TRIANON és számadás a hungarusok feltámadásáról!

Számadás a hungarusok feltámadásáról, június, 4.-re!

Theodore Roosevelt 1911-ben felszólalt a magyar parlament ülésén. Többek között így: „Én szükségét érzem annak, hogy köszönetet mondjak a magyar nemzetnek azért, hogy Európában léte kezdetétõl fogva szüntelenül védte a mögötte elterülõ Európát a barbárok betörése ellen. De nemcsak Európáért tette ezt, hanem tette az Európa méhében lévõ Amerikáért, az egész Újvilágért. Ha én ezt nem tudnám, akkor én nem tartanám magamat mûvelt embernek, de mert tudom, azért elmondom, és köszönetet mondok a magyar nemzetnek!”

A mûvelt amerikai elnök budapesti mondatai után kilenc évvel, egészen másként döntött az akkor már pénzvezérelt világpolitika. Amelyet láthatatlanul, de egyértelmûen uralt már akkor is egy szûk bankárkaszt, kiknek óriási felelõssége van a XX. század vérfürdõiben, de az úgynevezett békeévek emberirtásaiban is. Nekünk - magyaroknak 1920-ig -, Mohács volt a nemzeti katasztrófa, a pusztulás, a nemzethalál jelképe. Mohácsnál azonban csak elestünk a történelmi keresztút hetedik stációjában, de Trianonban már keresztre is feszítettek minket. Ady Endre most következõ fordított himnuszában, nem áldást kér a magyarságnak, hanem verést, szenvedést, és könyörtelenséget. A vers célja egyezik az én szándékaimmal is, hogy felrázzam a magyar népet, mely akaratgyenge és naiv, s így könnyen áldozatul esik a globalista kufárságnak, s könnyen széthullhat a kívülrõl irányított – de belsõ károkat okozó – viszályok miatt. Hallgassátok meg tehát Ady versét:

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivû sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtõl a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Raffai Ernõ szerint létezik kutatás mely kimutatta, hogy ha nincs Trianon, akkor ma 36 milliós nemzeteként élünk itt a Kárpát-medencében. Ebbõl a létszámból kb. 30 millió lenne az etnikai magyar, s kb. 6 milliós a befogadott nemzetiségek. S így, õk is a Szent Koronához ragaszkodó hungarusok, tehát a politikai nemzet – békésen, sõt teljes szimbiózisban élõ – tagjai lennének, s nem vicsorgó Sloták, vagy „nagyromán” nacionalisták által irányítottak, akik nem a hibás propaganda okán nem képesek felismerni a valós érdekeiket. Ezek a számok mindenképpen minõsítik Trianon nemzetgyilkos szerepét, emberirtó erkölcstelenségét, sõt a „divide et impera” gyõzelmét, amely kétségkívül azoknak a bankárkaszt által létrehozott parazitáknak az érdekét szolgálja, akik mindenáron fel akarták számolni az apostoli Magyar Királyságot.

Azonban arról is szót ejthetünk, hogy ha az elsõ világégést lezáró békék tisztességesek, akkor nincs a második világháború, valószínûleg nincs bolsevizmus és nácizmus.

A 91. éve Trianonban történtekre való emlékezés kapcsán azonban, ismerni kell a tizennégy magyar stációt - annak ellenére -, hogy bizton tudom: a magyar keresztút állomásai után eljõ’ a feltámadás!

Miután lélekben már összekapcsolódtunk - Mi megemlékezõk -, felolvasom a 14 magyar stációt:

1. a hun-szkíta népeket - így a magyarságot is - a sátáni lelkû kufárság (pilátusi módon) ítéli halálra.

2. a parazitizmus megtapasztalása után, az õshazába visszatérõk, Árpád nemzetségének vezetésével vállukra veszik a jézusi keresztet.

3. Koppány és Imre herceg halálával elõször esik el a nemzet a kereszt súlya alatt.

4. A Turul nemzetség férfiágának kihalása után találkozik a nemzet a Szent Korona védõerejével.

5. Utolsó szakrális királyunk Mátyás, megpróbálja a kereszt terheit megosztani Európával, de megölik!

6. A szenvedõ országnak Werbõczy nyújt segélyt a szkíta eredetû hazai szokásjogok gyûjteményével.

7. Mohácsnál –a megosztottság és Fortunátus Imre kufársága miatt –, másodszor esünk el a kereszttel.

8. A nemzet megszólítja önmagát, s létrejön a független Erdély, a magyar megmaradás esélye. Ahol a két pogány között élõ magyarságot a Szentkorona joghatósága, s szokásjogi rendje menti át a jövõnek.

