Olvasásra ajánlom Harmati Kálmán cikkét!


Ma kaptam ezt az írást és azért osztom meg önökkel, mert bár a MOL részvényeinek egy részét visszavásárolta az állam, de nem épített növényolajipari üzemet, pedig az belendíthette volna a napraforgó és repce termelését. (munkát és biztos jövedelmet adva jó pár munkásnak és gazdálkodónak, s csökkentve a munkanélküliek számát) De nem épített a mi államunk még cukorgyárat sem, pedig az: olcsóbb cukrot és munkahelyet jelentene sokaknak. Sõt még a tönk szélén álló répatermelõknek is megélhetést biztosítana. De nem épített konzervgyárat, húsüzemet, sõt még tejüzemet, stb. sem. Pedig ezek biztosíthatnák végre a liberális parazitáink által lenézett paraszti munka felértékelõdését, s jelentõsen csökkenthetnék a függõségünket a silány minõségû, sõt olykor szemét, illetve bizonyítottan mérgezõ/mûanyag élelmiszereket beömlesztõ multiktól, s a profitgyarapítás helyett ezzel: egészségesebb, idõvel olcsóbb, de mindenképp sokkal megbízhatóbb táplálkozást biztosíthatnának a hazai társadalomnak.



Ám Harmati Kálmán írása rá döbbenthet mindenkit arra is, hogy az EU függés egyúttal a multiktól való függés. Sõt arra is, hogy a szép ígéretek helyett az adóprés korszaka jön el mindenki számára. Igaz lesznek, akik a milliárdos havi jövedelembõl nevetve fizetik meg a 16%-os jövedelemadót, de olyanok is, akik mindezt sírva teszik 100 ezer vagy még ennél is kevesebb fizetésbõl. (most szándékosan nem térek ki a közösség nyakán régóta élõsködõkre!)


Ha már a polgári kormány ideje alatt is szigorúan megbüntetik a kreatív magyarokat, akkor én felhívom a figyelmet a „kulturális kreatívokra”, akiknek a száma Amerikában szinte naponta növekszik. Mert milyen érdekes, hogy az amerikaiak is kezdenek rájönni a „polgári” kormányzás alapvetõ hiányosságaira. Igaz, õk nem onnan zuhannak a mélybe, ahonnan mi. De az is tény, hogy magasabbról nagyobbat lehet esni!










Olvassák el a nagyon sok értékes gondolatot és pontos információt tartalmazó


írást, s kezdjenek hozzá a kreatív gondolkodáshoz, mert nekünk ez nem is olyan nehéz, mint másoknak! Tisztelettel: Bene Gábor S.









Az írás alján érdekes táblázatok vannak a benzinárak, és a jövedelmek összehasonlításában.


Az eredeti cikk:


http://www.mon.hu/europa-szerte-etolajban-etolajjal-utazik/1715517


Európa-szerte étolajban, étolajjal utazik


Még a víz után is jövedéki adót kell fizetni, ha képes elégetni a belsõégésû motor.


Nem hagyja annyiban, és ügyvédjével megtámadja az õt elmarasztaló határozatot az a külföldön dolgozó mályi férfi, akivel szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azért indított eljárást a közelmúltban a jövedéki törvény megsértése miatt, mert dízelautóját használt étolajjal üzemeltette. A történtekre egy rendõrségi rutinellenõrzés során derült fény, az autóst igazoltató rendõrök értesítették a NAV illetékeseit. Úgy tudjuk, a rendõrök figyelmét a kipufogó füstje keltette fel, az volt a benyomásuk, hogy egy lángossütõt követnek. A kocsiban összesen 132 liter, gázolajjal összekevert használt étolajat találtak, míg a tankban 60 liter volt.


Használt étolajjal ment az autó


Schneider Károly, az érintett autós elmondta: Európa-szerte több országban dolgozott már, Görögországban, Ausztriában, s most Norvégiában szakácsként keresi a kenyerét, mert bár három nyelven beszél és hat szakmája van – többek között autószerelõ is –, itthon nem tudott elhelyezkedni. Jelenlegi munkahelyén a tintahal sütésekor rengeteg használt olaj keletkezik, mert 3-4 adagonként cserélni kell, de idõnként végigjárja a korábbi munkahelyeit is, ahol szintén neki gyûjtik a használt olajat. Jó párszor végigautózta már egész Európát, de soha, sehol nem jelentett problémát, hogy étolajjal jár.


