A szólásszabadság jegyében: beszélgessünk a tabukról 2.

A szólásszabadság jegyében: beszélgessünk a tabukról 2.

20 ezer idióta és a cionista pénzmosoda ellenében mi: csak IGAZSÁGOT akarunk! A mai írásomhoz egy nagyképû-nagykövet adott alapot, igen önveszélyes nyilatkozatával, sõt a magyar kormány is, mely hallgat róla, de közben felavatja a „tomlantos” intézetet. Elõször ez utóbbit vegyük górcsõ alá.

Az említett intézetet Furcsán Nyerenc ihlette, s a „bildenberges” külügy egészen máig pátyolgatta. Nekem különösen az fáj, hogy ha létezett magyarellenes és román barát amerikai politikus, akkor az kétségkívül „tom” volt, akirõl az egész világ tudta, hogy a Ceausescu-házaspárral nagyon meleg és baráti viszonyt ápolt. Az amerikai képviselõk között ez ritkaságszámba ment akkoriban, bár elismerem, ha a kiválasztottság tudat és gõg szempontjából osztályoznánk a képviselõket, akkor szintén „tom” vinné a pálmát. A nagy antikommunista hírében álló „tomlantost” így jellemzi egy amerikai kiadvány, mely csak politikusokról szól: „Budapesten, Magyarországon született zsidó szülõk gyermekeként…”. De vajon miért kedvelhette éppen azt a Romániát, ahol a zsidóirtást nem is a németek folytatták le? Ahol a Vasgárda elkezdte, majd a román hadsereg közel 250 ezer zsidót gyilkolt le bizonyítottan és hihetetlen kegyetlenséggel. Széles körben ismert a diktátorral való barátsága, ezért érthetetlen számomra az is, hogy mi lehet az alapja "tom" antikommunista hírnevének? Talán az, hogy elüldözte – pontosabban eladta – a zsidó állampolgárait Nicolae a cionista Izraelnek? Vagy ezt is õ lobbizta ki?

Ezek szerint csupa ellentmondás "tom" élete, vagy talán mégsem?

Tessenek ezen alaposan elgondolkodni! De nézzük, mit olvashatunk még romániai tevékenységérõl: "… látogatásának a lényege az volt, hogy megerõsítse a román kormányt abban, ne aggódjon, amiért a törvénymódosítást, a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét és a helsinki vállalásokat a legsúlyosabb módon megsérti. (Tetszenek ezt érteni? Ez a tevékenység nem az USA érdekeit szolgálta, hanem a bankárkaszt pénzügyi manõvereit!) Hihetetlen, de Lantos felesége, azt mondta, hogy az elõbbiek megsértését törvénybe iktató bukaresti kormányrendelet szerinte törvényes és jogos…(ja kérem, ez egy liberális-globalista politikus feleség nyilatkozata, hiszen tisztában van a globalizmus céljaival és csak becsülni tudja azt a bolsevik gyilkost, aki ezt a célt szolgálja!) Lantos hangsúlyozta Ceausescunak a nemzetközi területen mutatott nagy bölcsességét és vezetõképességét, fõként a leszerelést és a békét illetõen. Dicsérte Románia úgynevezett független külpolitikáját. Lantos volt az összes Romániába látogató küldöttségtagok közül gyakorlatilag az egyetlen, aki kifejezte reményét, hogy Románia több évre megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét, és hogy az évente esedékes felülvizsgálat terhe alól mentesíteni fogják. (ez egyébként "tom" lobbizása következtében részlegesen meg is valósult!) Lantos hangsúlyozta, hogy a magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegetõ panasza alaptalan. (Az a fajta pártpolitikus volt, akinek vérében volt a hazugság, tehát ilyeneket szemrebbenés nélkül ki tudott jelenteni reggel, s délben már az emberi jogokról prédikált serényen.) Lantosék csodálkozásukat fejezték ki, hogy magyar származásukkal kapcsolatban semmiféle rosszallást sem hallottak. (No, ennyire még Nicolae sem volt hülye, hiszen nagyon is tudta "tomról", hogy nem csak etnikailag nem magyar, de értékrendjében különösen nem az!) Mindehhez Lantos még hozzátette: ha 1984-ben demokrata párti elnököt választanak, rábírja majd arra, hogy a következõ évben látogassa meg Romániát. A találkozók idején Lantos soha egyetlen szót nem szólt az emberi jogokról. (Akasztott ember házában nem illik kötélrõl beszélni, de "tom" jól tudta, hogy nem is kifizetõdõ, s neki megvolt a „külön üzlete” Romániával!) Holott ezek a találkozók jelentették azt az alkalmat, amikor segíteni tudta volna azon ezreket, akiket bebörtönöztek, üldöztek, és nem engedtek kivándorolni."

