Lecke Kishitûeknek ...

Frissen kapott levelet teszek most közzé, hogy mások is okuljanak belõle.

Az írás profi egyszerûséggel és logikusan tesz helyre egy vitát, amelyet egy „politikai hetilap” közöl, amelyben azt a butaságot hallhatjuk a színészektõl, amit a bolsevik és globalista agymosás közösen ültetett el a fejekben. Bár a szerzõ nem írta alá írását, de én mégis megköszönöm neki munkáját, sõt még a tévedéseit is.

Azok ugyanis lehetõset adnak, hogy tovább finomítsam, árnyaljam a képet! (szokás szerint az alábbi kék színû mondatok a finomításaim!) Bene Gábor S.

Lecke Kishitûeknek ...

Az egyik politikai hetilapban két színészünk vitatkozott a hazai helyzetrõl,

s ebben felmerült a mûvészek közéleti szerepvállalásának kérdése. Egyikük

arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államokban is odaállnak az ismert sztárok

a jelöltek mellé, mire a másik megjegyzi: "Van kétszáz év elõnyük

demokráciából." Ezt aztán nem fejtegetik tovább, bizonyára ebben

egyetértenek. Ez a mentalitás jellemzi az egész honi közéletet, sajtót, de

még a politikát is: elmaradtunk a Nyugattól, most tanuljuk a demokráciát, az

alkotmányozást. (holott a kontinentális Európa elsõ alkotmányos állama vagyunk, már a vérszerzõdéstõl)

Ha valamit be akarunk vezetni, mindjárt vizsgálgatni kezdjük, vajon ez a nagy testvéreknél miként van, és véletlenül sem fordulhat elõ, hogy nálunk másképp legyen. (Bár ennek határait mintha a mostani kormány elkezdte volna feszegetni, és például a bank- és válságadóval vagy a gyermekek után járó szavazati joggal akár úttörõ is lehet.) (Én ezt úgy fogalmaztam volna, hogy: az alkotmányos magyar állam jogfolytonosságának visszaállítását, csak deklarációval sajnos, nem lehet megvalósítani! Ezért sem a bank-, sem a válságadó nem ér egy hajítófát sem, amíg nem az évezredes igazságokon alapuló természetjog, hanem a mindent „liberálisan” túlszabályzó jogpozitivista és idegen eredetû jogrend uralkodik hazánkban. A gyermekek utáni szavazati jogáról pedig addig szó se essen, amíg a médiamanipulációs véleménydiktatúra uralja azok véleményét és szavazatát is, akik csak hazugságokat szajkóznak a magyar történelem kapcsán.)

Az Egyesült Államok kétszáz éves elõnyérõl csak annyit: az akkor már több

mint kétszáz éves Magyar Királyságban 1222-ben megszületett a 31 pontból

álló Aranybulla, amely többek között tartalmazott egy ellenállási záradékot,

amely szerint a királyt rá lehet kényszeríteni a törvény betartására, de akár le is lehet váltani! Hol volt még Amerika felfedezése? De megemlíthetnénk az 1848-as jobbágyfelszabadítást is; akkoriban – még több mint egy évtizedig – az Egyesült Államokban létezett a rabszolgaság intézménye; a négerek õseit egész egyszerûen elrabolták és elhurcolták egy másik kontinensre, miközben már életben volt az a csodálatos alkotmány, amelynek egyik sarkalatos pontja, hogy minden ember egyenlõnek született.

Magyarországon 1920-ban általános választójog alapján tartottak választásokat (igaz, késõbb ezen átmenetileg szigorítottak), benne a 24 éven felüli, írni-olvasni tudó nõk szavazati jogával, míg például Svájcban a nõk csak 1971 óta gyakorolhatják ugyanezt.