9. A Habsburg hatalomvágy hatására harmadszor esik el az ország, miután a „felszaba-dúlt” Budáért hálából (az 1687. évi) pozsonyi országgyûlés lemond a szabad királyválasztásról és ellenállási jogáról. Még a Rákóczi szabadságharc is csak kis idõre kényszerítette a Habsburgokat vissza az alkotmányhoz.

10. A kufárság - 1849 és 1919 között - megfosztja a függetlenségét biztosító birtokaitól a nemzetet, s az ún. kapitalista modernizációval, végképp letéríti a pénzügyi diktatúrát tagadó õsi ellenállás útjáról és szabad folyást enged a nemzet testére tapadó parazitizmusnak, amely legyengíti, megosztja erejét.

11. Trianonban keresztre feszítik a magyarságot, s bár 25 évig még életjelt mutat a kereszten, de jön az újabb „felszaba-dúlás”….amelyet 11 év haldoklás követ…majd egy végsõ isteni szikra: 1956.

12. A világnak ismét példát mutató nemzet legjobbjainak elûzése és kivégzése okán kiszenved a kereszten. Meghal vele az õsi erkölcs. Szociális álarcban erõsödik fel a pénzügyi diktatúra. Majd a kommunistának becézett bolsevik rablóbanda bevezeti újra a nekik tejelõ, ún.: kaszinó kapitalizmust.

13. Bár 90-ben látszólag leveszik a keresztrõl a halott nemzetet, de a halottasházban semmilyen életjelt sem ad, csak 2006-ban kezdünk reménykedni a feltámadásban.

14. A sátán lelkû kufárság azonban résen volt, s 2006 óta, lassan ereszti le a sírba a nemzetünket. S különbözõ parazita trükkökkel homályosítják el szertartást, nehogy feltûnjön: temetésen vagyunk.

A magyar keresztút felidézett állomásai után még biztosabban érzem, hogy eljõ’ majd a feltámadás, mert a trianoni keresztre feszítésünk nemcsak az égbe kiállt, de nem hozott megnyugvást sem a nemzetiségeknek, sem a magyarságnak! Ha nem hozott senkinek megnyugvást, akkor tegyük fel a kérdést, hogy kinek az érdeke volt az elsõ világháború?

A kérdésre nem könnyû a válasz, s inkább csak idézek a Century Magazin 1928. januári számából: “Mi (a bankárkaszt) zsidói minden háború mögött ott vagyunk. Nemcsak az oroszországi, hanem a történelem nagy forradalmai mögött is. Elképzeléseink, hangulat-keltéseink és szellemünk ellenállhatatlan nagyságának köszönhetjük a sikereket.” (Marcus Eli Ravage) Ha ez az önvallomás igaz (márpedig minden tény erre mutat), akkor ne keressünk mást a háborúk, forradalmak indítása mögött, csak a bankárkaszt haszonszerzési szándékát.

Az elsõ világháborút lezáró békediktátum napját, 2010-ben a magyar Országgyûlés a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja. De ne feledjük el, hogy a nemzeti öntudat ébresztésében nagy szerepet játszó, hatalombitorló, bankárkaszti ügynök Gyurcsány Ferenc, aki a máig törvénytelen Magyar Köztársaság miniszterelnöke is volt, 1961-ben, épp e napon született! Június 4-e viszont már 1920 óta gyásznap a magyar történelemben. Ám valójában gyásznapnak kellene lennie az elcsatolt területek népeinek is. Mert sem a magyarság nem képes még feltámadni ebbõl, de a hálátlansággal fizetõ nemzetiségek sem lehetnek nyugodtak soha, hiszen az õket befogadó magyarságot ûzték és ûzik el, õsi települési földjükrõl. Ez pedig torzulásokat okoz minden ilyen bûnt elkövetõ nép önképében és nemzeti karakterékben is.

Tudjuk, a trianoni asztaloknál nem béketárgyalás folyt, hanem diktátumot készítettek elõ az emberiség megrontói. Olyan diktátumot, amely a következõ háború magját is elvetette!