Persze "tomnak" nagyon is tetszett a magyarellenes román politika, hiszen neki cion-globalista céljai voltak, amelynek fontos eleme egy tudással bíró nemzet kiirtása, a kárpát-medencei "divide et impera" egyensúlyának megteremtése, hiszen éppen erre a területre vágyik a sivatagi harcokra ráunt "kiválasztott nép", tehát "tom" testvérei!

Aki pedig a magyarság ellensége mellé áll, aki „antikommunista” létére az egyik legerõszakosabb kommunista diktátort segíti és az emberi jogok megsértését tagadja és fedezi, aki nem veszi észre a magyar népirtás stációit, aki alaptalan romániai magyar panaszkodásokról nyilatkozik több alkalommal is, az „megérdemli” egy róla elnevezett intézet felállítását a jelenlegi politikai osztály szerint. Tessenek ezen elgondolkodni!

Ezt üzeni ugyanis nekünk az amerikai külügyminiszterek mikrofon mögötti tolongása és a Fidesz-KDNP kormány készséges segítsége is, valamint a közpénzekbõl létrejövõ „tomlantos” intézet immár valóságos megnyitása fényes bizonyíték is erre. Lehet ezt szépíteni, de józan ember számára ez egyértelmûen: megalázó. Magyarok! Vegyük végre tudomásul, hogy a gyarmatosított minõségünk nem csak a periféria-ország mivoltunkból adódik, hanem a jelen politikai osztály szolgalelkûsége és a mesterséges adósságcsapda szorításának kettõs nyomása okán áll fenn.

De mi egyszerû magyarok, hogyan feledhetnénk el 1988. április 29-ét és június 27-ét? Az elsõ idõpontban Ceaușescu bejelentette, hogy 2000-ig be fogják fejezni a település-szisztematizálási tervüket, amely egyértelmûen a magyarság ellehetetlenítése kapcsán született. Ez a „szisztemalizálás” az erdélyi magyar emlékek teljes eltüntetése és a székely élettér "románná" történõ átalakítása céljából a régi magyar városokat és a magyarlakta falvakat érintette volna leginkább. Június 27-én pedig Budapestre utazva, magam is tiltakoztam a falurombolás, a tervezett népirtás ellen, hozzávetõlegesen 80 ezer magyar testvérem társaságában. Vajon hol liberáliskodott akkoriban "tomlantos"?

Ha visszagondolok a megmozdulásra be kell valljam, hogy a kádárizmus ellenére bátrabbak voltunk akkor, mint a mai társadalom. Mert most nem 80 ezernek kellene kivonulnia a „tomlantos” intézet, vagy cionista pénzmosoda ellen demonstrálni, mert miközben erre valahonnan csak akadt pénz, a bankárkasztot megfékezni képtelen kormány látszat tevékenysége okán legalább 100.000 családot fognak utcára tenni!

Ahhoz képest, ami Magyarországon történt az elmúlt 20 évben, talán még az egykori falurombolás is csak egy suszterinas gyenge próbálkozása volt a globalisták és hû kiszolgálóinak, mai tevékenységéhez képest!