Szakítani kellene ezekkel az önostorozó, hazug toposzokkal, amilyen a honfoglaló "pogány magyarokról" szóló is. Maga az Isten szavunk - amely az

egyetlen, teremtõ hatalmat jelöli - bizonyítja, hogy nem pusztán hívõ nép élt itt a nyugati hittérítõk megjelenése elõtt (hiszen nem kellett az õ készen kapott "Isten" szavukat - God, Gott, Deus, Dio stb. - átvennünk, mert saját fogalmat alkottunk rá már jóval korábban), hanem ráadásul egyistenhívõk voltunk. Értelmetlen is az olyan fordítás, amikor istenekrõl beszélünk, mert az Isten nem tehetõ többes számba, mivel éppen az a lényege, hogy az Egyetlen, öröktõl való Mindenható. (A görög vagy római istenek valójában nem azok, hanem csak egy-egy szakterület különleges képességû mesehõsei.) Elõdeink erõs hitére pedig mi sem jellemzõbb, mint a Képes Krónikában megörökített jelenet: Árpád megtöltötte a kürtjét a Duna vizével, "ama kürtre a Mindenható Isten kegyességét kérte". Ezután az "összes magyarok" háromszor kiáltották: Isten! Ebbõl, írja a 14. században keletkezett krónika, szokás lett, amit a magyarok "mind a mai napig megõriztek". És, tegyük hozzá, a 21. században is szoktuk mondani ivás elõtt: Isten, Isten! (A harmadik Isten lekopott, pedig három a magyar igazság. És mellesleg a Szentháromság is.) Tehát egy átlagos családi vagy baráti iszogatásnál ezeregyszáz éves szokást gyakorolunk. Ezt csinálja

utánunk Obama!

Amellyel illene már végre leszámolni, az a "kis ország vagyunk" címû kesergés, lemondás, magyarázkodás. Kis ország Luxemburg, bármekkora szája is van a külügyminiszterének. Kis ország Málta, Andorra; de kis ország Szlovénia, Észtország vagy Montenegró. Sõt kis ország Szlovákia, Litvánia, de talán még Írország is. Mi Európában abszolút közepes államnak számítunk. És ahogy demokráciából vagy hitbõl, úgy államszervezésbõl sem szorulunk senki kioktatására és lesajnáló megállapításaira. Ha területileg megfogyatkozva is, de a világ egyik legrégebbi, ezer évnél is idõsebb, jogfolytonos államának vagyunk a lakói. (Illetve lennénk, ha a jogfolytonosságot sikerült volna áprilisban visszaállítanunk! Bár én nagyon reménykedtem benne, de sajnos nem sikerült! A politikai bátorság - vagy inkább bátortalanság - nem tette még lehetõvé a magyar jogrend visszaszerzését, s így továbbra is egy idegen jogrend uralma és az adósságcsapdával operáló pénzhatalmi megszállás alatt élünk! Remélem, az ismeretlen cikkíró is felismeri szavaim fájdalmas igazságát, s nem fogja okoskodásnak vélni mondataimat! Bár vannak okosak, akik butáskodnak és buták, akik okoskodnak, de remélem egyre kevesebb és kevesebb magyar lesz köztük!)

Ha területileg megfogyatkozva is, de a világ egyik legrégebbi, ezer évnél is idõsebb, jogfolytonos államának vagyunk a lakói.

Ez tény, bármit is gondol errõl a 150 éves Olaszország, a 152 éves Románia, az alig 450 éves Hollandia, a bõ 500 esztendõs Spanyolország, a 700 éves Svájc; hogy az olyan ifjoncokról, mint a 18 éves Szlovákia vagy Szlovénia szó se essék.

Tehát minden nagyképûség nélkül úgy helyesbíthetjük a fentebb említett

Kossuth-díjas (!!!) színészünk megállapítását, hogy az amerikaiakkal szemben van közel nyolcszáz év elõnyünk államszervezésbõl. De mi ezt nem szoktuk az

orruk alá dörgölni, mert tekintettel vagyunk az érzékenységükre.