A magyar politikai nemzet képviselõit meg sem hallgatták. A Kárpát-medence néprajzi és földrajzi vonatkozásait, történelmi szerepét és adottságait nem ismerték, csak a megtévesztõ hazugságokra figyeltek. Az elmondott védõbeszédet - Apponyi Albert szavait -, meg sem hallotta a hazugságokkal ellenünk hangolt, könnyû nõkkel és aranyakkal jól megvásárolt „konferencia”. Pedig három nyelven mondta el akcentus nélkül a megcáfolhatatlan érveit a magyar gróf. Egy tisztességes francia Henry Pozzi nagyon világosan átlátta a helyzetet, amikor leírta ezt a sort: „Magyarországot nem büntették, Magyarországot kivégezték.” Lloyd Georges angol miniszterelnök, 1929. október 7-én így emlékezett vissza a konferenciára: "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt." Milyen ismerõs manapság ez a szellemiség. A hazugságra épített országok és a pártpolitika szellemisége ez. Benes, Masarik, Seaton Watson, valamint a többi jelenlévõ szabadkõmûves elhitették a konferencia résztvevõivel a hazugságokat. A bankárkaszt függésében mûködõ média pedig az egész világgal hitette el a rágalmat, hogy a magyarság elnyomta a nemzetiségeket, ezért meg kell teremteni a „tiszta nemzetállamokat”! Ordas hazugságuk nem tárhatta fel, hogy épp olyan – sõt rosszabb – nemzetiségi arányokkal rendelkezõ országok jöttek így létre. Vajon mi volt a magyarság fõbûne, amiért elvették tõle az ezer éven át magáénak érzett és védelmezett Kárpát-medencét? Talán éppen életképessége és a világuralomra törõ bankárkaszt ellen védelmet nyújtó alkotmányossága az ok? Vagy éppen az a harmónia, amely a befogadott nemzetiségekkel való együttélését jellemezte? Mert milyen más okból csatolhatták el területeiknek 71 % -át, s az etnikai magyarság 3,5 milliós tömegét? A kérdések megválaszolatlanul állnak a nemzetállamoknak csúfolt utódállamok politikai és történettudományi elitje elõtt. Õk azonban hallgatnak, de idõnként elõhúzzák magyar kártya trükkjeiket. No de nézzünk bele az ellenünk szóló legfõbb vádakba!

Aki azt állítja, hogy a háború kitörésében bármilyen szerepe volt a magyar kormánynak, az hazudik!

A magyar miniszterelnök (gróf Tisza István) a koronatanácsban egyedül tiltakozott a Szerbiának küldött ultimátum ellen. Nem akart ugyanis magyar vért áldozni a sem a Porosz, sem a Habsburg birodalom érdekeiért. De azt is tudta, hogy a közös hadsereg és a magyar honvédsereg nincs megfelelõ módon felfegyverezve, s így nem ütõképes, tehát a hadüzenet átgondolatlan. A német és cseh érzelmû Habsburgok, valamint a koronatanács (fõleg a csehek nyomására) másként döntött. Tisza István nem volt olyan helyzetben – de a nemzet sem –, hogy maga dönthessen ebben a kérdésben, hisz a külügy, hadügy és a pénzügy bár közös volt, de azokat mégis a Habsburgok felügyelték. Ebben a drámai helyzetben érhetõ meg Kossuth Lajos Kasszandra jóslata, amely onnan eredeztethetõ, hogy a turini emigrációban élõ idõs kormányzó – belépve a szabadkõmûvességbe – olyan információkhoz jutott, amely elõrevetítette a Habsburg birodalom teljes szétesését. A hivatalosan Osztrák-Magyar Monarchiának hívott államalakulat tehát már elõre halálra volt ítélve, de vezetõi inkább hallgattak vakon a koronatanács cseh tagjaira, mint a magyar miniszterelnökre. (Lehet ez véletlen? Aligha!)

Mint ahogy az sem volt véletlen, hogy a Rothschildok felügyelte „közös pénzügy” finanszírozta hadseregnek, sem a felszereltsége, sem az emberanyaga nem volt „egészen tökéletes”. Ezen persze nem szabad csodálkoznunk, mert a bankárkaszt elve már évszázadok óta az volt, hogy: amíg a zsidó bankházaink keresztény uralkodókat „segítenek” kölcsönökkel, hogy azok véres háborúkban egymást pusztítsák, addig az ártatlan emberek pusztulása nem számít, csak az a fontos, hogy a kamatokat kifizessék, mindkét oldalon. Miközben a bankok a kamatokat számolták - a magyar honvédek és huszárok a harcokban bátran helyt állnak, hiszen az üzleti alapú újságok elhitették velük, hogy a hazájukat védik. A kufár szellem indította háborúban a magyar-szlovák-cseh-osztrák-román-ruszin-szerb és horvát katona fázott, mert kispórolták a ruházatból az anyagot. A bakancsok talpa szétmállott, mert nem bõrbõl, hanem papírból készült. A hadiszállítók népes serege pedig iszonyúan meggazdagodott! Nekik ez volt a háború. Az õ seregeik minden fronton gyõztek, pedig csak a pénzt kellett besöpörniük. Az, hogy az egyszerû zsidó emberek is ott fagyoskodtak, vagy haltak meg a lövészárkokban, nem érdekelte õket. Mert nekik nem nemzet a zsidóság, hanem egy olyan eszköz, amelyre csak akkor van szükségük, ha a nélkülözhetetlenek az üzlethez, vagy ha bármilyen más módon segítik a profitszerzõ „munkájukat”, esetleg tömegesen kiállnak a fajtársaik védelméért!

