Megoldható-e a gazdasági váltás, erkölcsi váltás nélkül?

Megoldható-e a gazdasági váltás, forradalom nélkül?

A fenti kérdést, csak további kérdések megválaszolásával lehet megközelíteni. A válaszhoz segítõ kérdéseket természetesen felteszem, a válaszokat azonban maga a társadalom fogja kiizzadni magából! Remélhetõleg rövidesen!

Ha megvalósul egy pozitív erkölcsi váltás, akkor ez magával hozza-e a magyar társadalom - pártoktól független - jövõképének kialakulását?

Miért maradt eddig is jövõkép nélkül a magyarság és elképzelhetõ-e a kormány, a vállalatok, s a háztartások összefogása ebben a kérdésben?

A "jelen" globális feltételei mellett a társadalmi jólét fenti tényezõi valóban egyet akarnak, vagy épp ellenkezõ a cél amit kitûztek?

A válaszok kiizzadásához az alábbiakat tudom felajánlani segítségül:

A száz legnagyobb bevételt a földön, 58 ország és 42 multinacionális vállalat realizálja. Az utóbbiak tulajdonosi szerkezete azonban viszonylag szûk réteget érint, hisz ezekben a cégekben a mérvadó tulajdonosok száma összesen: 79.200.

Amíg az emberiség közel fele napi két dollárnál kisebb összegbõl él, (és ebbõl egy milliárd embernek naponta csak egy dollár jövedelme van!) addig a bolygónkon élõ gazdagabbik húsz százalék eközben az összes megtermelt jövedelem 75%-át birtokolja. Ám a legkirívóbb igazságtalan tõkefelhalmozás csak ezen a 20%-on belüli további 10%-nál jelentkezik igazán, mert övék az összes jövedelem 54%-a! Ha viszont a fogyasztás oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor még inkább tragikus a kép: a megtermelt javak és a szolgáltatások 96%-át a népességnek csupán 5%-a fogyasztja el.

A világ - szinte az összes nemzet tisztességes társadalomtudósa és filozófusa - a globális kapitalizmus kitermelte problémák megoldására keres új utakat. Ám a problémákat létrehozó okokat elrejti elõlünk a fizetett pártpolitika és a figyelemeltereléssel megbízott média világ. Amíg azonban a negatív gazdasági hatások okai fennállnak, s amíg a valódi okok nem leplezõdnek le a társadalom tagjai elõtt, addig az okozatok bõvítetten újratermelõdnek, s a megoldásra nem derül fény.

Az egyértelmûen felismerhetõ, miszerint nem társadalmi és környezeti jelenségek az alapproblémák, hanem ezek már okozati jelenségek és közös tõrõl is fakadnak. Éppen ezért az alapkérdések feltárására, s a jelentkezõ problémák mozgatórugóira kell fordítanunk figyelmet úgy, hogy közben ne egyéni vagy társadalmi részérdekek dominanciája érvényesüljön, hanem a közjóra törekvés.

A modern emberiség társadalmi életének vannak olyan területei, ahol a felgyorsult fejlõdés már-már az emberiség fennmaradását is veszélyezteti. A jólétinek kikiáltott és a társadalmakat megnyomorító modernitás ugyanis, lassan a földi természet és az emberi társadalom tönkretételének is a végére ér. A felgyorsult élet ugyanis azzal jár, hogy az ember már nem az élet természetes szépségeit keresi, nem gyönyörködik a természet csodáiban, hanem inkább egy profitszerzõ tevékenységgé degradálja azt is, s ezzel egyre jobban szétnyílik az olló, amely a gazdagok és szegények közötti távolság növekedését is szimbolizálja. Tehát a profitmaximáló tõke és az értékteremtés egyszerû munkásai között mára, már szinte teljesen megszûnt az átjárás. Ám a száguldás függõségében sem a gazdag, sem a szegény nem érzi magát jól, nincs megelégedve a helyzetével, mert a felgyorsult élet nem engedi, hogy bármirõl lemaradjon! Ebbõl adódik az a társadalmi türelmetlenség, amely valójában egy rossz célokért kiírt: gyilkos verseny. Nem marad idõ semmire, hiszen a médiadiktatúra által elénk vetett szórakoztatás és a pénz utáni hajsza elveszi tõlünk az idõt. Mi már nem tudunk megállni és gyönyörködni az alkotásunkban, vagy a természetben, mert nem engedi pozíciónk. Vagy azért, mert félünk a lecsúszástól, vagy azért, mert szeretnénk feljebb kapaszkodni a társadalmi ranglétrán. Csakhogy eközben a természetet tesszük tönkre, s maholnap már az „idõ pénz” szemléletével, és a profitmaximalizálás bilincseivel a kezünkön - kivágjuk az utolsó fát, kiszivattyúzzuk az utolsó liter kõolajat. A száguldásunk eredménye pedig a föld teljes kimerülése, tönkretétele lesz. Az úgynevezett "haladás" oda fog tehát vezetni, hogy tûrhetetlenül szélsõségessé válnak a vagyoni egyenlõtlenségek, a környezet minõsége pedig nem lesz képes megújulni többé olyan ütemben, ahogyan kirabolja az ember azt! A nyakunkon tehát a gazdasági hanyatlás, s az eddigi jólétünket biztosító fosszilis erõforrások, valamint a víz, a termõföld, a biológiai alapok egyre jobban beszûkülnek, de az emberiség önzõ módon nem akarja felismerni a közelgõ katasztrófa teljes mélységét.