Munkatársunknak Schneider Károly elmondta: Várpalotán bement a NAV-hoz, hogy befizesse a jövedéki adót, de az ott dolgozó vámos nem tudta kezelni a helyzetet; azt mondta, ilyesmirõl õ még csak nem is hallott, és elküldte a szakácsot. Ezt követõen fogták meg a borsodi rendõrök, éppen akkor, amikor készült Görögországba, hogy az elhozza az ott számára összegyûjtött használt olajat – ezért voltak az utánfutón kannák és szivattyú.


A használt étolaj Schneider Károly elmondása szerint nem igényel különösebb beavatkozást. Õ tartályba önti, és amikor leülepedett, átszûri: az edény alján maradnak a szilárd szennyezõanyagok és a víz. Még soha sem okozott gondot autója számára az étolaj „megemésztése”, bár legjobban az olíva olajat szereti.


Ami elég, az után fizetni kell


Varga Zoltán, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyõri Fõigazgatósága sajtóreferense arról tájékoztatta lapunkat, hogy a jövedéki törvény szerint ásványolajnak számít minden olyan termék, amelyet üzemanyagként, üzemanyagok adalékaként vagy hígító anyagként használnak fel vagy állítanak elõ. Minden anyag, amit belsõ égésû motorhoz felhasználnak, jövedéki adóköteles – legyen akár víz. Ezen anyagok felhasználásához azonban több követelményt kell teljesíteni. Egyrészt adóraktári engedéllyel kell rendelkeznie annak, aki elõ akar állítani ilyen anyagot, másrészt magánszemélyként felhasználni csak adózottan szabadforgalomba hozott ásványolajterméket szabad.


Bio üzemanyagok esetében az adóraktári engedély megszerzéséhez legalább 25, legfeljebb 200 millió forintos jövedéki biztosíték nyújtása szükséges, és az engedélyeket az illetékes megyei vám- és pénzügyõri igazgatóságokon kérvényezhetik az ügyfelek. Az étolaj egyébként nem felel meg a magyar üzemanyag szabványoknak, azt senki sem használhatja fel ilyen célra – sem sütés elõtt, sem sütés után.


Varga Zoltán elmondta még: a bio üzemanyagok jövedéki adója literenként 97,35 forint. Ha valaki (a mostani esethez hasonlóan) nem szabványos üzemanyagot használ, literenként 40 forinttal növelt adót kell megfizetnie. Jelen esetben literenként csaknem 150 forint jövedéki adót kell majd fizetnie a férfinak. A bírság ennek kétszerese, körülbelül 50 ezer forint lesz. Schneider Károly ezt a határozatot készül megtámadni, mert álláspontja szerint Európában sehol másutt nem tiltják a használt olaj üzemagyagként való felhasználását, és Magyarországnak is igazodnia kell az uniós joggyakorlathoz.


Van, aki nagyban csinálhatja


Országszerte 100 benzinkútján helyezett el tárolóedényeket a MOL, ahol a lakosság leadhatja a használt sütõolajat. A begyûjtött olajból bioüzemanyagot állítanak elõ. A kutakról a Biofilter Kft. gyûjti össze és tisztítást követõen juttatja el a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol a használt olajból bioüzemanyagot gyártanak, ezt keverik majd biokomponensként a dízel üzemanyagokhoz.


Saját megjegyzésem, és néhány adat még a cikkhez:


Az étolaj, illetve bármi más elõállításakor minden lépés ÁFÁ-ját be kell fizetni, ami a visszaigénylési lehetõségek ellenére a végsõ felhasználónál veszteség. Ez itt is 25% harácsot jelent az államnak. Amikor pl. az étolaj elhasználódik, annak begyûjtése, megsemmisítése, vagy akár továbbhasznosítása szintén költség, és ezzel újabb 25% ÁFA bevétel az államnak. tehát ez, már másodszor is 25% ugyanarra a termékre. A begyûjtött olajak megsemmisítésének, vagy újra hasznosításának ellenõrizhetõsége szinte a nullával egyenlõ, ezért az üzemanyag elõállítók nyugodtan hozzákeverhetik a valós üzemanyagokhoz, de így a jövedéki adó összege nem az államhoz kerül, hanem az elõállítók ezt is megtartják, hiszen saját jármûveik tankolását nem a kiskereskedelmi benzinkutaknál oldják meg!