Ne feledjük azonban, hogy a magyarság nem háborút veszített, hanem a fegyverszünetet! A háború végén ugyanis egyetlen idegen katona nem taposta a Kárpát-medence földjét, s csak azután következett a megszállás, amikor Károlyi vörös nyakkendõt viselõ hadügyminisztere (Linder Béla) kijelentette:„Ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett romba dönteni. Ehhez ötéves háború kellett, ehhez ezer és ezer halál kellett, hogy egy új gyõzelmes élet támadjon fel belõle” és „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” Az egyesek szerint ittas Linder Bélának ezen hírhedt mondatai bemutatják a számunkra, hogy milyen is egy kikeresztelkedett és a magyar hadsereget tönkretenni bátor, de törvénytelen hadügyminiszter! (Mintha néhány éve megismételte volna magát a történelem.) De Gróf Károlyi Mihály sem volt nála különb. Bár az uralkodó nevezte ki miniszterelnöknek, de õ szinte azonnal kikiáltatta - teljesen törvénytelenül - a köztársaságot, a nulla legitimitással rendelkezõ Nemzeti Tanáccsal! A gróf egy hiú és politikailag képzetlen akarnok volt, aki gyûlölte Tisza Istvánt és jó kapcsolatokat ápolt a szabadkõmûvességgel. Mindez meg is látszott akkori tevékenységén. Elõször lefegyverezteti a harcedzett csapatokat, majd átadja a hatalmat a bolsevik rablóbandának. Pedig kormányának alapvetõ kötelessége lett volna legalább megpróbálni megszervezni a kisantant inváziójával szemben a nemzeti ellenállást. Ezzel szemben fogadóbizottságokat küldött a hazatérõ magyar haderõ leszerelését, illetve szétzüllesztését célzó feladattal. A bolsevikok hatalomra segítésével azonban nagy részben elõkészíti a trianoni döntést, valamint a nyugati közvélemény számára is elfogadhatóvá tette a beözönlõ Kisantant fosztogató hadseregeit. Eközben teljesen figyelmen kívül hagyja õ is, de a békekonferencia is, az Egyesült Államok elnökének (Wilsonnak), 14. pontjának elveit: Amely a nemzetek általános összefogását hirdette a politikai függetlenség és területi sérthetetlenség biztosítására. Ez a Népszövetség alapgondolata, az annexió (bekebelezés) tilalma, valamint a nemzetek önrendelkezési joga. Ne feledjük el, hogy 1918. november 3-án, amikor Páduában az Antant megbízottai – Diaz és Badoglio tábornokok – fegyverszünetet kötöttek az Osztrák Magyar Monarchiával, a szerzõdés legfontosabb cikkelye az volt, hogy: „Ausztria és Magyarország területét mentesítette minden ellenséges, katonai megszállástól.” Milyen érdekes, hogy ezeket nem tanítják az iskolákban. Vajon miért?

Fegyverszüneti megállapodás tehát meg volt, de Károlyi azt nem fogadta el, s ezzel szabad kezet adott a Kisantant területéhségének. Károlyi Mihály tehát egyértelmûen hazaáruló. Állításomat bizonyítja, hogy – személy szerint Benestõl – kapott útlevéllel menekült az országból, amelyért annyit sem tett, amennyi az adott helyzetben, még tõle is elvárható lett volna. Ez azonban nem csak tehetetlenségét és butaságát, hanem a bankárkasztot rejtetve szolgáló szabadkõmûvességgel való kapcsolatát is valószínûsíti.