"Húszezer magyarországi idiótát leszámítva, senki sem gondol arra, hogy visszavehetjük Erdélyt vagy Erdély egy részét" - jelentette ki Magyarország bukaresti nagykövete. Füzes Oszkár szerint Magyarország "már százszor elismerte, hogy nincs többé területi követelése", s így Romániának a háromszintû autonómiát (személyi, kulturális és területi függetlenséget) kellene biztosítania az országban élõ magyaroknak, s ez lehetne a kompromisszum.

Én nem tudom milyen iskolát végzett Füzes Oszkár, de az nyilvánvaló, hogy elvetette a sulykot éppúgy, mint az egykor Magyar Gárdát is szapuló „tomlantos”. Én szívesen leírom Oszkárnak, hogy a nevemben nincs joga nyilatkozni, hiszen soha errõl engem senki meg nem kérdezett! Gondolom a kedves olvasót sem, sõt azokat sem, akik nem hagyták el a hazát, hanem a haza hagyta el õket!(?)

Egyébként, ha az utódállamok betartották volna ígéreteiket és a Trianoni, illetve Párizsi békediktátumok szövegét, akkor lehetne egyezkedni az autonómia kérdésérõl. De nem tartottak be semmit, ami biztosította volna a magyarság jogait, vagyonát és életét. Sõt, az elmúlt 91 esztendõ a bizonyíték arra, hogy a tót, oláh, rác lélekszám jelentõsen nõtt, a magyar pedig vagy csökkent, vagy stagnál. ( Ez bizony a magyar holokauszt!)

Bár ezen - nacionalistává vadított -, népek növekedése megnégyszerezõdött, de mégis állandóan attól rettegnek, hogy magyar nemzetiségû állampolgáraik segítségével visszaveszi a „lopott holmit” hazánk. Ez a gerjesztett rettegés folyamatosan növeli az utódállamok magyarellenességét, a durva és kíméletlen nacionalizmust. Pedig ez egy betegség, amely Trianonban fertõzte meg Közép-Európát, s amelyre egyetlen gyógyír van: szembe kell nézni vele! A magyar nép ugyanis nem erõszakos és nacionalista, hanem mások jogát is tiszteletben tartó patrióta, s ilyen volt mindig a történelem folyamán.(Tessenek kidobni a hamis történelemkönyveket, s a gyõzõk behatása nélküli, valódi történelmet olvasni!)

Ám 1920-ban olyan károsodás érte a legalább ezer éves magyar államot, amelyet nem Füzesi Oszkár féle nyilatkozatokkal, hanem a történelmi tényekre alapított igazságos tárgyalásokkal lehetne csupán megoldani. Ezek a tárgyalások pedig minden népnek érdeke a Kárpát-medencében, sõt egész Európa népeinek is.

A tárgyalások azonban csak akkor folyhatnak tisztességes mederben, ha nem a jelen pénzvezérelt és liberális-globalista EU, hanem egy minden államtól és ideológiától független, valóban befolyásmentes fórumon történne. Mert mi nem akarunk kompromisszumot, hanem IGAZSÁGOT követelünk! Nekünk nem kell félni az igazság kiderülésétõl, mert nem mi adtunk meg hamis adatokat a népesség arányairól, a folyók hajózhatóságáról, a történelmi múlt sérelmeirõl, stb. Füzesi Oszkárnak tanulmányoznia kellett volna gróf Apponyi Albert beszédét, a tárgyalóküldöttség térképeit, kimutatásait, s a könnyûvérû román lányok és más ajándékok történetét. Rá kellene döbbennie, hogy nem volt tárgyalás! Sõt a pacta sund servanda elvét (megállapodásokat be kell tartani) is sárba taposva bántak el velünk. De nem az sérti az utódállamok kormányait, ha ezt kimondjuk hanem az, ha folyamatosan söpörjük szõnyeg alá sérelmeinket, mert annál jobban rettegnek egy váratlan, Isteni igazságtétel bekövetkezésétõl!