És akkor lássuk az európai üzemanyagárakat:


http://www.autoklub.hu/utazasi-informaciok/uzemanyagarak-europaban


2011.06.16. A közölt adatokért a Magyar Autóklub felelõsséget nem vállal. Adatok továbbítása kizárólag forrás megjelöléssel!























































































































































































































































Ország



Pénznem



95-ös
ólommentes benzin



Diesel



Ausztria



EUR



1,382



1,312



Andorra



EUR



1,220



1,200



Belgium



EUR



1,682



1,440



Bosznia-Hercegovina



BHD



2,300



2,400



Bulgária



BGL



2,37



2,47



Csehország



CSK



35,30



34,60



Dánia



DKK



12,47



10,90



Észtország



EUR



1,224



1,239



Finnország



EUR



98-as: 1,625



1,361



Franciaország



EUR



1,609



1,415



Görögország



EUR



1,656



1,461



Hollandia



EUR



1,729



1,383



Horvátország



HRK



9,92



9,41



Írország



EUR



1,531



1,460



Izland



ISK



194,40



181,40



Kanári-szigetek



EUR



1,000



0,890



Lengyelország



PLZ



5,14



4,99



Lettország



LVL



0,897



0,877



Litvánia



LIT



4,61



4,25



Luxemburg



EUR



1,331



1,147



Magyarország



HUF



373,00



366,00



Macedonia



MKD



74,50



64,00



Moldova



MDL



16,23



15,49



Montenegro



EUR



1,340



1,250



Nagy-Britannia



GBP



1,359



1,396



Németország



EUR



98-as: 1,607



1,407



Norvégia



NOK



14,76



13,70



Olaszország



EUR



1,540



1,405



Oroszország



RUB



27,98



25,87



Portugália



EUR



1,600



1,364



Románia



RON



5,27



5,17



Spanyolország



EUR



1,350



1,260



Svájc



CHF



1,79



1,89



Svédország



SEK



14,23



13,84



Szerbia



RSD



126,90



130,00



Szlovákia



EUR



1,475



1,358



Szlovénia



EUR



1,278



1,221



Törökország



TRY



4,19



3,54



Ukrajna



UAH



10,50



9,90





És néhány ország jövedelem / vásárolható 95-ös benzin összehasonlítása.


A jövedelem adatok a http://bircaman2.nolblog.hu/archives/2010/11/11/Netto_atlagberek_az_EU-ban/ honlapról származnak.


A számítást a két táblázat, és a hivatalos közép-keresztárfolyamok alapján végeztem 2011.06.23-án









































































































































































































































2011.06.23 = 1 EUR=



268 HUF



Nettó átlagkeresetek 2010-ben



Egy havi keresetbõl vásárolható 95-ös benzin





Ország



95-ös ólommentes benzin



1



Luxemburg



1,33 EUR



3 340 EUR



2509,39



˅



2



Németország 98-as:



1,61 EUR



3 318 EUR



2064,72



˅



3



Norvégia



1,79 EUR



3 600 EUR



2011,17



˅



4



Svájc



1,47 EUR



2 748 EUR



1869,39



˅



5



Ausztria



1,38 EUR



2 580 EUR



1866,86



˅



6



Írország



1,53 EUR



2 740 EUR



1789,68



˅



7



Nagy-Britannia



1,52 EUR



2 600 EUR



1710,53



˅



8



Svédország



1,54 EUR



2 500 EUR



1623,38



˅



9



Finnország 98-as:



1,63 EUR



2 600 EUR



1600,00



˅



10



Belgium



1,68 EUR



2 590 EUR



1539,83



˅



11



Hollandia



1,73 EUR



2 650 EUR



1532,68



˅



12



Dánia



1,67 EUR



2 500 EUR



1497,01



˅



13



Olaszország



1,54 EUR



2 280 EUR



1480,52



˅



14



Franciaország



1,61 EUR



2 377 EUR



1477,32



˅



15



Spanyolország



1,35 EUR



1 650 EUR



1222,22



˅



16



Szlovénia



1,28 EUR



1 240 EUR



970,27



˅



17



Görögország



1,66 EUR



1 400 EUR



845,41



˅



18



Portugália



1,60 EUR



1 310 EUR



818,75



˅



19



Csehország



1,45 EUR



780 EUR



537,93



˅



20



Magyarország



1,39 EUR



690 EUR



496,40



--



21



Szlovákia



1,48 EUR



710 EUR



481,36



˄



22



Lengyelország



1,25 EUR



590 EUR



472,00



˄



23



Észtország



1,22 EUR



450 EUR



367,65



˄



24



Románia



1,25 EUR



345 EUR



276,00



˄



25



Bulgária



1,22 EUR



260 EUR



213,99



˄



26



Horvátország



1,34 EUR



nincs adat



nincs adat



˄



28



Ukrajna



0,91 EUR



nincs adat



nincs adat



˄




Mint látható, a Csõdöt mondott Görögország, Portugália és a tavaly még vészterhes Írország is jóval jobb helyzetben van.



Gondolkodtató Tisztelettel:



Harmati Kálmán