Károlyi, Linder, Jászi csapatnak, majd a Kun Bélának (eredeti nevén: Kohn Áron) legnagyobb a felelõssége a magyar ellenállás megtiltása volt. A „vörös gróf” és a moszkovita elvtársainak a nemzetellenessége azonban megnyilvánult például a magyar zászlók bevonásában, vagy a külföldi magyarellenes hangulat elõsegítésében, de a szabadjára engedett vörös vérengzésben is. Pl. Szamuely (Sámuel) Tibor vezette be Magyarországon a Dunába lövetést. Mindez persze csak a befejezése volt annak az aknamunkának, ami az I. Világháború elõtt már több évtizede elindult. Magyarországon – a békében és jólétben élõ nemzetiségek – horvátok, oláhok, szerbek, szlovénok, tótok és társaik között (ágensek) szították a magyarellenességet. Ez csak részben a bankárkaszt irányította szabadkõmûvesség érdeme, de részben a Habsburg szûklátókörûség munkájának eredménye is. Károlyi Mihály is e forrásokból táplálkozott közvetve, vagy közvetlenül. A Habsburgok mély magyargyûlölete ma is érezhetõ. Például Gyöngyöspatán a közelmúltban éppen egy Habsburg György irányította Vöröskereszt volt a fõ felbujtó, s biztosította Gyurcsánynak a cigány üdültetés lehetõségét is!

A magyart sokszor érte vád, hogy nem vállalja a tettei következményeit. Csakhogy ez hazugság! Trianonban hangzottak el a következõ szavak a küldöttségvezetõnk szájából: „Most, amikor el kell dönteni azt, hogy a jog és szabadság hangzatos szavait õszintén értelmezik-e, ezekre a szent elvekre hivatkozva kérem a népszavazás elrendelését. Elfogadjuk ennek eredményét, bármilyen legyen is az. Ha ellenfeleink visszautasítják a népakaraton nyugvó igazságos döntést, megidézem õket az emberiség lelkiismeretének ítélõszéke elé.” Hozzáteszem, hogy ha népszavazást rendeztek volna, akkor a Kárpát-medencében lakó nemzetiségek többsége a Szent Korona oltalma mellett döntött volna, s tudta ezt az ellenfél is.

Vagy idézhetném Ady Endre - Üdvözlet a gyõzõnek címû versét:

Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szívünkön,
Ki, íme, száguldani akar.

Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.

Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezõk,
Óh, szörnyû, gyászoló kripták,
Ravatal elõttetek, ravatal.

Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, gyõztesek:
Üdvözlet a gyõzõnek.

1918 novemberében írta utolsó versét a költõ, súlyos betegen, de fontos küldetést teljesítve. A vers az antant-hatalmak megértését kéri. Talán senki nem írhatta annyi joggal, mint Ady, hogy „Bal-jóslatú, bús nép a magyar, / Forradalomban élt s ránk hozták / Gyógyítónak a Háborút, a Rémet / Sírjukban is megátkozott gazok”. Sajnos be kell lássuk, hogy Ady is naiv volt e kérdésben, mert az antant nem a megértés, hanem a szabadkõmûves bankárkaszt irányába mutatott gesztusokat. Ami ma már érthetõ is, hiszen õk a globális gazdáik. Bennünket viszont a háborús károkért teljes jóvátételre köteleztek. Sõt a gyõztesek még zálogjogot is nyertek teljes állami jövedelmünkre, 1930-ig. Közben a román csapatok végigrabolták a fél országot, a szerbek Szegedig nyomultak fel, s a cseh hadsereg pedig a teljes felvidéket tette gyarmatukká. Ha valakinek fájna a gyarmat szó, akkor neki idézem Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetõ 1925. június 4-én elmondott gondolatát! "Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendõs magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."

Én magyar vagyok. Nekem nagyon fáj Trianon. De azoknak is fájni fog, akik nem magyarok, s akik ma még nem is gondolnak rá! Mert mit is mondott Kölcsey: „…ti védfalat körüle nem vonátok; Õ gyáva fajt szült, s érte sírba jut.” Nekünk nem szabad elfeledkezni róla, mint ahogy egyetlen hungarusnak se lenne szabad, mert a Kárpát-medence egysége sokkal fontosabb, mint bármely nép, új keletû „õstörténetének” állandó hamisítása.

A történelem forgandósága azonban nem teszi lehetõvé azt, hogy bárki meg tudjon semmisíteni egy népet, el tudja venni a másik nép hõsi küzdelmét és évszázadait. Annak ellenére mondom ezt, hogy az utolsó összecsapás gyõztesei, a területi nyereségeiket az idõk végezetéig meg akarják tartani, sõt a területtel ott ragadt õsi etnikum minden apróbb bûntét felnagyítva, sõt még a saját gaztetteiket is, igyekeznek áthárítani! A Persze nem csak az ellenünk hangolt nemzetiségek az okai ennek, hiszen a hamisság kórusához a magyar és zsidó polgári radikalizmus azonnal csatlakozott, mert hitt a liberalizmus álságos hazugságaiban.

