halt meg. A magyar egyházat, hívõket Várszegi Asztrik pannonhalmi fõapát képviselte.(?) Számos püspök és más egyházi személyiség volt jelen a mariazelli szertartásokon. Elsõsorban olyanok, akik az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területérõl érkeztek. Ez is mutatja, hogy a közép- és kelet-európai országok „nemzettelenítõ” integrációja, amely bár eleinte a nemzetek érdekeinek szolgálatának látszott, ma már az egységes Európai Egyesült Államok irányába hat, s ezt sajnos a Katolikus egyház sem kifogásolja. Vajon az Unió megteremtése miért volt fontos volt Habsburg Ottó számára? Az, hogy a magyar a várakozásokat nem teljesítette az Unió, Habsburg Ottó számára nem adott lehetõséget arra, hogy legalább emlékirataiban lerántsa a leplet az eredeti célt meghamisító bankárkaszt szervilis kiszolgálóiról.(Igaz, még nem jelent meg memoár, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék)

Habsburg György

Fentebb már említettem, hogy Õ a Habsburg-ház „nekünk kiutalt” állampolgár tagja, s az idõnként botrányos ügyekbe - lásd pl. a gyöngyöspatai cigányok politikai célú üdültetése - keveredõ Vöröskereszt elnöke. Biztosan nem volt más megfelelõ képzettségû és alkalmas ember Magyarországon erre a szerepre.

Habsburg Ottó hét gyermeke közül Ö a legkisebb. A Pest megyei Sóskúton lakik, s 2009-ben jelöltként indult az EP-választásokon a Magyar Demokrata Fórum listáján. Vele kapcsolatban idézek egy régebbi riport részletet, amely a királyságot támogató, alaposan felkészült Pánczél Hegedûs Jánostól ered:

„föltenném azt a kérdést, hogy Habsburg György a magyar trón várományosa-e?

- Jelenleg a magyar trón örököse Habsburg Ottó fõherceg, mivel édesapja felkent magyar király volt, akinek a trónfosztása - az akkor érvényben lévõ törvények alapján is - törvénytelen volt (1921). Habsburg György azonban akkor sem örökölné a magyar trónt „automatikusan", amennyiben Ottó trónra tudna lépni, amire ugye sajnos nincsen reális esély. A magyar trónöröklésnek három nagy feltétele van évszázadok óta: az elsõszülöttség, a senioratus (vezetésre alkalmas férfi családtag örökli), és az idoneitas (rátermettség) elve; ha jól emlékszem, ilyen sorrendben. György fõherceget ezek alapján megelõzik jelenleg is a családban. Jelenleg a bátyja, Károly lenne a trónörökös, amennyiben Ottó elfoglalhatná a trónt, utána pedig az õ 12 éves fia Antal (Ferdinánd) lehetne esélyes. György fõhercegnek a politikai szerepvállalásait jelenleg szerencsétlennek érzem (a román nemzeti ünnepen a megemlékezésen való részvétele a Kempinski Hotelben, jelenlegi MDF-es EP-képviselõjelöltsége) elsõsorban azért, mert fõhercegként napi politikába bonyolódik és egy egész uralkodói házat köt olyan emberekhez, politikai aktivitásokhoz, amelyek nem érnek össze. Egy nemzet ügyét lehet politikamentesen is szolgálni, mondjuk karitatív szolgálattal, vagy kulturális, esetleg gazdasági misszióval. Minderrõl kicsit bõvebben már kifejtettem az álláspontomat a Regnum!-on is”

Bevallom, majdnem mindenben egyet is értek Pánczél Hegedûs Jánossal, hisz magam is híve vagyok a törvényességnek és a joguralmi államnak, amely sokkal tisztességesebb hatalmi forma, mint a hazugságra felépíthetõ demokrácia. Így én is ún. legitimista volnék, ha ez a latin kifejezés nem fonódott volna össze, éppen a Habsburg uralkodóház hatalmának visszaállításáért folytatott harccal. Ma ugyanis, a közbeszéd furfangos átalakítás okán, csak azt a személyt lehet legitimistának hívni, aki a Habsburgok oldalán küzd a restaurációért!

Az mindenesetre egyértelmû, hogy nagyon is szükséges lenne a jogfolytonosság helyreállítása. Ám akkor Magyarország csak és kizárólag királyság lehet. Ne tessenek megrémülni ettõl, hiszen sem a spanyolok, sem a belgák, sem a svédek, de még az angolok és hollandok sem problémáznak a királyságukkal. Nálunk legfeljebb három kérdést kell jobban megvizsgálni. Az egyik a jogfolytonosság fontossága a másik az 1921. december 6-án megszavazott trónfosztó törvény érvényessége, illetve az államforma ügye.