Nekik is jobb lenne, ha végre õszintén kimondanánk a sérelmeinket! Hisz, óriási tehertõl szabadulnának meg, ha világosan értésükre adnánk, hogy az 1914-es határok a tárgyalási alap, s onnan lehet valóságos érvekkel és tiszta bizonyítékokkal elindulni. Meg kell nekik mondani, hogy figyelembe fogjuk venni azt a népirtást, amit az elmúlt 91 esztendõ hozott a magyarság soraiban, de azt az önkormányzatiságot is, amit megígértek és meg is adtak az õsi települési földükön megmaradt magyar nemzetiségû állampolgárainak. Ha nagylelkûek voltak velük, akkor számíthatnak a mi nagylelkûségünkre is. Ha nem, akkor ne is várják el tõlünk a nagylelkûséget, mert az erkölcstelenség lenne mindkét részrõl.

Füzesi Oszkár úgy hiszi, hogy az erdélyi és partiumi magyarság érdekében járt el, amikor tompítani igyekezett a „nemzetiségi feszültséget”. Csakhogy alaposan téved a nagykövet. Ezzel csak lovat adott a szélsõséges román nacionalisták alá, s kiszolgálta a globalista EU gyalázatos nemzetiségi politikáját. Lefeküdt a gyarmatosítóknak. Lelke rajta. De legalább szálljon magába, s csöndesen vonuljon vissza! Mert bár a pokolhoz vezetõ út is jó szándékkal van kikövezve, de ha valaki felismeri a rossz utat, az többé nem léphet úgy rá, hogy ne érezze a pokol kéköves szagát. Ám ha Füzesi Oszkár kompromisszumot akarna, akkor legalább az 1910-es népszámlálás adatait nyomná a román politikusok orra alá! Vagy azokat az erdélyi képviselõket idézné, akik a regáti képviselõknek világosan kimondták, hogy nem felszabadították õket, hanem visszavitték a történelmi fejlõdésben Erdélyt, legalább száz esztendõre!

A kommunista újságíróból lett diplomata aggasztónak látja a romániai magyar-, illetve Magyarország-ellenességet. Szerinte ez, alapvetõen belpolitikai indíttatású, s ebben talán egyet is érthetnénk, ha nem felejtette volna el Deák Ferenc sorait: „Amit erõ és hatalom elvesz, azt idõ és kedvezõ szerencse újra visszaadhatják, de amirõl a nemzet – félve a szenvedésektõl – önként lemond, annak visszaszerzése mindig kétséges…..”

S, ha akár az egykori kommunista újságíró, akár másvalaki azzal vágna vissza nekem, hogy szélsõséges revizionista vagyok, aki szeretné megbontani a békét, barátságot a szomszéd népek között, annak csak annyit üzenek, hogy TÉVED! Éppen én szeretném legjobban, hogy felismerjék azok a népek, amelyeket befogadtunk a Kárpát-hazánkba, hogy nem a nacionalizmus az elõrevivõ út. Hisz a nacionalizmust éppen a világhatalomra törõ bankárkaszt munkálta ki a nemzetek ellen, mert ennek segítségével tudja az "oszd meg és uralkodj" elvének bilincseit ránk rakni! S ha valaki most azzal vágna vissza, hogy nekik is annyi joguk van itt élni mint nekünk, akkor én nem ellenkeznék. A Szent Korona Országaiban valóban helye van mindenkinek, aki a Szent Korona értékrendet megtartja és szolgálja. A magyar korona védõernyõje alatt évszázadokig meghúzódhatott a rác,a tót, az oláh, a sváb, a szász, a ruszin, a horvát és bárki, aki nem fordult az államalapító nemzet értékrendje ellen. De ezt az értékrendet mi örömmel adtuk oda nekik is, mert Mi nem vagyunk önzõk és nem akarjuk soha a másét! Mi csak IGAZSÁGOT akarunk!

S búcsúzóul ajánlom mindenkinek a nobel-díjas Albert Camus sorait:

"A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendõben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömõ, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, - még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat."

Mi csak IGAZSÁGOT akarunk tehát, s Albert Camus soraival kérek minden gondolkodó magyart, hogy ettõl ne hátráljunk meg soha!

Szeged,2011-07-03 Dr. Bene Gábor