Nézzük az elcsatolt területeket ma uraló nemzetek valóságos helyzetét és történetét röviden:

Az alaposan megtévesztett és saját identitását is össze-vissza keverõ szlovák nép – tehát a tótok – a XIV. századtól beszivárgó morva és lengyel elemekbõl alakultak ki, majd különösen a török kiûzése után megürülõ felvidéki területeket népesítették be. Nemzeti történelmük így a miénkkel azonos, de õk igyekeznek inkább saját nemzeti történelmet kreálni. Mennyire nevetséges, hogy a Felvidék magyar nemességét, s elsõsorban a fõnemeseket és fõpapokat, csupán neveik szlovákosításával próbálják eltulajdonítani. Így a szlovák nyelvû történelemkönyvekbõl könnyen az derülhet ki, hogy nem a magyarok nyomták el a szlovák népet, hanem a szlovák nemesség a magyar jobbágyokat…(?) Ráadásul nem akarják megérteni Zrínyi Miklós örök igazságát, akitõl a „Ne bántsd a magyart!” mondás is származik, s aki azt állította magáról, hogy: „Horvát vagyok, tehát: magyar!” Ilyen egyszerû tehát büszkének lenni valakinek a magyarságára és a horvát származására is egyszerre.

Vajon miért nem értik ezt ma Pozsonyban?

Ezen népek politikusai arról panaszkodtak Trianonban, hogy a magyarok elnyomták õket. Milyen egyszerûen leleplezõdik ezen állításuk annak a fényében, hogy õk nem csökkentek lélekszámban soha azóta, hogy a hegyeken át besétáltak a hazánkba. Bezzeg a magyarság lélekszáma óriási csökkenést mutat az elcsatolt területeken. E körben figyelembe lehetne venni az 1910-es népszámlálás adatait is, s az is kiderülne, hogy amíg pl. a szlovákság megháromszorozódott, addig a magyarság a felére csökkent! Ugye ehhez nem kell külön magyarázat? Figyeljük csak mit mondott egy Nobel díjas író Trianonról: „Amikor az államférfiak és barátaik 1919.-ben a legjobb párizsi szállodákban laktak, és a szerzõdésen munkálkodtak, melynek az volt a feladata, hogy európaivá tegye a Balkánt, és amely végül is Európát tette balkánivá, a románok bevetésre kész gyorsbeszélõk és történelmi precedensidézõk válogatott kollekcióját vonultatták fel. Amikor ezek mind elmondták a magukét és a szerzõdések aláírása következett, kiderült, hogy a megkapták minden iránybéli szomszédaiknak mindazokat a területeit, amelyeknek nevét román küldött valaha is kiejtette a nevét. A szerzõdés aláírói valószínûleg ezt sem tartották nagy árnak azért, hogy megszabaduljanak, a tüzes román honfiak jelenlététõl. Mindenesetre Románia most kénytelen fenntartani Európa legnagyobb békehadseregét, hogy megfékezze lázongó új románjait, akiknek egyetlen vágyuk, hogy ne kelljen románnak lenniük.” Így ír a román nyomulásról az amerikai– Hemingway. Persze Trianon más furcsaságokat is produkált. Pl. Románia vállalta az Antant felé, hogy nem köt különbékét, de mégis különbékére kényszerült. Ennek ellenére Trianonban mindent (amit csak követelt) megkapott. (?) (Ugye ez sem lehet véletlen?)

Trianon igazságtalanságáról, már maguk a létrehozók is meggyõzõdtek néhány év múlva, de nem volt kellõ lelki szilárdságuk hibáik kijavítására. Inkább elfogadták a második bécsi döntést Hitlertõl. Maga Románia kérte fel a Führert azzal, hogy döntését elfogadja és tiszteletben tartja. Persze esze ágában sem volt azt tiszteletben tartani ezen nyilatkozatát a második háború után. A kimondott szó becsülete nem a román politika erénye. Az utódállamokban a kisebbségi sorsra kárhoztatottak elnyomása messze meghaladta és meghaladja a képzeletbeli magyar elnyomás bármikori mértékét. A magyar kisebbség kultúráját elnyomják, legfõbb nemzeti kincsünk magyar anyanyelvünk használatát, hol nyíltan, hol bújtatva terrorisztikus módszerekkel, még mindig büntetik, tiltják, használatát ellehetetlenítik.

És mi megfelelõen harcolunk-e ezen tûrhetetlen igazságtalanság ellen?