Nem merjük kimondani: a nem kívánt társadalmi és környezeti jelenségek oka egyértelmûen az a pénzgazdaság, amely nem értéket termel, hanem csak biztosítja az értékjelet a gazdaság mûködéséhez, de egyúttal le is fölözi a termelõszféra hasznát. Ez utóbbi pedig azt is jelenti, hogy az értékteremtõ gazdaság hasznaiból nem a közjót valósítja meg a virtuális pénzmultiplikátor, hanem a magánhatalom érdekében egyre inkább centaralizálódik. (Lásd: EU) Eközben pedig naponta 24 ezer ember hal éhen a világban, s egyedül abban bízhatunk, hogy ennek okait alaposan kielemezve megtalálhatjuk a megoldásokat. Az éhezés mellett még ráadásul 5000 ember hal meg naponta vízhiány, vagy éppen szennyezett víz miatt. A felszín alatti vízkészlet felértékelõdését mutatja a multinacionális tõke érdeklõdésének növekedése is a vízmûvek, de a víz-csatorna cégek iránt is! (hazánkban már többnyire meg is szerezték!)

A gazdaság elemzése közben olyan társadalmi és erkölcsi kérdések is felmerülnek, mint a rövidtávú egyéni érdek helyére lépõ teljes társadalmi szolidaritás, az érdekvezérelt fejlõdés lassítása a fenntarthatóság érdekében (valószínûleg többsávos és progresszív adókkal!) és az emberhez méltó élettempó kialakítása. Mindehhez egy nagyon szükséges alap a társadalmi tudat szintjének emelése, a jogok és kötelezettségek arányosítása. Tehát olyan alkotmányos jogrend felállítására lesz szükség, amelynek legfontosabb alapértéke az igazságosság és az ember és közösség szabadsága. (ezt egyébként a hagyományos magyar történeti alkotmányosság biztosíthatta volna!) Ha így a hagyományos jogfolytonosság helyreállna, lehetséges lenne a magánpénz monopóliumának visszaszorítása, az erkölcs és hatalom mellérendelése, az erkölcstelen pénzkapitalizmus profitmaximalizáló hajszájának fokozatos megfékezése.

Világosan kellene látnia a társadalomnak azt, hogy a gazdasági teljesítmény megduplázódott a földön, de olyan áron, amely az ökoszisztémának 60%-os romlását eredményezte. Bolygónk javait a tõkenövekedésre beállított gazdaság nem képes igazságosan elosztani, hiszen a 200 leggazdagabb tõkés vagyona azonos a legszegényebb 3 milliárd emberének egész évi jövedelmével. Ez oly annyira igazságtalan, hogy ennek az aránynak a fenntarthatósága hosszútávon, szintén elképzelhetetlen. Földünk legszegényebb 50 országának éves GDP eredménye éppen annyi, mint a földkerekség három leggazdagabb pénz-kapitalistájának magánvagyona! Az évmilliók alatt felhalmozott kõolajkincset pedig, csupán néhány évtized múlva teljesen feléljük, s mivel azzal biztosíthatta a maga számára a pazarló jóléti államot a pénz-kaptalizmus, így megszûnésével óriási válságra számíthatunk! Ez a válság azonban nemcsak társadalmi, pénzügyi, hanem a gazdaságot teljesen átalakító morális válság is lesz, s ezt nem lenne szerencsés káoszként és önszervezõdõ nemzetvédelmi erõ nélkül megélni. (ezért nem egészen értem a fegyvertelen és soha bûncselekményt el nem követõ Magyar Gárda elleni hisztériát az illegitim állam részérõl)

A magyar társadalom számára sem az EU csatlakozáskor, sem azóta, nem készítettek a kormányok rövid-közép és hosszú távú gazdasági és népességpolitikai terveket! Így a társadalom jövõkép nélkül maradt, s a médiadiktatúra megmondó-embereinek elhiszi, hogy a beáramló tõke, megoldja a problémákat. Mivel azonban az elmúlt 20 év tapasztalatai azt mutatják, hogy a bejövõ tõke mindig ki is viszi a profitot, így szerencsésebb lenne olyan hazai tõkésekre építeni, akik itthon akarják tartani és újra befektetni a megtermelt nyereséget, s lehetne ez a tõkés például a közösség is! Ha pedig nem készül reális terv, nem szûnik meg a profit kivitele, nem fizeti meg a gazdaság a munkaerõ újratermelésének az árát, akkor képtelen lesz magát összeszedni a magyar társadalom, s nem tudja benne rejlõ belsõ lehetõségeket kibontakoztatni. Egy része el fog menekülni és idegen lesz egész életében egy más nemzet tagjai között. De az itthon maradottak sem tudnak majd, sem szembeszállni, sem alkalmazkodni a globalista kihívások kapcsán. Vajon valóban ez a célja a magyarnak nevezett politikai osztálynak? Mert ha igen, akkor ennek az európai-õsnép utód nemzetének a végsõ pusztulását fogja eredményezni. ( hacsak nem térünk idõben észre!)

Szeged, 2011-07-05 Dr. Bene Gábor S.