Ezt a harcot nem fegyverrel, hanem az igazság szavaival kell vívjuk. Tanuljunk és leplezzük le lépten-nyomon a történelemhamisítókat! Ne engedjük a „templomot és az iskolát”, ne hagyjuk elveszni a gyermekeink szájáról a szép magyar beszédet, a magyar logikát és gondolkodást, valamint önbecsülést eredményezõ édes anyanyelvet, de fõleg ne hagyjuk magunkat fasisztázni és nácizni, különösen egy olyan Szlovákia vezetõ politikusaitól, amely állam valóban Hitler kreatúrája és utolsó csatlósa volt!

Sokan nem is tudnak arról, hogy a békediktátumhoz csatolt Kisebbségi Záradékban az aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élõ valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. De az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült, sõt ma sem teljesen! Történelmi tény az elcsatolt területen élõk más területekre való kitelepítése, internálása, deportálása. Tények a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása. A kisebbségi jogok betartása tehát nem volt biztosítva, s ezzel a szomszédos államok - Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – alapvetõ szerzõdésszegést követtek el, amely a teljes diktátum érvényességét kérdõjelezi meg.

A Szerzõdéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenõrizte, holott ez a felelõsség a diktátum készítõit is terhelte, s terheli ma is. A kisebbségeket ért atrocitások következménye volt az is, hogy több 100 ezer magyar az elcsatolt területekrõl gyakorlatilag eltûnt. Ez a háborús bûntett miatti felelõsséget is felveti. Pl. Josip Broz Tito terroristái 40.000 fõt jóval meghaladó magyart mészároltak le Délvidéken. A román Vasgárda is olyan magyar mészárlásokat végzett, amelyet még a szovjet hadvezetés is megelégelt. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja, minden utódállamban, kivétel nélkül. Akkor ki is a szélsõséges?

A Versaillesban született békediktátumok hamisságát éppen az bizonyítja legjobban, hogy már régen szétesett a (csalásokra, hazugságokra) felépített országok többsége. Az a béke és harmónia, amelyet éppen a Szent Korona biztosított a Kárpát-medencei nemzeteknek, nem tért vissza, mert az 1848-tól elfogadott „hungarus” jogegyenlõség és az õsi erkölcsös hit megsemmisült a rablással értékvesztett utódállamokban. Hivatkozhatnánk mi magyarok arra is, hogy ezer éven át védelmeztünk életünkkel, vérünkkel és javaink feláldozásával a keleti hordák ellen a Kárpát-medencét, de nekünk nem kell kizárnunk ebbõl a történelembõl õket, hiszen õk – mint befogadottak – részei voltak annak. Nekünk nem kell tehát letagadni õket, nem kell a történelmet még kiszínezni sem, nincs szükségünk a lódításokra, mert nekünk elég a valóság feltárása, amelyet azonban tûzzel-vassal akadályoznak az utódállamok politikai osztályai. Szerencsésebb tehát arra hivatkozunk, hogy a magyar uralom alatti élet nem volt elviselhetetlen senkinek, hiszen ha így lett volna, akkor kivándorolt volna a Kárpát-medencébõl minden más náció. Sõt, nagyon is megbecsülte a magyarság a társnemzeteit, mert soha olyan erõszakos magyarosítás nem folyt az évszázadok alatt, mint aminek a tanúi lehetünk nap mint nap, a mai Kárpát-medencében!

Pedig mi megosztottuk velük a hazát. Megosztottuk az õsi magyar szabadságot, amely a szkíta õsállami létbõl fakadóan is európai, s amely az íjfeszítõ népek „hungarus” jellegû joga, s szabadsága. Nekünk magyaroknak: jót, szépet, nagy és nemes cselekedetet véghezvinni, örök óhajtás marad. Erre tanítottuk és így emeltük be az alkotmányosság bástyái közé a tótokat, rácokat, oláhokat is, de õk nem a közös ellenséget - a kufárság szellemét - akarták kiûzni a Kárpát-medencébõl, hanem minket. Lelkük rajta. De hamarosan õk is felismerik majd a közös ellenséget. Csak nehogy késõ legyen! Csak nehogy az erõben vagy a szerencsében bízzanak, mert az meg fogja õket csalni. A magyarság ebben a fájdalmasan nehéz helyzetben a feltámadásban bízik. De nem az erõ vagy a lehetõség feltámadásában, hanem az igazságéban. S mi azért bízunk az igazságban, mert az áldozatvállalás és a szenvedés jogán: „Megbûnhõdte már e nép A múltat, s jövendõt…”

S végül nézzünk egy kicsit a jövõ felé. A mai szerb belügyminiszter szerint Koszovó felosztása "az egyetlen reális megoldás". Ivica Dacic hangsúlyozta, hogy ez a véleménye még akkor is, ha ez sem Belgrádnak sem Pristinának nem tetszik. Aláhúzta, hogy õ "politikai realista", és úgy véli, hogy "ahol szerbek élnek, az Szerbiában marad, és az a rész, ahol az albánok élnek, leválik. Csak ez a reális módja annak, hogy gyors megoldást találjunk"- mondta. Szerinte minden más megoldás idõpocsékolás. A párbeszédrõl azt gondolja, hogy "nagyon nehéz" lesz olyan megoldást találni, amelyet mindkét fél elfogadna. "Ha ez könnyû lenne, már lett volna eredmény", de amíg ez nem történik meg, nem ismerik el Koszovót függetlennek - mondotta a szerb politikus.

Azt hiszem, el kellene ezen nekünk is gondolkodnunk. Mert ha azon nemzet tagjainak nem lehet autonómiát adni az õsi települési földjükön, amely nemzet elõször adott a világon teljes önkormányzatiságot az egyébként nem õshonos erdélyi szászoknak, akkor nagy baj van itt a nemzetek gondolkodásával. Akkor a globalista sátán nagyobb munkát végzett, mint gondoltuk. Ha a szlovák, román, ukrán, szerb, horvát, osztrák és szlovén állam nem hajlandó autonómiát adni a területén élõ magyarságnak, akkor milyen alapon kívánják meg tõlünk, hogy feledjük el Trianont! Mi soha nem fogjuk elfeledni!

Mi ugyanis nem megosztani akarjuk Kárpát-medencét, hanem egységesíteni! Szerintünk nem a reális megoldást kell keresni, hanem az összefogás tisztességét. Hiszen gyerekes dolog történelmet hamisítani akkor, amikor a magyar fél nem akarja az általa befogadott nemzeteket kizárni a közös történelembõl, sõt inkább a tanúságok levonását javasolja minden Szent Korona tagnak. Hiszen bármely nemzet gyermeke élt itt, mi az alkotmányosság bástyája mögé engedtük. Mi a saját szabadságjogainkból adtunk nekik részesedést. Mi soha nem akartuk õket lemészárolni, elüldözni, megsemmisíteni, beolvasztani. Mi szeretettel befogadtuk õket.

De mi befogadók feledjük el Trianont? SOHA! Nem, nem SOHA!

Ismét Kölcseyt kell idéznem: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

Márpedig a hazát nem veheti el, nem csonkíthatja meg senki, mert a haza lelkünk része. A haza bennünk él, s hozzánk tartozik. A haza egységes és oszthatatlan.

Vérrel áztatott történelmünk, amely összeköt minket. Szabadságjogaink méltósága, kultúráink hagyománya és a föld, amelyhez „annyi szent nevet egy ezredév csatolt”!

Mi befogadók nem felejtjük Trianont, de ti se feledjétek! S fõleg emlékezzetek a Szent Korona védõernyõjére! Álljatok ellent a sátán mûvének, amely szembefordított minket „hungarusokat” egymással. Velünk együtt kiáltsátok oda a sátánnak, hogy: Nem, nem SOHA!

Ha összeérnek a lelkeink: akkor FELTÁMADUNK!

Szeged, 2011-05-17 Dr. Bene Gábor S.

Ui:

Nyílt levél a szlovákoknak!

Kedves tót testvéreink!

Ami a magyarellenességet illeti a környezõ országokban, az a mai felvidéken a legerõteljesebb. Tudjuk azonban, hogy nem a szlovák nemzet akarata és szándéka ez, hanem a bankárkaszt uszítása és az egészségtelen nacionalizmus felkorbácsolta indulatok következménye. Ne is ragozzuk tovább! Csak egy apró részletet szeretnék nektek átnyújtani Petrovics, vagy ahogyan szerette magát nevezni Petõfi Sándor munkájából. Örülnék, ha megértenétek a szándékomat. Örülnék, ha megértenétek Petõfi szándékait is. Isten legyen velünk!

Ha nem születtem volna is magyarnak,

E néphez állanék ezennel én,

Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb

Minden népek közt a föld kerekén.

Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,

Mit vétettél, hogy így elhagytanak,

Hogy Isten, ördög, minden ellened van,

És életed fáján pusztítanak?

S dühös kezekkel kik tépik leginkább

Gazul, õrülten a zöld ágakat?

Azok, kik eddig e fa árnyékában

Pihentek hosszú századok alatt.

(Élet vagy halál! 1848)

A vers címe jól mutatja a választási lehetõségeit a globális õrület ellenében a Kárpát-medence népeinek: Élet vagy halál?

Kedves tót testvéreim: ez a kérdés válasszatok!

BG